Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-11 / 160. szám
4 1989. JULIUS 11 Néplap Egy szép fa segítségért kiált Mentsük meg, ha lehet Az örmény földrengéskárosultaknak Gyógyszer és élelmiszer U 18. századi barokk kastély Tiszaugon A környezetünk meghatározza a közérzetünket, ezt mindenki jól tudja. Az ember a természetből kiszakítva nem érzi jól majgát, ezért menekül ki a városból . vissza a zöild, a szabad környezetbe. Persze akik hét végére elmehetnek, ők is visszajönnek, s idejük legnagyobb részét a lakóhelyükön töltik benzingőzben, kőfalak között. Csak rajtunk áll, milyenné tesszük a környezetünket. — Jól érezzük-e magunkat Szolnokon? Szép ez a város?- Büszkék vagyunk rá? Jó itt lakni? — Többnyire ezeket kérdezik tőlünk azok, akik látogatóba jönnek ide. Nos hát, mit felelhetünk nekik? Két folyó is egy városban ritka kincs lehet, Szolnokon mégis mintha nem törődnénk ezekkel a. dolgokkal. Nemigen hallani a váró-, sunkról, hogy: de szép, hangulatos Tisza-ipanti város! A házak már készen állnak, azon változtatni nem lehet. Van egy dolog viszont, amit még megtehetünk, és meg is kell tennünk. Behozni a természetet a város falai közé. Sok-sok fát, virágot, növényt, szökőkutakat, hangulatos parkokat, színeket, életet a városnak, Legyen valmi szép is körülöttünk, amit mi .magunk teremtettünk, s amiről nem derül ki 40 év múlva sem, hogy mindent elrontottunk. Vannak városok, ahol divat és szokás minél több virágot ültetni a házak elé, erkélyekre. Megtehetnénk ezt mi is, szolnokiak. Nem kell ehhez nagyméretű, társadalmi összefogás, mindenféle- szervezés! Vegyen mindenki viírágföldet, ládát, virágokat és ültessen! Legyen ez divat Szolnokon is! Ehhez nem kell sok pénz és mégis szebb lesz tőle az életünk. Nem kell versenyeket kiírni, meg tudja csinálni mindenki magától is, belső szükségből! Törekedjünk arra, hogy ami már megvan, azt legalább ne pusztítsuk el. Itt van például ez a szép fa, „aki” szívesen megmaradna, de ... lehet, hogy ki fogják vágni. Szeretnénk, ha meg lehetne menteni. A Student Hotel ellőtt áll, ahová most egy buszmegállót terveznek, s így lehet, hogy azt a szép régi-fát kivágják. Olyan kevés a fa az utcának azon a részén, hadd maradjon meg legalább ez az egy, ékes bizonyítékául annak, hogyebben a városban is megtesznek mindent a fák megmentéséért — ha már ültetni alig-aliig ültetnek. « — K. Sz. — Hatvan kilencmillió forint gyűlt össze a Vöröskereszt csekkszámláján az örmény földrengéskárosultak megsegítésére, a tavaly decemberi tragédiától mostanáig; a természetbeni felajánlások értéke mintegy 30 millió forint — jelentették be azon a hétfőn tartott tájékoztatón, amelyen az örmény károsultak részére befolyt segélyösszeg felhasználásának részleteivel ismertették meg a sajtó munkatársait, a Vöröskereszt székházában. SztuehLik Rezső külügyi osztályvezető elmondotta: a Magyar Vöröskereszt az ör- ményföldi természeti katasztrófát követő öt nap múlva indította első segély- szállítmányát a bajba jutottaknak. Az úgynevezett sürgősségi szakasz másfél, hónapja alatt hét segélyküli- deményt — elsősorban gyógyszert és élelmiszert —, 16,5 millió forinf. összértékben juttattak el Jerevánba. Később ezt újabb két küldemény követte, 6,5 milliós értékben. A Magyar Vöröskereszt felhívására megindult az önkéntes adakozás sora: munkahelyek, szervezetek,' magánemberek fizették be — néhány forintostól a több milliósig — adományukat a csekkszámlára. A magyar segélyszervezet az így befolyt készpénzt két akcióra fordítja: egyrészt az árván maradt örmény gyerekek magyarországi üdültetésére, másrészt egy 12 tantermes iskola építésére. A nemzetközi segélyakció megszervezésével elsőként a magyar szervezet gondolt a szülők nélkül maradt gyerekek gyógyüdültetésére, pontosabban pszichés reha- -biilitációjukra. (MTI) Ma általános iskola „lakik” benne Tiszazug műemléki szempontból egyik legfigyelemre méltóbb települése Tiszaug. A védelemre szoruló épületei közül az általános iskolának használt egykori Steösszel—Luhy-féle kastélyt mutatjuk be. A földszintes — a község főutcájára néző — V alakú kastélyt a 18. század második felében Steösszel László, a község földesura építhette barokk stílusban. A szobák végig boltozottak, az udvar felőli jobb szárny kivételével. Az utóbbi később épülhetett. Az udvari homlokzaton végig szegmensíves, árkádos, boltozott tornác húzódik, s ez folytatódik a két rövid szárnyon is, utólag beüvegezve. Az épületszárnyak végeit egy-egy szoba zárja le, ablakjaim díszes, késő barokk, úgynevezett copf-stílusú vasrácsokkal, ovális betétvasakikal és a füzérek felett a készíttető nevét rejtő stilizált monogrammal. Az épület hátsó — eredetileg a parkra néző — homlokzatának közepét enyhén kiugró középrizalit teszi tagoltabbá. Az ablakokon lévő vasrácsokat ugyancsak díszes copf-stílusban készítették. 1957-ben amikor a Szegedi Tiszakutató Bizottság expedíciójával arra jártunk, idősebb emberek Rákóczi kastélyként emlegették, s megmutatták nekünk a Rákóczi fájaként Ismert hatalmas tölgyet is, amelynek a törzsét hárman is alig értük körül. A tölgyfa kora szerint már meg lehetett Rákóczi korában is, de a kastély bizony csak két évszázadnyi időt érhetett meg. 1860-ban Fényes Elek statisztikai munkájában a LuA tiszaugi általános iskola szegmensíves árkádos folyosója az udvar felől A tiszaugi általános iskola árkádos folyosója by- és Tige-családokat említi földesúriként, a két Steösszel lány hozományként kapta. A Luby-családtól házasodás útján Fechtig Imre birtokába jut a kastély, aki a múlt század nyolcvanas éveiben részt vett a Tiszazugi Archeológiái Magán Társaság régészeti feltárásaiban. is.-.. Az alföldi' tájba fehér falaival jól. beilleszkedő kastély fennmaradását az iskolai célra történő felhasználás biztosította ugyan, de a más funkció kisebb-na- gyolbib átalakításokkal is járt. Mivel Tiszaiig jó üdülési adottságaival a jövőben fokozottabban számolni lehet, az épület műemléki.értékei miatt nagyabb - figyelmet érdemel. Kaposvári Gyula LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA „Aligha érthető” Árpádom, itt van hát előttem az Előre című újságnak az az ominózus száma, amelyben részletes beszámolót kapok a Budapestben június 16-án történtekkel kapcsolatos tiltakozó kampányról. Nem feled*- vén az otthoni szokásokat, tudom, hogy ez a hadjárat nem csak az Előre olvasóinak a félretájékoztatását jelenti, hiszen ugyanez a szöveg jelent meg valamennyi központi és megyei román, magyar és német nyelvű kiadványban; ha lenne a bélyeggyűjtőknek szakfolyóirata, abban is le kellett volna közölni központi utasításra. Ennek megállapítása szerintem azért fontos, mert ha csak a magyar anyanyelvűeket világosítják fel imigyen, akkor az . olvasók nagy része legfennabb vigyorog a hazugságokon, hiszen a határhoz közel lakók láthatták a tévében, a többiek hallhatták a rádióiban a valóságot. De a románok, különösképp a Kárpátokon túliak — más információ híján — el is’hiszik az inkorrekt tájékoztatást és régóta felcsiholt érzelmeiktől táplálva hajlamosak arra hogy ismét habzó szájjal átkozzák az öss »magyarságot. Szóval, olvasom a dolgozók tiltakozó nagygyű-lésiről szóló beszámolót kétségem nincs afelől hogy a sajtókampány szervezői nem tudnak magyarul és „félreértették” a dolgokat; teljesen nyilvánvaló,- hogy jóelőre gondosan megkomponált „spontán” megnyilatkozásokról van szó; és meggyőződésem, hogy — sajnos — ezúttal is sikerült jócskán felszítani a nemzeti gyűlölködés szándékosan gerjesztett tüzét. Osztd meg, fosztd meg és uralkodj, amíg az emberek azzal vannak elfoglalva, hogy nemzetiségre való tekintettel mutogassanak egymásra, nem mennek ki közösen tüntetni az elnyomás, a nyomor ellen, mint tették két éve Brassóban a románok, a. magyarok és a németek kart karba öltve. Az Előre tiltakozó-összeállításában megrökönyödéssel jelöltem meg számos kijelentést, nem is tudom, komám, melyiket emeljem ki ordító példájaként az ottani sajtó (és ideológia) hamisságának, huncutságának, rafináltsá- igának. Nos, itt van példának okáért az egyik bukaresti gyárban tartott munkásgyűlés, melyre a június 16-án Budapesten megrendezett gyászszertartáson felháborodva, a román dolgozók ilyen táblákkal érkeztek: „Le a revizionista és irredenta megnyilvánulásokkal!”, „Vessenek véget Magyarországon a románellenes támadásoknak!”. Az egyik szónok pedig kijelentette: „Teljes határozottsággal visszautasítjuk a pártunk és államunk politikájára, a kommunista pártunk, annak ragyogó vezetője, Nicolae Ceauses- cu vezetése alatt a román nép által a hazánk gazdasági-társadalmi fejlesztésében elért sikerekre vonatkozó durva rágalmakat és torzításokat.” Egy másik jólértesült: „követeljük, hogy vessenek véget a fasiszta jellegű, antiszo- cialiista és románelienes megnyilvánulásoknak” ... Komám, ha emlékezetem nem csal, az egész temetésen egyszer hangzott el a román szó, amikor bemondták, hogy az Emberi Jogok Román Ligájának párizsi csoportja képviseletében koszorúznak. Elképzelni nem tudom, mii tűnhetett nekik románellenesnek, hacsak nem az, ■hogy egymás mellé került a román trikolór és a 'magyar nemzeti színű szalag ... Ugyanezen a gyűlésen jelentette ki egy mérnök: „'meggyőződésünk, hogy olyan politikai és diplomáciai megoldásokat lehet találni, amelyek fenntartsák az európai bizalmi és jószomszédi légkört, a két szomszédos nép nyugalmát”. Csak nem a román—magyar határon épülő szögesdrót kerítésre gondolt? , Azt mondja a másik: „a reak- ciőfnaagyar körök ezt az alkalmat (kiemelés tőlem) is felhasználva románellenes, tüntetéseket szerveztek, amelyeken olyan dek- lasszált, légionárius és fasiszta elemek vettek részt, akik Magyar- országon találtak menedéket”. Ha jól sejtem, itt rólam is szó van, azaz utalás, mert én is ilyen „elem''-nek számítok szerintük. Erre azt mondanám, sajnos ilyenszerű tüntetés ez alkalommal nem volt. Románellenes tüntetés máskor sem. Ami a tavalyi esztendő elején a román követség előtt és az év derekán a Hősök terén lezajlott az sem minősíthető ro- imánellenesnek, hanem éppenséggel románpártinak, hiszen nem a románok ellen tüntettünk több mint százezren, hanem " éppen mellettük az ottani vezetés népeket elnyomó politikája miatt. Egy okos mester (művezető) szerint a budapesti események „a béke, a nemzeti szabadság és szuverenitás elleni nyílt merényletet képeznek, amelyeknek egyszer és. mindenkorra véget kell vetni”. Csak nem akarnak ismét fegyveresen