Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-25 / 95. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP M 1989. ÁPRILIS 25. Mint azt már korábban hírül adtuk, a SZEMAFOR Pódium pénteken Besenyszögön mutatta be Iluh István verses, zenés mesejátékát, a Rétországi csetepatét. A gyerekek és felnőttek körében egyaránt sikert aratott produkciót remélhetőleg hamarosan megtekintheti a szolnoki közönség is. Képeinken az előadás néhány jelenete és a játékba belefeledkezett közönség. Rétországi csetepaté (Fotó: Tarpai Z.) 23 millió forint a túlórákra Tájékoztató készült a pedagógusok túlmunkadíjazásának új rendszeréről A kormány és a SZOT megállapodása alapján 1989. február 1-jétől a közoktatásban dolgozó pedagógusok túlmunkadíjazásának rendezésére országosan 550 millió forint áll rendelkezésre. A Pedagógusok Szakszervezetének közreműködésével a Művelődési Minisztérium megvizsgálta a közoktatásban dolgozó pedagógusok túlmunkavégzési és díjazási rendszei'ét. Az új szabályozás értelmében az óradíjak megállapításának alapjául a személyi (pótlékot nem tartalmazó) alapbérek 1 órára vetített (a munkakörre jogszabállyal megállapított, kedvezményt nem tartalmazó óraszámokkal mért) összeget tekinthetik. A havi kötelező óraszámot várhatóan a heti kötelező óraszám 4,33 százalékos felszorzásával lehet kiszámítani. Az országos keret felosztásakor a túlóraszámok nagyságrendjét, a pedagógusok létszámát az egv kötelező óraszámra jutó alapbérösszeget, valamint a túlóradíjaknak és a kötelező óraszám alapbérre vetített különbözetét vették figyelembe. A decemberi alapbértömeghez viszonyítottan megyénk ez éyi 23 millió forintos kerete 3,25 százalékos nagyságrendű átlagos emelést tesz lehetővé. Ez országosan a 6. legmagasabb arányú keret. Az intézkedés megyénkben több mint 7 ezer 700 pedagógust érint. A visszamenőleges hatálv- l.val elvégzendő számítások miatt az első emelt túlmunkadíj számfejtésére várhatóan azonban csak júniusban kerülhet sor. A Pedagógusok Szakszervezetétől származó információk szerint a későbbi számfejtés azonban nem jelent az érintettek részére hátrányt, mert az APEH-hel és a TAKEH- hel megegyeztek kedvezmény biztosításában. A végrehajtási rendelet ugyan még nem jelent meg, s a fedezet sem érkezett meg a megyei tanácshoz, de a művelődési osztályon már dolgoznak a várható keretszám felosztásán. Az eddig elvégzett elemzéseik szerint a pedagógusok személyi alapbére — 1988. december 31-ei állapot — az óvodákban 5754 forint, az általános iskolákban 7353 forint, a középiskolákban 8854 forint, a gyermekvédelemben 7524 forint volt. A túlóradíj az óvodákban átlag 50 forint körül, az általános iskolákban 65 forint körül, a középiskolákban 80 forint körül, a gyermekvédelemben pedig 50 forint körül alakult. A Művelődési Minisztérium államtitkárának tájékoz- latása értelmében szeptember 1-jétől központi bérfejlesztés is várható a túlmunkadíj már említett emelésén kívül. Középfokú szakképzés Népművelőknek, közművelődést szervezőknek, ügyintézőknek A Művelődési Minisztérium előzetes engedélye alapján Szolnok megyében ez év őszén újra tervezik a középfokú közművelődési szakképzés beindítását, az MM 202 1986. (MK. 17.) szakmai útmutató szerint. A képzés elsődleges célja, hogy a szakmai képesítéssel nem rendelkező, szervezői-ügyintézői-technikai