Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-09 / 7. szám
1989. JANUÁR 9. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hót filmjeiből Ahogy a nagy T-betűt jól láthatóan kiteszik a tanuló- vezető gépkocsijára, úgy ragasztják rá az egymást követő generációk a láthatatlan, de mégis jól megkülönböztető nagy K-t azokra, akik kereskedelmi árunak vélik saját testüket. A legősibb mesterség megítélése nemcsak koronként, de alanyi nézőpontonként is változik. Olyan K-kat is feljegyzett nálunk a történelem, akiről azt mondták kor- társai, hogy az utcasarkon álló utolsó K-nál is elítélen- dőbb volt, s olyan utcasarki lányokról is tud az irodalom, akinek emberi tisztasága fölötte állt a jólfésült társadalmi normáknak. Az elmúlt évtizedeink gyakorlata a K-kérdést is felemássá tette. Annak idején, amikor felszámolták „azokat” a házakat, még sokan hittek abban, hogy ezt a „problémát” egyszer s mindenkorra megoldották, s ezt addig mondták unos-unta- lan, hogy az utcákon megjelentek a strichelő lányok. Annál is inkább kénytelenek voltak — de felesleges teljességgel a múlt időt használni — tghát kénytelenek az utcán keresni a „kuncsaftot”, mert a jobb szórakozóhelyekre „nem férnek be” — adottságaiknál fogva sem — mindannyian, a le- bujokból a hatóságok gyorsan „kiemelik” őket. A hölgyek szempontjából tehát csupán annyi változott, hogy az egészségügyi és egyéb — sokszor testi — védelmet nyújtó, az „üzlet” lebonyolítására alkalmas „intézetekből” kikerültek az utcára. Napjainkban a Rákóczi tér a legközismertebb „latz”, kézenfekvő, hogy a filmfelvevőgép ott keres, ahol talál is. Dobray György rendezői jó szándéka vitathatatlan, hiszen már az is tiszteletreméltó, hogy a jelenséget felmutatja filmjével. A jó honi szokások ugyanis eddig rendszerint azt láttatták, amit látni szerettek volna, a kínos témák pedig „kényessé” devalválódva a periférián maradtak, a perifériát meg úgy értelmezték, hogy az szélsőség, ami szélsőség az viszont nem jellemző. A kérdés ettől még jogos, hogy a mai Rákóczi tér nem jellemző-e a mai közegre, arra, amelyben a jelenség kialakulhatott. Csak igen lehet a válasz, hiszen a Rákóczi térre utak vezetnek, életutak, s a következmények is a társadalomban jelennek meg. Sajnos Dobraynak nem volt ereje, vagy lehetősége — inkább az utóbbi —, hogy oknyomozó módon végigjárja ezeket az utakat, pedig ha valami ebben a témában, akkor az fölöttébb sokat mondana, ki, hogyan került a „térre”. Igazságtalanok lennénk a film alkotóihoz, ha azt kérnénk tőlük számon, amit nem csináltak meg. Fogadjuk el. hogy a „teret” a lehetőségeik határán belül jól kihasználták s, hogy mutattak a ' „jelenségről” annyit, amennyit tudtak. A félreértések elkerülése végett azonban azt is tudni kell, hogy ez a film nem a mai prostitúcióról szól, úgy általában, hanem konkrétan annak leginkább feltűnő formájáról, ha úgy tetszik az utcai, legvulgárisabb módozatáról. Tévedne bárki is, ha Dobray dokumentumfilmjében látottakat azonosítaná a mai, hazai prostitúcióval. A jéghegy csúcsa csupán mindaz, amelyet Andor Tamás operatőr kamerája láttat. Tegyük hozzá, amit lát, azt igen jól láttatja, tetten érni viszont nem lehet, ami nem látható. A csillogó környezet, a társadalmi jólszi- tuáltság, a divatkreátumok, ékszerek és raffinált emberi kapcsolatok mögött rejtőzködő igen nagy K-Jcat nehéz, csaknem lehetetlen lencsevégre kapni. Igaz, ők nem is a Rákóczi téren vannak, Dobray filmje meg végtére is a platz „kurucairól” szól. — ti — Nevezetes épületeink nyomában A jászapáti katolikus templom A nagyközség központjában álló monumentális római katolikus templom hosz- szú évszázadok alatt nyerte el mai formáját. Valamikor a XIII—XIV. században épülhetett elődje; a pontos dátumot nem ismerjük, de tény, hogy egy 1391-ből származó határjárási okmány már említi. Arról is maradt fenn írásos adat, hogy 1493- ban Horváth Lukács apáti kapitány a templom