Néplap, 1989. július (40. évfolyam, 152-177. szám)
1989-07-18 / 166. szám
1989. JULIUS 18. 5 jj^ÉPLAP Olivér Szolnokra költözött Széli Andor Aki csak egy kicsit is érdeklődik a magyar színházi élet iránt, jól ismeri Széli Andor nevét. A tizenegy éves kisfiú óriási sikert aratott a tavaly Szegeden bemutatott Olivér című darabban melyet még a következő évadban is játszanak. Andor azonban júniusban családi okok miatt Szolnokra költözött, bár még visszavárják alkalomadtán egy- egy előadásra, ezzel elszakadt attól a színháztól, amely felfedezte őt. Lapunk a nyári napközis táborból csábította el egy rövid beszélgetésre. (A csöpp szöszi fiú keresztbe tett lábatokat ül a nagy fotelben, megfontoltan, hibátlan magyarsággal válaszol. Kezében kedvenc Donald kacsája, nyakában a lakáskulcs.) — Az Olivér előtt játszottál-e már valamilyen szerepet? Egyáltalán hogyan lett belőled gyerekszínész? — Családunkban senki sem választotta ezt a pályát. Engem sem érdekelt egészen 1988 szeptemberéig, amiikoris körülbelül 150 gyereket — köztük engem is — behívtak a Szegedi Kis Színházba. Három hetes próbán vettünk részt. Jeleneteket kellett kitalálni és eljátszani. Minden nap más-más volt a feladat és minden nap kiesett néhány gyerek. Végül kiválasztották azokat, akik játszani fognak az Olivér című darabban. A főszerepet Palati- nusz Ferencre és rám osztották. Azért kettőnkre, hogy ha valamelyikünk megbetegszik, akikor se maradjon el az előadás. Ha jól emlékszem, haitvankétszar adtuk elő a darabot, s ebből harmincban én voltam Olivér. Egyébként mindketten megtanultunk egy mellékszere- pet is és azt is váltva játszottuk. — Mikor kezdted sejteni, hogy téged is kiválasztanak? — Nem is mertem gondolni rá, azonban a három hetes próba végén öt kistermetű gyerekkel együtt, külön dolgoztam. Már reggel be kellett mennünk a színházba és páros szituációs és egyéb gyakorlatokat kellett végezni. Az én párom Palatinusz Ferenc volt. Nem éreztem magam különbnek a töbDinéi, de Ferenc és én mindig a leghamarabb tanultuk meg a szöveget és oldottuk meg a feladatokat. — November 5-én volt a darab bemutatója. Izgultál-e a fellépés előtt? Más volt-e játszani a közönségnek? — Egyáltalán nem izgultam. Nem volt miért izgulnom, mert tudtam a szöveget. A közönség előtt persze más volt játszani, de jobb, mint a próbákon. Néha azért rosszul éreztem magam a színpadon, a mellék szerepben például közvetlenül az öt méter mély zenekari árok mellett kell táncolnom. Ilyenkor félek. — Melyik előadásra emlékszel vissza legszívesebben? — A premier volt a legszebb. Mindenki mindent beleadott. A közönség sokáig nem engedett le minket a színpadról és rengeteg virágot kaptunk. Az előadás után pedig együtt ünnepeltünk Zilahy Tamással, a rendezővel. — Azt mondtad, hogy jól tudtad a szöveget, de biztosan bakiztál néha ... — Nem, soha. Egyszer történt egy kis baleset. A koporsó készítő jelenetben, ahogy mentem hátrafelé, nem figyeltem és beleestem a koporsóba. Hál’istennek. nem volt akkor szövegem: -Kicsit megütöttem magam, de minden ment tovább, ahogy szokott. A közönség persze azt hitte, hogy ez is része volt a jelenetnek. — Biztos vagyok benne, hogy szeretted Olivért játszani. Miért? — Mindig szerettem a színpadon lenni, de Olivér szerepét a szívem szerint játszottam el. Szegény és árva gyerek volt. Ilyen gyerekek élnek ma is, de én nem ismerek egyet sem. Ha ismernék, akkor bele se szeretnék gondolni a helyzetükbe. Sajnálnám őket. — A próbák és az előadások isok idődet elrabolták. Hogyan tudtad az iskölát a színházzal összeegyeztetni? — Két hónapig nem jártam iskolába és a délelőtti előadások idején