Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-05 / 182. szám
6 Nemzetközi körkép 1989. AUGUSZTUS 5 A bombáknak nincs címük A terrorakciók nem hoznak megoldást Kétségbeejtő helyzettel került szembe megint egy szuperhatalom: egyik állampolgárát — aki ráadásul az ENSZ békefenntartó erőinek keretében tevékenykedett Libanonban- — felakasztották mint egy bűnözőt. Az úgynevezett ítéletvégrehajtók állítólag igazságot szolgáltattak, megbüntettek egy sátáni hatalmat — és fogadkoznak, hogy több amerikait is (.kivégeznek” — eképpen szolgáltatva igazságot a „föld clnyomottainak”. Libanonban, egy obsukrus csoportnak meglehet az elégtétele: Bush amerikai elnök miattuk szakította meg vidéki körútját, miattuk hívta össze a nemzetbiztonsági tanácsot, miattuk állt elő olyan helyzet, amikor sok minden lehetséges. Annikor egy izraeli kommandó elrabol ta Libanonból Albdel Kardm Obeid „sejket” — a fanatikus és Irán- Ibarát szervezet egyik terrorista csoportjának vezetőjét —, a világ nem habozott elítélni ezt a durva, idegen ország szuverenitását sértő akciót. Keletről és Nyugatról egyaránt bírálták az izraeli hadsereg kíméletlen, goromba beavatkozását. Terry Andersont, az AP amerikai hírügynökség bejrúti^tudósítóját — aki semmire sem gyanakodott — egyszerűen elkapták Bej rút utcáin: 1985 március közepe óta fogva tartják. A rabtantók állítólag szabadságharcosok. Az a módszerük, hogy a „sátán” ellen túszokkal harcolnak, maguk pedig lehetőleg népes 'palesztin menekülttáborok vagy zsúfolt lakónegyedek kellős közepén rendezik be főhadiszállásukat. Egyeoek között ez az oka annak, hogy az izraeli légi terrortámadásoknak gyerekek, nőik esnek áldozatul — a legritkábban a Hezbollah vezetői. Terry Waite, a canterbury érsek titkára a BBC-nek adott egyik interjújában azon nevetgélt, hogy közvetítő misszióját ugyan lehet veszélyesnek nevezni, de mivel ő olyan nyíltan, oly tisztán szeretne igazán közvetíteni a túszok érdekében, aligha hiszi, hogy komoly veszély fenyegetné. Több mint ikét éve már, Terry Waite eltűnt a nyugat-bejrúti Commodore szálló kilőtt, repeszekkel ékesített halijából — mert a lovagiasság szabályait sem egyik, sem másik oldalon nem tartották tiszteletben. Amikor a szovjet nagykövetség egyik beosztottját, majd négy évvel ezelőtt elrabolták és meggyilkolták, gyorsan napirendre kellett térni „fölötte”. Akkoriban úgy vélték, hogy a világpolitikai érdekek előbbre valók az embernél. Becsben az idén az európai országok, valamint Kanada és az Egyesült Államok okmányt írtak alá az emberi jogok tiszteletben tartásáról — ráadásul július 14-én ünnepeltük a francia forradalom 200. évfordulóját, amely egyébek között az emberi jogok tekintetében is alapvető változásokat hozott. Túszügyekkel, az emberi jogok elleni merényletekkel nem lehet megoldani regionális konfliktust. Az ENSZ Bizltonsá-gi Tanácsa hétfőn — a tőle elvárható módon — elítélte a túszok szedésének „gyakorlatát” — de sajnálatos, hogy a határozat nélkülözte a konkrétumokat. (Közismert, hogy az ENSZ felvizezett határozataiért nem a világszervezet a felelős — hanem a tagállamok). Nem tudni, hogy William Higgins alezredes vajon a CIA ügynöke volt-e. Ö valójában az ENSZ egyik legrégebbi békefenntartó haderejének, az UNTSO-nak volt a parancsnoka. Ha bűnös volt, akkor is emberi joga, hogy bizonyítékok, valamilyen törvényes eljárás alapján ítéljék el, s ha az ítélet halál, akkor is legyen módja az embertelen ítéletet emberi módon megszenvedni. Libanonban eddig 11 túszt „végeztek ki” — hogy kicsodák, azt csak találgatni lehet: az ítészek bombasztikus jelszavak mögé bújnak. A megszállt területeken „plasatiklövedékekkel” géppisztolyokkal