Szolnok Megyei Néplap, 1989. február (40. évfolyam, 27-50. szám)
1989-02-18 / 42. szám
SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. FEBRUÁR 18. 5 Kórház-kérdósok*-kételyek \ Országos kísérlet Karcagon átlagjövedelemből—a létminimum alatt A szegénység statisztikája létminimumon való megélhetéshez 1988-ban körülbelül ugyanennyi vagy valamivel kevesebb jövedelem elég volt. Tegyük fel, hogy állami bérlakásban laknak, tehát sokakhoz képest igen jó feltételekkel indulnak. Ha a kereseti viszonyaik nem változnak és egyéb jövedelmük nincs, 1989-ben a magyar átlagbér kétszerese már nem lesz elég ahhoz, hogy egy kétgyerekes átlagcsalád a létminimumon megéljen. — Mivel immár a'lakosság középrétegeinek is napi nélkülözéssel kell szembenézniük, fordulóponthoz érkeztünk az életszínvonal évek óta tartó csökkenésében? — Kétségtelenül előállt az a helyzet, hogy ha ez az átlagcsalád nem jut külön jövedelemhez vagy nem támogatják például a szülők, akkor a jövőben a létfenntartási kiadásokon kívül bármilyen váratlan kiadása lesz, ha például kétnapos rokonlátogatásra mennek az ország másik végébe, hónapokig kell spórolniuk, méghozzá az alapszükségletek rovására. A magyar vállalatokat a hosszú évek óta alkalmazott restriktiv gazdaságpolitika és a túlzott állami elvonás már korábban eljuttatta működőképességük alsó határára. Tehát ha egy kis piaci szellő éri őket, sorozatban jutnak csődbe. Az elmúlt tíz év inflációja következtében a magyar családok nagy része is eljutott működőképessége alsó határához, ahol már az egyszerű újratermeléshez sem elég a jövedelmük. Tehát a pótló beszerzések egy része is elmarad, leromlik a lakás, a bútor, a ruházat. Ez már szűkített újratermelés. Közelebb a valós problémákhoz — Mit vár a szakszervezet ezektől a kétségkívül igen költséges statisztikai vizsgálatoktól? — Ezek a kutatások ahhoz kellenek, hogy egy alternatív gazdaságpolitikát tudjunk megfogalmazni. Ilymódon ezek á mutatók kétségtelenül politikai tartalmúak. Mondhatják erre, hogy ez baj, mert akkor hová lesz az objektivitás. Mi is azt szeretnénk, hogy objektív számításaink legyenek, de ugyanakkor az emberek gondolkodásához, értékrendjéhez és valós problémáihoz is közelebb kerüljünk, A valóságot lehetőleg úgy mutassuk meg, ahogy azt az emberek érzik. A szakszervezet nem fogadja el azt a gyakori vádat, hogy a helyzet jobb, mint a lakosság közérzete, hogy az emberek torzan látják a valóságot. Szerintük ebben az esetben is a valóság az, ami többé kevésbé torz. — Pusztai — A lakosság fogyatkozó türelemmel viseli az egyre gyakoribb áremelkedéseket, s mind többször hangzik el a vád: a valóságosnál alacsonyabb árindexet számít a KSH, az úgynevezett fogyasztói kosár tartalma pedig több mint vitatható. Dr. Pirityi Ottót, a Szakszervezetek Elméleti Kutatóintézetének tudományos osztályvezetőjét azért kerestük meg, mert a közelmúltban egy szakszervezeti tanácskozáson elhangzott, hogy önálló árindex- és létminimum-számításra készülnek. — Megalapozottnak tartja azt a vádat, hogy szándékosan kozmetikázzák a statisztikai számításokat, azaz a valóságosnál alacsonyabb áremelkedést mutat ki a KSH? Számla a gyógyításról — Hogyan esett a választás az önök kórházára? — A minisztérium statisztikai adatokat kért a kórházaktól. Ebben különböző információk szerepeltek, mint például a halálozási, megbetegedési és a kórház gazdasági életévei kapcsolatos