Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-03 / 129. szám
6 Nemzetkört körkép 1989. JUNIUS 3 Télbe forduló pekingi tavasz A hatalmon lévő párt számára mindennél veszélyesebb az, ha a tömegek hallgatnak — mondotta valamikor Teng Hsziao-ping, Kína veterán vezetője, Mao Ce-tung harcostársa, a reformok elindítója. Nos, az elmúlt hat hét eseményei arra késztethetik a 84 éves politikust, hogy módosítsa megállapítását: a hallgató tömegeknél csak a beszélő tömegek lehetnek veszélyesebbek a hatalom számára. Ezt támasztja alá mindennél meggyőzőbben a kínai diákok demokratikus és hazafias mozgalma, amely alapjaiban rengette meg a mennyei béke birodalmát, s mindenekelőtt a Kínai Kommunista Párt monolitikus vezetőszerepét A szikra, amely lángra lobbantotta az utóbbi évtized legtömegesebb diákmozgalmát, Hu Jao-pang egykori pártfőtitkár hirtelen halála volt. A pekingi egyetemisták és főiskolások kezdetben csupán gyászolni akarták azt a politikust, aki azért bukott meg, mert 1986-ban nem lépett fel a kellő határozottsággal a kínai diákok akkori, szabadságot és demokráciát követelő mozgalma ellen. S a történelem megismétlődött: a hatalom, amely mindenfajta népi megmozdulásban saját pozíciójának veszélyeztetését és az általa óhajtott egység és stabilitás megbontását látja, ez alkalommal is automatikusan az elutasítás álláspontjára helyezkedett. Nem utolsó sorban ezzel magyarázható, hogy a diákok gyásza szinte pillanatok alatt politikai mozgalommá változott. A párt és az állami vezetés elutasító merevségére a pekingi egyetemisták és főiskolások népes felvonulásokkal, tömegtüntetésekkel, majd végső eszközként éhségsztrájkkal, Peking szívének, a Tienanmen-térnek tartós megszállásával válaszoltak. Követeléseik között alig lehetett felfedezni olyasmit, ami nem szerepel jogként a kínai alkotmányban. A pekingi Tiltott Város magas falai mögött élő vezetők azonban tétlenül szemlélték mindazt, ami a falakon kívül történik, nem reagáltak pozitívan a diákok és immár velük együtt a lakosság különböző rétegeinek, értelmiségieknek, munkásoknak, újságíróknak nagyobb demokráciát, több szabadságot és politikai reformokat sürgető hangorkánjóra. Nem vállalkoztak a diákokkal és a tömegekkel való párbeszédre sem. Ennek a minden logika szerint érthetetlen magatartásnak az lett a következménye, hogy a hazafias és demokratikus mozgalom szele viharos gyorsasággal zúdult végig az egész országon. A hatalom letéteményesei értetlenül álltak a jelenség előtt. Nem csak azért, mert nem tudtak mit kezdeni a példátlanul tömeges mozgalommal, hanem — amint az időközben kiderült — azért is, mert a saját berkeikben dúló hatalmi harccal voltak elfoglalva. Az immár országossá nőtt mozgalom kérdésében két tábor alakult ki a párt és az állami vezetésen belül: az egyiket Csao Ce-jang pártfőtitkár fémjelezte, aki a politikai választ, azaz a politikai reformok meggyorsítását szorgalmazta a vezetés, és a tömegek között keletkezett bizalmi válság rendezése érdekében. A másik tábor, amelyet Teng Hsziaoping és Li Peng miniszterelnök neve fémjelez, arra az álláspontra helyezkedett, hogy a diákok által elindított mozgalom ellenforradalmi jellegű zavargás, amelynek célja a kommunista párt hatalmának és vezetőszerepének a felszámolása, a szocialista rendszer megdöntése Kínában. Az a tény, hogy Li Peng miniszterelnök május 19-én bejelentette a rendkívüli állapot bevezetését Pekingben és elrendelte a hadsereg bevetését a diákok és a lakosság „zavargásnak” minősített demokratikus mozgalma ellen, világosan jelezte: tulajdonképpen eldőlt a küzdelem a Csungnanhajban, a pekingi Tiltott Város párt- és