Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-07 / 56. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 7. 7 Mészöv Kupa Téli versenyek Szolnokon Immár hagyomány, hogy a Fogyasztási Szövetkezetek Szolnok Megyei Szövetsége — a SZövosz felhívásához csatlakozva — minden évben meghirdeti a Mészöv' Kupát. Az idén a KPVDSZ megyei bizottsága is ide irányította sportolni vágyó tagjait, akik szép számmal vettek részt, főként az asztalitenisz-versenyen, a tiszalige- ti sportcsarnokban. E sportágban ifjúsági versenyzők is. indultak, legtöbben az iskolaszövetkezeti csoportok tagjai. Eredmények. Ifjúsági. Leány egyes: 1. Katona Barbara (Üjszász Áfész), leány páros: 1. Gedei Gabriella, Gedei Mariann (Gagarin Lakásszöv.), fiú egyes: 1. Farkas Béla (Üjszász Áfész), fiú páros: 1. Lityiéi—Budai (Jászberény Áfész), vegyespáros: 1. Katona B.—Katona K. (Üjszász Áfész). Felnőtt. Női egyes: 1. Major Klára (Jászapáti Áfész), női páros: 1. Major—Tojnai (Jászapáti Áfész), férfi egyes: 1. Makai Béla (Jászapáti Áfész), férfi páros: Kall—Rigó (Jászberény Áfész), vegyespáros: 1. Kovács—Major (Jászapáti Áfész). A Mészöv Kupa téli versenyeinek másik két sport- 1 ága a teke és a sakk volt, melyet szintén Szolnokon rendeztek meg, mintegy tíz fogyasztási szövetkezet képviselőinek részvételével. Teke. Egyéni. Női: 1. Kiss Bialázsné (T.miklós Áfész), férfi: 1. Futó András (T.miklós Áfész); csapat, női 1. Törökszentmiklós Áfész, férfi: 1. Törökszentmiklós Áfész. Sakk. Egyéni. Női: 1. Cse- tényi Anikó (Kunszentmár- ton Áfész), férfi: 1. Makai Gellért (Besenyszög Takarékszövetkezet); csapat, női: 1. Kunszentmárton Áfész, férfi: Besenyszög , Takarék- szövetkezet. Mindhárom sportág győztesei április 8—9-én Egerben képviselik Szolnok megye fogyasztási szövetkezeteit, a Szövosz Kupa országos döntőjén. Az agytorna résztvevőinek egyik csoportja (Fotó: Katona) Indul az NB lll-ae labdarúgó-bajnokság Mezőtúron élesre töltöttek Több mint kéthónapos felkészülés után a hét végén negkezdődik az „éles lövé- >zet” a Honvéd Szabó L. SE abdarúgóinál is. Szombaton 'Jyírtelken kezdik a tavaszi jontvadászatot, ahol a színén katonacsapat Asztalos 'E ellenfelei lesznek. A gárda körüli változá- okról Földesi János vézető- :dző nyilatkozott Elmond- a, hogy a felkészülést tizenöt felnőtt és három ifjúsá- ;i játékossal kezdik. A ebruári bevonulást követő- n Nagy (DMVSC), Lajkovics Szolnok), Tiba (Űzd), Ko- ács (Szeged), Földes (Vi- eoton), Nyikos (Olefin) és lorváth (Csepel) a Mezőtúr átékosai lettek. Közülük né- lányan már. az első mérkő- ésen is bevezetésre kerüllek. Az edzéseken kívül tizen- t mérkőzést játszottak a elkészülés jegyében, a ta- alyi kétékes hadrendről átérnek a támadóbb jellegű, láromcsatáros játékrendAz elmúlt szombaton hat- sázötvenheten vettek részt íarcagon a városi mezei fu- ibajnokságon. A verseny- zámok végeztével a kar- agi tejipar minden befutót gy pohár tejjel vendégelt leg. Győztesek. ,-1980—82- en szül. fiúk: Sánta L., lá- yok: Kovács Sz., 1979-ben zül. fiúk: Sánta L., lányok: ánta Sz. 1978-ban szül. iúknál technikai okok miatt jra kell futni, lányok: Beszerre, ami természetesen nem mehet a védekezés rovására. A várható összeállítás a Brakszatórisz — Horváth M., Sándor, Farkas, Dávid, — Pauk, Vadicska, Oláh, — Major, Plőkai, Nagy G. kezdő tizenegy lesz. Földesi legalább negyven