Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-07 / 32. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. FEBRUÁR 7. 7 Asztalitenisz Hagy mezőny a megyei bajnokságon Nagy érdeklődés jellemez­te az idei megyei asztalite­nisz-utánpótlás seregszem­léjét. A Szolnokon rendezett kétnapos megyebajnokságon tíz sportegyesület, valamint öt diáksportkör versenyzői tizenegy számban mérték össze erejüket és több eset­ben nagy csatában döntöt­ték el a bajnoki cím sorsát. Külön örvendetes volt, hogy az újonc (tizenkét éves ko­rig) korosztályban hatvan fiú és harmincegy lány in­dult. Lányoknál az öt ver­senyszámból négyet a Hon­véd Killián FSE, egyet a Kisújszállási MÁV Egyetér­tés SE, a fiúknál az öt ver­senyszámból két és felet a Szolnoki Tisza SE, másfelet a Kisújszállási MÁV, egyet pedig a Honvéd KFSE nyert meg. Kiemelkedően szerepelt a Killián FSE-ből Papp Alexandra, aki négy arany­érmet és egy ezüstöt nyert, Harangozó Réka, aki három aranyat és egy-egy ezüst-, bronzérmet Liszka Antal két arany és egy bronz­érmet nyert, valamint a Tisza SE-től Börzsei Krisz­tián, aki korosztályában két bajnokságot nyert és az if­júsági számokban, mindhá­rom számban a dobogón végzett. Kiemelkedő volt még a legfiatalabbak között a Varró testvérek (Kisúj­szállás) újonc bajnoksága egyesben, valamint a fel­sőbb korosztályban kihar­colt további hat értékes he­lyezésük. örvendetes fejlő­dés tapasztalható az utánpót­lásnevelésben mindkét nem­ben Mezőtúron, a fiúknál Martfűn, valamint a lá­nyoknál a Volán-Rákóczi SE-nél. A diák sportegyesü­letek is szép számban kép­viseltették magukat a baj­nokságon ahol értékes ta­pasztalatokat szerezhettek a további munkához. A megyebajnokság küz­delmei jól szolgálták a fel­készülést a következő hét végén Budapesten sorra ke­rülő újonc- serdülő és if­júsági első osztályú ranglis­taversenyre, ahol az újon­cok közül az első hatvan­négy, serdülőknél és ifjúsá­giknál az első 80—80 helye­zett szerezhet indulási jo­got az április végén sorra kerülő országos bajnokság- ra. Eredmények: Üjonc lá­nyok (31 induló): 1. Varró Veronika (K.újszállási MÁV Egyetértés). Fiúk (60): 1. Varró Dániel (K.újszállási MÁV ESE). Serdülő lányok (32): 1. Harangozó Réka .HKFSE). Leány páros (12): 1. Harangozó — Papp (HKFSE). Serd. fiú páros (28): 1. Börzsei — Varró D. (Sz. Tisza SE—Kisújszállás). Serd. fiú egyes (61): 1. Bör­zsei Krisztián (Tisza SE). Ifjúsági lány egyes (11): 1. Papp Alexandra (HKFSE). Ifj. lány páros (5): 1. Ha­rangozó — Papp (HKFSE). Ifj. fiú egyes (55): 1. Liszka Antal (HKFSE). Ifj. páros (22): 1. Fazekas — Balogh (Szó. Tisza SE — Papírgyár. Vegyespáros (9): 1. Liszka — Papp (HKFSE). Táblázat Röplabda. NB I. Női, a 13—2«. helyért A mezőny állása 13. Szeged 2<ri4 #48:30 34 14. Szolnok 20 13 7 49:34 33 15. TFSE 20 12 8 40:38 32 18. Ganz V. 20 11 9 44:37 31 17. Ganz. D. 20 8 12 34:44 23 18. Rutén SC 20 6 14 31:50 2« 19. K. Közért 20 5 15 24:51 25 20. MVSC 20 4 17 21:55 23 Mai műsor Labdarúgás. Előké­születi mérkőzés: Tisza Cipő SE—Törökszent- miklós, Martfű, 14. I MŰSOROK I I Rádió I KEDD SZOLNOKI STÜDlO: % 6.00—7.30: Jó reggelt Szolr)pk! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Pálréti Ágoston. (A tartalomból: Hírek — Munkaruha saját pénz­ből — Orvosi tanácsok. Dr. Ko­csis Károly rovata — Györffy István emlékkönyv Karcagon. — 6.30: Hírek (Kossuth) — Lap­szemle. — 6.45: Hol tart a híd­építés Szolnokon? — 6.55: Üt- inform. — 7.00: Krónika (Kos­suth) — Hírösszefoglaló.) SZERDA SZOLNOKI STÜDlO: 6.00—7.30: Jó reggelt Szolnok! Zenés hírműsor. Szerkesztő: Korim Éva. (A tartalomból: Hírek — Kuncsorba tiltakozik — Farmgazdálkodás az Alföldön — Hogyan tovább tejipar? — Az ebtenyésztés jövője. — 6.30: Hírek (Kossuth) — Lapszemle. — 6.45: Tiszta vizet a pohárba — karcagi helyzetkép. — 6.55: Ütinform. — 7.00: Krónika (Kossuth) — Bizonyitványosztás — Hírösszefoglaló.) KOSSUTH: 8.20: Társalgó. — 9.44: San­zonok. — 10.05: Kapcsoljuk a nyíregyházi körzeti stúdiót . . . — 10.25: Operaáriák. — 11.00: Népdalok. — 11.34: Amit a Hold mesél. — 12.45: Intermikrofon. — 13.00: Klasszikusok délidében. — 14.10: Magyarán szólva. — 14.25: Orvosi tanácsok. — 14.30: Dzsesszmelódiák. — 15.05: Rá­diószinház. Az arany meg az asszony. — 15.40: Poggyász. — 16.05: Éneklő Hiúság. — 16.20: Kérhetek valamit? — 17.00: Ne­ked sem mindegy! — hogy meg ludod-e érteni az öregeket? — 17.30: Csaikovszkii: Csipkeró­zsika — részletek a balettből. — 17.45: A Szabó család. — 19.15: Szembesítés. — 20.13: Né­ni zene. — 20.30: Tudománv és gyakorlat. — 21.00: Üi magvar zene a Rádióban. — 22.00: Hír­világ. — 22.30: F.mlékek szár­nyán. — 23.20: ÉTj Eterna le­mezeinkből. PETŐFI: 8.05: Daljátékokból. — 8.50: Külpolitikai figyelő. — 9.05: Napközben (élő). — 12.10: Nó­ták. — 13.05: Popzene. — 14.00: Megjelent a Magyar Nemzet Almanach. — 15.05: Németh Ta­más zongorázik. — 15.20: Könyv­ről — könyvért. — 15.30: Csúcs- forgalom. — 17.30: Helykeresö. — 18.30: Gramofonsztárok. — 19.08: Fiataloknak! — 20.25: Ró­lunk van szó! — 20.30: Az in­diai klasszikus zene. — 21.05: Heptameron. — 21.32: Kuruc da­lok Végvári Rezső feldolgozásá­ban. — 21.46: Heavy metal ma­gazin. — 22.28: Komlós Juci rá­diós szerepeiből. — 23.15: Dzsessz. — 23.55—0.14: Virág­énekek. BARTÓK: 9.08: Zenekari muzsika. — 10.00: Zenetörténeti értéktár. — 10.30: Törd a fejed! — 10.45: Hangos szöveggyűjtemény. — 11.00: Ze­nekari muzsika. — 12.06: Rous­seau: A falusi jós. Egyfelvoná- sos opera. — 13.05: Bessenyei Ferenc rádiós szerepeiből. — 14.24: Vezényel a szerző. — 15.06: Labirintus. — 15.21: Ba­jazzók. Részletek. — 16.06: Di­ákfélóra. — 17.30: Poggyász. — 17.50: Norvég kórusok énekel­nek. — 18.24: Radioton koron­gokról. — 18.30: Szerbhorvát nyelvű műsor, -r 19.05; Német nyelvű műsor. — 19.35: Zene­kari muzsika. — 21.00: Top-les. — 21.45: Olasz muzsika. — 22.15: Operaest. — 23.05: Zenei pano­ráma. I. MŰSOR: 9.00: Képúiság. — 9.05: Té­vétorna nyugdíjasoknak. —9.10: Színház az egész világ. Szerrv'- lves színháztörténet. Ronald Harwood műsora XIII 10. rész: Az építőmesterek. Angol film­sorozat — ism. — 10.05: Panorá­ma. Világpolitika percről — nercre — ism. — 10.50: Grammy Fesztivál. Amerikai zenés film. — 11.05: Mozgató. Tévétorna mozgáskorlátozottaknak. —11.15: T^ómiiság. — 16.40: Hírek. — 16.45: Pannon Krónika. V nA- csi körzeti stúdió híradó mű­sora, Dél-dunántúli hírek, in­formációk. események. —16.55: Nachrichten — Hírek nemet nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. — 17.00: Ecranul nosl- ru. A szegedi körzeti studio ro­mán nyelvű nemzetiségi műso­ra. — 17.30: Szám-adás. Gaz­dasági negyedóra. — 17.45: Mü- sorajánlat. — 17.55: RTV Kö­zönségszolgálat. — 18.00: Rek­lám. — 18.05: A levelek csatá­ja. Angol rövidfilm. — 18.55: Az amatőr természetbúvár. An­gol ismeretterjesztő filmsorozat. XIII 6. rész: A fák birodalma. Gerald Durrell és Lee Durrell sorozata — ism. — 19.20: Rek­lám. — 19.25: Közlemények, müsorajánlat. — 19.30: Híradó. — 20.00: Reklám. — 20.05: Po­lip. Olasz bűnügyi tévéfilm­sorozat VI 6 rész. — 21.15: Rek­lám. — 21.20: Stúdió ’89. A te­levízió kulturális hetilapja. — 22.05: Menekülő hősök. Angol dokumentumfilm. — 22.55: Hír­adó 3. 2. MŰSOR: Tv 2. Endrei Judittal és Déri Jánossal. — 17.00: Képújság.— 17.15: Tv 2. — Benne: Ripor­tok — Időjárás-jelentés — Té­vétorna — Reklám — Zene. — Teledoktor. Orvosi tanácsok tíz percben. A terhességmegszaki- tás új szabályai. — 17.45: Tor­pedó. Telefonos játék. — 18.00: Telesport. — 18.25: Tv 2. — 18.30: Gyerekeknek! Pumukli kalandjai. Pumukli az iskolá­ban. Magyar—NSZK rövidjáték­film. — 18.55: Tv 2. — 19.00: Jane. Francia tévéfilm. — 20.20: Tv 2. — Benne: Van öt perce? J. S. Bach: d-moll triószonáta. III. tétel. — 21.00: Híradó 2.— 21.20: Tv 2. — 21.30: Válás. An­gol tévéfilmsorozat VI 6. rész. — 22.00: Gondolkodó. A televí­zió tudományos folyóirata. — 22.45: Tv 2. Napzárta. SKY CHANNEL: 6.30: Üzleti hírek. — 7.00: DJ Kát show. — 9.30: The Lucy Show. — 10.00: Panel Pót Pour- ri. — 11.30: Sky-krónika. — 12.30: Sullivanék. — 13.00: Egy másik világ. — 14.00: Az Euro- sport csatorna műsorából. — 15.00: Változó világ. — 16.00: Szeretni. — 16.30: Fiatal orvo­sok. — 17.00: Visszaszámlálás. — 18.00; Családi ügy. — 18.30: Édes hármasban. — 19.00: \r Eurosnort csatorna műsorából. — 1.30: Az Arts Channel mű­sorai. SUPER CHANNEL: 7.00: Hírek. — 7.10; Időiárós. — 7.15: Üzleti hírek. — 7.45: Hírek. — 7.55: Tdőiárás. — R.00: Egyveleg. — 15.30: Hit Machine, Jégkorong Az NSZE ellen most sem sikerült OB L: Lehel SE—NSZE 4:7 (1:4, 2:3, 1:0). Jászberény. 800 néző. v: Juhász. Kris­tóf. Vetró. Lehel SE: Csóká- si—Kolbenheyer, Simon. Bá­lint 1 (1), Bakó, Szajka. cse­re: Csík (kapus). Bató. Bal­ia (1), Kátai (1), Szerdahelyi 2. Szabados (1). Bugyi 1 (1). Szikszai (1). Edző: Kereső Csaba. NSZE: Szabó—Csóka (1), Tamás, Radwan 2. (4), Felker (1). Biailyk 3 (2), cse­re: Kővári 1, Kangyal (4), Mayer 1. Weisz (1), Babav (1). Bauda, Brandt. Körösi. Sztamenits. Edző: Szabó At­tila, Erendits György. Kiállí­tás: 14, illetve 20. perc. Gól egyéni akcióból 1. illetve 0. Keserű meglepetés érte a lelkes hazai szurkolókat ezen az estén. A vendég NSZE rögtön a mérkőzés e'e- ién vezetést szerzett, maid a hazai kapus hibáit