Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-21 / 68. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. MÁRCIUS 21. Gyászhírek — Köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy a szeretett férj és apa, a Tisza Szálló nyugdíjas áruforgalmi vezetője, KOVÁCS LÁSZLÓ türelemmel viselt, súlyos betegség miatt, március 15-én elhunyt. Kedves halottunk temetése március 23-áíl, 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti ravatalozóból. Gyászoló család és a Tisza Szálló. Fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy BERNÁTH LÁSZLÓJÁÉ (szül. Csák Mária) MAV- nyugdíjas, életének 75. évében hosszú szenvedés után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása március 22-én 14.30 órakor lesz a Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapánk, nagyapánk, testvérünk, sógorunk, BARÓCSI FERENC március 15-én 60 éves korában váratlanul elhunyt. Temetése március 22-én 13.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, a szomszédoknak, a Szolnoki Papírgyár vezetőinek, dolgozóinak, akik szeretett halottunk, FODOR ISTVÁN búcsúztatóján részt vettek, sírjánál koszorút, virágot he’- lyeztek el, fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, tanácsi és társadalmi dolgozóknak, akik a szeretett férj, édesapa, nagyapa, DEÁK FERENC temetésén megjelentek és részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Sza- jol. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik drága halottunk, VARGA SÁNDOR temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Fájó szívvel mondunk köszönetét azon rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a 101-es Tüzép vezetőségének és dolgozóinak, az SZT Gépipari Szakközép- iskola nyugalm. és mostani vezetőinek, a tantestületnek, akik felejthetetlen halottunk, TARJÁNYI MIKLÓS temetésén megjelentek, sírijára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Hálás, szívvel mondunk köszönetét azoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, kollégáknak, akik BAJÄRI SÁNDOR temetésén részt vettek, gyászunkban osztoztak. 'Gyermekei, menye és unokái. EXPRESSZ ü 400 literes fagyasztóláda jótállással, eladó. Rákóczifalva, Dózsa Gy. út 19/a.' (4217) ______________ G ARÁZSBAN tartott 6 éves Dácia 1310 személygépkocsi reális áron eladó. Érdeklődni: Fegyvernek, Hársfa út 10. (Gáspár) 17 óra után. (4211)___________ HÁROMSZOBÁS komfortos lakás azonnal beköltözhetően eladó. Szolnok, Acél út 1/a. Érdeklődni: minden nap. (4209)________________ I M-es Trabant sürgősen, olcsón eladó. Üjszász. Táncsics út 16. (4208)_____________ F ÜTETLEN fóliás paradicsompalánta és fehérözön paprikapalánta tápkockával eladó. Cserke- szőlő III. keresztdűlő 4. 5465. Gulyás János. (4201)_________ S ZOLNOK belvárosában másfél szobás, bútorozott, főbérlő nélküli lakás kiadó. Érdeklődni: •17 óra után 43-121- es telefonon. (4197) M.ARTFÜN tetőtér- beépítéses, gázfűtéses családi ház el- ádó. Érdeklődni: Veres Péter út 26., hétköznap 15 óra után, hétvégén egész nap. (4194) KF-es piros Lada 1500-as igényesnek eladó. Kunszentmárton, Kossuth út 1. II/3., Szira József. (4257) ___________ P S 55-ös dobgépes szintetizátor, orgona eladó. Jászberény, Alkotmány út 46. (4249)__________________ SZOLNOK, Táncsics M. út 10. 17. alatti 46 m-es, egyszobás, tehermentes lakás teljesen felújítva eladó. Érdeklődni : CB—AM—4’., Kovács. (4250)_______ T F-es Lada Combi eladó Törökszent- miklós, Korvin Ottó út 29., 17 óra után, telefon: 800. (Túri.) (4259) UTÁNFUTÓ eladó Szolnok, Rákóczi út 40—42., Kiss. (4258) INGATLAN KÖZPONTBAN, szilárd burkolatú úton hármas társasházban 3 szobás + garázs földszinti 82 négyzetméteres központi gáz- és vegyestüzelésű lakás beköltözhetően eladó. Cím: Bertáné Abony, Körösi út 33. 