Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-09 / 185. szám
4 1989. AUGUSZTUS 9 £JÉPLAP Nomád vagy civilizált? Nagyváros kis gondjai a Tiszával i. A látvány, amely a látogatót a szolnoki tiszai potyasitrandon fogadja nem éppen vendégcsalogató: drótkerítés, a bejáratnál meg egy szétrobbantott katonai lőnbódéra emlékeztető, széllel bélelt, rozsdás bádogviskó, őrhelynek készülne alighanem az ajtónálló fölvigyázó számára. Ám szerencsére se őr, se ajtó — akarom mondani a nagykapu tárva-nyitva, így a húszforintos vendégjegy nélkül nyerhet bebocsátást a látogató a három éve még különleges csemegeként. számon tartott „naturista-paradicsomiba”. A parton aztán meggyőződhet róla, szegényes paradicsomba csöppent. Sehol az elmúlt két nyáron tapasztalt közös serénykedés, a „mutassuk meg, magunknak szépítjük, ezért mindannyian megbecsüljük” virtusa. Most már a „fizetünk, tehát követelünk” elve érvényesül. Egymást még úgy ahogy megtűrjük — vélekednek egyes szolnoki naturisták, mások már nem. ők távolabbra költöznek. Oda, ahol nincs kerítés, nincs főnök. A spontán közösségszerveződés kezdő lépcsőfokainak lehetünk tanúi a napfényes Tisza-parton. Most éppen két csoportra oszlottak a természetimádók: a „közösségszervezőkre” és a csak úgy textil nélkül napozókra, fürdőzőkre. Az előbbiek a „ki volt itt előbb?” elv szószólói, az utóbbiak telepedtek most távolabb. Ámbár ne legyünk igazságtalanok! A part valóban tiszta, nem találni eldobott söröskupakot, cigarettacsikket véletlenül sem. Az említett őrbódé, a drótkerítés a Sportlétesítmények Igazgatóságával kötött egyezség (?), kompromisszum (?) eredménye. Az intézmény két éve vállalta, hogy — illő tagdíj fejében — megteremti a naturisták számára a „társadalmilag elfogadott” textilnélkjüliség kulturált feltételeit. Azon a nyáron alakult meg a szolnoki Tiszaliget SE Naturista Klubja. Az éves tagsági díj családoknak 330 forint, egyéneknek a fele. A vendég meg vagy besurran, vagy leszurkolja a húszast. A klubtagság elérte már a 140 főt, az idén még nem számolták össze a tagdíjakat. Szautner János, a sportlétesítmények igazgatója állítja: > — Elsősorban nem a pénzre van szükségünk. Ha a textiles potya ingyenes (azt is az intézmény gondozza), a naturista miért ne lehetne az ?Az az igazság, hogy kell valamilyen szűrő, ezért szükséges mércét állítanunk. * * * Mert hiszen illik óvni a (látogatót, nehogy gyanútlanul anyaszült meztelenek közé tévedjen! A másik oldalról meg védeni kell a naturistákat a kéretlenül, hívatlanul betolakodóktól. Hát ezért, a kerítés. De nagyon előreszaladtunk! A szolnoki tiszai szabadvízi fürdőzés gondjai nem naturista eredetűek! Az alföldi megyeszékhely patriótái ősidők óta ugyanolyan szívesen választották a Tisza széles homokpartjait nyáron, mint a Damjanich uszodát vagy a Tisza Szálló Gyógyfürdőjét télen. A hatvanas évakiben a Tiszán túli oldalon működött kitűnő potyastrand, míg meg nem épült a megyeszékhely új vízműve. Az azzal járó mederkotrási munkálatok, áramlásterelő kőzátonyok úgy változtatták meg a sodrás irányát, hogy a „régi potya” előbb eliszaposodott, majd feltöltődött. Új partoldalt, új fürdőhelyet kellett keresni. Szerencsére akadt ilyen, jó négy kilométerre a város fölött, az egykori „marhaitató”. A szolnokiak valamivel hamarabb fölfedezték, mint a hatóságok a korábbi potyánál is kellemesebb Tisza-partot. Aztán, hogy a fás-ligetes, napfénnyel-árnyékkal egyaránt kitűnően gazdálkodó partszakasz ellen semmilyen kifogás föl nem merülhetett, a hetvenes