kihasz­nálva öt perc alatt újahh hárem gólt ütve növelte elő­nyét. A második húsz perc is rosszul kezdődött a hazai­ak számára. A fővárosiak már a harmad tizedik má­sodpercében — ráadásul em­berhátrányból — újabb gólt szereztek. A Lehel játéko­sainak semmi sem sikerült, többször is csak a kapufát találták el. Hátrányuk tuda­tában a hazaiak futottak az eredmény után, de az ezen az estén minden tekintetben jobb NSZE könnyen tartot­ta előnyét. Jellemző a Két csapat formájára, hogy a ha­zaiak még a kettős ember­előnyt sem tudták kihasznál­ni. míg a vendégek ember- hátrányból is eredményesek voltak. Minden valószínűség szerint a Lehelnek az 5-6. helyért való rájátszásban újra alkalma nyílik arra, hogy visszavágjon ezért a vereségért. Szántai — 16.30: Forró drót. — 19.55: Biliárdverseny. — 21.15: Labda­rúgás. — 21.45: Hírek. — 22.00: Angol labdarúgás. — 23.00: Ame­rikai profi kosárlabda. — 24.00: Egyveleg. MOSZKVA: 8.10: Gyermekek órája. —9.10: Régi orosz románcok. — 9.25: Pavlovszki emlékek — doku­mentumfilm. — 9.55: Biatlon VB — 20 kilométeres táv — közvetítés Ausztriából. — 13.30: Hírek. — 13.45: Népdalfeszlivál — Közvetítés Novoszibírszkböl. — 14.30: Dokumentumfilmek. — 15.25: Hírek. — 15.30: Üdvöz­lünk zene — Kamaramuzsika. — 16.15: Hatalmat a szovjeteknek — mérnöki egyesületek jelölt­jei. — 16.45: Mi történt a nagy­világban? — 17.00: A Gau­deamus kamarakórus műsora. — 17.35: Johann Sebastian Bach — lévéfilmsorozat VI 1. rész. — 19.00: Tv-híradó. — 19.40: Az átalakítás reflektorfényében. — 19.50: Visszhang — Ázsiai— csendes-óceáni térség: a fejlő­dés perspektívái. — 21.05: Ak­tuális kamera — Rikovék — nokumentumfilm. — 21.40: Mi történt a nagyvilágban? — 22.00: Színház — tévéfilmsorozat 2. rész. — 23.10: Hírek. — 23.15: Snortmüsor. — 23.45: Két port­ré: Izabella Jureva. Vagyim Ko- zim. — 0.45: Dokumentumfilm. SZLOVÁK TELEVÍZIÓ: 17.10: Meevei magazinok. — 17.30; Soortdokumentumfilm. — ÍR 00 : Eevszerü nap — tv-jn- tók. — 19.00: Torna. — 19.10: Esti mese. — 19.30: Híradó. — .'0.00: Fiatalok tv-klubia. — >1.30: Híradó. — *>2.00: Világ­híradó. — 22.15: Vadlovak — Új-zclandi film. ÚJVIDÉK : 16.25; Műsorismertetés. —16.30: Tv-napló — magvarul. — 16.40: Re'-lám. — 16.45: Művelődési miikor. — 17.15: Tv-napló. — 17.35: Dokumentumműsor gye­rekeknek. — 18.05: Ma. tegnap, holnan — ruszin nyelvű műsor. — 18.30: Ember és idő. —19.00: Ma: tájékoztató blokk. —19.15: Raí^fiim. — 19.25: Reklám. — 19.30; Tv-naoló — magvarul. — >0.00: T.otióhú^ás. — 20.05: Arta- n Christi — filmriklus. —21.35: Tv-naoló. — *>1.50: Román iá­tékri)m. — 23.20: Műsorzárás. BUKAREST: 19.00- Híradó. — 19.20: A c-rn^iaiista tulajdon. — i°35: Kiemelt programok az inarban. — 19.55: Andi Andrios: Ró­zsakért. -- ‘>1.30: A fölélő'-'tnrt. é rzőt próbatétele. — 21.50: Hír­adó. Nekem tetszik... az, hogy a MÁV MTE rendre beszámol támoga­tóinak arról, hogy mire költik azt a pénzt, amit kisebb-nagyobb vállalatok­tól, cégektől kaptak. Te­szi ezt a számvizsgáló bi­zottság. amelyik átboga­rássza a könyvelést, ellen­őrzi az átutalt forintokat, kipipálja