Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)
1989-08-26 / 202. szám
10 fflÉPlAP • 1989. AUGUSZTUS 26. A városavató emlékezetes ünnepi hangulata elmúlt. A települést járva érzékelhető: a hétköznapok apró-cseprő gondjai határozzák meg az életet. Napi konkrét tennivalók szabják meg az emberek, a város helyzetét. Mégis nyugodtnak látszik minden, bár aki a •mozdulatlan felszín mögé lát, észreveszi: épp ez kell abhoz, hogy a korábban évtizedeken át tartó nyugvópontról eltávolodjon Kunhegyes. A múltjába merevedett város lassan, de fokról fokra tér magához. Oláh Lajos gépkocsivezető lakása ama rég letűnt kor •hangulatát idézi, a kun népművészet, néprajz élő múzeuma. Húsz éve szenvedéllyel gyűjti a környék ■tárgyi emlékeit. Egyedülálló, hetvennyolc darabból álló kunsági legénybotgyűjteménye ritkaságszámba megy. Csikócsengők, tülkök, kanászkulacsok, karikásostorok, furulyák, szűrök, pipák, kancsók, cserépedények, fegyverek ékesítik a vendégszerető gyűjtő lakásának falait, alti ezt a felbecsülhetetlen értéket szívesen mutatja be látogatóinak. Olykor „'kitágulnak” a falak, kiállításokat szervez. A város unikuma ő, aki épp az augusztus 20-ai ünnepségeken 'kapta meg megérdemelten a Szocialista Kultúráért kitüntetést. Magát szerényen mégis csak egynek nevezi, aki tenni akar ezért a városi rangra emelkedett településért. Két értékes darab az egyedülálló gyűjteményből Leterhelt emberek A visszaszerzett önállósághoz pedig a gazdasági körülmények nem a legkedvezőbbek, Nem marad hát •más, mint a szívós, céltudatos munka. Dologban él itt mindenki, meg keli fogni a munkát, ha boldogulni, előbbre akarnak jutni. Így aztán nem csoda, hogy a városi strand nyitásakor csak egy-két ifjú álldogál a bejáratnál, ahol egy tábla is jelzi: az egykori merész ívű álmok Kunhegyesen is megmegtörtek. A nagymedencében ugyanis csak a hét másik felében lehet megmártózni. Kánikula van pedig, már a kora reggeli órákban foiyón tűz a nap. — A hidegvíz-kutunk elapadt — ad magyarázatot Szalai Ferenc, a strand vezetője, bár a titulus ellen tiltakozik is egyben. — Vezetője vagyok, ha a felelősségről van szó, amúgy meg •beosztott. Mindenért a Gameszhoz kell rohangálni, könyörögni, hogy segítsenek — mondja a sorsába beletörődött ember egykedvűségével. A gondozott környezet láttán következtetni lehet arra, valaha nagyobb szere-pet szántak a strandnak, nagyobb reményeket fűztek hozzá. — Mi valósult meg mindebből? — Csökevényes maradt, mint oly sok minden ebben a városban. Amikor a járás megszűnt, megállt itt minden. Félbehagyták a strandot is, Most meg a ^Kunhegyes |W» iwi» * túl a nyugvóponton Oláh Lajos lakása olyan, mint egy múzeum pénzhiány. Arról nem is beszélve, hogy egy köbméter vízért 17 forintot kell fizetnünk. A ráfizetés évente 400—500 ezer forint. A szomszédos munkásőrbázis százezerrel járul hozzá a strand fenntartásához. Nekik így megéri, nyilván van is miből fizetni. Lehet, hogy 'ezért, de valamiféle ellenszenvvel szól minderről a strand gazdája. — Emlékszünk mi arra is — bök a strand mögötti sáv felé —, hogy ott nyolc község pénzén eredetileg egy úttörőház épült. Már amikor aztán a pénz elfogyott, a munkásőrök fejezték be, így lett az övék. Nem ártana, ha ők is emlékeznének. — A gyér forgalomnak azért más okai is vannak — váltok témát, miközben az elhangzott „követeléssel” pillanatig sem vitázom. — No, figyeljen ide — vág bele, mint aki kertelés nélkül kívánja a lényeget kibökni —, szóval leterheltek az emberek. Mindent rajtuk vasalnak