Néplap, 1989. június (40. évfolyam, 127-151. szám)
1989-06-10 / 135. szám
1989. JÚNIUS 10. Néplap 13 Gyászhír - köszönetnyilvánítás Fájdalommal tudatom a rokonokkal, barátokkal, ismerősökkel és mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy férjem BÓDI SÁNDOR (Zsazsa) életének «7. évében Június 4-én hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később Intézkedem. Bódi Sándorné, Szolnok, Bem u. 9. ' Mély fájdalommal tudatjuk, hogy édesapánk, BOLDOG JANOS a Palotást Állami Gazdaság nyugdíjasa életének 79. évében elhunyt. Temetése 1989. Június 14-én (szerdán) 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, barátoknak, jó szomszédoknak, a Karcag és Vidéke Afész vezetőinek, dolgozóinak, a karcagi pártbizottság, a Karcag Városi Tanács, valamint a tömegszervezetek vezetőinek, dolgozóinak, akik felejthetetlen férjem, édesapánk, apósunk, nagyapánk, testvérünk, SZABÓ ISTVÁN temetésén részt vettek, sírjára virágot, koszorút helyeztek, részvétnyllvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Karcag. Tisztelettel megköszönjük mindazoknak, akik a szeretett férjet, édesapát, nagyapát NAGY LÁSZLÓT aki 1989. május 31-én örökre eltávozott szerető körünkből r- utolsó útjára elkísérték, nagy gyászunkban osztoztak. Külön megköszönjük a Kunság Füszért Kereskedelmi Vállalatnak, ahol utolsó munkáséveit töltötte — hogy szerettünket saját halottjának tekintette. . A gyászoló család. INGATLAN JÁSZBERÉNY Szabadság tér 17. III. em. 8. szám alatt 56 m2 tehermentes öröklakás eladó. Érdeklődni: Jászalsószentgyörgy. Petőfi út 17/b. (9739) KERTES családi ház beköltözhetően eladó Szolnok, Darázs u. 1. sz. alatt. Érd. Rákócziújfalu, Sallai Imre u. 34/a. 17 óra után. (9585) HÁROM és fél szobás, összkomfortos, gázfűtéses családi ház eladó Zagyvarékas, Tavasz u. 4/1. Érdeklődni: hétvégén. (8682) ELADÖ áron alul Tiszasüly, Lenin út 36. szám alatt kis családi ház 873 négyszögöl kerttel, jószágtartásra, kertészkedésre kiválóan alkalmas. Érdeklődni lehet: Szolnok, Sziget u. Itt. szám alatt. (8665) ÜJSZASZ, Deák F. út 30. szám alatti ház eladó. Érdeklődni lehet: bármikor Zagyvarékas, Sziget út 19. szám alatt, Dora Imre. (9607) ELADÖ 2 szintes, 50 m2-es kertes nyaraló Cserkeszőlőn a fürdő mellett. Érdeklődni este 76/46-430-es telefonon. (9608) KÉTSZOBÁS kertes családi ház eladó. Szolnok, Tigris u. 4. Érd.: vasárnap 16 órától. (9563) 3 szobás lakás elfedő városközpontban, gáz a kapu előtt. Irányár: _500 000 Ft. Abony, Vak Bottyán u. 27. Érd.: Abony, Rimóczi B. villanyszerelőnél. (9611) CSALÁDI házat vásárolnék 100 m2 körüli, jó állapotú 15 évesig, nagy telekkel, melléképülettel 600 ezer Ft-ig, fürdőhely vagy közvetlen környéke előnyben. Bakos, 3346. Bélapátfalva, József A. 11. (9616) ABONYBAN Tószeg felé haladva kőút mellett két tanya (1600 négyszögöl) eladó, gazdálkodásra, kertészkedésre alkalmas, víz, villany van, szőlő, gyümölcsös. Szeles István, Balhás dűlő 3. (9616)______________ Jászberényben városközpontban, de