is kimaradtam. Októberben és novemberben gyakran reggel nyolctól este tízig színházban próbáltam. Hogy ne maradják le a tananyaggal, este kellett tanulnom. Nagyon nehéz volt. Néhány gyerek visszaélt a helyzetével és nem tanult. Ferenc például megbukott. Én csak két tantárgyból, matekból és környezetből rontottam egy jegyet. — Mondhatjuk nyugodtan, hogy „híres ember” lettél. Méghozzá hirtelen. Származott-e ebből valamilyen előnyöd az iskolában? — Nem. Sőt, nagyon sokan irigyeltek, még a barátaim is, akik közü] csak né- hányan 'maradtak mellettem. Tanáraim pedig nem értették meg hiányzásaimat és sokkal szigorúbbak lettek, mint azelőtt. — Most, hogy Szolnokra kerültél, mik a további terveid? — A Dr. Csanádi Körúti Általános Iskolába fogok járni, de a tanulás mellett jó lenne, ha ezután is játszhatnék. Szeretném, ha az itteni színházban is előadhatnánk az Olivért, vagy ha kaphatnék valamilyen gyerekszerepet. Hallottam, hogy működik itt egy Kölyökszínpad és több színjátszó kör. Remélem, hogy járhatok majd valamely ikbe. — Látom, nem tudsz elszakadni a színháztól. Színész szeretnél lenni? — Nem tudom még biztosan, de azt hiszem, hogy igen. Ez a munka nagyon nehéz, de nagyon szép is. Mindenesetre megpróbálom. — M. — Magyar-olasz kapcsolatbővítés A magyar történelem az államiság kialakulásától kezdve napjainkig folyamatosan, ezernyi szállal kötődött Itáliáihoz. Ennek a történelmileg kialakult barátságnak a jeleként már két ízben volt magyar—olasz közös egyesület: először 1920- ban Budapesten, majd 1952- ben Rómában alákult Korvin Mátyás néven baráti társaság. Az elődök humanista hagyományait vállalva most új társaságot kívánnak létrehozni, amelynek célja Itália szellemi és anyagi kultúrájának megismerése és megismertetése, a magyar kulturális értékek olaszországi bemutatása, a magyar és az ölasz nép barátságának ápolása. A társaság elsősorban a helyileg szerveződő Baráti Körök önálló tevékenységére épül, segíti azok munkáját, az eseményekről tájékoztatja a tagságot, és különböző kedvezményt biztosít azok számára. A szervezők felkérnek mindenkit, hogy aki érdeklődik a téma iránt, alapító tagként vegyen részt a társaság létrehozásában és hasonló érdeklődésű ismerőseinek is javasolja ugyanezt. Előzetes elképzelések szerint a Társaság több területen fejtené ki tevékenységét. A létrehozók távlati terveik megvalósításában számítanak az Olaszországban működő Olasz— Magyar Baráti Társaságok, valamint remélhetőleg egyes magyar és olasz vállalatok segítségére. A témával kapcsolatos kérdéseikkel a következő címhez forduljanak: Magyar— Olasz Baráti Társaság c/o ELTE Olasz Tanszék, 1036. Budapest, Szerb u. 21—23. Mi lesz veled orosz nyelv? Veszélyben egy jászberényi kísérlet? Egy ország kiáltott fel örömében a hír hallatán, hogy ősztől az orosz is a választható tantárgyak közé kerül. Az ujjengás azonban Jászberényben alig volt hallható. Itt ugyanis 1988- ban kezdték el a kéttan- nyelvű képzést a Lehel Vezér Gimnáziumban — ésép- pen oroszul. Az orosz nyelv oktatásának jövőjét vajon hogyan látja Nagy András, a gimnázium igazgatója? Erről beszélgettünk. — A hírt a pedagógusaink higgadtan fogadták. Kilenc orosztanárunk van, szerencsére fiatalok. így közülük mégy már jelentkezett átképzésre. Mindegyikőjüknek van másik szakja is. Tehát foglalkoztatási gondunk nem lesz. A jövőbeli gimnazisták minden bizonnyal oroszt fognak tanulni még inéhámy évig, mivel nincs elegendő más myelvet tanító pedagógusunk. Az átképzés hatása, — a felsőfokú nyelvvizsga 'megszerzése — jó ha két év múlva jelentkezik. Addig több angolt, németet és latint tanuló diákunk nem