Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-19 / 222. szám

4 Ezentúl Törley pezsgőt fogyaszthatnak a MALÉV-gépek uta­sai, mivel újaihban a gyár kellő mennyiségben tud kisméretű palackos pezsgőt szállítani. A rekonstrukció során a viszony­lag kis teljesítményű és meglehetősen elhasználódott palack- töltőt kicserélték. Helyette óránként 15—16 ezer palackot kibocsátó gépsort szereltek fel. Ez nemcsak 50 százalékkal többre képes, hanem a 0,75 literes palackok mellett jóval kisebb, így kétdecis üvegek töltésére is alkalmas. A kis­méretű palackokba a Törley gyár legtöbb nemzetközi elis­merést szerzett háromféle pezsgőjét töltik, édes, száraz és félszáraz fajtákat. A kétdecis palackokból eddig 350 ezret töltöttek meg, s a későbbiekben nemcsak a légiforgalmi vál­lalatot, hanem a főváros szállodáit, így a Hiltont, az In tar- continentált, a Hyattot, a Fórumot, továbbá az idegenforga­lom szempontjából jelentős vidéki szállodákat is ellátják velük. Az idén várhatóan rékord mennyiségű pezsgőt palac­koznak Budafokon. Képünkön Móricz Ferenc a kisméretű palackok töltésénél. Második alkalommal Fuss a fogyatékos társadért Második alkalommal ren­dez szombaton jótékony cé­lú futást az Értelmi Fogya­tékosok Országos Érdekvé­delmi Szervezete Szolnok Megyei Elnöksége. Szeptem­ber 23-án 10 órakor indul a Fuss a fogyatékos társadért! elnevezésű akció. A felnőt­ték a következő útvonalon futnak: Tanácsköztársaság út—Eötvös tér—Beloiannisz út—Kossuth út—Tisza-ihíd —Tiszaiigeit. A gyerekek a Magyar utcából, az Árkád presszó elől indulnák és a Kossuth úton, valamint a Tisza-hídon futnak tovább. A cél a tiszai ige ti KlSZ-tá- bor. Az elsők között célba érőket szerény jutalomban részesítik. A futásira várják 'mindazokat, akik segítem szeretnék az ÉFOÉSZ mun­káját. A felnőttek nevezési díja 20 forint, a gyerekeké 10. Gyülekező 9 órakor, a felnőtteknek az ÁÉV mun­kásszálló mögött, a 'gyere­keknek az Árkád presszó előtt. 1989. SZEPTEMBER 19. j^ÍÉPUkP __________________ H ivatásos kegyeletsértők Egy illegális exhumálás hátteréről Szekeres János, 31 éves ábonyi fiatalember, szeptem­ber 2-án, közúti baleset kö­vetkeztéiben elhunyt. Szep­tember 11 -én, hétfői napon, nagy részvéttel temették el az abonyi temetőben. Leg­alábbis ezt bitte a végtisztes­séget adó család, s a velük együtt gyászoló csaknem 400 fős tömeg. Csakhogy — amint az később kiderült — a koporsóban nem Szekeres János holtteste feküdt, ha­nem egy nála jó tíz évvel idősebb férfié. Másnap, 'kedden, sötétedés után, a temető 4-es út felőli szélénél fekvő sírnál külö­nös munkálatok kezdőditek. Egy helyi, 14 éves kislány arra lett figyelmes, hogy ott négy férfi tüsténkedik. Egyi­kük már derékiik volt az újraásott, „világító” gödör­ben. A kislány édesapja kd- Ihíivta a rendőröket, akik megái,lapították, hogy a te­metkezési vállalat emberei „túlóráznak” a helyszínen. Az történt ugyanis, hogy a család értesítése nélkül, az éj leple alatt cserélték ki a holttesteket. Az elkövetett hibát tehát újabb követte. S így az ügy végleg nem ma­radhatott titokban... SZOLNOK, 1989. SZEP­TEMBER 15 . REGGEL 8 ÓRA. Hívom a Pest Megyei Ke­gyeleti Szolgáltató Vállalat ábonyi fiókját. A vezetőt ké­rem a telefonhoz. A szemé­lyes találkozásra vonatkozó kérésemet elhárítja azzal, hogy megy a Szekeres csa­ládihoz, és amúgy is nagyon sok dolga van. Akikor talál­kozzunk a családnál, java­solom,. Nem tudja, és külön­ben is az egész ügyről sem­mit nem tud. ABONY, 1989. SZEPTEM­BER 15. 