szép csendes helyen 3 szobás összkomfortos, kertes családi ház eladó. Műhely, garázs, ipari áram van. Kövesút mellett. Irányár: 950 ezer Ft. Érdeklődni a helyszínen, Bagoly u. 10. (9619) KASSAI úti 2 szobás lakás kp + OTP-vei eladó. Érd.: Szolnok. Bajcsy-Zs. u. 10. V 17. Csorbáné egész nap, (9623) Szandaszőlősön Varsány úton kertes családi ház eladó. Érd.: hétköznap 7—16-ig a 44-444 253 telefonon. (9566) Zagyvarékason azonnal beköltözhetően eladó 3 szoba, hallos, tetőrbeépítéses családi ház a vasútállomás és a Peti csárda között. Gáz az udvarban. Irányár: 1 400 000 Ft. Érd.: Zagyvarékas, Csárda u. 48. 16— 18 óra között. (9402) CIBAKHAZA, öregszőlő III. u. 98. szám alatt 2 szobás komfortos családi ház 800 négyszögöl szőlő-gyümölcsössel eladó. (9029) Kunszentmárton központjában eladó komfortos, telefonos. 96 m3-es kertes családi ház. Érdeklődni : Fodor György, Vörös Hadsereg út 3. (9236) Szandaszőlősön építési telek eladó tervvel együtt. Melléképület 75 százalékos. Érd eklőd ni: K arinthy út 14/B. KARCAG. Kórház út 10. A lh. II/8., OTP-lakás kp. + OTP-átvállal ássál sürgősen eladó. Érdeklődni: ^ minden nap 16 órától. (8528) A SZOTÉV Ipari és Építőipari Részvénytársaság Törőkszentmiklós, Papp Sándor úti asztalosüzemébe magas kereseti lehetőséggel felveszünk- asztalos szakmunkást,- betanított és segédmunkás férfiakat és nőket. Jelentkezni lehet: Tímár György főművezetőnél. A munkafelvétel helye: Törökszentmlklós, Papp Sándor úti telep. Törökszentmiklóson Madách u.10'1. alatti új, kétszobás családi házat eladnám vagy szolnoki egyszobásra cserélném -f- ráfizetést kérek. Minden megoldás érdekel. (9565)_______ SZOLNOK belvárosában 3 éves, 92 m-’-es, telefonos. 3 és félszobás, étkezős, fürdőszobás I zuhanyzós öröklakás eladó. Érd.: 17 óra után a 30-787-es telefonon. (9586) KARCAG Cserepes út 24. alatt 2 szobás családi ház eladó. Érdeklődni: Cserepes út 26. alatt. (9331)______________ ÜJSZASZON a Nefelejcs u. 16. szám alatti kétszobás családi ház nagy telekkel eladó. Érdeklődni: Szolnok, Ady E. u. 5. IV. em. 3. (9738) GÉPJÁRMŰ 3 éves, homokszínü Zastava igényesnek eladó. Dr. Urbán, Szolnok. Debreceni u. 17., tel.: 30-512. 40 000 km-t futott TP-s Trabant megkímélt állapotbabn eladó. Érd.: Szolnok, Bercsényi u. 19 á. Tel.: 42-257. (9569) ELADÖ fehér Lada 1200-as. 3 és fél éves, GN-es gépkocsi 32 000 km-rcl. Érdeklődni: 17 óra után az (56)-43-078- as telefonszámon vagy Szolnok. Mátyás király út 10. II. emv 9. szám alatt. (9404) VIZSGÁZOTT^ 100 000 km-t futott Skoda eladó. Motoros fűnyírót. kerti kapát az árába beszámítok. Szolnok, Vágóhíd u. 29., Szilágyi. Telefon; 33- 311 499-es mellék. (8969) ___ ETZ 250-es motorkerékpár friss műszakival eladó. Szolnok. Tömörkény u. 16. (9558) UM-es Skoda S 100- as műszakira felkészítve eladó Rákócziújfalu, Felszabadulás u. 96. Ugyanitt japán gyártmányú video lejátszó és japán video magnód eladó. (9615) ZU-s írsz. Skoda szgk. eladó. Jászberény. Göncöl u. 1. (9635)___________ 9 éves Lada 1600 első kézből eladó. Irányár: 85 000 Ft. Törőkszentmiklós, Szabó Rektor út 29. Blahó. (9258) PK 1200-as Lada eladó. Jászberény, Sármány u. 49. Érdeklődni: 16 óra után. (9638)__________ 60o km-t futott ETZ 250—E mkp. áron alul eladó. Szilágyi. Mezőhék, Túri út 41. (9690) ADÁSVÉTEL TV-computer (64 k) válogatott programokat olcsón adok, vagy cserélek. Csattós Béla, 5400 Mezőtúr, Ifjúsági itp. XIX._ép.