Néplap, 1989. szeptember (40. évfolyam, 207-232. szám)
1989-09-13 / 217. szám
1989. SZEPTEMBER 13. Jj^ÉPlAP 3 Az országban egyedülálló módon kézi csomóz ássál készítenek szőnyegeket Békésszentand- ráson, a Szőnyegszövő Háziipari és Népi Iparművészeti Szövetkezetnél. Évente kétezer négyzetméter készül ezekből a termékekből, melyek keresettek a francia, az NSZK-piacon, de az angol királynő lakosztályában is megta látható. Másik termékük az iparművész által tervezett kézi szövött szőnyegek, melyeknek jó piaca van a tengerentúlon is Sok hűhó pár száz forintért Idestova már egy éve jelentették be, hagy központi keretből emelik a pedagógusok és az egészségügyi dolgozók túlóradíját. Abszurd, de ha most lenne, akikor biztosan valóban a pedagógusok túlóráinak díjazására fordítanák az 1,7 milliárd forintot, mint ahogy az egészségügyi dolgozók esetében ez így is történt. Az eltelt hónapok tanulságai ugyanis egyértelműen igazolják, hogy nagy hilba volt az összeg egy részét alap- béremelésre fordítani. Eny- nyi idő távlatából már szinte senki sem emlékszik arra, hogy kik, miért döntöttek így. A lényeg, hogy így s sajnos rosszul döntöttek. Eleinte negyven, majd húsz- százalékos béremelésről beszéltek, s mire már majdnem kezközelbe került a pénz, Í6,3 százalék lett belőle, de az is csak 1989. szeptember 1-től. * * * Miként az ország más megyéiben Szolnokon is megtoldotta a megyei tanács a 16,3 százalékot. Nem utolsó sorban a Pedagógusok Szak- szervezete titkári tanácsának követelésére . kiegészített 20 százalékra. A központi keretből kapott három hónapra szóló 36 938 000 forinthoz 8 458 000 ezer forintot adott a megyei tanács, s a pénzt a szakszervezet titkári tanácsa döntése alapján bérarányosán továbbította az intézmények fenntartóihoz. Ez a döntés a kis létszámú, alacsony bér tömegű iskolákat már eleve hátrányosan érintette. A pedagógusok mérsékelt öröme — valójában csak kis mértékű kompenzációnak érzik a béremelést, tegyük hozzá, joggal — azonban tovább csökkent, amikorra tudatosult, hogy a 20 százalékot az 1988. decemberi alapbér alapján kell kiszámítani. További csalódást okoz, hogy a MM egyik rendelete érteimében a béremelésekkor figyelmet kell fordítani a túlárad íjak karbantartására is, így a 20 százailékból nemcsak az alapbért hanem, a túlóra- díjat is emelni kell. Ha csak nem létszámosítják a túlórákat, erre a célra további 1,8 millió forintot szán a megyei tanács. S ha lehet méig fokozni a csalódást,: Szolnokon a városi tanács a Pedagógus Szakszervezet testületéinek egye tél-lésével differenciáltan oszlottá szét a rendelkezésre álló pénzt az intézmények között. A döntés persze azokban az iskolákban okoz meg nem értést, amelyek 18 százalékot kitevő összeget 'kaptak. A tanács művelődési osztálya, valamint a szak- szervezeti főbizalmiak és a szakszei vezeti koordinációs bizottság úgy döntött, hogy 18 százaléknál meghúzzák a határt, s a fennmaradó 2 százalékot — összesen 400 ezer forintot — differenciáltan osztják szét az alacsony bérbeállású iskolák között. Vagyis megpróbálják csökkenteni az egyes intézményekben dolgozó pedagógusok, technikai dolgozók bére közötti indokolatlan különbségeket, amelyek egyébként a korábbi időszak szabálytalan bérgazdálkodásának a következményei. * * * Tény és való, az iskolák között lényeges különbségek vannak, az alapbéreket illetően. Az álitalános iskolák között — az 1988. decemberi állapot szerint — a legmagasabb 8 800 forint átlagbér a Dolgozók Általános Iskolájában, a legalacsonyabb, 6200 forint pedig a K. Bozsó úti iskolában volt. A középfokú iskoláknál is szélesre nyílt az olló, az Egészségügyi Szakiskola 6800 forintos, valamint a Pálfy János Szakközépiskola 9700 forintos átlagbére között. A pedagógustársadalmon