Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)

1989-09-13 / 217. szám

1989. SZEPTEMBER 13. fflÉPlAP 5 Szeretnék kiemelni az el­múlt net musoraDói K-et programot, mert valamiben nagyon nasonlatosaK egy- masnoz: a sorsukban, abban, ahogyan elvergödtek a „ti­lalmak sötétjéből” a nyilvá­nosság fényeire. Hiszen Ko­sa Ferenc dokumentumfilm­je éppúgy megjárta a maga kálváriáját, miképpen Ke­nyeres Gábor Krőzusoperá- ja. amely hosszú ideig, éve­ken át dobozba zártan várta sorsa jobbra fordulását. Lát­va most őket a képernyőn, önkéntelenül bukik ki belő­lem a kérdés: vajon mi olyan veszélyes gyúanyagot tartal­maznak, amivel felrobbant­hatták vqlna a közvéle­ményt, ha már előbb, a ma­guk idejében sugározta volna őket a televízió? Az utolsó szó Jogán Vegyük például a Béres- cseppekről szóló dokumen­tumfilmet, amely mondhatni egy ősi igazságra épült, amit már a latinok is megfogal­maztak: a tények beszélnek. Kosa tényeket vonultat fel filmjében egyszerűen; olyan embereket mutat be, akik a legsúlyosabb betegségben, a rákban szenvedtek, s akik hálával beszélnek Béres dok­tor úr életmentő cseppjei­ről. Órákon át gyógyult be­tegek sorolják gyógyulásuk történetét a film kockáin. S mélységesen megható, ahogy feltálalják szenvedéstől sza­badulásuk módját — a leg­egyszerűbb embertől a tu­dós japán orvosprofesszorig. Kosa makacs ember, kitar­tó művész, és bízik a tények erejében. Ezért gyűjti egy­be őket szívós, évtizedes munkával. Csakihát makacsak az elő­ítéletek is, s ahogy törvény- szerű már, hogy amikor va­lami új születik, és keresi helyét szemben a régivel, menten felsorakozik a meg­szokás hadserege is, s akár a szigorú szakma képében is, makacsul védi régi hadállá­sait. Tények és előítéletek harcáról beszél ez a végtele­nül humánus film; a törvé­nyekkel szemben, amelyek védőbástyául szolgálnak a réginek, az emberiesség iga­zi parancsát szegezi szembe. Tiltják a törvények — is­merjük meg a filmből —> hogy nyíltan lehessen hasz­nálni gyógyításra a cseppe­ket. Dehát a törvényeket is emberek hozták, hangzik el viszont az egyik beteg val­lomásában, a szavakban lá­zongó keserűséggel, hát nem lehetne változtatni rajtuk emberi erővel? A filmet nézve önkéntele­nül az juthat eszünkbe: lám, az élet hogy ismétli ma­gát. Vajon Semmelweis Ig­nác nem járt-e hasonló cipő­ben, mint Béres doktor, és sajnos nem rokkant-e bele, amíg a maga igazságát ádáz küzdelmek árán kivívta? S vajon nem tudnánk-e más példákat is sorolni arra, hogy újítók, felfedezők, há­nyán égtek el abban a harc­ban, amelyet a megváltó gondolat megvalósításáért kellett folytatniok. De — s Kósa filmjének fő erénye ez — beletörődhetünk-e abba, hogy az élet ilymódon is­métli meg magát? A válasz: határozott nem. Tíz év nem volt elegendő, hogy a csep­pekkel elvégezzék a gyógy­szerré váláshoz szükséges klinikai kísérleteket! Hogy kimutassák az egyébként ár­talmatlan cseppek vajon vál­hatnak-e legálisan használ­ható gyógyító szerré intéz­ményeinkben ? Dr. Béres Józsefet kemény fából faragták, a szakma meg nem értése ellenére sem ve­szítette el se fejét, se türel­mét. Persze maga is megje­gyezvén, hogy vajon ennyi türelem, amennyire neki volt szüksége, erény lehet-e még, vagy pedig már vétek, bűn azok ellen, akiken talán segíthetne, segíthetett volna a kérdéses „gyógyszer”. Mi az, ami erőt adhatott neki ennyi türelemre? A hite; Kósa nem titkolja, Béres Józsefben