Szolnok Megyei Néplap, 1989. április (40. évfolyam, 77-99. szám)
1989-04-15 / 88. szám
8 irodalom» művészet 1989. ÁPRILIS 15. A költészet ünnepe A héten országszerte megemlékeztek József Attila születésének évfordulójáról, melyet immár a költészet ünnepeként tartanak számon. Versösszeállításunkkal tisztelgünk a költészet s egyben a legnagyobb magyar költő emléke előtt. József Attila: Ars poetica Költő vagyok — mit érdekelne engem a költészet maga? Nem volna szép, ha égre kelne az éji folyó csillaga. Az idő lassan elszivárog, nem lógok a mesék tején, hörpintek valódi világot, habzó éggel a tetején. Szép a forrás — fürödni abban! Á nyugalom, j, remegés egymást öleli s kél B habban kecsesen okos csevegés. Más költők — mi gondom ezekkel? Mocskolván magukat szegyig, koholt képekkel és szeszekkel mímeljen mámort mindegyik. Én túllépek e mai kocsmán, az értelemig és tovább! Szabad ésszel nem adom ocsmány módon a szolga ostobát. Ehess, ihass, ölelhess, alhass! A mindenséggel mérd magad! Sziszegve se szolgálok aljas, nyomorító hatalmakat. Nincs alku <— én hadd legyek boldog! Másként akárki meggyaláz s Megjelölnek pirosló foltok, elissza nedveim <a fáz. Én nem fogom be pörös számat. A tudásnak teszek panaszt. Rám tekint, pártfogón e század: rám gondol, szántván, a paraszt; engem sejdít a munkás teste két merev mozdulat között; rám vár a mozi előtt este suhanc, a rosszul öltözött. S hol táborokba gyűlt bitangok verseim rendjét üldözik, fölindulnak testvéri tankok szertedübörgni rímeit. És mondom: Még nem nagy az ember, De képzeli, hát szertelen. Kísérje két szülője szemmel: a szellem és a szerelem! Utassy József: Magamnak írok Mit bánom én, ha olvassa, ha nem verseimet a Nyájas olvasó! Magamnak írok. Nem csábít siker. Átlényegít az ég alatt a szó. Tudom: hazudni nem hazudtam. Minden betű ragyog, Arany sisakot hord a toliam, s fényes gondolatot. Polgár András:. IRMUSKA épek a szobák falán, mozifotók, újságkivágások, kezdetleges festmények; egykori hírességek mutatják magukat a lehető legelőnyösebb arokifejezéssel: Csor- tos Gyula, Gombaszögi Ellla, Ágay Irén, Jávor, Páger, Kabos Gyula, Gőzön . .. Irmuska portörlés közben meg-megáll előttük, a legtöbb időt azonban Jávor Pál előtt tölti. Fájdalmas-hosszan nézi az imádott szempárt. Egyet töröl az üvegen. Sóhajt. Aztán indul tovább. E késő délutáni órán lábujjhegyen közlekedik, a tárt számyasaj- tóban egy pár láb nyújtózik. Sándor alszik. Nem szabad zavarni. Csendes, puha mozdulattal forgatja meg a régi ablakkilincse1; csodálattal és végtelen szeretettel pillant a fészekre. Fejét csóválja. — Ej, ej, te csavargó Ramszesz ... szabad így eltűnni ? — mondja némi szemrehányással a félre- öillentett fejű, nagy testű galambnak, aki csőrében valami szállal éppen asszonyát készül etetni. — A feleséged bezzeg komolyan veszi a hivatását! Két napja ül a tojásokon!... Te közben kereket oldasz? Nem szégyelled magad? Becsukja az ablakot, sietve tipeg az ósdi szekrényhez, veszi a damasztabroszt, az ezüstöket, terít. Sebesen térül-fordul, ólomkristály poharak kerülnek, a vázába szál művirág. Butácska dalt dúdol: „A pénzem ma éjjel mind elmulatom, Kala-pampom, pom, kala-pam, pom, pom ...” Jó kedve van. Megáll, megnézi munkáját; ez igen! Ezt nevezik terített