Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-24 / 171. szám
1989. JÚLIUS 24, 5 j&ÉBMP Abádszalóki nyár '89 Amúgy levegősen a Tisza-tó partján Afoádszajlóikon a megszállott ügybuzgalmával tűz a nap. A vízparton a fürdőzők teszik a dolgukat: van aki a csúszdán szánkózik alá, van aki a vízibiciklit tekeri odaad óan, és a viz fölött szinte leszállás nélkül köröz a motoros sárkányrepülő. Minden van a homokos plázson, csak hisztérikus tolongás nincs és tömeg sincs. Dehát ez itt még nem ötlik úgy szembe, mint az üzletsoron. Ott a címben említett levegősség már zsebbevágó kérdés. Ugyanis a butiksor prome- nádján sem tápod ja egymás sarkát a nép. Néhány évvel ezelőtt igazi kalandnak számított a sorfoanállás, és bizony megdicsőült arccal mentette ki az ember az üveg sörét, virslijét a vásárlás végén. Most mindenhez hozzá lehet férni, sőt mintha az jeladóik szemében látnám a diszkrét hívogatást. A Tó Vendéglőiben sincsenek izzad tan rohangáló pincérek — udvarias felszolgálók vannak, akik ráérnek az étel mellé egy-egy emberi szót is szervírozni a fogyasztónak. Mintha Abádszalók térségéből levonult volna a kezdeti hisztéria. Mintha az embereknek kevesebb pénzük lenne. Mintha a korábbban gít. Igaz, szerényebb a protokoll, a dísztribün közönsége is foghíjas, de mondhatnánk erre, ilyen világot élünk. Mondhatnánk, de nem így van. Az igazság az, hogy a megcsappant érdeklődés itt is tetten érhető. A lótartás luxusát mind kevesebb közös gazdaság engedi meg magának. Jó, Abád- szalóknak kötelessége, mert része ez az idegenforgalomnak. Ugyanígy vannak vele a megyében a tradicionális lótartók, de ahol csak divathullám volt a négylábú, ott már túladtak rajta. A Kőtélki Ady Endre Tsz lovasai mindenesetre ott voltak a startnál, és ugyancsak ott volt a szurkolók között Peszeki Ferenc, a szövetkezet elnöke. Tőle ahgha van megszállottabb lóbarát a megyében, így hát hátat fordítunk a pályának, amikor olyan eretnekségről váltunk szót, amiről tán nem is illenék vele beszélni. Hát szóval mennyire kifizetődő manapság a lótartás? Peszeki Ferenc szerint egyre inkább megéri, mivel felemelték a vágóló árát, különösképp meg a csikók kilójáért adnak sokat a felvásárlók. Hogy van-e szíve az embernek piacra küldeni a iitt elköltött forintok schil- linggé válva fagyasztószekrényben, videóban, színes tévében, music centerben realizálódtak volna. És mintha mindennek hasznából most Electro Alfons üdülne valahol a Bahamákon. A lovasnap valamikor igazi népünnepély volt. A ló és az ember nagy egymásra- találását lelkendezte meg olykor tízezer résztvevő. Családok tanyáztak plédeken, előttük megterítve a hófehér kenyérkendő rántott csirke paprikával, paradicsommal, kovászos uborkával. Most alig vannak többen az érdeklődők, mint egy jelesebb futballmérkőzésen. Pedig a rendezőik nem szűkmarkúak: a pálya szép, a versenyzők mondják, hogy minden igényt kielékedvenc hátasát? Lószerető ember ugye a hústenyésztésre nem áll rá, de ha már gazdálkodni kell, akkor nem mindegy, miként lehet túladni azokon az állatokon, amelyek kiöregedtek a versenyzésből, vagy születésüktől fogva, eredendően alkalmatlanok rá. Korábban ezeket fillérekért vitték el a cigányok, rnojst tisztességesen megfizetik a selejt állományt is. És ez kell, hogy kedvet csináljon a tenyésztéshez. Más kérdés, hogy az igazi lovasembereket nemcsak ez ösztönzi a Lótartásra. Azt kérdem, hol találkozunk mi, vásárlók a levágott lovak húsával? Nos, kiderül, hogy a hazai piacon hiáha keressük a sokak által kedvelt húst — külföldre indul. — Pedig mondja az elnök —, lenne ..