Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-12 / 161. szám

1989. JULIUS 12 5 Néplap I jk +évé képernyője előtt Válság Abádszalókon? Lemondott a tanácselnök, távozik a párttitkár Velem együtt az utóbbi napokban igen sok ember tette fel a kérdést Abádszalókon: hirtelen távozott a tanácselnök, rövidesen megválik állásától a pártbizottság titkára is. ön­állóvá válási szándékát jelentette be a társközség, szétválási igényeiket jelezték a tsz-tagoik is. Miért? Ismét elbúcsúzott a Kli­nika, de Brinkmann pro­fesszor minden bizonnyal még visszatér, ez a sorozat nem halhat ki a képernyő­ről. Népszerű a Klinika, még akkor is, annak ellené­re, hogy a benne látható gyógyítási és emberi viszo­nyok egybevetve a mi való­ságunkkal túlságosan is szépnek tűnnek. Má-már annyira szépnek, hogy in­kább ingerelnek, sem mint megnyugvást keltenének. Szép film ez, s kétségtelen jól is van megcsinálva. De még „szebb” az a világ, a „felhőtlen” boldogság?' vilá­ga, amelyet bemutat. Ebben a világban valahogy még a váratlanul bekövetkező tra­gédia sem okoz akkora ria­dalmat, mint mondjuk ná­lunk, ha olyanfordul elő benne, mint ami legutóbb a professzorral megesett, hogy tudniillik infarktus támad­ta meg. Persze mondhat­nánk, lám még egy ilyen kiegyensúlyozottan élő or­vos sem kerülheti el a ve­szedelmes bajt; igaz, a pro­fesszor sokat dolgozott, és hiába korholta őt háziasz- szonya, dohányzott, még­hozzá sokat! A professzor hangja: Bács Ferenc Most egy időre pihen a professzor — a sorozat is — van időnk meditálni, s akár több szempontból is köze­líthetünk a Klinika című filmhez. Vajon mi is teszi oly vonzóvá, Ismétlem, min­den imitáló tulajdonsága, kiglancolt világa ellenére is. Én ezúttal egyet emelnék ki jó tulajdonságaiból, amiről eleddig szó nem esett: azt, ahogyan a professzor meg­szólal — magyarul. Igen, a tökéletes szinkront szeret­ném dicsérni. Bács Ferenc egyik legszebben beszélő színészünk ugyanis nem­csak férfiasán komoly, ugyanakkor simogatóan bár­sonyos hangjait kölcsönzi Brinkmann professzornak, hanem mondhatni egész egyéniségét. Ezért érezhet­jük oly „hazainak” a pro­fesszor minden mozdulatát, gesztusát, magatartásának minden mozzanatát — vég­telenül természetesnek szá­munkra is. Valami rendkí­vüli derű árad ebből a szé­pen zengő magyar beszéd­ből. Klaus j ürgén Wussow Bács Ferenc hangjával vált szerintem igazán rokonszen­vessé. Persze, nem tudom miként hatna, ha saját nyelvén hallgatnám őt; ál­lítólag azonban erre is al­kalmunk nyílik, hogy tud­niillik eredetiben ismerhes­sük meg Wussow személyi­ségét, a televízió — kitűnő ötlet — július végén, 29-én este találkozót szervez a két érdekelt számára a képer­nyőn. Mulatság kooperációban Manapság sok anyagi ne­hézséggel küzd a televízió, ezért sok a film, közöttük nem egy könnyedén szóra­koztató, amely különösebb értéket nem képvisel, és gyakoriak a kevésbé költsé­ges ismétlések. Mindez ar­ra utal, hogy a televízió­ban mostanság szegényasz- szony módjára főznek, azaz zsír helyett vízzel. Egy-egy új magyar televíziós mű létrehozásához a legkülön­bözőbb forrásokat kell fel­deríteni, s az együttműkö­dés legbonyolultabb módo­zatait kell megteremteni, különben aligha jöhet lét­re új alkotás. Az említet­tekre jó példa péntek esti Premierben bemutatott Mrozek-darab, a Mulatság, ámikoris