lesz, mint amennyi 'most van. — Hosszú távra ezt nem lehet előre látni. Most már a második ilyen osztály tanulói is >itt vannak a gimnáziumban, az előkészítő kurzuson. Ök nálunk fognak érettségizni. Ez biztos. — Hogyan alakult ki az, hogy a Lehel Vezér Gimnáziumban éppen az orosz tannyelvű 'képzést vezették be? — Az utóbbi két évtizedben jók voltak diákjaink oroszból, sok 'tanulmányi versenyt megnyerték, nyelvvizsgát tettek. Évfolyamonként egy-egy osztály orosznyelvi tagozatos, illetve speciális osztály volt. Ehhez persze felkészült pedagógusaink voltak, vannak. így Szolnok megyéből mi vágtunk bele ebbe a kísérletbe, a szolnoki Varga Katalin Gimnázium pedig az angolnyelvű speciális képzésbe. Ehhez a Művelődési Minisztériumtól tanterveket, könyveket s szervezési segítséget kaptunk. A megyei tanács kiemelt támogatást adott a nyelvoktatást szolgáló eszközök beszerzésében. A jászberényi tanács pedig szolgálati lakást biztosított három Szovjetunióból érkezett pedagógusnak. Tanáraink is vállalták az újszerű feladatot. Így az orosz tannyelvű osztály tanulói a Szovjetunióból érkezett tanároktól oroszul tanulják a matekot, a fizikát. A történelmet, földrajzot pedig magyar anyanyelvű pedagógusaink .tanítják, de orosz nyelven. Nem kevés a szellemi és anyagi energia tehát, amit ebbe a kísérletbe befektetünk. — Mennyire ostromolták a gimnáziumot a diákok, hogy a kéttannyelvű osztályba kerüljenek? — Tavaly is és idén is kétszeres volt a túljelentkezés. 1988-ban 24, idén 20 tanulót vettünk fel ebbe az osztályba. — Ha az általános iskolában nem választják a gyerekek az oroszt, egyre kevesebb olyan tanuló lesz, aki képes lesz a kéttannyelvű osztály mércéjét megütni. Szűkül a kör. Mi lesz ák'koir ezzel a kísérlettel? — Ez az amit nem lehet előre látni. Jelenleg az alföldi megyékre terjed ki beiskolázási körzetünk. Igaz ennek fejében biztosítani kell a kollégiumot is a távol lakóknak. A férőhely is korlátot jelent, hisz ha a kéttannyelvű osztályba járóknak előnyt adunk, akkor a sima osztályba járó, tehetséges „vidékieknek” vesszük el az esélyét a gimnáziumi tanulástól. Szóval nehéz előre látni. Én abban is bízom, ismerve a tinédzserek 'lelkivilágát, ha nem ilesz kötelező az orosz a gyerekek már csak balhéból is választani fogják. Mivel a vál«'r-tási lehetőség azonban még om igazán lehetőség a korlátok — orosztanárok foglalkoztatása, felsőfokú átképzése — miatt néhány évig nem lesz nagy gondunk a két- tannyelvű osztállyal, én úgy gondolom. — Hogyan látja a helyzetet dr. Vincze Sándor, a Szolnok Megyei Tanács művelődési osztályának vezetője, aki támogatta a jászberényiek vállalkozását. — Az orosz nyelv választhatósága meg fogja ingatni a helyzetet. Attól tartok át fogunk esni a ló másik oldalára, ha senki sem akar oroszul tanulni. Pedig minden nyelvtudás érték. Az orosztudás is! Mi hosszú időre szántuk ezt a képzést és mindent megpróbálunk ennek fenntartása érdekében. Reméljük a Művelődési Minisztérium is megtesz mindent, ha már ezt a kísérletet elkezdte, s arra törekszik, hogy különböző intézkedéseinek összhatása végül is a jövő nemzedékének korszerű (nyelv) tudásét szolgálja. Kiss Erika Szól a rádió Hogy tetszik lenni? ABÁDSZALÓKON Megyei ifjúsági klubtalálkozú Az elhalóban lévő ifjúsági klubmozgalom felélesztésére .született az ötlet: engedjenek szabad teret a meglévő csoportok kezdeményezéseinek, végezzenek a klubok hasznos, termelői .tevékenységet, vágjanak bele akár gazdasági vállalkozásokba is. Az eddig szórakozást, ismerkedési ilehetöséget kereső tagok ily módon anyagilag is érdekeltek a klubok működtetésében. Az első próbálkozás a tavaly