az igen erős em­beri hit bűvölte meg, s en­nek a „bűvöletnek” is kife­jezést kívánt adni puritán, de ugyanakkor parázsló szen­vedélyű alkotásában. Az utolsó szó jogán — a doku- mentumfilm ezt a címet vi­selte — nem védőbeszéd, ha­nem a vád szava, benne a tények vádolnak és lázíta- nak. Az ellen a hatalom el­len, amely bármilyen alakot is öltsön, nem képes szolgál­ni az ember alapvető érde­keit. Eddig úgy tudhattuk, hogy illegálisan valamilyen mozgalom működhet, most megismerhettük: egy „gyógy­szer” is lehet illegális. Hol tartanak most a Bé- res-cseppek? — erre kívánt felelni a kétrészes filmhez kapcsolódó beszélgetés a té­vé úgynevezett „cippzáras” műsorában, a Napzártában. Csakhát háromnegyed tizen­kettőkor, éjféltájban!? Állí­tólag fontos bejelentés hang­zott el, legalábbis ezt ígérte előzetesen az est folyamán a bemondó. De miért nem le­hetett megtenni ezt a fontos bejelentést közvetlenül a film vetítése után? E sorok írója bevallja, hogy mire ama bejelentésre sor került, őt bizony elnyomta az álom. így most tudatlan és nyugta­lan, nem tud beszámolni a feltehetően örvendetes hír­ről. Talán mégis, végre gyógyszer lett a Béres-csep- pekből? Az utolsó szó jogán; gon­dolkodó film, erős publi­cisztika a tények nyelvén megírva. A Krözusopera Horatius szerint egy vers­nek csak jót tesz, ha akár tíz esztendeig is a költő fi­ókjában érik. Egy filmre aligha érvényesek a hora­tiusi igék; a Krözusopera minden bizonnyal erőtelje­sebb hatást vált ki, ha már elkészültekor, 1982-ben be­mutatják, azaz frissiben ke­rül a közönség elé, s nem­csak most. Akkor arról be­szélni, hogy új eszmék hir­detői jelennek meg, egy új szellemű és új értelmű vi­lágról énekelve, amikor a változások iránti türelem igen sovány volt az ország­ban, sőt a fokozott türelmet­lenség jellemezte a hatalom szembeni magatartását, az bizony másképp festett vol­na, mint napjainkban hallva az éneket, amikor hemzseg­nek az új igehirdetők, társa­dalmunk a változások lázá­ban él. Kenyeres Gábor ze­nés játékát, amely Brecht Koldusoperájának mintegy meghosszabbítása egy érde­kes ötlettel, szerencsére azért nem viselte meg mégsem annyira a többéves „doboz­élet”, mert időszerűsége mel­lett mélyebb, általánosabb értelmet is hordoz. Ezért ha veszített is hevéből, ma sem vált érdektelenné. Ke­sernyés ízekkel tálalta fel a mindenkori gonosz hatalom — megtestesítői ezúttal Bicska Maxiék — és az új eszmék hirdetői — a KFT együttes „fehér arcú” tag­jai — éles konfliktusát. A Krözusopera premierje néhány évet késett, de a be­mutatón még nem érezhet­tük. hogy elkésett. Valkó Mihály Négyszállás az elpusztult jász falu Megfejtették a föld titkait Monográfia készül a feltárásból Gödrök, üregek a földben A határban egyetlen trak­tor zavarja a csendet, kitar­tóan kapaszkodik előre a ha­talmas táblán, lazítja a föl­det, mögötte friss, fekete ba­rázdákat hasítanak az ekék. A töltésnél, mely mögött Jászdózsa húzódik meg, for­dul vissza és közeledik egy­re jobban egy földhányáshoz a dűlőút mellett. A földút túlsó oldalán napraforgótáb­la, a súlyos tányérfejek föld­re húzzák a görnyedt kóró­kat. után ismét egy gödör, szabá­lyos téglalap alakú putri ól, majd közvetlen mellette egy különleges üregrendszer. Óvatos fejtéssel négy putri nyomára bukkantak ott. Alakították, bővítették, be­tömték, újravájták a lakók az eredeti hajlékukat. Már maguk sem tudták hogyan is lehetett