viszontagságos úton, több szerv, intézmény közreműködésével sikerült csak tető alá hozni Árkosi Arpádéknak a produkciót. De érdemes volt, Árkosi ugyanis, aki szolnoki műkö­dése idején rendezte már egyik drámáját a lengyel drámaírónak a Szobaszín­házban, ezúttal is jóérzék­kel nyúlt a hétköznapok ürességét és a sóvár él­ményvágyat egyszerre mu­latságosan és elszomorítóan ábrázoló játékhoz. Nem volt könnyű mulat­ság a nézőnek a mintegy 60 perces játék, csaknem egy órán át azt nézni, hogy há­rom fiatalember miként játssza a ,semmit”. Hisz alig történik benne valami, egyszerűen csak azt bizony­gatják, hogy ahol például egy harmonika van, ott mu­zsikusnak is kell lennie, ahol pedig muzsikus van, ott pedig a mulatság sem üres feltevés. Három kü­lönböző alkatú és vérmér­sékletű ember vitatkozik, érvel egy sajátságos, mond­hatni fordított logika sze­rint. S Dörner György, Gás­pár Sándor, Bán János re­mek triót alkotva tudják elfogadtatni velünk a kép­telennek tűnő helyzetet is. S ha az ember nem arra fi­gyel, hogy a párbeszédek logikáján haladva, minden részletre ügyeljen, hanem csupán átengedi magát a játék kínálta összbenyomás­nak, a képernyőn megjele­nő különös világnak, amelyben három ember ima­kacsul a mulatság után áhítozik, megsejtheti, sőt megérezheti a lényeget; anélkül is, hogy akár a jel­képesnek minősülő mulat­ság fogalmát közelebbről is meghatározná. Megérezhe­ti a játékban, a XX. század emberének azt az éhségét, amely a bizonytalanság kö­zepette fogja el, olykor re­ménytelenül, valami bizo­nyosság után. Mert igenis mindannyian várunk vala­mire, ami reményt nyújt­hat a jövőre, a továbbélés­re. Ahogy Becketnél Go- dot-ra várnak, a Mulatság ■tartalma is valami ehhez fogható. Vágyunk valamire, aminek jönnie kell, mert különben kiürül az élet. Árkosi a helyzet tragiku­mára helyezi a hangsúlyt, sötétlő, komor képet fest. Talán ha a helyzet ábszur- ditásából fakadó humort is szóhoz engedi jutni, színe­sebb, víllódzóbb tévéjáték születik. így is mell­be vághatta azonban ez a játék a nézőt, s ha majd színházi útjára in­dul, mert a kooprodukció- ba az is bele van kalkulál­va, hogy a játék színházban folytatja pályafutását, a Mulatság mulatságosabb ol­dala is megjelenik. Röviden Százéves lenne a világ- irodalom „vásott klassziku­sa”, Jean Cocteau, aki saj­nos már 26 éve halott. Az évforduló alkalmából egy több évtizede készült port­réfilmet sugárzott a televí­zió, amelyet ugyan francia rendező készített, de minden bizonnyal maga Cocteau ren­dezett. Némi csalódást oko­zott ez az önarckép, min­denből csipegedett egy ki­csit, de mélyre igazán sehol nem ásott. Felvonultatta a művészbarátokat, de a ve­lük való kapcsolat lényege többnyire rejtve maradt. A sokoldalú művésznek leg­inkább rajzaiban mutatko­zott meg eredetisége. Fil­mes munkásságáról is né­hány bevágott filmrészlet igyekezett tanúskodni. Ami Cocteau zsenialitása, az úgy látszik egy portréiban meg­foghatatlan. A Vásott köly­kök szerzőjét csak művei­ben lehet igazán tettenérni. Valkó Mihály Elhunyt Laurence Olivier Lord Olivier, vagy ahogy a világ inkább ismeri, Lau­rence Olivier kedden csen­desen elhunyt. A korszak legnagyobb brit színésze volt, akinek pályája hat évtizedet fogott át. Zsenije Shakes­peare drámáiban éppen úgy megmutatkozott, mint a hol­lywoodi filmekben. Ö az el­ső színész, aki játékával ke­rült be a Lordok Házába. A színpadokon szerte a világ­ban 121 szerepet formált. 