ibelül köztudottan az óvónők bére rendkívül alacsony, a dajkáké pedig esetenként nem éri el a létminimumot sem. Mindezek alapján született meg a döntés a differenciálásra. E szerint az óvodák 161 ezer, az általános iskolák 138 ezer, a középiskolák egy része pedig összesen 101 ezer forintot kapott a 18 százalékos béremelés mellett. A különhségék ezáltal némileg mérséklődtek. A differenciálás szabályosan történt, senki és semmilyen rendelet nem tiltja az effajta, az illetékes szak- szervezeti testületek által jóváhagyott felosztást. Csak hát igaza van a másik félnek is. Azoknak, akik már ezer helyet is találtak az oly régen kiszámolgatott, várt, s ugyancsak megérdemelt fizetésemelésnek, amely elképzelhető, hogy egyénenként tovább zsugorodik, hiszen az iskolavezetők a szakszervezeti testületekkel közösen döntenek a felosztásról. Elképzelhető újabb differenciálás ezúttal az intézményen belül a pedagógusok között. Nemrégiben a kisújszállási gimnáziumiból kaptunk egy panaszos levelet, amelyben egy pedagógus beszámol arról, miként 'képzelte el az iskolai szakszervezet a béremelés megvalósítását. A következőképp: azok, akiik nem tagjai a szakszervezetnek, csak a központi 16,3 százalékos Déremelésben részesüljenek, s a fennmaradó 3,7 százaléknyi összeget is — jelen esetben 2100 forintot — a szakszervezeti tagok között osszák szét. Személyenként ez 42 forint többletet jelentett volna a szakszervezeti tagaknak, s „ami a legszomorúbb, a tagság ezt. meg is sza/iazta” — írja természetesen teljes névvel, címmel ellátott levelében panaszosunk, aki nyolcadmagá- val lépett ki tavaly harminc év után a szakszervezettől, mivel a mozgalom csak a tagdíjára tartott igényt. * * * ,Az iskolai szakszervezet ebben az esetben is a szabályoknak megfelelően járt el. Csak hát léteznek magasabb rendű erkölcsi szabályok is... Ezeket tartotta mérvadónak a gimnázium igazgatója, s néhány tanár társa, akik a szakszervezeten kívüliek érdekeit is képviselték a végleges döntésnél. Végül az a megállapodás született, hogy mindenki 19 százalékos béremelésben részesül, s a fennmaradó egy százalékot differenciálásra fordítják. Győzött a józan ész, az erkölcsi érzék — nyugtázhatnánk a sajnálatos esetet. De meg nem történtté már nem tehető. Vajon milyen érzéssel ül imajd ezek után egymás mellé a tanári szobában a szakszervezeti tag, s a mozgalomból kilépett pedagógus? Az esetek többségében nettó értékben csupán néhány száz forintos béremelés alighanem több bosszúságot, mint örömet okoz az oktatásügy dolgozóinak. Valószínűleg nemcsak a fenti esetekben. Hiszen aki 20 százaléknál több béremelésben részesül, az tudja, hogy mástól vették el. A közvélemény tudatában a húsz százalék komoly összeget jelent, nincs tisztában azzal, hogy a pedagógusok bére fele az országos értelmiségi fizetés átlagának, s ráadásul a 20 százaléknyi összeg 6—7 százalékát túl órád íj-emelésre kell fordítani. Sok hűhó pár száz forintért, a szeptemberi pedagógus-béremelés, amelynek legfőbb tanulsága, hogy így nem szabad többé csinálni. Felelőtlenül dönteni, ígérgetni, hitegetni majd egy éven keresztül. S mikorra mégis valóság lesz a béremelés, pedagógus pedagógus ellenségévé válik, holott az egésznek igazából nincs is tétje. Nem a mostani béremelés oldja meg ugyanis az oktatásügy dolgozóinak méltatlan anyagi helyzetét. Jelentős változást ígért azonban Glatz Ferenc művelődési miniszter a tanévnyitó beszédében. E szerint 1990 január 1-jétől a pedagógusok bére az 1989. évi bértömeg 20 százalékával, s további 4 milliárd forinttal emelkedik. Ez azt jelenti, hogy a mostaninál három és félszer nagyobb béremelésiben részesülnek a nevelők. Csak nehogy ismét túlkapások, különféle megalapozott vagy megalapozatlan