Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-22 / 170. szám
1989. JÚLIUS 22. A nyár nemcsak pihenésre való... ^ÉPÍAP Újfajta kezdeményezésre vették birtokukba az ország különiböző tájairól érkező harmadikos gimnazisták a fel- sőtánkányi KISZ-,tábor oktatási létesítményeit és szobáit. Az ELTE Demokratikus Diák Unió és a JESZ szervezésében 1989. július 10—19-ig nyári táborban kívántak részt venni, hogy ott megkezdhessék magyarból és történelemből az egyetemi felvételit előkészítő „hadműveleteiket”. Igaz, ottlétük még egyáltalán nem garancia arra, hogy bekerülhetnek az ELTE Állam- és jogtudományi Karára, de a kezdeményezés mint újfajta kísérlet, feltétlenül szót érdemel. Magyari Attila II. évfolyamos hallgató fő szervezője a tábornak, tőle tudom, hogy a Demokratikus Diák Unió 1989-ben a KISZ-bizottság helyett jött létre, igény és szükség szerint. Túl azon, hogy elsősorban diákügyek- kel foglalkozik az 1988. szeptemberében létrejött Jogi Kari Előkészítő Szervezettel karöltve elhatározták, hogy összehoznak egy olyan nyári tábort, ahová bárki mehet. A FEB-re korlátozott számú jelentkezőt fogadhatnak az intézmények, s csak fizikai dolgozók gyermekei vehetnek részt, örvendetesen tágították a kört, azok a gyermekek is „beférnek”, akiknek szülei érettségi bizonyítványnyal rendelkeznek. S mit tehet a tanuló, ha szülei ne adj’ Isten értelmiségiek? Mondjuk azt, hogy elküldi ebbe a táborba a gyerekét 10 napra 6000, — forintért. Más választása nincs. Ez az összeg sok vagy kevés, akihez eljutott a felhívás, jogában állt eldönteni. Valószínű azonban, hogy ezekből sok az intézmények vezetőinek kezéből a papírkosárba vándorolt. Ezek után magam is kíváncsi lettem, mit nyújtanak a jövőre felvételizőknek mindezért. Magyari Attila elmondja: céljuk, hogy egyetemi felvételihez biztonságos alapot nyújtsanak 70 órás oktatással, a 3 (gimnáziumi év anyagából próbafelvételivel, tesztek íratásával, előadásokkal, közös beszélgetésekkel, amyagvázlatokkal és tanácsokkal. Varga Andrea és Rahói Mária II. évfolyamos joghallgatók, akik a magyar oktatást vállalták itt, elmondják, hogy a legnagyobb szigorral indult a tábor öt napja. Igyekeztünk megmutatni az idillikus egyetemi élet bemutatása helyett azt, hogy hogyan is kell majd tanulni egy-egy vizsgaidőszakiban. A reggeli teszt után napi 8 Szolnok megyei gimnazisták Felsőtárkányban órás előadásokkal, szemináriumokkal nem ér véget a nap. Aki 70u/o alatt teljesített, újra kellett tanulnia az anyagokat, s beszámolni a diáktanárok előtt, sok esetben este 11 órakor, bizonyítva, hogy valóban elsajátították a hallottakat. Ezt követte a másnapra elkészülés, mondjuk hajnali 2-ig, de aki zseninek született, hamarabb is lefetohetett. Reggel 6-kor ébresztő, reggeli, sportolás, ismét teszt, előadások, szemináriumok. Keményen tanulni kell. Bár sok minden devalválódott, a tudást most sem adják ingyen. Itt nyilvánvalóvá vált hogy nemcsak hivatásos pedagógusok tudnak fegyelmet tartani, a diáktanároknál keményebb egy „igazi” sem lehetett volna. Szabó Géza és Német Zsolt joghallgatók elmagyarázzák: a tábor időtartamát tudatosan és pszichológiailag átgondoltan osztották három szakaszra. Az első öt napot követő szakaszt már falszabadultabh légkör követte, s annak belátása, hogy kényszerítő követelmények hatására mennyi mindent képesek a diákok viszonylag rövid idő alatt megtanulni. Ehhez a környezet is tudatosan kiválasztott volt. Felsőtárkány ugyanis 10 km-re volt Egertől, a tábor területét elhagyni nem szabad, nincs TV, disco, maximum hetente egy kirándulás. A KISZ-tábor azért is volt megfelelő 'hely, mert a kemény munkához kényelmes zuhanyzóval ellátott