évek elején ki is jelölte a hatóság nyaranta az új szolnoki potyastrandot. A természet nyújtotta csodán, a folyóparton túl egyébnek nemigen örvendhettek a szolnokiak. Egy büfét megépíteni túl drága lett volna a „gazdának”. Nem érte volna meg a ráfordítás! Aztán — miért, miért nem? — egyszeresek elmaradt a korábbi szűkmarkú hatósági gesztus is; a városi tanács elfelejtette kijelölni a szolnoki szabadstrandot. Megspórolta a bólyák kihelyezésének, összeszedésénék költségét, a víziőr kéthavi bérét. Így biztosan megérte. Szerencsére ott még soha senki nem fulladt bele a Tiszába ! (Folytatjuk) Egri Sándor Nyomda az íróasztalon Közel az idő, amikor hazánkban is tért hódít a számítógépes kiadványszerkesztés — lehetővé téve a szövegszerkesztővel elkészített anyag oldalkészítő szoftverrel történő tördelését. Ez azt jelenti, hogy a tipográfusok és montírozók eddigi fáradságos munkája automatizálható. A könnyen tervezett oldalak —, ahol rajzolóprogramokkal vagy képdigitalizálókkal az illusztrációk is megjeleníthetők — akár kisméretű lézerszerkezettel is kinyomtathatók. E viszonylag olcsó rendszerek képesek produkálni a hagyományos nyomdai minőséget és gyorsaságuk nem lebecsülendő. E módszernek hazánkban múltja alig van, s a témáról összefoglaló mű még nem jelent meg. A Nyomda az íróasztalon című kötet három fejezetcsoportban szól majd a szakemberekhez, akiket az új technika érint: a számítástechnika, a lapkészítés és a korszerű nyomdatechnika témakörében. De fejezetet szentelnek az előkészületben lévő kötetben a gazdaságosság kérdéseinek, a gyakorlatban szerzett hasznosítható ötleteknek, trükköknek és a szolgáltatásoknak. Fogászati rendelő és optikai szalon A magyar—svájci—belga vegyes vállalatként működő Dentalcoop Kft. 1 millió forint előleg biztosítósa mellett alapítványra tett javaslatot Sopron városának, hogy elősegítse az ottani kónhiázfejlesztési program megvalósítását. A Dentalcoop az ország nyugati határán lévő idegenforgalmi centrumban, Sopronban két fogászati rendelőt is működtet, s rövidesen optikai szalont is nyit, elsősorban a külföldről érkező páciensek számára. Romjaiban is méltóságteljes a szélmalom Tis zasason. A faluszéli látvány gyönyörködteti, ugyanakkor — látva a pusztulást — el is szó morítja az arra járókat, különösen ha tudják, hogy máshol (pl. Dorozsmán) a szélmalom karbantartva, megbecsülve helyi nevezetességnek számít fotó; K, £, Kígyókról szeretettől Nem tudni, milyen kígyó vitte bűnbe ősanyánkat, Évát, az viszont biztos, hogy a biblia keltette először rossz hírét ennek a hüllőfajnak. Talán innen ered az emberek többségének megmagyarázhatatlan ellenszenve a lábatlan jószágok iránt. Ha valaki, leküzdve az irtózatot, szemügyre .vesz, mondjuk, egy vízparton napozó siklót, kénytelen elismerni: gyönyörű teremtmény. Alighanem a szépségük, különlegességük az oka, hogy hazánkban is sok terrarista gyűjt, tart kígyót. Egy ilyen gyűjteménybe kaptunk meghívást fotós kollegámmal, és igaz, ami igaz, a húszfajta óriáskígyó lenyűgöző látványnak bizonyult. Gazdájuk, a kertészmérnök nyugat-budai családi házának földszintjén gondozza hozzáértéssel, szeretettel kedvenceit; érdekes információinkat is tőle szereztük. Általában jellemző az óriáskígyók nemzetségére, hogy Bikakígyó Sdipa mekonda (Németh Ernő felvétele — KS) resve a bokrok is segítik a vedlésüket. A népes python-családnak talán a legérdekesebb tagja a tigris-python: tojással szaporodik ugyan, mint az egész nemzetsége, de kikölti a tojásait. Gyűrűjével körülöleli