kormányközpontjában, — s azok javára, akik — a Kungzsen Zsipao, a kínai szakszervezetek lapjának kommentátora szerint — azt hiszik, hogy a demokráciát kényura lommal lehet helyettesíteni, tartósítani lehet Kínában a „csend világát” és az ezen alapuló hamis egységet, stabilitást. Amikor ezeket a sorokat írom, még mindig valami ötezer diák sztrájkol a Tienanmen-téren. A diákok — akik a saját belső ellentéteik miatt teljesen megbénult vezetés helyett egy teljes héten át gyakorolták a néphatalmat a tizenkét milliós fővárosban, a lakosság százezreinek és millióinak támogatásával megállították Peking határán a hadsereg páncélos és motorizált hadosztályait, s eközben olyan rendet és fegyelmet tartottak, amilyenre nem volt példa a főváros sokszázéves történetében — elvonulnak a Tienanmen-térről. Holnap talán már nem ők vonják fel Peking szívében az állami zászlót a kínai himnusz és az Internacionálé éneklése közepette. A konzervatív, az idő szavát nem halló vezetők újabb győzelmet könyvelhetnek el. Ez a győzelem azonban pireuszi — felér egy vereséggel. Mi most elvonulunk — mondja könnyes szemmel a Tienanmen-téren egy pekingi diák. De egy, vagy két év múlva újra itt leszünk. S ha nem mi, akkor azok, akik utánunk következnek. Mi olyanok vagyunk, mint a tenger, amelynek hullámai előbb-utóbb elsodorják a konzervativizmus rohamos gyorsasággal fogyó, kihaló erőit Kínában. A történelem kerekét nem lehet visszafordítani sem Kínában, sem bárhol a világon. Az idő nekünk dolgozik. Kína szocialista jövője mi vagyunk. Ha a Tiltott Város jelenlegi, múltban gondolkodó lakói ezt nem értik meg, akkor semmit sem értenek mindabból, ami Kínában és világszerte történik — mondja a diák és összecsavarja a kezében lévő vérvörös zászlót, amelyen fekete színű írásjelek láthatók: „Szabadságot és demokráciát”. tllösztrájkot folytató tüntetők a Kínai Kommunista Párt KB Székhaza előtt május 23-án, a fővárosban bevezetett rendkívüli állapot negyedik napján (MTI-TELEFOTÓ) AMIRŐL MOSZKVA BESZÚL Párhuzamos „kongresszus” A Moszkva folyó, a Luzsnyiki stadion és egy vasúti töltés behatárolta területen zajlik estéről estére a népi küldöttek és választóik találkozója, eszmecseréje. 'Hosszú párbeszéd mindarról, amelyet évtizedeken csak suttogva, kis közösségekben vagy alkoholmámorban mondtak el: a vezetőkről, mindenki által ismert ügyekről, félig pletykákról, arról, amiről a város beszél. A Népi Küldöttek Kongresszusa úgy indult, hogy mindenki reménykedve, de mindenki félelemmel várta: híztak benne, de kevesen hitték igazán, hogy ettől holnaptól megváltozik az életük. A csalódás hangjai már a kongresszus megnyitása előtt is erősebbek voltak: a szavazáson kibuktatott párttagok revansát várták. Sokaknak nem világos, hogy a moszkvai képviselőket a jobbítás szándéka, az egyéni ambíciók vagy a párbeszéd szüksége hozta-e ide. Egy biztos: népszerűségük töretlen és maga köré gyűjtötték a gomba módra szaporodó nem hivatalos szervezeteket. A szervezetekre ráfér a politikai játszmákból felkészültek irányítása: néhány kivétellel egy-két kezdeményező vezér köré tömörülnek, de belső életükben az éveken át megszokott tekintélytisztelet győzi le a vélemények harcát. Ma már ez a luzsnyiki gyülekezet „párhuzamos parlamentté” vált: tekintélyét növelte, hogy oiyan ismert személyiségek látogattak el a stadion melletti parkolóba, mint Borisz Jelcin, Andrej Szaharov, Gavriil Popov közgazdász és nyomukban a világsajtó. A téma a kongresszus: mindaz, amiről úgy látják, hogy egyre inkább már csak a nevükben történik. A Kremlben említik a Luzsnyiki gyülekezetei, sőt egyes képviselőket időnként figyelmeztetik is