Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)

1989-03-25 / 72. szám

10

SZOLNOK MEGYEI

NÉPLAP

M

1989. MÁRCIUS 25.

Ahogy teltek a percek, a zavarodottság meg a rémület úgy szelídült alázatos félelemmé bennük. A rendőrök fenyegető gyűrűjében csak egyetlen húsbevágó kérdés foglalkoztatta mindkettőjüket: egyáltalán hazajutnak-e még ép bőrrel onnan? Nem tudták, nem értették, hogy kerülhettek a kapitányság komor falai közé. Hisz nem bűnözők, nem csináltak semmi rosszat, semmi törvénybe ütközőt, mégis falhoz állították őket, mégis csattantak a pofonok, mégis záporoztak rájuk az ütések, sőt egyikőjüket szabályosan félholtra verték. Miért? Erre a kérdésre keresnénk feleletet, de válasz nincs. Mert máig sem tudni, hogy mi az, ami megfosztotta a rend őreit a hűvös mérlegelés képességétől. Mindenesetre az ügy hullámai, mint amikor állóvízbe követ dobnak, úgy gyűrűztek végig a városon, a megyén. De mi is történt valójában?

falfirkálásról beszélt, mert a városban sok helyen sprével együttesek neveit fújták a falra. Mi ilyenekben . nem vettünk részt, azt meg főleg nem értettem, hogy miért államellenes egy ilyen dolog.

— Rám ugyancsak ezt akarták bizonyítani. Mondták, ismerjem el, hogy én is csináltam ilyen firkálásokat — szólal meg ismét Fehér Imre —, és még egy üres papírt is aláírattak velem. És utána gépelték fölé a szöveget, amiben állítólag beismerek mindent. . . így aztán elengedtek, de arra nem emlékszem, hogy értem haza.

— Aznap este 10 óra körül megjelent Kiss Lajos egy másik rendőrrel a lakásunkon — meséli dr. Szabó Ottó —, és ekkor értesültem

rendőrségről, csak akkor említette meg a fiam — folytatja dr. Szabó Ottó —, hogy a Fehér Imrét is bevitték, és mindkettőjüket megverték, így aztán kimentünk Fehérékhez — éjfél után, lehetett — a gyerek már otthon volt, tudtam vele beszélni. Elmondta, hogy hányt és látszott, hogy nemcsak egy pofont kapott, hanem súlyosabb a helyzet. Megvizsgáltam. és mondtam az anyjának. hogy szóljon az ügyeletes, majd pedig a körzeti orvosnak, mert komolyabb baj is lehet. Mint ahogy lett is.

— Nézze, ez az eset felháborított itt mindenkit. Arról már nem is beszélve, hogy a fiam a mai napig sem tud rendesen aludni,

POFONOK

ÁLDOZATOK

Január 22-én, vasárnap este fél kilenc körül járhatott az idő. Tiszafüred egyik fagyiba dermedt utcáján két tizenhét éves fiatalember baktatott. Pontosabban az egyikőjük — ifjabb Szabó Ottó — ugyanúgy, mint máskor —, hogy napi edzésadagját teljesítse — futva gyűrte maga alá a kilométereket, míg a másik fiú, Fehér Imre pedig kerékpárral tekert mellette. Egyik kezével a kormányt markolta, a másikkal meg egy magnót ölelt magához. Halkan áradt belőle a zene. Csendes volt minden, senki sem járt az utcán. Egyszercsak elhúzott mellettük egy fehér Wartburg. Majd hirtelen fékcsikorgás hallatszott, a kocsi megállt és visszatolatott. Civil ruhás férfi — mint kiderült Kiss Lajos szolgálaton kívüli rendőr törzsőrmester — szállt ki a volán mögül. Odament a fiúkhoz, és nekik szegezte a

Ifj. Szabó Ottó: Ránk ordítottak: Kezeket fel! Arccal a falhoz!

kérdést: — Honnan loptátok a magnót? — Mi nem loptuk — hökkentek meg a srácok. Ez a miénk — bólintott ifjú Szabó Ottó a masinára — ha nem hiszi, kérdezze meg a szüléimét. A rendőr elengedte füle mellett a védekező szavakat, és kérte a fiúk személyi igazolványát. S mivel egyikőjük zsebében sem lapult ott a bordó fedelű- könyvecske, a rendőr Szabó Ottót, aki gyalog volt, beültette a kocsijába, Fehér Imrének meg mondta, menjen utánuk kerékpárral a kapitányságra.

