Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-29 / 74. szám

6 Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk a rokonokkal, ismerősökkel, jó barátokkal, hogy SZALAI MIHÁLY hosszú szenvedés után 57 éves korában elhunyt. Teme­tése március 30-án 13.30 óraK kor lesz a szolnoki Munkás­őr úti temetőben. Gyászoló család. Életének 59. évében elhunyt BOROS GYÖRGYNÉ szül. Marton Klára. Földi maradványait f. hó 23-án a szolnoki református temető­ben helyezte örök nyugalom­ba a gyászoló családja. Fájdalommal, megtört szív­vel tudatjuk, hogy SZARKA FERENC életének 51. évében súlyos betegségben elhunyt. Ham- vasztás utáni búcsúztatásáról később adunk értesítést. A gyászoló felesége, fia. Hálás szívvel mondunk kö­szönetét mindazoknak a ro­konoknak, akik KUN LASZLÓNÉ temetésén részt vettek, sír­jára virágot, koszorút he­lyeztek, részvétnyilvánításuk­kal mély fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Férje és családja, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik SZABADOS ANDRÁS temetésén március 22-én megjelentek a tószegi te­metőben, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvét­nyilvánításukkal mély fáj­dalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család. Fájó szívvel mondunk kö­szönetét a testvéreknek, a rokonoknak, az ismerősök­nek, a szomszédoknak és a munkatársaknak, akik sze­retett feleségem, édesanyánk, és nagymamánk, DANYI ISTVÁNNÉ szül. Kovács Julianna te­metésén megjelentek, rész­vétükkel fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Gyászoló férje, gyermekei, unokái. Köszöhetet mondunk mind­azoknak a. rokonoknak, szom­szédoknak, ismerősöknek, a Mezőgép Vállalat kollektí­vájának, akik CSONTOS SÁNDOR temetésén részt vettek, sír­jára koszorút, virágot he­lyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyá­szoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mind­azoknak a rokonoknak, is­merősöknek, szomszédoknak, akik felejthetetlen halottunk, K. SZABÓ ANDRÁS temetésén megjelentek és fájdalmunkat enyhíteni igye­keztek. Gyászoló család, Rá- kóczifalva. Köszönetét mondunk mind­azoknak, akik GYÖKERES ISTVÁNNÉ szül. B. Nagy Eszter teme­tésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíte­ni igyekeztek. A gyászoló család, Karcag. EXPRESSZ SZOLNOKON város­központi kétszobás, 54 m*-es, gázos, er­kélyéé öröklakás el­adó kp. + OTP-át- vállalással, vagy kp.-ért. Szolnokon,. Zagyva-parti sétány 3. III. 12. Érdeklőd­ni 17 óra után a hely­színen vagy a 42-360- as* telefonon egész nap. (4806) * Szandaszőlős, Váci M. út 43. szám alat­ti gázfűtéses, másfél szobás kertes csa­ládi ház és 50 m--es, központi fűtéses műhely eladó. Ipa­ri áram van. Érdek­lődni a helyszínen állandóan lehet. HÁROMSZOBÁS, gázos .családi • ház sürgősen eladó. Zagyvarékas, Egy- ség út 6. (4603) KIVÁLÓ állapotban levő, garázsban tar­tott, 1 éves Lada 21061 típusú sze­mélygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet na­ponta Szolnok, Ju­bileum tér 4. V 26., 17 órától. (4805) INGATLAN SZOLNOK belváro­sában társasházépí­tésre alkalmas in­gatlant* keresünk megvételre lakottan is. Jelentkezni: La­kásépítési Iroda, Só­lyom út 1. (Múzeum étterem mögött.) 