Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-21 / 18. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1989. JANUÁR 21. A Néplap vendége Ha első lehetsz, ne legyél második Kilépési nyilatkozatok "^Egyikünk sem dicsekszik vele1’ A szerencsét próbáló középső fiú, Mihalics Károly asztalos szakmunkás története Nem szokványos mese Mihalics Károly eddigi élete. Nem ő volt a legkisebb, így hát középső fiúként indult el .az Ópe­renciás tengeren túlra szerencsét próbálni: nem a királylány kezéért, nem a fele királyságért; leginkább magáért a pró­báért. Végül szerencsésen hazaért, 'hogy azután újra elindul­jon. Próbára megint, persze nem háromra: sokra. Nemrégi­ben megint kincsekkel tért haza. Nem épp földi jókkal, nem gyönggyel, gyémánttal, de legalább olyan értékessel. Alig pihent meg, most már azt mondja: ha kellene, elindulna újra. — Hárman va­gyunk fiútestvé­rek. A legnagyob- bik ács, én, a kö­zépső, asztalos va­gyok, az öcsém villanyszerelő szakmunkás. A bátyám példája volt előttem; azt is mondhatnám, hogy amit csiná­lok, családi ha­gyomány. Három évig dolgozott az uszty-ilimszki cel­lulózkombinát építkezésén, on­nan hozott felese­get is. Az én tör­ténetem úgy kez­dődött, hogy az ő biztatására felhív­tam a KISZ KB Epítésszervezési Irodájának veze­tőjét: lenne-e valami munka. Lett. 1983 januárjában a. második kiutazó csoporttal indultam el Kambodzsába. Lett munka, persze nem akárkinek. A Magyarország­tól 15 ezer kilométerre ké­szülő építkezéshez — amiből egy gyermekváros lett — a nehéz munka, a klimatikus viszonyok miatt szigorú szű­rővel válogatták az emberi ■ két. Hiába volt meg a ki­utazáshoz minden szükséges okmány, itthon maradt, ha valaki csak egy — valame­lyik előzetesen szerveze’t — programról is lekésett. Az volt a hitvallásom, amit a világ másik felén Sütő Gyula bácsi emlegetett min­dig: tegye mindenki a maga dolgát, és akkor minden rendben lesz. A kambodzsai élményekről faggatom, napokig tarthatna az elbeszélésfolyam. — Nem vezettem naplót, a fejemben van minden, öt hónapig voltunk Kambodzsá­ban, a fővárostól körülbelül 30 kilométerre építettük fel a gyermekvárost, amit 1984. ja­nuárjában adtak át. Mi a te­tőszerkezetet csináltuk meg, közben igyekeztünk összeba­rátkozni a helybéliekkel, fő­Mindössze egy rövid hír jutott el hozzám: „A kar­cagi Ragó Antal Szakmunkásképző Intézetben rövid időn belül többen kiléptek a pártból, olyanok, akiknek munkájuk, magatartásuk alapján a pártban lenne a he­lyük.” Az információ több szempontból felkeltette ér­deklődésem. A „kilépett” kifejezés általában rossz csen­gésű, a pártban pedig — legalábbis eddig — meglehe­tősen szemérmesen kezeltük. Nem tudok arról, hogy ké­szült volna már ez ügyben az okokat mélyen feltáró vizsgálat. Kilépettekkel én még soha nem beszélgettem. Belépni szándékozókkal igen, nem is olyan régen, kö­zépiskolás tagjelöltekkel, ök tele voltak várakozással, tenniakarással, optimizmussal. De milyen a kilépők ér­zésvilága, hangulata? Egyáltalán hogyan jut valaki arra az elhatározásra, hogy nem kíván tovább párttag lenni? Feltételezem, hogy annak idején ők is — mint az emlí­tett középiskolások — izgalommal, hittel várták felvéte­lüket. leg a gyerekekkel. Bizony nem ment könnyen, pedig meg — amennyire ennyi idő alatt lehetett — megtanul­tunk khmerül is. Nagy ré­szét ma sem felejtettem el, most is elboldogulnék vele. Az emlékek között az egyik legkedvesebb a vietnami ki­rándulásé. Az az este, amit Saigonban töltöttek. — Visszakanyarodnék egy kicsit oda, hogy miután vé­geztem a 633-as Szakmun­kásképző Intézetben, az Ál­lami Építőipari Vállalatnál helyezkedtem el. Itt töltöt­tem el kilenc- és fél évet. Utána a Szolnoki Városi Ta­nács Ellátó és Szolgáltató Szervezetéhez kerültem dol­gozni. Már itt volt a munka­helyem, amikor újra megke­restek azzal, hogy Nicara­guába kellene menni. A Kun Béla Szocialista Brigád rész­ben ugyanazokból állt össze, akik Kambodzsában is kinn voltak, persze, hogy - men­tem. — Mit szólt hozzá a csa­lád? — A feleségem vállalta a legnagyobb terhet magára, két ember helyett dolgozott itthon. Nélküle semmire se mentem volna. Egy-egy tele­fon. egy levél, a képük — az övé, a lányomé, a fiamé — az ágy fölött minden reggel új é-'őt adott. Hogy újból mentem, annak anyagi hát­tere is volt, de ennél fonto­sabb, hogy egy magamfajta ember másképp nem láthat világot. Tetszett a változa­tos, szokatlan körülmények között végzett munka is, de ezentúl a legtöbbet