Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)

1989-07-21 / 169. szám

1989. JÚLIUS 21.

^ÉW4P

Vegyesvállalat

csigatenyésztésre

Gyomaendrődön

Csigatenyésztésre és -forgalmazásra Hunga- ro-Helix néven vegyes- vállalatot alapított Gyomaendrődön a fertő- szentmiklósi, a szentba- lázsi, a gyomaendrődi tsz és az olasz Euro-He- lix s. r. I. (kft). A tizenegymillió forintos alaptőkéből 51 százalékkal a magyar partnerek, 49 százalékkal az olasz fél részesedik. Az olasz partner gondoskodik a termék piaci elhelyezéséről is. A csiga keresett exportcikk, Nyugat- Európában biztos piaca van, ezért a kft. joggal számít arra, hogy a produktum maradéktalanul vevőre talál külföldön. Képünkön Báthori Gyula, az éticsigák gondozója (MTI-fotói B. Fazeka^ László)

Virradattól kivilágos kivirradatig

Nyugdíjas klubok találkozója Tiszaörsön

Nagy napra virradtak 1989. július 15-én szombaton a tiszaörsi Veres Péter Nyugdíjas Klub tagjai. Egyeseik szerint már előző éjszaka sem aludtak, olyan nagy izgalommal várták vendégeiket, a 80 fővel érkező Arany János testvérklub tagjait és az őket kísérő tanácsi és tsz-vezetöket - Rákóczifalváról. össze is szaladt a falu apraja-nagyija mikor reggel 8 órától a Rákóczi induló hangjai kíséretében vonultak be a vendégek a művelődési háziba, melyet cuppanó puszik, hosszú ölelkezések, si- miogatásak, tréfálkozások követték. A poharakat betöltő édes nedűt ízlelgetve a hangulat is egyre forróbbá vált. Olyannyira, hogy a rendező bizottság tagjai Tardi Bélával az élen délelőtt 9—12-ig a tiszaörsi fürdőiben „lehűtést” rendeltek el. Volt itt vízilabdázás, úszóverseny és pontozás nélküli ügyességi verseny is. A közös szórakozásból nem maradt ki senki, s rövidesen kongó gyomrok jelezték az ebédidő kezdetét. A halyfoglailó z ebédhez a mű- lődési ház vtermóben az- röv'idesen i rtént, s t tói lehetett '1—utUlij hogy a finom csontleves és birkapörkölt nem ér a szájakhoz a tányérokból, mivel véget érni nem akaró üdvözlések és ünnepi műsor következett. 220-an ültek ekkor a terített asztaloknál, hiszen a vendégeken kívül a több mint 187 tagot számláló tiszaörsi nyugdíjas ikiubos okból több minit 110-en eljöttek.

— Büszkék vagyunk a nyugdíjasainkra! — szólal meg Bordás Imre a tiszaörsi Nagyközségi Közös Tanács elnöke. '

Bakos István, aki 15 éve lelkiismeretes, fáradtságot nem ismerő vezetője a klubnak, közben egyre csak „egészségünkre!” jelszóval a jó házigazda szorgosságával a poharak ürítésére figyelmeztet. Háttá József művelődési ház igazgatótól megtudom, hogy a tiszaörsiek éves munikaterv alapján dolgoznak, külön költségve- fésük van, közel 150 000 forinittal gazdálkodnak, s nem is olyan rosszul. Ebből mindössze 35 000 forint a 'tanácsi támogatás, a többi a tagdíjakból, a pártoló tagok hozzájárulásából és saját rendezvényeik bevételéből származik. A gazdag programban családi estek, kirándulások, színház és múzeumlátogatások szerepelnek. De nem csak ezek. Az apró figyelmességek nagyon sokat jelentenek öregjeinknek, s ezt ők vigyázzák legjobban. Nem múlhat úgy el névnap, főleg karácsony, hogy a tanács általi rendelkezésre 'bocsátott szerény összegből, apró csomagocskával be ne kopogtasson valaki az egyedülálló vagy beteg nyugdíjasokhoz. Azért, hogy 'boldog legyen a karácsony, az újév, minden idős ember ablakában gyertya, s szívükben fény gyúlhasson.