8 ÓRA 50 PERC. A Gárdonyi utca 11., előtt a kapuiban ott áll az özvegy és édesanyja, Berta Gyuláné. Mintha csiak rám várnának, pedig — amint megtudom — nem én1 vagyok az első új­ságíró, aki akaratlanul is to­vább tépi a sebeket. — Ha nem az út mellé te­metjük a vejemet, akkor ta­lán sohasem derül ki ez a gyalázat. A lányom ugyan már a temetés előtt mondta, hogy a ravatalon nem a Jan­csi van. Debát abban a hely­zetben miég én nyugtattam, hogy biztosan nagyon meg­változott kilenc nap alatt, — És mikor tudták meg, hogy valóban mást temettek el? — Csak szerdán reggel, a temetés harmadnapján, De nem a temetkezési vállalat­tól. Mert akkor már egész Abony arról beszélt, hogy mi történt az előző éjjel. Á temetkezésiek aznap 11-kor jöttek Ceglédiről bocsánatot kértek, és hoztak egy papírt a lányomnak azzal, hogy ő azt írja alá, miszerint hét­főn az ő ura lett eltemetve. — Ismerik azt az embert, aki az írást hozta? — Igen, Walter Jakab — mondja elcsukló hangon az özvegy. — ő a ceglédi főnök. Nyilván jól tudta, miért jön, mert tudomása volt a kiedd éjszakai halottcseréről. ABONY, 1989. SZEPTEM­BER 15. 9 ÓRA 15 PERC. Belépek a Kegyeleti Szol­gáltató Vállalat abonyi fiók­jába. A főnök házon 'kívül. Az üzleti eladó hölgy semmit nem tud, semmit nem mond. Várjam meg a vezetőt. 10 perc múlva itt lesz. Kérem, hogy legalább á főnöke ne­vét mondja meg. Nem mond­ja, mert nem ügyfélként jöttem. Még szerencse — gondolom magamban. Várakozom, és szóba ele- igyedek néhány abonyi em- Iberrel. Tudnak az esetről. Szörnyülködnek. Majd egy középkorú hölgy az utcasar­kon' álló sapkás lérfi felé bic­cent. ö az idős Szekeres, az elhunyt édesapja. Odame­gyek, mondom ki vagyok, s már kérdezősködnöm se kell. — Nekem senki hivatalo­san nem szólt. Csak szerdán 10 órakor tudtam meg mi történt. Ha nem fedezik fel idejében, azt hittük volna, egyszerű sírrongálás. Behat most már majd a bíróság el­dönti, mi is történt. — Ezek szerint a család perre viszi a dolgot? — Persze, hát ezt nem hagyhatjuk. Tegnap, 14-én délután már hivatalos exhu­málás volt, hiszen tudni akartuk, Jancsi van-e végül is a síriban, ö volt. De ha maga azt látta volna. A ko­porsó tele homokkal, a szép fehér inge csupa vér. És rá­adásul még az elemlámpá­jukat is a koporsóban felej­tették. Hiába, rohammunka volt, Két kicsi gyerek ma­radt a fiam után. Már csak miattuk sem engedhetjük a így alázatot. Közben megérkezik a helybéli temetkezési főnök. Bokros teendői közepette azért futja egy kis bevásár­lásra. A kék Trabant Combi a terménybolt előtt 'parkol. Bepakol, és lezárja a kocsi hátulját. Én a túloldaliról fi­gyelem, vajon elindul-e a munkahelye felé. Amikor már látom, hogy nem, akkor „rácsapok”. Ne bántsuk egy­mást, ő nem illetékes, sem­mit sem mond. Menjek Ceg­lédre, a főnökéhez. Kérde­zem a nevét. Halkan meg­mondja: Bálint István. Meg­tudhattam volna korábban a kolleganőjétől is, talán ha az nem a főnök testvére len­ne. CEGLÉD, 1989. SZEPTEM­BER 15. 