Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-08 / 82. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. ÁPRILIS 8. $OLomJ)paJU jtxjtj'ZAf Mindenki mondja a magáét Lehetetlen nem odafigyelni. Jó tíz perce, hogy az autóbusz elindult, s ahogy kiért a városból, már tudtam, a mögöttem ülő öregasszony azért utazott be, hogy a szakrendelésen fölírassa azt a gyógyszert, amit eddig a kórházi zárójelentés alapján otthon, a falusi orvos is kiírhatott. Ismerős, falubelije ült melléje, s elpanaszolta neki, hogy majdnem egy napjába kerül ez az új módi. És nemcsak időbe, pénzébe is! A gyógyszerkiváltásnál az utóbbi időben mindig megmorogja a patikust (mintha az tehetne róla), dehát nem megy a fejébe, miért olyan drága a pirula, a kence, — az orvosság. Hallgatom, mert egyfolytában mondja, mondja, de valahogy már nem tudok se sajnálkozni, se megdühödni a baján. Gondolkozom is ezen, mi a csoda, hát közönyös lesz az ember, nemtörődöm? Közben nagyonis jól tudom, miért nem vagyok együttérző. Tegnap egy ismerős fiatalasz- szony panasza háborított föl, s nem feledtem még — mert a gyerekek sorsa mindennél jobban izgat. Nos, ez a fiatalasz- szony azt mesélte el, hogy ő is — mint annyi más szülő — kivette a nagyobbik gyereket az iskolai napköziből, mert két gyerek kosztját nem bírja a családi kassza. — És mennyi mindent nem bír még manapság! — sorolta, mekkorát változtat a család életén, szokásain az egyre kevesebbet érő pénz. Mivel napjaim, éveim olyan közösségben telnek, amelynek tagjai havi fizetésből élnek, nem vállalkozók és magánzók, s nem mondhatnak maguk mögött tehetős ősöket — elhiszem. Eljutottunk oda, hogy a parizer is drága vacsora egy négytagú családnak, s hogy tejet se annyit iszik se a fejlődők, se a szikárodók korosztálya, amennyit szeretne. Vége lassan a „lusta’ ’ háziasszony vacsoramegoldásainak, az „eszünk hideget” felkiáltásoknak. Hacsak, hacsak nem zsíroskenyér vagy szalonna a hideg — ami ugye meglehetősen unalmas is, s a rengeteg, egészséges táplálkozásra buzdító régi jelszavunk el is koptatta. Szóval, már a gyerekeknek sem. Egyre megszokottabb, hogy a gyerekek öltözködése sem a régi már. Reggelente, amikor mennek az iskolába, szemmel látható, hogy a többségnek kopott az anorákja, s jövőre már aligha hordható, mert egyre rövi- debb az ujja, — hogy az első tavaszi napsütésre tornacipőt húztak, ami ugyan divat, de ennyire általános még sose volt. És még azt is kell tudni: egyre kevesebben rohannak délben az iskolai konyhákra, tálalókba, ebédért. Az autóbusz döcög velem, velünk. Mögöttem a panaszos öregasszony, előttem meg két fiatalember. Ök eddig keveset beszéltek, belebújtak egy újságba — ketten. Ahogy végeznek vele, ők is mondják a magukét. Egy munkásféle azt, hogy az idén még közelébe se ment az üzemi könyvterjesztőnek, mert el kell már felejteni, hogy egy munkásember is gyűjtöget, könyvespolcán sokasodnak a könyvek. Társa bólogat, neki is sok gondja van, s fölemlegeti a régi időket, amikor színházba járt, s minden évben ostromolta az üdültetési felelőst ilyentájt, hogy legyen nyárra beutaló a családjának. A beszélgetésbe többen bekapcsolódnak, az álló utasok közül azt mondja valaki, ez már ilyen világ, itt minden rosszra föl lehet készülni. Egy kínosan feszengő hivatalnokféle az autópálya-díjról, a legújabb meglepetésről kesereg, de ketten is rászólnak: ugyan már, egy autóbuszutasnak miért fáj az? Különben is, nagyítóval lehetne a buszon keresni azt az embert, aki az ország másik felében száguldozik rendszeresen az autópályákon. Van, aki szemmel láthatóan kínjában nevet ezen, de hirtelen új téma kerül a középpontba. Üj? Unos-untalan mást se hall az ember. Az árak — de erre már figyelni sem érdemes, mindenki tudja kívülről, legfeljebb kinek, mi fáj a legjobban. Manapság egyre természetesebb, hogy