Néplap, 1989. augusztus (40. évfolyam, 178-206. szám)

1989-08-02 / 179. szám

1989. AUGUSZTUS 2. Egy friss élménnyel kez­dem, a hétfő esti új magyar tévéjáték, a Baltazárok be­mutatójával. Bájos, kedves, aranyos történet. Akár Gár­donyi Géza is írhatta volna, vagy a palóc „nevettető”, Mikszáth egy gyengébb pil­lanatában. A hasonlítás alighanem hízelgő kissé a romániai magyar író, Méhes György számára, aki a ma játszódó vígjátékot írta, kö­vetve az említett írók hagyo­mányait mind a cselekmény bonyolításában, mind az el­beszélés modorában. Nincs itt semmiféle modemkedés, csalafinta játék az idősíkok­kal, itt minden szép rend­jén folyik. S mindezt egyál­talán nem felróni kívánom a szerzőnek, csupán jellem­zésül említem. Baltazárok Az anekdotába illő törté­net lényege pedig: a tudós és bölcs nagyapa ravasz módját eszeli ki fia megházasításá­­nak, maga akarja nőül „ven­ni” Zoltán fia élettársát, csakhogy ezzel a csellel te­gye féltékennyé őt, hogy így kényszerítse rá végülis a frigykötésre, ami nélkül hivatalosan Baltazár-unoka (mert ez a nagyapa igazi vágya), nem képzelhető el. Nos, az ötlettől a végkifej­letig — Zoltán elveszi végül is Verust, a csel tehát ered­ménnyel jár — egyenesen folydogáinak az események, s a vígjáték törvényei sze­rint; bekövetkezik a feszültsé­geket feloldd befejezéís is. Az öreg Baltazár házasságkötési hírére felbolydult család tag­jai, az öreg Baltazár gyere­kei boldogan veszik tudomá­sul, hogy mindez csupán ra­­vaszkodó játék volt egy ma­kacs, dúvad életű férfiú „betörésére”. S mi nézők is nyugodtan hajthattuk fejün­ket az alvásra, mert Gaál Albert — ő rendezte a tévé­játékot. — különösebben nem tudta mozgásba hozni ér­zelmeinket, nemigen tudott mit kezdeni a bölcs humorú komédiával. Elsősorban a figurák rajzában érezhet­tünk sok hiányosságot, az egyes szereplők nem váltak karakterekké, a család tag­jai inkább jellegtelenségük­­kel „tüntettek”, másrészt a helyzet komikumához is bá­tortalanul közeledett, s így a végeredmény: egy se hi­deg se meleg játék a kép­ernyőn. S hogy mégsem lett telje­sen érdektelen a Baltazá­rok, az legfőképp az idős professzort alakító Szabó Sándor zsenialitásának kö­szönhető. Az ő professzorá­nak van jelleme is, mert a színész megajándékozza ve­le. Színes, eleven nagyapa a tudós Baltazár Gedeon, méltóság lakozik benne, és sok-sok életszeretet jellemzi. Az az idős ember, akinek még a ravaszságból tett nő­­sülési szándékát is elhihet­­ménk. Szabó Sándor kiváló színész, s ez a szerep akár jutalomként is megillette őt. Bár nem tudom, nem a szerző s főképp nem a ren­dező járt-e inkább jól vele, hisz egy végeredményében soványka tartalmú játék emelkedett meg általa. Folytassuk egy rendkívüli eseménnyel: vendégünk volt egy másik professzor, a Kli­nika elbűvölő Brinkmann professzora civilben, azaz megszemélyesítője Klaus Jürgen Wussow látogatott hozzánk. Először a szombat esti szerencsejátékon jelent meg, hogy oldalán Bács Fe­renccel bemutatkozzék, s hogy a nézők kedvére el­játssza a zongorán egyik kedves melódiáját. Megnye­rő jelenség, kétségtelen — túl a hatvanon is, és a Kli­nika hetvenedik folytatásán, mert ennyi készült a soro­zatból, s ezzel véget is ért —, mégis valahogy csalódást okozott. Nem a külleme, a hangja, mely úgy szólt, mint valami repedt fazék. Állító­lag megfázott, s ez -ment a torkára, ahol a hang fész­kel. Kár, mert így csak azt állapíthattuk meg újfent: magyar hangja, a Bács Fe­rencé sóikkal férfiasabb és szebben zengő, mint az övé. Nem szeretném