be. Soroljam? Víziműtársulás évente 1200 forint, tehó évente nyolcszáz, gáztársuilás egy összegben 14 ezer, útépítés megint csak egyszerre 8—12 ezer. Kinek maradt itt strandolásra pénze, érkezése? Új út új buktatókkal Mindig onnan kell elvenni, ahol panaszkodnak. De sokszor is hallottam ezt intelemként. A helyi viszonyokkal ismerkedve mégsincs kedvem idézni. Oly korban élnénk, amikor a közmondások bölcsességét is át kell értékelnünk? Eközben már a Kunság Népe Tsz irodájának labirintusában bolyongok, az elnököt, Lengyel Zoltánt keresve, akit aztán arról faggatok, hogy a szövetkezet milyen szerepet tölt be az újdonsült város életében. — Szövetkezetünkben az 520 millió forintos árbevételből 120 milliót a háztáji ad — közli az adatot, majd a kérdés lényegére válaszolva egészíti ki: — Hatszáz tagot számlál a Kunság Népe, ám a gaz• daság kihatása ennél jóval nagyobb. A kistermelés ennél jóval több családot érint. Kunhegyes csak vidéki település, ahol az ipari munkások is foglalkoznak jószágtartással. A kun gazdaságok nagy portái megmaradtak, sokan foglalkoznak itt állattenyésztéssel; sertéssel, nyállal, galambbal, újabban szarvasmarhával. A háztájiban burgonyát, babot, cukorrépát, dinnyét, takarmány- és hibridkukoricát váUalnak. — És a kockázatot a tömérdek munka mellett! — toldom meg, nem minden él •nélkül. Ide jövet beszélgetve hallottam ugyanis, hogy a hibridkukoricával az idén sokan befuccsoltak. Nem porzódott be. A szakmai részéhez kevésbé értek, de azt fölfogtam, mit jelent az a mondat: „ötvenezer forint helyett az év végén majd kezet fognak velünk. Hiába dolgoztunk”. — Igaz — ismeri el az elnök — van, ahol csak 10— 15 ezer forintra számíthatunk. De gond van a sertésleadással is. Idén mindöszsze hatezret vásárolunk föl a háztájiból, és ez a fele a tavalyinak. Az emiberek mégis vállalkoznak, próbálkoznak hol ezzel, hol azzal. Most a szarvasmarhatartás terjed. Lenne olyan, aki nyolc tehenet is vállalna, de az ehhez szükséges hitelt meg csak akkor veheti fel, ha a szövetkezet kezességet vállal. Üj út, új buktatókkal. — Ha már a várossal kapcsolatos dolgokról kérdez, van itt még egy bökkenő — hívja fel a figyelmet Lengyel Zoltán. — Mezőgazdasági termelésről lévén szó, ezek a jövedelmek zömmel adómentesek. Ha kemény munka árán „gazdagodnak” is az emberek, a város ebből nem profitál. Onnan kell elvenni, ahol panaszkodnak... Talán ezért kényszerül a tanács is arra, hogy a fejlődés fedezetét más „eszközökkel” préselje ki a 'helybeliektől. Nincs pardon, akinek gáz, út, csatorna kell, ki kell nyitnia a pénztárcáját. „De nyissák ki azok is, akik a súlyos tízezreket veszik fel prémiumként, akiknek — ha törik, ha szakad, ha van eredmény, ha nincs, kijárnak a nagy pénzek” — vélekednek a városban. — Tapasztal-e vezetőellenes hangulatot? — kérdezem hát az elnököt. — Nem. Nem tudok róla, ami engem illet — válaszol. — Persze mindig vannak, akik» összehasonlítják, mondjuk: egy takarítónő nettó és az én bruttó jövedelmemet. Az elnök szociális demagógiának minősíti az ilyet. Meglehet azonban, hogy létezik reformdemagógia is. Ki tudja? A lényeg: a Kunság Népe sokat tesz a városért. Tizenhatmillió forintjába került a szövetkezetieknek, hogy a gáz gerincvezetéken eljutott a városba. Az utóbbi években a meliorációs részlege az útépítésben szerzett elévülhetetlen érdemeket. Bár akadnak, akik epésen jegyzik meg: gépeikkel sok utat tettek tönkre. Aztán arra is emlékeznek néhányan, hogy amikor a városa valóra -gyűjtöttek pénzt, a szövetkezet „rongyos” ötezer forinttal járult hozzá a történelmi értékű rendezvényhez, miközben a kisújszállási tanács 15 ezret küldött a kun testvérvárosnak. Eső és facipő Az élet megy tovább, az együttműködés minden bizonnyal zavartalan lesz itt is, ezt diktálja a közös érdek, a fennmaradás, a fejlődés érdeke. A böicsabbek úgy fogalmaznak: „Kunhegyesen is vannak, akik még mindig maguk szeretnék eldönteni, merről essen az eső, de reformálódnak azért a viszonyok, előbb-utóbb nekik is ki kell lépniük a fadpőből”. — A gazdasági útkeresés útvesztőiből is van kiút — Tar Géza, a Fa- és Vasipari Kisszövetkezet elnöke állapította meg, igaz, keserű tapasztalatok után. — Voltak nehéz pillanatok — ismeri el, majd egy csaknem katasztrofális kudarccal végződött vállalkozás tanulságaiba avat be az általuk megélt típustörténettel, amit akkor értek meg •igazán, amikor a kisszövetkezet tárgyalójában egy mintadarabot mutat meg. A rusztikus bútor NSZK piacra készült, de nem vették át. A bútor hátlapján filctollal tíz pontban olvashatók a kifogások. — Minden arra szorított bennünket, hogy exportra törjünk. És ez lett a vége. Nem voltunk erre a minőségre, erre az igényre felkészülve. A bukás megrendítő volt, a dolgozók közül többen a kudarcot látva menekülni kezdtek. Most megállt, megfordult a folyamat, •mert a jó hír is gyorsan terjed. Visszaálltunk eredeti A Fa- és Vasipari Kisszövetkezet ismét felszállóágon. Az üzemben csökkent mértékben, de még gyártanak rusztikus kisbútorokat nyugati exportra profilunkra, a belsőépítészetre. Az első negyedévet még veszteséggel, a félévet már pozitívummal zártuk. Üj érdekeltségi rendszert vezetünk be a termelésben, így dolgozóink is jobban keresnek. A bukás azért •nem volt tanulság nélküli, mert megtanultuk, csak magasabb minőségi követelménnyel felelhetünk meg a külföldi és a hazai piacon egyaránt. A suszter maradjon a •kaptafánál — térek nyugovóra a hallottakon. Nem így gondolkodnak viszont a BHG-iban, ahol ugyancsak gondokra számolva készülődnek váltásra, hogy a foglalkoztatottak számát ne kelljen lecsökkenteni, hogy a piacon maradhassanak. Önbecsülést adott A talpon maradás, a fejlődés lehetőségeiről beszélgetünk Szelekovszky Istvánnal, a tanács elnökével is. Életfilozófiája, — ez 'hamarosan kiderül —: egyszerű paraszti fejjel kell gondolkodni, apró, megfontolt lépésekkel előbbre jutni. — Van mit ledolgoznunk a hátrányból — ismeri el maga.' — Van ivóvíz minden utcában, 25 kilométerre emelkedik ■ idén a burkolt utak hossza, a gázvezetéké Augusztus 18-ára állították fel a Kun parkban Szelekovszky István kopjafáját, melyet a kunok bejövetelének 750. évfordulójára készített Fotó Mészáros 21 kilométer, vezetik az új telefonközpont kábeleit, idén indul a szennyvízhálózat és a tisztítómű építése. — Mennyibe lesz ez portánként? — Harmincötezer forint. — Nem túl nagy tehertétel az embereknek? — A legnagyobb Ibelső tartalékunk az emberekben van. Szerintem, ha megértik, elfogadják a célt, ha magukénak érzik, ami rtt történik, áldozatot hozni is hajlandók érte. Hite, lendülete bizalmat ébreszt. Lehetséges, hogy a városavató nemcsak fényes ünnepet, lendületet is hozott a városnak. Nyugodt léptekkel halad a megkezdett úton. Nyugodtnak is látszik. Saját ereje adja ezt a nyugodtságot. Az emberek valahogy jobban bíznak a holnapban, mint másutt. Azt hiszem, igaza lehet az elnöknek, amikor e jelenség okát abban látja, hogy a várossá válás belső feszültséget oldott, önbecsülést, önbizalmat adott az embereknek. Szőke György
