Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-29 / 74. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 29. 5 Kedden délelőtt nyílt meg Szolnokon a Tisza Antal u. 2. sz. alatt a Verseghy Könyvtár gyermek- könyvtára, mely a Damjanich múzeum épületének felújítása miatt előre­láthatóan két hónap múlva költözik vissza. Fotó: Korényi Éva Utazó művészeti Sopront Tavaszi Napok y ■ yy í's ■ -- ■". v ......íMi; K ét szolnoki film a nemzetközi mezőnyben Idén már kilenc esztendős a Budapesti Tavaszi Feszti­vál, amely a kora tavaszi na­pokban — az idegenforgal­mi holtszezonban nyújtott nívós szórakozást sokszínű programjával, kísérő rendez­vényeivel március 16-tól 26- ig. Közismert szlogenje hir­dette most is: 10 nap, 100 helyszín, 1000 esemény. Nos, ezúttal egyik kísérő rendez­vényéről essék szó. a Sopro­ni Tavaszi Napok alkalmá­ból a Pannónia Szálló kü­löntermében március 23—25. között lezajlott XI. Nemzet­közi Űtifilm Fesztiválról. Mint azt a vasárnapi eredményhirdetésen a nem­zetközi zsűri elnöke. Bán Róbert filmrendező zársza­vában említette, a hét or­szág amatőrfilmeseinek és videósainak a versenyprog­ramban bemutatott egy . hí­ján 50 alkotása e rövidke idő alatt is jó alkalom volt bejárni szinte az egész vilá­got. Valójában Rhodostól La Palomáig, Norvégiától Patagóniáig, a velencei kar­neváltól Sri Lankáig elénk hozták a tájat és az embere­ket a vetítővászonra a pergő képek. A versenyprogramot sze • mélyesen Jóként az NSZK- ból, Ausztriából és Svájcból érkezett alkotók és vendégek nézték végig. Természetesen hazai amatőrök is jelen vol­tak 11 filmmel. Bár a díja­kat a külföldiek vitték el — számukra nem olyan elér­hetetlen a korszerű és drága technika és nyersanyag, mint nekünk! — díszes em­léklapok tanúsítják, hogy a nemzetközi mezőnyben jelen lehetett az anyagi támoga­tás híján éppen megszűnő­ben lévő, 15 éves szolnoki Hemopta AF Klub két vi­deofilm je: Rónai Erzsébet Vendégségben a Tiszánál és Sárkány Sándor Rövid utat hosszú idő alatt című alko­tása is. * Áprilisban is számos ma­gyar művész tesz eleget az InterkonCert. által megkötött külföldi szerződéseinek. Kö- ' zülük talán az operaéneke­sek programja a legérdeke­sebb mivel az is előfordul, hogy az Egyesült Államok­ban többen lépnek fel a Fa­ust című Gounod-opera egy- egy szerepében. Így például Gulyás Dénes a címszerepet, énekli két alkalommal a Florentin Opera Company társulatában, Komlósi Ildikó pedig mint Siebel mutatko­zik be Colombusban. Kelen Péter is a Faustban lép fel, ezenkívül a Hoffmann meséi egyik előadásán. Figyelemre méltó Misura Zsuzsa ven­dégszereplése a marseille-i operaházban. A karmesterek között Mihály András a svédországi Vasterasban ve­zényel hangversenyt. Külön­legesen érdekes a kaposvári Csíki Gergely Színház NSZK- ba való utazása. A társulat Karlsruhéban a Marat halá­la című drámát adja elő. Jandó Jenő zongoraművész Kasselben Bartók III. ver­senyművének szólistája lesz. A harácsolok és a gyaurok Jászberényi török levelek ás Jászsági hódoltságkori iratok a Szolnok Megyei Levéltár új forrás- kiadványában Az MTA Történettudomá­nyi Intézete munkatársa, Hegyi Klára és a megyei le­véltár igazgatója