mindenki mondja a magáét, fölnagyítva a bajok közül azt, ami őt legjobban érinti. Az ember sokszor elgondolkozik: csupapa- nasz ország lettünk? Tetézhetném én is. A múlt héten megkérdezték tőlem, mondjam már meg, azért emeltük (emeltük?) az újság árát, mert kevesebb pénzt ad működésünkre a tanács, mega párt? Amikor megmondtam, hogy a Néplap eddig is eltartotta magát, sem egyik, sem másik szervezet nem adott pénzt, dotációt, megmosolyogtak. Nem hitték. Még jó, hogy épp a héten egy mostanában Szolnokon is kelendő délutáni újság, a Mai nap megírta, tán négy megyei lap veszteséges csak az országban, a többit egy fillérrel nem támogatják. örültem ennek a közlésnek, hátha a nyomtatott, nem is nálunk nyomtatott szónak jobban hisz az is, aki nekem nem. Mondhatnám azt is, az újságíró közérzete sem jobb másokénál. Most, hogy ezt a jegyzetet írom, épp azt mondja a rádió, hogy májusban a háztartási energia- hordozók áremelésére kell számítani. A héten a bútoráruházban fejtettem meg a „titkot” — szép csendesen, minden bejelentés nélkül sok bútor ára „csúszott” fölfelé. Ezt persze csak akkor veszi észre az ember, ha előtte pár héttel, nappal kinézett valamit, s jól megjegyezte az árát. Minek mondanám tovább? Napjaink tele vannak sérelmekkel, panaszokkal, kis elkeseredésekkel. Lassan engem már az se vigasztal, hogy mindezt fennhangon, akármikor és akárhol elmondhatja az ember. A kibeszélés gyógyító, megnyugtató hatása alig-alig érezhető már. S az se nagyon vigasztal, hogy legoptimistább ismerőseim se vigasztalnak. Elfásultunk? Új vasúti kocsi a MÁV Landler Jenő Járműjavító Üzemből A MÁV Landler Jenő Járműjavító Üzem KISZ-es fiataljai és idősebb kollégái 3500 óra társadalmi munkával egy új vasúti kocsi típust, játszótermes gyermekkocsit alakítottak ki. A kocsi egyik része a szülők kényelmes utazását, a másik pedig — amelyet teremmé alakítottak és játékokkal, valamint videóval is felszereltek — a gyerekek utazás alatti kellemes időtöltését biztosítja. A játszótermes kocsi burkolatát és ülését a biztonság fokozása érdekében habszivaccsal bélelt műbőrrel borították. Az új vasúti kocsi a Budapest—Miskolc vonalon áll forgalomba. (MTI fotó: Fehér József) A „piszkos ügyek” fiókja az „iskolaparadicsomban” A krónikás még nem látott olyan újsütetű iskolát — tehát nem a nagy, történelmi alma materekre gondol — amelynek kertjében 47 féle, fajta fa élné gyermekálmait vagy kamaszkorát. 'A rákócziújfalui általános iskola két és fél holdas parkjában a következő évtizedek Arany Jánosa már leülhet megírni az Öszikéket. Igaz, a kaliforniai fenyő csak kétezer év múlva lép majd meglett férfikorába. Olyan általános iskolában sem jártam mostanában, amelyiknek állatkertje lenne. huszonvalahány kisebb- nagyobb négylábúval, szárnyas jószággal. Az állatkertet vagy vadaskertet egyébként a természetvédő szakkör tagjai, tehát a gyerekek gondozzák. Nem voltam eleddig olyan kicsinyke faluban, amelyiknek olyan pompás tornaterme lenne, hogy gombnyomásra indulna a fűtés, a légkondicionálás. Valahol egy katonai gyakorlótéren láttam olyan akadálypályát, mint a rákócziújfalui pavilon, miniisko- laváros kertjében, csak ez sokkal emberszabásúbb. Egyébként NSZK-modell alapján készült, szinte a semmiből. Ha úttörő lennék, biztos jól érezném magam pajtásaimmal abban a faházban, amelyet a park fáinak és képzeletemnek — mondom: ha úttörő lennék — romantikája takar el az avatatlan szemek elől. A spiritus rector ebben az eszményi környezetben Marik Mihály. A táj embere, Cibakházán született, majd a Debreceni Református Gimnáziumban érettségizett. „Sohse felejtem el azt a lelki tisztaságot, embert formáló légkört, amelyben ott éltem, s még jórészt ma is abból élek.” A „nehéz években működtek a sorompók. Autószerelő szakmát tanult. „Nem bántam meg, nemcsak azért mert jó szakma, de azért sem, mert a „szakiktól” szókimondást, őszinteséget tanultam.” De mégis vonzhat- ta a fáklyás ág, a tanítópálya, mert amikor tehette, beiratkozott a jászberényi Felsőfokú Tanítóképzőbe. 1962- ben került a rákócziújfalui iskolába. „Nagyon szigorú igazgatóm volt, Tálas László, de a mellette eltöltött tíz év megint sokmindenre megtanított. Ma is nagy szeretettel gondolok erre az emberre.” Elvégezte a szegedi tanárképző főiskolát, a marxista esti egyetemet, annak valamennyi speciális kollégiumát, életének 53 évéből 23 esztendőt tanult, míg 1976- ban kinevezték az iskola igazgatójának. Az akkori tizenhét tagú tantestület kétszázötven gyereket tanított, váltott tanításban, délelőtt, délután. 1982-ben sikerült áttérniük a délelőtti órákra, ma már kilenc tanterem és egy szükségtanterem áll a tíz tanulócsoport rendelkezésére. Az úttörőházuk 1976-ban épült meg. 70 ezer forint értékű társadalmi munkával, az évben bővítették a tanári szobát, az irodát, a következő esztendőben elkészült a vörössalakos sport- és futópálya — 120 ezer forint —. aztán következett az udvarok parkosítása — 50 ezer forint — a padtetők kicserélése, majd 1981-ben egy bő fél év alatt — 400 ezer forintból — felépült a tornaterem. Ehhez 23 vállalat, gazdasági egység nyújtott támogatást, több mint hárommillió forint értékben. Ugyanezen évben „tető alá került” a politechnikai mű- sely és az I.. II. tanterem bővítése is befejeződött. 1982: elkészült a központi fűtés, felújították a fizikai szaktantermet: 1983: járdák; 1984: az ebédlő és az iroda bútorcseréje; 1985: udvari játékok; 1988: tekepálya és állatkert. A „rávalót” pedagógiai pályázaton nyerték. Ezek után joggal vélheti az olvasó, hogy Marik Mihály sikeres ember. Igen, így igaz. ha a tényeket, a letagadhatatlan beszédes tényeket nézzük, s azokat a dicsérő, elismerő véleményeket is meghallgatjuk, amelyekkel a rákócziújfalui apukák, anyukák — közül igen sokan Marik Mihály volt tanítványai — illetik az iskolaigazgatót. Nem másodlagos a tantestület véleménye sem: a pedagógusközösség elismeri és szereti a vezetőjét. Az iskola alkotó-nevelő munkája az átlagosnál valamivel jobb, — bár az igazgató csak annyit mond erre: átlagos, amilyen a környező iskoláké, vagy azokhoz hasonló. Csakhát Marik Mihály igazgatói íróasztalának bal oldali szekrényében — ahogy ő mondja — ott vannak a „piszkos ügyek”. A különböző fegyelmi tárgyalások aktái. , 1982-ben szóbeli pártfigyelmeztetést kapott. 1983. március 11: írásbeli figyelmeztetés. Idézzük az „okiratot”; „Az 1983. március 3-án tartott III. Megyei Pedagógiai Napok területi rendezvényén való távolmaradásának okát megértem és elfogadom. De felhívom a figyelmét, hogy a jövőben hasonló esetek elkerülése végett távolmaradási szándékát előre jelentse be a meghívó szerv vezetőjének, illetve a Községi Tanács elnökének.” Aláírás: tanácselnök. „Tárgy: Írásbeli figyelmeztetése Marik Mihály iskola- igazgatónak.” 1983. május 24. Szigorú megrovás a rákócziújfalui Községi Tanács Végrehajtó Bizottságától: ... munkáját nem képességének teljes kifejtésével, a tőle elvárható szakértelemmel és gondoskodással végezte... A községben működő szervek vezetőivel nem tudott megfelelő, harmonikus kapcsolatot kiépíteni... felkészültségénél fogva tudatában volt annak, hogy nem vezetőhöz méltó magatartást tanúsít.” 