Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)
1989-01-23 / 19. szám
Közönségszórakoztató, látványos mérkőzésen, magabiztos, jó játékkal alaposan visszavágott a Szegeden elszenvedett hárompontos vereségért a Szolnoki Olajbányász B-csoportban szereplő NB I-es férti kosárlabda-csapata. Az eredmény 91:76 a Szolnok javára. Miután az első négy közé jutásért rivális Dombóvár Kaposvárott vereséget szenvedett, a szolnoki tábor örömmámorban úszott, hogy csapata, a hátralévő vasárnapi, Dombóvár elleni mérkőzéstől függetlenül, már az első négy között van és osztályozót játszik az A-csoportba kerülésért. Egy óvás azonban — egyelőre — keresztülhúzta számításukat. Képünkön Radonjics szerez pontot, balról fehér felső mezben Misek, előtte sötét mezben Guoth. A Szolnoki MÁV MTE tekecsapata Szombathelyen diadalmaskodott a helyi Spartacus ellen. Képünkön a szolnoki Klak, aki 903 fával járult hozzá a győzelemhez. Tudósításaink a 7. oldalon Fotó: Hargitai Az idén is fenyeget az aszály Megbeszélések Bécsben A Magyar Szocialista Munkáspárt és az Osztrák Szocialista Párt (SPÖ) vezető képviselői szombaton Bécsben kerekasztal-megbeszélést tartottak a társadalmi, gazdasági és politikai fejlődés időszerű kérdéseiről, a két párt ezekkel összefüggő tevékenységéről és törekvéseiről. Az MSZMP és az SPÖ kapcsolatainak történetében ez volt az első ilyenfajta találkozó, és ugyancsak most először fordult elő, hogy a nemzetközi kommunista és szociáldemokrata mozgalom egy-egy pártja politikai véleménycserét folytatott egymással. Az egész napos tanácskozáson az MSZMP képviseletében Berecz János KB-tit- kár és Nyers Rezső állam- -miniszter. a Politikai Bizottság tagjai, valamint Szentes Tamás, az MSZMP társadalomtudományi intézetének igazgatóhelyettese és Dégen István, a KB osztályvezetőhelyettese vettek részt, ott volt továbbá Nagy János bécsi magyar nagykövet. Az SPÖ részéről megjelent többek között Heinz Fischer, a (Folytatás a 2. oldalon.) fl Finn KP elnöke Budapesten Az MSZMP Központi Bizottságának meghívására vasárnap délután Budapestre érkezett a Finn Kommunista Párt küldöttsége, Jarmö Wahlströmnek, a párt elnökének vezetésével. A delegáció tagja Irina Lindeberg, a párt külügyi titkára, valamint Mikko Kulmula és Kari Vahátalo, a Finn KP Központi Bizottságának tagjai. A finn vendégek az MSZMP és társadalmi, politikai életünk vezető képviselőivel folytatnak megbeszéléseket. Több öntözés, kevesebb melioráció A támogatás helyenkénti csökkenése változásai ellenére az idén folytatódnak á talaj termőképességének javítását, a kizsigerelt földek rekultivációját, rendezését szolgáló komplex meliorációs beruházások, talajjavítások, továbbá az öntözésfejlesztések Szolnok megyében. Különösen a Nagykunság térségében dolgoznak aktívan a hároméves szuperin- tenzív öntözési program végrehajtásán. A melioráción belül az öntözést szolgáló beruházások központi támogatása — a korábbihoz képest — tíz százalékkal emelkedett, és ez a gazdaságok vállalkozó kedvét is növelte. A hároméves lineár öntözés- fejlesztési terv idei befejező évében újabb 35 kölcsönbérleti szuperintenzív berendezést helyeznek üzembe, és további 4300 hektár kultúra, elsősorban kukorica, részesülhet az eddigi leghatékonyabb csapadékpótlásban. Az idén már tizenötezer hektár lesz az a terület, ahol a terméstöbbletet biztosító öntözési módot alkalmazzák. Az öntözési program megvalósulását az új hat és fél kilométer hosszú nagykunsági hetes jelű öntöző főcsatorna elkészülése is segíti. Vízhozama hatezer hektár földre juttat éltető vizet. A túrkevei Vörös Csillag Tsz- ben például 1200 hektáros