Botka Já­nos fogott össze, hogy a tö­rök nyelvű herényi leveleket illetve a Jászság történetének megismeréséhez nélkülözhe­tetlen latin nyelvű forrásokat magyarul megismertessék a történetkutatókkal és a tör­ténet iránt érdeklődőkkel. Jól egészíti ki az utóbbit né­hány, igen fontos magyar nyelvű összeírás közreadása is. A 177 oldalt kitevő herényi töröklevél-feldolgozás, illet­ve a jászsági latin és magyar nyelvű iratanyag áttekintése első pillanatra nem könnyű olvasmáhy, de aki jobban belemélyed tanulmányozásá­ba, sok új felismerést, szám­talan új adatot talál, s ami még ennél is fontosabb, Jászberény, az égész Jászság, s tegyük hozzá a hódoltság korának mindennapi életébe nyer betekintést. Legrészle­tesebben az 1570—1670 köz­ti, küzdelmes és szenvedé­sekkel teli évszáZád történe­te tárul föl. A forráskiadvány tanul­mányozását megkönnyítik a bevezető, értékelő tanulmá­nyok, az idegen fogalmak és szavak magyarázata, a jegy­zetapparátus, a név- és hely­mutató. A német nyelvű is-- mertetések a nemzetközi fel- használást segítik elő. Példaként emeljünk ki egy-két részletet a herényi török levelekből: „ ... a hat­vani szandzsákban fekvő szultáni hász-falvak közül Berény falu rájái ... a kö­vetkezőket adták elő: Falu­juk a határszélen a gyaur várak közelében fekszik. Adót mindkét részre fizet­nek, falujuk környékéről pe- dik soha nem maradnak el a hajdúk és-rabló katonák. Be­jönnek falujukba, s ha uta­sokkal, jövő-menő emberek­kel vagy muszlis portyázók- kal találkozva, harcba és öl­döklésbe kezdenek, s közöt­tük emberhalál esik, a lako­sok ezt nem tudják megaka­dályozni, ahogy segítség- nyújtásra sincs elegendő ere­jük...” Ilyen és hasonló panaszos esetek vezettek oda, hogy a herényi magisztrátös is jogot és hatalmat nyert arra, hogy az önkényeskedőkkel szem­ben eljárjon. Így — más me­zővárosokhoz hasonlóan — Berény jogot nyert a parasz­ti- W iaiw (5 magyar n*h,vO HMhio*. A |A«5ÁC XW4G» m tOatwtöi/ ti önvédelemhez, s felfegy­verkezve „nemcsak a tényle­ges gonosztevőkkel, hanem rabló-fQsztó katonákkal, kö­zöttük esetleg törökökkel szemben is védik magukat”. Értékes adatokat nyerhe­tünk a herényi műemléki gó­tikus templom építéstörténe­téhez is. Az 1470-ben a fe­rencesek által emelt támpil- léres templom 1639. évi javí­tásáról értesülünk. Ibrahim budai kajmakám leveléből: „ ... törvényes vizsgálatot folytattunk, amelynek során tisztázódott, hogy a templo­mot az eredeti épület helyén, az eredeti alapokon építették újjá.” 1663 júniusában pedig Ah­med, hatvani kajmakám ad helyt Berény város kérelmé­nek, mely szerint: „ .. .temp­lomuknak a Hollósziget felé eső fala a Zagyva áradásai­tól és az öregségtől helyen ként megrongálódott. .. Er­ről a falu népének e pecsétes iratot adtuk.” Érdekes adatokat találunk a török levelekben a Berényi vár építéséről, a szőlők tele­pítéséről, a sokféle adó mel­letti ajándékokról, amit adni a török elöljáróknak kény­szerű kötelesség volt (farkas- és rókabőr, posztó, darutoll, kés, élelem és főként pénz). Nem véletlenül maradt meg nyelvünkben a harácsolás szó a jogtalan adó emléke­ként. Botka János iratválogatása nemcsak Berény történetére ad részletes