szobákkal, előadótermekkel, jó kiszolgáló létesítményekkel rendelkezik, a diákoknak is maximális kényelmet biztosíthatott. A harmadik szakaszban már egyetemistáknak tekintik a résztvevőket, tesztek helyett esszéket íratnak, s elsősorban gondolkodtató kérdéseket tesznek fel. A hazautazás előtti napon zajlik a próbafelvételi, amely Szintén teszt írásából és szóbeli részből tevődik ösz- sze. Miért van erre szükség? Kovács Aladár ötödik évfolyamos joghallgató szerint azokat a körülményeket igyekeznek rekonstruálni, amelyek közé rövidesen kerülnek, ha joghallgatók akarnak lenni. Erre egyébként kínálkozik még lehetőség jövő év áprilisában is az egyetemen. Csekély díjazás ellenében bárki megtapasztalhatja a felvételi légkörét, ugyanabban a szobában, ahol majd felvételizni fog. Ezzel a pszichikai sokkhatást, amely idegen környezetben, idegen emberek között érheti a felvételizőt, igyekeznek kiküszöbölni. Ács Károly negyedik évfolyamos hallgató a tábor működtetési (gondjairól is beszél: Nincsenek támogatóink, önfenntartóak vagyunk. Míg a •FEB-es előkészítőket központilag finanszírozzák, nekünk ebből a részvételi díjból kell a szállást, az étkeztetést, a meghívott előadók tiszteletdíjától a papír- és postaköltségig mindent fedezni. A színvonal emelése a továbbiakban elsősorban pénzkérdés. Így központi támogatásra, a Soros-alapítványból való részesedésre várnak. Mindenképpen példamutató, hogy autonóm diákszervezet tudott egy országos tábort összehozni. A vidékiek számára ugyanis csak ilyen vagy ehhez hasonló táboroknak lehet jövője. A fővárosiak előnye volt eddig is, hogy a helyben szervezett heti 10 órás előkészítőn részt vehettek 3000, — forint befizetése ellenében. Jó lenne, ha a jövőben csak egyfajta előkészítő lenne: nem fizikai, nem értelmiségi, egyszerűen csak előkészítő, felvételizőknek. Minden megkülönböztető jelző nélkül. J. J. A Ki beszél már a „Vak egérről”? A „Vak egér” hollétéről érdeklődő kérdésünkre mindenki elmosolyodik, de készséggel igazít útba Kunszentmártoniban. A „Vak egér” ugyanis egy omladozó falú, törött ablakú ház a város közepe táján, rajta a felirat: „Kunszentmárton és Vidéke Áfész büfé”. Az épület valamikor jolbb időket is megélt. A helybeliek szerint az iparosköré volt. Esténként ott találkoztak egymással a szabók, cipészek, szakácsmesterek, beszélgettek egy-egy pohár bor mellett, vagy sakkoztak, olvastak, daloltak. 1945 után még jó ideig művelődési házként funkcionált az épület. A jelenlegi cégtábla helyén a hetvenes évek közepén még olvashattuk: „KPVDSZ Petőfi Kultúrotthon”. Jóllehet akkor már egymás között csak „Vak egéréként emlegette a törzsközönség. A kultúrából egyre fogyott a kínálat, annál több volt viszont az ital. A dalárda, a sakk-klub helyett a kugli, a biliárd nyújtott szórakozást. A rossz nyelvek azt állítják, pénzre ment a játék. Akadt persze más szórakozás is. Egy szemtanú elbeszélése szerint még a hetvenes évek elején az összeverődött kapatos társaság egeret fogott a házban. Égő cigarettacsikkel megvakí- tották az egyik szemére, s óriási vihogással lesték a szerencsétlen állat kínlódását, menekülését. Ez volt a Petőfi Kultúrotthon „nem hivatalos” keresztelője. Az évek során egyre nyilvánvalóbbá vált, hogy a „Vak egérnek” már semmi köze sincs a kultúrához. A fenntartó, hogy elejét vegye a kínos helyzetnek, jó néhány évvel ezelőtt levetette a házról a kultúrotthon cégtáblát, így azután már semmi sem. kötelezte arra, hogy az épület művelődési, kulturális célokat szolgáljon. A fenntartó az egyszerűbb, a könnyebb, s számára a hasznosabb megoldást választotta. A büfé bizonyára „hozza” a nyereséget, a kultúra pedig inkább vitte volna