59 filmet forgatott, több mint tucatnyi televíziós darabban tűnt fel és két Oscar-díjat kapott. Mindmáig őt tartják Shakespeare leghitelesebb tolmácsolójának. A Mezőgépnél - üdülésre Kevesebb SZOT-beutaló több vállalati lehetőség A Szolnoki MEZŐGÉP Vállalat körülbelül 3800 dolgozójából közel 1300— 1400-an pihenhetnek a vál­lalat három üdültetési for­májában biztosított üdülői­ben. A vállalati pihenőhe­lyeken — Szántódon, Bala- tonfenyvesen, Zsórifürdőn és a Tiszaligeti üdülőben — 1200 ember frissülhet fel a szabadsága ideje alatt. A külföldi, úgynevezett valu­tamentes csereüdültetés so­rán az NDK három helysé­gében 110 dolgozó pihenhet és ismerkedhet a környék látnivalóival. A lényegesen lecsökkent SZOT-beutalók száma csak nyolc család­nak ad lehetőséget a fő- idényben a Balaton-parti üdülésre. A vállalat nem­csak aktív dolgozói pihené­séről Gondoskodik, hanem nyugdíjasairól is — közü­lük 65-en ötnapos kikap­csolódáson voltak a szán- tódi üdülőben —, és a vál­lalati dolgozók gyermekei­ről is, akik közül 65 gyer­mek 10 napos, 46 gyermek 5 napos üdülésen vett részt szintén Szántódon. A nagy­vállalat az ott tanuló szak­munkás fiatalokkal is törő­dik: 65-en pihentek, szóra­koztak a részükre biztosí­tott üdülőben. Hétfőn este Dávid István, Nagy Major Zsolt és az Olaszországból érkezett Aris kórus közreműködésével egy három koncertből álló soro­zat első hangversenyének ör­vendezhettek a komolyzene nyáron is hűséges kedvelői. Dávid István orgonamű­vész Erdélyből érkezett ha­zánkba; jelenleg a nagykő­rösi református templom or­gonistája. Tanulmányait Ko­lozsvárott végezte, s azok be­fejeztével a Zenei Közép­iskolában tanított. Játékáról lemezfelvétel is készült. Né­hány évvel ezelőtt részt vett Budapesten a Liszt Ferenc orgonaversenyen és Nyugat- Európában különféle kurzu­sokon. Számos szereplése közül a napokban a Mátyás templomban adott hangver­senyét említjük meg. Dávid István partnere ezen a koncerten a szintén erdé­lyi származású Nagy Major Zsolt, a Budapesti Liszt Fe­renc Zeneművészeti Főiskola növendéke volt. A tehetsé­ges ifjú trombitás már Ko­lozsvárott is koncertezett Dávid Istvánnal. „Zenei múltjának” kiemelkedő ese­ménye: néhány évvel koráb­ban megnyerte a zeneművé­szeti szakközépiskolások trombitaversenyét. A hangverseny harmadik közreműködője: az olasz Aris férfikórus tíz évvel ezelőtt alakult. Karnagyuk Leonar­do di Pietro vezetésével egy­re gazdagabb, igényesebb re­pertoárra tesznek szert. Fej­Az ott élőket a bizonyta­lanság érzése járja át, mivel az igazat nem tudják, külön­böző találgatások indulnak el, pletykák kelnek szárnyra. Például: — Azért ment el, mert biztos van vele valami ka­baré, mint X elvtárssal, aki a KTSZ elnöke lett. — Valóban, milyen ember volt a tanácselnök Fábián Gábor? — kérdezem Hajdú- né dr. Vámosi Margitot, az abádszalóki nagyközségi kö­zös tanács fiatal vb-ititkárát. — Rendes ember, jó mun­kakapcsolat alakult ki kö­zöttünk, s mivel 1987-ben kerültem ide pályakezdő­nek, igen sokat segített ne­kem. — Milyen módszerekkel vezette az apparátus munká­ját? Hatalmi szóval próbált irányítani, mint ma még oly sokan mások, vagy szolgálat­nak tekintette-e