Szolnok Megyei Néplap - Néplap, 1989. május (40. évfolyam, 101-126. szám)
1989-05-03 / 102. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁJUS 3. 5 Május elseje mindig különleges feladata a televíziónak, első élő kapcsolásos műsora is ehhez az ünnephez kötődik, s évek óta megszoktuk már, hogy ilyenkor leghatásosabb tömegkommunikációs intézményünk alaposan kitesz magáért. Megpróbál valóban országos képet nyújtani az eseményekről, különböző, akár távoli helyszínekre is felállítván kameráit, s a riporterek egész hadát állítva csatasorba. Május 1. ’89 Így történt ez most is, 1989. május első napján, azaz folytatódott a már kialakult hagyomány. Egyszerre élt a főváros két helyszíne, a Dózsa György út és a Népliget, ott voltunk, ott lehettünk a távoli Bakon, ahol pompás faluházat „avattak”, Vagy ellenkező irányban, Somberekén, ahol remek a kapcsolat a tanács és a termelőszövetkezet között. Csongrádon a halászok ősi mesterségével ismerkedhettünk, Sárospatakon a diákéletbe pillanthattunk bele, s gyönyörködhettünk a környék idegencsalogató szépségeiben; Pécsett egy mulatságos üvegvásár képei színezték a tablót, Győrben régi emlékek nyomait kutatták — kiragadott mozzanatok a több órás kapcsolásos műsorból. Feledi Péter pedig biztos kézzel tartotta kezében a szálakat, a stúdióból irányítván a szerteágazó tevékenységet. Ment minden a maga rendjén. (Legfeljebb egy-egy riporter, például Déri János tűnt el néhány pillanatra a látószögből.) De ahogy a mostani ünnep természete is kissé megváltozott — kevesebb látványosság —, úgy a közvetítés tartalma is módosult kissé, eltolódott a beszélgetések felé; Déri János például csak kisriportokat készített rendre a független szakszervezetek népligeti majálisán. Ezen az „újdonságon” túl azonban vajmi kevés új színt fedezhettünk fel a közvetítés folyamán, új szerkesztői ötletet, a valóság megközelítésének valamiféle, az eddigiektől eltérő formáját, netán szellemes megoldását. Épp ezért kissé régimódinak tűnt ma már az évtizedek alatt kialakult hagyományos kapcsolásos élő-kavalkád. És bizony olykor a kelleténél vagy a megengedettnél is feltűnőbben jelentkeztek a felesleges izgalmak. Vagy épp a szorongásból származó hibák. Különben gyakorlott riporter, mint Agárdi Tamás, aki a Dózsa György útról jelentkezett, hogyan is mondhatta volna Grósz Károlyról közvetítés közben az alábbi kissé furcsa mondatot: A főtitkár egy órával a nagygyűlés előtt összevissza járkált a téren. Lehetne sorolni a nyelvi szépiákét, de helyettük inkább egy eléggé feltűnően zavaró körülményről, amely ugyancsak a televíziónak köszönhető, egy a nagygyűlés felett szorgalmasan kerengő helikopter az ő fülsiketítő zajával. Az ünnep szónoka joggal hihette, hogy holmi „zavaró repülés”, és méltán tett szemrehányó megjegyzést, hisz nemcsak hallgatóságát kellett így meggyőznie, a gép zaját is le kellett volna győznie egyszál hangjával. Kár ezért a feleslegesen zavaró, az ártatlan nézőben is gyanút keltő intermezzóért. Mindezek ellenére gazdag tartalmú volt ez a mostani televíziós május elseje is, például már kora reggel szétnézhettünk Európában, s megtudhattuk, miként készülnek, ünnepelnek mások másutt ezen az öreg földrészen. És az sem mellékes, hogy sok-sok érdekes emberrel, markáns arccal ismerkedhettünk meg az élet forgatagában. Eszmélet Véget ért az öt részből álló József Attila-film, Madaras József munkája. Utolsó „tételét”, a Kései siratót vasárnap este láthattuk. Summázva a látottakat: jelentős vállalkozása ez a televíziónak, hasonló sorozattal, melyet saját műhelyében állított volna elő, mostanában nem találkozhattunk. Jelentős azért is, mert egy nagy magyar költő életét dolgozza fel, és mert alkotói olyasmire vállalkoztak, amire eddig kevesen: feltérképezték eddig fehér foltnak számító területeit is József Attila életének, gondolok itt elsősorban a Flóra-versek emberi hátterének megvilágítására — amit eleddig többnyire homály fedett. Kivéve azt a karcsú kis könyvet, amelyet az egykori Flóra, ma Illyés Gyuláné tett közzé 1987-ben majd 1988-ban, s amelyben Flóra asszony nemcsak közre adja levelezésük megmaradt darabjait, a kettejük kapcsolatának történetét ‘is felidézi naplószerűen az igazság feltárásának teljes igényével. Magyarán: ellebbenti a fátylat a Flóra-titokról. A sorozat alkotói enélkül a könyv nélkül (József Attila utolsó hónapjairól. Szépirodalmi Könyvkiadó) aligha tudták volna képekbe varázsolni e különös szerelem históriáját. Sőt Attila utolsó napjainak történéseit sem, hisz a napló akár irodalmi forgatókönyvnek is felfogható. Lásd például az alábbi részlet, amely Flóra utolsó szárszói látogatásáról beszél: „Délután megfürösztötték a gyerekeket, nevetés, éneklés (nem félünk a farkastól, farkastól, farkastól, nem esz meg, csak megkóstol...”) viháncolás közben. Attilára nem hatott ez sem, egész nap levert volt, merengő, elrévedö. A vigaszra bólogatott, mint aki reménytelenül legyint. Kikisért az állomásra, fölszálltam a vonatra, lehúztam az ablakot. És ott arra a néhány percre, amíg a vonat meg nem indult, ismét olyan lett, mint tavasszal, lelkes, rajongó. Arca kinyílt, mosolygott.” De a könyvben található levelek tartalma is „feloldódik” a filmben párbeszédek formájában; amit József Attila Flórával írásban közöl, az itt a tévéfilmben élő szóban hangzik el a két ember drámájának egy-egy jelenetében. Mindezt nem megrovásként említem, korántsem, csupán arra vonatkozólag, hogy milyen formában merítettek az alkotók a lehetséges forrásokból, alapos körültekintéssel, amikor ábrázolni kívánták a tragédiához vezető út egyik utolsó, igen fontos állomását. De abban is úttörővállalkozás ez a film, ahogyan a költő betegségének a képét igyekszik könyörtelenül megfesteni, bemutatni a beteg, depressziós József Attilát, aki nemcsak környezetével, a „másvilággal” is „felesel”. Ezzel, mármint a könyörtelen realitással egyesek szemében talán meg is sértve a nagy költőnek kijáró illemet, hisz mitagadás, nemcsak döbbenetes látni az idegrohamokkal küszködő embert, egy-egy szélsőséges megnyilvánulásában visszataszító is. S mégsem kegyeletsértő ez a film, mert érezni belőle, hogy egy zseni lelki tobzódásának vagyunk tanúi, egy nagy költő vergődésének, aki a Flóraszerelmet is emberfelettivé tudja növelni, s aki bár esendő ember, mint többi társa, képes ugyanakkor a legnagyobb magasságokba is röppenni érzelmeiben, gondolataiban. A teljes igazság-e. amit láttunk a képernyőn? Aligha. De sokkal több annál, mint amit József Attiláról az említett vonatkozásban eddig tudhattunk. V. M. A történész dilemmái „Hazudni pedig nem szabad” Beszélgetés dr. Orosz Istvánnal, a KLTE rektorhelyettesével A városiasság velejárójaként közmű alaptérkép készül Tiszafüredről. A munkát a Budapesti Geodéziai és Térképészeti Vállalat debreceni kirendeltsége végzi. (Fotó: T. K. L.) A tehetséges fiatalokért G-2000 alapítvány Országos hatáskörrel működő tudományos tehetségkutató és -gondozó alapítványt hoztak létre Szegeden, s megválasztották ennek öttagú kuratóriumát. Az átlagosnál tehetségesebb fiatalok képességeinek kibontakoztatását, ezzel a nemzet épülését, a magyar gazdasági. és a tudományos élet felvirágzását kívánják elősegíteni az alapítvány kezdeményezői. Az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, a Csongrád Megyei Tanács V. B. ifjúsági és sportosztálya, a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet, a Magyar Tudományos Akadémia Pszichológiai Intézete a G—2000 fantázianevet viselő alapítvány segítségével felkutatja a tehetséges fiatalokat, és biztosítja részükre a legmegfelelőbb oktatást, gondozást. Különös figyelmet fordít a hátrányos helyzetű fiatalokra. Munkavédelem Újítási nivódíj Az Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség a Szakszervezetek Országos Tanácsával és