adatokat, ha­nem a Jászság minden tele­pülésére is. (Felfedezésként hat Jász/- berény — Magyarváros bí­rálnak és polgárainak 1560- ban írott pecsétes levele, amely „ ... az egész J ászság- ból az eddig ismert legré­gibb pecsétet is megőrizte számunkra.. A sigillumon az ágaskodó oroszlán motívum a kunok koronás oroszlánját idézi föl emlékezetünkben.” Az egri vár 1567-es urbáriu­mából pedig megtudhatjuk azt is, hogy Jászberény 182 telkes jobbágyával szemben „Magyarváros”-ban 83 telkes jobbágy van, a 124 házas zsellérrel ellentétben pedig csak 39 az 1 lóval és tehénnel rendelkezők száma. Jászberény — „Magyarvá­ros” 1550-ben már szerepel a Fekete Lajos-féle szan­dzsákösszeírásban is. A jász és a „magyar” város megkü­lönböztetéséhez magyaráza­tul fűzzünk hozzá annyit, hogy a „Magyarváros” lakói már protestánsok voltak, és a katolikus jászberényiektől elkülönülve a Zagyva jobb partján laktak. A jászsági iparra, céihpri- vilégiumok közreadásából nyerhetünk adatokat. A ha­tárperek pedig birtoklástör­ténetbe nyújtanak betekin­tést. Ízelítőül talán ennyi is elég ebből az értékes forrás- kiadványból, amellyel gazda­godott nemcsak a megyei, hanem az országos történet­kutatás is. Kaposvári Gyula LEVELEK A HAZÁBÓL A HONBA Nyuszi beszélőn Barátom, itt még javában tombol a nép, egyik ünnep a másikat éri. Már­cius tizenötödikét követően vi­szonylag csendesebben, de emlé­keztünk a Tanácsköztársaságra, miközben a középkorúak és idő­sebbek között még jócskán előfor­duló Sándorokat és Józsefeket kö­szöntöttük, s máris benne voltunk a nagyhétben, mire természetesen jött húsvét, és máris nyakunkon április negyediké. A , jelek szerint ezután jó ideig hétköznapok kö­vetkeznek, a karácsonyig ránk vá­ró három ünnepből csak augusztus húszadikán számíthatunk valami­re, május elseje és november hete­diké már nem a régi. Visszatérve a tavaszi örömdömpingre, március idusának szenzációiról már küld­tem számodra tudósítást, a többi­ről most szólnék röviden. A Ta­nácsköztársaság évfordulóján a legfontosabb, amit megtudtam: az akikori eseményeket sokszor (talán ma is) és sokan ellentmondásosan értékelték. Mégis, hetven éve volt itt egy ilyen próbálkozás, s ben­nem felötlött, hogy ebből az alka­lomból (mint még máskor is a tör­ténelem folyamán) nem éppen bé­kés román csapatok portyáztak a Tisza tájékán. Ügy látszik, most már nekem is mindenről az jut az eszembe, mint Mórickának, illetve — szabad fordításban — az otthoni helyzet; tudniillik a meleget hozó férfiak névnapján az utolsó. 1987-es hazai József nap egyik történése jött elő hívás nélkül emlékeim raktárából. Marosvásárhelyen, abban a lépcső­házban, ahol laktam, két Józsi szomszéd is volt. úgy estefelé le­ültek kettesben, halkan elnótázva próbáltak örvendeni saját maguk­nak. Éppen felcsigázott volt a „testvérek” irántunk való ellen­szenve (mint majdnem egyvégté- ben az utóbbi másfél évtizedben), akkor éppenséggel a háromkötetes. Erdély története itteni megjelenése kapcsán. jQzsikámékat egy szom­szédjuk jelentette fel másnap, hogy soviniszta, nacionalisjta, irre­denta, horthysta dalokat énekel­tek. A szervek azonnal behívatták a két „jómadarat”, tanúkihallga­tás semmi, a feljelentés alapján ítélkeztek sebtében: az a József, amelyik párttag volt. megúszta egy veréssel és ötezer lej büntetéssel, a másik három hónapos, munka­helyen letöltendő börtönbüntetést kapott, és nem azért sírt napokig a tömbház előtti pádon, hogy most két gyerekének eltartása hosszú tá­von vált kérdésessé, ugyanis a büntetés letöltése után automatiku­san kövekezik a munkaszerződés felbontása, új munkahelyet viszont nemigen talál ilyen priusszal. A kevésbé károsult Józsi mesélte ne­kem, hogy azon az estén ők csak ilyen nótákat énekeltek, mint Egy Jóska van a faluban, s hogy bi­zonyisten elfújt volna egy irreden­ta vagy ehhez hasonló dalt, a ha­tóság embereinek, miközben ütöt­ték őt. ha tudott volna legalább egyet. Tudod, komám, számomra az egészben az volt a legszomo­rúbb, hogy a feljelentést nem egy besúgó vagy „bedolgozó” éberke tette, hanem egy egyszerű mun­kásember aki addig is. azután is velünk együtt szenvedte az ínsé­get, de akivel (mint oly sokakkal! el. tudta hitetni a vezetés, a ható­ság, hogy a nyomor miattunk van. s hogy most szerintük „a magya­roknak kell Erdély, s az orosz oda is adja, ha nem küldünk nekik minded élelmet” — szóval, ügye­sen kifundálták a mesét, s ezt a „távolról sem nacionalista nép” jobb híján meg is ette. Húsvétra készülődve azt nem feledhettem, hogy odahaza az utób­bi években milyen nagy áldozatot jelentett igazi húsvéti tojást tenni az asztalra (a havi személyenkénti öt darabot kellett összegyűjteni az' alkalomra), s hogy sok locsolónak be kellett érnie a fából és kerá­miából készült festett tojással. Vagy egy szál virággal, mert az még elvétve nőtt az erdőkben, a réteken ... Húsvét szombatján, késő este meglepetésszerűen kaptam egy kü- lön-ajándékot a nyuszitól, ponto­sabban a tévések nyuszijától. Van itt. komám, a TV2-nek egy rend­kívül izgalmas műsorszáma: a Nap­zárta. Sok érdekfeszítő riportot, interjút, beszélgetést láttam-hallot- tam benne, csak feltételezem, hogy azért időzítik ilyenkorra, mert a magyar már úgyis alszik, lehet „érinteni” a tabutémákat. Ez a mostani már nem is annyira tabu: az erdélyi magyarság sorsa. Erről készült megint titokban egy film, melyet átcsempésztek, bemutattak, s a bejelentés szerint átadták a holland televíziónak is, és elkül­dik a pápának. Egy pusztulásra ítélt magyar falut, a Korond köz­séghez tartozó Atyhát láthattuk, annak kétségbeesett lakóit hallhat­tuk. (Ezeket a hazai képeket, sor­sokat rendesen és rendszeresen megkönnyezi a kománéd, mert mi mást tehetne?) Keserédes ajándék volt ez számomra, de ajándék: ki­csit otthon lehettem, miközben nem mehetek haza. Bár kapcsoltam vol­na ki a készüléket a film megte­kintése után! De sajnos, elbam- bultam, elméláztam, és arra éb­redtem. hogy egy itteni okos mókus (külpolitikával elméletben foglal­kozó, de nem gyakorló politikus) magyarázza nekem, nekünk a lá- tottakat-hallottakat, a magyará­zatra nem szorulót, a megmagya- rázhatatlant. ö innen jobban tud­ja, mint az ottaniak, hogy mi a helyzet odaát. Származásom miatt szégyellem is vitatni általános jól- értesültségét, de néhány megálla­pítását (!) azért , tenném szóvá, hogy lásd, kik elébe tesznek mik­rofont, amikor úgymond, tudomá­nyosan közelítik meg a kérdést. Többek között olyasmit mondott a szakértő, hogy sajnos, el kell osz­latnia egy tévhitet, nem igaz. hogy buldózerekkel pusztítják a falva­kat. házakat, hanem gazdasági és közigazgatási intézkedésekkel kényszerítik arra a lakosságot, hogy önszántából elhagyja szülő­faluját, szülőházát. Te is tudod, komám, ez utóbbi valóban alkal­mazott eljárás, de csak egyike a módszereknek, és a buldózer igaz! Magam is láttam, te is láttad^ mű­ködni őket városokban és falvak­ban egyaránt. Mint ahogy láttuk az arra kényszerítőit embereket, hogy hetek alatt lebontsák saját házukat, melyet ők vagy szüleik építettek egy élet munkájával. Ott volt ugye, Marosvásárhelyen is az a városrész, melyet csaknem kizá­rólag magyarok laktak kis kertes házaikban. Hogyan is nézhette volna őket egymás mellettiségük- ben nyugodtan a hatalom? Lerom­bolni. szétszórni őket! Beszéltem azokkal, akik fejszével fogadták a földgyaluk vezetőit, s azok hozzá­tartozóival, akik tehetetlenebbek voltak a fölöslegesen lázadóknál: szívrohamot kaptak vagy beleőrül­tek vagy felkötötték magukat vég­zetre ítélt házuk padlásán. Szóval, „sajnos, nincs buldózer” ... Többször hangsúlyozta, a kitűnő dokumentumfilmet átmag.varázó, hogy nemcsak magyar falvak tűn­nek el. hanem románok is. mint­egy azt sugaMván. hogy ne le­gyünk annyira odáig. Persze ez a megállapítás is A gaz. csakhogy: a magyarság és a többi kisebbség vesztesége kettős, sőt, „lényegibb”. Mert az „agráripari központokba” költözéssel a román paraszt nem­zeti identitása nem kerül veszély­be, sajátjai közé kerül, és többség­ben marad. A kisebbségnek vi­szont nemcsak a gazdasági nyo­mora nő, de elveszíti viszonylag tiszta etnikumát, nem lesz anya­nyelvű iskolája, még ennyi sem. a többség között elvegyítve nem ápolhatja kultúráját, nyelvét, ro­konságát. Azaz: tévedés az egyen­lőségjel, igenis van amiért „odá­ig legyünk”. Kijelentette ’még a „külpolitoló- gus”, hogy bár innen senkinek sincs joga tanácsokat adni az otta- tani magyar értelmiségnek, vagy elbírálni cselekedeteit, ő mégis ki­fejezést adott azon véleményének, hogy talán nem kellene pont az értelmiségnek eljönnie onnan, mert az ő feladatuk lenne ott kiállni, és megfogalmazni a kisebbség érde­keit, követeléseit. Erre én most bármit mondok, személyes gyáva­ságom magyarázatának tűnhet. Ezért kérdezni is alig merem: nem hallott arról hogy már a gyanús­nak számító magyar értelmiségit is őrzik, és csírájában fojtják el minden megnyilatkozási szándé­kát? Nem tud olyanokról, aki­ket már a hűségkifejezés meg­tagadása miatt is betiltottak, bezártak vagy kiutasítottak az or­szágból? Nem emlékszik arra, hogy Magyarországon is jártak olyan idők, amikor alapvető igazságokat még az otthonukban sem mertek kimondani, s hogy milyen esélye volt egy „kiállásnak” olyan rend­őrállam idején, amikor névtelen feljelentők intézték (el) az. ember sorsát?... Ha nem lennénk éop‘ az ünnepben, kívánhatnám hig­gadtan bátor tudósunknak, hogv töltse veletek a húsvétot. és Pró­báljon meghalni majd feltámadni az ügyért, nem úgy. mint tette ko­mád, Lajos

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents