Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-28 / 203. szám
A szerkesztőség postájából Vigyázat demagógia! avagy kit is képvisel az MSZMP? Szerkesztőségi kommentár kíséretében tette közzé a Néplap a „maholnap” hasábjain is megjelent levelünket, melyet az MSZDP megyei szervezete a miniszterelnökhöz intézett. Egy pártlap szerkesztője természetes módon saját pártja álláspontját köteles képviselni kommentárjaiban. Nincs jogom feltételezni, hogy a Néplap szerkesztője rosszul végezné feladatát, így állásfoglalását az MSZMP állásfoglalásának kell tekintenem. Nézzük tehát, milyen érveket sorakoztat fel ellenünkben az MSZMP: 1. „Ma már aligha állapítható meg reálisan, pontosan, hogy az öt-tíz évvel ezelőtt hozott intézkedések milyen kárt okoztak a népgazdaságnak ...” Hogy hogy? Ebben az agyonbürokratizált gazdaságban, ahol 0,2 forintról is bizonylatok garmadát kell nap mint nap kiállítani, nem lehet megállapítani, mely üzem volt veszteséges? Minek fizettük — fizetjük akkor a bürokraták tömegét?! 2. „ ... s főleg az nem állapítható meg, hogy ezekben az intézkedésekben mennyi az egyének felelőssége, hiszen a döntések zömét testületek hozták...” Jól tudjuk valamennyien, hogy az elmúlt 40 évben mi volt a testületek szerepe. Az elsőszámú vezető igenis felelős a döntésekért, különösen akkor, ha fejbólintó jánosok mondják ki rá az áment. De ugyanilyen felelősség terheli az őt irányító állami és pártvezetőket is: tanácselnököket, minisztereket, miniszterelnököt, gazdaságpolitikai titkárokat, első titkárokat,, főtitkárt (bár utóbbi nyugodjon békében) stb. 3. A leginkább demagóg megfogalmazás ebben a passzusban, hogy „ ... Ugyanezek a testületek hoztak hasznos, eredményes, el“iismert döntéseiket is .!.. ” Levelünkben ezt nem is vitattuk. De ha egy üzem csődbe jut, ha dolgozói utcára kerülnek, nem etethetjük azzal az embereket, hogy voltak jó döntéseink is. Nem a jó és rossz döntések számaránya, hanem az eredmény a fontos. Szó sincs az összességében eredményesen gazdálkodók elszámoltatásáról, de igenis szó van mindazokról, akik „hozzá nem értésükkel, érdektelen mulasztó intézkedéseikkel” okoztak kárt. Ezek azok az urak, akik mindenütt „megfeleltek”, ahová a párt (értsd MSZMP) állította őket, ezek az urak kapták az extrafizetéseket, s az ezután járó extranyugdíjakat. Ezek az urak élvezik a mai napig is áldatlan tevékenységük jutalmát, miközben vétlen milliók tengődnek a létminimum szintjén, vagy az alatt, miközben egy élet kemény munkája után nyugdíjasok százezrei a szó szoros értelmében éheznek. Ezeknek az uraknak „jog- és vagyonbiztonságát” védi kommentárjában a szerkesztő, ezen urak érdekeit képviseli tehát az MSZMP! 4. „önkényesnek és gazdasági, politikai szempontból helytelennek tartjuk azt a követelést is, hogy a vezetők jövedelme ne haladhassa meg hasonló képzettségű beosztottaik jövedelmének kétszeresét ...” — írja továbbá a kommentátor. —Miért? Ki termeli az értéket? Ki végez „hasznosabb munkát a közösségnek”? Tehát a munkás munkája nem hasznos? A beosztott mérnök, a beosztott közgazdász munkája lényegtelen? Tehát csupán a vezető érdekeit kell védeni, kedves MSZMP? Követelésünkben szó sincs ,,egyenlősdi-követelés”-ről. Ha egy vállalat eredményes, fizessék meg dolgozóit, fizessék meg mérnökeit, közgazdászait, s nem ugyanannyit, hanem ennek kétszeresét kaphassa meg a vezető is! Az azonban teljes mértékben összeegyeztethetetlen nemcsak a szociáldemokrata, hanem minden becsületesen gondolkodó ember értékrendjével, hogy míg a dolgozók 1-2 ezer forintos javadalmazást kapnak, addig a vezetőik milliós nagyságrendű prémiumokat vágnak zsebre. Az csupán MSZMP értékrend, hogy egy vezető állami vállalatnál akár