hivatalát? — Így egyik sem igaz. Mindig a közösség érdekét nézte, de túl sokat vállalt magára, túl sok mindent vont össze egy kézbe, szinte minden fontos kérdésben maga döntött. Nem mondha­tom, hogy sikerült magát jó szakemberekkel körülvenni, hiszen az utóbbi két óv kivé­telével 70 százalékos volt a fluktuáció. — Nem gondolja, hogy en­nek a gyakori személycseré­nek az is oka lehetett, hogy a szakemberek véleményé­nek figyelmen kívül hagyá­sával irányított? — Nem tudom, én nem ré­gen vagyok itt. Oka lehetett véleményem szerint a lakás­hiány és a megfelelő bérezés hiánya is. Távozásához sze­rintem nagymértékben hoz­zájárult a szeninyvízkérdés megoldatlansága, és a társ­község, Tiszaderzs szétválá­lődésüket fémjelzi az a mint­egy száz hangverseny, ame­lyet hazájukban és külföldön adtak. A koncert impozáns nyitó- darabjaként Pikéthy Tibor Introdukció és fúga című műve hangzott el Dávid Ist­ván előadásában a templom jól karbantartott orgonáján. A hangszer szinte összes le­hetőségeit felvonultató mű ezúttal nagyszerű, az orgo- nálás technikáját fölényesen birtókló művész előadásában hangzott el. Az izgalmas harmóniákkal gazdag intro- dukciót és a szerkesztési elv minden fortélyát kiaknázó fúgát — melyet nem véletle­nül írt a hangversenyek mű­során méltatlanul ritkán sze­replő szerző C-dúrban, a ze­neirodalom legnagyobbjai ál­tal is legfényesebbnek és legdiadalmasabbnak tartott hangnemben — kitűnő ér­zékkel tűzte műsorára nyitó- darabként az orgonaművész. Ezt követően lépett pódi­umra az Aris kórus. Előadá­sukban reneszánsz művek hangzottak el, melyeket Leo­nardo di Pietro, karnagy a koncert színhelyéhez és az alkalomhoz illően választott meg. Ezen az estén a kórus műsorának fele, Lasso: Jo­annes est nomen, Palestrina Ave Maria és Hassler Can­tate Domino című művének előadása volt igazán élményt nyújtó. A rendkívül bonyo­lult polifon szerkesztésű mű­vek előadásában nyilvánva­sa következtében kiéleződött problémák. — Menekülés a süllyedő hajóról? — Szó sincs róla — vála­szolja Pesti Tibor, a helybeli MSZMP titkára. — Távozásom oka, hogy egyetértek a megindult nagy arányú társadalmasítási fo­lyamattal, s reálisan szám- baveszem azt a lehetőséget is, hogy rövidesen nem lesz szükség .függetlenített párt- titkárra. Mivel kereskedelmi és vendéglátóipari főiskolát végeztem, a szakmámban a karcagi áfésznél szeretnék elhelyezkedni. — Mennyiben segítette több éves együttműködésük során Fábián Gábor mun­káját? — Igen jó volt a munka- kapcsolatom vele, s azt hi­szem a tanácsi dolgozókkal is. Arra azonban, hogy ne legyen zárkózott, hogy köz­vetlenebb is lehetne a lakos­sággal, többször figyelmez­tettem. Tisztességes szándéka kétségbevonhatatlan, de kö­zépfokú közgazdasági techni­kusi végzettséggel, megfele­lő szakemberek hiányában képtelenség felvállalni a felgyorsult fejlődés kérdései­ben mindenben hozzáértő válaszok adását, illetve meg­valósítását. Én kisebb meg­szakításokkal negyven éve élek itt, de a fent említett ok és egyéb családi körülmé­nyeim is a mellett szólnak, hogy elfogadjam — ameny- nyüben lehetőségem lesz rá — a kívánt állást szakterüle­temen. A reformisták csak vádolni tudnak — mondja Fábián Gábor volt tanácsel­nök. — Szerintem azok kezdik ki a tanácsot, akik magukat reformereknek kiáltják ki, de semmit sem tesznek, nem lóan érvényesült a karmes­ter törekvése: a visszafogott­ság a szólamok egyenrangú­ságának hangsúlyozása. Ez azonban nem jelenthet azo­nosságot a dinamika egyhan­gúságával — az uralkodó hangerő mindvégig a mezzo- piano volt, s ebből csak az említett három műben lé­pett ki kissé a kórus — hi­szen a reneszánsz zenemű­vek sem képzelhetők el csúcspontok nélkül. Az orgo­na hatalmas hangzása után, ebben a hatalmas templom­ban indokolt lett volna a teltebb, magvasabb kórus­hangzás. A legnagyobb élményt a koncerten Mendelssohn 6. (d-moll) szonátájának elő­adásával szerezte Dávid Ist­ván. Az I. tétel, mely nem más, mint egy barokk ko- rál-dallamra épített monu­mentális, igazi romantikus szerkesztésű variáció-soro­zat, az ezt követő fúga és moll hangnem után a dúrra hisznek a régi vezetés meg­újulási képességében. Nekem eredményeim vannak, elég ha végigmegy a község ut­cáin, megnézi a szép új is­kolát, a Hotel Dianát, s ve­le szemben az önkormányza­ti testületek, a pártbizottság szép épületét. A lakosságnak megígérteket mindig teljesí­tettem, s olyan 'gazdasági helyzetben hagytam ott a tanácsot, melyben az ez évi elgondolások pénzügyi alap­jai adottak. A szennyvíztisz­tító kérdésének megoldása is folyamatban van. Nekem sem volt könnyű ez a dön­tés, hiszen ’64 óta vezető be­osztásiban dolgoztam, s most egy üdülő gondnoka vagyok. — Nem gondolja, hogy ez­zel a lépésével cserbenhagy­ta a választóit és megfelelő vezetés nélkül egy nagyköz­séget? Nem érezte erkölcsi kötelességének, hogy végig­vigye a megkezdett dolgokat legalább a választásokig? — Gondolom, de elfárad­tam. Már a pártbizottsághoz írott kérelmemben is kifej­tettem, hogy nem kívánóik indulni az elkövetkező vá­lasztásokban a harmadik ciklusban, s ez a felsőbb el­várás is. Nem utolsósorban döntő volt elhatározásomban az a tény, hogy most nyílt lehetőségem helyben törté­nő elhelyezkedésre, munka­vállalásra. Ügy tűnik az egyén és kö­zösség érdeke ütközik Fábi­án Gábor esetében, de velem együtt sokan nem értik, hogy átmeneti időszakban miért fogadták el lemondását, ho­gyan juthatott a vezetőség- nélküliség állapotába ez a hozzávetőlegesen 5700 lelkes nagyközség. Mindannyian arra várunk, hogy végre va­lami jóról, nagyszerűről hall­hassunk s adhassunk hírt. Olyan eredményekről, ame­lyek visszadhatják az abád- szalókiaknak. tiszaderzsiek- nek az emberhez méltó hol­napokba vetett reményét. J. J. A. szinte kiéhezett hallgató szá­mára megnyugvást hozó, egyszerű, derűs, nyugodt hangvételű harmadik ezúttal mesteri eladásban hangzott el. Nagy Major Zsolt fényes, erőteljes trombitahangját két műben: Purcell Tompett tu­ne című darabjában és Händel D-dúr szvitjében él­vezhette a koncert hallgató­sága. A művek előadásában Nagy Major Zsolt ezúttal nem talált igazi partnerre az őt orgonán kísérő Dávid Istvánban, ez elsősorban Hándel-szvit előadása során vált nyilvánvalóvá. E két igazán barokk hangszer és e két igazán nagyszerű zenész igényesebb együttmuzsikálá- sa „megérne egy misét”. Befejezésül J. S. Bach C-dúr toccata, adagio és fú­ga (BWV 564.) című hatal­mas művet játszotta el Dá­vid István, a három tételből az első kettővel okozva ma­radandó zenés élményt. Szathmáry Judit Zenés nyáreste Szolnokon Hangverseny a Belvárosi Templomban Az olasz Aris kórus

Next

/
Thumbnails
Contents