ismételni, lamSt ^régebbi jegyletemben, már részletesen kifejtettem, de ismét le kell szögeznem: a Klinika sikere nálunk erő­sen összefügg a professzor kitűnő magyar szinkróniá­val. Az a melegség, bizalom, amit a Klinika-beli orvos­­professzor hangja kelt és áraszt, Bács Ferenc hangjá­nak diadala. Csak megjegy­zem, Bács megjelenésében is vetekszik nyugatnémet pá­lyatársával, sőt vonzerőben talán még felül is múlja őt. Ezért érthetetlen, hogy tele­víziónk miért nem használ­ja fel jobban e kitűnő szí­nész adottságait, és képessé­geit, személyére akár egy sorozatot is ráépítve. Ami pedig az említett sze­rencsejátékot illeti, a TV 2 és a Sportfogadási és Lottó­igazgatóság Bongó nevezetű játékát, illetve a sorsolás szórakoztató szombat esti ce­remóniáját, a premieren — az első sorshúzást láthattuk — még előfordultak gör­csök, kísértett a terjengősség, is, kisebb volt a lendület, pedig az efféle programnak sodornia kell a nézőt, szinte söpörnie a képernyőn, hogy a nézőnek még véletlenül se jusson eszébe valamiféle gondolatot keresnie benne. Az ilyen műsor egy pilla­natra sem ülhet le, vagy torpanhat meg, mert akkor: a Bongó is pangó játékká válik. Mindenesetre a több milliós nyereséggel kecseg­tető szerencsejáték alkalom lehet egy rendszeres televí­ziós program kialakítósála. (Nyugati országok televízió­jában számos hasonlót lát­hatni — mondhatni divatja van szerencsejátékoknak, a különféle sorsolásoknak. S ezek vonzó programok igen nagy nézettséggel!) Röviden A Zenélő Filmkockák so­rozatának nem minden film­je remekmű .akadt már kö­zöttük gyengécske zenés li­monádé is, a szombaton es­te sugárzott La Manche lo­vagja azonban mindenképp a műfaj kiemelkedő képvi­selője, ' ezért felújítása a képernyőn örvendetes dolog. A musical filmváltozata re­mekmű. Ragyogó színészek — Peter O’Toole, Sophia Loren —. nagyszerű rende­zés, Arthur Hiller munkája. Egy olyan zenés játékot lát­hattunk újra (egyébként Ke­­rényi Imre rendezésében a Szigligetiben is játszották egykoron, a ’80-as évek ele­jén, nagy sikerrel, Hallal Kálmán volt Don Quijote megformálója), amely az utób­bi időben veszített tolláin nép­szerűségéből, maga a musi­cal, a műfaj is kissé ár­nyékba ‘ került, harsány könnyűzenék szorították va­lamelyest háttérbe. Pedig tartalmas, színvonalas szó­rakozást nyújt. A sorozat­nak a műfaj hagyományai­nak ápolása szempontjából is megvannak a maga érde­mei. Panoráma — egy héten többször is, rendkívüli ki­adásban is, mert annyi mon­danivalója van a szerkesztő­ségnek. főképp a körülöttünk zajló, mozgásban lévő világ­ról ; a szovjet változásokról és a szomszédos Romániában élő magyarság drámai, sőt tragikus helyzetéről. Rendre felvillanyozó, olykor felhá­borító. felzaklató tudósításo­kat közöl, még a rejtett ka­mera eszközét is alkalmazza. A Panoráma jelenlegi maga­tartásával a televíziónak rendkívül hatásos külpoliti­kai fóruma. yalkó Mihály j^ÉPtAP Független délamerikai filmesek Szolnokon Bemutatkozik a Grupo Kíné Filmvetítés és közönségtalálkozó a moziüzemi vállalat központjában Üj szakszervezeti kultúrintézmény Pécsett Gazdasági vállalkozásokait is folytató, sokoldalú kultu­rális intézménnyé alakítja központi könyvtárát és a hozzá tartozó száztizenegy könyvtár alkotta hálózatot a szakszervezetek Baranya megyei tanácsa. A Fúzió kultúra és szabadidő szakszervezeti központ a munkahelyekre és a munkavállalókra összponto­sító tevékenységet folytat, s az eddigi könyvtári műkö­dést sokszínű művelődési­­szolgáltató kínálattal bővíti. A