Szolnok Megyei Néplap, 1989. március (40. évfolyam, 51-76. szám)
1989-03-18 / 66. szám
1989. MÁRCIUS 18. Irodalom, művészet 9 Pécsi Gabriella; Lehetőségek Keserves hallgatásaim közt NAGY-BÁTRAN (mínusz fok van de mennyi mínuszul) VÁLOGATOK melyik csönd az enyém, melyik csönd illendő, melyik csönd a hazug, melyik robban azonnal, melyikre várva várni, melyiktől kell rettegni, melyik csöndet remélni, melyik, melyik, melyik az a csönd, amelyik végül is kiver a hazámból?! Irodalmi oldalpárunk illusztrációit Csete Balázs 1941—43. között Erdélyben készített grafikáiból válogattuk. j ■' ■■ P'•? Tóth Béla: elem egykorú fia révén minden perces voltam náluk. Házunk ablaka éjjel-nappal szemezte az övékét. Ha Ferkóval lyukravetőcs- kézéstől kifényesedett zablakari- kán összekaptunk, a szemben lévő ablakok is haragosan néztek egymásra. Nem tartott az egy éjszakánál tovább. Ahogy fölkelt a nap, barátságosan hunyorogtak egymásra a házak szemei. Mi is ki- aludtuk a haragszomrádot. Olykor tűz sem égett náluk, mégis úgy éreztem, mindjárt lángra gyullad a ház. akkora a nyüzsgés benne. Egy percre nem volt apálya a munkának. Idő dologtalanul nem csöppenhetett el, mert az is bolond, aki potyára piszkol- ja a gyöpet! Tudom, mert sosem felejtem el, egyik vaksi télvíz idejű alkonyat- tájt odavisz a lábam, Gyura bácsi szobaablaka egyikébe dőlve dolgozik. Három doboz gyufa három kupacban szétrakva, s ő azon buz- gólkodik. hogy az egyenes szálúa- kat négyfelé hasítsa frissiben megfent borotvaéles kaszakésével. Amivel más prédáién egyszer lobbant, azt ő megnégyszerezi. A ház körül elvégződött, nem lógathatja lábát a kemencepadká- ' ról csak úgy. neki a vakvilágnak! Máskor kaszakalapálástól zengett a falu, másnap kezdődik az aratás. Gyura bácsi is veri nagy szakértelemmell a pengét. Odalép Vera néni. — Ember, hallod-e, adjál hat fillért egy kiló sóra, holnapra friss kenyeret vinnék a határba! — Nem adok én. Vera. hallod-e, hát mit élhetetlenködsz? Most hoztam az aratási kommenciós szalonnát, ujjnyi a só rajta. Kaparj le vagy két kanálnyit, tödd bele. — A maga eszit. Zsíros sóval nem lehet kenyeret dagasztani. — Hát főzd meg, tödd bele, titokét az Isten se győzne pénzzel. A kenyér kisült. Életemben egyszer láttam betegnek. Az uradalmi aratók harmados kukoricát, cirkot, répát művelhettek három holdjával egy-egy kasza után. Akkoriban szép magas szárú cirkot limibált a szél. Akkorát, a telihold titokban azzal pamacsolta magát. Hanem a betakarítás idejét, napját, óráját nem a részes határozta meg, hanem az atyaistenszámba menő uradalmi intéző. Ahol ő kor- mányoskodott, ott röndnek költött ám tönni. S volt is. Annak az eszén át nem hágott tizenkét arató, annyi marokszedő, surnmás, béres, kocsis, csősz, napszámos. Gyura bácsi egyszer látott betegsége is ebből következett. Krumpliszedés után, kukoricatörés előtt jön el ideje a cirokvágásnak. Nagy előkészületek a nekirugaszkodáshoz. Már érettmagúnak minősítette minden arató a cirkot, viszketett a tenyerük asal- lókasza nyele után, hogy haladnának. Hanem az intéző nem engedett a magatudta indulási időből. A részesek szerint pénteken már lehetett volna cirkuszolni, az intéző hétfőn hajnalra tette kezdést. Azt is az ő személyes jelenlétében. Addig egy szálhoz de hozzá ne nyúljanak! A mondott hétfőn a hajnalok hajnalával kint toporog a részesek hada a Csali dűlő útján. A sötétben egymást is csak hangról ismerik meg, tipródnak, mikor jön az intéző. Mindenki itt van? Kicsi kupacolás körülötte. Milyen lesz a termés? Dörzsölnek ki tenyérben szakállmagot, foggal fejik, hogy tejel-e még, vagy lisztéi. Indulhatnak? Se adjon isten, se isten áldja, mintha tüzet kiáltana valaki, rontanak neki az erdősűrűségű táblának. Aztán csak a zizegés hallatszik, mintha vadállatok csörtetnének. Földre zuhannak az első hónalj ny-i félkévék. S szép tarlót hagyva kitárulkozik a föld. Araszról araszra haladnak. Any- nyi időre föl nem emelkednek ha- joltukból, míg egyet lépnek. Amikor kisült a szalonnáról kapart- sóval dagasztott kenyér, mi vittük háti kendőben Ferkó fiúval kifelé reggelire. Fröstökre egy ember levág akkora ellőt a fasortól, ágaskodó fácánkakasnak látszik. Odatalálunk. Gyura bácsi fehér, mint a frissen meszelt fal. — Beteg vagyok, gyerekek! Tapossátok meg a hátamat, mejje- met, mert itt halok mög szégyölle- temben. összehúzott két kéve cirkot, ráfeküdt hassal. — Tapossatok, tapossatok! A ge- rincömet, a lapockáimat, a farom húsát, a lábaim inát, a nyakam szirtjit, a vállam kulcsait. Ne kíméljetek. Ugráljatok rajtam! Megfordult. — Most a mejjem kosarát, hor- paszomat, a térgyeim kalácsát, a karjaimat, gyerökeim. Jártuk rajta mezítlábas tiprá- sunkat, a hideg veríték patakzott ráncos homlokáról. Biztatott. — Járjátok szaporábban! Táncoljatok rajtam. Tudtuk, hogy nem büntetésből gázoltatja magát. Más szomszédokat is elővett néha a harctéri fájdalom. Egész napra elkívánták, hogy kiugráljuk belőlük bujkáló betegségüket. Egyszer azt mondja. — Na, most már jó, most már mögmaradok! Fogta a kaszasarlót, fölállt. — Látjátok, Ződág vasárnap délután titkosan kivágott háromszáz métert. Bement a fasortól kétszáz métert, elkezdte. Túljárt az intéző eszin. Nézzétek, háromszáz méterrel megelőzött. Amikor idáig kivágtam az ellőt, akkor látom, Ződág Pétör főszom- szédom háromszáz méterrel előrébb van. Ha az Isten erejével csinálja, akkor sem előz meg. Csak huncutsággal. Hát amikor megláttam, azt hittem möghalok. Jó, hogy ideértetek. Ezt énnéköm esti szürkületig utói köll érni! Éngemet eddig nem hajazott meg senki. Nem is evett. Estére elkerülte Ződág szomszédot. Nem dicsekedett vele. Nem is ünnepelte győzelmét. Mert cirok után, mindjárt kezdődött a ken- dernyűvés. Az még aztán embernyúzó munka. Az éles levelek, tüskés szárak a gúnyát, a pofaszíjat vérig lemarják az emberről. Nem szabad félni tőle. Vitézül neki! Járnak a részesek gatyázni, mert másnak sem nevezik, mivel abból lesz az alsóneműnek való, sokféle munkálaton keresztül tilolva, törve, hengerelve, áztatva, fehérítve, fonva és szőve, mire magára öltheti, aki megérdemli. Jobb azt az éjszaka évadján végezni, mivel a leszálló harmatok megszelídítik a kapófogú növény- állatot. Vágja is Gyura bácsi Köböl parcellaszomszéddal egyvonalban. Dolgoznak kimondatlan verseny nélkül, fej, fej mellett. Éjfél felé rongyos szélű felhőkkel takarózik be a holdvilág, s a csillagos ég is beborul, de fogytán az ivóvíz, az önnivaló, az erő. Szenti Ernő; Többet az kap A szó ha hiszel benne Fajsúlyosabb a vasnál Célod felé a megkezdett Ütőn haladjál Ne üss, ne vágj Ha békén hagy haragod Többet az kap Ki másnak sokat adott Haza köll ugrani! Menni lehet, gatyafanyűni