1983. december 21. Az MSZMP községi pártszervezet vezetősége „Állásfoglalásban;” rögzíti: „j.. Marik Mihály az 1983. november 26-án tartott sportbanketten botrányos magatartást tanúsított.” Mit mond erre az igazgató: „Igen, elég rossz idegállapotban voltam, valakit tényleg „elküldtem", nem bírtam tovább a sok ostobaságot.” A pártvezetőség kijelölte a háromtagú fegyelmi bizottságot. — de- hogy azok értsenek a szóból, odaírták: „Javaslat: megrovás.” Előtte viszont ez áll néhány sorral feljebb : „A Szervezeti Szabályzat fegyelmi részét tanulmányozva az eset kimeríti a fegyelmi vétséget, és ennek kivizsgálására pártfegyelmi vizsgálatot rendel el.” Mármint a pártvezetőség, amely ugyan még csak akkor rendeli el a „kivizsgálást”. — de már tudja a büntetést is. Aláírás: párttitkár. Már nem az. 1984. március 5. Határozat az előző pártvezetőségtől: „Megrovás pártbüntetés”... Idézet az „Indoklás” részből : „ ... környezetét módszeresen félreállította... munkahelyén a demokráciát maradéktalanul tartsa be.” Nem tudom milyen a munkahelyi demokrácia a rákócziújfalui általános iskolában, de azt igen, hogy 1978tól a tantestület és iskola húsz különböző elismerést kormánykitüntetést, miniszteri kitüntetést, szakmai kitüntetést kapott: Pedagógiai Díj, Kiváló Úttörőcsapat, Kiváló Úttörő Vezető, Kiváló Munkáért, Szocialista Kultúráért, Munka Érdemrend, Kiváló Ifivezető, — sorolhatnám. A tornaterem felépítése kapcsán Marik Mihály is megkapta a Kiváló Társadalmi Munkáért jelvényt. A már említett egyik 1983- as akta — „Előterjesztés Marik Mihály Rákócziújfalui Általános iskola igazgatójának felelősségre vonására — azt is tartalmazza, hogy: „Amikor hivatalosan is tudomást szerzett az ellene induló eljárásról, a pedagógusokat összehívta és oly módon nyilatkozott, hogy az ellene felhozott vádak alaptalanok." Nem folytatom. De mégis: 1984. január 25-én a községi pártszervezet vezetősége újra „meghallgatásra” invitálta az igazgatót, természetesen pártfegyelmi vizsgálat céljából. 1986. július 1. Megint egy pártfegyelmi vizsgálat: „káder-hatáskör megsértése miatt(2). A „Szigorúan bizalmas” irat nem részletezi a tényt. Szemére vetette valaki a helybeliek közül, hogy nem ismeri az oktatáspolitikai párthatározatot! „Palifikáit” ember létére, mondták. S, hogy „Damaszkusz” kardja lebeg a feje fölött. Amikor tiltakozott, hogy nem bújhat ki a bőréből', az volt a válasz, hogy „majd kifordítunk belőle.” Az 1988-ban történt eset már csak következmény. Az idegileg igen megviselt igazgató könnyű testi sértést követett el, —a bíróság elmarasztalta. Nem tudom mi. hogyan történt, sem a helyszínen, sem a tárgyaláson nem voltam ott. A lényeg: Marik Mihályt pénzbüntetésre ítélték. Azt viszont nem tartom véletlennek, hogy a panaszos kiskorú a napokban áll bíróság elé rablás bűntettének egyik vádlottjaként. De zárjuk be az íróasztal bal oldali fiókját. Bár a fegyelmi tárgyalás az 1988- as bírósági ügy miatt még hátra van! Az iskolában olyan felzárkóztatási módszert dolgoztak ki a hátrányos helyzetű tanulók számára. amelyet Angliában sikerrel alkalmaznak. Az érdeklődő levelek sokaságát olvastam: mikor jöhetnek tapasztalatcserére. Egyébként a módszert egy felettes hivatal ellenzi. Április 10-én a TV Kuckó című műsorában szerepel majd az iskola. Ettől persze még Marik Mihály nagyon rossz igazgató is lehetne, de az talán többet mond, hogy április 28-án — százhúsz pedagógus jön a községbe, szakmai tanácskozásra. Szívesen sétáltam a minap az iskola parkjában, szépek a fák, a pázsit, csicseregnek a madarak, vidáman játszanak a gyerekek. Hogy lehet ilyen rossz ember, akit mindig büntetni kell, az a valaki aki ennyit dolgozott a gyerekekért, a faluért... Eszembe jutott öreg barátom, akit több évtizedes eredményes munka után váltottak le egykoron — vezetői beosztásából. Mit csináltál, kérdeztem tőle akkoriban ? Dolgoztam, öregem, dolgoztam éjjel-nappal, nem törődtem a kicsinyeskedők- kel, meg aztán mindig kinyitottam a számat. Persze aztán, a megszállottnak, aki csak hajt — könnyen lehetnek rossz lépései is. Ilyenkor viszont már nem azt nézik. hogy mit csinált, hanem, hogy mit csinálhatnak vele! Fáradt vagy öreg, mondtam neki. túl borúlátóan ítéled meg a helyzetedet. Ne félj, a munkád megvéd! Tiszai Lajos