Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)

1989-08-29 / 204. szám

4

1989. AUGUSZTUS 29.

JVMoaz

LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA

Miatyánk, ki vagy a tévében...

Árpi koma,

ezúttal állíthatom, hogy jelen episztolám fogantatása igazán magas helyről érkezett felkérés eredménye. Az Űr egyik jeles földi szószólójának a szabadtéri templommá képzelt Népstadionban elhangzott beszélye szóla hezzám, többek között imigyen: „frjátok

meg a barátaitoknak, hogy mi történt ma este!” Ám legyen, döntém el önkínzó töprengéseim végeztével, s buzgóságom bizonyítandó teszek is rá néhány lapáttal, papírosra rovom mindazon megesetteket és kömyülállásokat, melyek közvetlenül előzék meg a szentséges naplementét.

Történt vala ugyanis, hogy a szintén szentéletű, küldetését fölöttébb komolyan hívő, ámbátor kisebb szószékekhez kiküldetett erdélyi református lelkész, Tőkés László goldolt egy nagyot, s a világiak szélesebb nyilvánosságához őt hozzásegítő tévériporternek mondott két-három nagyobbat, mely talán elnyerte a menynyei Atya tetszését, viszont lelkipásztorunk lakhelye szerinti közvetlen istenében holtbiztosán pokoli viszolygással fogadtatott. Miinékáltal te, komám a bűnben, parlagi akadályok .(hegyek, dombok) következtében meg vagy fosztva az isteni megnyilatkozások Panorámának' keresztelt szentélyétől, igencsak megeshet, hogy csupán puritán közvetítésemmel érzékelheted Chrudinákék búcsújárásának emelkedettségét. Engedtessék hát meg nekem Tőkés testvérünk példabeszédéről emlékeztetőül avagy első hallásra mindössze ennyit megjegyeznem: az ördögök által a „legmagasabb civilizáoió”ként emlegetett pökol falait döngette és saját gyávaságunk, esendőségünk falát, a hallgatásét, mellyel már nem csak hordjuk — büszkén vagy siránkozva — a keresztet, hanem újabbakra való felfeszíttetésünkért esedezünk. Purgatórium volt ez a példa nélküli beszéd, s nem szükségeltetik újkeletű próféta annak megjövendöléséhez, hogy a kisebbségi Krisztus a többségi inkvizíció messzemenőén tiszteletlen figyelmének sugarába kerül, hogy készítik vala a válogatott kínzóeszközöket (vagy ahogy mi szoktuk volt mondani egyszerűen: kinyílt zsebükben a bicska). Előbb kanadai és magyar, majd több nyugat-európai testvér kézfogása tévé interszónoklattá az üzenetet, mely olybá meghatá hívőt' és hitetlent, hogy Chrudinák Alajos testvérünk rögvest csokorba is tudta gyűjteni a lelkekből megeredt gondolatokat. Tőkés megindító hitvallásáról értekezett egy egész misét (műsort) erre áldozva testvér a hitben (budapesti református lelkész), testvér vére szerint is (ifj. Tőkés István kanadai üzletember) és testvér a bajban (Csoóri Sándor). Nevezett sorrendet tiszteletben tartva ajánlanám lelki meditálás végett a testvérek igehirdetéseinek egynémely idézetét: „Az erdélyi püspök nem állt az ügy mellé.” „Megmondták öcsémnek: magát nem mi, mármint a belügyi szervek, hanem a saját egyháza fogja kinyírni.” „Nem állt. ki még senki ilyen határozottan. Most, hogy Tőkés László megszólalt, teljesen fellélegeztem.”

Bizony mondom neked, testvérem a komaságban, nem mindenki lélegzett fel, s mit ád a fennvaló, kiderült, hogy maga Csoóri sem. Végzetszerűen jőve el mise

helyett a mese, mégpedig azok szájából, akikre istenfélő halandó nem is gondolna. A Tőkés László lelki és testi üdvösségéért fohászkodó Sugár András próféta, az ő hittársa, Csoóri Sándor kíséretében elmene vala az Úristennek véletlenül éppen a mi közelünkben tartózkodó világ-helytartójához, Dr. BiLly Grahamhez (ahogy az egyszerűség kedvéért mi mondanánk: Billy boy-hoz), és mondták az imádságot: „szíveskedjék

néhány szót szólni fenyegetett lelkésztársa emberi és keresztényi jogainak védelmében”. Ám prédikálhatott a doktor úrnak Sugár is, Csoóri is, hogy nem kérnek politikai állásfoglalást, sem azt, hogy elítélje a prédikátor úr által olyannyira tisztelt román vezetőt, és hogy csakis a paptársa emberi kiállásáról és védelméről lenne szó — mindhiába. Akár a pap, amelyik vizet prédikál és bort iszik, Graham úr nem óhajtotta gyakorolni a testvéri szeretet, a bajbajutottakon való segítségnyújtást, az együttérzést a szenvedőkkel. Oszemélyisége ezekről csak szónokolni szokja vala... A Biblia tanításai szerinti cselekedetet, sőt, a Biblia helyett a valami rendkívüli csoda folytán éppen keze ügyében lévő, számára feltételezhetőn oly értékes adománnyal lepte meg az egyre csüggedő hittérítőket: egy pompás albummal, amely egyszer s mindörökké megőrzi a protestáns világprédákátor négy évvel ezelőtti dicsőséges, keresztes-malacos romániai hadjáratát. Bízvást állíthatom, hogy malacos, mértebből a díszkiadványból szereztem én is egy példányt magányos-bűnbánó pillanataimhoz, s ebben.* láthattam azt, amit ti szegény alattvalók, egyszerű állampolgárok szentestéken is csak álmodni szoktatok: egyben sült malacot (amint épp feltálalják a helyi hatalmasságoknak és a másvilági vendegeknek). Ezt a protestánsságot! Mint Babilon, dőlt romokba az addig felemlegetett érvek halmaza ta:

hogy már nyilatkozá a kisebbség kérdésében, hogy hat nap alatt nincs ideje egy háromperces hitvallásra, hogy a miinistráns (a sajtófőnök) ad majd felvilágosítást ... Fény borult agyamra: egyszerűen arról vagyon szó, hogy Billy tart a kisistenektől is, s«őly jól érezte magát a szomszéd portáján, hogy nem szívesen bántaná meg őket. Szeressetek engem felebarátaim!...

Hátha mégis van Isten, merült fel bennem a kétely, hátha mégis leszól hús-vér képviselőjének, a Nagy Terelgetőnek sugallván, . hogy vegye már be az Isten szerelmére ebbe a , pesti igehirdetésbe ama kicsiny nyáj szerény pásztorát. Leültem különbejáratú szentélyem (a tévém) elé meghallgatndmegnézni a szolgálatot. Mint nemrég Árkus József hitetlen is bemutató a másik lélekveszejtő gyülekezetben, a Parabolában; nagy produkció volt. Főleg a Haraszti Sándoré, Graham úr közép-európai szakértő-helytartójáé. Előbb az Űr- tolmácsának sztentori hangja angolul, utána a tolmács tolmácsáé mutáló tenorként magyarul. Viszont mimika és gesztus- egy az 'egyben ugyanaz, ahogy az meg vagyon írva ...

No de figyelj gyermekem a tehozzád intézett lényegre ! „Van-e még remény, kérdik tőlem naponta százan és százan.” Mi tagadás, kérdezgetnénk, „ítéletre

megyünk, és az ítélet után pokol jön ... Hozzászoktunk ahhoz, hogy csak hazudunk.” Értem a többes szám első személyt. „A legnagyobb dolog az, hogy Isten szeret minket.” Hát ön kit vagy mit szeret? — kérdezném, ha nem látom előzőleg azt az ominózus albumot. „És a szívedben egy vágyakozás támad, hogy segíts felebarátaidnak.” Értem az egyes szám második személyt. „És törődni fogsz azokkal az emberekkel, akikről olvasol vagy hallasz, hogy ők éheznek és szomjúhoznak és szükséget szenvednek.” No, talánsmost jöhetne a mi Lászlónk, ám odavész minden remény, mert nincs idő a félmondatra, Graham úr azt meséli el, miként vásárolt nejének gyűrűt és beavat szibériai útiélményeibe, hogy egyszer csak kijelentse: „Billy Graham bűnös!” Ebben történetesen egyetértettem vala vele.

S még azt mondá hivatkozásként az úgynevezett félreértésre Dr. Haraszti, hogy a búbánat fő okozója: Sugár akcentussal beszéli az angolt, míg ő vágja érthetően oda-vissza. Fülem tökéletes működése miatt bocsánatért esedezve bemutatnám, hogyan vágja: „Az Isten tévés kamerája nem csak azt rekordálja, amit teszel.” Mit csinál, tessék mondani? Vagy: „Ez volt az a miszteriós pillanat..Bocsánat, milyen volt a pillanat? Az angol stadium szót mindenféleképp fordította (sztédáum, stádium, sztádium), csak stadionként nem, mert ez akcentussal, azaz magyarul lett volna. Mindegy, valahogy értettünk a szóból, kevésbé az üzenetből.

És eljőve — no nem a mennyeknek országa, . hanem — a közép-európai helytartó Chrudináknak adott magyarázata arról, hogy tulajdonképpen milyen áldott jó ember Graham úr (némely hiányossággal — Harasztit idézem —: nem hallotta, nem fogta fel, nem értette, mit akarnak Sugárék), és hogy a Panoráma egy szenzációs műsor, és Graham úr megígérte, de nevében nem nyilatkozhat, viszont a sajtóhadjáratok vezérkari parancsnokának a hibája miatt ő (H. S.) bocsánatot kér a nézőktől, a gyülekezettől, a felekezettől, s ennek .bizonyságaként megengedi Chrudináknak, hogy tegezze őt... Kösz, nem történt semmi. Sajnos.

Közben hallom, hogy a bátor Tőkés Lászlónkat beidézték a belügyisek egy kis gyónásra, de különösebb baja nem esett. Nyilatkozott is többször azóta (legutóbb tegnapelőtt reggel a rádióban, a Vasárnapi Újságban), s csaknem megkönnyebbülve mondotta, hogy nagyobb retorziókra számított. Nem olvasta volna a volt szekusfőnök, Pacepa Vörös horizontok című könyvét? Bár ez nem szentírás, inkább a Pokol Bibliája lehetne, de az biztos, hogy figyelni kell az ott leírt válogatott módszerekre. Míg nagyon szem előtt van az ember, nem bántják; mikor egy kis kivárás után lankadni kezd a figyelem, egykettőre elintézik „finoman”, rafináltan; nem úgy, mint az oktondi lengyelek Popjeluskót. Szeretném, ha Tőkés úgy maradna hős, hogy nem válik mártírrá. Világi emberként (és Billy boy esetén is okulva) csak Chrudinákékban s a még közömbössé nem vált emberek töretlen odafigyelésében bizik komád,

Lajos

■: ’■ Nevezetes épületeink

A kisújszállási városháza

A kisújszállási városháza, előtérben a kunok betelepedésének 700. évfordulójára tervezett szoborral. (Tápai Antal szobrászművész rajza 1939-ből.)

A nagykun városok főterei közül a rózsákkal.

virágágyakkal gazdagon beültetett kisújszállási park mondható legvonzóbbnak.

Kevés ember akad, aki ne gyönyörködne — a 4- es főúton kocsin vagy busszal elhaladva — a pompás látványban, amelyből imponáló épület emelkedik ki, a kisújszállási városháza.

A főút szegélyén álló régi épület a szükségleteknek már meg nem felelvén, a város a miilén iumi időkben új városháza építésébe kezdett. Pályázatot írtak ki, meghatározván benne az igényeket. A befutott 31 pályázat elbírálásában a Magyar Mérnök és Építész Egylet zsűribizottsága működött közre, s a díjazottak közül a városi képviselőtestület, Módi Lajos budapesti építész tervét fogadta el kivitelezésre, meghatározván azt is, hogy köteles az összes részletrajzot, költségvetést elkészíteni és az építés befejezéséig a művezetést is ellátni. Az építés kivitelezését pedig a pályázók közül Reisman Herman

és Gross Benő kisvárad) építészekre bízták.

Szerencsés gondolat volt, hogy előkertesen jelölték ki az új városháza alapjait. 1989. június 25-étől 1900. augusztus 15-éig meg is épült az impozáns épület és szeptember 4-én már meg is tartották benne az első városi közgyűlést.

Az egyemeletes épület 2-3- 5-3-2 ablakosztással bír, a két sarkán kissé előugró rizalittal és erősebb középrésszel, alul a főbejáratot kihangsúlyozó két pár oszloppá! Fölötte az emeleti részen a reprezentatív tanácsterem helyezkedik el. A főhomlokzatot és az oldalhomlokzatokat a századvéget jellemző eklektikus stílus építészeti elemei teszik díszesebbé.

A városháza előtti park ékessége még egy nagyszerű lovasszobor, amely példája lehetne a jó szoborelhelyezésnek is. A közreadott rajz — Tápai Antal szobrászművész munkája — 1939-ben készült, amikor a várostól megbízást kapott, hogy a „kunok betelepedésének emlékezetére” a 700-ik évforduló alkalmából méltó emléket készítsen. Akkor készült ez a rajz is, amelyen egy véres kardot körülhordozó vágtató lovas a tatár betörés hírére — ősi szokás szerint — hadba hívja a fegyverfogható férfiakat. A szobornak nemcsak a történelmi mondanivalója jelentős, hanem a szobrászati megoldása is bravúros, hiszen a ló hátsó két lábának kell viselnie a szobor egész terhét. Most, amikor a kunok betelepedésének 750. évfordulója van, érdemes a szobor mondanivalóját újragondolni, hiszen a helyi lakosok legtöbbje is csak az I. világháború hősi halottainak emlékeként tiszteli.

A talapzat alkóvos kiképzése arra szolgál, hogy megőrizze kisújszállás hősi halottainak nevét és emlékét.

Kaposvári Gyula

Ez az ember viccel velünk. Hányszor és hányán állapíthatták már ezt meg, no persze a mondat konkrét értelmében, jó érzésekkel tehát. Akiről ugyanis szó van, kimeríthetetlen a viccekből. Kimeríthetetlen, mert. immár hosszú évek óta gyűjti azokat.

Hajnal Ferenccel törökszentmiklósi lakásán „viccelődtünk”. Tehetjük, mert mindketten szeretjük a humort. A beszélgetésből legalábbis ez derül ki.

— De fordítsuk komolyra a (szót.'

— Volt egy törés az életemben — kezdi —, a bokám tört el egy focimeccs közben. Ez 1975-ben volt. Amikor azután az ágyat nyomtam, kezembe vettem egy korábban vetélkedőn nyert könyvet. Kolozsvári Grandpierre Emil: Elmés mulatságok című könyvének olvasása után egy pillanatra sem szűnt meg bennem a humor utáni vágy.

Azóta persze inkább már szenvedélyről beszélhetünk. A lakótelepi lakás gardróbszekrénye ugyanis tömve spirálfüzetekkel, dossziékkal, melyek a gyűjtőmunka nyomán teltek meg sorról sorra. Mennyi derűre, önfeledt kacagásra, bölcselő mosolyra késztető írás? A gyűjtemény látszatra is tekintélyt ébresztő, nem különben az a hangyaszorgalom, mely nélkül nem állna össze a humor eme gazdag tárháza.

— Erre bizonnyal szüksége <volt, de mindemellett mi mindenre még?

— Alapvetően vidám beállítottságú vagyok, a jókedv alaptermészetem. Kedveltem világéletemben az élcet, a

tréfát, az adomát, szóval a sziporkázó szellemességet, mindent tehát, ami az élet bölcsességét humorba ágyazva közvetíti. Ez nyilvánvalóan egy dolog, de maga a gyűjtés már inkább unaloműző foglalatosságnak számított kezdetben. Ma viszont már szenvedélyemmé vált. Mert úgy voltam ezzel, hogy amikor ezer viccet lejegyeztem, hajtott a vágy, hogy ötezer legyen, aztán tízezer, húszezer.

— Kezdenek megszédíteni a iszámok. falójában mennyi is a gyűjteménybe vett viccek száma?

— Jelenleg 40 386 viccet, adomát, fabulát, tréfát, történetet, anekdotát vettem lajstromba. Ezen kívül van még olyan nyolc-tízezerre tehető még feldolgozatlan tartalék. De hát nem érem utói magam.

— Igen, |az idő. Mennyit is ifordít kedvenc hobbijára?

— Hetente általában tíz órát, de olykor — többnyire, ha válogatást állítok össze— ez többszöröse is lehet. Főleg ősztől tavaszig töltök több időt a viccekkel.

— Mit szól mindehhez a család, a baráti kör?

— Megszokták, hogy ez a bogaram. Nem maceráinak érte. De már sokan tudják rólam, mivel foglalkozom. Azt hiszem szerencsémre elfogadnak olyannak, amilyen vagyok.

— Gondolom, szívesen hallgatják. Egy ilyen kincsesbánya birtokában szóval tud tartani .egy egész társaságot?

— Nagy bánatom, hogy igazából nem vagyok viccmesélő típus. Rengeteget, ismerek, de nem vagyok jó előadó, jó mókamester.

A sors fintora ez. Valaki szenvedélyesen gyűjti a vicceket, a társasági életről, mégsem profitál belőle. A Finommechanikai Vállalat 39 éves elektronikusa azonban e miatt egy cseppet sem aggódik, önmaga kedvtelése végett foglalkozik egyre behatóbban a gyűjtéssel. Lakása, könyvtára erről árulkodik.

— Hatvan olyan könyvem van itthon, amelyek valamiképp a viccekkel foglalkoznak. Minden fellelhető munkához igyekszem hozzájutni. A jelesebbeket sikerült Is megszereznem — mondja, majd büszkeséggel mutat meg egy ritka példányt. A címlapon ez áll: Elmés és mulatságos rövid anekdoták, melyeket innen-amonnan válogatva egybegyűjtött és magyar nyelven kiadott Andrád Sámuel Bécsben, 1789. esztendőben.

A könyvet forgatva a neves előd példáját alapul véve kérdem:

— Mit hozott ez a tömérdek 'munka, amit a humor „napszámosaként” a gyűjtésbe -ölt?

A válasz előtt elmosolyodik.

— Nem vagyok én jó viccmesélő, de a kérdésre válaszolva egy alapvicc jut eszembe — mondja. — Egyszer ugyanis, — kezdi már magát a történetet— amidőn a székely paraszt a fiával szekerezik hazafelé, egy autó húz el mellettük, majd megáll. Kiszáll belőle egy idegen férfi. Kérdezi németül, angolul, franciául, stb, hogy beszélik-e a ' nyelvet. Az öreg csak a fejét ingatja Amikor azután az idegen eltávozott,‘megszólal a fiú:

— Hát édesapám, azért mégiscsak nagy dolog a tudás. Itt volt ez az ember is, legalább öt nyelven beszélt.

— No, oszt’ mire ment vele? — válaszol egykedvűen az öreg.

— Hát így vagyok én is. Hasznom nem származott belőle, ha csak nem az, amit tanulságképp ezekből az elmés történetekből magamnak leszűrtem. Nyugodtan, kedvenc időtöltésemnek hódolva akarok én százhúsz évig élni. Ezért a gyertyát csak az egyik végén égetem.

Szőke György