a pénzt. Hogy miért pont most „siratom” az egykori Petőfi A Magyar Televízió Nemzeti intézmény A Magyar Televízió — mint nemzeti intézmény — nem lehet pártharcok színtere, ezért folyamatosan el kell érni, hogy valamennyi párt — így az MSZMP is — a televízión kívül fejtse ki politikai tevékenységét — hangsúlyozta Bereczky Gyula, az MTV elnöke azon a tegnapi sajtótájékoztatón, ahol az intézmény helyzetéről tájékoztattak az újságírókat. A tájékoztató nem volt híján a _ mostoha anyagi helyzetet vázoló panaszos felhangoknak, hiszen a televízió csupán töredékét kapta meg a múlt évi megemelt előfizetési díjtételek összegének, így rövidíteni kellett a műsoridőt, mindkét programnál jelentősen csökkentették a költségeket, és felülvizsgálták a korábbi műsorterveket. A helyzetet nehezíti az előző vezetéstől örökölt 400 milliós túlköltekezés adóssága, amelyre a legutóbbi — meglehetősen nagy sajtóbeli vihart kavart — pénzügyminisztériumi ellenőrzés derített fényt. Bereczky Gyula a nemegyszer támadó élű kérdésekre válaszolva elmondta: a 400 millió forintos túlköltekezés a Bojtár utcai új stúdió épí- ifcpséből származik, Változó Világunkra sok minden jellemző. Talán az is, ha Ielmarad ' egy Hofi- show. Mert valaha Hofi Géza volt a 'nemzet nyilvánossága, neki engedtetett meg, hogy kimondjon olyan kritikát is, amit az átlagember még a gondolataiból is „kicenzúrázott” Hofi egy önálló műfajt, sajátos i stílust is létrehozott. Egy biztos, ha valaki őt forgalmazta, a telt házat és a , kasszasikert előre elkönyvelhette. Szolnokon ezúttal nem így történt, hiszen a „Ki nyel ma?” című műsor — Hofi ide, Hofi oda — elmaradt. A 20-iki előadásra 340-en váltották meg a 180 forintos jegyet, noha a Ti- szaligeti Sportcsarnok 1600 férőhelyes. A programot menedzselő Videoart Műsoriroda a közönség érdektelenségére hivatkozva egyszerűen lemondta laz előadást. Mint megtudtam, anyagi okok miatt, hiszen egy bemutató 180 iezer forintos költséggel jár. Ehhez pedig a jegyeknek el kell fogyni. Az is kiderült, hogy Szolnok mellett iPápa és Székesfehérvár „sem Volt kíváncsi” Hofi új műsorára. Nem így például Debrecen, ahol volt előadás. Ez alapján mondhatom el, hogy mit vesztettek a szolnokiak. A hajdúsági előadásról — rendkívüli tudósítóm — azaz az anyósom számolt be, >aki elment és megnézte. Nála autentiku- sabb kritikus, éppen e tárgyban, nekem nem kell, mert az anyósi értékrendet Hofi lis elfogadja, tudom ezt rendszeres hivatkozásaiból. Nos, anyósom etalon véleménye szerint, a műsora behanrangozottól eltérően, egyáltalán nem volt új. Ho- fiék egyetlen dologban tartották be az ígéretüket, hogy valóban többet énekeltek, mint a szokásos, de a prózai írész a korábbiak egyvelege (anyósom megkockáztatta, hogy: „zagy- valaga”) volt. A zenei blokkokat pedig |a túlzott hangerő miatt nem lehetett élvezni. jSz került ott 200 forintba, amiért kerek 100 (percet, „szórakozhatott” a közönség. Ez nem is olyan rossz, hiszen egy perc kikapcsolódás mindössze két forintba került. Bár anyósom szerint ki- kapcsolódásról szó sem volt, mert az igazi kikapcsolódás olyan, amikor a publikum be tud kapcsolódni. De itt ia hallgatóság legfeljebb kiakadt a produkciótól. Ezt az álláspontját mások is elfogadták. Igaz, az övével egybehangzó (vélemények tulajdonosai közül nem mindenki anyós, viszont a szavahihetőségüket az én anyósom igazolhatja. Említettem neki, hogy itt Szolnokon 340-en kisebbségben maradtak, azaz hiába vettek jegyet, nem nézhettek.