mutatók. Csak 10 kórház tudott olyan statisztikát küldeni, amelyik ellenőrizhető, követhető volt, köztük a miénk is. Igent mondtunk az ajánlatra, hogy Karcagon is bevezessük a kísérletet. Ha ugyanis változtatni kell az egészségügyben, akkor szerintem gyökeresen kell változtatni. — Mi a finanszírozási rendszer lényege? — Bejön a beteg a kórházba, és mindenről, ami vele itt történik, számlát kap. A számlában benne van az anyagi, a szellemi, a dologi ráfordítás. Naponta számla készül a betegről, amelyet a számítógépes központ készít el. Amíg a kísérlet tart, Szekszárdra, a minisztérium gyű gyí tó-ellátási információs központjába küldjük a számlát, ők fizetik ki. Később, ha a rendszert az egész országban bevezetik, akikor a számlát a betegbiztosítóhoz fogjuk küldeni. Mi itt. a kórházban január elseje óta elkezdtük a kísérletet, bár hivatalosan áprilistól indul el. — Tehát már számláznak. — Már számlázunk. — Mondana néhány példát arra, hogy mi mennyibe kerül? — Egy ultrahangos vizsgálat például 600 forint, egy laborvizsgálat 3—400 forint is lehet. Egy beteg napi ápolási díja 800—1200 forint, de az intenzív osztályon akár a többszöröse. — Mit várnak a finanszírozási rendszertől? — Ha jól dolgozunk, az intézmény nagy összegeket kap. Minden munkánk lemérhető, számlázható. Nem vagyunk improduktívak, mint ahogy évekig mondogatták az egészségügyre, el tudjuk tartani magunkat. Rossz munkáért nem fizetnek — Mi lesz a pénzzel, amelyet a biztosító fizet a számlákért? — Fedeznie kell a kórház dologi, fejlesztési költségeit. — Ki jár jól ezzel a rendszerrel? — Ha beválik (ami két-há- rom év múlva derül ki), akkor a beteg járhat jól. Hiszen az egészségügyi dolgozóknak az az érdeke, hogy a lehető legrövidebb időn belül meggyógyuljon a beteg. Tudniillik, ha jól látom el, kapok érte pénzt, ha nem jól látom el, nem kapok. De mondok egy példát is! Egy vakbélgyulladás gyógyítási átlaga 10 nap. Ha a sebészeten mondjuk 5. nap alatt meggyógyítják a beteget, ha hazamegy, az osztály megkapja a plusz öt napra járó ápolási átlagdíjat. A plusz pénzzel úgy gazdálkodhat, ahogy akar. — Ez arra ösztönözhet, hogy minél hamarabb megszabaduljanak a betegtől... — ...ha viszont szövődmény lép fel, a beteg nem gyógyul meg, akkor az osztály egy fillért se kap. — Mit kezdhetnek a plusz pénzzel? — Az osztályvezető főorvos rendelkezik vele. Fordíthatja például az osztály fejlesztésére vagy bérre. — Ez viszont tovább növeli az osztályvezető főorvosok eddig se kívánatos hatalmát. Vagyis én ebben azt látom, hogy az osztály abszolút kiszolgáltatott lesz a vezetőnek. — Szerintem ebben a rendszerben a rossz főorvosok ki fognak hullani a sorból, mert kevés betege lesz az osztálynak, vagy kevés pénzt kap az elhibázott kezelések .miatt, és nem tud fizetni a beosztottainak. De arra is fényt deríthet például ez a rendszer, ha átszervezésre van szükség az osztályok között. Mi például rájöttünk, hogy baj, ha a belgyógyászat „nem forgatja” a betegeket. Növelni kell tehát az úgynevezett elfekvő, krónikus ágyak számát. — Hogyan fogadták a kórház dolgozói az újítást? — Most egyelőre csak azt tapasztalják, hogy megnőtt az adminisztráció, merthogy a régit is kell vezetni. Ügy látom, az orvosokat érdekli az új rendszer, hiszen kikényszeríti, hogy ne küldözgessék ide-oda a betegeket, hanem a legrövidebb úton lássák el. — Ezt eddig is megtehették \volna. — Csak éppen semmilyen érdekük