lövöldöző izraeli katonák, a palesztin tálborokat bombázó izraeli pilóták és a rejtett, védett bejrúti városnegyedekben túszokat gyilkoló fegyveres terrorista bandák között alig van különbség — és nagy hiba minden egyes atrocitást kiszakítani egy több évtizedes konfliktus összefüggéseiből. A szemben álló felek kö_ zott mindkét oldalon vannak gondolkodó emberek, akik szerint sem Libanon bombázása, sem az izraeli kommandóakcióik, sem pedig a túszok meggyilkolása, buszok robbantása, izraeli átlagemberek halomra lövése 1989-lben nem lehet megoldás semmire sem. Hiba lenne, ha az Egyesült Államok katonai megtorlással válaszolna egy maroknyi fegyveres csoport hidegvérrel elkövetett gyilkosságára. Hiba lenne az izraeli kommandóakciót csak emberrablásnak minősíteni, amikor egyetemi professzorok, újságírók, üzletemberek vannak egy csoport terrorista kezében Libanonban, akik akasztásókkal akarják befolyásolni a politikát. A 'bambák nem tudják a címet, ártatlan embereket ölnének meg, s nem lenne különbség túsz gyilkosság és jogosnak vélt megtorlás között. Ideje lenne megvizsgálni a konfliktusok emlberi tényezőit — mindkét oldalon. Fodor György Abházolc kontra grúzok? Nehezen normalizálódik a helyzet az Abház Autonóm Köztársaságban: a közéledés megindult, a boltok ellátásának már a megszokotthoz hasonló az üteme, s az, hogy egy hete nem temettek újabb áldozatot, a (kedélyek elcsitulását is jelentheti. De valóban normalizálódott a helyzet? Mi változott? Á köztársaságban megerősítették a rendőri alakulatokat, a belügyi csapatok a helyszínen tartózkodnak, egyes területeket a hadsereg katonái ellenőriznek. A kép sokmindenhez hasonlítható, de 'legkevésbé ahhoz, amelyet a huszadik század végén normálisnak szoktak nevezni. A szokatlan helyzet már a repülőgépen kezdődik : az utasok szorongva kérdezik egymástól mit tudnak, lőnek-e még, s mindenki biztonságban lesze? A Szuhumi repülőtéren aztán kezdődik mindaz, ami szokatlan : az útlevelek, a lakóhelyek, a csomagok ellenőrzése. Aki nem abház lakos, arra sajnálkozva néznek: maga hová indult, .hiszen ott puccs van! Ez az első nem hivatalos nyilatkozat, amelyet az eseményekről megtudni a helyszínen — a légiikísérőtől. S azután jön a sok egyéb nernhivatalos vélemény. A háború július 16-án kezdődött, amikor már 16 ember feküdt a szuhumi halottasházban. A történtek hallatára N y ugat-Gr ú zia határmenti vidékeiről fegyveres alakulatok indultaik Abháziéban élő rokonaik védelmére a Galidzsa folyón át, és harcba keveredtek a másik oldalon útjukba álló fegyveres abházokkal. A csata eldöntetlen volt, Illetve azt a Férgén óból átvezényelt Satalov ezredes nyerte meg a belügyi erők élén: meggyőzte a két felet, hagyják abba a lövöldözést. A helyzet ettől persze még feszült maradt: Szuhumiiból a családok falura küldték a gyerekeket, leállt a közlekedés, 'bezártak a boltok, felgyülemlett a szemét, az emberek kenyérért álltak sorba. Július 20-ig 444 ember 'kért orvosi segítséget, az üdülők jelentős hányada — amint tudta — elhagyta Szühumit. Az emberek, akiket sérelem ért, vagy akinek a hozzátartozóját megölték, most vérbosszút esküsznek. Itt ez még ma sem puszta fenyegetés: egyetlen óvatlan szó gyilkosságot, az pedig gyilkosságsorozatot válthat ki. Az eseményeket teljes hírzárlat kísérte: az emberek Az ellentétek — mint az elmúlt időben felszínire került ^nemzetiségi villongások” nyomán annyiszor kiderült már — politikai jellegűek, nem nemzetiségiek. Abházia valamikor önálló szövetségi 'köztársaság volt, amelytől a sztálini nemzetiségi politika fosztotta meg. Mint Grúzia autonom területe, úgy érzi, kitűnő termőföldjeivel, világhírű üdülőivel a grúz