Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-04 / 54. szám
1989. március 4. irodalom, művészet Gál Éva Emese: Szeress! falak félelmek csendek tanácsok között menj ahogyan mások akiket pőrére vetkeztettek kegyetlen simogatások . szeress ott ahol megszűnik a tér ahol összezsúfol a kényszer millió létet valami sajgó mezítelenséggel ahol nincs múlt hogy messzesége visszaszólítson egy álmot ahol megszűnik az'álom betakarni a valóságot ahol már nincs szó hogy kimondja nincs képzelet tmi megteremtse szeress úgy ahogy nincs erőd jövőre fényre szerelemre itt ahol a védtelen szívekben mégis földobog az ének ahol nyílnak a sebek mint a rózsák vagy mint a gondolatok: pirosak hófehérek Szenti Ernő: A kiszámíthatatlan háta mögött Az igazzal való foglalatoskodás nélkül Elérhetetlen számomra a szó Szívverésem ökle elől Elhajolt a fürge mozgású idő A kiszámíthatatlan háta mögött Törvények lopakodnak nesztelenül Sötétséghez szokott álmaim szemét Bántja a nappal világossága Irigykedik a gyűlölet A simogatássá melegedett mozdulatokra Kudarcként élte meg mosolyom Szájam mozdulatlanságát Peterman Károly: Furcsa tájon A középkorú férfi, Vili kongó, monoton léptei. — Faltól falig, faltól falig, faltól falig .. A léptek zaja lassan egy ceruzával való kopogásba tűnik át. Magabiztos, cinikus, kárörvendő férfihang hallatszik. A főnök nyálasán. magas, éneklő, tudálékos hangon szót. — Azt hiszem, maga még nem érti egészen jól, hogy mi is történt tulajdonképpen, node sebaj, majd én elmagyarázom. Vilikém, te el vagy bocsátva. És a ceruza szenvtelenül kopog. Vili szenvtelenül monoton léptei. — Faltól falig, faltól falig, fal- , tói falig ... Ablaktörlő kattogása. Halk motorzúgás, kint eső. Szeméből néha elsuhan egy-egy kocsi. Az autóban sókáig csönd, aztán papírcsörgés. Barátságos férfihang kérdezi. — Kérsz? Vili feleszmél gondolataiból. — Mi? — Cigit.. — Ahan. Űjabb papírcsörgés majd öngyújtó kattanása. Csönd. ' — Kivágott? — Ki. Ebbe beleőrül az ember. — A szarláda! Ismét nyomasztó a csönd. Hirtelen kiáltás harsan. — Te hülye, mit csinálsz? Engedd el a kormányt! Nagy csörömpölés után nyomasztó csönd. Néhány nehéz lélegzetvétel; majd Vili ordítása hallatszik. A férfi monoton szív- hangja. — Túléli, doktor úr? — Igen. Neki szerencséje volt. Tárgyilagos, hideg hang szólal meg a rádióból. — Egy huszonnégy éves fiatalember szombaton tragikus autóbalesetet szenvedett... A férfi kongó lépteinek üteme felgyorsul, zaklatottan járkál. — Faltól falig, faltól falig, faltól falig. .. Női léptek. Meggyötört, idős női hang. — Ide figyelj, fiam! Én megmondom magának őszintén, hogy magát hibáztatom a fiam haláláért. Kívánom, hogy bűnhődjék meg méltón! Majd a börtön négy fala között megtudja, mi az a magány. Járkálhat majd egyik faltól 3 másikig, és nem lesz kihez szólnia. Ezt kívánom magának. — Faltól falig, faltól fal'«?, faltól falig... ' Egy nagy terfemben sok ember zsibong, aztán hirtelen megszűnik a zsongás. — A vádlottat a bíróság a szakértők véleményének figyelembe vételével a vádak alól felmenti... A kis szoba, üres, a középkorú férfi léptei konganak. A falak mentén járkál körbe- körbe. Üvölt. — Faltól • falig, faltól falig, faltól falig ... Kovács Tibor: Karcagi zug Géczi A. János: Papírvizsgálat zinte dél lett. mire . azon a keddeni sorra S í i kerültem. „Na Poprá" di. --most vagy soha!” — kezdtem fújni mon- ; dókámat csengő hangon, del le is lohadtam menten. "Egész délelőtt arra számítottam többen lesznek, egy igazi bizottság, hogy! a, fontos munkájuktól elráncigált szaktekintélyek fagyosan merednek majd rám mintha én rendeltem volna el megmérettetésem, én lennék az oka, hogy itt elpazarolják — s mire! — a drága idejüket. Ehelyett egy kopaszodó, már majdnem öreg férfi bámuít rám az asztal túlsó oldaláról. „Néz. tehát még vagyok!” — emberéltem meg magam. s újult erővel hadartam tovább az idejében megküldött kérdéseikre előkészített válaszaimat. A férfi unottan, már-már bosszúsan hallgatta mondandómat. Arcjátékáról lerítt. saját kelepcéjébe sétálhatott bele, hiszen a típuskérdéseikre csak típusválaszok születhettek. Félbe is szakított, s csak akkor élénkült meg kissé, amint kurta intésére kiteregettem eléje a papírjaimat. —Eddig rendben is volnánk — mondta. Aztán csak ült ott. szótlanul, mellén az úgy látszik itt mindenki számára kötelező szolgálati jelvénnyel Ült és nézett. „P.ALI VAN P. / IRODAFÖNÖK” — " sikerült kibetűznöm a fehér műanyag lapocskára erősített névjegykártyát. Közben ő csak nézett, nézett azokkal a furcsa-nagy, mindenki számára érthető elkötelezettségét hirdető szemeivel. „Eh, nem lehet rossz fiú. ha egy kicsit kíváncsi is . .. Ez! nemi ez a pali” — emberelterrv meg magam újra, s mintegy oda-nem-valósá- gom bizonyításaként. elszántan néztem a szeme közé. ö ülve, én állva — hosszú ideig néztük így egymást. „Hát nem megmondtam, hogy nem lehet rossz fiú!... Hogy is lehetne egy Pali vagy) P.? Mert lefogadom, ha utánanéznék, kiderülne. csak megérkezett ő is egy nap, északról, a flamandokkal” — játszadoztam el a neve adta lehetőséggel. „Pali van Pali. VILÁGKÖRÜLI UTAZÁSOK! Ugyanott: CAMUS- NAPOLEON, gyarmatosításkori tengerészf laskákban! Valamint Minden Hónapi Első Keddjén: FLAM AND AUKCIÓ! (Garantáltan osztályonfelüli árak!)” — fürkésztem most. már szinte kíváncsian az arcát. „Mert az is lehetne, ha nem ülne itt, így . . . S nem, nézne ... De mi az. hogy nézne? ! — Valami baj van a papírjaimmal? ! — elégeltem meg végül is flamand mivoltomat. — Nem ... Dehogyis! „Ez hiba volt: kérdezni, amikor azért hívattak, hogy válaszoljak!” De én már ilyen vagyok. Hirtelen haragú. Mérgem viszont szalmaláng életű. Egy kis lobogás, izzás, s aztán már csak a pernyeíz marad. Azt nyelem aztán sokáig,' ahelyett, hogy az asztalra csapnék — egyszer legalább! —, és megmutatnám puskaporos mivoltomat. De én már ilyen vagyok. Mérgében is önmagát rövidítő. „Mert ez már mégiscsak... Így végigmérni az embert!” A férfi közben ráérősen forgatta. silabizálta papírjaimat. Mozdulatai elárulták, végre igazi-dolga akadt. Néhányszor abba is hagyta a vizsgálódást, s ilyenkor tollán igazítva, a hozzáértők gyönyörével bejegyzett valamit a nagykönyvbe. „Elkönyvel ez, vagy mi? !” Hosszú, hosszú percek teltek el, s mire azt hittem, a végére értünk ennek az egésznek, kiderült, valami mégsem stimmel, mert? újból sorravette papírjaimat. Egy pillanatig úgy tűnt. személyazonossá- gimból meg a munkakönyvemből, mintegy a maga szórakozására, várat épít. vagy legalábbis alagutat, hogy alája dughassa az ösz- ■ szehajtogatott keresztlevél-másolatokat, megannyi diplomám fotókópiáit. meg a sok miegyebeket, melyeket — a munkahelycsere útvesztőjében némi jártasságra szert téve — készségesen sorakoztattam volt ki eléje; de elkomorodó pillantásából ítélve, szórakozásról szó sem( volt. —. A vállalati minősítése hiányzik! — jelentette ki harciasán. Valami mentegetőzésféleséget mormogva dugtam orra alá a két- pecsétes papírost, megtoldva még, a biztonság kedvéért, hovátartozá- saimat. s szabályosan igazolható mindenféle tagságomat tisztázó könyvecskékkel. Erre lehiggadt. — Eddig, rendben is volnánk — mondta. Aztán csak ült ott, mellén az úgy látszik itt mindenki számára kötelező szolgálati jelvénnyel. Ült és nézett. Mustrálgatott. Sőt. többször is végigmért. tetőtől talpig. Míg rá nem szóltam: — Valamj baj van a papírjaimmal? — Nem... Dehogyis! — ingatta a fejét, mintha- őt lepte volna meg a legjobban ez sS nem várt fejleményj — Habár ki tudja? ülve. én állva — nézetük egymást hosszú 0 ~ - ideig, s amint végül is elkapta' rólam a tekintetét, visszanyert magabiztosságomból i már egy mosolyra is tellett volna; ha nem veszem észre, hogy valójában azért nem engem néz, mert rám figyel, rám: a nagykönyvbélire. „Néz, mert vagyok!” — hasított) beíém a dühvei azonos felismerés. „Mert itt, ill. ott vagyok!” — meredtem iszonyattal a nágykönyvre. És azóta, bár mindannyiszor utamra enged a következő papírvizsgálatig megválaszolandó kérdéseivel, szóval én azóta . .. azóta mindig magamon érzem a nagykönyvből rám meredő tekintetét. Dorkovics Ágnes: József Attila Karcagon jő az alkony, rá az este. bsszesürülnek a tárgyak, s illő díszeik levetve lényegükkel eggyé válnak. mi közel, mind messzit sejdít. lesben áll a kandi ész: a sötétben fogdmegesdit jár, mint a zsebes csibész. nincsen domb itt, sík vidék ez. míítrágyaszagú a táj. s fönn a fák közt körbefércelt udvarral egy tanya száll. fönn a fák közt ring az álom. ring a sárga színű nincs, s lenn a közös, nagy kaszálón ebek kardala nyüszít. ím a rendben torz kis inda társai közt mit sem ér. de lassan jár az égi inga: minden fűszálat elér. mert a torz is Egy, ha torzan. s nincs törött lét, mégha Szép is. . . hull az éji harmat hosszan, ' - cseppjei a lelket érik.