— Ha útépítés vagy valamilyen társadalmi munka van a faluban percek alatt „riasztják” egymást — szól közbe ismét a tanácselnök. Tasi Imre bácsi, aki a gazdaságvezető is, titkon leleplezi a hálózatot.

de ennek építésében a társadalmi munka 50 százalékát nyugdíjasaink végezték. Éves munkatervünk is hasonló programokat kínál: egésznapos hajóút, városnézés, operettszínházi est, és saját magunk főzünk ünnepi összejöveteleken vagy, ha másik klubot .'láthatunk vendégül.

— „Irigykedünk és el vagyunk ragadtatva” — szólal meg Krizsán József a rákó- czifalvai Vb-titkár — persze az irigykedést jó értelemben gondolom. Hiszen mi is szívesen büszkélkednénk egy ilyen szép művelődési házzal, melyet még egy város is megirigyelhetne. No és a falu nevezetességei, a templom, a kápolna is lenyűgö- zőek! Azért is jónak találom az ilyen találkozásokat, mert ebben a felgyorsult világban nemcsak az idősek, de a helyi tanácsi vezetők is kicserélhetik gondolataikat, ötleteket adhatnak egymásnak. Ezt követően a felcsendülő magyarnóta-műsor már nem kedvez a kötetlen beszélgetésnek, annál inkább a dalnak, a táncnak.

A találkozónak otthont adó tiszaörsi művelődési ház

— Tudja, a falu 10 körzetre van osztva élükön bi- zalmik állnak. Percek alatt mindenki együtt van, s utána már csak azon vitatkozunk, hogy ki mikor 'következik, betegsége vagy egyéb ok miatt ki vállalhat több vagy kevesebb társadalmi munkát.

— Sok a közös vonás'bennünk. Hasonlóan gondolkodunk, még tetteinkben is ro- koníthatók vagyunk —, mondja Tábori Béláné a rá- kóczifalvai testvérklub vezetője. — Igaz, nekünk csak egy kisebb faluházunk van,

Bizony nemigen tehette ki ezen az estén egyetlen rákó- czifaivai vagy 'tiszaörsi „menyecske” sem a táblát anélkül, hogy a magyar csárdást eljárva többször és többen meg ne forgassák.

Még este 10 órakor is muzsikaszó hangzott. Hirdette, hogy míg az emberek olyan közösségekben élnek, ahol egymásra gondolnak, törődnek egymás bajával, érzéseivel, örömével, bánatával, ünnepeivel — semmi sincs fényévnyi távolságra tőlük, tőlünk!

J, J. A,

„B ma iskolarendszere

a holnap munkanélkülisége” — hirdette a felirat a Budapesti Műszaki Egyetem egyik hallgatói gyűlésén, ahol oktatási rendszerünk állapotáról folyt éles, indulatokkal erősen fűszerezett polémia a hallgatók és a meghívott párt, és állami emberek között. Egy esztendeje, amikor ez történt, még megrótták a krónikást, amiért az egyetem lapjába le merte írni a fentebb idézett mondatot. „Ez azért erős túlzás, nem gondolja” — mondták az „elvtársak”.

Tavaly négyezer diák került ki az utcára, frissen szerzett érettségi, illetve szakmunkásbizonyítvánnyal a kezükben. Az utcára lépésük szó szerint értendő — nekik ugyanis nem jutott munkahely. Lévén, hogy az 1988-ban végzetteknek nem egészen öt százalékáról van szó, akár le- gyinthetnénk is: nem kell vészharangot kongatni, és különben is; biztosan rosz- szul választottak pályát, és nem gondoskodtak előre — ők vagy a szüleik — munkahelyről.

Ám nagyon igazságtalanok lennénk, ha ilyeneket mondanánk. Az az idő már elmúlt, amikor mindenkinek majdhogynem állampolgári jogon dukált a munka- hely. A jó pályaválasztásról pedig nevetséges dolog beszélni, amikor még maguk a vállalatok illetékes vezetői sem tudják megmondani, hogy milyen szakemberekre lesz szükség három-négy év múlva, amikor a ma pályaválasztói befejezik tanulmányaikat.