asztalnak! Többszöri, türelmetlen csengetés töri meg a délután csendjét. — Jövök már!... nyitom! Zsóka ingerülten, kivörösödve lép be, két kezében szatyrok, vállán táska, hóna alatt papírtekercs. — Minek hagyja bent a kulcsot mindig?!... az ember szeretne le- pakolni, kilépni a vizes cuccok- ból!... Az a nyomorult kulcs mindig a zárban van felejtve! Irmuska szelíden nézi a vetkő- ződő, göndör hajú nőt. Amúgy nem lenne csúnya, de elviselhetetlenül nagy a szája. — Nem én hagytam benne, hanem az urad! Mit hisztizel? ... Rejtvényújságot hoztál? — A hülye fejemet, nem elfelejtettem? — Az meg micsoda? Az a papírtekercs? — Magának mindenbe bele.kell ütni az orrát? ... mikor hagyja abba ezt a minden lében kanál- ságot? Megőrülök, Irmuska, meglátja, az lesz a vége! Be fogok dilizni! — Jó, jó, ezt a rövid időt már kibírod ... Nincs már sok hátra, légy nyugodt... Úgyis azt várjátok, hogy a koporsóban legyek! — Az Isten szerelmére, nagyon kérem! — kulcsolja össze kezét Zsóka. — Hagyja már a francba ezt a koporsó dolgot! A könyökömön jön ki! — mered Irmuskára, és hóna alá csapja a tekercset. ■— Üj munkát kaptam! Most kezdek hozzá!... Most jó? Sándor az asztalnál ül, bedagadt szemmel, égnek álló hajjal, BKV-egyenruhában. Zsóka tányérokra rakja az ennivalót. Irmuska szokott helyén ül, kipárnázott karosszékében, szemben a fiatalok szobájában álló tévével. — ... egyszercsak, eltűnt a Cleopátra! Nézem a tetőn, a Zu- gonitsné párkányán, sehol. Tudniillik, Zugonitsné olykor megeszi a galambokat!... Odaédesgeti, aztán zsupsz! ... elkapja, kitekeri a nyakát, mehet a lábasába! . .. Na, mondom, ha elkapta a Cleopátrát, átmegyek hozzá ... amit kap tőlem, azt nem teszi a kirakatba. .. — Mi van? Mit evett meg ki? — ásít Sándor. — Valami rohadék galambot — mondja Zsóka. — Zuhanyozz le, és gyere enni. — Zsemle nincs? — kérdi Irmuska. — Máskor ne bömböltesse a rádiót ha tíz percre lefekszem! Mikor érti már meg, hogy ki kell aludnom magam! Száz ember élete van a kezemben! Tiszta latyak minden! Egy rossz fékezés és ... — mutatja Sándor, neki vége. Kimegy. — Honnan vette ezeket a baromi galambneveket? — Kitaláltam — nevetgél Irmuska. — Tele van a kád! Ágyneműk tömkelegé — jön vissza Sándor. — Büdös van! Kibírhatatlan! Mit művel már megint, Irmuska? — Az nem büdös, az hypós vízben ázik. Ne széki rozzatok! — Évek óta levisszük az ágyneműt! Mért áztatta be? Ráadásul a fürdőkádat se használhassuk? Ilyen gonosz maga? — Ne kiabálj! Azért olyan magas a gázszámla, mert mint a kacsák, örökösen az a zuhanyozás! ...Bezzeg az étellel spóroltok?! Mindig az a párizsi?! Nincs egy zöldpaprika! Egy zsemle?! — Mért nem vett? A galambjait leste! Alig várja, hogy valamilyen jelenetet rendezhessen. Hol ezért, hol azért?! NEM TELIK KAVIÁRRA! Mit gondol, mért lakunk eltartási szerződésben? Jókedvünkből? — Elég legyen! — ordít Sándor. — Hat éve minden nap egy cirkuszt rendeztek! Az embernek kimennek az idegei! Elég! Kajálni akarok! — Nekem volt gyerekszobám! Nörszöm. És mikor feleségül vett boldogult uram, stílusom is. .. Ami neked nincs, angyalom! Ezt a terítéket megnézheted. Valódi da- maszt. Hollóházi porcelán. Ezüstök. Az mindegy, párizsi vagy borjúsült,. az asztalnak mutatnia kell! — Mert a maga férje vendéglős volt, az enyém