eredetileg apáik ott­hona, s lám most fény derült mindenre. A putri fölött ágasfára vetett szelemen állt, s azt náddal, gyékény­nyel, rozsszalmával fedték, odabent pedig bőrökkel, gyé­kénnyel bélelték az ürege­ket. így laktak, így éltek a XIII. század közepétől a négyszállási jászok, csakúgy, ihint akkoriban az Alföld magyarjai. Még évszázadokig őrizték kultúrájukat lepesek a templomot újra használták, vagyis a jászok egy része már kezdetben át­tért a katolikus hitre. — A település nyugati vé­gébe, ahol most ezeket a há­zakat is látjuk, húzódtak a szokásaikat őrző jászok. A nomád elemekkel átszőtt ke­leti keresztény hitüket a fe­rencesek térítéséig egészen a XV. század közepéig megtar­tották. A közötte ereszkedő Csákó-érrel ezért is különült két részre a falu, A vízfolyás enyhe hajlata ma is jól ki­vehető a terepen. Itt marad­tak meg szinte érintetlenül a kaukázusi alánokkal párhu­zamos kulturális nyomok. Külön éltek, külön temetkez­tek. Azután ahogy a feren­cesek a római hitre térítet­ték őket is, rögtön meg is til­tották a külön temetkezést, új templomot építettek a ko­rábbi átépített helyébe. Et­től az időtől vesztik el vég­leg a jászok különálló jelle­güket, nyelvüket, szokásai­kat. A furcsa képződményre csaknem rátelepszik egy ké­sőbb már a föld fölé épített lakóház. Szabályos egyenes falait a cölöpök helyei mu­tatják. Azokat vesszővel be­fonták, majd kívül, belül -be­tapasztották. Pitvar, szoba, kamra, majd tűzhely nyomai is megtalálhatók a mélybe markoló eke éle alatt né­hány arasznyival. Mintegy 3 és fél évszázad nyomai keve­rednek ott néhány négyzet- méteren, de a szakember gondosan szelektál, a beszé­des jelek alapján pontosan ismeri a település mikrovilá­gát. Dr. Selmeczi László a ti­zedik nyarat töltötte Jászdó­zsa határában, és az idei ása­tással véget ért Négyszállás feltárása. A leltár jórészt el­készült, de a tudományos összegzés még hátra van. A tíz év munkáját egy közép­kori jász falu monográfiájá­ban dolgozza fel, de addig is röviden értékeli a munkát. — Három templomot, 2 te­metőt és mintegy 3 ezer négyzetméternyi települést tártunk fel. Ebből egyértel­műen megállapítható, hogy közvetlenül a tatárjárást kö­vetően itt megtelepedett já­szok a Kaukázus mellől ho­zott kultúrájukat még évszá­zadokig megőrizték. Erről korábban csak feltételezések voltak, de a bizonyításul szolgáló emlékanyag egyedül innen került elő. A település keleti szélén, a Tárná jelen­legi folyásához közelebb volt egy avar, majd egy Árpád- kori magyar település is. Er­ről tanúskodik egy félkör­íves apszisú templom a XI. századból a körötte találha­tó temetővel. A falut a tatá­rok elsöpörték, de az új te­Maradt még egy szűk év­század, és feltehetőleg a 15 éves háború idején végleg el­pusztult a törökök által többször sanyargatott Négy- szállás. Lakói Dózsára, Jákó- halmára és főleg Berénybe menekültek, az elnéptelene­dett házaikból pedig ami megmaradt, elemésztette az idő. Földdel vált eggyé az akkor már utcás beépítésű település. Ahogy elültek a harcok megkezdődött a pe­reskedés Négyszállásért. A határból legnagyobb rész Jászberénynek jutott, míg Ják óhalma és Jászdózsa kénytelen volt beérni jóval kevesebbel. A kutatás folytatódik Az egyedülálló, felfedezés értékű feltárások természe­tesen újabb problémákat is felvetettek. Mennyire általá­nosíthatók a négyszállási le­letek más jász településekre? Ezért dr. Selmeczi