beavatkozni Magyarországon a béke nevében? Á, dehogy, állapíthatom meg kissé odébb, egy lakatos hozzászólását olvasva: „Nicolae Ceausescu elnök révén a román nép az egész világ előtt ismertette népünk békeóhaját, a világ összes népeivel való megértés és együttműködési óhaját” stb. .Csak akkor miért vannak állag fölfegyverkezve az úttörőktől a veterán munkásőrökig, és miért emlegetik annyit az utóbbi hónapokban, hogy akár atombombát ás képesek előállítani? Milyen furcsa ez a békeóhaj ... Üjabb mazsola: „visszautasítunk minden kívülről jövő próbálkozást, - hogy beavatkozzanak országunk belügyeibe, minden megnyilvánulást, amely arra biztat, hogy térjünk vissza a történelemben, szüntessük meg a szocialista tulajdont, számoljuk fel a szocializmus vívmányait”. Ki az isten biztatja őket erre?! Ebből az idézetből is nyilvánvalóan kiderül a belügyekbe való beavatkozásnak kétféle (nem dialektikus) értelmezése: az övékébe senki, ők viszont bárkiébe. Ami a történelemben való visszatérést illeti: ez már odaát megtörtént, kár így izgulni. . Mindjárt abbahagyom, komám, csemegézéseim ecsetelését, de még van egy izgalmas kérdés, amit egy aradi KISZ-titkár vetett fel az ottani „magyar-barát” munkásgyűlésen: „Miért forognak közkézen olyan térképek ■ és miért hangoztátnak olyan követeléseket,- amelyek figyelmen. kívül hagyják a szomszédos országok határait?” Te is tudod, semmiféle követelés el nem hangzott, minden itteni politikus azzal kezdi a szomszédos országokban élő 'magyarsággal kapcsolatos észrevételeit, hogy Magyarország tiszteletben tartja a jelenlegi határokat, és természetesen semmiféle követelése nincs. Ami a térképeket illeti. hát csak ők hallgassanak. Több mint húsz évvel ezelőtt kezdték közölni a Magazinul Is- toihjc-ban (Történelmi magazin), majd más kiadványokiban is azokat a térképeket, amelyek a szerintük létezett .Daciát, vagyis az őket megillető ősi földet ábrázolták. Ebben *a gyakran ki is nyilvánított jogban országrésznyi területek kebeleződtek ibe a mai Szovjetunióból, Bulgáriából, Jugoszláviából, Lengyelországból és — ez csak természetes — Magyar- országból. Ami az utóbbit illeti, a legvisszafogottabb elképzeléseik szerint is-legalább a Tiszáig övék volt minden; de láttam olyan hivatalosan közölt térképet is", mely szerint a Dunántúl is vitathatatlanul őket illeti meg. Vagyis nem Magyarország ment össze egynegyedére a két világháború mosásában, hanem ők, szegények :.. Árpádom, vezérem, köszönöm a „házi olvasmányt”, az obiigát üdvözlő táviratokra ezúttal nem 'térek ki, mert jókedvemben még magam is írok egyet. Most másról, fontosabbról. Egyre büszkébb vagyok Magyarország maii vezetőire. A minap létrejött Bukarestben a román részről kierőszakolt találkozó Nyers Rezsőékkel. Végre valaki nyíltan, határozottan, keményen megmondta nekik, mi az .itteni álláspont, és hogy nem hajlandók csupán protokolláris, soha be nem váltott ígéreteket hozó tárgyalásokat folytatni ezzel a balkáni vezetéssel. Arra vagyok nagyon kíváncsi, hogyan • tálalják majd nektek ezt a csevegést. Egyáltalán közlik-e a találkozás hírét? S ha igen, elintézik-e — szokásukhoz híven — ennyivel: a megbeszélés nyílt, őszinte légkörben folyt le. Az a beszélgetés, melyet a mi külügyminiszterünk így jellemzett: igen heves vita volt. Láttam a tévében a két küldöttségvezető arcát az elváláskor, hát barátságosnak semmiképp sem tűnt, az biztos. Fene tudja,, talán a sok műmosoly miatt már nem is bánja ezt komád, Lajos,