trolivezető! — ordít Zsóka. — Magának lehettek gyermekei, itt is hagyták, nekünk nem! Hat év alatt kétszer voltam terhes, mindkétszer el kellett vetetni! — Mert a szerződésben ki volt kötve, gyerek nem lesz! Engem zavar a sírás!. — A jóságos házinéni! A nagy katolikus! Ne hivatkozzon a szerződésre! Mikor letettük a százezret, ki lett kötve, tataroztat?! Közben hullik a mennyezet! Sárga a fal! — kiáltja Sándor. — Jöjjön, nézze meg! — Van fogalma arról, mit szenvedünk Magától? Nyaralni is el kellett vinnünk! Rátelepszik az ép eszünkre! Az életünkre! Megfojt! Ülj le! — rivall Sándorra, aki menekülne a hangzavarból. — Ha egy kicsit is férfi lennél:. . rég megölted volna .. . — Megölnél?! — Irmuska felkel, levegőért kapkod. , — Űgyis azt a rohadt koporsót emlegeti folyton! — Meg ak ... akar ... akartok ölni...?!'— kérdi döbbenten, félig felemelkedve, aztán elzuhan, magával rántva hímzett damaszt- abroszát. Szeretkezés után Sándor rágyújt, Zsóka felül. — Mi van? Nem jó?... nem szeretsz? — Dehogynem. — Sötéten néz, gubbaszt a férfi, sóhajt. — Lakásunk van! Vendégeket hívhatunk! Reggelig táncolunk! magnózhatunk!? ...és gyerekünk lesz! — Azért ez őrület — mondja Sándor. — Egy embernek meg kell halni azért hogy egy másik a világra jöhessen?! Zsóka, elgondolkozik. Felkel, meztelenül járkál. — Te!... hol lehet a százezer? . .. mit nézel? ... Semmi beruházást nem csinált, a fiai Ausztráliában! Annak a pénznek meg kell lenni! — Fúriaként esik a lakásnak, módszeresen kutakodik, szekrény, fiókok, heverő alja, mozsár, kamra, fürdőszoba. Éjfél után dühödten liheg, trüsszög. Sándor a 'használaton kívüli kandallóban turkál, kihúz egy nylonba csomagolt, köteg pénzt. Kiborítja az asztalra, a csatatérré vált lakás romjai fölött bámulják egymást. Zsóka szétpergeti a pénzköteget: ötszázasok és ezresek. Egy zárt boríték. — Bontsd fel! Sándor az asztal előtt áll, kar- batett kézzel. — Mi öltük meg! — Hülye vagy te? A szíve vitte el!... eleget tűrtünk! Szenvedtünk! Miatta kapartattam ki magam, és ha nem lehet többé gyerekem?... Most akarod tönkretenni a házasságunkat..., hogy lakásunk van, meg pénzünk? — Nem. Csak... — Semmi csak! Bontsd fel. emegő kézzel gyújt rá, tépi fel a borítékot. Zsóka elsétál a szoba másik végébe, fedetlen keblére borítja a damasztabroszt. — „Kedveseim! — olvassa Sándor —. Kizsaroltam a szeretetet tőletek, mert féltem, és nem akartam egyedül lenni! Olyan voltam, amilyen, ibocsássatok meg nekem. A pénz a tiétek volt, és az is marad, legyen a gyermeketeké! Temessetek el tisztességgel! Köszönöm. Irmuska.” Zsóka égő szemmel mered a férfira. Sándor háttal áll, kibámul az ablakon; a fészekben két csupasz fióka kandikál elő Cleopátra szárnya alól. — A rohadt életbe!... — mondja Sándor. A hajnali csendet Zsóka keserű nevetése töri meg. Nevet, nevet, megállíthatatlanul. Sándor megfordul, aztán pillantást sem vetve feleségére, kimegy a szobából. Szenti Ernő: A lépésről lépésre teljessége A lépésről lépésre teljessége Az igazat szólás törvényeim bére Látszattá átképzett lényeg Késsel behasogatott fények Reményekkel sietetett vágyak Előttem jársz de megvárlak A logikátlannál bénább érthetetlen Velem maradt mit elfeledtem Kialudt tüzet élesztget szám Jobban fáj a bekövetkezett a nem akartnál