arra, hogy „nem a Luzsnyikiban!” van. A Luzsnyikiban a fő téma a kongresszuson megoldatlan ügyrendi kérdés és ebből következően a szavazások menete, különösen eredménye, a Legfelsőbb Tanács összetétele, a reformistaként ismert képviselők alulmaradása, Jelcin szavazási veresége, majd váratlan győzelme, a köztársaságok helyzete. A gyűlések szervezése meglepően jó — külön részt alakítottak ki a sajtónak, ezen belül is a tv-nek, a Borisz Jelcin, a Népi Küldöttek Kongresszusának képviselője beszél a mintegy 100 000 ember részvételével megtartott nagygyűlésen, négy nappal az új típusú szovjet parlament összehívása előtt (MTI-TELEFOTÓ) szervezők karszalagot viselnek, a tribünön lázas forgolódás folyik és minden javaslatról szavaznak, jegyzőkönyvet vezetnek, határozatot fogadnak el. S természetesen* mindent másként tudnak. Tudják, hogy a gyűléseket betiltó törvényt nem sikerült viszszavonatni, de azt is tudni vélik, ki akadályozta meg a visszavonását. Tudják, hogy a Proletárszkij és Taganka kerület küldöttének, Szamszonovnak a mandátumát nem sikerült visszavonni, de tudni vélik: Szamszonovot meg sem választották, a szavazatok többsége hamis volt. Sőt, az a hír járja, hogy aki mindezt látta, azóta megjárta a kerületi bíróságot, de bizonyítékok hiányában már otthon van. Tudják, Tbilisziben brutálisan elbántak a tüntetőkkel, s nem tudni, ki adott parancsot a katonák fellépésére. A Luzsnyikiban persze „tudják”, hogy a moszkvai vezetők mindenről tudtak. S ha nem? „Akkor hogyan lehet rájuk bízni az országot” — kérdezik. A szumgájti tragédiáról már tudják, hogy négy órával elkésett a rendkívüli állapot kihirdetésének ideje és ez sokak életébe került. A téren úgy hírlik, nem négy óráról, hanem négy napról van szó és még ennél is több áldozatot követelt a késedelem. S azóta is ... de ezt már ők sem tudják igazán „bizonyítani”. A Sdljan—Ivanov ügyről is sokat tudnak: például azt, hogy a nyomozók törvénytelen eszközökkel erőltették ki az üzbégek vallomását és Hint észt profeszszort a halálba kergették vádjaikkal. A Luzsnyikiban úgy tudják, hogy másként nem lehetett volna a maffiát leleplezni, és „tudják”, hogy a szálak a Kremlbe is begyűrűztek. Például ezért is zavarták a nyomozókat, akiknek — ismét a stadion előtt elhangzó felszólalások szerint — semmi közük Hint professzor meghurcolásához. Tudni vélik azt is, hogy Moszkva különböző helyein nem hivatalos szervezetek működnek és már párttá is alakultak: például szociáldemokrata szövetséget hoztak létre, amelyben minden klubot és szervezetet várnak. Már egy telefonszámot is elmondtak, ahol a szervezőbizottság működik. Meggyőződéssel állítják az ellenkezőjét annak a rémhírnek, hogy egyes Moszkva környéki laktanyákban a közelharcot, a könnygáz alkalmazását tanulják a katonák és pszichológiai meggyúrásuk is folyik. A mitisi, a himkf és a ljuberi erdőkben táboroznak a belügyi csapatok — suttogják. A Luzsnyikiban is tudják, hogy a „Baltikumban valami készül” de ott úgy hallották, hogy az nem az orosz emberek ellen, hanem a régi rendszer fenntartói ellen irányul. Olvasták, hogy ott függetlenséget követelnek „egyesek” de itt azt hajtogatják, hogy az nem ellenséges célzatú, sőt némelyek szerint egy lazább államszövetségben jobb barátságban élhetnének. S a Luzsnyikiban estéről estére újabb hírek kapnak szárnyra . .. Kaszab Zsuzsa Új vállalati törvény Jugoszláviában Jugoszláviában 1988. novemberében módosították az alkotmányt, hogy megteremtsék a reformtörvények alkotmányjogi keretét. Azóta a jugoszláv parlament — a kormány lemondása ellenére — folyamatosan vitatott meg és fogadott el új gazdasági törvényeket. Az