2740. (337) Berekfürdőn családi ház eladó. Érdeklődni: Berekfürdő, Búzavirág út 13. (415) Szandaszőlősön, 2 szoba + 3 félszobás új korszerű családi ház garázzsal eladó. ,,F 46” jeligére a kiadóba. _________(421) S ZOLNOK, Csanádi krt. 10. IV/11. másfél szobás, 47 négyzet- méteres, liftes lakás eladó vagy kertes házra cserélhető, környező falvakba is. Érdeklődni: 16—19 óráig. ___________________(427) VAROSKÖZPONTBAN házrész eladó. Érdeklődni: minden nap 15 óra után vagy szombat, vasárnap, Szolnok, Tőr u. 12. (428) KILLIAN repülőtér és Karinthy F. út közötti területen 240 négyszögöl gyümölcsfákkal betelepített kertes telek eladó. Érdeklődni: minden nap 16 óra után. Szandaszőlős, Fazekas M. út 46. alatt._____________(433) E LADOM vagy budapesti ingatlanra cserélem Szolnok, Május 1. u. 31. alatti sarokház jellegű, háromszintes, hat éve épült társasházi öröklakásom tehermentesen. Nagy udvar, garázs, pince, telefon van. Érdeklődni: 39-263as szolnoki telefonom ______________(434) Ó BALLAHOZ közel, a Holt-Tisza partján 440 négyszögöl hobbitelek, ugyanott desiére étkezési és GANZ Danubius Daru- és Gépgyár Rt Tiszafüred felajánlja szabad kapacitását 1989-1990. évekre- szerkezeti lakatos,- géplakatos,- elektromos szereld,- forgácsoló,- revétlenftó,- optikai lángvágó, -festó munkákra. Vállalunk: acélszerkezeti és gépészeti alkatrészek, részegységek, önálló termékek gyártását hosszabb távon is. Iparvágánnyal és tehergépkocsikkal rendelkezünk. Referencia: Masinoimport szu, evt nszk, GD Hajó- és Gépgyár Rt Budapest Telefon: 06-52-13-Ó12. Telex: 72425. Ügyintéző: Kökény László termelési igazgatóhelyettes. AKCIÓ, AKCIÓ Március 25-éig kedvezményes vásár a Kecskeméti Baromfifeldolgozó Vállalat baromfiboltjában, Jászberény, Hatvani u. 4 / a I. o. bontott pecsenyekacsa 6 7 Ft/kg helyett 5 9 Ft 3 2 Ft/kghelyett 2 5 Ft, 2 2 Ft/ kg helyett 15 Ft, 60Ft/kghelyett52Ft. Várjuk kedves Vásárlóinkat! csirkefarhát libafarhát pulyka alsó comb KECSKEMÉTI PECSENYE vetőburgonya nagy tételben eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Lenin Út 148. (3979) ________ S ZOLNOK; Ragó Antal úti 54 m2-es, tehermentes öröklakás eladó. Érdeklődni : 30-301 telefonon, 19 óra után. (4251)____________. EGYSZOBÁS, OTP-s lakás eladó. Szolnok, Keskeny J. u. 2. fsz. 7. Érdeklődni naponta délután 4—6 óráig. (2607) TÓSZEGI horgásztónál 200 négyszögöl fiatal gyümölcsös cseh faházzal eladó. Budapesti telefon, este 6 óra után: 655-118. (3729)________ E LADÓ Jászberény, Gács László u. 16. IV/1'I. alatt 2 + félszobás, étkezős, gázfűtéses, 72 m2-es alapterületű lakás. Érdeklődni lehet egész nap a helyszínen. (4114)________ É PÍTÉSI telek eladó Jászberényben. Érdeklődni lehet: Alkotmány út 77. (4113)____________ E LADÓ Jászberény, Neszür O dűlőben a műúttól 200 m-re 215 négyszögöl zártkertrész, lakható épülettel. Víz, vilTány van. Érdeklődni: Jásztelek, Sallai' út 2. (4112)______________ J ÁSZAPATIN, vasúthoz közel kisebb családi ház eladó. ,,350 000” jeligére a jászberényi szerkesztőségbe. (4110) 300 négyszögöl társasház építésére is alkalmas telek eladó. Törökszent- miklós, Mező Imre út 6. alatt. Érdeklődni : Kossuth út 123. I. lh. III. em. 18. vagy 308-as telefonon. (4047)______ E LADÓ 18 m'2-es szétszedhető, hőszigetelt faház. Török- szentmiklós. Mátyás király út 71. (4155) SZOLNOK belvárosában társasházépítésre alkalmas ingatlant keresünk megvételre lakottan is. Jelentkezni: Lakásépítési Iroda, Sólyom út 1. (Múzeum étterem mögött.) (4479) _________________ J ÁSZBERÉNY központjában fürdőszobás kis családi ház garázzsal eladó. Futó u. 1. Érdeklődni: 17 óra után. (4449) GÉPJÁRMŰ Tf fnsz. 120-as Skoda eladó. Szandaszőlős, Erkel Fe- renc út 23. (422) IS-es piros Zsiguli jó állapotban eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár. Ószőlő, Fő út 28. 17 óra után. __________________(448) 1 300 S LADA/ személygépkocsi eladó. Karcag, kórház dr. Karsay.__________(465) E LADÓ PS írsz. Lada. Mezőtúr, Beloiannisz út 61. 5. ép. fsz. 5. (3858) ____ E GYÉVES ETZ 150- es motorkerékpár sürgősen eladó. Szolnok, Kun B. út 11. VII 8. (4216) 1200 cm’-es Lada személygépkocsi eladó. Hatéves, műszaki vizsga 1990ben esedékes. Érdeklődni telefonon: 11-348 vagy Tiszafüred. Nefelejcs u. 5/A. (4467)___________ 1 26-os Polski, karambolos, 9 éves, sürgősen eladó. Piroska Gyula, Jászberény, Rózsa u. 33. szombat, vasárnap. (4452)__________________ BARKAS-bódé, 6 éves, eladó. Nagy Varga László, Jászberény, Rózsa u. 33. (4451)__________________ ARÓSOK, figyelem! 5 hónapos karambolos Aró bontva eladó. Váltó. hátsó- híd. garnádok, felnik, sárvédők.-Nagy Varga László, Jászberény, Rózsa u. 33. (4450)_________________ P B írsz. Trabant Combi jó állapotban eladó. Érdeklődni: délután 16 órától Karcag. Hámán Kató út 18. (4261) ADÁSVÉTEL 4 ÉVES bernáthegyi szuka, törzskönyvezett, nyírlu- gosi vérvonalú sürgősen eladó. Érdeklődni: Cibakháza, Rákóczi út 33. _________________(445) Ü J 61. L. K. 5c és 31. L. K. 2c színes televízióképcső eladó Érdeklődni: 17 óra után. Karcag, Szabó J. út 24. __________________(466) D ELTA típusú 700 férőhelyes tojótyúk-ketrec eladó. Törökszentmiklós, Kossuth út 299. Irányár: 60 Ft/db. __________________(412) 60 literes fagyasztó- szekrény, 100 literes hűtőszekrény eladó. Törökszentmiklós, Berzsenyi út 32. (3981)__________________ ELADÖ 24 anya- és 120 süldőnyúlnak fémketrec, továbbá egy szeneskályha, két fekete-fehér tv, építkezéshez betontörmelék. Törökszentmiklós, Sziklai út 32. (4058)_________ N ÉGYSZALAS Interlock eladó. Szolnok, Szántó krt. 22. fsz. 2. (3573)________ Z ETOR 301'1-es üzemképes motor eladó, valamint 80 literes hidrofor. Ti- szasas, Dózsa Gy. út 11. (4087)_____________ T ÍZEZER literes vastartály sérült állapotban olcsón eladó. Jászberény Eperfa u. 4. (4117) ÜJ jugoszláv Siesta gázkályha eladó. Jászberény, Balaton u. 49. (4115)_________ 20 0 literes fagyasztó- láda eladó. Törökszentmiklós, Vécsey út 3. (4059)__________ J Ö állapotban levő Duka vegyestüzelésű kazán eladó. Törökszentmiklós, Bottyán János út 64. (4151)__________________ SIESTA gázkályha eladó. Fegyvernek, Ady Endre út 75. (4156)_________________ G YŐZTES kantól, kitűnő szukától skótjuhászkölykök sporttársi áron eladók. Kulcsárné + + + + + + + + A REMIX RÁDIÓTECHNIKAI VÁLLALAT liszakécskei potenciométereket gyártó gyáregysége felvételt hirdet villamos mérnök, üzemmérnök vagy legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező vil- lamosipari technikus részére. Feladata: erősáramú villamosgépek karbantartása és a karbantartás irányítása, valamint hálózatok építése karbantartása. Felvételt hirdet továbbá mérnök, üzemmérnök vagy legalább 10 éves szakmai gyakorlattal rendelkező tehnikus részére, technológus! munkakörbe. Feladata: hőre keményedé és hőre légyuló műanyag alkatrészek gyártása. Fizetés: megegyezés szerint. Azonnal beköltözhető 2 szobás konfortos vállalati kijelölésű tanácsi lakást biztosítunk. Jelentkezni lehel: REMIX Tiszakécskei Gyáregység Vonók Mihályné személyzeti vezetőnél személyesen vagy levélben Címünk: Tlszakécske, Kossuth u. 67. 