érdekeket szolgálja, munkájának eredményéből viszont nem sokat lát. Ha szövetségi köztársaság lenne, legalább a Szovjetunión belül az egyenrangú nemzetek sorában érethetné magát, s eldönthetné, hogyan tovább... Szuhumi: A szovjet rohamrendőrség egyik alakulata pajzsokkal felszeelkezve őrködik az utcán, amikor folytatódnak a grúz—abház nemzeiségi villongások. Szuhumilban és más nagyobb városok főterein az alkalmi szónokoktól tudták meg, mi is történt valójában. Nemzetiségi gyűlölet — ez volt az egyetlen komolynak tűnő értékelés mindarról, amiért itt oltók. Ma már ez úgy hangzik, mintha legyintenének — aztán néhány nap múlva kiderült: az S2KP Abház Területi Bizottság és a miniszteri hivatal személycseréi után könnyebb volt szót érteni a felindult tömeggel. Egy „pragmatikus" arcképe Vasárnap az iráni belügyminiszter hivatalosan is bejelentette, hogy Ali Akbar Hasemi Rafszandzsani az Iráni Iszlám Köztársaság új elnöke. Az új államfő a szavazatok közel 95 százalékát kapta, s így valósággal kiütötte egyetlen ellenfelét. Még ennél is többen, a szavazók több mint 97 százaléka adta le voksát arra az alkotmánymódosításra, amely megszünteti a miniszterelnöki tisztséget, és Irán igazi vezetőjévé éppen Rafszandzsanit, az új elnököt teszi meg. imponáló adatok ezek — még akkor is, ha a szavazásra jogosultak egyharmada meg sem jelent az urnáknál. Irán alighanem korszakváltás küszöbén áll: tízéves zűrzavar, vallási kábulat, nagyon is világi belharcok, nyolcéves ország- és emberpusztító háborúskodás után nem annyira egy vallási vezető, mint inkább gyakorlatias, tapasztalt és taktikus politikus került az ország élére. Megjósolható, hogy Ali Hamenei, az eddigi elnök — sámmár, Khomeini után, Irán, vallási vezetője — legfeljebb a másodhegedűs lesz Rafszandzsani mögött, s a döntésekben elsősorban a politika és érdek dönt — nem a Korán, nem is a mullahok. A papi uralomnak — tíz éves „próbajárat” után — befellegzett Iránban. Rafszandzsanit 1978-ban még az iszlám forradalom szedte 'ki a börtönből — tíz év alatt megjárta a hatalomhoz vezető út minden lépcsőfokát és Irán „erős embere” lett. Nem kis teljesítmény ez, ismerve az előzményeket, a gyorsan gördülő fejeket, a gyorsan változó kormánylistákat. Rafszandzsani elérte, hogy nemcsak honfitársai szemében sikerült megtestesítenie saját személyében az állandóságot és a folyamatosságot, de jóideje a külvilág is benne látta már azt az embert, akivel .majd szót lehet érteni. Taktikai érzékére jellemző, hogy amíg élt Khomeini ajatollah, a fentebb mondottak ellenére egy pillanatig sem vonta kétségbe a radikális iszlám forradalom irányvonalának helyességét. Még május 5-én is ő volt az, aki egy pénteki imában javasolta: minden egyes palesztin halálért öt amerikait, öt franciát és öt angolt kell megölni. Később ugyan kijelentette, hogy szavait roszszul értelmezték — de ez a „cáfolat” már nem pénteki imán hangzott el a tömeg előtt, hanem szű'kebb körben— úgy, hogy azért Párizsiban, Londonban és Washingtoniban meghallják. Amíg élt Khomeini, Rafszandzsani keményen elutasított minden olyan javaslatot, amely az ország irányítására valamiféle átkos liberalizmus alapján valósította volna meg. Manapság már Rafszandzsani nyíltan beszél arról, hogy a kormány hibát követett el, amikor — a raditenkáromló könyvéért, Rafszandzsani csendben maradt. Az ajatollah halála után nem sokkal egy sajtóértekezleten 'kijelentette: az „ítélet” az iszlám törvényein alapul — senki sem változtathat rajta ezen a földön. Röviddel ezután már szó sem volt iszlám törvényekről — Rafszandzsani „egyszerű politikai csatározásnak” minősítette az ügyet, amelynek vesztese történetesen Nagy-Britannia