nyugati oldalára tornyot építtetett, amely körülbelül tíz méteres magasságig ma is áll. A török hódoltság korában romba dőlt a templom, de később újjáépítették. Egy korabeli összeírás már mint díszes templomot említi az épületet, amelyet először 1744-ben bővítettek. Egy évszázaddal később — 1825-ben — másodszor is megtoldot- ták a templomot, s ekkor alakult ki mai formája. A bővítések mindannyiszor úgy történtek, hogy a korábbi falakat is meghagyták. Az átalakítások folytán a templom természetesen elveszítette gótikus stílusjegyeit, helyette későbarokk, illetve klasszicista formajegyeket őriz. Elkészülte után többször szorult felújításra a kereszt alakra emlékeztető alaprajzú templom. Legutóbb 1986-ban renoválták. A freskók, illetve seccók érdekessége, hogy 1903—1904-ben Vágó Pál helyi festőművész és munkatársai restaurálták. 1893-ban kétmanuálos orgonát épített ide a híres pécsi mester, Angster József. A templom egyike a legnagyobbaknak az egri egyházmegyében. Hossza 59 méter, szélessége 13,3 méter, a tornyai pedig 37 méter magasak. Négyezren férnek el benne. Külön említést érdemel még a templomot körbefogó impozáns kőkerítés, amely 1759 és 1771 között épült. Egy püspöki okirat engedélyezte, hogy a törökök által földig rombolt, Heves—Ivány pusztán lévő templom köveit a kerítéshez felhasználják. A masszív kőfallal védett templom meghatározója Jászapáti főterének. J. J. (Fotó; T. Z.) A Kisgaléria Kisújszálláson zenei könyvtár lett. A Karcagi Déryné Művelődési Központ földszinti galériájában tavaly — egyebek mellett — a Bizományi Aruház, a Debreceni Ruhagyár árulta portékáit —>kiállítás helyett. A jövő 1bizonytalan útjain az eddig sikeres (ma még legalább az, ami), törökszentmiklósi pincegaléria netán igazán jutányos árú holmikat piacra dobó „úriasszonyok boltja" lesz? A szegedi színházban Magyarországi bemulali A szegedi Nemzeti Színház kisszínházában szombaton este mutatták be Ana- tolij Ribakov: Az Arbat gyermekei című darabját. A kétrészes dráma, amely a sztálini korszak terrorcselekményeiből meríti témáját, a szegedi előadásban magyarországi bemutató is. Az előadás rendezője Ruszt József kiváló művész. Dramaturg Böhm György, a díszleteket és a jelmezeket Molnár Zsuzsa tervezte. A főszerepet, Sztálint, vendégként Balázsovits Lajos érdemes művész alakította. Árokszálláson Térburkolat, könyvtár Társadalmi munka az iskolában Befejezéséhez közeledik Jászárokszálláson a Köztársaság téri iskolában folyó könyvtárépítés. A megüresedett gondnoki lakásban ősszel kezdődött meg az átalakítás, melyhez a helyi Kossuth Tsz adott építési anyagot, és összefogtak a tanulók szülei is. Január végéig még elkészül, ugyancsak társadalmi munkában, a festés, és akkor átköltözik az egyik tanteremből a 4 ezer kötetes iskolai könyvtár. Az átalakítás 80 ezer forintjába került a tanácsnak, a tsz, a Hűtőgépgyár és a szülők társadalmi munkájának értéke pedig eléri a 250 ezer forintot. Ezzel egy időben elkészült a fűtő- és takarítószemélyzet részére egy szociális helyiség is. Az új helyen bővíthető lesz a könyvállomány, és ott tervezik az idegennyelvű szakköri foglalkozások megtartását is. Társadalmi munkaakcióval, a szülők és az úttörő- csapat összefogásával készült el ősszel az iskolaudvar betonozása is. A belső udvar sáros, salakos burkolatát váltotta fel 160 négyzetméter burkolat, melyhez díjtalanul a magánfuvarozók szállították az anyagot, az anyag- költséget pedig az úttörők hulladékgyűjtési bevételéből fedezték. Fontos könyv született. Azt hiszem, Körmendi Lajos Üzenet a jurtákbój című tanulmányának summázó, befejező mondata, amely eredetileg A díjnyertes ló című kazah elbeszélésgyűjteményt értékeli így, érvényes arra a kötetre is, melyben a fenti írás nemrégiben megjelent. Ravil Buharajev tatár költő Szent forrás című költeményének címét kölcsönözte a kiadvány, amely a türk népek irodalmából válogatott művek műfordításait