6060 Telefon: 76/41-233. Törökszentmiklós, Zalka út 15. (4157) TRABANT-motoros lassú jármű 3 éves műszakival, kétszemélyes, adómentes, eladó. Törökszentmiklós, Kun Béla út 1., Kulcsár. (4158) REDŐNY 1200 m2 SZELVÉNYCSERE 1150/m2. TELEFON: SZOLNOK: 35-071. ELADÓ T 25 A újszerű állapotban, 3 éves vizsgával. Tiszafüred. Szövetes László, Horog u, 26. (4403) _________________ N ÉGYÉVES szürke kanca, könnyű gumis kocsival, szerszámmal együtt eladó. Kunmadaras, Honvéd út 32. (4262) RELUXAtj D RELUXA 690 Ft/négyzet- méter, minitokos REDŐNY ” 1200 Ft/négyzet- méter felszereléssel, jótállással Szolnok, 39-178-as telefonon HAROMHŐN APÓS, törzskönyvezett szülőktől származó komondor kiskutya eladó. Magyar János, Karcag. Kiss A. út 15. (4260)_____________ H AJSZÁRÍTÓ búrák, fejmosótál eladó. ,,Erika” jeligére a kiadóba. (12731) EGYÉB SZŐNYEG- és bú torkárpit-tisztítás rövid határidőre helyszínen. Domokos Gyula, Karcag, Győrffy I. út 11/a. (4263) LAKÁSCSERE VÁROSKÖZPONTI 3 szoba + étkezős. I. emeleti lakást cserélnék két másfél szobásra, I. emeletig. Egyéb megoldás is érdekel. ..Megegyezés 319” jeligére a kiadóba. (3732) ELCSERÉLNÉM Szolnok, Jósika u. 15. II/6. szám alatti kétszobás tanácsi, megvásárolható lakásomat tanácsi garzonra vagy egyszobásra ráfizetéssel. Érdeklődni a fenti címen. (436) HÁZASSÁG 19 éves, 160 cm magas barna lány vagyok. Társaság hiányában szeretnék megismerkedni közép- vagy felsőfokú végzettségű törökszentmiklósi fiúkkal 24 éves korig. Fényképes leveleket várok. ,,Egy szép napon előttem állsz” jeligére a Törökszentmiklósi Hirdetőbe. (4049)__________ E GYEDÜL élő, 69 éves nőtlen ember vagyok. Szeretném korban hozzám illő hölgy ismeretségét keresni élettársi vagy gondozói minőségben. Falun kétszobás lakásom, 4400 forint nyugdíjam van. „Várlak” jeligére a Karcagi Hirdetőbe. (4256) ^ -N. Dolgozókat alkalmazunk V"--------------- —y A KUNHEGYES VÁROSI TANÁCS pályázatot hirdet a megüresedett GAMESZ-veze- tői munkakör betöltésére. Pályázati feltétel felsőfokú iskolai végzettség, pénzügyi-száifi- viteli vagy közgazdasági vonalon és legalább ötéves szakmai gyakorlat. Bérezés a 13/ 1987. (X. 25.) ABMH rendelkezéssel módosított 21 1983. (XII. 17.) ABMH számú rendelkezés figyelembevételével megegyezés szerint. Pályázatot a városi tanács elnökéhez részletes önéletrajzzal március 25-ig lehet benyújtani. (3571) A KÖBANYAI SÖRGYÁR SZOLNOKI KIRENDELTSÉGE felvételre keres áruátvevői munkakörbe érettségizett munkavállalókat. Jelentkezni: Szolnok, Af- csi-sziget. Tölgy u. 11. (522) I A KEVIÉP VÁLLALAT 4. SZ. FŐÉPÍTÉS VEZETŐSÉGE felvételre keres őr-portást. Lehet nyugdíjas is. Jelentkezés: Szolnok, Landler J. út 22. (523) KIEMELT kategóriájú mező- gazdasági termelőszövetkezet papírfeldolgozó üzemébe gyakorlattal rendelkező könnyűipari felsőfokú végzettségű szakembert keres üzemvezetői munkakörbe. Fizetés: megegyezés szerint. Felvétel esetén lakást biztosítunk. Felveszünk továbbá: magas- és ofszet nyomdai gépmestert. magas- nyomású ofszetgéokezelőket és könyvkötőket. Jelentkezni lehet személyesen vagy levélben a szövetkezet elnökénél. Cím: Vörös Csillag Mgtsz 5420 Túrkeve, Széchenyi u. 8. sz. (401) AZ AGSZ. JAVÍTÓMŰHELYE, Szolnok, Rákóczi út 45. felvesz kőműves, hidegburkoló és asztalos szakmunkásokat. (404) SZOLNOK MEGYEI SZOLTISZ gyakorlattal rendelkező géo- írót keres kapcsolt munkakörbe (4- teljesítményelszámolás). Jelentkezés: dr. Szabó Arpádné személyzeti vezetőnél, Szolnok, Dózsa György u. 5. (456) A SZOLNOKI ÉPÍTŐ -JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÄLLALAT keres nagy szakmai gyakorlattal rendelkező festő- és szakipari munkában jártas munka- vállalót építésvezetői munkakörbe. Bérezés megegyezés szerint. Jelentkezni lehet központunkban a főmérnöknél. Cím: Szolnok, Thököly út 85. (469) ÁPRILIS 1-jétől 4 hónapra mg-i külső gépesítési munkához angol nyelvű, vizsgával rendelkező tolmácsot keresünk. Érd.: Szolnok 43W202. (406) A VOLÁNBUSZ GÖDÖLLŐI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA autó- buszvezetői munkakörbe felvesz Kerepestarcsa, Gödöllő, Dány, Túra térségében élő munkavállalókat. Tehergépjármű-vezetők D kategóriás átképzését is vállaljuk, amennyiben — C kategóriás jogosítvánnyal — 3,5 t feletti tehergépkocsin legalább 2 évi vezetői gyakorlattal rendelkeznek — és betöltötték a 21. életévüket. Intenzív D kategóriás tanfolyamra B kategóriás jogosítvánnyal és gyakorlati idő nélkül is lehet jelentkezni. PAV. II. alkalmassági vizsgáztatást vállalaton belül végzünk. A tanfolyamok idejére bérezést, illetve dolgozóink számára Pest megye területén ingyenes, hozzátartozóiknak kedvezményes utazási lehetőséget biztosítunk. Jelentkezni lehet személyesen: Gödöllő, Szabadság u. 8. Telefonon: Gödöllő 20-170. (470) SZOLNOKI 101. TÜZÉP-TELEP felvesz középiskolai végzettséggel rendelkező, 2—15 éves gyakorlattal eladási ügyintézőt. Gépírni tudók előnyben. Vas- munkában jártas érettségizett — ügyviteli munkát is vállaló — fiatal férfi ügyintézőt. Aru- kiadót 8 általános végzettséggel, vasszakmában jártas, építőanyag-ismeretekkel rendelkezők előnyben, anélkül betanítjuk. Vagonrakodót, valamint targoncavizsgával rendelkező vagonrakót. Jelentkezés a 101. sz. Tüzép-telep igazgatójánál' Szolnok, Piroskai u. 8. szám. (397) FELSZABADULÁS HTSZ Alta- lány elszámolási Nyomdarészlege ofszet-magasnyomó gépmestert, kötészeti betanított nődolgozót vesz fel jó kereseti lehetőséggel. Jelentkezni leheti naponta 8—10 óráig Szolnok, Thököly u. 19. sz. irodánkban. (398) ÁFÉSZ középfokú kereskedelmi és árkalkulátori képesítéssel rendelkező dolgozót árelőadói munkakörbe felvesz. Jelentkezni lehet: az áfész árosztályán Szolnok, Szigligeti u. 2. fszt. 11-es szobában. (400) Hirdetmények A SZOLNOK, Kun Béla krt. 7. számú társasház lakóközössége 1989. áprilistól bérbe adja az épület földszintjén lévő 2 db különbejáratú, egyenként 36 m-’-es, összkomfortos szolgáltatású helyiségeit meghatározatlan időre a lakóépület funkciójával összeegyeztethető célra. Érdeklődni írásban lehet a felhasználási cél megjelölésével a közös képviselőnél. Postacím: 5000 Szolnok, Kun Béla krt. 7. szám, 6. em. 4. (451) A HUNGÁRIA Biztosító az Utazás ’89 kiállításon ismét üzemelteti „Casco-presszó”- ját. Kérjük, látogasson el ön is az „A” pavilon 206-os standjára, ahol ha van kérdése, választ kaphat vám-, deviza- és biztosítási ügyekben. A megvásárolt utakhoz megkötheti a legjobban megfelelő biztosítást is. Mindazon kedves látogatók, akik a Hungária Biztosító standján kötnek új casco biztosítást, 1 havi díjat ajándékba kapnak. Nem tudja, mit csomagoljon a bőröndbe? Manökenjeink bemutatják. Elfáradt, megéhezett, megszomjazott? Nálunk felüdülhet, mert várja önt a CAS- CO-PRESSO. Gondoskodunk, tehát vagyunk! Hungária Biztosító. (452) SZOLNOKON, az Orszk&gos Kereskedelmi és Hitelbank épületének térvilágítási lámpáit 1989. március 10-től feszültség alá helyeztük. Az oszlopok kábeleinek március 10. utáni érintése életveszélyes! (457)