Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)

1989-06-26 / 147. szám

1989. JÚNIUS 26

j^ÉPÍAP

Testvér, segítsd az erdélyi menekülteket!

Jótékony célú hangverseny Jászladányban

Szombaton este Jászladányban zsúfolásig megtöltötték ' a római katolikus templomot a községbeliek, hogy a szerény összegű belépődíj ellenében meghallgassák azt a hangversenyt, melynek bevételét a rendező szervek — az egyházközség és a művelődési ház társadalmi vezetősége — az Erdélyből hazánkba menekültök megsegítésére ajánlott fel.

A hangverseny előtt toronyzene hívta fel az érdeklődők figyelmét a nem mindennapi eseményre: Szőke Ferenc ihletett kürtszólóját messziről hallhatták a koncertre igyekvők.

Maga a, hangverseny szép példájául szolgált annak, hogyan tud egy nemes cél érdekében összefogni és értéket produkálni egy közösség tagjai világnézeti hovatartozását félretéve. Példázta ezt a tényt a műsor vezetését magára vállaló Pataki Vidor esperes és a művelődési ház képviseletében Kalmár István, akik felváltva szóltak az összegyűltekhez, és szólították szereplésre Jászladány ifjabb és idősebb nemzedékeinek képviselőit: az általános iskolás hangszeres

Zsúfolásig megtelt a templom

Szathmáry Judit

Tálas Ernő, a község szülöttje, és Kistétényi Melinda közös műsora

szólistákat, a „Kis Zenebarátok” furulyacsoportot (vezetőjük Kátai Mária), a Bakondi András—Bagi László gitárduót és a Bíró Lajos vezette Egyházi Kórust.

A hangverseny fénypontját a község szülöttének: Tálas Ernőnek, a Stockholmi Királyi Operaház tagjának és Kistétényi Melindának, a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola tanárának fellépése jelentette. Tálas Ernő, aki feladatának tekinti, hogy világszerte segítse éneklésével

összetartani a kisebb-nagyobb magyar közösségeket, széles stíluskörből válogatott, a helyhez és az alkalomhoz illő műsorral ajándékozta meg az őt szemmel látható tisztelettel és szeretettel körülvevő jászladányia'kat. Luciano Pavarottiéra emlékeztető, minden érzelmet kifejezni képes, nagy átvivő erejű hangján egymás után csendültek fel a zeneirodalom szebbnél szebb áriái és dalai Kistétényi Melinda avatott orgonajátékától kísérve. A művésznő szólistaként is bemutatkozott, további színnel gazdagítva ezáltal a hangverseny műsorát.

A legnagyobb élményt a hangverseny során azok a magyar népdalfeldolgozások szerezték (Molnár Imre, Kodály Zoltán és Bartók Béla művei), melyeket Tálas Ernő Kistétényi Melinda zongorakíséretével adott elő s melyek kiválasztását minden bizonnyal a szülőföld iránti múlhatatlan szeretet motiválta.

A mintegy harmincezer forint bevételt hozó hangverseny a jelenlévők közös énekével ért véget.

"400 éves gyülekezet 200 éves templommal

Jubileum

Tiszaföldváron

Akkor, amikor Németalföldön megszerkesztették az "első mikroszkópot, akkor, amikor a barokk művészet kibontakozni kezdett Itáliában, kezdte a reformáció tanait terjeszteni Tiszaföldváron és környékén Szegedi Kiss István. 200 évvel később, Washingtont megválasztják az Egyesült Államok elnökévé, megkezdődik a francia forradalom, Lavoisier megfogalmazza a tömegmegmaradás törvényét,

Haydn megkomponálja a (G-dúr) „Oxford” szimfóniáját — akkor épült fel a Tiszaföldvári Református Egyházközség temploma, amelyben a tisztébe most beiktatott Hajdú Lajos lelkipásztorral együtt, eddig 17 lelkész teljesített szolgálatot.

E hármas ünnep jegyében tartották szombaton hálaadó istentiszteletüket a hívők. A gyülekezetei és a jeles évfordulókat megtisztelve dr. Kocsis Elemér, a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke hirdette az igét, avatta be lelkipásztori tisztébe Hajdú Lajost. Egyháztörténeti megemlékezést a 400 éves 'gyülekezetről, 200 éves templomáról, és felújított orgonájáról dr. Csohány János professzor tartott. A zsúfolásig megtelt nagytemplomban jelen volt Tiszaföldvár országgyűlési képviselője a Nagyközségi Tanácsának elnökasszonya, a megye volt és jelenlegi egyházügyi titkára és a társadalmi élet számos más képviselője is.

A jubileumi ünnepséget követően lehetőségem volt szót váltani dr. Kocsis Elemér püspökkel, az Országos Zsinat Elnökével:

— Püspök Űr! Még mindig nem mindenki élheti meg úgy a magyarságát, ahogyan szeretné. Ebben a demokratizálódó társadalomban, most egy újabb lépcsőfokhoz értünk. Készülőben van az egyházügyi törvény, ön, mint a református egyházak egyik magyarországi vezetője, mit vár ettől a törvénytől?