__(8694)__ ÖRIAS Schnauzer kutyakölykök kaphatók. Hunyadi László, Kisújszállás, Rövid u. 3. (8802) HÁROM magyartarka, 6 hónapos, vemhes üsző eladó. Kisújszállás. József Attila út 43. (8741) VARRÓGÉP ~programok és sima kempingkerékpár, kis kazán eladó. Mezőtúr, Tolbuhin út 62. (9130) Kombinált szobabútor olcsó áron sürgősen eladó. Érd.: 34-780-as telefonon 17—19 óra között. (9642) ______ KISHAJÓ szárnyas, gyári hatszemélyes eladó. Csabai János, Nyíregyháza, Dózsa Gy. u. 65. Telefon: 17-487. (9603) SZOTÉV A SZOTÉV IPARI ÉS ÉPÍTŐIPARI RÉSZVÉNYTÁRSASÁG törökszentmiklósi asztalosüzemébe - kiemelt bérezés ós fejlett technológia biztosításával -FELVÉTELT HIRDET asztalos művezetői munkakör betöltésére Feltétel: - szakirányú végzettség-5 éves szakmai gyakorlat /érettségizettek előnyben/ Jelentkezni lehet: Tímár György üzemvezetőnél Törőkszentmiklós, Papp S. úti telepen. A Papíripari Vállalat Szolnoki Papírgyára felvételre keres — bevonógép-kezelői munkakörbe, vegyipari szakközépiskolai végzettséggel, — tekercsvágó munkakörbe, 8 általános, ill. gimnáziumi végzettséggel, — vegyszerelőkészítői munkakörbe, vegyipari szakközépiskolai végzettséggel rendelkező dolgozókat. Munkarendjük: folyamatos 2 műszak, ill. folytonos 3 műszak. Bérezés: Megegyezés szerint. Jelentkezés: munkaügyi osztály Szolnok, Vörös Hadsereg u. 8—12. Kis kockázat — nagy lehetőség! VÁLLALKOZZON a TERMOKER osztrák—magyar Kft. színeiben! Országos szervizhálózatunk kialakításához olyan vállalkozókat — csoportokat — keresünk, akik — jártasak valamely szakterület szervizelésében — rendelkeznek megrendelői körrel. Biztosítjuk a TERMOKER Kft. üzleti hátterét, egy új 1600 cm0-es LADA gépkocsit, garantált minimál bért, a szükség szerinti Import alkatrészeket és anyagokat, műszereket, szerszámokat. A megtermelt nyereségen osztozunk! További lehetőség: a Kft. árukészletéből történő értékesítés esetén ügynöki jutalékot fizetünk. Legyen a munkatársunk, vállalkozzon velünk együtt! Címünk: Budapest, XIII., Teve u. 57—61. 1139 Telefon: 296-600 Wlttmann Vilmosné munkaügyi vezető. Varasdl Tiborné titkárság, Kovacslcs .............................. Kifogástalan állapotban eladók ITT digicontrol-stereo videomagnó 35 ezerért, valamint Orion Jácint színes Tv 20 ezerért. Jászapáti, Jókai út 45. (9320) COMBI babaágy eladó Szolnok, Jubileum tér 4. VIII 42. (9614)__________________ Fl-es tenyésztojást keresünk, 1990-es évre. ,,Minőség” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9632)__________________ 4 személyes sátor újszerű állapotban eladó Jászberény, Pesti u. 32.