pont megszerzését tervezi, ami elég lehet a feljutáshoz.. Szerinte újra jó hangulatú, elszánt társaságot sikerült összeválogatniuk. Hasonlít a légkör a néhány évvel ezelőttihez, amikor a Lehota—Qrikó—Kosztolnik- féle, azóta már NB I-ben játszó gárda vitte a prímet. Ö,k a bajnokcsapatban szerepeltek Mezőtúron, remélhetően utódaik sem adják alább. A bajnoki mérkőzéseket mindig szombaton játsszák, kivétel ez alól a Tiszavasvá- ri elleni összecsapás, melyet március 19-én, vasárnap rendeznek meg hazai pályán. N. J. rényi K„ 1977-ben szül. fiúk: Soltész Nagy, lányok: Törzsök T., 1976-ban szül. fiúk: Orlós S„ lányok: Nagy O., 1975-ben szül. fiúk: Csu- rella J., lányok: Barna N., 1974-ben sz. fiúk: Boros I., lányok: Nagy Szentesi, 1972—73-ban sz. fiúk: Szőke S., lányok: Béres A., 1971ben és korábban szül. férfiak: Szepesi T., nők: Harangi M. Teremtorna Törökszentmiklóson és Karcagon A Törökszentmiklósi Városi Sportfelügyelőség szombaton és vasárnap 20 csapat részvételével rendezte meg a városi teremlabdarúgótornát a Kölcsey Üti Általános Iskola tornatermében. Eredmények. Titász—Gimnázium 3:0, Titász—Téglagyár 1:1, Titász—FMV 4:3, Titász—Hungaricum 3:2, Téglagyár—FMV 1:0, Téglagyár—Gimnázium 3:2, Téglagyár—Hungaricum 3:2, Gimnázium—Hungaricum 2:1, Gimnázium—FMV 6:3, FMV—Hungaricum 3:2. A döntő végeredménye: 1. Titász (11—6) gólkülönbség, 7, 2. Téglagyár (8—5) 7, 3. Gimnázium 4, 4. GMV 2, 5. Hungaricum 0 pont. Táblázatok Kosárlabda. NB I. Férfi Rájátszás a 7—14. helyért Az állás 7. Videoton 9 3 1092-1017 21 8. MAFC 9 3 1133-1086 21 9. A.-erőmű 7 5 1174-1123 19 10. Szolnok 6 6 1056-1020 18 11. Sopron 6 6 1098-1124 18 12. AR Ép. 4 8 1066-1139 16 13. Baja 4 8 1117-1154 16 14. Kecském. 3 9 1044-1110 15 Március 11., szombat: Szolnoki Olajbányász—Baja, tl- szaligeti sportcsarnok, 17. Röplabda. NB I. Nőj a 13—20. helyért Az állás 13. Szeged 15 7 51 :35 37 14. Szolnok 14 8 54 :39 36 15. TFSE 13 9 45 :41 35 16. Ganz Vili. 12 10 49 :42 34 17. Ganz Dán. 9 13 39 :47 31 18. Dutép 7 15 36 :54 29 19. K. Közért 5 17 26 :57 27 20. MVSC 5 17 27 :59 27 Mai műsor Labdarúgás. Nemzetközi mérkőzés: Szolnoki MÁV MTE— Passau (NSZK-beli), Tiszaliget, 14.30. Közgyűlés. Szolnoki Kereskedelmi és Vendéglátó FSE, főiskola, 14. Egy pohár tej Közel kétszázan a karcagi mezei futóbajnokságon Kosárlabda Egy vereség anatómiája Vasárnap .este a Nemzeti Sportcsarnokból lehetetlen volt elérni szerkesztőségünket, pedig az Olajbányász képviselői megpróbálták tudósításukat eljuttatni. (A Komjádi uszodából ugyancsak lehetetlen volt vidékre telefonálni...) Ezért kértük meg Tóth Zoltánt, a kosárlabdacsapat kapitányát, hogy váltsunk szót az egypontos vereségről. — Szerintem az egész bajnoki szezonban most játszottunk a legjobban. A 'harmincnyolcadik percig vezettünk, a félidőben még tizennégy pont volt az előnyünk! — Végül egyetlen ponton múlott. — Én azt mondom, hogy mindent megpróbáltunk. Hajtottunk, akartunk. A kívülállók nagyon jó meccset láthattak, hiszen volt sok kosár, jókora iram, hatalmas hangulat... Csakhát vesztettünk. (Két perccel a befejezés előtt azzal az emlegetett egyetlen ponttal még az Olajbányász vezetett. Akkor ítéltek a játékvezetők egy szándékos szabálytalanságot, azután véleményük szerint Berkics ellépett, végül befújtak egy „támadófaultot” a szolnokiak ellen. Az is igaz, hopv így utólag már köny- nyű összerakni a mozaikokat) . i — Ezen az estén a MAFC nem volt jobb. Sőt! Mi voltunk a jobbak! Idegenben szokatlan módon végig vezettünk! Ezt a meccset mi veszítettük el. El is adtunk labdát a döntő pillanatokban... Volt egy fontos pillanat. Perszíe meccs után már minden másképpen van — mosolyodik el először Tóth Zoltán. — Kiss’ Sanyi egy plusz egyet dobhatott. Addig minden bement, jól is játszott nagyon. Hát másfél perccel a lefújás előtt, egypontos vezetésünknél mi a jó döntés? Jöjjünk oldalról vagy Sanyi vállalja el az egy plusz egyet? Elvállalta. Kihagyta. Krasovec meg hat másodperccel a vége előtt nem hibázott. — A bírókról egy szót sem...? — Mi értelme van? A MAFC tfégig nagyon agresz- szív volt, ezt a játékvezetők hagyták. Most mit csináljunk? — A Népsport botrányos szolnoki szurkolókról ír. — Az bizonyos, hogy hangpárbaj volt. A szolnokiak tapsra vezényelték az egész sportcsarnokot. A végén viszont berohantak a pályára, de a játékvezetők már akkor az öltözőben voltak. A vendéglátók játékosaival szóváltásba keveredtek, de a „dumán” kívül ott mást nem vettem észre. — Szerdán Zoltán napja van. — Én szombaton este pezsgőt bontanék. Mondom, szombaton este. A Baja elleni győztes meccs után! — Minden jót a névnapihoz, a győzelemhez egyaránt. MAFC—Szolnoki Olajbányász 105:104 (52:66). Nemzeti Sportcsarnok, 1500 néző. V.: Hajniss, dr. Páli. MAFC: Lesti (8/3), Armang- hani (14), Mokos (24/6), Krasovec (31), Gergely (13). Cs.: Kókay (2), Kárpáti (10), Jenei (3). Ed?ő: Kangyal Tibor. Sz. Olajbányász: Kiss S. (8), Kmézics (8), Fésűs (12), Judik (13/3), Berkics (39/3). Cs.: Misek (6), Tóth Z. (16), Radonjics (2), Vida (—), Edző: Szalay Ferenc. H. Z. Fotó: Hargitai Vívás Dián Tamás duplázott A Szolnok Megyei Vívó Szakszövetség vasárnap rendezte meg az idei megyei középiskolai vívóbajnokságot, leány és fiú tőr, valamint kard és párbajtőr számokban. A verseny értékét nagyban emelte, hogy Bács és Békés megyei vívók is — meghívás alapján — pástra léptek, így az indulók száma meghaladta a hetvenötöt. Megyénkből a szolnoki vívókon kívül a karcagi, kisújszállási és törökszentmiklósi versenyzők is indultak — párbajtőr kivételével — a másik három számban elérhető minősítő pontokért. A minősítést jelentő három számban, a döntőbe jutásért két fordulón kellett sikeresen továbbjutni a versenyzőknek. Eredmények. Leány tőr. Bajnok: Danics Dóra, 2. Ka-, pitány Mónika 6—6 győzelemmel. Üjravívás során Danics 5:2 arányú győzelmével szerezte meg az aranyérmet (Mindkettő Verseghy Gimn.) 3. Szulimán, 4. Tamás 5—5 gy., 5. Végh 3. 6. Vince, 7. Munkácsi, 8. Váradi 1—1 gy. Fiú tőr. Bajnok: Dián Tamás (Vízügyi szakk.) 8, 2. Kövesdi (Varga G.) 6. 3. Hegedűs (Gépip.) 6, 4. Csigó 6, 5. Gőz 4. 6. Szikszai 2, 7. Molnár 2, 8. Váradi 1 gy. Dián szód stílusban biztosan nyert. Kard. Bajnok: Száva Tamás (T.-miklós G.) 7. 2. Kamarás 6, 3. Faludi 5 (mindkettő orosházi gimn.), 4. Németh 4, 5. Kóródi 3 (mindkettő T.-miklós), 6. Ábrahám 2 (Karcag). 7. Pe- riti 1 (Orosháza), 8. M. Tóth 1 gy. (Kecskemét). Régen látott színvonalas kardverseny volt. Párbajtőr. Bajnok: Dian Tamás, 2. Csigó (605 DSK) 6—6 gy. Holtverseny 5:3 Dian javára, 3. Hegedűs (Gépip.) 