az összes szám­lát. Jó, nem egy nap alatt végeznek a tengernyi ak­tával, de szívósan, kitar­tóan lapozgatják a temér­dek papírt. Ahogy észreveszem, tet­szik ez a módszer a szpon­zoroknak is. Valahogy nyugodtabbak. Kiválit nyu- godtabbak mióta minden­féle bundabotrányok ütöt­ték föl fejüket a labdarú­gásban. A megye legneve­sebb labdarúgó csapata pe­dig, ugye, a Szolnoki MÁV MTE. Lehet, hogy éppen ezért is olyan fontos egy- egy ilyen „elszámolás”? Minden bizonnyal ezért is. Legutóbb a számvizsgá­ló bizottság azt mondhat­ta: mindent rendben lévő­nek talált. A Szolnoki MÁV MTE-nél nincs és nem is volt fekete kassza. A klubra bízott forintok­kal tisztességgel és tiszte­sen sáfárkodtak, a pénz­ügyi gazdálkodás kitűnő. Mondom, nekem tetszik, ahogy egy egyesület a szó­beszédet hajlandó volt megelőzni. Szakembereket bízott meg azzal, hogy tur­káljon — már bocsánat a kifejezésért — a hatalmas papírtengerben, ellenőriz­zen minden fillért. A vizs­gálat persze másutt is szo­kás. Csak az nem, hogy annak eredményét részle­tesen közük is az érintet­tekkel. Néha úgy zajlik a dolog, hogy a cég letudja „kötelességét": befizeti a kirótt összeget és hagyják őt békén. Nekem jobban tetszik a MÁV MTE módszere. Azt érzem mögötte — remélem ott is van —, hogy a klub örül a támogatóknak, szük­ségük van azokra a forin­tokra, de ugyanakkor fele­lősséget éreznek a szpon­zorok iránt. Ezért tehát számukra az a legkeve­sebb, hogy tételesen elszá­molnak a rájuk bízott fo­rintokkal. Főként azért is tetszik ez nekem, mert a cégek vezetői nem a saját zsebpénzükből fizetnek, hanem a munkatársaik ál­tal megtermelt forintokból. Lassan eljutunk oda, hogy mindenki tételesen beszámol a rábízott, ám de mások által megtermelt fo­rintok sorsáról. Fillérről fillérre. Ha már elértük volna ezt az állapotot, az még jobban tetszene. Ad­dig örülök a MÁV MTE eb­béli szokásának. Hortobágyi Zoltán VlMi* Bajnokság lett már a párbajtőr is A megyei vívó szakszö­vetség vasárnap rendezte meg az idei megyei úttörő egyéni bajnokságokat. Mi­után a szakszövetség ez év­ben az úttörő korcsoport­ban a párbajtőrben az úttö­rők részére is rendez orszá­gos bajnokságot, ezúttal a leány és a fiú tör-, valamint a kardbajnokság mellett a megyei szövetség első ízben párbajtőrben is kiírta a baj­nokságot. Megyénkből a szolnoki, a karcagi, a jászapáti és a kis­újszállási vívók mellett, meghívottként az orosházi vívók is részt vettek a ver­senyen. Sajnálatos viszont, hogy a törökszentmiklósi ví­vók nem jelentek meg. A magas induló létszám azt eredményezte, hogy a három „hagyományos'’ számban a döntőbe jutottak minősítő pontokat szerez­hettek. A párbajtőrben erre még most nem adódott le­hetőség, bár volt karcagi és kisújszállási résztvevő is... Eredmények: Leány tőr V—VI. osztály: bajnok Bí­ró Bea (Kisújszállás), 7 gy. Edző: Pozderka Imre. 2. Farkas E. 6 gy. 3. Nécin A., 4 gy. (mindkettő MÁV MTE). Leány tőr VII—VIII. o. bajnok Danics Viki 7 gy. Edző: Dávid Péter. 2. Po- nyekai É. 6. gy. 3. Pákái L. 5 gy. (mind MÁV MTE). Fiú tör. V—VI. o. bajnok Szá­vai István 5 gy. Edző Dávid P. 2. Lukovszky J. 4 (Kisúj­szállás), 3. Pokorádi 4. (Kisújszállás) győz. Fiú tőr. VII—VIII. o. bajnok: Szik­szai Szabolcs 8 gy. Edző: Dávid P. 2. Kardos Z. 6, 3. Hegedűs A. 5. gy. (mind MÁV MTE). Kard: bajnok Ábrahám István 8 gy. Edző: Illés—Sütő Sándor, 2. Papp Z. 7 gy. (mindkettő Kar­cag), 3. Sülé 5 gy. (Oroshá­za). Párbajtőr: bajnok He­gedűs András 6 gy. Edző: Mészáros György. 2. Váradi Gy. 5 gy. 3. Szikszai Sz. 4 gy. (mind MÁV MTE). Igen örvendetes a párbaj­tőrben a karcagi és kisúj­szállási vívók pástra lépé­se, de hogy fejlődési lehető­ségük legyen, ahhoz legalább egy-egy találatjelzőgépre volna szükségük, de azzal sajnos ez a két szakosztály nem rendelkezik. Szcntistvány József Labdarúgás Előkészületi mérkőzés DMV SC—Szolnoki MÁV MTE 0:2 (0:0). Debrecen, 200 n. V.: Szilágyi S. DMV- SC: Horváth — Takács, Ba­logh, Nagy L., Plókai — Moldván, Adorján, Szabó L., Vancsa — Csiszár, Márton (Olveczky). SZMÄV MTE: Hatvani — Kiss (Mészáros), Ágh. Szilágyi, Rózsavölgyi (Földi) — Kántor (Lajko- vics), Szőke. Kanyári (Csa­tó), Katona — Bontovics (Seregi), Szabó. Az NB II. keleti csoportjában éllovas DMVSC otthonában biztosan győzött a felkészülés sűrű­jében tartó szolnoki gárda. Szatmári János vezető edz.ő elmondta, hogv játékosai be­csületesen elvégezték a ne­héz edzésmunkát és az első komoly megméretésen fris­sen, biztatóan mozogtak. A csapat mindkét gólját Sza­bó lőtte. A MÁV MTE folytatja az. előkészületi mérkőzések so­rozatát, egyelőre a Véső úton. Péntektől az NDK-beli Schönebeck második ligás együttese vendégeskedik az egyesületnél. Vasárnap Szar­vason játszott edzőmérkő­zést. ma pedig Szolnokon is bemutatkozik. Délelőtt 10 órakor — a Véső utcában — a MÁV MTE csanatával lát­szik. Azok a szolnoki játéko­sok pedig, akik ezen a mér­kőzésen nem jutottak szó­hoz. ifjúságiakkal kiegészít­ve. 13 órakor a Kecskeméti SC NB Il-es csapatával ját­szanak. I Televízió I. A világ sportja — sorokban LAS VEGAS: Az amerikai Marlon Starling véget vetett a brit Lloyd Honeygan tíz­hónapos uralmának a Box Világtanács (WBC) váltósú­lyú profi ökölvívó világbaj­noki címéért vívott csatában. A 28 éves Honeygan a ki­lencedik menetig bírta két esztendővel idősebb ellenfele ütéseit, amikor a mérkőzés­vezető félbeszakította az egy­oldalú küzdelmet. A brit ök- lözőt arcsérülései miatt kór­házba szállították, de veresé­ge ellenére is 650 ezer dollár ütötte a markát, míg a győz­tes Starling „csak” 250 ezret utalhat bankszámlájára. (Reuter) MONTREAL: Valószínű­leg megtarthatja 1984-es Los Angeles-i olimpiai ezüstér­mét Jacques Demers kanadai súlyemelő, aki saját maga bevallotta, hogy tiltott szerek segítségével érte el eredmé­nyeit. Az észak-amerikai or­szág olimpiai bizottsága és a NOB vezetői úgy vélik, mi­vel a sportolót már alaposan megbüntették — örökre el­tiltották a versenyzéstől —, felesleges lenne újabb szank­cióval sújtani. Demers a 75 kg-os súlycsoportban lé­pett dobogóra a kaliforniai ötkarikás játékokon, s az ot­tani doppingellenőrzésen nem bukott le. (AP)

Next

/
Thumbnails
Contents