pécsi központi szak­­szervezeti könyvtárban kommunikációs központot állítanak fel amely külön­féle szakirodalmak temati­kus bibliográfiáinak össze­állítására is vállalkozik. A könyvtárhálózat olvasókö­röket szervez az odajárók igényei alapján, videopark­­ját kölcsönzésre is felkínál­ja. Már megkezdték a könyvkereskedés, illetve könyvaukciók szervezéséhez szükséges jogosítványok be­szerzését is. Szolgáltatásait a (szakszer­vezeteken kívül más szerve­zeteknek és egyéneknek is felkínálja. Az idegenforgal­mát fejlesztő Baranyában például szakmai nyelvtanfo­lyamokat szervez, a külön­féle kereskedelmi szerveze­tek, taxisok, vendéglátók számára. A Megyei Munka­ügyi Szolgáltató Irodával közösen átképző tanfolya­mokat indít, megjelenteti a munkavállalók megyei lap­ját. Vannak országok, ame­lyeknek a filmművészetéről vajmi keveset tudunk. Ezek közé sorolható minden bi­zonnyal Argentína is. Azt például mindenki tudja róla, hogy ott született és onnan indult a .labdarúgás csilla­ga, Maradona, de bizony ke­vés ember akadna, aki ka­pásiből egyetlen argentin filmet is meg tudna nevez­ni. Pedig az argentin film­művészet gazdag. Már a múlt század végén megho­nosodott e távoli országban a populáris művészet, s ké­sőbb is, az évtizedek folya­mán lépést tartott a világ filmművészetében végbe­menő fejlődéssel. A legki­válóbbak alkotásaival első­sorban a -haiza zivataros tör­ténelme tükröződik, s az ar­gentin filmesek előszeretet­tel foglalkoznak társadal­muk szociális és politikai problémáival. Vannak ki- • emelkedő művészei, az öt­venes évek végén és a hat­vanas évek elején egymás után születnék például L. Torre Nilsson filmjei, közöt­tük a nálunk ás ismert Hur­rikán. Később jelentkeznek az újaik, a fiatalok, akik nemcsak a nemzeti tartal­mat tartják már fontosnak, bátran fejezik ki a modem kor emberénék általánosabb konfliktusait is, merítve a világ filmművészetének friss áramlataiból. Kedvelt műfaj a zenés film is, s ebből a kategóriából a Tánc és sze­relem vált közismertté, ná­lunk is vetítették. Most különös lehetőség kínálkozik, hogy közelebb­ről is megismerjük napja­ink argentin filmművészeté­nek legfrissebb hajtásait: az amerikai földrész legsikere­sebb csoportjai közé tartozó Grupo Kíné tagjai mutat­koznak be ma délután b óra­kor a Szolnok Megyei Mozi­­üzerrri Vállalat központjá­ban, az itt található film­színháziban. Méghozzá olyan alkotásokkal, amelyek kü­lönböző fesztiválokon már megmérettek és díjakat nyertek. A filmvetítés al­kalmából találkozóra is sor kerül, Raul Martinez, a Grupo Kine tagja beszél a független argentin filmesék 'törekvéseiről, és válaszol a látott filmekhez kapcsolódó kérdésekre. Magyarorszá­gon egyébként először mu­tatkoznak be — és'Szolno­kon. A [kísérletező kedvű, a filmben a művészit kereső, s nem az olcsó szórakozta­tást kínáló filmeseik művei főleg azoknak szerezhet örö­met, akik az igényes filme­ket szeretik. A bemutatandó filmek közül néhány: Az asszony, aki vár; Kedves magány; A halász mesterei. Minden érdeklődőt szeretet­tel várnák. (A mellékelt ké­pen egy napjainkban forgal­mazott, moziműsorban sze­replő argentin film, A bosz­­szúálliás ideje című alkotás egyik pillanata; a filmet ír­ta és rendezte: Adolfo Arisztarain). Üvegipari és szakma­­történeti kiállítás nyílott Párádon, a helyi üveg­gyár termékeiből, doku­mentumaiból. A Mátra üvegiparának történetét bemutató tárlatot Kéke­si Pálné iparművész szervezte, s a tárlat anyaga egy leendő mú­zeum anyagát is képezi. Képünkön a kiállítás egy