Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-10 / 59. szám

4

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

M

1989. MÁRCIUS 10.

Pro és kontra

A szabadságharc megyei emlékeiből

Fizetni csak munka után

Tanácstagi beszámolón, vetett fel Jászberényben egy fiatalasszony egy szerinte méltánytalan fizetési kötelezettséget. Mindössze évenként 40—50 forintról van szó, amiért korábban legyintettek volna az illetékesek, a bürokrácia útvesztőiben is egyhamar elsüllyedt volna az ügy. Négy liter tej vagy öt 'kiló kenyér ára évente, mit tesz az? Érdemes azt szóvá tenni, munkát adni tanácsnak, Kéményseprő Vállalatnak, mert őket érte panasz a lakóterületi fórumon. Valóban nem célszerűbb volna legyinteni és kivágni azt a maholnap már csak filléres tételt.

Manapság azonban a társadalmi igazságérzet bizonyosan érzékenyebben reagál az ilyen apróságokra is, a hivatali visszaélés gyanúja meg az árak és bérek között terpeszkedő űr miatt. A tanácstagi beszámolón se pontosan így hangzott el. Dalmadi Józsefnétől a Puskin sétány 23-as számú 11 lakásos épület megbízottjától 960 forintot kért a vállalat. ö kifizette, s kérte a lakóktól is a rájuk eső résizt.

— Mit követelnek rajtunk, mikor két éve nem is láttunk kéményseprőt — mondja Tuza Sándorné, az egyik lakó. — A második télen fűtünk gázzal, a kéményekre semmi szükség, akár be is falazhatnák. Jó, lehet, hogy kell egy tartalék, de a második már teljesen fölösleges.

Néhány házzal távolabb,

hasonló tömblakásban az utcabizalmi legyint. Ez nem tétel, ha kérik, fizetnek, nem is törődnek vele. Inkább az utat panaszolja, ami nem régen kapott keskeny aszfaltburkolatot, és a száguldó teherautók összetördelik a szélét, nem is beszélve a gyerekekre leselkedő veszélyről. Egy másik lakótelepen, a Gács László utcában, a néhány éve átadott tömblakásokban még kémény sincs. Az ott lakók pedig éppen azért méltatlankodnak, hogy mi lesz, ha kiapad a gázcső. Fizetnék inkább a kotrási díjat két 'kémény után is.

Kémény ügyben ezek szerint valóban kusza a helyzet Jászberényben. Hol van, hol nincs, egyik helyen sokallják, a másikon keveslik a kürtők számát. A kételyeket Vidra Zoltán, a Szolnok Megyei Kéményseprő és Tüzeléstechnikai Vállalat főmérnöke igyekszik eloszlatni.

— Annak eldöntésére inem is vállalkozom, hogy el nem végzett munka után kérnek-e fizettséget a dolgozóink. Ezt maguknak a lakóknak kell tudniuk. Fizetség csak a kötelező szolgáltatás után jár, ha elmarad, ne fizessenek. Csak ennyit tudok mondani.

A tartalék kémények körül látszólag bonyolultabb a helyzet. Jogszabály írja elő, hogy tartalék fűtésről minden körülmények között gondoskodni kell. Ha a területileg illetékes áramszolgáltató vállalat nyilatkozik, hogy hálózatáról rendkívüli esetben legalább egy lakóhelyiség fűthető, akkor elmaradhat a tartalék kémény. Ez a helyzet a Gács László utca egy szakaszán is. Egyébként pedig a le nem zárt kéményeket a vállalat köteles tisztítani. A rendszeresen használt kürtőket évenként kétszer, a használaton kívülieket pedig egyszer.

Jászberény több mint 50 ezer rendes és mintegy 2600 tartalék kéményének söprése, karbantartása 13 kéményseprőre vár. Az előbbiért 52 forintot kérünk, amiért kétszeri söprés, a 'koromzsák 'kiürítése és szurkosodé« esetén égetés jár, a .tartalék kémények ellenőrzésének díja 40 forint. Ha például a fűtési rendszer megváltozásával kémények fölöslegessé válnak, azokat a lakó lezárhatja. Ezekkel azonban vigyázni kell. Két ember halálát okozta a megyében néhány éve, hogy az eredetileg szakszerűen lefa- ,lazott kéményt a lakás új tulajdonosa kibontotta, arról viszont nem tudott, hogy a padlástérben is lezárták a kürtőt. Csak azt mondhatom, hogy a panaszok alapján utólag már nehéz ellenőrizni dolgozóink lelkiismeretességét, de a lakók is követeljék meg a tisztességes munkát. A balesetveszély miatt pedig nem mondhatunk le a használatból ki nem vont kémények ellenőrzéséről. L. P.

Bővítik a megye legszebb arborétumát. Huszonhét hektárról hatvan hektárra fejlesztik a tiszakUrti parkot. A betelepítési munkában segítséget kapnak a bostoni Arnold arborétumból. Képünkön a vízvezetéknek ássák az árkot.

T. Z.

Nagy csaták fegyverei

Kard és puska a szabadságharc idejének kézi- és tűzfegyvere

A szabadságharc harcterein szemben álló honvédek és császáriak azonos fegyverrel küzdöttek egymás ellen, ugyanis a császári hadseregből a honvédség kötelékébe átkerült ezredek és zászlóaljak tovább használták régi egyenruháikat és kézifegyvereiket. Az újonnan felállított zászlóaljak és a nemzetőrség fegyverzete sem változott, csupán új egyenruhát kaptak.

A honvédgyalogság legfontosabb fegyvere a sima csövű, elöltöltős, a hadseregben 1842-ben bevezetett gyuta- csos puska volt. Korszerűbb, huzagolt lőfegyverekkel a kormány csak az elsőként megalakult honvédcsapatokat tudta ellátni. Ez utóbbiak találataránya 40—50 százalék körül volt, míg a sima csövűvel leadott lövéseknek körülbelül 20 százaléka ért célba. Mindkét puska megtöltése fáradtságos és időrabló művelet* volt — körülbelül egy percet vett igénybe.

A gyutacsos puska űrmérete 17,6 mm, ólömgolyója átmérője 15,9 mm volt. A golyó papírhengerben helyezkedett el, amely az egy lövéshez kiadagolt 8,8 gramm súlyú puskapormennyiséget tartalmazta. A 'gyutacs rézlemezkékből sodort, durranóhigannyal megtöltött henger volt, melyet a puskacső hátsó végén levő gyújtólyuk tölcsérszerű mélyedésébe helyeztek, majd a zárfedéllel rögzítették. A ravaszt elhúzva a kakas rácsapott a fedélből lAálló fogra, ennek alsó végét szót- laptotta, s felrobbantotta a gyutacsot. Ennek lángja a gyújtólyukon keresztül begyújtotta a lőport, s a robbanás energiája kirepítette a golyót. A puskához 3 vagy 4 élű döfőszuronyt használtak, melyet könnyedén a puskára lehetett erősíteni, de általában felfűzve viselték.

A hosszadalmas puskatöl- tés miatt a katonák három sorban helyezkedtek el. Miig az első sor körülbelül kétszáz lépés távolságból célzott, tüzet adott le, addig a második sor fedezte, puskáját lövésre készen tartotta, hiszen bármikor számítani

kellett váratlan 'lovastámadásra. A harmadik sor ezalatt töltötte kilőtt puskáját. A tüzelést menet követte, majd ismét tüzelés. Az ellenség vonalai előtt ötveh lépéssel indult a szuronyroham. A lövések inkább az ellenség sorainak ritkítására szolgáltak, döntést mindig a kézitusa hozott. A lovasság támadásával szemben a gyalogság zárt alakzatot, sündisznóállást vett fel. Körülbelül húsz lépésről tüzeltek, majd a további rohamozó lovasokat szuronnyal hárították el.

Pisiztollyail csak a húszárok és tisztjeik voltak felszerelve. Ezek gyújtószerkezete teljesen azonos a puskáéval, csupán mérete kisebb. E lovassági pisztolyoknak külön

csappantyúberendezésük volt, ment a lovas katona gyakran kerülhetett abba a helyzetbe, hogy lőfegyvert gyorsan fel kellett váltania a karddal, vagy fordítva. A huszárok másik tűzfegyvere a karabély volt. Ennek gyújtószerkezete szintén gyutacsos. A lovas a fegyvert vállszíjáról le sem akasztva, kantárt tartó bal karjának magasra emelt könyökéhez támasztotta, hogy biztosabban célozhasson.

Egykori leírások megemlítik, hogy a huszárok fokost, sőt karikás ostort is használtak a harcban, legfontosabb fegyverük azonban a kard volt. A szabadságharc idején a huszárok az 1824-ben bevezetett köny- nyűlovassági szablyával voltak felszerelve. Ez keskeny pengéjű, ívelt alakú, a külső ív mentén élezett kard, vas hüvelyben S alakú markolatkengyellel. 1845- től a katonai szabályzat a lovassági tiszteknek díszes, áttöréses, zárt kosármarko- laitú 'kardot írt elő, a kézfej fokozott védelme céljából. Számos főtiszt ábrákat, feliratokat vésetett kardjára (Bem, Damjanich, Petőfi). A gyalogságnál a kard szerepe alárendelt volt a szu- ronyos puskához képest. Itt 1836 óta a felül előrehajló, S alakú kengyellel készült, két vércsatornás kardot használtak melynek hüvelye bőrrel volt bevonva. A tiszti szablya markolata is egyszerű, a legénységihez hasonló.