közművelődési feladatokat ellátó alkalmazottak megkapják a munkájukhoz szükséges elméleti és gyakorlati ismereteket. Módot adnak a szakmai továbbfejlődésre azoknak is. akik — például gazdasági egységeknél — más feladatokkal együtt, kapcsolt munkakörben látnak el közművelődési teendőket. Beiskolázhatok a művelődési otthoni hálózatban foglalkoztatott munkatársak, a vállalati, szövetkezeti közművelődési felelősök, tisztségviselők, a társadalmi és tömegszervezetek alkalmazottai. Alapkövetelmény a középfokú iskolai végzettség. A képzés időtartama két év. A foglalkozások kéthetenként 6 órásak, s az első évfolyam végén ötnapos, bentlakásos intenzív gyakorlat következik. Egyébként a tanfolyam középfokú közművelődési szakképesítést ad. A képzés szervezője a Szolnok Megyei Művelődési és - Ifjúsági Központ (Szolnok, Postafiók: 198. 5001). A jelentkezési lapot május 20-ig oda kell beküldeni. A jelentkezők június 12— 16. között felvételi elbeszélgetésen vesznek részt. A hallgatókat a tanfolyam időtartamára a 6.1981. (XII. 29.) ÁBMH rendeletben foglalt kedvezmények illetik meg. (Megjegyezzük,, hogy az e tanfolyamra jelentkezés nem zárja ki más, felsőfokú intézménybe jelentkezés lehetőségét.) A Szolnok Megyei Tanács VB művelődési osztálya jelentős összegű támogatása révén, a 270 órás szakképzésben részt vevő, a tanácsi művelődési otthoni hálózatban dolgozó 1200, más munkahelyen foglalkoztatott hallgató 2400 forint költséghoz- zájárulást fizet. Annak 50 százalékát a felvételről szóló értesítést követően, a fennmaradó összeget pedig a tanfolyam indulása után kell befizetni, ám a beiskoláztató munkáltatók tanulmányi szerződés alapján részben vagy egészben átvállalhatják a részvételi díjat. LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Árpádom, azzal folytatnám tehát, hogy miért vélem nagyjából befejezettnek az erdélyi magyarság (beolvasztásának művét, melyből már csak az utolsó simítások hiányoznak. Információk hiányában — (magyarán: az elhallgatás miatt — itt sokan nem tudják, hogy „az akció” nem a mai vezető találmánya (bár kétségkívül ő bizonyult a legaktívabbnak, a legbuzgóbb- nak, a leggátlástalanahbnak), hogy ez folyik rendszeresen és módszeresen évtizedek óta. Itt még sokakban él jó adag illúzió otthoni dolgaink alakulásának kérdéséiben, és ritkán adnak nekem és annak a néhány embernek igazat, akik azt állítjuk, sok minden visz- szafordíthatatlanul megtörtént. Gazsit idézve ismét, kultúránk tájszólássá minősült vissza, s hozzáfűzném: semmi jele és lehetősége annak, (hogy belátható időn belül (vagy egyáltalán) ellenkező irányt vegyen a folyamat, és talán túlzott optimizmusom miatt remélem, hogy 'holnap és holnapután is így marad, s csak azután szűnik meg ott még tájszólásként is létezni. Biztos vagyok abban komám, hogy közületek, az otthon maradottak közül a legtöbben most egyetértenétek velem, talán csak te szállnál vitába néhány kijelentésemmel (azokat leszámítva, akiket felszólítanának a tiltakozásra). Am a tények tények (maradnak, kíváncsi lennék, hogy önszántadból, őszintén és megalapozottan mit kifogásolnál... Az egészről pontos adataim nincsenek, de aminek szenvedő alanya és tanúja voltam, ami közvetlen környezetemben, a Székelyföldön ment végbe három évtized alatt, azt nem vitathatják el