részlete. A képen Szókun Gyula tárlatve­zető, aki hat évtizedet dolgozott a parádi üveg­gyárban. MTI-fotó: H. Szabó Sándor Fantasztikus novellák Beteg­látogatás — Látogatója van, Ko­vácska — mondta kedve­sen a nővér a betegnek, aki óriási gipszpólyába burkoltan feküdt a kórhá­zi ágyon. — Megismer? — érdek­lődött zavartan vendége, egy elegánsan öltözött fér­fi, kezében egy üveg be­főttet szorongatva. — Cse­resznye. Vigyázzon, köpje Iki a magokat! — Köszönöm. Foglaljon helyet. Ugyebár maga volt szíves elütni azzal a Chev­roletté!? — Haragszik rám? — A világért sem. Egye­nesen megtiszteltetésnek veszem. Ha már az embert él gázol ja egy koesi, .legyen egy komoly márka. Meg­mondom őszintén, minden­ki röhögött volna rajtam, ha egy közönséges Trabant jön nekem. Nagyon rös­­iteliltem volna. — Hóit igen. Jó kis ko­csi — húzita ki magát büsizfcén a látogató. — Esküdjön .meg, hogy nem haragszik rám! Igaz, hogy az átkelőhelyen ne-, kém vodit előnyöm, de job­ban körülnézhettem vol­na. Mert rná, gyalogosok, megyünk, mint az ökrök. Nem igaz? — Pardon! Az ökör egy kicsit erős voűit. — Azt kérdezi, hogy va­gyok? — nyögte a beteg, és feltápászlkodott az ágyon. — Jó, hogy szóit. Hogy van? — kérdezte a jöve­vény, és azon Igyekezett, ‘hogy szemében érdeklődés csillogjon. — Az nem fontos. Azt mondja el, miit szólt a csa­ládja, amikor megtudta a tragédiát, hogy az egyet­len szeretett kocsija össze­törött? — A feleségem gyufát" akart inni, de aztán azt mondta, hogy ezek a ma­gyar 'gyufák olyan ízetle­nek. Így elállt a szándé­kától. — Mondja, és még van remény? — nézett rá rész­véttel a beteg. — A szerelő azt mondta, hogy nagyon súlyos, de bíznunk kell — sóhajtotta a férfi. — Hát köszönöm a láto­gatást, és fel a fejjel! Ne haragudjon, hogy nem kí­sérem ki, az orvos még inem engpd járni. Kívánok a kocsijának jdbbulást, jó egészséget, bis hundert und zwanzig. — Köszönöm. Átadom. A hangversenyterem ■zsúfolásig megtelt. A vi­lághírű zongoraművész — egyébként hazánkfia — hangversenyére - csak az érdeklődők kis része jut­hatott be. Pontosan nyolc órakor elhalkult a zson­gás. Felgyúltak a reflekto­rok, és tökéletes szabású frakkjában megjelent a zongoravirtuóz. Tomboló tapsvihar fogadta. A zenei világ előkelőségei, parti­túrát szorongató hangver­senyrajongók, a komoly zene fanatikusai szent eksztázisban várták a Mes­tert. A művész mély meg­hajlással köszönte meg az előlegezett tapsokat, aztán leült a zongorához, és máris felcsendült Liszt együk zongoraversenye. A Mester szánté ráfeküdt a zene hullámaira, és ájta­­tos révületben tolmácsolta a zeneművet. Ekkor a ne­gyedik sorból felkiáltott egy zengő barna bariton: — Azt húzd inkább, La­jos, hogy „Nem loptam én életemben, csak egy csikót Debreceniben”. A teremben jéghideggé .dermedt a levegő. Minden­ki azt várta, hogy a Mes­ter felugrik, és halálra sértve elrohan. Más tör­tént. Ujjai egy pillanatra megálltak a billentyűkön, aztán eljátszotta a meg­rendelt dalt. Ráadásként a „Nem vagy legény, Ber­ci, nem ímersz megölelni” kezdetű nótát muzsikálta. A koncert befejezéseként az egész terem együtt éne­kelt a Mesterrel: — Szeressük egymást, 'gyerekek, a iszív a legszebb kincs A hangverseny után fel­­kerekedett ■ az egész társa­ság és a Mesterrel az élen, * átmentek egy budai kis - kocsmába, ahol túrós csu­sza és kecskeméti kadar mellett hajnalig húzatták Beiéndesi Törköly rali né­pizenekarával Chopin egyik etűdjét. Galambos Szilveszter II hangverseny IA tévé [képernyőié előtt

Next

/
Thumbnails
Contents