differenciálások révén egyre fogyjon a pénz amíg a pedagógusokhoz ér. Tál Gizella Kongresszusi küldöttek „Már régen megtörtént a pártszakadás” Karcagon dr. Kovács László ügyvéd a hat kongresszusi küldött jelölt közül — sportnyelven fogalmazva — első helyen végzett, hiszen a legtöbb szavazatot kapta, és lett az MSZMP soron következő kongresszusának egyik, ottani városi küldötte. — önt, mint harmincegy- néhány éves embert, a küldöttválasztás szünetében az egyik résztvevő a magánbeszélgetések során ügyes, de eretnek nézetűnek minősítette ötperces programnyilatkozata után. A teljességhez az is hozzátartozik, hogy ez a rövid beszéd kapta a legnagyobb tapsot, ami végül meglátszott a szavazáson is. — Hogy eretnekek lennének a nézeteim? Szerintem valós problémák. Elöljáróban hozzáteszem: a négypontos javaslatomnak az a lényege, hogy az MSZMP, vagy a jogutódja szocialista néppárt jellegű legyen, amelyik a saját, meg az európai szociáldemokrácia haladó nézeteit is magának vallja. — Hallhatnánk ezt a négy pontot? — Az első kimondottan belpolitikai jellegű. Ügy tűnik, hogy a demokrácia és a többpártrendszer édestestvérek, ugyanis jóval kisebb a hibázás lehetősége, ha valaki, vagy valakik idejében, az ember orra alá dörzsölik: gyerekek vigyázzatok, ez nem jó. Azután erős kormányt szeretnék, és egy közepesen erős köztársasági elnököt, aki a parlament és a kormány között egyensúlyozna. Ildomos lenne, ha ez a választás minél hamarabb bekövetkezne. Tévedések elkerülése végett itt nem arról van szó, hogy MSZMP-tag, szociáldemokrata, kisgazda- párti, vagy pártokon kívüli legyen-e az illető, hanem arról, hogy félő: a mostani személyi torzsalkodások, hatalmi csatározások következtében lassanként eljutunk oda: kormányozhatatlanná válik az ország. A másik 'kérdéskör a gazdaságpolitika: ami a többszektorú tulajdonon, a tulajdonformák egyenrangúságá - ban, és az esélyegyenlőségen alapszik. Ne az elvek határozzák meg a gazdaság mindennapjait, hanem a piac törvényei. Éppen ezért törekedni kell a konvertibilis forint megteremtésére. Ennek előzményeként szorosabbra vonhatnánk kapcsolatainkat a nyugat-európai gazdásági tömörülésekkel, jobban mondva azon országokkal, amelyek a gazdasági, termelési világszínvonalat képviselik. A harmadik témakör a külpolitika: itt fontos tényező a magyar semlegesség elérése. Noha a hivatalos politika azt mondja: ez a két világhatalom, a két katonai tömb dolga, én ehhez a fiatalabb korosztályok nevében mást is hozzátennék. Ez elsősorban azok ügye, akiket érint, éppen ezért nekünk, egyszerű embereknek kell kezdeményezni, majd a vezetőknek a semlegesség jogi, politikai garanciáit megteremteni. Én ma már az atom- és hidrogénfegyverek olyan tömeges birtokában, amelyek percek alatt képesek nemzeteket a föld felszínéről eltüntetni, önmagukat túlélt formációknak tartom a katonai tömböket, a hozzájuk való ragaszkodást. Nem beszélve arról, hogy létrehozásukban a nemzet egy ezrelékét sem kérdezte meg senki. — És a negyedik témakör? — Csúnya pártzsargonban fogalmazva ezek szervezeti, személyi kérdések. Annak vagyok a híve, hogy az MSZMP-t vagy jogutódját elnök irányítsa. Ide tartozik amit lényegében a vak is lát: hónapok óta ebben a pártban tulajdonképpen többféle irányzat, ha úgy tetszik párt is fellelhető. Jó lenne ha végre ezt a tényt hivatalosan is tudomásul venné a vezetőség. A mondatom világosabban, minden kétséget kizáróan azt jelenti, hogy a pártszakadás a valóságban régen megtörtént, csak a szembesítés hiányzik. — Elnézést a személyeskedésért: de ezek az ön nézetei? — Nemcsak az enyémé, hanem az MSZMP karcagi reformköréé, ugyanis a fenti pontokat közösen alakítottuk ki. Ha szót kapok a kongresszuson, részletesebben is kifejtem őket. — Hallom, néhányan megszólták az idősebb párttagok közül. — Inkább meghökkentek, hogy ilyen párttag is lehet. Szerintem lehet. Mondom ezt azért, mert nekem a politika nem pénzkérdés, állásügy, így nem a beosztásom beszél belőlem. Hozzáteszem: ez a kritika nem elvtelen, parttalan, és véletlenül sem tagadok mindent az elmúlt néhány évtizedből, de azt nekünk MSZMP-tagoknak végre tudomásul kell vennünk, ha a nép, a magyar nép pártja akarunk lenni, ezeket a küszöböket át kell lépni... D. Sz. M. A párt nem élhet kompromisszumok halmazán Szolnok egyik megválasztott kongresszusi küldötte dr. Barta László, az Országos Kereskedelmi és Hitelbank Rt. ipari és kereskedelmi osztályának vezetője. Harmincnyolc éves, 1978-ban lépett be az MSZMP-be. A megyei reformkör alapító tagja. — Tősgyökeres szolnoki vagyok — kezdi a beszélgetést Barta László. — Sok ember ismer. Részben ennek tulajdonítom, hogy küldötté választottak. Másrészt annak, hogy erős az igény az „új arcok” iránt. Feltételezem, a reformkori tagságom is játszott némi szerepet megválasztásomban. Hogy mennyit, azt persze nem tudom, hiszen a szavazás során estek ki reformköri tagok is. Az októberi kongresszus biztosan fordulópont lesz a párt életében. Az emberekben — párttagokban és párton kívüliekben egyaránt — is nagy a várakozás a tanácskozás iránt. Melyik irányzat fog győzni? Ilyen kérdések foglalkoztatnak sokakat. Több párttag ettől teszi függővé párttagságát — addig meg vár. Én úgy szoktam fogalmazni, hogy ez vagy a XIV. kongresszus lesz, vagy az első. Meggyőződésem, hogy nem az utolsó. A kongresszustól higgadtságot, józanságot várok. Nem gondolnám, hogy egy parttalanul vitázó, veszekedő, indulatoktól fűtött tanácskozás részese leszek. Azt hiszem, a küldöttek fegyelmezettebbek, okosabbak lesznek annál, minthogy ilyenbe belemenjenek. A pártszakadást viszont nem tartom kizártnak. Elképzelhető, hogy a pártból kiválnak azok, akik nem akarják a radikális változtatást. Amondó vagyok, hogy a mozgalom és az ország ügyét egy jó értelemben vett „forró fejű” csapat előbbre vinné, mint a kompromisszumok halmazán továbbélő mozgalom. Egyébként a józanság híve vagyok, a mozgalom mindkét szélső irányzatától távol tartom magam. Az új pártvezetés élén szívesen látnék néhányat a jelenlegi vezetők közül is. Ny ere Rezsőre, Pozsgay Imrére, Németh Mjklósra gondolok többek között. Nem tartom kizártnak viszont, hogy az „ismeretlenség homályából” előbukkan néhány politikailag érett személyiség — esetleg vidékről is —, ahogy előbukkant például Vastagh Pál Szegeden. Egy megújuló párt tagjaként szeretnék tovább dolgozni. Olyan pártban, amelyik képes a koalíciós kormányzásban érdemben részt venni. Szeretném, ha a reformernek mondott nézetek tovább erősödnének és eljutnánk oda, hogy nem kellene reformkörösként dolgozni, hanem az egész mozgalom reformszeliemű lenne. Tulajdonképpen ebben fogalmazható meg a politikai álláspontom. A gazdasági életben pedig a tulajdon- és költségvetési reformnak, a foglalkoztatás, munkanélküliség kezelésének tulajdonítok nagy jelentőséget. Vallom, hogy az alföldi régió viszonylagos elmaradottságát is meg kell szüntetni. A kongresszusi dokumentumokat áttanulmányozva: nem mindenben egyezik nézeteimmel. Az elmúlt időszak elemzése nem elég mély. Több helyen előbukkannak a megszokott formulák, az általánosságok. Túlzásnak tartom kinyilatkoztatni, hogy ez a párt a jövő pártja. Megnyugtató viszont, hogy két, általam is fontosnak ítélt témát részletesen tárgyal — az egyik a tulaj- donreform, a másik pedig: helyünk a világban. Sok hiányossága ellenére mégis kellő alap a vitához. Feltételezem, már van egy újabb dokumentum is. Különben kongresszuson még soha nem voltam — ez is fokozza a várakozást bennem. B, I.