lineár telep készül el az öntözési idényre, és öt új berendezést állítanak üzembe. A törökszentmiklósi Állami Gazdaságban újabb két berendezés lép be az intenzív esőztető programba, hasonlóan bővül a terület Kenderesen is. Lassúbb viszont a fejlesztési ütem a komplex meliorációs munkáknál, mivel az építő jellegű és gépberuházások támogatása a korábbi 55—60 százalékról 40 százalékra mérséklődött. A megyei tanács ugyan egyedi elbírálás alapján plusz tíz százalék öt éven belül visszatérítendő támogatást is adhat, a téeszek egy részének saját pénzforrás hiány miatt azonban ez sem elegendő. Az öt évre tervezett meliorációs program időarányos részét eddig nyolcvan százalékra teljesítették, várhatóan 10 ezer hektár lesz az elmaradás. fl Himnusz és a cselekvés Tegnap volt 166 éve, hogy Kölcsey Ferenc szat- márcsekei magányában megírta A magyar nép zivataros századairól alcímű költeményét. amelyet a nemzet később himnuszává fogadott. A Hazafias Népfront Országos Tanácsa tavaly december 10—i ülésén határozatot hozott, amelyben azt javasolja, hogy január 22-e legyen az egyetemes magyar kultúra napja. „ ... nyújtson kezet e napon lélekben és elhatározásban köztünk élő, s az emlékezetben élő egyaránt, itthon és mindenütt a világban, különféleképpen gondolkodók, eltérő korúak, nyújtson kezet a nemzeti kultúra megismerésében, támogatásában és abban hogy erejét, tudását az egész emberiség érdekében fejthesse ki" — olvashatjuk a népfront felhívásában. A fővárosban tegnap ünnepségeket is tartottak, amelyeken többek között a Himnusz tanulása szerepelt napirenden. Annak a versnek a tanulása, amelynek mind a nyolc versszakát kötelező volt tudni már az általános iskolában. Felnőtt fejjel vajon hányán tudnánk elmondani? S nemcsak a Himnuszt, hanem a Szózatot, s más, a magyar kultúra alapvető értékének számító alkotást? Mindez nemcsak műveltségbeli hiányosság, ennél jóval többről van szó. Kulturális örökségünk megbecsülése, ápolása önvizsgálatra, a múlt és a jelen mérlegelésére késztet. S az utóbbi három évtizedben talán sohasem volt eure annyira szükségünk mint éppen most, amikor jövőnk, az ország sorsa a tét. Széchenyivel azonosulva irja a már említett felhívás: „Meggyőződésünk, és történelmi tapasztalatunk, hogy jobb jövendő csak kiművelt emberek cselekvésével lehetséges.” ( A nemes törekvés azonban, amely a magyar kultúrát fokozottabban előtérbe kívánja állítani, s ezzel cselekvő, alkotó emberek közösségévé akarja nevelni a nemzetet, csak úgy töltheti be hivatását, ha az év minden napján életünk részévé válik, nem csupán egynapos, Himnusz újra (?) tanulási kampány marad. Hány értékes hagyomány — nők napja, anyák napja stb. — silányult az évtizedek alatt kampány- nyá? A magyar kultúra napját óvjuk meg közösen ettől a sorstól! T. G. Ara: 4.30 Ft SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAI EGYESÜLJETEK! XL. évf. 19. sz.. 1989. ián. 23.. hétfő . A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA MSZMP—SPÖ A vi/ágút/evé/ fő//endítette a forgalmat Tóth László, az IBUSZ Szolnok megyei igazgatója: - Rekordforgalmat bonyolított az öt Szolnok megyei IBUSZ-iroda tavaly. Dehát kinek van manapság pénze utazásra? Az igazgató összevonta szemöldökét: - Ezt még az APEH sem kérdezte meg. Erről és még sokmindenről lapunk 3. oldalán... Demokratikusan a demokráciáról A túrkevei városi pártbizottság titkára munkatársunk kérdésére elmondja, hogyan érvényesül a demokrácia a pártban Túrkevén, s mit tesznek további erősítése érdekében. /3. o/dai/ Nyugalom Prágában Külpolitikai tudósításunk a 2. oldalon A törökszentmiklósi Háziipari