gyűjti csokorba, s amely az elmúlt év végén, december utolsó napjaiban látott napvilágot Karcagon. Tatár., kazah, kirgiz, avar, tadzsik, darg, uj- gur, kumük költők, prózaírók orosz nyelven írt alkotásainak műfordításait adja közre a kötet, amely tehát különlegességénél fogva is fontossággal bír, hisz hiánypótló: Olyan irodalmak egy-egy szeletével ismerteti meg az olvasót, amelyről jószerével fogalma sincs. Persze, nem ezért fontos elsősorban ez a könyvecske, amely a Karcagi Déryné Művelődési Központ és a Gábor Áron Gimnázium műfordító műhelyében — Jászkun Horizont Szabadidős Alap anyagi támogatásával készülte A háromezer példányban megjelent kötet páratlan temaA látszat ellenére a helyzet egyáltalán nem ilyen, és végképp nem drámai. Szolnokról Hajdú-Bihar felé, Karcagra tartva a négyes főúton — galérianézőben — csak menjünk sorjában! A törökszentmiklósi pincegaléria gazdája, a Városi Művelődési Központ igazgatónője, Súlyé Károly- né lakonikusan ezzel kezdi: — Anyagilag valóban nem érj meg. A kiállításokból nincs bevételünk, csak kiadásunk: a nyitvatartás ideje alatt az energiaköltség, a fűtés, a világítás, a felügyelet, a kiállításrendezés — ezt zömmel persze mi csináljuk —, tiszteletdíjak a zsűrizésért, a megnyitóért... stb. Ma, amikor minden közművelődési intézménynek meg kell termelni a tartalmi munkához szükséges utolsó forintot is — ez a tevékenység egyértelműen veszteséget hoz. Ennek ellenére a legvégső esetben zárjuk be a galériát. Világos beszéd. Az évi 8— 10 kiállítás ezen túl is meglesz tehát Miklóson, igaz megváltozott nyitva tartási időben lehet majd a pincébe lenézni. Egy éve csak délután kettőkor nyitja a helyiséget az éppen ügyeletes teremőr. így kevesebb energia fogy, a felügyeletet is köny- nyebb megszervezni. A hangulatos terem ajtaja négy tikájú, igazi kuriózum. Fontosságát ezen kívül épp az adja meg, ahol, ahogyan és amilyen céllal megszületett. Lapunkban már többször is hírt adtunk a karcagi műfordító műhely létezéséről, munkájáról. A kör tagjai — középiskolás diákok és tanáraik. valamennyien a Gábor Áron Gimnázium jelenlegi, vagy valamikori tagjai — arra vállalkoztak, hogy a szülőföldjükön', a Nagykunságban élő kunok „édestestvé- rei”, „szeretett rokonai”. a türk népek irodalmával — közvetve tehát múltjukkal, történelmükkel, hagyományaikkal, mai életükkel — ismertetik meg a magyarországi rokonokat. Hozzá kell tenni: azokat, akikben igen elevenen él ennek a rokonságnak a tudata. A gimnazisták — és vezetőjük, Körmendi Lajos író nem is akármilyen — vállalkozását siker koronázta. Egy egyszerűségében is szép kiállítású, bizonyára hosszú évek múlva is emlékezetes kötet látott napvilágot, amely a szerkesztő, Szalainé Kegyes Margit előszava szerint azért fontos igazán — és azért lesz példaértékű a jövőben is —, mert „egy kevesek által ismert világra enged rátekintési. A műhely Karcag két jeórával kevesebbet van nyitva ma, mint két évvel ezelőtt, háromezerrel kevesebb is volt tavaly a látogatója. Igaz, a Kunszöv áruiból a lakosság számára rendeztek már vásárt tavaly, a galéria mégiscsak a megye egyik legszínvonalasabb kiállítóterme maradt. A kisújszállási Kisgaléria helyzete egészen más. Az 1983-ban megnyitott törökszentmiklósi fiatal testvére kettős céllal — kiállítóteremnek és zenei könyvtárnak — készült egyszerre. Közös lónak túrós a háta, gondolhatja az ide vetődő idegen annak alapján, amit lát. A városi tanács épületének hátába kerülve a Kisgaléria felirat fogadja, de odabenn nincs más. csak a zenei könyvtár. (Le kellene venni talán a megtévesztő feliratot?) Kocsisné Monoki Julianna, a József Attila Művelődési Ház igazgatónője mondja: — A Kisgalériában 5—6 kiállítás volt átlagosan, tavaly nyár eleje óta már nincs. Az volt a tervünk, hogy havonta bemutatkoznak itt a helybeli amatőr képzőművészek. (Hozzá kell tennünk: nem akármilyen csapat „verődött össze” belőlük a városban!) Ennél azonban