két és fél napig tartó XVKT (Ifjúsági Közösségek Szolgáltatói Kísérleti Tábora) volt. Az idén XVT (If- j|út<ág|i Közösségek Szolgáltatói Tábora) néven rendezik meg július 10 és 16 között Abádszalókon. A résztvevő 9 klub 250 tagja fejenként 150 forinttal járul hozzá a vállalkozói alaphoz, amely fedezi a tábor költségeit. A 9 csoport egymással versenyben szolgáltatásokat nyújt a táboro- zóknak és az Abádszalókon üdülőknek. Így például nyitottak fodrászüzletet, vendéglátóipari egységeket, jósdát, esténként pedig — természetesen belépődíj fejében —• diszkó-műsorokkal és különböző színpadi produkciókkal szórakoztatják az érdeklődőket. A győztesek a szombaton rendezendő gáláin mutatkozhatnak be. Az első öt helyezett 3000 forinttól 1000 forintig terjedő jutalomban részesül. Ami leginkább kecsegtető, az a bevétel, melynek összege a csoportok tehetségén, találékonyságán és ügyességén múlik, Manapság, amikor már folyóiratuk van a nyugdíjasoknak, s minden valamirevaló sajtószerv igyekszik így-úgy olvasókat szerezni nagy tömegükből, — nos, nincs könnyű helyzetben a rádió, amelynek jó öreg, mondhatni lassan nyugdíjaskorba érő műsora a Hogy tetszik lenni? Ez — mi tagadás — meg is látszik ezen a félórás műsoron. Valahogy mintha kátyúba jutott volna. Elsősorban sok éve egyre jellemzőbb rá, hogy szinte fővároscentrikus, se szerkesztője, se riporterei nem tudnak fölmutatni egyszer-egyszer egy igazi falusi riportot, s ha •van is a műsorban vidéki ember — öregségére mindig a fővárosban él, s legfeljebb falusi emlékeit sorolja. A múlt héten budapesti nyugdíjasok szövetkezéséről szólt az- első riport. Egy szolnoki hallgatónak ez legföljebb egy szemöldökfel- vonás-félét jelentett. Hírül adták, hogy rövidesen nyugdíjas szövetkezeti házat építenek — Érden és Ráckevén, pestieknek, ott van ugyanis férhető árú szabad telek. Aztán elmondták, mit terveztek e házzal. Mondhatni, itt, a Tófenék utcai „mi házunk” első terveit mondták föl. Saját lakosztályok, egy, másfélszobásak, közös étterem, orvosi rendelő, közös időtöltő teremmel. Emlékszem, így indult ez a szolnoki nyugdíjasház tervezése is, aztán kiderült, hogy a közös helyiségek annyira drágítanák a beruházást, hogy — bár megépítik, de kiadják párthely i- ségnek. tanácskozó terem- • nek. Nos, a budapedi szövetkezők előre számolnak ezzel, s úgy mondják, háromféle pénzből megépíthető lesz. Várnak hozzá természetesen állami támogatást, kezdeményeznek alapítványt — és adnak lakások eladásából spórolt pénzükből a leendő lakók, vagy . gyerekeik, hiszen ez a ház saját tulajdon, szövetkezeti tulajdon lesz, s mint ilyen, örökölhető. Tulajdonképpen ennyi volt, amit erről a félórás műsorról érdemes elmondani. Nem tudom, miért, de most két portré zárta a műsort. Egyikben egy nyugdíjas pesti tanárember mondta el, magánkiadásban rövidesen megjelenik a negyvenedik könyve, a másikban pedig debreceni jó cselédsorsára kézfogpjá- ra emlékezett ízesen egy sokéve Pesten élő öregasszony. Akik ráérnek rádiózni ma 15 órakor, meghallgathatják a Kossuth adón a szolnoki stúdió műsorát. Bálint Erika Az egészséges gyermekekért címet adta húszperces riportműsorának. Szerdán a Bartók adón ugyancsak 15 órakor kezdődik egy dokumentumműsor. Nagyon sok embert ha'álra ítéltem a címe, s Borenich Péter dr. Vida Feienccel, a Nagy Imre per tanácsvezető bírójával beszélget, aki elmondja, hogyan is zajlott emlékezete szerint 31 évvel ezelőtt a már történelminek számító esemény. Aki most sajnálja, hogy nincs lehetősége a Bartók vételére, meghallgathatja az ismétlést, ugyanez hallható ugyanis pénteken este 19.15- kor a Kossuth rádió műsorán. (SJJ