10 ÓRA 30 PERC. A temetkezésiek ceglédi kirendéltségvezetőjét, Wal­ter Jákabot keresem. Le alkar házalni a beosztottjá­val, aki itt is agy hölgy. Ta­lán a kegyeleti szolgálatnál ez így van megszervezve. Nagymehezen meggyőzöm a beosztottat: a főnökének ér­deke, hogy beszélgessünk. Jó, 11-re jöjjek vissza. Nemigen bízom a dologban, de azért visszamegyek. Wal­ter úr valóban fogad. — Én ebbe kérem belelbe- tagedtam — ismétli refrén- szerűen a nyugdíj előtt álló „főikegyeletis”. — Ki, és miikor követte el a hibát? — Egyetlen hibát követtem én el — mondja megtörtén — amikor nem a temetés előtti napon, hanem csak aznap vittük haza a halot­tat. Nade akkor sem értem1, miért nem vette észre a család másfél óra alatt, hogy nem Székeres Jánosról van szó. Mert iha akkor szólnak... — Az elhunyt apja szerint jó ha kétszer két perc állt a család rendelkezésére. ön ott volt? — Én kérem, nem. De Ahányban Bálint István, az ottani fiókvezető tudja, ő ve­zette le a temetést. — Bálint úr viszont önre hivatkozott. Mondja, a kedd éjszakai illegális exhumálás és halöttosere az ön tudo­másával zajlott le? — Kérem erről, miivel vál­lalati vizsgálat folyik, nem nyilatkozom. — Igaz, hogy önök szerdián délelőtt egy papírt akartaik az özveggyel aláíratni, hogy hétfőn az ő férjét temették el? — Nem nyilatkozom. Felálltam, kiléptem az iro­dából. Megérkezett Ahány­ból a Székeres család. Wal­ter úr megígérte a teljes anyagi 'kártalanítást, de a megismételt temetés szerve­zését a családnak kell vál­lalnia. Legalábbis itt tartot­tak, amikor elindultam a ceglédi kórház felé. CEGLÉD, 1989. SZEPTEM­BER 15. 13 ÓRA. Dr. Csáky András, a ceg­lédi kórház patológiai osz­tályának adjunktusa. — Nekem 12-én reggel szóltak a kollégáim, hogy a halott-tárolóban nincs min­den rendben a holttestek kö­rül. Azonnal ellenőrzést tar­tottam, ami után felhívtam telefonon a Walter urat, és megmondtam neki, hogy ha- loittcsere történt. Még aznap levelet is küldtünk, amiben tájékoztatást kértünk az esetről. Erre a mai napig semmilyen választ nem 'kap­tunk. — Önöknél nem fordulha­tott elő műhiba? — Nézze, ez már csak azért is kizárt, ment Szeke­res Jánost nem mi boncol­tuk, (hanem bírósági kollégá­ink. Az osztály speciális helyzete miatt amúgy is le­hetetlen a csere, mivel pár­huzamosan két holttestet nemigen 'boncolunk, ugyanis ez technikailag eléggé nehéz. A lábcédulák felcserélése így általában sem lehetséges. Másrészt a holttestek átadá­sa nem személyesen törté­nik. A hűtött halott-tároló­nak két bejárata van. Az egyik a boncterem felől, a másik az udvar irányaiból. Ez utóbbin közlekedik a te­metkezési vállalat. Éhhez csak a portáról kell felvenni a kulcsot, amiről pontos nyilvántartást vezetnek. ABONY, 1989. SZEPTEM­BER 16. .12 ÓRA. Székeres Jánost, és most már valóiban őt, örök nyu­galomra helyezték az abo­nyi temetőben. Szilas Péter LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Káprázatban I. Komáim, Árpi, Iha jól értelmeztem a nyilvánvaló megfontolásból madárnyelven meg­fogalmazott kérésedet, azt szeret­néd, ha beszámolnék arról, miként látom éh innen, testközelből a szá­modra oly bonyolultnak tűnő itte­ni politikai helyzetet. Zavarba hoz­tál, óhajod teljesítése — több Óik­ból kifolyólag is — igencsak ne­hezemre esik. Tudod, bizonyos kezdeti gátlástalanságaim után már-imár kisebbségi