0479) __ 1 230 000 Ft kp. - -f- 520000' Ft OTP-vel eladó vagy buda­pestire cserélhető Mezőtúr. Martino­vics út 7. szám alat­ti sorházban levő új 123 m—es garázsos, padlófütéses lakás. (3859) ____ H ÁZ eladó Abony- ban, Gyarríiati út 16. szám alatt. Irányár: 300 000 Ft. (3902) ÉPÍTÉSI telek eládó Szolnok. Kaffka Margit 21. alatt. Alappal és építő­anyaggal együtt. Gáz bekötve. Ér­deklődni: Vörösme­ző 151. 17 órától (3812)__________________ MEZŐTÚRON, főút mellett, összkom­fortos családi ház eladó nagy mellék- épülettel, ipari árammal. Gábor Zsigmond, Beloian­nisz u. 99. (141) ELADÓ Martfű, Mártírok út 3. fsz. 1. alatt 43 m* 2 * 8-es gá- zos lakás. (4093) AZONNAL beköltöz­hető, kertes családi ház, megosztható te­lekkel eladó. Tö- rökszentmiklós, Munkácsy út 35. Irányár: 450 ezer fo­rint. Érdeklődni le­het: Törökszentmik- lós, Munkácsy út 38. alatt. (3967) SZÉLEVÉNY, Klap­ka Gy. út 2. alatti családi ház eladó. Érdeklődni: Szele­vény, Rákóczi út 19. (4498)_________________ T iszaföldváron. Ku­rázsi II. út 10. szá­mú lakóház nagy te­rülettel eladó. Ér­deklődni: szombat, vasárnap. (4495) KENDERES, Bocskai út 10. alatt kétszo­bás, -összkomfortos, fürdőszobás, pincés, zárt verandás csa­ládi ház eladó. Irányár: 450 ezerfo- rint. (4272)___________ C serkeszőlőben Gö­bölyjárás 27. szám alatti lakóház prés­házzal, melléképü­lettel 200 négyszögöl telekkel eladó. Ér­deklődni : Tiszaino- ka, Rákóczi út 7. (4497) __________ S zandaszőlős köz­pontjában 500 négy­szögöl zártkert meg­osztva is eladó. Ké­sőbb két építési telek lesz belőle. Érdek­lődni: Szandaszőlős, Krúdy út 75. (45710) FARMOSON 600 négyszögöl szőlő- gyümölcsös, prés­házzal, kúttal, tel­jes felszereléssel el­adó. Irányár: 120 000 Ft. Érdeklődni: Üj- szász, Erzsébet krt. 39. (3986)____________ J ÁSZBERÉNY, öregerdő 34. alatt 800 négyszögöl szán­tó, kúttal, villany­nyal eladó. Érdek­lődni: Jászberény, Zagyva-part u. 5. (Aprítógépgyár mel­lett). (4106)_________ E GYSZOBÁS OTP-S lakás eladó. Szol­nok. Keskeny János u. 2. fsz. 7. Érdek­lődni: naponta, dél- után 4—6 óráig. (2607) ELADÓ 2 szoba, összkomfortos, 51 m2-es alapterületű lakás’ Szolnokon kp. -f OTP-átvállalással. „Széchenyi 457” jel­igére a kiadóba. (4129)_________________ E LADNÁM vagy el­cserélném Szolnok, Vas Gereben út 6. szám alatti házamat. (4078)__________________ Tiszaföídvár—Ho­mok, Aranykert út 11. alatti lakóház, melléképületekkel és egy hold gyü­mölcsössel olcsón el­adó. Érdeklődni: Homok. Árpád út 117. (Pintérné). (4077) Kunszentmárton, Dimitrov út 1. szám alatt családi ház el­adó. Ipari áram, gáz bevezetve. Érdeklőd­ni; ÜMK Kunszent­márton, dr. Somodi. (4076)__________________ ABONY. Szamuely Tibor út 37. alatt a hobbikertek mellett, 2200 m2 telek eladó. Kertészkedésre, ál­lattartásra alkalmas. Artézi víz, villany­bekötési lehetőség van. Irányár: 35 Ftm'2. Érdeklődni ugyanott Sutus Ká- rolyná, szombat, va­sárnap egész nap, hétközben 16 órától. (4074) ELADÓ családi