a megis­mételhetetlen élmények ad­ták ... — Azt beszélik, hússzor kaptál napszúrást.. . — Így is volt, hisz valami­vel több mint tíz fokkal vol­tunk az Egyenlítő fölött. Itt­hon a télből indultunk '87 januárjában, és 40—43 fokos­ba érkeztünk Managuába, il­letve későbbi állomáshe­lyünkre, Chinandégába. Leg­alább két hét kellett, hogy hozzászokjunk a klímához, de a munkát már másnap el­kezdtük. A sandinista ifjú­sági szervezet brigádjával együtt építettünk föl egy 230 diák befogadására alkalmas mezőgazdasági szakmunkás- képzőt. Hatalmas feladat volt. tavaly októberig, ami­kor hazajöttem, az első két ütem készült el: egy kollé­giumi szárny, a tantermek, a laboratóriumok, a könyviár. egy hatalmas aula, a tanári szobák és a kiszolgáló helyi­ségek. Ezen kívül építettünk a tengerparton egy üdülőhá­zat, és részt vettünk néhány más épület átalakításában is. A kezünk alatt dolgozó hely­béli Carlos Fonseca brigád­ból jónéhányan segédmun­kásból ügyes szakmunkások lettek, le is vizsgáztak, bizo­nyítványt szereztek. Próbálom szavakba önteni, mi űzi, hajtja Mihalics Ká­rolyt a világ különböző tá­jaira. pedig igazán nem le­het azt mondani rá, hogy nagyon izgága természete van. Ö maga csak mondat­foszlányokkal szolgál, meg kell elégednem tehát azzal, ami a legfontosabb: „Ha első lehetsz, ne legyél második; mindenkinek le kell tenni va­lamit .-az asztalra." Amikor Nicaraguából, először haza­jött látogatóba, azt mondta: ez lesz az utolsó, nem megy többet sehova. Most újra rá­kérdezek. — Hallottam már, hogy Afrikában indul vala­hol egy építkezés. A fe1 ele­gemmel beszéltünk róla. Ha elmegyek, ez lesz az utolsó. Aztán sehová, kész ... Bálint Judit Karcagra indulásom előtt átgondoltam, elképzeltem a beszélgetéseket. Feltételez­tem valami konkrét megfog­ható helyi okot a kilépések hátterében. Talán az iskola nevelőtestületének rossz a hangulata, sok a személyes konfliktus, esetleg az alap­szervezet gondpkkal, műkö­dési zavarokkal küzd. Eset­leg sértődöttség, bántás is szerepet játszik? Ebédidőben érkeztem, fél­órával a tanítás befejezése előtt. Gyors kontroll a vá­rosi pártbizottságon — igaz a hozzám eljutott hír? Szeren­csére Nagy Jenőt, a városi pártbizottság első titkárát megtalálom az irodájában. Korábban megebédelt, ké­szülődik a tanácsi végrehaj­tó bizottság ülésére. Megerő­sítette információmat: saj­nos a hír igaz. Próbáltam felvilágosítást szerezni az okokról. — Az igazi motivációkat nem ismerjük — mondja az első titkár. Beszélgettünk velük, tapintatosan faggat­tuk őket, de úgy tűnik, nem tudtunk az indítékok mélyé­re hatolni. Nagy Jenő készségesen se­gít a találkozó megszervezé­sében Bejön a számításom: jó .időpontban érkeztem. A beszélgetőpartnerek éppen ebédelnek. A telefonvonalat meg sem kell szakítani, az igazgatónő máris jelzi, haj­landók nyilatkozni a kilépett kartársak. Az iskolában az igazgató­nő fogad, az alapszervezet titkára gyakorlatot vezet, nincs az intézményben. Az igazgatónő pártügyekben tá­jékozódott, tagja a városi párt-végrehajtóbizottság­nak. Elmondja, hogy az is­kola vezetését is nagyon bántja a dolog. Nem tud olyan iskolai, alapszerveze­ti problémát felemlíteni, amely a kilépésekben nyo­mós okként szerepelhetne. — Nyolcán léptek ki rövid időn belül a pártból — mondja. Az alapszervezec taglétszá­ma most tizennégy. Félő — vélekedik —, hogy a kilé­péseknek még mindig nincs vége. A kilépettek — úgy érzem — nem túlságosan örülnek nekem. A beszélgetés elején meg is fogalmazzák: már többször elmondtuk az oko­kat, leírtuk, elbeszélgettek velünk, miért kell még min­dig foglalkozni ezzel? Sike­rül meggyőznöm őket, hogy ez most másfajta beszélge­tés, nincs szándékomban be­láttatni, hogy esetleg meg­gondolatlanul, rosszul dön­töttek, engem az indokok érdekelnek. Ragaszkodnak viszont ahhoz, hogy a nevü­ket ne írjam le. Azzal érvel­nek, hogy személyes ügyről van szó, a nevek úgysem mondanak semipit az olva­sóknak. Ha korábban, ami­kor véleményeket mondtak, javaslatokat tettek, nem volt senki kíváncsi a nevük­re, akkor most is maradja­nak névtelenek. Ez ügyben /nem tudom meggyőzni be­szélgetőpartnereimet. Ha ezt kérik, legyen úgy. Végül va­lamelyikük megjegyzi: olyan dolog ez, hogy egyikünk sem dicsekszik vele. Erre az érv­re viszont nincs válaszom. Első nyilatkozat: — 1977 óta tanítok ‘ az iskolában. 1979-ben lettem párttag, ta­valy ősszel léptem ki, tehát kilencéves párttagság után. Vezetőségi tag voltam közel két cikluson keresztül. