Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)

1989-04-17 / 89. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP •IM. 1989. ÁPRILIS 17. A férfi röplabda NB I-ben a hétvégén befejeződött a 9— 12. helyért kiírt rájátszás, amelynek tétje a legjobb tíz csapat közé kerülés (illetve maradás) volt. A Szolnoki Vegyiművek célja az volt, hogy a kjövetkező bajnokság­ban is a legjobb tíz magyar együttes között folytassa a játékot, ez azonban nem si­került. A hétvégi két mérkőzésről Liszi Ferenc edzőtől kértünk tájékoztatást. Az elsőt pén­teken Kaposvárott 3:0-ra el­veszítette a csapat. Az edző elmondta, hogy az első játsz­mában 14:12-es szolnoki ve­zetésnél több játszmalabdá- ja is volt a Vegyiművek­nek. Nagy izgalmak köze­pette azonban/ nem si­került megszereznie a csa­patnak a győzelemhez szükséges pontot, s ebben közrejátszott a téves játék­vezetőd ítélet is. Ez idegileg megviselte a játékosokat, so­kat hibáztak, de a harmadik­ban összeszedték magukat, 5:10-rői fordítottak 14:14-re, de ekkor is becsúszott né­hány téves ítélet. Szombaton Tatabányán a Komép ellen már lényegesen jobban ment a játék és sike­rült 3 :l-re (-12, 10, 10, 10) nyerni. Magára talált az együttes, jó sáncmunkával, nyitással és nyitásfogadással, valamint nagyobb akarással szerezte meg a két pontot. Közben azonban, a kiszivár­gott hírek szerint, a kapos­váriak a szolnokiak legyőzése után hazaengedték a két cseh­szlovák játékost, csaknem junior csapattal utaztak Du­naújvárosba, ahol a Kohász biztosan nyert 3:0-ra. Ha nem így történik, akkor a vasárnapi Sz. Vegyiművek— Dunaújváros mérkőzésen dől el a legjobb tíz közé jutás sorsa. Ennek ellenére a Ve­gyiművek játékosai presz­tízskérdésnek tekintették az utolsó mérkőzést. Óriási lel­kesedéssel, hallatlan becs­vággyal játszottak. Nagy küzdelem, kemény ütésváltás jellemezte a játékot, és a Ve­gyiművek 3:0-ra (12, 11, 11) győzött, bizonyítván ezzel, hogy a legjobbak között len­ne a helye. Így is csak játszmaaránnyal estek el a legjobbak között maradástól. A három nap a következők szerepeltek: Sármán, Soós, Tóth, Czamak, Hajdú, Szűcs. Csere: Illés, Fekete, Tompa, Pető. A vasárnapi játékért az egész csapat dicséretet ér­demel. NB I. Női: Sz. Vegyimű­vek—Ganz Danubius 1:3. (14, -11, -13, -11). Tiszaligeti sportcsarnok. 200 n. V.: dr. Vaszily, Pados. Sz. Vegyimű­vek: Kovácsné, Illésné, Kol- láth, Bónéné, Hajdúné, Ben- ke. Csere: Kovács, Hárnási- né, Pirókné. Edző: Vasicsek János. Jól meghúzott nyitások és kemény ütések jellemez­ték az első játszmát. 5:5 után 10:5-re vezetett a Vegyimű­vek, de lelassult a játéka és 14-14-nél egyenlítettek a vendégek. Egy jól előkészí­tett támadás ; azonban szol­noki játszmagyőzelmet ered- ményezett.A második is ha­sonlóan kezdődött, de 6:1 után visszafogta lendületét a Vegyiművek és 9:9, majd 11: 11 után a jobban támadó fő­városiak egyenlítettek. A harmadikban fej fej mellett haladt a két csapat, 8:8 után azonban a szolnoki támadá­sok erőtlenek voltak és a hajógyáriak, lelkes közönsé­gük biztatása mellett, veze­téshez jutottak. A negyedik­ben célratörőbben játszott a GANZ, a Vegyi azonban 8:8 után ll:8-ra elhúzott. Ezt az előnyt azonban nem tudta kihasználni. Jó: Hajdúné, II- lésné ill. Kissné, Simonná. Kézilabda "Kísért a múlt NB I B. Rájátszás az NB I-be való feljutásért: Szolno­ki Olajbányász—Ózdi Kohász 19:19 12:7). Szolnok, 600 n., v.: Halmai, Kovács. Szolnok: Busa—Rigó, Paku (3), Jan- kovics(l), Gulyás (3), Czibe- re (5), Berényi (1). Csere: Janik (3), Lantos (3). Kiállí­tás: mindkét csapatból 6x2 perc. Az első gól a negyedik percben született, Czibere in­dításból lőtt a hálóba. Az el­ső pillanattól kezdve érezhe­tő volt, hogy tétmérkőzésről van! szó, mindkét együttes idegesen játszott. A durva ózdi védekezés ellenére az Olaj mégis elhúzott, a fél­idő közepéhez érve 7:3-ra. A vendégek a játék lassítására álltak át és gyors adogatá­sokkal, illetve szabálytalan- kodásokkal próbálták a ha­zaiak lendületét megtörni. Az adogatásokat követő ka­pura dobásokat a kitűnően védő Busa rendre hárította — a vendégek hetesét Fejes védte —, így maradt a fél­idő végére a biztos vezetés, 12:7. A második játékrész elején Busa is hetest vé­dett, ezt követően a Kohász, agresszív harcmodorának és az emberelőnyöknek köszön­hetően az 55. percben ki­egyenlített, 18:18. Az ez utá­ni hajrában drámai verseny- futás kezdődött az idővel, amelyben a Szolnok nem tu­dott kibontakozni. Fél perc­cel a befejezés előtt Berényi százszázalékos ziccert hibá­zott. A második félidőben az Olaj játékfelfogásában ért­Gulyás (13) az ózdi védők gyűrűjében hetetlem változás állt be, amely egy pontjába került a csapatnak. A támadó és kom- binatív játékban Balogh Zol­tán gárdájának még van csiszolni valója a következő meccsig. Egyébként az Ózd ejlen a szolnoki fiúk mind­három utóbbi összecsapáson döntetlent tudtak csak elér­ni. Jók: Czibere, illetve Gráf és Üveges. Somogyi Tömegkatasztrófa egy angol futballstadionban Az angol labdarúgás tör­ténetének legsúlyosabb tö- miegkatasztrófája szakította meg szombaton délután a Sheffield i Hi! lsborough -sí a- dionlban a Liverpool és a Nottingham Forest kupa- elődöntő mérkőzését: röviid- dél a kezdés után jegy nél­Párizshan, a nemzetközi vízilabda-tornán a magyar válogatott néhány nappal ezelőtt értékes döntetlent ért el a régi nagy ellenfél, a szovjet válogatott elled. A vasárnapi döntőben ezt nem sikerült megismételni. A szovjet csapat kilenc gól kü­lönbségű győzelmet aratott, küli szurkolók hatalmas se­rege törte át a kapuikat, a zsúfolásig telt lelátókra be­hatoló tömeg által kiváltott tumultusban és dulakodás­ban eddiigi jelentések' sze­rint 94 embert halálra ta­postak, a sebesültek száma meghaladja az ötszázat. s az volt a legszembetűnőbb, hogy a magyarok az utolsó két negyedet 10:l-re vesz­tették el. Szovjetunió—Magyaror­szág 15:6 (4:3, 1:2, 5:0, 5:1). A magyar csapat gólszerzői: Tóth I. 3, Gyöngyösi, Pető- váry, Söhmiedit. Totó­eredmények 1. B. Leverkusen—1. FC Köln x 2. B. Mönchengl.—St. Pauli x 3. Dortmund—B. München x 4. Karlsruhe—Eint. Frankfurt 2 5. F. Köln—Blau-Weiss 90 1 6. Solingen—Meppen 2 7. Darmstadt—Braunschweig 2 8. Fiorentina—Napoli 2 9. Lecce—Milan x It). Roma—SampdOria 1 11. Ancona—Udinese x 12. Avellino—Padova 1 13. Barletta—Licata x Pótmérkőzések: 14. Faranto—Piaceoza 1 15. Monza—Messina 1 16. Empoli—Bari x Vízilabda Második hely Párizsban Labdarúgó NB II Továbbra is „hiánycikk" a góiiövö csatár Szolnoki MÁV MTE—Eger SE 2:2 (1:1). Tizenegyesek­kel 6:7. Szolnok, 1000 n., v.: Bogyó. Sz. MÁV MTE: Hat­vani—Kiss, Ágh, Szilágyi, Rózsavölgyi—Szőke (Seregi), Katona1, Kanyári—Kántor, Hegedűs (Varga J.), Bonto- vics. Edző: Szatmári János. Eger SE: Bodolai—Rácz, Csendes, Fegyvernek!, Len­gyel—Mundi, Horváth, Schmuczer, Simon (Pádár)— László (Kormos), Fodor. Edző: Bánkút! László. Meglepetésre a vendégek kezdtek jobban. A harmadik percben Fodor 17 méteres szabadrúgása centiméterek­kel szállt mellé. Az első ve­szélyes hazai támadás Hege­dűs nevéhez fűződik, aki­nek éles beadásáról lema­radtak a ibelsők, majd 2 percre rá Bontovics—Szőke ossz játék után Kanyári lőtt fölé. Az eleredt sűrű zápor az egrieket élénkítette föl, mert Mundi indításával Si­mon húzott el a bal oldalon, beadását Horváth 10 méter­ről a bal alsó sarokba vág­ta. 0:1. Megélénkült a já­ték, «nem engedte ki a saját térfeléről az egrieket a MÁV MTE. 20 perces ered­ménytelen kísérletek után megszületett az egyenlítés. Kiss beívelését Fegyvernek? ■visszafejelte a 16-osra és az érkező Rózsavölgyi háló­szaggató góllal egyenlített, 1:1. Szünet után egy Rózsa­völgyi—Kántor ákoió ra­gadtatta tapsra a nézőket. Az ezt követő sorozatos szárn y támad ásóik végén a hetek óta nagy formában játszó Rózsavölgyi átadását Kanyári csúnyán fölé vág­ta. Továbbra is támadásiban maradt a Szolnok, mégis az Eger volt veszélyesebb, mert a kiugró Fodor elől Hatvani kifutva mentett. Az utolsó 10 perc hozta a nagy izgalmakat. Fodor a felező­vonalnál átjátszotta Ághot, szabadon vezette kapura a labdát, de lövését Hatvani megfogta. Válaszként Ró­zsavölgyi 35 méterről el­eresztett szabadrúgását Bo- dolai jó érzékkel hárította. A 85. percben Lengyel ke­resztlabdáját Szilágyi elvé­tette és a mögötte érkező Horváth 8 méterről higgad­tan a hálóba emelt, 1:2. És még nem volt vége, mert az utolsó percben egy szöglet utáni kavarodásnál az ide- oda pattogó labdát az elő­relopakodó Ágh a kapufa segítségével a gólvonalon túlra juttatta, 2:2. A gyenge csatár játékot produkáló hazai együttes legnagyobb kritikája, hogy a mérkőzés két szolnoki gólját védőjátékosok sze­rezték. Dicséret illeti a csa­patot. mert kétszer is vesz­tes állásból tudott egyenlí­teni. A mos'tmár hagyomá­nyossá vált 11-es «párbajiban újra álul maradtak, így meg kellett elégedni a soványka egyetlen ponttal. Néder Nyíregyháza—Lehel SE 4:0 (1:0). Nyíregyháza, 2500 ni., v.: Varga J. Nyíregyhá­za: Tóth P.—Szobonya, Cse­hi, Szikszai, Cséke, Szarka, Kovács (Tóth Z.), Szilágyi, Váczi, Tóth Ernő (Vonyi- gás) Cselovszki. Edző: Bús György. Lehel SE: Balázs— Balogh, Fényes, Erdélyi, Szántai T., Szántai A., Su­lyok (Váczi), Mosonyi (Ko­vács), Molnár, Keresztesi, Ludasi. Edző: Péczely Sza­bolcs. Rosszul kezdődött a ta­lálkozó a jászberényiek szá­mára. A harmadik pereiben Tóth E. szabadrúgása még a bal oldali lécen csattant, de egy perccel később már vezettek a hazaiak. Egy jobb oldali támadás végén nagy tömörülés alakult ki a Lehel kapuja előtt, s végül Váczi Ihat méterről a ‘kapuba fe­jelt. A 16. percben Váczi nagy lövését védte Balázs. A 25. percben ismét a jász­berényi kapus volt a fősze­replő, Tóth E. 20 méteres nagy bombáját védte bravú­rosan. A félidő hátralévő perceiben kiegyenlített me­zőnyjáték folyt. A második félidőben 10 perc alatt el­dőlt a mérkőzés. Az 50. percben Tóth E. egy 23 mé­teres szabadrúgást mesteri­en a bal felső sarokba 'lőtt. A gól sokkolta a vendégcsa­patot. Négy perccel később Szilágyi lépett ki a védők közül, s a kétségbeesetten kifutó Balázs már csak el­húzni tudta a csatár lábát. A büntetőt Váczi lőtte a ka­puba. A hazaiak az utolsó perében állították be a vég­eredményt. Egy ‘bal oldali támadás végén Szikszai pon­tos beadását a felfutó Csehi lőtte a kapuba. A kiegyenlített első fél­időt követően a második gól után szétesett a Lehel és nem tudta elkerülni a na«gy- «arányú vereséget. A jászbe­rényiek jobbára csak a 16- osig tudtak eljutni, a 90 perc alatt egyszer sem lőt­tek kapura, s így «nem is ér­demeltek volna pontot. A végi'g sziikrázóan kemény, közepes színvonalú mérkő­zésen a nyíregyházi csapat megérdemelten szerezte meg a három bajnoki pontot. Szántai T. További eredmények: Ke­leti csoport: Debreceni Ki­nizsi—Baja 1:1 (1:1) — 11- esekkel 1:4, Ózd—DVTK 1:2 (1:1), Kazincbarcika— Hatvan 0:0 — 11-esekkel 4:3, Kecskemét—DUSE 1:0 (0:0), Szarvas—Metripond 2:1 (1:1), Szeged—DMVSC 0:1 (0:0). A Keleti csoport állása: 1. DMVSC 22 15 3 — 4 33-13 51 2. Szeged 22 11 4 1 6 30-17 42 3. D. Kin. 22 9 5 4 4 32-19 41 4. Metrip. 22 11 3 2 6 33-26 41 5. Szarvas 22 9 4 4 5 24-20 39 6. DVTK 22 8 4 3 7 23-23 35 7. Nylregy. 22 7 3 6 6 30-23 33 8. Szolnok 22 7 4 4 7 32-29 33 9. Kazincb. 22 7 5 2 8 23-30 33 10. Kecsk. 22 10­2 10 28-21 32 11. DUSE 22 7 3 4 8 25-29 31 12. Űzd 22 6 3 6 7 23-19 30 13. Eger 22 6 3 5 8 24-30 29 14. Baja 22 5 3 4 10 18-31 25 15. Hatvan 22 2 4 4 12 14-34 18 16. J.ászb. 22 1 4 4 13 12-40 15 Labdarúgó NB Ili Tisza-csoport Tavaszi gólzápor Rákóczifalván Volán Rákóczi SE—Szeg­halom 5:2 (3:0). Rákóczifal- va, 600 n., v.: Hunyadi. Vo­lán Rákóczi: Üjfalusi—Ladá­nyi, Silye, Hábensusz, Matu- la, Rácz, Horváth (Tóvizi), Menyhárt, Tubák, Szénási (Bulyáki). Molnár. Edző: Se­bőik György. Kora nyárias időben, szép számú közönség előtt, régi tartozását törlesz­tendő támadólag lépett fel a hazai csapat. A szebbnél szebb akciók után a 7. perc­ben Molnár a jobb oldalon elhúzott és az alapvonalról kapu elé lőtt labdáját az ér­kező Tubák vágta a hálóba, 1:0. A 25. percben Szénási futtatta Tubakot, aki elhú­zott a védők mellett és máris 2:0-ra növelte a hazai csa­pat előnyét. A 32. percben Molnár Rácz elé tálalt és az utóbbi 25 méterről bomba­gólt lőtt a bal felső sarokba, 3:0. Az első félidőben a ven­dégcsapat csupán csak egyet­len alkalommal veszélyez­tette a hazaiak kapuját. Lu­kács révén. A második fél­időben a Rákóczi tovább ro­hamozott és az 50. percben Menyhárt szöktette Molnárt, aki egy védő és a kapus köz­reműködésével összehozta a mérkőzés negyedik gólját, 4:0. Az 58. percben egy hazai kapu előtti kavarodásból Ba- gyinka ^szépített, 4:1. A 85. percben Zsombék emelt a kapus fölött a hosszú sarok­ba, 4:2. A 88. percben a cse­reként beállt Tóvizi emelt a kapus fölött a hálóba, 5:2. A hazai csapat magabiztos já­tékkal, megérdelmelten nyert a jó színvonalú, gólokban bővelkedő mérkőzésen. Jók: Molnár, Tubák, Menyhárt, Hábensusz, illetve Macskin, Kovács. Ifi: Volán Rákóczi—Szeg­halom 0:0. Balogh J. Jászkisér—Törökszent- miklós 1:0 (1:0). Jászkisér. 250 n v.: Divínyi. Jászkisér: Németh—Farkas J.„ Himpli, Farkas L., Farkas F.. Kovács (Pásztor), Tóth, Bolya Gy., Gócza, Ládi, Nemes. Edző: Bukhár László. Jó iramú és színvonalas mérkőzés volt. Az első negyedórában a ven­dégek játszottak fölényben. A harmadik percben a tö- rökszentmiklósiak hatalmas kapufát lőttek, de ezen kí­vül volt még néhány ígére­tes helyzetük. A hazai véde­lem azonban jól állt a lábán. Negyedóra elteltével feljött a hazai együttes, egyre több helyzetet dolgozott ki, de a befejezések nem sikerültek. A 37. percben aztán egy ha­zai akció után, a kapusról kipattanó labdára Nemes rá- csapott, és 1:0. Szünet után folytatódott a változatos, jó iramú mérkőzés Az 50. perc­ben Németh bravúrral vé­dett. Ezután fölénybe került a jászkiséri együttes, amit bizonyít Nemes, majd Gócza nagy helyzete. A 86. percben ismét Németh védett szépen. Végeredményben a nagy lel­kesedéssel és jól játszó hazai együttes megérdemel­ten nyert a jó képességű miklósiak ellen. Sárga lap: Szebenyi. Jó: Németh, Far­kas L., Farkas F., Farkas J., illetve Csontos (a mezőny legjobbja). Ifi: Jászkisér—Törökszent- miklós 1:3. Ficzek További eredmények: Ka­ba—Mezőtúri Honvéd 1:2 (1:2), H. Asztalos SE—Olefin SC 0:1 (0:0), Hajdúnánás«— Rakamaz 1:1 (1:1). Tizen­egyesekkel 6:7. Hajdúböször­mény—Berettyóújfalu 2:0 (1:0). Tiszavasvári—Kisvárda 1:0 (0:0). Mezőcsát—Balmaz­újváros 1:2 (0:1). Kézilabda A férfiak visszaestek a második tíz közé Sport-Sport-Sport

Next

/
Thumbnails
Contents