nem. Az utat sötétben is tudja lábuk lépte. Köböl utcabelije Gyura bácsinak, csak messzibb lakik tizenhat ház ellen. Megegyeznek, hogy másfél kakaskukorékolásnyi idő múlva itt találkoznak, Gyura kapujában. Az föltesz másfél órával. Csak éppen összetarisznyázzák a kellőségeket, s fordulnak neki a határnak. Akkorára az idő is fordul, föltámadóban a szél. kitakarhatja az éccakai lámpát. Tüzet nem gyújthatnak. Viharlámpánál világ hahotája határban gürcölni. Köböl sem született éppen falu lustájának, fél órával előbb jön a megbeszéltnél. Gyura bácsi áll a kapuban. — Hun vagy már istenvilágunta óta? Fél órája itt várlak a kapuban ! Játékaink közben nem akadt zuga a szomszéd háznak, amit a tenyeremnél jobban ne ismertem volna. Az udvar sarkában elhitványult vizeskannából való halom. A léckerítés fogain utcán talált drótdarabok, kócmadzagok, el'hitványult, kapaköpük, útporában elveszett fél patkók. Mind olyan sóhajok között, hogy az még jó lehet valamire. Zúzmarákkal köszöngélt már ránk a tél, odavetődök, Gyura bácsi éppen a faluszerte eldobált, árkok partjain hentergő vizeskanták kupacából, húszig valónak szedte le a nyakát. Agyagos sárral addig bűbájolta, a konyha füstcsövét összetapasztotta belőlük. Még könyököt is sikerített hozzá. Akkoriban legalább negyven fillérért árulták méterét a csőnek, húsz fillérért a könyököt. Nagy pénz. Vera néni ócsárolta. Férjhez menő lányaim vannak! —Meszeld be fehérre! Az a divatos ! Kocsmába nem járt. Ha hívták, hogy fizetnek neki, akkor sem. Azt vissza kéne fizetni. Állatokat tartott. Eladta, arra áldomást kellett inni. Inkább visszaadott a vevőnek hat fillért egy fél deci törkölyre, nem tette ki magát a visz- szafizetésnek. Áldomás nélkül nincs igazi foganatja a vételnek. Kertjében károsán istápolt di- rekttermő szőlőfélét nevelt. Sarlóval metszette, kékkővel permetez-/ te. Kishordókba szűrve facsart belőle opálosan rózsaszínű borocskákat. Nagyon tél volt, disznóvágás utáni sötétedő esték, s nagyon macára maradott a házban, amikor citerát, bort tett az asztalára. Dobverő ujjaival a húrok közé csapott. Ügyesen figurázott, rezes hangon énekelt hozzá. „Haragszik az édösanyám, mért járok a lányok után ...” Első szomszédja, Dudás Mihály tudta, Gyura ráért, kedve sem lapos, egyedül lehet, kosarat sem fon, az asszonyi nép kisöpörte a mindennapos fonás szemetét már. Átköszön egy szóra. Jó szomszédok. Gyura örül. Borral kínálja. Vendégváróval. A dunsztos üvegekben fehér borvirággal galléros a nedű. A Dudás nem kívánja. Bor nélkül pedig nem lehet nótázni. Beszélgetnek. Van miről. Pólyás koruktól szomszédok. A szó selyme suttyanvűi szalad. Ötös csörgős lámpa ég az asztal fölött. Gyura lejjebb srófolja a lámpát. — Nem köll a mi szavunkhoz akkora világosság! nnyira megegyeznek, hogy el is oltják. Látunk mi beszélgetni sötétben is! _ Dudást se ejtették a fejére. Arányosságából pöttyent még Gyura kedvére egy csipetet. — Hallod-e, Gyura, hát így a sötétben, tán vessük le a gatyánkat is, hogy az se kopjon, amíg beszélgetünk. Nincs szégyenkezni valónk! Megtették-e, arról nem szól a falu. Hazavetődéseim során el nem mulasztom látását. Legutóbbi hazaütődésemkor áll a kapuban. Kezelünk. Kurta szárú cseréppipa a szájában. Szívogatja. Veszem észre, hogy nem füstöl. Kapom elő a gyufát. Legyint. — Hétköznap hidegen szívom.