komplexusaim kezdtek feltámadni, ha valamiről véleményt próbáltam vagy kellett alkotni. Többször és többen ibun- kóztak le szemtől szembe és a há­tam mögött imigyen: mit akar ez, idejött abból a romániai sötétség­ből, és bele mer pofázni a mi dol­gainkba?! Bizony komám, a „sö­tétségből”, az elmaradottságból ideérkezvén fejletlen elmével, bár- dolatlan szavakkal mertem illetni olyan káprázatos, előrehaladott és civilizált dolgokat, jelenségeket, mint a szolnoki Széchenyi lakóte­lep csótányinváziója, ürülék a fel­vonóban, takony a lift irányító­gombján, programozott gyerek esi- nálás spermaminta alapján több- gyerekes családapáknak, a ma­gyar nyelv használatának szá­momra szokatlan fordulatai (hogy például a rádióban is kolór agen- dát hirdetnek színes naptár he­lyett) stb.; Természetszerűen kö­vetkezett hát a figyelmeztetés: ör­vendjek annák, hogy lyuk van ne­kem ott aluli. Végül magam is haj­lottam egy ilyen feszültségcsök­kentő megoldás felé: csak az alsó lyukammal foglalkozom, többek között úgy,, hogy betömöm, tömö- getemi a felsőt. No de ettől még szólhatok hoz­zád, elmondom hát kívánságod keltette zavarom tulajdonképpeni főoikát: az itteni állampogárral ellentétben, sötét agyammal nem tudók tájékozódni éhben a bizo­nyos aktuális magyar politikai helyzetben. Egy ideig még úgy- ahogy követni tudtam (vagy vélni tudtam) az eseményeket, de egy­szer csak csődöt mondott az ok és okozati összefüggéseket kereső, a bonyolult dolgokat egyszerűsíteni igyekvő elmém. Emlékeztetnélek Árpádom, hogy politikai művelet- lenségem gyökereinél, az ottani sötétben adott volt egy abszolút tiszta, könnyen áttekinthető álla­pot: nem is egy párt, hanem egy személy vezetett mindent és min­denkit, magán- vagy ellenvéle-, mény nem létezhetett (ha mégis elvétve előfordult akkor tulajdo­nosa — szerencsés esetben — el­tűnt rögtön a vezetésből — vagy peches lévén — az élők soraiból), a vezér egyfolytában árnyékbök- szolást végzett kitalált ellenségek­kel. Innen a fényből — nyilván — nem látni a sptétbe, több magyar politikus 'kiismerhetetlennek tartja az ottani politikát, holott szerin­tem teljes biztonsággal előre kikö­vetkeztethető miniden lépésük, ha­csak az ember nem szenved far­kasvakságban. Legalábbis a mi hajdani körünket húsz év alatt nem lepték meg semmivel, előre tudtuk, hogy egyre rosszabb lesz ott minden, és egyre kilátástala­nabb lesz magyarnak maradni. Nos, ideérkezésemkor még nem volt oly nagy a sugárzás, hogy ibe- lekáprázott volna a szemem, nagy­jából' ’könnyen áttekinthető viszo­nyok fogadták: egy párt (MSZMP), egy vezető (Kádár) személyi kul­tusz nélkül, körülötte egy csomó ígéretes ember (Szűrös, Németh, Berecz stb.,) nehéz gazdasági hely­zet (de lesz ez még rosszabb is, mondták), külföldi eladósodás (lesz ez még nagyóbb is) — és nemso­kára Grósz Károly lett a minisz­terelnök. S azt hiszem, ekkor in­dult el vágtázva a politikai kaval- kád, jobbára a sprinterek lendü­letével és mem a hosszútávfutó megfontoltságával (és magányos­ságával). Visszapörgetve a két esz­tendő történéseit, felsejlik, honnan ered a „politikai helyzetekkel” szembeni elbizonytalanodásom: az otthoni becstelenségek után — ita­lán nem alaptalanul — általában őszintének, becsületesnek és meg­bízhatónak ítéltem az