__(9633) KÉTSZOBÁS, üres lakást bérelnék Szolnokon építkezés miatt. Ajánlatokat ármegjelöléssel. „Kb. 1 évre” jeligéi^^^kiadóba^(9229) BETEG, Idős édesanyám mellé éjjelnappali gondozót keresek. ..Minden megoldás érdekel” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe vagy az 52-62-678 telefonon 6—14 óráig, 52-62-554 14 órától. (9622) Fiatalember lakást bérelne Szolnokon. ,.Telefonos" jeligére a kiadóba. (8965)hazassag 44 164 szolid, komoly gondolkodású szakmunkás elvált asszony keresi megértő társát. ,,Gerbera" Jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (9640)_________ 40/168/60-as nő várja férfiak fényképes bemutatkozó levelét. „Szív és értelem” jeligére a kiadóba. (9450) z ......" —N. Dolgozókat alkalmazunk tigs--------' BORTEX SZÖVETKEZET azonnali belépéssel keres: varrógépműszerészt, gépi varró munkakörbe szak- és betanított dolgozókat és segédmunkást. Jelentkezni lehet a szövetkezet munkaügyi osztályán, Szolnok, József A. u. 8. (8977) A TISZAMENTI REGIONÁLIS VÍZMÜVEK SZOLNOKI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felvételre keres közgazdasági érettségivel rendelkező Hietmenyelszamoiasi ügyintézőt (bérszámfejtőt), állóeszköznyilvántartó-köny velőt, gépíró-adminisztrátort. Jelentkezés: a személyzeti előadónál. Szolnok, Ságvári krt. 32. 8/21 ffzoba. ,(8716) A SZOLNOKI VAS- ÉS FAIPARI KISSZÖVETKEZET felvételre keres lakatos, hegesztő és minősített hegesztő (EL—2B, COL 2B, EC—2B) szakmunkásokat. Jelentkezni: Szolnok, Ostor út 1. sz. (8801) A SZOLNOK MEGYEI SÜTŐIPARI VALLALAT felvesz szolnoki süteményes üzemébe üzemi karbantartót (elektroműszerész), anyagraktárost, éjszakai árubeszámolót, ládamosót, takarítót. Jelentkezni lehet: Szolnok. Rákóczi U. 50., üzemvezetőnél, Szolnok közpfonti tmk-ba: szobafestőt, lakatost, villanyszerelőt. Jelentkezni lehet: Szolnok, Rákóczi u. 50., tmk-vezetőnél, karcagi kenyérgyári tmk-ba szobafestőt, jelentkezni lehet: Karcag, Akácos u. 2., tmk-vezetőnél. (9398.) """ A Szolnok Megyei Gabonaforgalmi és Malomipari —...... ..... ' ■....... * " 1 = Vállalat hosszabb távra is bérbe adja a Törökszentmiklóson található vasúti raktárát, melynek alapterülete 10 m x 30 m, belmagassága 3,5 m mindkét szinten, ahol padlástér is található. Szíves jelentkezésüket a vállalat központjában, Törőkszentmiklós, Bethlen Gábor u. 47—49 sz. alatt, a jogi osztályon várjuk. Telefon: Törőkszentmiklós 14, Telex: 023-345, 023-753. Rendkívüli hitelakció! 1989. június 9-10-12-13-án A SZOLNOK ÉS VIDÉKE ÁFÉSZ ÉS A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK HITELKÉPES VÁSÁRLÓK RÉSZÉRE ELÖLEGNÉLKÜLI vásárt rendeznek A VÁSÁRLÁS FELTÉTELEIRŐL ÉS AZ ÁRUVÁLASZTÉKRÓL TÁJÉKOZTATÁST ADNAK: SZOLNOKON A SKÁLA ÁRUHÁZ, BESENYSZÖGÖN, SZAJQLBAN, RÁKÓCZIFALVÁN. RÁKÓCZI ÚJFALUBAN, TÓSZEGEN, TISZAVÁRKONYBAN. VEZSENYEN, TISZAJENÖN, NAGYKÖRŰBEN, KŐTELKEN, TISZASÜLYÖN AZ ÁFÉSZ BOLTOK. TÓSZEGEN, RÁKÓCZIFALVÁN, BESENYSZÖGÖN, SZAJOLBAN, SZANDASZŐLŐSÖN, KŐTELKEN A TAKARÉKSZÖVETKEZETEK.