László a jászok kutatását nem fejezte be, hanem jövőre újabb el­pusztult jász településen próbálkozik. Felmerült Bor­sóhalma, Jászágó, vagy a Pi- liscsaba, Kesztölc határában lévő egykori jász szállás, ahonnan egyébként a fenn­maradt jász nyelvemlék is származik. Közülük talán Jászágó a legbiztosabb a jó történeti anyag, az épségben maradt település miatt. Négyszállás pedig, ha újra el is süllyed a múltban, olyan titkokat adott a tudo­mánynak, mely a jászok és a középkori Magyarország ku­tatásában fontos helyet fog­lal el. Lukácsi Pál nyoma, a pernye erről tanús­kodik. Azután elmagyarázza mire bukkantak az idén vágott szelvényben. A laikus szeszé­lyesen vályt üregeket, göd­röket lát a jelenlegi alatt jó fél méterre letisztított kö­zépkori terepszintben. Az U alakú feltárás egyik szára teljesen üres, csak egy gabo- navermet és szemétgödröt találtak. Másutt földbe mé­lyített kunyhók nyomai ke­rültek elő, az üregek jól ki­rajzolják a lépcsőt, a fekhe­lyeket, középen a gödröt, melybe lábukat lógatva kör­be ültek a lakók. Különös építmény, nincs több 3x3 méternél, egy család lakha­tott benne több generáción keresztül az 1300-as évek kö­rül. Tőle pár méterre egy ha­talmas gödör, egy csordákét, belső burkolat nélkül, csak úgy a földbe mélyítve, az idei ásatás érdekessége. Az­Az augusztus végi délelőt- tön olyan elhagyott a táj, mintha pihenni készülne minden, de lehet, hogy csak a lábaim előtt fekvő különös üregek, mélyedések keltik ezt a múltba kívánkozást. A négyszállási ásatás utolsó szelvényét hagyták ott ma­gára a régészek, ahol a kö­zépkori nyomok értetlenül bámulnak az égre. A fele­désből, a századok homályá­ból kaparták elő a korabeli élet nyomait. Sehol senki, a lakókocsi is lelakatolva vá­rakozik egy hajításnyira a dűlőúton. A traktor pedig közeledik megállíthatatla­nul, és az ekék ismét a föld­be szántják a felfedett titko­kat. Ismét feledésbe merül­nek az elpusztult Négyszál­lás napvilágra került nyo­mai, immár talán örökre. Tíz éve kezdődött a feltá­rás, azóta dolgoznak ott ásó­val, lapáttal, spaknival, ecsettel, körömmel, és mára már nem rejt titkot a föld, nincs már új információ odalent. A leletek ismétlőd­nek, nem érdemes a pénzt pazarolni. Jöhet a dózer el­simítani a terepet (talán ép­pen arról intézkednek most a fel tárók), hogy a traktor­nak ne álljon semmi útjába. Szántani, vetni kell újra a romok, a sírok, templomok felett, s a szakemberek majd dolgoznak tovább a múzeum­ban a zsákolt csontok, csa­tok, cserepek között turkál­va. Azután mégis megelevene­dik mégegyszer a szelvény, dr. Selmeczi László, a Buda­pesti Történeti Múzeum fő­igazgatója néhány szakem­ber társaságában szemlézi a terepet. A nyugdíjasokból verbuválódott régészbrigád­ra már nincs szükség, csak néhány mérés hiányzik, tér­képet, rajzokat készítenek a feltárásról. A főigazgató gya­korlott mozdulatokkal mé­lyíti a feltételezett fal helyén a földet. Az irányt az elszí­neződés mutatja, és valóban egy-két lapát után megbizo­nyosodik elképzeléséről. — Itt van, ez volt a vá­laszfal. Ez pedig itt a tűzhely Csontvázmentés a falu (Négyszállás) egyik temetőjében Fotó: Mészáros A XIII. sz. végén és a XIV. század elején épí tett földházak maradványai Dr. Selmeczi László a Buda­pesti Történeti Múzeum fő­igazgatója vezette a négy­szállási feltárást l jl ‘tévé I képernyője előtt

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents