Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-29 / 176. szám
12 Maaaziki Párbeszédek- Tudja, hogy Németh Miklós kormányfő egy második Kossuth Lajos?- Olyan lánglelkű?- Nem, ő is monoki gyerek. * * * 1986 késő ősze volt. A főnök elégedetten számolt be a főszerkesztői értekezleten elhangzottakról. Az elvtársak odafönn elismeréssel szóltak a sajtó munkájáról. Az 1956. harmincadik évfordulóján kidolgozott és hibátlanul végrehajtott sajtókampány eredményes volt. Az agitpropos elvtársak szerint sikeresen vertük vissza a nyugati hecckampányt. Odafönt úgy látják, hogy a legközelebbi nagyobb évfordulón - az ötvenediken - az 56-os résztvevők már nem lesznek az élők sorában, így arról akkor már szó sem fog esni. Az elvtársak szerint ezt volt az utolsó nagyobb erőpróba, 1956. témája eltűnik a történelem süllyesztőjében.” így látták a politikai éleslátásukról híres elvtársak 1956. kérdését 1986-ban. Mindössze három éve. Hs Hí *- Olvastad, hogy felülvizsgálják a laktanyák neveit? Sőt, ezentúl nem a laktanyákat, hanem az egységeket nevezik el híres személyektől.- Ha végiggondolom a dolgot, a nevek listája bővülhet. A kurucokat - Rákóczit, Thökölyt, Bercsényit, Vak Bottyánt stb. - nem fenyegeti veszély. A 48-ások is stabilak: Kossuthtól Dam- janichig minden oké. Most előjöhet Görgey is. Tisztázva van. A 19-esekkel már egy kis baj lesz. Kun, Szamuely, Korvin nem éppen kóser. Legalább is a mai szemmel.- Új korok is beléphetnek. Jó esélye van Attilának, Csaba vezérnek, Árpádnak, Szent Lászlónak és az összes Árpád-házinak. A Hunyadiak maradhatnak. Ugyanígy a törökverők.- A labanc esélyek milyenek szerinted?- Károlyi Sándor minden további nélkül mehet. Ocs- kay még várjon. Viszont fel kell kutatni az első világháborús tábornokainkat. Gorli- ce, Doberdo hőseit. A szovjetunióbeli internacionalisták nem kelendők. A spanyolosak még jöhetnek, kiváltképpen, ha el is estek az Ebrónál. Második világháborús partizánoknak és ellenállóknak csak akkor van esélyük, ha nem kompromittálták magukat az ötvenes években.- Új nevek léphetnek be, mint az üstökösök. Stomm Marceltől Maiéterig.- Annyi új névadási lehetőség van, hogy nincs is any- nyi katonai egységünk.- Ez a szerencsénk. Hí * * Nyolcéves fiam igencsak Nagymaros-ellenes. Nem az én hatásomra, saját maga alakította ki álláspontját, miután ismertettem vele a tényeket. A múltkorjában említettem neki, lehet, hogy népszavazás lesz az építkezés leállítása ügyében. Mire felcsillant a szeme, és közölte velem, ő ellene fog szavazni. Tájékoztattam őt, hogy 18 éven aluliak nem szavazhatnak. Erre felháborodottan így szólt:- Ezek azt hiszik, hogy a másodikosok hülyék?! Hí Hs * '- Alapítok egy pártot. Ez lesz a neve: Magyar Nemzeti Radikális Demokrata Reformista Mérsékelten Liberális Környezetvédő Keresztény Néppárt.- S mi lesz a programod?- Azt még nem tudom. A fő, hogy a neve divatos legyen. Majláth László Miről árulkodnak a használati utasítások? Igen tisztelt vásárló! Ugye Ön is észrevette már, hogy a különböző árukhoz kapott használati utasítások nem éppen hivalkodó tartalmúak. Ellenkezőleg, mintha a gyártó nem is termékét kívánná reklámozni, hanem már előre megértést kér a jövendő használótól. Hiszen a cégek tudják: sajnos, semmi sem tökéletes. Összefoglalva azt mondhatnánk, a hogy a modern használati utasítás mindenekelőtt a reklamációtól kívánja megvédeni a gyártókat. Nézzünk erre példákat! Itt van az egyik sztereó kazettás magnó. A csatolt használati utasítás szerint R 14C elemmel működik, s ez összesen 12 órás üzemidőt biztosít. Ezen belül napi 2,5 órán keresztül használható, 70 százalékban rádiózásra, 30 százalékban magnózásra. Tehát más szavakkal, az elemes magnóval naponta egy teljes 45 perces kazetta lejátszható. Ez is csak akkor, ha egzakt módon tartjuk magunkat az előírásokhoz. Hiszen a gyártó egyébként semmiféle garanciát nem vállal. Előfordulhat azonban így is meghibásodás. A vállalatok erre szintén felkészültek, és pontosan előírják, hogy ilyenkor mi a te- Először szeretném tudni, hogyan vélekedsz 56-ról! Szöveg nélkül- Erre jártam bekukkantottam- Zárjuk be a taggyűlést elvtársak, mert rögtön kezdődik a nagymise.- Apátok a fejébe vette, hogy ellenzéki kerekasztalt csinál Megegyezési készség endő. A T 73-as varrógép esetében a következőket kell figyelembe venni: „A céghez történő visszaküldéskor az árut úgy kell becsomagolni, hogy semmiféle károsodás se érje. Az eredeti csomagolás nem elég! Szakszerűtlen csomagolás esetén a garanciát az érintettek elveszítik”. Még szerencse, hogy az ember fehéren-feketén a kezében tarthatja a cég előírását. Természetesen vannak olyan gyártók is, amelyek biztosra mennek. Az egyikük az úgynevezett tartós használati idejű lámpáknál vigyázott arra, hogy semmiféle ígéretet ne tegyen az időtartamra vonatkozólag. Csupán azt garantálja: „Több mint kétszeres használati időtartam”! Ezt igazán okosan kigondolták! A vevő mindent tudhat, illetve semmit sem. Az egyik vásárló például 3 ilyen lámpát használt 4, 7, illetve 12 órán keresztül, s utána valamennyi tönkrement. Mit bizonyít ez? Csupán any- nyit, hogy a kétszeres használati időtartam egy meglehetősen változó szám. Pontos meghatározására ezért nem is törekednek. Hiszen Önöknél is így lehet, kedves vásárlók: élete hosszát - tisztesség ne essék szólva - senki nem tudja pontosan meghatározni. Utóirat: Azt ajánljuk, hogy ezt a kis eszmefuttatást csak az áru(k) használatbavétele után olvassák el. Persze ez a legjobb, ha nem is vesznek tudomást róla. Ha ezt betartják, akkor a vásárolt áru(k)ban igen sok örömük lehet. Szabó Béla Soha nem hallottál még békés közmegegyezésről?! Ifjúsági tábor