— Amikor kiszálltunk az autóból — idézi fel a pillanatot ifjú Szabó Ottó, — és beléptünk a rendőrkapitányság ajtaján, Kiss Lajos azt mondta az ügyeletes rendőrnek, Papp Bálintnak, hogy ezek — mármint mi — loptuk a magnót. Rögtön ránk ordítottak: Kezeket fel! Arccal a falhoz!

— Ottó két nyaklevest kapott és belerúgtak — szól közbe a másik fiú, Fehér Imre —, de aztán valaki megszólalt a hátunk mögött: — Ez a városi főorvos fia, ne bántsátok! Én meg reszkettem, mint a nyárfalevél, de nem sokáig, mert a tarkóm táján kaptam -egy ütést, és elsötétült minden előttem.

t

— Láttam, Kiss Lajos tette — mondja Szabó Ottó, — s Imi összecsuklott. Erre ráordítottak: kelj fel te szemét, és hoztak vizet, hogy föllocsolják. Én mindennek tanúja voltam, s csak ezután vittek el. Papp Bálint bezárt egy cellába. De az ütéseket, tompa puffanásokat onnan továbbra is hallottam. Aztán kicsit később bejött hozzám Kiss Lajos, és megfenyegetett, hogy nem kerülök ki onnan élve, \ha nem árulom el, hogy mit csináltunk. Ekkor már a magnólopásról szó sem volt, lianem valami államellenes

Fehér Imréné: Megijedtem, hisz ezen a gyereken kívül már senkim sincs

az esetről. Bementünk a rendőrségre, s én nehezményeztem, sőt kifogásoltam az egész eljárást, és így behívták az éppen ügyeletes parancsnokot, Seres György rendőr főhadnagyot a kapitányságra.

— Ügy éjjel fél tizenkettő lehetett —7 húzza föl a szemöldökét a rendőr főhadnagy —, amikor a járőr megkeresett a lakásomon és jelentette, hogy előállították a dr. Szabó Ottó fiát, mart nem volt nála személyi igazolvány, meg valami falfirkálásról esett szó. Jól ismerem a Szabó doktort, s így fogtam magam és bementem. Az ügyeletes jelentette, hogy Kiss törzsőrmester előállította a gyereket. Beszéltem a doktor úrral, aztán elköszöntem tőle is meg a fiától is. Én arról nem tudtam, mert dr. Szabó sem említette, hogy ott bántottak volna valakit, mert ha ez a tudomásomra jut, biztos nem hagyom annyiban. Hisz nem lehet csak úgy megverni az embereket.

— Amikor eljöttünk a

fel-felriad éjszakánként, s olyan gondolatokat forgat a fejében, hogy onnan el kell költözni, ahol már a rendőröktől is fél az ember.

— Miért akarja, hogy sírjak? — kérdi szinte védekezőén az ősz hajú tanítónő, Fehér Imréné, amikor elmondom neki jövetelem célját. Aztán pár pillanatnyi tétovázás után mégiscsak szélesre tárja előttem lakásának ajtaját. Még el sem kezdjük a beszélgetést, de arcán a fehér bőr máris bíborvörösre gyullad, s szeme sarkában könnycseppek jelennek meg. — Ne haragudjon — még ő kér bocsánatot! — miközben görcsösen markolja zsebkendőjét, s percenként a szeméhez emeli. Aztán belevág:

— Éppen névnapot ültünk, s a fiam szólt, hogy elmenne a Szabóékhoz. Mondtam rendben, csak igyekezzen, ne maradjon túl sokáig. Azzal köszönt el, hogy sietni fog. De ez csak ígéret, maradt, hisz már 11 óra volt, de Imi még sehol. Lefeküdtem, nem jött szememre álom. Izgultam egy kicsit. Aztán a nagy óra éppen az éjfélt ütötte, amikor mint egy holdkóros, betámolygott a gyerek a sötét szobába, és csak annyit tudott kinyögni, hogy „tessék engem levetkőztetni, mert nem tudok ..Fölkapcsoltam a villanyt, és megrökönyödtem attól, amit láttam: az arcán véraláfu- tás, az orrából meg szivárgott a vér. Elképzelheti, hogy megijedtem, hisz ezen a gyereken kívül már senkim sincs. Ö meg csak any- nyit mondott, nem történt semmi baj. Ki vert meg kisfiam? — kérdeztem,

— A fehér Wartburgos rendőr — nyögte ki nagy nehezen. Ez volt a Kiss Lajos. Lefektettem a gyereket és nagyon megijedtem, mert vért is hányt. Még szerencse, hogy jött a Szabó doktor úr, megnézte Imit és tanácsokat adott, hogy mitévő legyek. Másnap reggel rohantam a körzeti orvoshoz, ő azonnal jött, megvizsgálta a gyereket, és szólt a mentőknek. Azok fél kilenc tájban el is indultak vele a karcagi kórház felé.

— Fehér Imrét január 23- án délelőtt fél tízkor nagyon erős fejfájással és hányingerrel hozta be a mentő — lapozgat a lepedőnvi papírok között dr. Nagy Sándor, a karcagi kórház osztályvezető főorvosa. Azonnal megvizsgáltuk a fiút. A tarkója kötött, pulzusa ötvenes, bal oldali pupillája pedig a szokásosnál tágabb volt. Ezek a tünetek egyértelműen koponyasérülésre utaltak. Nem tévedtünk, elvégeztük a szükséges vizsgálatokat, s a röntgenképen jól kivehetően •látszott, hogy a fiatalember koponyavarratai szétváltak. Ez tulajdonképpen törésnek felel meg. Az ideggyógyász gerincvizet vett tőle, ami véres volt. A fül-orr-gégész pedig bal oldali középfülbevérzést állapított meg. Ezek a sérülések súlyosnak, életveszélyesnek minősülnek. (Ha nem ilyen súlyos a fiú állapota, vajon lett vol- na-e „tiszafüredi rendőrügy?” — a szerk.) Állandó konzíliumot tartottunk, ami szerencse, a fiú egy pillanatra sem vesztette el az eszméletét. Operálni nem kellett, de ha nem kerül be időben hozzánk, akár meg is halhatott volna. Jó két hétig feküdt itt, s még utána is visszajárt ellenőrzésre. De ma már teljesen felépült a fiú.

Miközben hallgatom a főorvost, minduntalan az a kérdés motoszkál a fejemben: egyáltalán hogyan fordulhat elő ilyen eset? Vajon mit képzelhet magáról azaz ember, aki efféle dolgokra is képes. Talán önkéntelenül is kialakíthatott maga körül egy olyan képzeletvilágot, amelyben lazák és mozgathatók a falak, ahol nincsenek stop-táblák, nincsenek törvények, és ahol a rendőrnek mindent szabad?

Többek között erről is szót váltottunk a Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság illetékes munkatársaival, akik egyébként minden segítséget megadtak számunkra, hogy tisztán lássunk, hogy minél jobban összerakhassuk e sajnálatos eset legapróbb részleteit is. Az ő közbenjárásuk nélkül aligha

Fehér Imre: Elengedtek, de arra nem emlékszem, hogy értem haza

tudtuk volna összehozni a találkozót dr. Piroska István alezredessel, a Budapesti Katonai Ügyészség csoportvezetőjével, az ügy vizsgálójával, aki töviről hegyire, ismeri az ügyet. S amikor többek között arról is kérdezem, hogy a rendőröknek jogukban áll megverni teljesen vétlen embereket is? — tagadólag rázza a fejét.