a legkevesebb húsz, de akár kétszázat is elérő tojást, s közel két hónapig őrzi étien - szomjan, izomrángással termelve hőt a költéshez. Amikor kibújnak az utódok, már nem gondozza őket. A kifejlett állat — gyorsan megnő 8—10 méteresre, 3—5 év alatt lesz ivarérett — egyszerre 10 Kockás python kedvelik a vizet, jól úsznak. Látásuk gyenge, süketek, rendkívül érzékenyek viszont a rezgésekre. Mivel saját hőt nem termelnek, testhőmérsékletük közel azonos környezetük hőmérsékletével. Ezért kell meleg helyet biztosítani a számukra. Magas páratartalmú, 30—35 fokos környezetben érzik jól magukat. JóLlakottan lomhán mozdulnak, ha melegebb helyet keresnek, de ha éhesek, hihetetlenül fürgék. Mint a villám, úgy csapnak le áldozataikra, patkányokra, egerekre; szemvillanás alatt szorítják halálra őket, körbefogva erős gyűrűikkel. Az állkapcsaikat összekötő szalagok rugalmassága teszi lehetővé, hogy a fejüknél jóval szélesebb falatokat is legyűrjék. Zsákmányukat fejtől kezdve egészben nyelik le; a lesimuló szőrzet segíti a nagy falatok lecsúsztatását. Nemcsak fejük, a testük is tágul, a pikkelyek alá hajló bőrük rendkívül rugalmas. S tévhit az is, hogy a kígyók nyálkások, nedvesek. Bár szívesen másznak az itatóba, a víz azonnal lepereg róluk. Két nagy családra szokás osztani az óriáskígyókat: boákra és pythonokra. A boák Amerikában, a pythonok Ázsiában, Afrikában élnek. Elevenszülők a boafélék, 4—6 hónapos terhesség után hozzák világra 20—40 utódjukat. Így szaporodik a boa constrictor is, amelyet igazi óriáskígyóként emlegetnek, pedig nála jobban mások érdemelnék ezt a nevet. Hazájában, Közép- és Dél-Amerikában állítólag hat-hét méteres példányokat is találnak, de a hozzáértők szerint már, a négy méter feletti nagyság is ritka. Az Amazonasban honos az anakonda, nagyobb az óriásnál: hossza elérheti a 10—12 métert, súlya akár a fél tonnát. Mi egy kisebb fajtatestvérével, a sárga anakondával találkoztunk, törpének számít a maga nemzetségében, „csak” 2—3 méteresre nő meg. A jól megvilágított terráriumbán aranyként csillogott a bőre. Kanadában találkozhatnak a vadászok a bikakígyóval, ez a gyűjemény egyik különlegessége. Nemcsak teste rendkívül erős — bizony, bele kellett kapaszkodnom, hogy fényképezni lehessen —■„ hanem a hangja is: nem sziszeg, hanem fúj, mint a bika. Blöfföl, mondta a házigazdánk, ugyanis csak a rágcsálókra veszélyes. Bőrén a fehér — mint a hó; a fekete tényleg fekete. Szigetlakó a kubai karcsú boa, éjszaka jár zsákmányszerző útjaira, bár lassan nő, de meg sem áll, míg el nem éri a négy métert. Mintázata általában szebb, mint most a képen: a kígyók bőre a vedlés előtt elsötétedik. S ha már szóba került a vedlés: míg kicsik, gyakran bújnak ki a kinőtt bőrükből, ha nagyobbak, már ritkábban vetkőznek. Az egészséges állat pár perc alatt levetkőzik, a természetben sűrű helye keesirkét, 20—25 patkányt fogyaszt el, az emésztés első fázisában akár a kétszeresére is megvastagodhat. Igaz, legközelebb vagy két hónap múlva néz újabb harapnivaló után. Amit még érdemes elmondani az óriáskígyókról: békés természetűek, nem keresik, inkább kerülik a találkozást az emberrel, szinte egyetlen ellenségükkel. Élőhelyükön háziállatként is tartják némelyiket, a legjobb macskánál is eredményesebbek a rágcsálóirtásban. Hasonlóan hasznosak hazai kígyófajaink is, értelmetlen gonoszság pusztítani őket. Aki fél tőlük, ne menjen a küzelükbe. Ha kipusztulnak, bizony szegényebb lesz nélkülük a már így is alaposan kifosztott természet. Gedényi Év«»