tízszeresét is keresheti annak, mint amennyit a beosztottai. Vigyázz tehát tisztelt dolgozó, ha MSZMP-megnyilatkozásokat olvasol! Gondolkodj el, kit is képviselnek ők, bármilyen reformköntösbe öltöztessék is álláspontjukat. Varga Béla a Magyarországi Szociáldemokrata Párt megyei szervezője A levélhez nem kívánunk kommentárt fűzni. Álláspontunkat fenntartjuk. (A szerk.) melynek mintegy kétszáz résztvevője volt, halászléfőző-versennyel és éjszakai Keszthelyről Teleki László küldte hozzánk ,e levelet abban bízva, hogy a család számára fájdalmasan végződött eset másokkal nem fordulhat elő. Édesapám június 27-én beteglátogatásra utazott testvéréhez, i Békéscsabára, ahonnan aznap táviratban értesítette édesanyámat, hogy testvére :állapota súlyos. Június 29-én vonattal visszaindult Ceglédre, de odáig sajnos már nem jutott ,el... A vonaton rosszul lett, és a Szolnoki [MÁV Kórház 1-es számú belgyógyászatára szállították. Édesanyám ■— bár aggódott, azt 1 hitte, hogy testvére állapota miatt tovább maradt. Június 4-én délelőtt ikapott értesítést a lfórházból, hogy náluk fekszik, állapota Válságos. ‘Húgommal azonnal Szolnokra mentek, de már wem tudtak vele beszélni. Alig értek haza, ott volt a halálhíréről szóló távirat. Mulasztásnak tartom, hogy a kórház öt nap múlva értesítette a hozzátartozókat, és erre nem mentség, hogy állapotánál fogva — a roszulléte után l— nem tudott, beszélni, mert három igazolvány is volt nála. Ha idejében lértesülünk az esetről, az ország különböző részein élő gyermekei is találkozhattak Már-már klasszikus témának számit a füstölés, a ítarlóégetés, minden környezetkárosító hatásával együtt. Bosszankodunk, írunk róla, de minek? Semrrr' nem történik ellene. Nemrég, egyik este olyan óriási füst borította el a környékünket, a iszolnoki Vosztok útról hozta a szél, hogy be kellett csukni ajtót-ablakot, ha nem akartunk megfulladni. Nem értem, milyen szerencsehorgászatta] ért véget. (Felvételükön a táborhelyet örökítették meg.) volna vele <— még életében egyszer. S amikor sérelmeztük a késői értesítést, dr. Gál István osztályos orvos a következőket mondta: számára pz emberélet a legfontosabb, a ‘gyógyítás, és miért nem kereste édesanyám a ’férjét? Elutazásakor cselekvőképes, ép eszű idős ember volt, aki a megérkezéséről táviratozott. Nem értem, miért a Ceglédi Városi Tanácsnál kellett kinyomozniuk az igazolványába olvashatóan bejegyzett lakcímét? , Jól tudom, hogy az életmentés a legfontosabb, de ne feledkezzenek meg azokról sem, akikhez a megmentett vagy a menthetetlen ember tartozik! {Mint megtudtuk, a 82 éves bácsin már nem lehetett segíteni, agyembóliában halt meg. Az orvos első számú feladata a beteg gyógyítása, de valakinek azzal ** törődnie kell a kórházakban — netán a szociális nővérnek vagy főnővérnek —, hogy a rendkívüli esetekről á hozzátartozók azonnal értesüljenek. Okuljanak mások is e szomorú történetből: ha nem érkezik haza hozzátartozójuk a várt időpontban, ne várjanak napokig, keressék! Különösen akkor, ha id&s emberről van szó. A szerk.) jogon teszik ezt felelőtlen emberek? Már kértük, hogy büntessék meg őket. Nyár van. Minden száraz. Hamar tűz keletkezhet, mint ahogy a Néplap augusztus 10-i számában is közölték: halálos áldozatokat követelt -a tarlótűz a Békés jnegyei Szarvason. Ketten, lakik meggyújtották, az elharapózó lángokból imár nem tudtak menekülni. E sajnálatos esetből is okuljunk már végre! Tiszaroffi pillanatképek Késén értesítették a hozzátartozót Hiába minden intelem Augusztus 24-én két levelet kaptunk Tiszaroffról, melyekben az elmúlt napok eseményeiről számoltak be olvasóink: Dékány István ,a HNF helyi titkára arról írt, hogy a községi közös tanács a tiszaroffi Tisza-parton 64 üdülőtelket alakított ki, és értékesített. A vízhálózat már elkészült, a szilárd burkolatú út. építését szeptemberben fejezik be, míg a villanyhálózat szerelése most van folyamatban. (A beküldött' képen a Varga család látható, akik elsőként fogtak hozzá a vízbekötéshez.) Lipcsei István arról számolt be, hogy a Kunhegyesi Sporthorgász Egyesület augusztus 19—20-án hagyományos horgászversenyt rendezett a Tisza tiszaroffi szakaszán. A kétnapos esemény, Egy karcagi fiatalember segített szállt belőle egy fiatalember, és megkérdezte: rosszul vagyok? Miben segíthet? Felajánlotta, hogy hazavisz, de nem a községünkbe való volt, nem ismertem, ezért nehezen ültem be a kocsijába. Egy fillért sem fogadott el tőlem, és csak annyit tudok róla, hogy karcagi fiatalember volt. Ezúton is köszönöm a jóságát. Gőz Dánielné Abádszalók 1989. AUGUSZTUS 28. IA tárgyalóteremből ) Ököllel, kövei, vasvillával A szolnoki illetőségű Raffael László és testvére, Raffael István a bíróságra eddig is úgy jártak, mintha haza mennének. A közelebbi, beható ismeretségre korábbi életvitelük adott többször is alkalmat. Évekig élvezték a büntetővégrehajtó intézetek vendégszeretetét, ahonnan többnyire csak rövid, átmeneti időre ruccantak ki, hogy aztán, ha nem is saját kezdeményezésükre, de visszatérjenek. Az idősebb Raffael-fiú, László legutóbb 1987. augusztusában, István 1988. márciusában kapott újból lehetőséget a szabad életre. Szabadlábon töltött napjaikon azonban lépéseikkel börtönbe vezető úton indultak el. Volt pedig munkahelyük is: László Budapesten, a MAV-nál „dolgozott”, István a városi közterületfenntartó intézménynél, csakhogy árnyékukat nem tudták átlépni, újból bíróság elé kerültek. Az 1965-ös születésű Raffael László előbb az elmúlt év június elsejének délutánján a jászkiséri vasútállomáson „összeveszett” élettársával, majd — miután a vitát fölöslegesnek minősítette —, veréssel próbálta igazáról meggyőzni szíve hölgyét. A szolgálatban lévő vasutasnak gyökeresen más nézetei lehettek a társadalmi együttélésről, mert szóvá is tette a lovag viselkedését, mondván, ha nem hagyja abba, rendőrt hív. Raffaelnek sem kellett több, haragja az épületben lévő vasutas ellen fordult, a sínek mellől köveket vett föl, majd jól irányzott dobásokkal törte be velük az ablakokat. Tíz nappal később újabb, de már az előbbinél súlyosabb esetre került sor. Taxizni támadt kedve Szolnokon. Hazavitette magát Rét utcai lakásukra, majd kiszállt, hogy otthonról hozzon ki pénzt a viteldíjra. Ekkor viszont István is beszállt a buliba. Beült a kocsiba, hogy „szóval tartsa” addig is a sofőrt. Pénz viszont nem akadt a háznál, így visszatérve ebbéli dühében László előbb a taxit rugdosta, majd később annak vezetőjét, akit István már korábban „kezelésbevett”, a bíróságon tett tanúvallomások szerint fojtogatás nyomait lehetett a taxis nyakán felfedezni. így aztán örülhetett hogy „csak” nyolc napon túl gyógyuló sérüléssel megúszta. Segítségkérésére ugyanis rendőrök érkeztek a helyszínre, akiket viszont a Raffael fivérek nem fogadtak kitörő lelkesedéssel. Pontosabban István vasvillával, László fedezékbe vonulva kövekkel dobálózva kívánta a nemkívánatos látogatókat elriasztani. Nyomatékül hozzátették: „Takarodjatok innen, mert megölünk benneteket!” De újabb segítség érkezett, végül csattant a bilincs István csuklóján. Raffaelék ámokfutása ezzel nem ért véget. László pár nappal később előbb bátyja lakásán randalírozott, fogva tartva ott testvére élettársát, akinek iratait széttépve,. útlevelét magához véve távozott csak el, tartva az időközben hazatérő testvér „rendőrt hívok” fenyegetésétől. Pár nappal később egy épülő háztól a friss falat