itteni veze­tést. Mert otthon, ugye, ha vala­mi jót ígértek, arra mérget vehet­tél, hogy nem tartják be, míg ha valamivel fenyegetőztek, az hét- szentség, hogy meg is tették; ha valamiről egyik nap egyféleképp vélekedtek, nem döbbentél meg a másnapi „ámyálaton” vagyis az állítottak fonákján. De itt — úgy itűlrut már az elején — nem diktál­nak a népnek, hanem beszélgetnek véle, lehetnek ellenvélemények, azokat ki léhet fejteni, azokról le­het tárgyalni, megmagyarázzák a döntéseket, inem titkolják el a ba­jokat és nehézségeket — mindez dicséretes dolog s az általam meg- éltekhez képest miár majdnem — demokrácia. Egy példával illuszt­rálnám (kezdeti naívságom a fény­iben: az első nyilvános vitáikat IhalUva-olvasva elhittem a szakem­bereknek, az akadémikusoknak, Ihogy nekünk az a vízlépcső kell és csupa-jó meg osuda-jó. Aztán, mintha az „akadékoskod óknak” lenne igazuk, felfüggesztették az építését. Szakember is tévedhet, gondoltam, de a lépcsővel kapcso­latos „aktuális helyzet” az, hogy nem tudni, mi ’lesz a sorsa, s ab­ban mekkora a szerepe a gazdasá­gi, a politikai és a környezetvédel­mi szempontoknak. De azóta annyi minden történt, hogy ez a gond itt régen senkit sem foglalkoztatna, ha a csehek nem kötnék az ebet a ka­róhoz, illetve nem akarnák meg­kötni a Dunát még „saját terüle­tükön”. Viszakanyarodva egy csöppet: Orosz Károly a kormány és a párt feladatainak szétválasztáséért kardoskodott és nemsokára egy- személyben lett főtitkár és minisz­terelnök; ezen még egykönnyen túltettem magam, hisz nemsokára — ígéretéhez híven — átadta a kormánypálcát másnak, Németh Miklósnak. A későbbiekben viszont imár nehezem emésztette meg sö­tétségből jött gyomrom, hogy a hasonló elveket hangsúlyozottab­ban valló új miniszterelnök miért vállalta el az egyik ló szerepé^ az MSZMP mégyesfagatában. S min­dennek tetejébe jött az újabb bo­nyodalom: ezt a szekeret már jó­val több mint négyen húzzák-von- ják-tasiziigálják mindenfelé. Én most nem itudom még csak hozzá­vetőlegesen sem, mi a helyzet a párton belül (s még a kintiekről nem is szóltam), állítólag négyük­ből hárman még nagyjából egyet­értenek, de fürjitenyószitők, Ró- Ibertek, Rolandök és más kommu­nista magyarok szervezkednek, fe­nyegetőznek, a közelmúlt nagyjai­ról elnevezett egyletekbe tömörül­ve. (Szerintem az is elképzelhető, hogy illegalitásban bár, de léte­zik Joszif Viszarjonovics Gyerme­kei Klub vagy Rákosi Mátyás ön­képző Kör). Szégyellem komám, de a pártkongresszus közeledtén még annyit sem tudok megsarcolni ne­ked, hogy Iki kiről és hányfelé fog szakadni. Mert manapság már min­denki biztosra véli a szakadást, s italán mindenki hanyatt vágódna, iha maradna az egység. Rajtam kí­vül, mert én most már kénytelen vágyók „abszurdra venni” a poli­tikai figurát. Lám, fogytán ez a papíros, és a 'helyzet tőlem ítélhető felvázolásá­ba még 'bele sem 'kezdtem, csupán hozzá-nem-értésem ecsetelgetésé- nél tartok, hátha így megértéssel kezeled majd melléfogásaimat. Sejtem, téged legfőképp a több- pár trendszenre való készülődés ér­dekel. Igen, komám, több párt van és egy rendszer. Erről egyelőre ennyit, mert nagyon fárasztó a kér­dés. Legközéleblb, pihen tab ben avat be ezirányú tudjatlanságálba .kom ád. LAjOS

Next

/
Thumbnails
Contents