ház nagy kerttel Tisza- gyenda. Alkotmány út 26. alatt. Érdek­lődni: Alkotmány út 28. alatt. Lőrincz Istvánnál. (4070) NAGYKÖRŰI ^Ho­mokon közel 700 négyszögöl termőre forduló gyümölcsös eladó. Érdeklődni a 4i-464-es szolnoki telefonon. (4111) KÉTSZOBÁS, köz­ponti fűtéses csalá­di ház eladó. Szol­nok, Csallóköz 29. (4131) ________ T iszavárkonyi sző­lőben 430 négyszög­öl bekerített zárt­kerti telek eladó. Érdeklődni: Szol­nok, Kassai út 43. fsz. 2., telefon 41- 683. (4128)____________ E LADÓ Szolnok, Motor út 25 a. 1670 m2 külterületi rész hétvégi házzal, gaz­dasági épületekkel, állattartásra alkal­mas, víz az udvar­ban. Érdeklődni: hétvégén. Szolnok, Katona József út 20. (4125)__________________ KÉTSZOBÁS, für­dőszobás családi ház eladó 300 négyszög­öl kerttel Rákóczi- falva, Jókai út 34. Érdeklődni délelőtt. (4062)­ELADÓ Malomszög­ben 998 m2 zártkert, 26-os női kerékpár, sötét 3 ajtós szek­rény. televíziós szek­rény, ágyneműtar­tós heverő. Érdek­lődni: 36-169-es te­lefonon, 17 óra után, yagy Szolnok, Kos­suth tér 7—8. III 2., BakondL (4055) ELADÓ Szolnok, Ta­nács út III. ép. I 5. OTP-s társasház 54 m-, két szoba, log- giás. Érdeklődni le­het a fenti címen minden nap 16 órá­tól. (4054) ELADÓ Fehérhe­gyen Egerben ki­emelt üdülőkörzet­ben 400 négyszögöl üártkert, félig kész üdülővel, építési anyagokkal. Víz, vil­lany van. „Üdülőte­lek” jeligére a ki- adóba. (4140) TISZA JENŐ, Vasút út 66. szám alatti csa.ládi ház beköl­tözhetően eladó. Ér­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP l -------------------------------------------------------i 1989. MÁRCIUS 29. deklődni: 5094 Tisza- jenő, Kossuth út 34. (4148)_________________ S ZOLNOKTÓL 30 km-re két család ré­szére is alkalmas, külterületi ingatlan sok gazdasági épü­lettel, nagy telekkel eladó. Víz, villany van. Irányár: 270 000 Ft. „Tiszasüly” jel­igére a kiadóba. (4280) SZOLNOK, Várko- nyi téri 30 m'-’-es szövetkezeti laká­som eladnám. „Ke­leti fekvésű” jeligé- re a kiadóba. (4306) KÉT szoba. össz­komfortos, 55 m'-es lakás eladó vagy kertes házra sima cserével elcserélhe­tő. „Széchenyi la­kótelep” jeligére a kiadóba. (4371) KÉT szoba, össz­komfortos lakás el­adó. Jászberény, Puskin sétány 23. III 10. (4346) KARCAG, Hajnal út 45. szám alatti csa­ládi ház eladó. Ér­deklődni: Karcag, Asztalos J. út 21. (4439)_________________ K ÉTSZOBÁS, 68 m - es, gázfűtéses csa­ládi ház eladó, vagy lakótelepi 3 szobás lakásra cserélem érr tékegyeztetéssel. Ér­deklődni; Szolnok, Bokányi D. út 3. délután 16—19 óráig. (4751)_________ a bAdszalók, Damjanich út 1 1. alatt üdülőövezetben 2 szobás. komfor­tos családi ház el­adó. Érdeklődni: Abádszalók, Hársfa út__3. (4833)____ T ISZAFÜREDEN az új 33-as úttól 400 m-re a Füstösdomb utca végén Takaró u. 6. számú kertes családi ház — szo­ba, konyha, fürdő­szoba, mellékhelyi­ségek, pince 4- 500 négyszögöl gyümöl­csössel, azonnal be­költözhetően sürgő­sen eladó. Irányár: 460 000 Ft. Érdeklőd­ni: Balatonszabadi, Bem J. U.25., Fegy- verneki István. (4775) Mezőtúron, Beloian­nisz út 69. számú fürdőszobás kis csa­ládi ház. Irányár: 450 000 Ft sürgősen eladó. (443) malomszögben" 225 négyszögöl be­kerített telek eladó. Szolnok, Keskeny * J, u. 48. II 6. (425) GARÁZS eladó a Jósika úti garázsso­ron. Érdeklődni: 34- 033 413-as szolnoki telefonon. (4082) ÜJSZÁSZ* központ-, jában áron alul el­adó ötszobás csa­ládi ház kerttel, ga­rázzsal. Érdeklődni: Demeter, Szolnok, Tóth F. u. 1. 17—18. (4289) ___________ K isújszálláson a 4. sz. főúton a Felsza­badulás út 19. szá­mú ingatlan, volt plébániaépület, 276 négyszögöl telek­résszel, magánsze­mély, vállalat vagy szövetkezet részére eladó. Érdeklődni: dr. Mátrai Benedek, Kenderes, Lenin ut 38. Telefon: 50. (4292) TÓSZEG, Abonyi út 5. számú tanya el­adó jószágtartásra alkalmas, kövesút- hoz közel. Villany, artézi víz van. Sá­tortetős és 5 helyi- ségböl áll. (4337) KECSKEMÉT köz­pontjában kétszobás lakás eladó. Érdek­lődni: Vásári u. 4. vagy 76/22-840-es te­lefonon 12—16 óráig. (4380)______________ _ H ÁROMSZOBÁS. 70 m--es alapterületű, OTP-öröklakás sür­gősen eladó. Cím: Jászberény, Pesti u. 21. 16. Érdeklődni: hétfőtől csütörtökig 17 óra után. (4748) CSALÁDI ház eladó Jászberény, Forgács u. 17. Érdeklődni: Tamus Béla. Ka­kukk u. 8. (Érpart). (4535)____________ E LADÓ Abonyban a 4-es főút mellett 500 négyszögöl építési telek jutányos áron. Fúrott kút, villany van, gazdálkodásra kiválóan alkalmas. Eladó továbbá 400 négyszögöl zártkert, termő gyümölcsfák­kal, szőlővel, lak­ható épülettel. Fú­rott kút, villany van. Érdeklődni: Szolnok. Veres P. u. 14. (4664) HÁZ eladó 217 négy­szögöl telekkel Jászberény, Csók u. 7. Érdeklődni lehet szemben a 6. szám alatt. (4534) MÁTRA lábánál nagy családi ház sürgősen eladó, két család részére is. Érdeklődni: Gyön­gyössolymos, Rákó­czi Ferenc u. 46., este. (4754) _____ M EZŐTÚRON Pere­sen vízparton 302 négyszögöl hobbite­lek, 25 m--es épü­lettel eladó. Érdek­lődni: Asztalos J. út 2. Szakácsnő. (4842) JÁSZBERÉ NY~köz- pontjában családi ház eladó 200 négy­szögöl telekkel. Ér­deklődni lehet: 12- ,644-es telefonon, délután. (4840) ELADÓ Abony köz­pontjában kertes, családi ház —3 szo­ba. fürdőszoba, fő­zőfülke, ebédlő, ga­rázs, -telefon. A kert­ben gyümölcsfák és szőlő van. A ház Szenes Imre u. 1. szám alatt található, a strand utcáját ke­resztezi. Érdeklőd­ni személyesen és a L27-es telefonon. (4839)__________________ KOMFORTOS csalá­di ház eladó. Irány­ár: 350 000 Ft. Állat­tartásra, kertészke­désre alkalmas, 700 m2 földön. Surjány, Nyírfa út 7., Vre- bovszky Mihály. (4829) GÁZFŰTÉSES csa­ládi ház eladó Tö- rökszentmiklós. Je­genye út 6. Érdek­lődni: 17 órától szombat, vasárnap egész nap (4831) GÉPJÁRMŰ LADA 1300 S GA-S, ' megkímélt állapot­ban eladó. Érdek­lődni a Centrum ét­terem előtti újsá­gosnak_______________ E LADÓ NI frsz. 1500-as, 2107 Lada. Mezőtúr, Lehel út 28. (3626)__________ L ADA 1600-as PH-S olcsón eladó. Tisza- földvár. Árpád út 122. (4512)____________ 250-es ETZ motor- kerékpár eladó. Ér­deklődni hétvégén Törökszentmiklós, Hungária út 30. (4489)____________ K D-s Skoda 120 L fehér, 6 éves, vizs­gáztatva, megkímélt