tőlem. Annyit azért tudtunk harminc esztendővel ezelőtt is, hogy mi ott, a Kárpátok lábánál amolyan szigetként létezünk az akkor még Magyar Autonóm Tartománynak nevezett területen, hisz a háború után nem sokkal először és nagy igyekezettel a Magyarországhoz közel eső városokba kezdték el a Kárpátokon túliak masz- szív betelepítését (Temesvárra, Aradra, Nagyváradra, Szatmárra, Nagybányára), előbb ott kellett a magunkfajtának suttogva használnia az anyanyelvét stb., bizonyítva ezzel a vezetés saját magának és másoknak is. (ha majd kell), hogy az a bizonyos területi-etnikai kontinuitás nem létezik az anyaország felé. Aztán haladtak befelé, egy-kettőre kiderítették Beszterce-Naszódról, a Szilágyságról, Kolozsvárról és környékéről, hogy „ősi román föld”, ott szüntették meg a nemzetiségi kultúrát, számolták fel egyre-másra a nem iramán nyelvű oktatást minden fokon. Szorult a hurok más irányból is, hiszen Vajdahunyad, Déva, Szeben és Brassó is mások ősi földjének nyilváníttatott. Egyelőre maradtunk viszonylag Sértetlenül mi ott. középen. Nem sokáig. Marosvásárhelyen az ötvenes évek végén, a hatvanas évek elején tizennégy általános iskola volfy mindegyikben kizárólag magyar nyelven folyt az oktatás (persze, kötelező tantárgyként a román nyelv és irodalom). Volt a városban egy lánvgimnázium és a Bolyai Farkas Líceum (volt Református Gimnázium), mindkettőben csak magyar osztályok voltak. Román oktatás a városban csak a Papiu líceumban volt (óvodás, általános iskolai és gimnáziumi szinten.) Három főiskolája volt a „székelyfővárosnak”: az Orvostudományi és Gyógyszerészeti Intézet, a „Szentgyörgyi István” Színművészeti Főiskola és a Pedagógiai Intézet — mindháromban magyarul folyt az oktatás. A nyolcvanas évek közepére kialakult helyzet: magyar iskola egyetlen egy sincs, van néhány magyar osztály itt-ott elvétve, melyekben a tantárgyak felét románul oktatják; az orvosi egyetemen nemhogy csak románul tanítanak, hanem megszabták, hogy a felvett diákoknak körülbelül a hét százaléka lehet magyar nemzetiségű;- a „peda” megszűnt, a ,színin” előbb létrehoztak egy párhuzamos román részleget is (röhejes: íz országban román színészkép:.és csak Bukarestben és Marosvásárhelyen van, vagyis Vásárhely ien- ne az a második legnagyobb színházi és egyéb román kultúrával rendelkező város?), most inkább úgy mondhatnánk, hogy az in'é- zetnek van egy magyar részlege is (egy évfolyamra két-három növendéket vesznek fel — minek?!). Ezek olyan evidenciák komám, amin nem vitatkozhatsz. Azon sem, hogy harminc éve alig hallottunk a városban román szót. Azóta megtörtént a megyésítés, ami nemcsak azt jelentette, hogy eltűnt a Magyar Autonóm Tartomány elnevezés (és lett Maros, Hargita és Kovászna megye), hanem megszűnt az addig látszólagos magyar autonómia is, a szervek, szervezetek, hivataók és intézmények vezetőit sorba a „testvérek” soraiból kiválasztottakkal cserélték fel. A székely még eleinte örvendett az iparosításnak, az ipartelepítésnek, mert azt hitte, ezután nem kell távoli vidékekre csángálnia, ha munkásként akar megélni. Igen ám, de az új Csíkszeredái és sepsiszentgyörgyi gyárakba Moldoválból és Olténiából hoztak százszámra frissen képzett szakmunkásokat, egv-egy iskola egész évfolyamát, a székely meg általában továbbra is mehetett a Kárpátokon túlra munkát keresni, s ha nem ment, küldték „hivatalból”. A szakmai oktatás meg ugye, a nyolcvanas évek elejére úgy alakult — a sokat emlegetett jog- és esélyegyenlőség elvével szöges ellentétben —, hogy magyar nyelven jobbára csak olyan szakmákat lehetett elsajátítani, amelyekre (csekély túlzással) az értelmi fogyatékosokat is lehet: asztalos, kárpitos, varrónő s ilyenek. Az elektronika, elektrotechnika, gépgyártó, autószerelő stb. a kiválasztottak, a kiváltságosaknak, az „okosabb” fajnak volt és van fenntartva. Aztán szintén „fajra való tekintet nélkül” lökdüsték meg az autóbuszon az asszonyokat, verték meg az utcán a gyerekeket, ha nem a többség nyelvén csevegtek — 1980-ban abban a városban, amelyikben 1960-ban még mozijegyet is magyarul vásárolt az a néhány nem magyar. 1963-ban még csak leröhögtük a magyar anyanyelvű történelem tanárunkat, amikor Hunyadi János helyett loan de la Hunedoara-t mondott, s ő se vette túlságosan zokon, ha mi feleléskor csak azért is Dózsa Györgyként emlegettük a tankönyvben és tanárunk szájában Gheorghe Doja-nak átkeresztelt parasztvezért. Légy komoly fiam, mondta erélyességet színlelve oktatónk, de mi még nem komolyodtunk meg, nem akartuk elhinni, hogy hőseinket, múltunkat házainkkal, földünkkel együtt ki fogják sajátítani, történelmünket meghamisítani. Egy év múlva viszont már nem vigyorogtunk azon, hogy az érettségi tablónkról le akarták tiltani a felirat magyar változatát, miszerint: Találkozunk 1974-ben. Az iskola igazgatója fülénél fogva ráncigálta le egyik kollégánkat az épület elé, hogy megmutassa, a homlokzaton is csak románul szerepel a líceum neve. Elég baj, hogy csak románul van kiírva — jegyezte meg osztálytársam, akkor még legalább ennyire lehetett szájaim. Igaz, „minisztrájkunk” miatt csaknem valamennyiünknek megtiltották, hogy jelentkezhessünk érettségi vizsgára, de a tanfelügyelőség elkerülendő a nagyobb felhajtást, salamoni döntést hozott: a tablón rajta lehet a magyar felirat is, viszont a városnak a „felszabadulás” utáni történelmében először egy gimnázium végzőseinek tablója, a mi tablónk nem lesz közszemlére kitéve valamelyik kirakatba (csak mi kaptuk meg lefotózott, kicsinyített mását). Körülbelül tíz év múlva emlegették Marosvásárhelyt úgy, mint ősi román földet, ahol mintha csak elvétve lenne néhány „odatelepített” magyar. Kábé újabb tíz esztendő elteltével lett Hargita megye is kizárólagosan ősi föld. Ha jól emlékszem, 1985-ben néztünk együtt egy tévéműsort, már meg sem döbbentünk, csak tudomásul vettük a „fejlődést”. A Megének- lünk Románia elnevezésű össznépi mulatozás (melynek célja: A Család dicsőítése és a nemzeti-nacionalista érzések csiholása) keretén belül sugározták ezt a műsort Hargita megyéről, nemhogy magyar néptáncot vagy népdalt nem láthattunk-hallhattunk e táj lakóitól, de még székely ruhás k:s- lányt vagy kisfiút sem, mintha ilyenek nem is léteznének; Csíkszeredái kislányok balett-szerelékben (mint hattyúk a Hattyúk tavában) lejtettek idétlenül a természetüktől teljesen idegen táncot. Tudod komám, hogy még sorolhatnám a példákat, s én is tudom, hogy te erre azt mondanád, mi köze mindennek a visszafordíthatatlansághoz. Hogy terjedelmi okok miatt ne keltsek feltűnést, erre vonatkozó érveit egy következő episztolában sorakoztatja fel komád. Lajos