A fegyvergyártás és a lő- szerutánpótlás rendkívül nagy gond volt a nagy sietséggel létrehozott magyar fegyveripar számára. A Pesten életre hívott Országos Fegyvergyár napi 800 puska gyártására rendezkedett be, de 500-nál többet nem tudott előállítani. Itt a lőfegyver minden alkatrészét, továbbá a szuronyokat és 'kardokat gépi erővel állítatták elő. A lőszerszükséglet fedezésére a pesti Újépületben lőszerüzemet rendeztek be.

Gulyás Katalin

Életképek

Szemtől

szembe,

egyenesen

Az üzemi demokráciáról tartott fórumon, amikor a meghívott előadó vitaindítója végére ért, ahelyett, hogy a résztvevők kérdésekkel bombázták volna, a teremben hosszú-hceszú percekig a légy zümmögését is meg lehetett hallani. Minden ösztökélés ellenére terméketlen csönd uralta a terepet. így is ért véget a fórum. Egyetlen kérdés nélkül. Bezzeg utána ömlött a szó mindenkiből. Még másnap is lenn az üzemben, reggeli közben ezt tárgyalták csapatokba verődve az emberek. S mint ahogy az lenni szokott, megoszlottak a vélemények. Volt. aki csodaszernek, tekintette a demokráciát, mások meg mellékesnek vélték azt.

— Azért nem olyan rossz a kép — érvelt egyikőjük. Mert mi volt régebben. Még nyolc-tíz éve is viharos esztendőket éltünk át. Igazgatók jöttek', mentek, se üzemi négyszög, se rendszeres fórumok. Puszta fogalomként élt csupán az üzemi demokrácia. De ahogy teltek az évek, úgy lett jobb a helyzet. Meg is szűntek a ki tételezések. súrlódások.

— Meg — tűnődött félhangosan a társa —, nem is értem, miért hajtogatják még most is néhányan a közmondásnak az igazát, hogy „ne szólj szám. nem fáj fejem”! Meg minek szóljak, úgysem változik semmi, s ráadásul még meg is orrolhatnak érte. Pedig istenbizony én még sosem éreztem, hogy visszaütöttek volna azért, mert szóvá tettem volna valamit. Mások sem tudnak ilyet említeni.

Vagyis csak kifogásokat kerestek — szólt közbe a szőke hajú fiatalember. Többen egyetértőén bólogattak, aztán folytatódott a társalgás.

— Vajon miért van ez így? — kérdezte az olajos ruhás középkorú férfi.

— Az okokat hosszasán elemezhetnénk — válasz, olta az idősebb szaki, és mondott is néhányat. Például -sokan még most is arra várnak, hogy más kaparja ki nekik a gesztenyét. Mi is , küszködünk munkaszervezési hiányosságokkal, rossz anyag cl- látással. kooperációs gondokkal. De ki mondja el helyettünk mindezt? Én, igaz „elsírom” mindenkinek, de választ nem kapunk.

— No, látjátok — kapcsolódott a beszélgetésbe egy másik munkás — itt lenne nagy szerepe a bizalmiaknak. De közülük jó néhányan „hangyává” zsugorodnak. ha több ember elü t nagy horderejű s dolgokról kell beszélniük. — Pedig beszélni kell — folytatta az

öreg szaki —, mert néma gyereknek anyja sem érti a szavát. Tudjátok, a demokrácia olyan, ahogyan azt naponta gyakoroljuk. Hisz a dolgozókat érintő kérdéseket nem dönthetik el csak „fent”, nélkülünk, főleg akkor nem, ha ahhoz szólsz hozzá, amihez értesz, amihez van mondanivalód. Ebben tényleg óriási szerepe lenne a bizalmiaknak. Most kérdezhetnétek, hogy miért nem váltják le ezeket a tagokat? Azért, mert közülük sem ismeri mindegyik igazán a jogait. Engem például bizalminak azért választott tizenöt ember, hogy képviseljem ér- idekeiket, tolmácsoljam

gondjaikat: ezt teszem, de én sem szeretem, ha pontos kérdésemre „latinul”, azaz bonyolultan, mesterkélten^ válaszolnak. Jobb azt szemtől szembe, egyenesen.