— A törvény egy folyamat befejezője lesz. Egy olyan demokratizálódási folyamatnak, amelyben a teljes lelkiismereti szabadságot hivatott a törvény biztosítani. Az egyház jogi személyiséggé válik, ez a tény sök nehézséget, „hátratételt”. hátrányos megkülönböztetést megszüntet. Megszünteti azt az érzést sokakban, hogy mintha a hívek másodrangú, másodosztályú állampolgárok lennének. Garanciákat ad arra, hogy az egyház szabadon végezheti a maga sajátos küldetését. Az állam és az egyház elválasztása azt jelenti majd, hogy kölcsönösen nem sértik egymás autonómiáját. Az egyház szabad teret kap a társadalomban a társadalmi missziók végzésére. a társadalom megsegítésére a maga eszközeivel.

Nem azért van szükség erre a törvényre, hogy az egyház uralkodó egyházzá váljék újra. Nem. Ezzel ' a gondolattal önmagunkban már leszámoltunk egyszer és mindenkorra. Az egyház továbbra is „szolgáló” egyház szeretne maradni. Az embernek akar szolgálni, nem pedig társadalmi formációt kiszolgálni.

— E leendő jogi garanciákat is felhasználva, mint vár a református egyház a szintén előkészítés alatt álló választási törvénytől? Hova helyezi magát az egyház ebben a kérdésben, és kíváne esetleg önálló párttá szerveződött formációval indulni a választásokon?

— Mi, a reformátusok nem kívánunk önálló politikai pártot szervezni, de tudomásom szerint ugyanezt az álláspontot képviseli valamennyi magyarországi egyház is. Sőt! A lelkészeknek sem ajánljuk, hogy bármilyen pártba belépjenek, mert az megoszthatná a gyülekezeteket. Ellenben felszabadítjuk a gyülekezetek tagjainak a lelkiismeretét: csatlakozzanak szívük szerint ahhoz a párthoz, amelyikről úgy gondolják, hogy a lehető legjobban megélhetik benne . a maguk magyarságát és felelősségét a nemzetért.

Amennyiben kétkamarás parlament lesz, abban ott lesznek az egyházak vezetői. Amennyiben nem, úgy az új Egyházügyi Tanácsban,

(amelyik a Minisztertanács mellett működik) képviselik az egyházak vezetői egyházuk érdekeit. A többpártrendszertől. a választásoktól, azt reméljük, hogy végre is megbékélést hoznak a nemzet számára, mert senkit sem gátolnak meg abban, hogy úgy élje meg a közéletiségét, ahogyan az a lelkiismerete szerint a leghelyesebb.

— Köszönöm a beszélgetést. Deák László

5. VENDÉGEK VOLTUNK TALLINNBAN, _____________

AVAGY EGY BARÁTSÁGRÓL ILLÚZIÓK NÉLKÜL

Legendának szebb, mint valóságnak

Az étkezések táján lázas izgalom futott végig a Szolnok megyei csoporton. Soós Pál a Szolnok Megyei Tanács kereskedelmi osztályvezetője ilyenkor kétségbeesetten telefonálgatott ebédlőhelyek után, aztán buszt rendelt, többször ígéretet kapott, és olykor szabad asztalt is. Egyszóval közel sem úgy voltunk ellátva, ahogy mi szoktuk traktálni Szolnokon az észt vendégeinket. Szerencsére felfedezett bennünket egy kedves vállalkozó, a „Kannike" szövetkezet vezetője, aki egy mikrobuszt állított a kiállítócsamok elé, melyben debreceni fazonú kolbászt főztek, hozzá uborkakarikákat tettek az alumínium tányérra és az egészet parad'icsomszósszal öntötték nyakon. Esküszöm, ehető volt ez a szokatlan menü. Nos a Kooperativ „Kannike” vezetője elmondta, miért is nem fogadják mostanság a köszönését a szomszédai. Hát először is egy kávéházat alakított ki a garázsából, mellé pedig szaunát épített tágas társalgóval. Aztán mozgóárusítást is végez, de ami az Igazi bűne: a szövetkezet 12 tagja ha.vonta 25 ezer rubelt keres, amiből 7 ezer megy le adóba.

A pénzt persze megkeresni könnyebb mintsem elkölteni; ő is a családjával Esztergomban és a Balaton mellett tölti a nyár egy részét, aztán Finnországban tesz körutazást — ennyire futja a határon törvényesen kivihető 4 ezer rubelből. A ■megmaradt pénzből aztán majd saját sertéshizlaldát létesítenek, még több hasznuk lesz, még iezóbb lesz a szomszédok haragja, de ezen még ráér gondolkozni.