az Országos Találmányi Hivatallal egyetértésben pályázatot hirdet a dolgozó ember védelmét, a biztonságos munkakörülményeket és a biztonságtechnika fejlesztését segítő munkavédelmi újításokra. A részletes pályázati felhívást és jelentkezési lapot az OMMF (1088 Budapest, Dózsa György út 84 a) székházában és megyei felügyelőségein szerezhetik be az érdekeltek, és ide kell benyújtani a pályázati anyagot is. A július 1-je után benyújtott és elfogadott munkavédelmi újítással, továbbá ötletszintű javaslattal lehet pályázni az idei munkavédelmi újítási nívódíjra. A pályázati anyagokat ez év végéig kell eljuttatni az OMMF címére. A bíráló bizottság jövő év tavaszán hirdeti ki a pályázat eredményét. A legjobb munkákkal 2000—20 000 forint értékű pályadíjakat nyerhetnek az újítók. A Magyar Történelmi Társulat Szolnok Megyei Csoportja vendégeként Dr. Oroßz István egyetemi tanár, a Kossuth Lajos Tudományegyetem rektorhelyettese tartott előadást a közelmúltban a szolnoki Gépipari Szakközépiskolában. — Szinte nap mint nap „előkerül” valami olyan dokumentum, amely a közelmúlt egy-egy eseményére derít fényt. A nyilvánosságra hozott tények nemigen válnak eddigi történetírásunk dicsőségére ... — fordultunk Dr. Orosz Istvánhoz a nagysikerű előadás után. Hitelvesztés — A történész dilemmái valóban megsokasodtak az utóbbi időben. A történelem hitelét vesztett tudománnyá vállt a közvéleményben. Ezt a hitelvesztést azonban nem lehet általánosítaná, hiszen elsősorban a kortörténetírás az, amelynek csökkent a hitele. Abban a modellben, amiben éltünk, élünk a társadalom — vagy inkább a hatalom — a politika szolgálatát várta el a történelemtudománytól. Ez a szolgálat volt akinek tetszett, volt akinek nem. Akinek nem volt ínyére, az legfeljebb otthon dühöngött, hogy már megint olyant írtam le, amit nem fogok vállalni, vagy hallgatott. Hallgató történész azonban nincs, aki nem műveli a történelmet, az nem is historicus. Ma már úgy tűnik, oszlóban van ez a -szolgálat, hiszen mindenkit rádöbbentett, hogy eredménytelen volt. Az emberek gondolkodását nem lehet hamisságokkal. részigazságokkal átformálni. A hitelvesztés másik okát a források hiányában látom. Ez persze nem azt jelenti, hogy nincsenek források, hanem azt, hogy azok a dokumentumok. amelyek bizonyos kérdésekben döntő bizonyítékként szolgálhatnának, nem hozzáférhetőek mindenki számára, vagy nem teljességükben. Márpedig a történetírás tacitusi elve, a „harag és részrehajlás nélküli” esemény fel tárás nem valósulhat meg a teljes forrás tanulmányozása nélkül. — Nem álltak rendelkezésre az írók számára sem a források. Az irodalom mégis felvetett olyan kérdéseket a közelmúltról, amelyekről a történészek hallgattak. Az irodalom előnye — Az írók valóban bátrabbak voltak. Cseres Tibor, Nemeskürthy István olyan történelmi kérdéseket boncolt, amelyekről a szaktudománynak akikor nem volt mondanivalója. Én nagy tisztelője, s olvasója vagyok az effajta irodalomnak. Meg kell azonban jegyeznem, hogy a történetíró tolla sohasem fog versenyezni a szépíróéval. A megjelenítés irodalmi eszközei ugyanis hiányoznak a történész eszköztárából. Természetesen lehet színesen írni a történelmet is, de úgy megjeleníteni az egyes személyeket, helyzeteket, ábrázolni, mint az irodalom, a történész sohasem fog tudni. Ezt az óriási előnyt a jó irodalom ki is tudja használni. A történeti kutatás számára sem mellékesek természetesen ezek a művek, ösztönzőek, kontrollt jelentenek a szaktudomány számára, egy-egy kérdés újragondolására késztetnek. Az írói szabadság sem terjedhet azonban addig, hogy meghamisítsa a történelmet. — A régebbi korokkal foglalkozó történész több szempontból is szerencsésebb helyzetben van. A publikálás időpontja azonban sok esetben mégis meghatározónak bizonyult. Volt időszak amikor egyedül Kossuth neve fémjelezte az 1848/49-es forradalom és szabadságharcot. Görgeyt hol