— Akkor miért nem kérdeztél a tegnapi fórumon? — szegezték neki többen a kérdést.

— Hát nem vettétek észre? Azért, mert nem voltak ott azok a főnökök, akik a kérdésekre válaszolhattak volna. így meg minek... Majd, ha találkozom velük, legyetek nyugodtak, fórum nélkül is megkérdezem tőlük azt, ami a begyemet leginkább nyomja — mondta,

miközben sarkon fordult és eltűnt a gépek között.

fl beszélgetés

Beszélgetni? nincs nekem időm arra — húzza föl a szemöldökét a hetvenes éveiben járó. de fürgeségével talál még az ötveneseket is meghazudtoló férfi.

— Sok a munkám, hamarosan fial az anyakocám és a kicsiknek készítem elő á helyet — mondja, miközben kilép az ólból és serénykedik tovább, mintha ott sem volnék. így hát tovább próbálkozom a beszélgetéssel, de az öreg csak nem akar kötélnek állni. Végső kétségbeesésemben az ól melletti frissen meszelt istáló felé bólintok.

— Voltak itt lovak?

— Voltak bizony — válaszolja. s legnagyobb meglepetésemre már’ömlik is belőle a szó.

— Ott legbelül állt a két deres, a túlsó szélen a csikók,' az innensőn meg két tehén. Nagyon szerettem az állatokat, különösen a lovakat, így aztán amikor harminckilencben megnősültem, rá egy évre már vettem egy kancát. Jól jártam vele. mert hamarosan ellett egy csikót. Egy dereset. Aztán vettem mellé még egy derest és úgy

tanítgattam. mint ahogy a gyerekeket szokták. Szükség is volt ezekre az állatokra, mert volt egy kis földem, amin gazdálkodtam akkoriban.

Hánv hold is volt? No, várjon csak. Számoljunk. Apámtól egy hold, anyám után kettő, az após is átadott ugyanennyit meg még béreltem is hozzá egy keveset. De. arra majdnem ráfizettem. Tudja kulák volt az illető, aztán miatta engem is listára akartak tenni. Állandóan molesztáltak, zavartak, hogy miért művelem egyku- láknak a földjét? Én meg visszakérdeztem: miért, baj ez? Haljunk inkább éhen? Tudtam, hogy a tűzzel játszok. ha így beszélek, de hát ez volt az igazság. Aztán téeszesítés idején meg is szorongattak egy kicsit a szervezők. Így hát nem volt mit tenni, beléptem én is a közösbe.

Hogy milyen munkakört kaptam? Áz első napokra már nem nagyon emlékszem, csak azt tudom, hogy pár hét után megtettek lógondozónak. Volt vagy nyolcvan jószág a kezem alatt. Ezt körülbelül három évig csináljam, úgy, hogy egy esztendeig kocsiskodtam is. Igaz. dolgozni kellett hajnaltól napestig, de a kereset is megjárta valahogy. EmléK- szem az első évben gabonával fizettek ki bennünket és kaptam 120 mázsa búzát, amit átváltottunk forintra. Összejött belőle egy kis summa, amit aztán a házra

költöttünk. Mert nem volt ám * ez mindig ilyen szép, mint amilyennek most látja — mutat büszkén az épület felé, s elhallgat, majd kisvártatva újra megszólal. — Bizony elszállt felettünk az idő. El sem akarom hinni, hogy már több, mint tíz éve a nyugdíjasok kenyerét eszem.

Hogy elégedett vagyok-e? Három és félezer forint körüli nyugdíjat hoz havonta a postás. Az asszony is kap valamicske pénzt, így aztán megvagyok valahogy. No azért nem . panaszkodom mert még így is a szerencsésebbek közé tartozunk. Hfl’ istennek — látja — még hetvenen túl is jól bírom magam, és ami nekünk kell. az megvan, nem szenvedünk semmiben szükséget — mutat körbe az udvaron, ahol több tucatnyi szárnyas ka- pirgál, s kicsit arrébb a kertben is megterem a konyhára való.

Szóval a szorgalmas embereknek nem kell félniük még manapság sem az éhén- halástól. habár a boltba már nemigen merek bemenni. Minden nagyon drága. Amit viszont nem értek: hogy valójában mi zajlik ebben az országban? Egyik nap' ezt halljuk, a másik nap meg pont az ellenkezőjét. Nincs rend még a fejekben sem. Ha azt megmagyarázza nekem, hogy miért van ez ígv, akkor nem bánom, elkezdhetjük azt a beszélgetést...

Lejegyezte: Nagy Tibor