állapotban első kéz­ből eladó. Jászbe­rény, Bolyai János 12. (Káposztáskert). (4482)___________' H ÁROMÉVES Dácia eladó. Jászberény, Jászváros u. 7. (4474)__________________ TP írsz. 126-os Polski Fiat eladó. Törökszentmiklós, Mátyás király út 56. (4052)___ G ARÁZSBAN tar­tott i éves Dácia megkímélt állapot­ban eladó. Tisza- földvár, Körösi Cs. u. 32. Érdeklődni: hét­köznap 17 óra után, hétvégén egész nap. f4014) ___________ K ÉTÉVES Wartburg Tourist eladó. Ér­deklődni: szombat, vasárnap 13—15 óra között, Szolnok, Raktár út 25. (3750) HÁROMÉVES Lada 2105-ös eladó. Ér­deklődni; hétköznap 19 óra után, szom­bat, vasárnap egész nap, Szolnok, Mol­nár Anna út 10. II 21. (472*0________________„ ö tvenháromezer ki­lométert futott 126- os Polski és 5 sze­mélyes műanyag bo­rítású motorcsónak önindítós Moszkva motorral eladó. Szentes, Budai N. A. utca 45., csak hét-, köznap. (4370) Z-s frsz. Trabant és 350 cm'-es kétéves Jáwa motorkerék­pár eladó. Karcag, Kölcsey út 14. (4493) ETZ 250-es megkí­mélt állapotban Krauser csomagtar­tóval olcsón eladó. Karcag, Április 4:. út 48. (4494)______________ T F-es Polski Fiat 126-os eladó. Érdek­lődni: Tiszaföídvár, Kossuth út 70 A. (4506) _____________ E GYÉVES Trabant Combi, felújított JZa- porozsec, 5 mázsás utánfutó, nagykép­ernyős tv eladó. Cserkeszőlő, Ady E. út_2. (4162)_________ Z F—23—24 frsz. Tra­bant gépkocsi eladó. Érdeklődni: Mező­túr, Beloiannisz út 25. 4. ép. II. em. 2. (4069)____________ Z E-s fehér 1200-as Lada eladó Kovács, Kulich Gy. út 7., 17 óra után. (4505) TRABANT Hyco- mat, 8 éves. "nem igényjogosultnak is eladó. Kisújszállás, Lakatos út 10. Te­lefon : 295. (4080) FEBRUÁRBAN mu- szakizott IM-es Tra­bant eladó. Szan­daszőlős, Krúdy Gy. út__98,__(4126) S KODA S 100 típusú gépkocsi friss mű­szakival eladó. Ér­deklődni; egész nap. Törökszentmik­lós, Türr I. út 10. (4063)__________ K ILENCÉVES Skoda 120 L 2 éves mű­szakival eladó. Ger­mán, Szolnok, K. Bozsó K. út 22. III/ 13. Széchenyi lakó­telep. _(4153) _____ K ÉTÉVES, vajsárga Zastawa GTL—55 új­szerű állapotban el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Vörösmező út__11. (4305) C SUKOTT Arót ven­nék 4 évesig. Jász­berény, Jókai út 6. (4448) TE 1200-as Lada Combi eladó. Ugyan­itt 1500-as Polski Fiat bontásra el­adó. Szabó István, Alattyán. Április 4. út 75. (4765) PH-s 1600-as Lada eladó. Nagyiván, Debi tanya. (4834) Lada 2107-es meggy­piros, 3 éves, igé­nyesnek eladó. Pin­tér László, 5475 Csé- pa, Béke u, 61. (4826) 350 cm'-es Luxus Jáwa 9000 km-rel ol­csón eladó. Cibak­háza, Gyenes György út 13 a., Bodnár. (4822)__________________ 1200-as Lada Combi eladó GP—02—47 frsz. friss műszaki vizsgával. Érdek­lődni vagy megte­kinteni Heves me­gye, Szajla Tsz-nél, illetve Szajla, Kos­suth u. 46., munka­napokon. (4776)___ V OLGA 24 kerekek eladók. Zagyvaré­kas. Rákóczi út 25. Zöleiné. (3907)______ L ADA 1200 S 6 és fél éves és 0 km-es Samara eladó. Ér­deklődni hétvégén Törökszentmiklós, Táncsics lakótelep I. ép. fsz. 3. (4051) 0 km-es Skoda 120 L eladó. Érdeklőd­ni : munkanapokon 8—17 óra között Abony, 62-es telefo­non Kissné. Azon túli időben Szemere út 28. (4169)________ 1 200-as, US-es Zsi­guli 58 000 Ft-ért el­adó. Érdeklődni: Szolnok. Rákóczi út 17. fsz. 1., Igaz Sán­dor. (4282) ZV-s Trabant Com­bi eladó. Kisújszál­lás, Viola út 13. (4430)________________ ‘ JÓ állapotban levő 6 éves 1500-as Lada 5 colos olasz köny- nyű fémfelnikkel, reális áron eladó. Jászberény, Vasas Márton út 6., hét­köznap 16 óra után. (4749)_______________ 2 107-es Lada 2,5 éves 16 ezer km-rel ki­tűnő állapotban el­adó. Jászberény, Pesti u. 28. (4532) ELADÓ 1500-as La­da, TF frsz. Tisza­füred. Néphadsereg u. 123. (4675) ________ E LADÓ TB frsz. 1200-as Lada, új Tra­bantot beszámítok. Törökszentmiklós, Április 4. út 11. fsz. 1 • • s- * (4828> 150-es Luxus ETZ eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós. Vörös Csillag út 28. (4830)___________ Z M-es Trabant el­adó friss műszaki­val. Alattyáni Fe­renc, Fegyvernek, Berényi út 3. (4835). TA frsz. Wartburg eladó Szolnok, Bán út 1.7 16 óra után. (4838) ADÁSVÉTEL VEGYES naposcsibe kapható, minden hé­ten: Zagyvarékas, Rákóczi út 25., Zö­leiné. (3908)________ N émetjuhász mun­kavizsgás szülőktől kiskutyák kapha­tók. Megtekinthető: szombat, vasárnap. Tuza István, Jászbe­rény. Bedekovics u. 8 • (3867) ________ E LADÓ 5 oktávos elektromos' orgona (beépített dobgép­pel, automata kí­sérettel). Szmetana Ferenc, Kőtelek, Arany János út 31. (3943) ______________ H ÉTHÓNAPOS, vemhes negyedik borjas magyar-tar­ka nagy tejhozamú tehén eladó. Krista, Jászdózsa, Petőfi út 9. (4485) HASZNÁLT 200 lite­res bojler és vegyes tüzelésű kazán el­adó. Jászberény, Potyka u. 7. (4100) ELADÓ l 4 m'-es betonkeverő és bon­tásból származó aj­tók és ablakok. Ér­deklődni: Török­szentmiklós, Gárdo- nyi út 8. (4504) JÓ állapotban levő Zetor 3011 eladó. Szolnok, Alcsisziget 1.. Vajdáék. (3876) GOLD Stár video le­mezjátszó reális áron eladó. Érdek­lődni: 16 óra után, Kunszentmárton, Babits M. út 8. (4499) ________________ E GYSZERI haszná­latai menyasszonyi ruha és fej dísz el­adó. Érdeklődni: 32- 980 hírlapbolt vagy Üjszász, Egység út 3^ (4072) _____ Ö THÓNAPOS fox- terrier sürgősen, ol­csón eladó. Érdek­lődni: hétköznap 15 óra után. Üjszász, Egység út 3. (4072) ÜJ Crown muzik center 2x30 voltos eladó. 13 000 Ft-ért. Érdeklődni lehet: Szolnok, Napsugár u. 49. 16 óra után. (4279) Menyasszonyi ruha eladó. Érdeklődni lehet: hétfő és szer­dai napokon 17—18 óra között. Szolnok, Ibolya utca 23. (4340) Törzskönyvezett ír­szetter kiskutyák eladók. Szolnok, Cseresznye út 37. Telefon; 34-613. (4553)__________________ BRAMACH cserép antracit színű 220 m2 (új). bontott nagyméretű tégla, faanyagok, hódfar­kú cserép. bontott szürke pala eladó. Karcag, Bethlen G. út 51., este. (4823) SELTRON videore- corder eladó. Tisza­füred, Ifjúság u. 9. fsz. 2. (4809) 125 LITERES Lehel fagyasztószekrény és Bush music- center eladó. Vá­sárhelyi, Mezőtúr, Ifjúsági lkt. 16. (503) EGYÉB FIGYELEM! Gázké­mények gyártását, szerelését belső be­húzását a megyében vállaljuk. Szolnok, Krúdy Gy. út 114. Telefon: 39-443/29. (3988) ______________ K ÖZÉPFOKÚ angol nyelvvizsga letételé­hez előkészítő ta­nárt keresek. „Si­keres vizsga” jel­igére a kiadóba. (3955)__________________ 36 m--es, másfél szo­bás lakás — bútoro­zatlanul — 1 évre kiadó. „Április kö­zepétől” jeligére a kiadóba. (3813) Németjuhászosok, figyelem! North— Pannon—Apolló ki­tűnő vérvonalú nemzetközi . III. K— 1 vizsgás, 2 éves kan a fedezést meg­kezdte. Szűcs Ist­ván, 5400 Mezőtúr, Semmelweis út 8. (4083)__________________ FIGYELEM! Febru­ár elején elveszett egy nagyméretű, fekete hátú, vörös végtagú németju­hász kan kutya. Te- toválási száma: 56570. Kérem a becsületes megtalálót vagy nyomravezetőt — jutalom ellenében —, értesítsen. Szan­daszőlős, Juhász Gyula út 1/a. (4483) RAJZTANÁRT ke­resek. hetente egy­szer. „Valaminek a kezdete” jeligére a kiadóba. (4079)______ S ZOLNOKON garázs kiadó. „Petőfi út környékén” jeligére a kiadóba. (4142) KIVÁLÓ minőségű föld a Tisza mel­lett öntözési lehető­séggel hosszabb táv­ra kiadó. Cím: Ci­bakháza, Bajcsy-Zs. út 5. (4226)______• K IADÓ kétszobás, bútorozott lakást keres diplomás üz­letember, több év­re. Garázslehető­séggel előnyben. ,,M 190” jeligére a kiadóba. (4277)_____" A KUNMADARASI Szőrmekikészítő Üzem kisvállalko­zásban újra üze­mel. Várja régi és új ügyfeleit. (502) LAKÁSCSERE ELCSERÉLNÉM 1,5 szobás, ebédlős, összkomfortos, saját tulajdonú házrésze­SHEDŰNY Zk 1200-1750.-/m’ SCeluxa 680-90Ö.-/mJ TeLSzolnok 40-579 met tanácsi 1,5 vagy 2 szobásra. Ráfize­tést kérek vagy el­adnám. Irányár: 680 000 Ft. Érdek­lődni minden nap Szolnok, Abonyi u. 2 a. (3970)___________ ELCSERÉLNÉM másfél szobás laká­som kertes családi házra. „Rákóczifal- va, Szajol előny­ben” jeligére a ki­adóba. (3960) SZOLNOK belterü- letén levő kétszobás, OTP-s lakásomat el­cserélném Szolnok környéki kertes családi házra. „Rá- kóczifalva előny­ben” jeligére a ki­adóba. (4124) HÁZASSÁG KÉT vidám barátnő barátokat keres 25— 30 év között. „Vá­runk” jeligére a ki­adóba. (4003)________ 6 0-as özvegyasszony keres korban hozzá illő férfit. Lakásom van, anyagiak ren­dezettek. „Húsvét” jeligére a tiszaföld- vári takarékszövet­kezetbe. 43/165/65 kg-os kissé zárkózott természe­tű, nem italozó, el­vált, 3 gyermek után tartásdíjat fizető ember megismer­kedne olyan hozzá illő, lehetőleg egye­dülálló höggyel, aki szintén magányos, ezenkívül kedveli a vidéki életet. „Együtt egy életen át” jel­igére a jászberényi szerkesztőségbe. (4293) _____________ H ázasságközvetítés — féláron! Feladó nélkül válaszolunk! Gardedám. Miskolc, Pf. 429. (2038)_______ 5 2 éves férfi házas­ság céljából megis­merkedne 50 éves korig özvegy vagy elvált asszonnyal. „Alföldiek előny­ben” jeligére a ki­adóba. (4081)________ K ERESEM azt a magányos hölgyet, aki hozzám költöz­ne házasság céljá­ból. Én magányos, elvált, 44 éves, erős testalkatú vagyok, saját lakásom van, anyagiak rendezet­tek. Kissé molettek előnyben. Erdélyből áttelepültek is ír­hatnak. „Egy szál harangvirág” jel­igére a kunszent­mártoni takarékszö-Z vetkezetbe. (4841) / ------v