Egy kifejezetten peches korosztály lép ki most és az elkövetkező néhány évben az iskolákból. A tervutasításos gazdaság- politika iskolázta be őket, s a nyiladozó piacgazdaság méri meg tudásukat, felkészül tségüket.

Igaz, a szerkezetváltás, a szakemberek szerint egy tapodtat sem haladt előre, annyi történt csupán, hogy az új, liberalizált bérgazdálkodás hatására a vállalatok ma már nem vesznek fel „vattaembereket”, sőt, a meglévőktől is inkább szabadulni igyekeznek. »

Új munkahelyek pedig nem nagyon „létesülnek”, nincs aki létesítsen ilyeneket. A régi reflexek azonban annál inkább működésibe kezdtek. Ki ne emlékeznék a bértarifa rendszerre, amikor a bérek az életkor függvényében emelkedtek egy rosszul kezelt szociálpolitikai szempont okán, a teljesítményektől szinte teljesen függetlenül. Kevés kivételtől eltekintve, a fiatalok ma is alacsony kezdőfizetéssel lépnek ki az életbe, még az olyan, munkahelyeken sincs ez másképp, ahol — egy technológiaváltás miatt — friss ismereteik miatt — előnyben vannak még az évek óta ott dolgozókkal szemben is.

Csakhogy ezek a vállalatok inkább nem vesznek fel új dolgozót, gyakran inkább technológiát sem váltanak, csak hogy elkerüljék az átképzések, elbocsátások okozta konfliktusokat. Ez a gyakorlat eredményez olyan meglepő, bár korántsem ritka helyzeteket, mikor is egyikmásik vállalat szakképzetlen emberek garmadával próbál minőséget termelni,

miközbén a nála hiányzó szakemberek közhasznú munkán tengenek.

A legpechesebbek azonban mégiscsak azok, akik elhitték: minél többet tanul valaki, annál értékesebb tagja a társadalomnak. ök akik gimnáziumba mentek: mert onnan lehet bizton pályázni a felsőoktatásba. De ha nem is sikerül a felvételi, akkor is, sokoldalúbban képzettek, több mindenre megtaníthatok, mint akik „csak egy sima szakmunkásképzőt” végeztek, vagy mint a szakközépiskolából kikerülők. Hiszen nekik nagyobb az általános műveltségük, következésképpen olyan alaptudással bírnak, amire könnyen építhetnek, aszerint, hogy a későbbiekben milyen speciális ismeretekre lesz szükségük.

Mindebből azonban a gyakorlatban csupán az nem igaz, hogy a mai munkaerő- piac értékeli, igényli az általános műveltséget. „Neki” ugyanis olyan munkásra van szüksége, aki a belépése pillanatában mindenhez ért, amihez csak az adott munkapad mellett érteni kell.

A gimnáziumokban érettségizők egyike sem ilyen. Még akikor sem, ha valamilyen kideríthetetlen okból kifolyólag, az utóbbi években mindinkább reklámozzák a gimnáziumi fakultációkat, mondván: mégse kerüljön ki a gyerek az alma materből úgy, hogy „semmihez sem ért”. No de milyen fakultációkat kínálnak az iskolák? És milyen „papírt” adnak elvégzésükről?

Tisztelet a csekély számú kivételnek, a fakultációkon megszerzett ismeretekért egy fillért sem fizetnek a munkaerő piacon. Pláne, hogy fakultatív tantárgyakból teljesített vizsgát igazoló oklevéllel — az érvényes jogszabályok szerint — sehol sem lehet munkába állni.

Mindenki bízik

valamiben. Az igazgató abban, hogy majd csak intézkedik a minisztérium, a szülő és a gyerek abban, hogy csak sikeredik az a felvételi, vagy ha nem, hát találnak egy jó munkahelyet a következő próbáig, fi a vállalatok is bizakodnak, majd csak találnak munkaerőt valahogy.

Amikor^Glatz Ferenc, művelődési miniszter meghirdette oktatáskorszerűsítési elképzeléseit, teljesen- kétségbe estem. A miniszter programja — félreértés ne essék — szerintem jó. Annyi csak a bajom, hogy ő találta ki, a miniszter. Sem a vállalatok — vagy azok érdekképviseletei — sem a szülői munkaközösségek nem követelték ki, hogy az iskola valóban az életre készítse fel a gyereket, a leendő munkavállalót.

'Hát mégis, kinek az érdeke, hogy ne csellengjenek a munkanélküli fiatalok százával, ezrével, s holnapután talán már tízezrével az utcán? A kultuszminiszternek egyedül keli kitalálnia, hogy vajon mire is lenne (lesz) szükségük a gazdálkodóknak ? Senkinek sem fontos, hogy a felnövekvő generációk — szándékuk szerint — valóban hasznos tagjai legyenek a társadalomnak? A holnapra senki se gondol?

Fekete Gy. Attila

Fogadóóra az MSZDP-nél

Kedvezmény a gyümölcs- felvásárlóknak

Kedvezményt kapnak azok a vállalatok, szövetkezetek, amelyek az ez évre leszerződött mennyiségen felül vesznek át a termelőktől kajszit, őszibarackot és körtét. így határoztak a MÉM, a Pénzügyminisztérium, a Kereskedelmi Minisztérium és az Országos Tervhivatal illetékesei. Az általános piaci intervenciós alapból a termékek felvásárlását szolgáló hitel kamatát finanszírozzák. Arról is döntöttek, hogy a vissza nem térítendő kamattal az érintett cégeknek legkésőbb jövő év március 31-éig kell elszámolniuk.

A három gyümölcsből a tavalyi 170 ezer tonnával szemben idén mintegy 230— 235 ezer tonna termett. A többlettermésből jelenleg 'mintegy 30—35 ezer tonnának a felvásárlása okoz gondot a konzervgyáraknak, a hűtőházaknak és más cégeknek. Az áru átvételéhez legalább 320 millió forintos hitelre van szükségük, aminek a kamata hozzávetőleg 40—42 millió forint. Ezt finanszírozzák az elkövetkező hetekben az általános intervenciós alapból nyújtott kedvezményekkel.

Munkatársunk részt vett az MSZDP megyei szervezetének fogadóóráján, ahol Varga Bélát, az országos vezetőség választott tagját kérdezte a május 20-án alakult szervezet tevékenységéről.

— Milyen a kapcsolatuk a többi szervezettel?

— 'A Szolnokon működő három szervezet, az MDF, a Független Kisgazdapárt, és az MSZDP szorosan együttműködnek, ennek bizonyítéka az augusztus 20-ára tervezett közös, egésznapos rendezvénysorozatunk, melybe az egyházakat is szeretnénk bevonni. Ezen kívül a megyei tanáccsal érdekegyeztető tárgyalásokat folytatunk. Most pénteken a népfrontnál politikai érdekegyeztető fórumon veszünk részt a megye többi politikai szervezetével együtt.

— A szervezetnek van kifejezetten helyi programja, vagy egy az egyben

elfogadja az országos programnyilatkozatot ?

— Követjük az országos programnyilatkozatot, de bizonyos módosításokkal, melyeken most dolgozunk. Hogy elfogadják-e javaslatainkat, egyáltalán az egész programnyilatkozatot, az majd az országos konferencián dől el.

— Hány tagja van a szolnoki szervezetnek?

— Nem tudnám pontosan megmondani, ugyanis még a tagtoborzás stádiumában vagyunk, s kiépítésre vár a megyei hálózatunk. A legközelebbi ilyen célú gyűlésünk Száj ólban lesz. A kialakuló taglétszámtól függően szeptemberben már választásokat rendeznénk.

Másfél órája nem érkezett, nem távozott senki, pedig a füstös fogadószobában székek tömege áll...

N, A,

Mégis kinek az érdeke?