nem fűződött hozzá. — Ki fogja ellenőrizni az önök munkáját meg a számlákat? — A biztosító szakemberek segítségével fogja ellenőrizni a kirívó számlákat vagy a gyanús eseteket. A kórházakban is lesznek szakmai ellenőrző szervek. Persze ezek egyelőre csak elvek, hiszen az új társadalombiztosítási törvény választ fog adni sok mindenre. — Erzi-e már a karcagi kórházba betérő beteg, hogy ő egy kísérleti rendszer része, és ezért jobban látják el, mint eddig? — Véleményem szerint körülbelül egy évnek kell eltelnie, míg a zsebünkön is megérezzük, hogyan dolgoztunk. Tehát körülbelül egy év múlva a beteg is megérzi ennek jó hatását. A karcagi igazgató-helyettes és munkatársai lelkesedése után nem illenék kételyeimet fölsorolni. Am kérdéseimre nem adnak megnyugtató választ az új rendszer elvei. És ez egyszer még „a bőrünkre mehet”. Félő, hogy a biztosítási rendszer megint a középszer felé ösztönöz, hiszen elsősorban a kirívó eseteket vizsgálják felül. Félő, hogy a „szegény” kórházak tovább fognak szegényedni, hiszen kevesebb kezelést tudnak adni a betegeknek, így kisebb számláik lesznek, kevesebb pénzt tudnak' tehát fejlesztésre fordítani. Nem nyugtat meg az se, hogy a rossz főorvosok bele fognak bukni, egyrészt mert magukkal rántják a jól dolgozókat is, tehát veszélyeztethetik az egész osztály létét. Másrészt; mi lesz addig, amíg bele nem buknak? Vita nélkül? És még sorolhatnám a kételyeimet. De nem vagyak biztos benne, hogy kíváncsiak rá. Mint ahogy nem volt kíváncsi az egészségügyi tárca a szakma és a társadalom véleményére sem. A minisztérium reformbizottsága ugyanis több javaslatot dolgozott ki az egészségügy reformjára. Javaslataikat ezekkel a gondolatokkal zárták: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ezeket az elképzeléseket a legszélesebb szakmai körökben meg kell vitatni és társadalmi vitára bocsátani”. Nos, a szakmai vita azt jelentette, hogy a kórházak többségében a főorvosi karig jutottak el ezek a gondolatok. A társadalmi vita szóba se került. Pedig biztos másoknak is lettek volna kételyeik, mint most nekem. A kételyek talán módosíthatták volna a modelleket. Ehelyett vita nélkül kísérletre kiválasztották a reformbizottság egyik elképzelését. Ezzel az eljárással a hazai egészségügy nem tagadta meg eddigi önmagát. Paulina Éva Fotó: T. Katona László — A gyanú él, ám ez nem bizonyítható. Ma bizalmi válság van az országban, senki sem hisz senkinek. Különösen igaz ez az olyan húsbavágó ügyekben, mint az élet- színvonal, az áremelkedések. A laikusok abból indulnak ki, hogy a lakosság sokkal nagyobb áremelést érez, mint amekkorát a statisztika kimutat, ezért azt sürgetik, hogy a szakszervezetek külön számítsanak fogyasztói árindexet. A szakemberek állítják, hogy a hazai statisztikai mérések szakmailag korrektek, ezért nem látják indokoltnak az önálló szakszervezeti számítást. Mi, a szak- szervezet oldalon állók, azt mondjuk, hogy a jelenlegi árindexszámításon kívül sürgősen más típusú vizsgálatokra is szükség van. Magyarországon folyamatosan bővül az áruvilág köre, ám ez a hagyományos módszerekkel nem jelenik meg az árindexekben. Nincs a kosárban Vegyük például azt a mindinkább terjedő gyakorlatot, amelynek lényege, hogy az állam egyre több, korábban általa finanszírozott ellátást piacosít, azaz megfizetteti az állampolgárral. A költségvetés mindinkább „kiszáll” a szociális, egészségügy!, oktatási, infrastrukturális feladatokból. Ma már szinte mindenkinek tulajdonosnak kell lennie ahhoz, hogy lakni tudjon, a lakásra várók rá vannak kényszerítve, hogy a saját építést válasszák. A lakáshoz jutás költségei ugyanakkor szinte minden másnál jobban emelkednek, miközben a jelenlegi fogyasztói kosár a lakás- szerzés költségeit egyáltalán nem tartalmazza. Érzéketlen a jelenlegi árindex a lakáskölcsönök növekvő kamataira is. Vagy vegyük azt a gyakori helyzetet, hogy a nyugdíjak reálértékének csökkenése miatt az állampolgárnak támogatnia kell a szüleit — ez sincs benne a fogyasztói kosárban. — Milyen új számításokra gondolnak? — Jobb híján kilátástalansági mutatónak lehetne nevezni azt az összeget, amire egy személynek vagy családnak többletjövedelemként szüksége lenne ahhoz, hogy reménye lehessen a társadalmilag elfogadható életvitelre, például az önálló lakásra. Ha egy fiatal házaspár kétszer hétezer forintot keres tisztán, ez tulajdonképpen már szép fizetés. Csakhogy ehhez még ugyanennyi kellene nettóban ahhoz, hogy a lakásbeugrót pár év alatt össze tudják spórolni. Ráadásul a sokféle törlesztés, a család eladósodása miatt erre a plusz tizenötezerre továbbra is, akár évtizedekig szükségük lesz. Ez a kilátástalansági mutató ma egyre több családban egyre magasabb összegeket tesz ki. Feltétlenül számítani kellene érzékenységi mutatót is, amely azt jelzi, hogy egy-egy árucsoport drágulása a különböző társadalmi rétegekre hogyan hat. Például a nyugdíjasokat a ruházati cikkek áremelkedése sokkal kevésbé érinti, mint egy fiatal házaspárt, nekik nehezen elviselhető többletterhet jelent. Vagy például az építőanyagok drágulását nem az egész ország sínyli meg, de akiket érint, azokat nagyon súlyosan érinti. Adott esetben azt is jelentheti, hogy egyáltalán nem tudják elkezdeni az építkezést, mert az anyag- költségek egyik napról a másikra százezrekkel emelkednek. Vagy nem tudják folytatni a munkát, mint ahogy szerte az országban látni félbehagyott családi házakat. A statisztika ezt az áremelkedést is az egész lakosságra teríti, ugyanakkor az építési anyagok árai csak a lakosság mintegy egyötödét érintik közvetlenül. A működőképesség alsó határa — Ezek, ha jól értelmezem, tulajdonképpen a tömeges elszegényedés mutatói. — Manapság a lakosság mind szélesebb rétegi kerülnek olyan helyzetbe, hogy nem egyszerűen az életszínvonaluk csökken, hanem anyagilag szó szerint ellehetetlenülnék. Vegyünk egy négytagú, két keresős átlagcsaládot, tizenöt ezef forint körüli havi nettó jövedelemmel. Ennek a családnak a Hazánk 10 kórházában kísérletképpen úgynevezett finanszírozási rendszert vezettek, vezetnek be az idén. A tíz intézmény egyike éppen Szolnok megyében van: a karcagi kórház-rendélőintézet. Dr. Szabó Jánossal, a kórház igazgató-helyettes fő orvosával, a bőr- és nemibe- teggondozó intézet vezetőjével beszélgettem a kísérlet lényegéről. Csete Lukács kunhegyesi otthona valóságos kis műszaki múzeum. Hobbija a rádió- és televíziógyűjtés, -javítás. Az országban talán egyedülálló gyűjteménnyel rendelkezik. Tanult mestersége tej- és sajtgyártó szakmunkás. Gyerekkora óta érdekli az elektromosság. Jelenleg 248 különböző típusú rádiója, 22 televíziója, lemezjátszója és magnója van. A rádiójavítási ismereteket autodidakta módon sajátította el. Képeink a gyűjteménybe adnak betekintést. (Fotó: Tarpai Zoltán) Biztonságot ad-e a bejtégbiztosítás?