Úgy érzem, nem lettem más ember” Benkó Sándorral a sikerről magukra számíthatnak. Ez tudomásul veszik, és próbálnak kétszeresein is felkészülni saját sorsuk egyengetésére. Ezért tartottak speciális előadásokat. kértek fel orvosokat, pedagógusokat, társadalomtudományi szakembereket, hogy megkönnyítsék saját életvitelüket. A napok gyógytornával kezdődtek, készségfejlesztő játékokkal folytatódtak. Játék közben tudat a'latt is jövőjükért küzdöttek a gyerekek. Mindezek mellett micsoda élmény, a személyiséget sokiránytaán fejlesztő információdomping- ként hatott rájuk például a lovaglás, a jászberényi múzeum és az áLlatkert megtekintése, az MHSZ, a rendőrség, a tűzoltók bemutatói,, vagy a szolnoki repülőtéren tett látogatás! Minden programra izgatottan készültek. A táborban dolgozó 20 önkéntes segítőnek talán akkor volt a Legtöbb dolga, amikor diszkót szerveztek. Az ágyban fekvő, a tolókocsis, a „csak rendezetlen mozgású” gyermekek hada önfeledten ropta a táncot — elfelejtve néhány órára minden gondját, baját sőt fájdalmát is, mert a diszkólámpa fénye rokkantkocsiból nézve is gyönyörű. Deák László Fotó: Farkas Ferenc Tiszafüreden a régi posta mellett műszaki épület épül, amibe egy helyi és egy távhívó automata gócközpont kerül, ami biztosítani fogja Tiszafürednek és vonzáskörzetének a belföldi és nemzetközi távhívásba való bekapcsolódását. — nzs — Egy lány, hátát a lámpaoszlopnak támasztva, állva hallgatta órák hosszat Bankóé kát. Az együttes dobogója előtt két gyerek táncolt a zenéjükre. A koncert után egy kisfiú megkérte Lénk ót; hadd játssza el neki a Für Elise t. Hétvégén Szolnok vendége volt a Benkó Dixieland Band; a Tisza Szálló kerthelyiségében léptek fel. A szünetben, amikor az autogramkérők ostroma közben szóhoz lehetett jutni, a sikerről faggattam dr. Benkó Sándort, az együttes vezetőjét. — Mi a véleménye erről a nem mindennapi sikerről? — A legnagyobb öröm számomra, -hogy sok fiatalt látok itt. Hogy a gyerekek szeretik a zenénket. Csak rájuk kell nézni: mozognak, tapsolnak a műsor alatt. Örülök, hogy olyan zenét játszunk, amely a családokat szórakoztatja. A koncertjeinkre általában a szülők elhozzák a gyerekeket, a nagymamát, nagypapát is. Ezt azért is fontosnak tartom, mert manapság nagyon ritkán adódik alkalom, hogy együtt szórakozzék a család. — Műsorukban említette, hogy nemrég jöttek haza Angliából. — Gyakran járunk külföldön, általában 12—16 koncertet adunk egy ilyen turnén. Most Angliában voltunk. Meg kell mondanom, hogy nagyon nehéz az angol terep. Az ottani közönség ugyanis el van kényeztetve — a színháztól kezdve az irodalomig, a zenéig 'mindig jót kap. Tehát nehéz nekik újat adni, de úgy érzem, hogy nekünk sikerült. Felléptünk például Londonban, Oxfordban, Cam- bridge-ben. Büszkék vagyunk rá, hogy a legjobb három angol zenekarral együtt emlegettek bennünket. — Arról viszont még nem beszélt, hogy önnek személy szerint mit jelent a siker? ~ — Energiaforrást. Az elmúlt harminc év alatt a zenekar pályája felfelé ívelt. Én, csak a magam nevében beszélhetek; számomra a siker valamiféle kötelezettséget is jelent; mindig bizonyításra sarkall; meg kell mutatni, hogy még ennél is jobbak vagyunk! — Nem változtatta meg önt a siker? Nem lett más ember, mint korábban volt? Ügy érzem, hogy nem. Ügy érzem, nem lettem nagyképű, alkoholista, nem süllyedtem el az éjszakában. Nem szabad elfelejteni, hogy én egyetemi tanár is vagyok, húszéves fiatalokat kell oktatnom, nevelnem. Az emberek „tanár úr”-nak, sőt „apu”-mak szólítanak — ez kötelez is valamire. Egyébként is azt hiszem, hogy túl jó embernek születtem. Higy- gye el; egy hangyára nem tudok rálépni, inkább kikerülöm. P. É. Szombaton este méltóság- teljes lassúsággal váltak egyre kisebbé és kisebbé a tábortűz lángnyelvei. Néhány játékos kedvű szikra még táncot lejtett a levegőben, hogy azután csillagfénnyé válrva elússzon a végtelenbe a furcsán, olykor nedvesen csillogó szemek tekintetétől kísérve. Véget ért valami, aminek semmivel sem pótolható emlékeiből éveken keresztül lehet majd meríteni. Valami, ami a legborongó- sabb hétköznapok színét is pillanatok alatt rózsaszínűvé képes varázsolni. Elég lesz csak rágondolni, -hinni benne, hogy megismétlődhet. 1989. július 15—23., között Szolnokon a Tiszal-igeti „KlSZ-táborban” immáron második alkalommal rendezték meg a mozgáskorlátozott gyerekek és szüleik közös táborát, amelyben 70 család vett részt 180 fős -létszámmal, az ország minden területéről. ök, akik többszörösen is hátrányos helyzetben vannak, az ilyen és az ehhez hasonló táborok nélkül talán sohasem üdülhetnének. Mert az üdülők többsége nem alkalmas a rokkantkocsik fogadására, mert a legutóbbi évekig a közlekedési rendszerék kialakításában megfeledkeztünk róluk, mert szerény anyagi lehetőségeik miatt nagyrészüknek megold- jiatatlaa terhet jelentene az üdülői térítési díj kifizetése, feltéve, ha egyáltalán hozzájutnának, önmagában azonban nem elég a nemes szándék, ha mindenért egy kalap pénzt kell fizetni. Szerencsére ma is vannak olyan vállalatok, intézmények, személyek, A tábor 8 napja alatt egyetlen öncélú rendezvényt sem -tartottak. Ezek az emberek megszokták, hogy jószándékú segítők mellett csak amelyek, és akik egyre szűkülő lehetőségeik ellenére is megtalálják az útját, hogy a nemességében semmivel hasonlítható célra adakozzanak. A tábor egy hetének költsége 800 ezer forint volt, ennek egyhatodát kellett a résztvevőknek fizetni. Megtagadnánk azonban önmagunkat, ha egyszer véletlenül minden egy irányba haladna. Hogy miért? Azért, mert amíg a Hungária, a Garancia biztosító, a Váci Senior, a tejipar, a vízmű, az áfész, a Forte, az ÁB, a debreceni Biogál, a KIOSZ, a Budapest Tourist, a Budapesti Csokoládégyár, a jászberényi Szekuritás, a MEOSZ, Szolnok Megye Tanácsa, a HNF jelentős támogatást nyújtott a tóbor megrendezéséhez, addig „állam bácsi” tartotta a markát az étkezés és a szál- lásdíj után járó 160 ezer forint áfáért. Tudom, hogy jogszabályszerűen tette ezt. Diszkófény, rokkantkocsiból nézve rá kereslet. Példaképp felemlíti, hogy n«mrég a falujában levágtak egy lovat, s kimérték a helyi hentesüzletben. Nem adták olcsón, mégis pillanatok alatt szétkapkodták a vevők. A régi paraszti világban a vásárok slágere a lókoLbász volt. Ezt vette a falusi ember, mert ez volt a legolcsóbb. A leszármazottak nosztalgiából szívesen megkóstolnák a kolbászt, de van aki pörköltnek is elkészítené a lóhúst, 'ha kapni lehetne. Mindezt ismételten, háttal a versenypályának mondtuk el, miután talán méltatlan volt a téma azokhoz a derék paripákhoz, amelyek lovasaikkal az akadályok fölött szökkentek át készségesen. Dehát egy lovasverseny arra is alkalmat ad, hogy er- ről-arról szót váltson az ember. Például Muszkán Istvánnal is, aki kettesfogat-haj- tástoan a válogatott keret tagja, s számára ez az év igazán jól kezdődött. A még mindig fiatal agrármérnök — aki mögött pedig tisztes versenyzői múlt áll — először is arról beszél, mi az, amit itthagyott Abádszaló- kon, mielőtt Üllőre távozott volna. Hát ugye a lovasnapok ötletét lehetne tőle — és Beke Imrétől, az egykori elnöktől — származtatni. Aztán a lótartást, az istállók, karámok építését, egyszóval a ló számára a komfort megteremtését. Lehetett volna ebből valamikor igazi minőségi versenylótartás is, de éppen itt, a Tisza-tó partján az idegenforgalom kényszere, úgy tűnik, az „Ibusz-lovag- lás” felé vette az irányt. Nem baj, ez is kell, hiszen hasznot hoz — csak hát az igazi lóbarát szíve kicsit ös&zieszorul, amikor azt látja, hogy többre hivatott paripákon dilettáns urak zöty- kölődnek. Egyébként Munkán István Üllőn, a Dóra majorban folytatja munkáját, és itt készül a világversenyekre is, mint a magyar válogatott tagja. Nemrég Dombóváron első lett, és ugyan az első tíz magyar fogat sorában a tizedik helyre rangsorolja magát — ám mindez a többiekkel szemben bizonyított udvariasság. Oda a lovasnap varázsa — így van ez, ne szépítsük. Valamikor a pálya mentén a sátrakban népművészek, rangos szuvenírek árusai ütöttek tanyát. Most műanyag cserépben műanyag virágfold és műanyag cserje kínálja magát. Odébb műanyag puskát árulnak műanyag dugóval, a szomszéd sátorban hideg, ehetetlen hurkát, amelyről megvan a közönség véleménye. Rajtam kívül aligha vásárolt bárki is belőle. Egy holland család tanácstalankodik a sátorsoron magyar vendéglátójával: ők úgy gondolták, itt most felvonul majd a folklór tárgyi dokumentációval. Hát. nem így történt. Az igénytelenséget érhették ezúttal tetten. A rendezőkre egyébiránt nem lehet panasz, hiszen ők bedobtak mindent, amit lehetett. Íjászok tartottak bemutatót, csikósok produkálták magukat, hőlégballono- sok és sárkányrepülők szórakoztatták volna a nagyérdeműt — csakhát a nagyérdemű ezúttal másként döntött. faláéi Béli* A Benkó Dixieland Band a Tisza Szálló kerthelyiségében. Telt ház előtt játszottak. Fotó: Tarpai Zoltán