árulónak, hol hősnek tartották, újabban Széchenyi a legemlegetettebb reformer. Az igazság kérdése — Nyilván nem független az adott kor közgondolkodásától, hogy kinek a személye kerül előtérbe. Az sem mellékes azonban, hogy a történész munkája sohasem tükrözheti a teljes valóságot. Vágyálom lenne azt hinni, hogy amit leírok, az a teljes igazság. Aki ezt nem tudja belátni, az vagy megszállott, vagy nincs tisztában a saját tudománya korlátáival. Amit én vagy bárki a forrásokból megállapít, az a történész saját szűrőjén — bármennyire is objektív akar maradni — keresztül jut e] az olvasókhoz. Ahány történetíró, annyiféleképpen jelenik meg a múlt. A sokféle írás azonban egyfajta objektív képet adhat. A történelemkutatás, -írás éppen ezért szerintem alapvetően etikai kérdés. A térténésznek az igazságot, s annak feltárását kell szolgálnia, még akkor is természetesen, ha tudja, hogv az sohasem lehet a teljes valóság. Nincs más mérce, mint a lehetséges igazság megközelítése. Vagy úgy is megfogalmazhatom, mint Deák Ferenc: hazudni pedig nem szabad. — A kutató dilemmái nyilván azonosak az egyetemi oktatóéval. — Az a fajta kettősség, ami a történész lelkét sokáig nyomorította, természetesen az egyetemi oktatásban is jelen volt. Feszítő ellentmondást jelentett, hogy miről, mit lehet elmondani a hallgatóknak. Nemcsak az a bűn ugyanis, hogy az általam felismert igazat meghamisítom, hanem az is, ha elhallgatom. Az első tudatosan talán sohasem fordult velem elő még a legnehezebb esztendőkben sem. Az elhallgatásban azonban elmarasztalhatóak vagyunk. Abban, hogy az előadótermek kiüresednek, a hallgatók úgy érzik, nincs szükség a hagyományos egyetemi előadásokra, úgy gondolom az előbbi probléma is benne van. Az anyagiak mellett rengeteg szellemi gonddal is küszködik a felsőoktatás. Az egész egyetemi struktúra hierarchizált, tekintélyelvű. Ennek csak akikor lenne előnye a tehetségek kiválasztódásában, ha a hierarchia csúcsán is kimagasló tehetség állna Ez azonban az esetek jelen • tős részében sajnos nem így van. — Professzor úr, min dolgozik? Monográfiák \ — Közvetlen feladataim között szerepel egy monográfia megírása szőkébb hazámról, Sárospatakról. A háromtagú szerzőgárdából Szűcs Jenő halála utáni azonban sajnos csak ketten maradtunk. Régi adósságom is egy monográfia. Egy ötkötetes Debrecen monográfia készül. A harmadik kötetet szerkesztem és írom. A szaktudományok közül a néprajz áll hozzám a legközelebb, örültem neki amikor A magyarság néprajza egyik kötete szerkesztőjének, s egyes fejezetek megírására kértek fel. Részt veszek annak a debreceni kutatócsoportnak a munkájában is, amelyik Kelet-Európa összehasonlító agrártörténetén dolgozik. Az én témám ezen belül a modernizáció. A hagyományos mezőgazdaságból való kilépés a XVIII. század végén a XIX. elején játszódott le Kelet-Európábán, s ennek a folyamatnak a végeredménye lett a modernizáció. Rövidesen megjelenik egy előadásom a Történelemtudományi Intézet kiadásában a magyar mezőgazdaság szerkezeti változásairól történelemtanároknak. S mindezek mellett a Hegyalja és az Alföld mezőgazdasági terme lesének sajátos vonásait kutatom. Adós ezzel még a történelemtudomány, s szeretnék én is hozzájárulni a törlesztéshez. — Köszönöm a beszélgetést! Tál Gizella UJ SZOLGALTnTflS! A Szolnok Megyei Fényszöv felajánlja megye területén müködö műtermeiben SZOLNOK — ÁRKÁD ÜZLETH AZBAN ÉS A VARKON Y1 TÉR 20. ALATT, VALAMINT JÁSZBERÉNYBEN, TÖRÖKSZENTMIKLÖSON, MEZŐTÚRON, TISZAFÜREDEN ÉS TISZAFÖLDVARON AZ AZONNALI IGAZOLVÁNYKÉPEK KÉSZÍTÉSÉT! (3 PERC ALATT) VARJUK KEDVES MEGRENDELŐINKET! NKSB Kiállít ás Márffy Ödön akvarelljei A szolnoki MÁV Kórház és Rendelőintézet közművelődési bizottsága szervezésében nyitják meg május 4-én délután fél kettőkor Márffy Ödön akvarellkiállítását. Az intézmény KISZ-klubjában rendezendő tárlaton Kratochwill Mimi művészettörténész mond megnyitót.