\ meg az előadást. „Milyen 'szerencsések” — tűnődött magában, és higgyék el, anyósom tényleg tudja. — szp — Az épület nem is olyan régen még művelődési ház volt Kultúrotfchont? Léptennyornon hallani lehet, hogy a vállalatok, szövetkezetek — tisztelet a kevés kivételnek — csökkentik a kultúra, a közművelődés támogatására szánt forintokat. Nemrégiben a szolnoki országos néptánofesztiválon a résztvevő tizenegynéhány együttesből négy utoljára ropta a széki, a somogyi, a szatmári táncokat. Az addigi fenntartók nem támogatják tovább az együtteseket, új mecénás pedig nem jelentkezett. Pár héttel később több száz dalos adott randevút egymásnak Szolnokon, a szövetkezeti kórusok hagyományos országos' találkozóján. Hivatalosan ugyan nem jelentették be, de a jól értesültek szerint utoljára. Bizonytalannak látja jövőjét a Híd Színpad is. Jóllehet az együttes eredményesen szerepel az amatőr színházi találkozókon, itthon mecénásokat keres. A jövőben változik a Ti- szamenti Vegyiművek művelődési központjának profilja. Az elképzeléseken jelenleg dolgoznak. A kistelepülések jelentős hányadának művelődési házát az elképesztően alacsony 10—20 ezer forintos gazdálkodási keret miatt akár be lehetne zárni, hiszen hétről hétre szinte semmilyen program, rendezvény, szórakozási, művelődési lehetőség nincs bennük. Egy részüket pedig azért is, mert az épületek műszaki állapota, felszereltsége alkalmatlanná teszi az emberi tartózkodásra. S lehet, hogy közülük több csak azért nem lett „Vak egér” mert nem árusítanak benne szeszes italt. A közművelődés az állami költségvetésben sohasem volt igazán édes gyermek. Leromlott az intézményhálózat műszaki állapota, mert az államosítás ürügyén gyakorlatilag ingyen birtokba vett épületekre szinte semmit sem költöttek az évtizedek során. Illetve csak tol- dozták-foltozták alapos felújítás helyett, s — jelképesen — szinte csak fillérek jutottak felszerelésre, berendezésre. Ezért is érinti a közművelődést most igen érzékenyen az egyre csökkenő vállalati, üzemi, szövetkezeti támogatás. A szakemberek kétféle megoldást látnak a nyomasztó helyzet megváltoztatására. Az egyik tábor kulcsszava a vállalkozás. De hát mire vállalkozhat egy feltételekkel nem rendelkező művelődési ház népművelője? Legfeljebb különböző alkalmakra kiadja a nagytermet. Kunszentmártoniján például rendszeresen tartanak lakodalmat a városi művelődési központban. Ehhez azonban előbb tányérokat, poharakat, térítőkét kellett venni. A „lakodalmas hétvégeken” persze a nagyközönség számára zárva van a művelődési ház. Tehát ha több a lagzi, nő a bevétel — vele együtt persze az adó ás — ám többször van zárva a ház. Vannak persze, akik azt mondják erre, az emberek amúgysem járnak művelődni, a második, harmadik munkahely, a pénzszerzés foglalja le őket. Sokakat igen, de azért vannak olyanok is, akik szánnának időt is, pénzt is kulturális élményekre. Egy másik fajta vállalkozással próbálkozik a martfűi cipőgyár művelődési központja. Irodalmi kávé- házat alakítanak tó az intézményben, s a bevételből — azt remélik — meg tudnak majd „venni” igényesebb, drágább műsorokat. A népművelők többsége azonban úgy látja, hogy a vállalatok, üzemek, szövetkezetek változatlanul megmaradnának mecénásnak ha az adójukból „ile lehetne írni” a kultúra, a közművelődés támogatására fordított összegeket. Nem rossz ötlet, de a jelenlegi merev adórendszer nem úgy néz tó, hogy hajlana ilyen vagy bármilyen másfajta engedményre. S mivel a szegény költségvetésben változatlanul mostohagyerek a közművelődés enyhén szólva nem tűnik biztatónak a kultúraközvetítés jövője. Pedig minden „Vak egérré” vagy mássá degradált épület, megszűnő művészeti közösség egy-egy lehulló levél a közművelődés amúgysem túl lombos fájáról. S a velejáró veszteség az egész magyar kultúra, mindannyiunik vesztesége. T, G, Anyósom, az tudja...