— Szigorú szabályokhoz van kötve — válaszolja —,

hogy a rendőr mikor alkalmazhat testi kényszert vágj kényszerítő eszközt. Nézze aki támad, az ellen védékez ni kell. De ebben az esetbei ilyenről szó sem volt. Kis: Lajos tette nem sajnálato: eset, hanem egész egyszerű en bűn. Ezt nem lehet másképp minősíteni. Noha « fiúk előállítása jogszerű volt mivel egyikőjüknél sem vol személyi igazolvány. A töb bi dolog viszont teljeser jogtalanul és törvénytelenü történt.

Éppen ezért Kiss Lajos' egy rendbeli életveszély okozó testi sértéssel, eg; rendbeli hivatalos eljárásba: elkövetett bántalmazás vét ségével és egy rendbeli kényszervallatás bűntettével vá dőljük. Ez utóbbi miat azért, mert arra próbálta rávenni az egyik fiatalt, hogj ismerje el: ő is részt vett 1 falfirkálásokban. Azt szeretném hangsúlyozni, hogy m csak gyanúsítjuk Kiss Lajost, bűnösségét a birósáí állapíthatja meg. Ami pedi| Papp Bálint szerepét illeti őt is megvádoltuk: egy rend beli hivatalos, eljárásban el követett bántalmazás vétsé gében és az elöljárói intézkedés elmulasztásának bűntettében tartjuk vétkesnek hisz ő volt az éjszakai órákban az ügyeletes, s így megakadályozhatta volna a történteket, s ugyanakkor amikor Seres György rendőr főhadnagyot behívatták, Papj Bálint nem tett -jelentést arról, hogy Kiss Lajos mit követett el. Ezzel mintegy megakadályozta társa fegyelm felelősségrevonását.

Ami nagyon lényeges: í helyszíni bizonyítások sorár kiderült, hogy amikor bántalmazták a fiatalokat, csal a két rendőr tartózkodott í helyiségben. Mindkettőjüké megvádoltuk, és indítványoztuk a katonai bíróságnak, hogy Tiszafüreden, tehát a helyszínen nyílt tárgyalás keretében tegyenel pontot az ügy végére — ösz- szegzi mondandóját a katonai ügyész.

Dr. Ács Károly rendői százados, a Tiszafüred Rendőrkapitányság nemrégiben kinevezett vezetője bizalommal fogad.

— Március elseje óta dolgozom a kapitányság élén — kínál hellyel — így elképzelhető, hogy az elődöm többet tudna erről az esetrő mondani. Amit én tulajdon képpen fontosnak tartol megjegyezni, a jövőben tűz zel-vassal meg fogom aka dályozni, hogy ilyen esetek túlkapások előfordulhassa nak. Tekintve, hogy jogás: vagyok, egy-egy intézkedé szakszerűségét, jogszerűsé gét és kulturáltságát elvá rom, sőt megkövetelem a állomány minden tagjátó Mikor, mit és -hogyan tehe a rendőr — ezt mindegyikő j üknek tudnia kpll.

— Mi nem vagyunk állan az államban — jelenti ki di Kovács Sándor rendőr ález redes, a Szolnok Megye Rendőr-főkapitányság he lyettes vezetője, amikor be kopogtatok hozzá. — Tőre kednünk kell és törekszüni is arra, hogy intézkedésein! törvényesek, megalapozott^ legyenek. Amit Kiss Lajo csinált, arra nincs magyará zat. Kirívó eset, túlkapá történt, aminek nem vol törvényes alapja. Emiatt fe gyelmi úton azonnali hatály lyal — 1989. január 25-én - lefokoztuk és elbocsájtottu a rendőrségtől.

A tisztesség úgy kívánj.: hogy megszólaljon Kiss La jós is. A lakásán keresem. I kopogásra nagy darab baju szos férfi jön ki. Bemutat kozunk, s amikor el-mondon neki miért zavarom, a sze membe néz, s úgy látón mintha nem értené az égé szét, mintha lehámlanána! róla a szavak. Aztán pá pillanat múlva lehorgasztj. a fejét, a földet nézi és csal ennyit szól: — Ne haragúd jón, nem tudok mit monda ni — és becsukja maga mö gött az ajtót...

Nagy Tibor Fotó: T. Katona László