Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)

1989-02-06 / 31. szám

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. FEBRUÁR 6 5 A hót filmjeiből fi kockázat ára A filmbéli tv-show külö­nös fikcióban beszél egy adott valóságról. Élő-, egye­nes adásban közvetítik a já­tékot: egy fegyvertelen em­ber meg tud-e szökni öt, mindenre kész bérgyilkos ;lől. Ha az üldözött az adás vé­céig életben marad, akkor sgymillió dollárt kap. Ha nem, akkor a tv szpíkere mond fölötte — cinikus bú­csúbeszédet, és ha van az ál­dozatnak közvetlen hozzá­tartozója, akkor kap némi „bánatpénzt” a tv-től. A filmet Yves Boisset ren­dezte. Munkássága nem is­meretlen a hazai közönség előtt sem, hiszen a Merény­lők, Dráma a tengerparton, Akasztani való bolond nő cí­mű filmjét viszonylag kis ké­séssel itthon is bemutatták. A Fayard bíró, akit seriff­nek hívtak a tv műsorán is szerepelt. A kockázat ára című, 1983-ban készült filmjében a merész gondolatairól is hí­res rendező még tovább megy a politika szövődmé­nyébe ültetett erkölcsi kér­déseket boncolgat — igen nyersen, kendőzetlenül. Rohanó férfi, cirkuszra éhes utcai tömeg, helikop­ter „kameraágyúval” — ez utóbbi arra éhesen, hogy mi­kor dördülnek el az igazi fegyverek. Még visszataszítóbb a je­lenségsorozat, ha közelebb megyünk a történet lényegé­hez: a tv azzal „szórakoz­tat”, hogy megmutatja egy ember halálát. A főszereplő Francois sor­sa ugyanis nem lehet kétsé­ges. A játék vérre megy, játék pénzt hoz, a közönség akkor fizet, ha meg van elé­gedve. Mégis úgy tűnik főhősünk számára, hogy győzött, hiszen végzett üldözőivel. Nem is áll meg félúton, azokkal is le akar számolni, akik az életre-halálra küzdelmet já­tékként traktálják a nézők­nek. A kockázat ára remek ak­ciófilm — Yves Boisset „hangszerelésében”. S ez nem akármi. Azt akartam bemu­tatni, hogyan képesek lelki- ismeretlen ' emberek — nyi­latkozta a film bemutatója után a rendező — más em­bertársaikat behálózni, rá­venni arra, hogy bármit vég­hez vigyenek, akár az életü­ket is kockára tegyék a tv, egy műsor kedvéért.” A szándékát teljes siker koronázta, különösen, ha hozzátesszük: mindez nem légüres térben játszódik, ha­nem egy adott társadalmi közegben, ahol a szenzáció lehetősége nemcsak ember­életeket követelhet, de vak­ká, mozdulatlanná teszi az államgépezetet, az igazság­szolgáltatást. Két zseniális színész Ge­rard Lanvin és Michel Pic- coli pazar játékkal segíti, hogy Boisset elképzelései hús-vér emberekként jelen­jenek meg A kockázat árá­ban. — ti — A kongresszusi központban Folytatódik a szemle Az első igazi versenynap­pal folytatódott szombaton a XXI. Magyar Filmszemle a Budapest Kongresszusi Központban. Szabó István Hanussenje és Xantus János Rock-térí­tője mellett nyolc ősbemu­tatót láthatott a közönség, nem számítva az informá­ciós szekcióban szereplő Balázs Béla Stúdiós alkotá­sokat. Az ősbemutatók sorát a Mozgókép Innovációs Tár­sulás Hat bagatell című összeállítása nyitotta. Pá­lyájukat a hetvenes évek elején kezdő rendezők egy- egy rövidfilmjét fűzte ösz- sze Fehér György, képet ad­va ezzel egy markáns arcu­latú filmes generáció gon­dolkodásmódjáról.’ Több dokumentumfiilm- bemutató is szerepelt a szombati programban. Ma­gyar József Lenullázott légió című munkájában szívroha­mot túlélő embereket szó­laltat meg, s tágabb érte­lemben azt vizsgálja, meny­nyit ér valójában társadal­munkban az ember — mennyit ér egészségesen, és mennyit, ha beteg. Nagy várakozás előzte meg Em­ber Judit 1982-ben forgatott három órás dokumentum- fiilmjének, a Pócspetrinek vetítését. Több tízezer kíván­csi néző jelenlétében tartották meg télűző rítusukat, a busójárást tegnap a Baranya me­gyei sokácok. A busók és jankelék ijesztő ál­arcokat öltve kerep­lőkkel, kolompokkal vonultak a város főte­rére, ahol a hagyomá­nyoknak megfelelően hatalmas máglyán „égették el” a telet. (Fotó: TKL.) Százötvenéves növények, ásványok — „felemás csontváz” Valóban múzeummá válhatott Régiségek, gyűjtemények a kisújszállási gimnáziumban Innen fölfelé már asszony — idézi a korabeli leltárból dr. Tóth Albert megyei szaktanácsadó, az iskola tanára „Egy sarokban üvegszek­rényben egy csontváz ál­lott. ..” idéz egy emlékképet Móricz Zsigmond Forr a bor című regényében a kisújszál­lási diákévekből. A szekrény az 1891—92-es tanévben 8 fo­rintért készült, s a benne ál­ló csontváz mára már igen­csak betöltötte századik évét. Az egykori leltári jegyző­könyv szerint egyébként „fe­lemás csontváz, a törzse em­ber, a feje asszony... ” E furcsa szerzet ugyanabban az üvegszekrényben ma is ott áll a gimnázium és szakkö­zépiskola szertárában, termé­szetesen a sarokban. A szertár szó persze egyál­talán nem illik a jókora he­lyiségre, amelyben üvegszek­rényben példás rendben so­rakoznak a száz-százötven éves, préselt, szárított nö­vénygyűjtemények, jellegze­tes testtartásukat őrző pre­parált madarak, egy múlt századi nílusi krokodil, ás­ványok, korallok, csigák, ro­varok. Odébb jól megfér egymással a Nagykunság vi­dékén élt kitömött földi ku­tya, egy távoli rokonával, a jávai repülő kutyával. Mind­ezek persze inkább a termé­szetrajzban kevésbé jártas­nak tűnnek fel elsőként. A Jermy Gusztáv természet­rajzi szertár és múzeum — a bejárati ajtó fölé Papi Lajos szobrászművész készítette a táblát — tizenkét kiemelten védett tárgyat, illetve gyűj­teményt őriz. Ezek között ta­lálhatók a . szertáralapító Jermy Gusztáv 1853—56 kö­zött készített herbáriumi lapjai, Frivaldszky Imre kagylóvázgyűjteménye, a Mikets—Brunswik, a Hen- nings-féle puhatestű váz- il­letve tengeri alga-, zuzmó-, mohagyűjtemény, a kézi gyártmányú Reichert-féle mikroszkóp, Szász Károly — 47 évig volt az iskola taná­ra — hagyatéka, tanköny­vei, tanmenetei, füzetei, író­eszközei, feljegyzései, vala­mint Szent-Györgyi Albert és Selye János ajándékai, de­dikált könyvek, levelek. Ugyancsak a nagybecsű ér­tékek között őrzik a helybe­li artézi kút különböző mély­ségű rétegeiből összeállított gyűjteményt, amely a világ­hírű Zsigmondy Vilmos pro­fesszor fúrása nyomán került felszínre. A szertár-múzeumot 1856- ban alapította Jermy Gusztáv. Késmárk, Miskolc, Eperjes, Bécs és Buda­pest után ekkor ér­kezett Kisújszállásra. Lanka­datlan gyűjtőszenvedéllyel bejárta fél Európát, s min­denhonnan növénnyel tért haza. A pesti egyetem és a Magyar Nemzeti Múzeum túdósaival kiépített jó kap­csolata révén a két intéz­mény értékes adományokkal gyarapította a szertárt. Egy feljegyzés 1875-ben már kö­zel 2000 darab biológiai pre­parátumot említ. Ezt követő­en mérsékeltebb ütemben gazdagodott a gyűjtemény, volt olyan év, amikor