egyik ilyen az új vállalati törvény, amelynek jelentősége abban van, hogy lebontja az úgynevezett társadalmi megállapodáson nyugvó döntési mechanizmust és a gazdaság alapegységének a vállalatot jelöli meg. Az új vállalati törvény gyakorlatilag megszünteti az önigazgatás rendszerét, hiszen annak két alappillérét: a társadalmi megállapodást és az úgynevezett társulat munka alapszervezeteit (tmasz) iktatja ki. Az utóbbiakból épült fel a társult munka szervezete (tmsz), vagyis a vállalat. A törvény kizárólag a gazdaságra vonatkozik, és kizárja a társadalmi szervezetek hasonló átalakítását. Három év türelmi időt ad a gazdálkodó szervezeteknek az átalakulásra, s ennek lejártával kötelezővé teszi azt. Nem csak a vállalatok helyzletében történik jelentős fordulat, hanem nagyobb szerepet kap a magántulajdon is a gazdasági életben. A törvény megengedi az összes tulajdonformát a gazdaságban: az állami, a szövetkezeti és a magántulajdont s az úgynevezett vegyes tulajdont is, ami a fent említettek vállalaton belüli együttélését jelentheti. Ugyanígy lehetővé válik a fejlett tőkés országokban létező összes vállalati alapforma létrehozása, mint például részvénytársaságok, kft-k stb. A törvény tartalmazza az átalakulás lehetőségét is, egyik tulajdonformából vagy egyik gazdálkodási formából a másikba. Az eddigi törvények nem szóltak a külföldiekkel alapított vegyes vállalatokról; most ezt >s szabályozzák úgy hogy mindenki, még a magánszemélyek is hozhatnak létre ilyen vegyes vállalatokat; az állam garantálja a profit hazautalását és a külföldiek tulajdonjogát. Kikötés, hogy a külföldi partner részesedése az alaptőkében minimum 30 százalék legyen, de felső határ nincs, így elvileg 100 százalékos külföldi részesedésű vállalatot is lehet alapítani Jugoszláviában. Az új vállalati törvény kimondja, hogy mind a magántulajdon, mind a külföldi tőke — egy szűk kört leszámítva — a gazdaság bármely ágazatában és az ország bármely részén folytathat gazdasági tevékenységet. A vállalatok belső felépítésében a legfontosabb változás, hogy megszűnik a tmasz-ok alapításának kötelezettsége a vállalaton belül. Eddig a tmasz jogi személy volt, rendelkezett saját tulajdonnal (termelési eszközökkel, pénzzel stb.), jövedelemmel és forgalmazási ioggal mint egy külön vállalat — ezeket a jogokat átruházhatta azonban a vállalati vezetésre. Az új törvény szerint ahol a tmasz-ok megmaradnak, a vállalat belső szerveivé válnak, nem lehetnek jogi személyek. Forgalmazási jogot azonban kaphatnak, így köthetnek szerződéseket, ha a vállalati vezetés engedélyezi. Ezáltal megszűnik a tmasz-okba belépő dolgozók tulajdonosi joga, vagyis megszűnik a munkahelyhez való jog, és csak a munkához való jog marad. Ezentúl a termelési eszközökkel és a jövedelmekkel vállalati szinten gazdálkodnak. Izrael A játékszenvedély határai A hónapok óta tartó büntetlenségnek is vége szakad egyszer. Így történt a hét végén is az izraeli Eilat partjai előtt levő nemzetközi vizeken, ahol 300 rendőr brutálisan véget vetett az addig megtűrt fényes éjszakai életnek, a Vörös-tengeren működtetett úszó (és illegális) kaszinónak. Az éjszaka valóságos rohammal bevett hófehér jachtok fedélzetéről, az ott berendezett játéktermekből száz embert szólítottak el bilincsbe verve, s az elegáns járművek most mind az eilati katonai kikötőben horgonyoznak — közölték az izraeli lapok rendőrségi források alapján. A vörös-tengeri Eilat partjainál minden este, napnyugtakor jelentek meg az úszó kaszinók, hogy — hallgatólagos hatósági engedélylyel — a játékosok a szigorú tilalmat megkerülve a nemzetközi vizeken hódolhassanak szenvedélyüknek.