lett. Megfigyelők arra számítanak, hogy az új iráni elnök olyan kormányzatot alakít majd, amely egyszerre lesz „forradalmi”, bölcs, szakértő és óvatos testület; óvatosságra szükség van — Irán új vezető gárdájának legalább annyi pragmatizmusról kell tanúbizonyságot tennie, mint az államfőnek, hiszen az iszlám forradalom alapelvei változatlanok. Könnyelműség lenne lebecsülni a mullahok erejét, befolyását: is, a változtatásokkal óvatosan kell ibánni. Változtatások ipediig lesznek. Az új államfő máris kézben tartja a hatalom legfontosabb tényezőit és módjában áll új utakon elindítani Iránt — a szándék sem hiányzik, taktikai érzékről nem is szólva. Mint ő maga mondotta: vannak „alapjelszavak” — ezek addig lesznek érvényben, míg a koloniaiista hatalmak nem hagynak fel az összeesküvéssel, s vannak „taktikai” jelszavak, amelyek csak bizonyos ideig érvényesek. „ Pragmatikusan szólva: sem egyik, sem a másik jelszóféleség nem érvényes „örökre”. Ez akár Rafszandzsani politikai krédójának is tekinthető, Az abház követelés továbbra is az marad, ami tavaly az autonóm köztársaság pártbizottságán is megfogalmazódott, miajd a helyi legfelsőbb tanács is jóváhagyta: Abházia a Szovjetunió szövetségi 'köztársasága legyen. Akkor a pártvezetést elmarasztalták, több kádert menesztettek — ezzel azonban a probléma nem oldódott meg. Mi a megoldás? Talán segítene, ha a maguk is több népet, nemzetet magukba záró szövetségi köztársaságok egyenlő félként kezelnének mindenkit. A Szovjetunióban ma még a fcanföderatív államforma lehetősége nehezen nyer teret, pedig más utat — mint ahogyan sok máskén t gondolkodónak számító és nem utolsó sorban . a probléma nyomán érintett csoport megjegyzi — nehéz elképzelni. Az alárendeltségi viszony kényszere nélkül együtt élő grúz és ábház nép aligha nyitna tüzet egymásra ha egyenlő félként állapodhatnának meg gazdasági, politikai kapcsolataikról. Andrej Szaharov sokak által osztott, még többek által bírált álláspontja is megoldás lehet; a sok tragikus emlékkel terhes dmpérium felszámolása, a kapcsolatok újrakezdése. A nemzetközi tapasztalatok úgyis a népek közeledése felé mutatnak, de nagy a különbség az önkéntes, és a kényszer hatására kialakult egység között. S amíg ez eldől, 'maradnak a harckocsik a köztársasági városok utcáin, a véres harcokban elesett 32 halott emléke, a félelem, a bizalmatlanság és a háttérben a társadalmi, politikai feszültségek. Ebben a helyzetben miit kínálhat az autonóm köztársaság új pártvezetése? Talán annak a kivizsgálását, miért volt ismét — Fergánához hasonlóan — olyan meglepően szervezett a fegyveresek megjelenése Grúzia és Abházia határán. Hiszen azokat a fegyvereket nem menet közben rabolták... Kaszab Zsuzsa összeállította: Zsoldos György kálds iszlám forradalom elvei alapján ■— mindent maga alá akart gyűjteni, központilag akarta igazgatni a gazdaságot csakúgy, mint az agyakat. Az új elnök új eszméje szerint a legfontosabb támogatás az, ami a néptől ered — el kell tehát érni, hogy a nép kivegye a maga részét a gazdasági életből, a vállalatokat ki kell árusítani az alkalmazottak és a munkások számára. Szó sincs persze — teszi hozzá gyorsan — a kapitalizmus helyreállításáról, de meg kelti nyitni az ipart, a > mezőgazdaságot, a ' kereskedelmet az egyszerű emberek előtt. Ez voltaképpen a magán - gazdálkodók szerepének erősítését, a magánszektor 'hitelének helyreállítását jelenti. Amikor Khomeini ajatdllah, „halálra ítélte” Salman Rushdie brit írót a „Sátáni versek” című, állítólag is-Hasemi Rafszandzsani augusztus 1-én fogadja a munkalátogatáson Teheránban tartózkodó Sevardnadze szovjet külügyminisztert (Képek: MTI—Telefoto)