Nem tagadom, induláskor rendkívül kíváncsi voltam arra, milyen hangulat uralkodik Észtországban, hiszen

híre jött, hogy a Balti köztársaság önállósodni akar, saját pénz bevezetését tervezi, aztán önelszámoló gazdaságot kíván a népfront, és egyáltalán; függetlenséget, függetlenséget, függetlenséget! Ezt hangoztatták az észt delegátusok is a népi küldöttek moszkvai kongresszusán, ám mindebből az atmoszférából semmi sem érződött a ta Hinni utcán. Volt olyan este, hogy 50—60 ezer fiatal tombolt egy-egy rock-koncerten, ahonnan a fehér éjszakában a legnagyobb állampolgári fegyelemmel vonultak haza. Az utcákon apróbb vallási közösségek verődtek össze és nyomtak az ember kezébe parányi bibliát — „Personal Bible. For Extra Copies Write: Sowers Of Seed. Box 6217 Ft. Worth, Tex. 76115 USA.” — de ezen túlmenően semmi más véleményt nem nyilvánított az utca népe. A dolog magyarázata talán az is lehet, hogy a másfél milliós köztársaságnak egyes vélekedések szerint mindössze 35 százaléka észt, a többi betelepített, nekik pedig alighanem úgy jó az egész, ahogy van.

Sor került a záróbankettre és ekkor történt az a szomorú eset, amely igazán nem hiányzott az egyébként sem túl rózsás hangulathoz. A Szolnok megyei küldöttség tagja volt két színes egyéniség; a karcagi Kovács Mari és a szolnoki Szokoli Lajos dalónekesek. Egy-egy összejövetelen nótáikkal ők teremtették a derűt. Miután a gépipari technikum műszaki oktatójával, Szokoli Lajossal egy szobában laktam, tanúja lehettem, milyen lelkiismeretes alapossággal készült egy-egy fellépésre. Némelyik számát észt nyelven adta elő, hatalmas sikert aratva vele — azt viszont csak én tudtam, hogy

fél éjszakán át magolta a könnyűnek semmiképp nem mondható nyelvtörőt. Aztán miközben szereplésére a banketten a koronát kívánta feltenni — az étteremben ellopták a táskáját. Ajándék, pénz és ami a legfontosabb az útlevél volt benne, emiatt aztán az utolsó órákat a rendőrségen töltötte. Már-már úgy volt, hogy ■nem is tér velünk haza a szimpatikus pedagógus,

amikor a Pirita mosdójában valamelyik pincér megtalálta a bedobott útlevelet, de semmi mást. Mi tagadás, nem így képzeltük az Isten hozzádot.. .

Már a hazafelé tartó repülőgépre vártunk, amikor körbejártam a kiállítókat, és két kérdésre kértem tőlük választ: Milyen volt a kiállítás, és milyen az üzleti siker? Íme a válaszok:

Hegyesi Jánosné, a Jászberényi Cipőipari Vállalattól;

— Ha osztályozni kellene én a szervezésre elégtelent adnék. Eladni semmit nem sikerült, de hogy is sikerülhetett volna, mikor reklám egyáltalán nem volt.

Pálmai Dezső, a szolnoki Agroker Vállalattól:

— A szervezés minősíthetetlenül rossz volt, eladni sem sikerült semmit. Egyetlen komoly érdeklődő van, akivel esetleg meg tudunk egyezni: motoros kapánkért fenyőfát kínálnak.

Ferenczi István, a Tiszafüredi Gépipari Szövetkezettől :

%

— Én nem éreztem rosszul magam a Sport Szállóban, de üzlet nem jött össze.

Beregi István, Nefag:

— A Hotel Rannában aludtunk az első éjszaka, ami elképesztően alacsony színvonalú szállás volt. Később követségi segítséggel átkerültünk a Hotel Olimpiába egy napra, majd a Sportban kötöttünk ki. A vásár szervezetlen volt, ennek megfelelő volt az érdeklődés is. Három cím került be a noteszunkba, ebből talán a jövőben lehet kapcsolat.

Mihajlov Nikifor, a Zagyvarékasi Béke Tsz kereskedelmi irodájának vezetője:

— A szervezés lehetett volna jobb is, ami hiányzott, az a reklám volt, emiatt még egyszer el kell jönni ide. Számítógépeket hoztunk, aztán fúvókat, kompresszorokat, — eladni nem adtunk el semmit, de arra jó volt a kiállítás, hogy jelen legyünk a nagy szovjet piacon.

Egy üzletasszony ezzel búcsúzott a Ferihegyen tőlem: „Ha erről a kiállításról jót mer írni, én megcáfolom a konkurencia lapjában!”

Nos, Szolnok megye észtországi bemutatkozásával

szemben nem emiatt vannak fenntartásaim. Ügy vélem, a balti köztársaság ma gazdaságilag nincs velünk egy súlycsoportban. Napi gondjai mellett aligha képes ma több mint 100 ember vendéglátásáról gondoskodni. Néhány vezető, esetleg egy kisebb létszámú delegáció futó látogatása talán kellő színvonalon bonyolódhatik, ám egy repülőnyi ember igazi tehertétel számukra. Az egyhetes kinttartózkodás tanulsága az volt számomra, hogy Szolnok megye és Észtország barátsága legendának sokkal szebb mint a valóságnak.

(Vége) Palágyi Béla

Sorbanállók

Hagymakupolák