D olgozókat alkalmazunk v ; —/ Gyakorlattal rendelkező munka­ügyes állást változtatna, 6 órás állás is érdekel. „Munkaügyes” jeligére a kiadóba. (4300) A TISZAMENTI VEGYIMŰVEK, SZOLNOK, TÓSZEGI ÜT azon­nali belépéssel alkalmaz vegy­ipari szakmunkás, szerkezetla­katos, géplakatos, ív«- és láng­hegesztő szakmunkásokat, vala­mint 8 általános iskolát végzett nőket takarítói munkakörbe. Jelentkezés a vállalat munka­ügyi osztályán. (515) AZ Á4GM HUNG AROTHERM GÉPGYÁRTÓ LEÁNYVÁLLA­LAT ÖRMÉNYES — üzemi pro­duktív munkára — hegesztő, lakatos, esztergályos — kar­bantartási munkára — géplaka­tos és villanyszerelő szakmun­kásokat keres felvételre. Jelent­kezés naponta a munkaügyi csoportnál 6.15—14.35-ig. A Gyógyászati Segédeszközök Gyára Kisújszállási Üzemegysé­ge felvételre keres lehetőleg ér­vényes érintésvédelmi szakvizs­gával rendelkező erősáramú vil­lanyszerelőt. Bérezés megegye­zés szerint. Jelentkezés: szemé­lyesen a Gyógyászati Segédesz­közök Gyára Kisújszállási Üzem­egység munkaügyi ügyintézőjé­nél: Kisújszállás, Északi ipar­telep II. Telefon: 112. (4235) t A BUDAPEST, BAJA ÉS SZOL­NOK térségében a Duna és Ti­sza folyókon végzett építési munkáinkhoz felvételre kere­sünk úszómunkagép-vezető, kis­hajóvezető, fedélzetmester, mat­róz munkatársakat (kezdőket is). Fizetés a vállalati kollektív szerződés szerint. Kiemelt kü- lönélési pótlék. Szállást biztosí­tunk. Jelentkezés: Kovács Re­zső építésvezetőnél, Hídépítő Vállalat 15. sz. Építésvezetőség, Budapest, XXII., Kolozsvári ut­ca végén. Telefon: 386-782. (2212) Hirdetmények A kék kengurus zsebigazol­ványok ajándékba kaphatók a felsorolt Hungária Biztosí­tó irodákban: Igazgatóság, 5000 Szolnok, Dr. Csanádi krt. 10.A.; Gépjármű-kárren­dezési fiók, 5000 Szolnok, Csanádi krt. 10/A. Fiókok, kirendeltségek: 5000 Szolnok, dr. Csanádi krt. 10 a. 5001 Jászberény, Varjas S. u.- 6. 5300 Karcag, Kossuth L. tér 7—9. 5440 Kunszentmárton, Kos­suth L. u. 1. 5200 Törökszentmiklós, Kos­suth L. 125. Mezőtúr, Szabadság tér 29. Tiszafüred, Somogyi B. u. 15. Gondoskodunk, tehát va­gyunk Hungária Biztosító. (3598) A Romantika Nyelvstúdió Távoktató angol nyelvtanfo­lyamot indít a városi tv-há- lózaton. A tanfolyam dél­utánonként hetente 2x2 órás lesz, 1989. szeptember 4— 1990 májusig. Összesen 128 órában. Akik április 10-ig jelentkeznek, részt vehetnek eredeti tananyaggal ellátott kurzusainkon. Beiratkozás a tandíj befizetésével, össze­sen 4875 forint tananyaggal együtt! 1116 Budapest, Latinka S. u. 76—80. 3. em. 38. Telefon: 626—848. Tananyagot augusztusban küldjük! Veled vagyunk, ha velünk vagy! (3829) Külkereskedelmi áruforgalmi tanfolyamhoz 3 napos előké­szítő indul áprilisban. Je­lentkezési lap a Debreceni Agrártudományi Egyetem Továbbképzési Osztályán igényelhető 1989. április 7-ig. A jelentkezés feltétele kö­zépiskolai érettségi bizonyít­vány. A tanfolyam díja ebéd­del 900,— Ft, szállással, tel­jes étkezéssel 1300,— Ft. Cí­münk: DATE Továbbképzési Osztály 4032 Debrecen, Bö­szörményi ti. 138. Tel.: 17-888 21-es mellék. (4899)

Next

/
Thumbnails
Contents