Kisszövetkezetben helyi modellek alapján — belföldre és szocialista exportra — jelenleg főként síkkötött alapanyagból pulóvereket, ruhákat, pólókat és szabadidőruhákat készítenek. Az elmúlt év árbevétele 40 millió forint volt, 1989- ben ezt növelni szeretnék. Éppen ezért még nagyobb gondot fordítanak a szigorú minőségi követelmények betartására. Ennek egyik feltétele a szakképzett dolgozói létszám növelése, melyet saját tanműhely fenntartásával biztosít a kisszövetkezet Fotó: Korényi A jó bornak is kell cégér Az egészség propagandája a Kunság Füszértnél Évente több mint 850 ezer forintot költ a Kunság Fü- szért a korszerű, egészséges táplálkozás népszerűsítésére, reklámozására, — tudtam meg Csikós Sándortól, a vállalat igazgatójától. Ezek a kiadások elsősorban rádió- és tévéreklám, . újsághirdetések, pro- pagaridaanyagok valamint árubemutatók és ételkósto- lók formájában jelentkeznek. Fontosnak tartják, hogy olyan akciókat szervezzenek, amelyek lehetőséget adnak az új, egészséges termékek bemutatására. Mert igaz, hatásos a reklám, a hirdetés is, de semmi se hatásosabb annál, ha a (jövendő) vásárló megkóstolja az új terméket, és ízlik neki. A Kunság támogatja a kiskereskedelmi boltok kóstolóit, árubemutatóit is. A kiskereskedelmen kívül a Köjál, az áfészek, az iskolák szoktak leginkább támogatást kérni. A segítségkérőket eddig se hagyták támogatás nélkül, ezután se fogják. Persze a támogatásnak feltételei, a segítség- nyújtásnak elvei vannak. Nem mindenáron 'törekszenek a vállalat reklámozására, és nem minden akcióhoz adják a nevüket. Az emberben fölvetődik a kérdés: megéri-e például támogatni a korszerű táplálkozás propagandáját? Sokszor biztosítanak ugyanis ételeket más cégek bemutatóira, kóstolóira. Hálás feladatnak tartják, mert nemcsak az új termék megked- veltetését segítik így. Az egészségügyi szervek elismerése, az iskolás gyermekek öröme sikerélményt ad a vállalat dolgozóinak. Hiányolja, hogy az egészséges életmód népszerűsítésében nincs együttműködés a kereskedelmi vállalatok között. El tudná képzelni, hogy ne kampányszerűen legyenek árubemutatók és értékesítési akciók, hanem egész évben folyamatosam, Hol a korszerű, egészséges élelmiszerekből tartanának bemutatókat, hol a test- és szájápolási cikkekből, hol az egészséges ruhákból, cipőkből vagy a sportszerekből, a szabadidőruhákból. Mivel a vállalatoknak lehetőségük van a leértékelésre, egy-egy ilyen bemutatót kedvezményes árusítás kísérne. Ezzel nemcsak azt lehetne elérni, hogy az egészséges életmód kellékei felé fordul az emberek figyelme, de hozzá is lehetne segíteni őket, hogy olcsóbban vásárolják meg például a fogkefét, a testápolót, a tréningruhát. A Kunság Füszért több száz olyan árut forgalmaz, amely kapcsolatban van az egészséges életmóddal. Nemcsak egészséges élelmiszereket találhatunk boltjaikban, hamjem szappant, fogkefét, fogkrémet, test- és szájápolási cikkeket is. Gond, hogy az ellátás nem egyenletes: állandó választékihiány van például a fogkrémekből. Az egészséges élelmiszerek közül is az olcsóbbak iránt nagy az érdeklődés (karfiol, tök, zöldbab), de ezekből általában keveset kapnak. P. E. Átmenetileg kevesebb köd ELŐREJELZÉS az or- i szág területére hétfő estig: bélnyugaton és keleten többnyire borult, pá- | rás, többfelé ködös idő I várható. Másutt átmene- i I tileg felszakadozik a.fel- hőzet. Legfeljebb szórvá- nyos ködszitálás, ónos > szitálás, jelentéktelen hó- ■ szállingózás fordul elő. : Az északnyugati szél éj- ; szakától helyenként megélénkül. A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn általában 0 fok körül alakul.