mind­össze „egy darab kanalas gém és egy darab vöcsök vé­tetett 9 forint értékben. Ajándékoztak: Boleman Béla gyógyszerész úr kőszálisas- tojást, örley Dénes, VI-os gimnazista egy darab Spa- tangust” — olvasható a jegy­zőkönyvben. Új fejezetet jelent a szer­tár életében Bodnár Lajos munkássága, aki természét- rajzot-földrajzot tanított az iskolában. Számos magán­ember és intézmény küldte el adományait a szertár gya­rapítására, de gyűjtöttek ro­varokat, növényeket, ásvá­nyokat a diákok is. Az 1895— 96-os évkönyvből kiderül, hogy „9 liter tömési folya­dék, 95 liter alkohol, 187 da­rab turfalap, 600 gramm kar­bolsav, 500 gramm éter fo­gyott el” a tanév folyamán. Az adományozók között sze­repel Móricz Zsigmond is. Hetedikes gimnazista korá­ban az 1897—98-as tanévben 180 rovart gyűjtött össze. Egy későbbi selejtezés azonban nem kegyelmezett az író va­lószínűleg nem túi értékes, de bizonyára kitartó munká­val összebogarászott rovarai­nak. Őrzik viszont Móricz keze nyomait a preparátu­mok, a korabeli tanári fel­jegyzések tanúsítják, hogy részt vett a szertári munká­ban. Bodnár Lajos távozása után ismét csendesebb kor­szak következett, jóllehet így is a század elején az ország tíz leggazdagabb iskolai gyűjteménye között tartják számon a kisújszállásit. A hullámvölgy után Szász Ká­roly tanári működése adott újabb lendületet a szertár gyarapításának. Az értékes gyűjtemény szerencsésen át­vészelte a II. világháborút, s az idestova százötven éves szertár a gondos megőrző ke­zek révén valóban múzeum­má válhatott. A gyűjtés ter­mészetesen mára sem feje­ződött be. Az iskola egykori és jelenlegi tanárai, diákjai folytatják az elődök érték­mentő, értékteremtő munká­ját. Tál Gizella Nevezetes épületeink nyomában A tiszaföldvári Gött-kastély Tiszaföldvár központjától mintegy tíz kilométerre áll egy filigrán kis épület, az egykori Gött család volt kas­télya. Az épület korai törté­netéről elenyészően kevés adat áll rendelkezésünkre. A néhai dr. Gött Zoltán föld- birtokos lánya ma Szolnokon él, de részletes felvilágosítás­sal, esetleg dokumentumok­kal hosszas kérésre sem volt hajlandó szolgálni. Csupán annyit árult el, hogy a kas­télyt a nagyapja építette, hozzávetőlegesen 1875 táján. (A szülők és a nagyszülők sírja ma is az épület köze­lében van.) A valamikor nyolcszázhat- vankét holdas földbirtokon álló kastély az államosítást követően a helyi termelőszö­vetkezet tulajdona lett. Az épületet akkoriban — szem­tanúk elmondása szerint — gazdag növényzet övezte. Ma is látható itt néhány meg­maradt faritkaság; vala­mennyi nevét táblácska jel­zi. A romlásnak indult épüle­tet a Lenin Termelőszövetke­zet helyreállította, s 1981 óta fogadóként működteti. Hat reprezentatív szobájában ti­zennégy ágy várja a vendé­geket. Étterme hatvan-het- ven turistát tud kiszolgálni. Az említett helyiségeken kí­vül társalgó és egy zeneszóba áll a kikapcsolódni vágyók rendelkezésére. Külön érde­kessége a kastélynak a mennyezetek gazdag gipsz­stukkója, illetve a szemet gyönyörködtető cserépkály­hák. Kinn a szabadban teniszez­ni lehet a kastély mellett ki­alakított pályán, lehet lova­golni és fogattal kocsikázni a közeli Körös-, illetve Tisza- partra. A Gött-fogadóhoz ma már jól kiépített betonút vezet. J. J. (Fotó: T. Z.)

Next

/
Thumbnails
Contents