égetőbb szükség volt a zenei könyvtárra, ami november óta működik a les szülöttjének, a turkológus Német Gyula és az etnográfus Győrffy István emlékének ajánlotta munkáját, melyhez nagy segítséget kapott Mándoky Kongur Istvántól, az ELTE Belső-ázsiai tanszéke docensétől, aki gyűjtéseket — köztük például a Német Gyula kéziratos hagyatékában lévő, az 1910-es években Csuvasföl- dön gyűjtött népdalt — is a fiatal műfordítók rendelkezésére bocsátott. A szerzőkről szóló adatok összegyűjtésében a Szovjet Irodalom című folyóirat szerkesztői voltak a diákok segítségére, a lektorálásban Gombos Imre és Hatvani Dániel működött közre. Igazán igényes kötet született, amelyben a tatár, csuvas, dobrudzsai népköltészet remekeit, tizenkét költő verseit, elbeszéléseket, regényrészieteket, tanulmányokat és esszéket olvashatnak az érdekdőlők. A korlátozott példányszám miatt — s mert az olvasók a megye könyvesboltjaiban is hiába keresik —, azt is tudni kell, hol lehet a kötethez hozzájutni. A kötetet példányonként 45 forintért a Karcagi Déryné Művelődési Központban lehet megvásárolni, vagy levélben megrendelni. . - b. j. helyiség belső felében. Kívül, a galériarészben van egy fénymásológép, ezt használjuk időközönként. — Kisújszállás igazán nincs rossz helyzetben a képzőművészet, a vizuális kultúra területén — veszi át a szót a beszélgetésben Czobor Sándor, a művelődési ház új munkatársa, aki maga is nevés művész. — Kétségtelen, hogy legalább havonta egyszer lehetne itt kiállítást rendezni, a művészetet igazán könnyedén be lehetne csempészni az itt élők mindennapjaiba. Abban, hogy a Kisgalériában nincs semmi, mégsem látok veszteséget, mert ha működik a Papi-ház, helyettesíti ennek a tevékenységét. Két kiállítóterem Kisújszállásnak amúgy is sóik lenne. A helybéliek nyilván jobban tudják. Abban azonban mégiscsak van valami ellentmondás, hogy sok jó ötletet, elképzelést, tervet (?) soroltak beszélgetőpartnereim a galéria jövőjével kapcsolatban, ugyanakkor azt mondják, hogy nincs rá szükség igazán. Vagyis kell is, meg nem is. Vajon miért? A legfiatalabb, tavaly megnyílt karcagi galériában még különösebb dolgok történtek az utóbbi időben: ■ a festmények, grafikák, tűzzománcok, vizuális költemények helyét békésszentand- rási szőnyegek, a Debreceni Ruhagyár és a Ritmus Kötöttárugyár termékei, antikvár könyvek, a Bizományi Áruház portékái vették át. A kiállítóterem tehát a képzőművészetet elhagyva az ipar felé nyitott. Mint megtudtuk; célzatosan és átgondoltan, de elsődlegesen egyáltalán nem az anyagi haszon reményében. — Nem mondtunk le arról, hogy a szó klasszikus értelmében galériánk legyen a jövőben. Ehhez azonban a gazdasági helyzetnek kell változnia — mondta a galéria „mentora”, a Déryné Művelődési Központ főmunkatársa, Körmendi Lajos. — Mi ugyanis azt a célt tűztük magunk elé, hogy olyan hiánypótló kulturális szolgáltatásokat nyújtsunk a galériában, amelyből a karcagiak és mi egyaránt hasznot látunk. Az adórendszer miatt a műtárgyak árusításából ez nem valósulhat, meg, a jelenlegi helyzetben persze másból sem. Mi jóformán csak a terembérletért látunk pénzt, de a lényeg nem is • ez. Olyan „akcióink” vannak, melyek a karcagiak között igen népszerűek. A művelődési ház második emeletén van egy remek kiállítóterem, a galéria más célfi felhasználása tehát így nem okoz gondot. Mégis a földszinten lesz az idei első kiállítás: a nemzetközi Mail Art mutatkozik be január 23-án. i„Galérianéző” sétánk itt ért véget. Ügy láttuk, olyan ellentmondásos a kisgalériák helyzete, mint szélesebb hazánkban a kultúráé. A kiállítótermek persze i öv őre is vállalkoznak, próbálkoznak, mert hiszen amíg megvannak, nem is tehetnek mást. Bálint Judit Fotó; TKL Karcagon, 1988. végén Fontos könyv született Szent forrás — Műfordítások a türk népek irodalmából K, — avagy a Rákóczi tér « • • .A—J A JL T ..x ZsjKZ.ZéZL T j|i|| a vagy: kiállítások) helyett I