5, 4. Kövesdi, 5. Gőz, 6. Kovács: 7. Komáromi (utóbbi kettő Kecskemét). A jól sikerült bajnokság összefoglalóján df. Király István elnökségi tag a megyei szövetség nevében köszönetét fejezte ki Tömöri István testnevelő tanárnak, a karcagiak szakvezetőjének, a vívósport érdekében végzett önzetlen társadalmi munkájáért. * * * A BVSC és a MÁV MTE együttműködése, olimpiai beszámoló. Tervszerű előkészítés után, március 3-án került sor Szolnokon a Budapesti Vasutas SC szakosztály és a MÁV MTE szakosztály közötti kapcsolatfelvételre. Beliczay Sándor, kiváló nevelőedző két tanítványával, Érsek Zsolttal és Szekeres Pállal utazott Szolnokra, a helyi szakosztályhoz. Beliczay jelenleg a legjobb tőrvívó mesterek egyike. Érsek, főiskolai és junior világbajnok, klubtársával Szekeressel együtt kovácsa volt a szöuli olimpián bronzérmet szerzett magyar tőrcsapatnak. Mindketten nyertek az elmúlt évben világkupa versenyt, olimpián Érsek Zsolt egyéni ötödik helyezett is volt. A találkozó, vetítéssel kezdődött, amelyen a szolnoki vívók Érsek és Szekeres 1 sikeres nemzetközi versenyein készült felvételeiket láthatták. Ezt követően Beliczay mindkét tanítványával vívóakadémiát mutatott be. A bemutató után Dávid és Mészáros edző, valamint néhány szolnoki vívó kérdéseket tett fel a tőrvívás „műhelytitkairól”. Ennek kapcsán hasznos vélemény- csere alakult ki. A megbeszélés fehér asztalnál folytatódott, amikoris megállapodtak abban, hogy a MÁV MTE a Pesten majdan továbbtanuló vívóit a BVSC felé irányítja, ugyan- akkór a BVSC több vívóját, így az első oszt. Csányi Imrét \ és esetleg még más olyan fiatal tehetséget Szolnokra irányít, akik a BVSC I- csapatába már nem férnek be. Ez a megállapodás mindkét félnek kölcsönösen előnyös. Ezen túl Beliczay mester meghívta a szolnokiakat, hogy szombatonként látogassanak el a BVSC vívótermébe, ahol lehetőségük lesz a pesti sportolókkal barátságos mérkőzések keretében technikai és taktikai képességeik javítására. — Szentistvány — Röplabda A cserék felfrissítették a csapatot NB II. Férfi. Élgép—Szolnoki Titász 1:3 (—5, —6, 9; —6). Budapest. Vezette. Kiss. Titász: Nagy A., Juhász, Balázs, Pirók, Peágity, Kiss. Csere: Széles, Sülé, Nagy T. Edző: Pénzes György. Az első két játszma megnyerése biztos győzelmet sejtetett. A harmadik játékrészben érthetetlenül Karcagon Farsang Kupa elnevezéssel kispályás terem-labdarúgótorna volt az elmúlt hétvégeken. A felnőtteknél 25 csapat nevezett, a kupát a helyőrségi klub szerezte meg a SZ1M Gépgyár együtvisszaesett a Titász, mely folytatódott a negyedik játszmában is, 0:6-ig. Ekkor a cserékkel felfrissítve, állva hagyta ellenfelét a Titász, és teljesen megérdemelt győzelmet aratott. Harcos, küzdő játéka miatt dicséret- illeti az egész csapatot. Ifi: Élgép—Titász 0:3. tese előtt. Az általános iskolás korosztályban nyolc csapat versengett (köztük tiszafüredi iskolák is). A dobogóra a következő csapatok állhatták: 1. Arany János Ált. Isk., 2. Kálvin Üti Ál. 3. Zádor Üti Ál. Jégkorong A válogatott mérkőzése Jászberényben Amennyiben az időjárás is úgy akarja, nemzetközi mérkőzést láthatnak március 9-én a jászberényi hokibarátok. A világbajnokság C-csoportos küzdelmeire készülő magyar válogatott a lengyel első osztályban szereplő Janow együttesével csap össze ezen a napon 19 órai kezdettel. A mérkőzés jó szórakozást nyújthat a „kilátogató szurkolóknak, hiszen a vendégek a lengyel jégkorongsport élvonalába tartoznak, válogatottjuk az A-csoportban szerepel. Farsang Kupa \