ledöntve két ablakot lopott, majd nővére lakásán vert ki balhét. A szeretett nővér állkapcsa két helyen tört el, dobhártyája megrepedt. Mindezek után a Szolnoki Bíróság Raffael Lászlót bűnösnek találta egy rendbeli, társtettesi minőségben, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében; egy rendbeli, társtettesi minőségben elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében; egy rendbeli, társtettesi minőségben elkövetett, könnyű testi sértés vétségében; kétrendbeli személyes szabadság megsértésének vétségében; három rendbeli okirattal visszaélés vétségében; egy rendbeli lopás vétségében; egy rendbeli súlyos testi sétrés bűntettében; egy rendbeli garázdaság vétségében. Ezért a városi bíróság Raffael László első rendű vádlottat — halmazati büntetésül — mint többszörös visszaesőt öt évi fegyházbüntetésre ítélte, és öt évi időtartamra a közügyek gyakorlásától eltiltotta. Raffael István bűnösnek mondatott ki: egy rendbeli, társtettesi minőségben, felfegyverkezve elkövetett, hivatalos személy elleni erőszak bűntettében; egy rendbeli, társtettesi minőségben elkövetett, közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettében; egy rendbeli, társtettesi minőségben elkövetett könnyű testi sértés vétségében. Ezért a városi bíróság Raffael István másodrendű vádlottat — halmazati büntetésül — mint visszaesőt kétévi börtönbüntetésre, mint főbüntetésre, három évi időtartamra a közügyek gyakorlásától eltiltásra, mint mellékbüntetésre ítélte. Az ítéletet másodfokon a Megyei Bíróság dr. Dobos József tanácsa, helybenhagyta. Sz. Gy. kadt... Az anyós bosszúja lehetett tán, aki gyermekét kitagadta, s az esküvőre sem jött el? Végül a fiatal pár népművelő barátnője mondta az ünnepi igehirdetést, próbálta oldani a feszültséget, ami a varázsgömb felületi elektromosságából az idegpályákra vándorolt. Csak remélni tudom, hogy nem az anyakönyvvezető „mellőzése” okozta eme disszonanciát Egy biztos: jó lenne, ha az illetékesek elgondolkodnának azon, a taxis CB-t hogyan lehetne kiszűrni a házasságkötő hangosítójából?! Palásti Szabó János Tiszapüspöki főbb ülőalkalmatosság kellene A megyeszékhelyen a vasútállomástól a Tisza-hídig alig 'akad néhány pad, amire a gyalogosan közlekedők, a jbuszra várók, idősek és kisgyerekesek leülhetnének. A temető, a piac környékén hasonló a helyzet, de említhetném a Széchenyi lakótelepre vezető útszakaszt is, tífiszen sokan Igyalog indulnak haza vagy 'o városba, s közben nem tudnak megpihenni. A nagyobb áruházak körül ugyancssak elkelne néhány rögzített ülőalkalmatosság. Példának említem Debrecent, ahol a járókelőknek nincs ilyen gondjuk. Kérem, 'intézkedjenek. Ács Károlyné Szolnok Összeállította: Csángó Miklósné Augusztus 19-e, szombat, 12.30: esküvő a szolnoki tanácsházán. Megtörténik a rövid esketés, a hitvesi csók után az anyakönyvvezető elköszön — családi körben folytatódik tovább a szertartás, így kérte a fiatal pár. Illyés Kinga versmondása következik: olyan halk, hogy senki nem hallja. Annál in-Disszonáns ceremónia kább a szemtelenül közbevágó „kalózrádió” duruzsolását. Zorán „Ünnepe” most is szívfacsaró dallamokkal tölti be a termet. Mint mennydörgés szakít a dobhártyánkba: „A Tiszaligetbe kérek egy taxit” ... Megijedtünk a váratlan, ordító intermezzótól, s a hártyavékony varázsgömb szétpuk-Beteg, idős asszony létemre, — bottal járok — kénytelen voltam augusztus 15-én elindulni a gyógyszertárba, de többször is le kellett ülnöm az úton, míg oda értem. A Nap erősen sütött, megviselt a fullasztó meleg, s viszszafelé már alig haladtam előre. Az abádszalóki tanácsháza közelében, egy útjelző tábla elé ültem megpihenni. Egyszer csak megállt előttem egy piros kocsi, ki-
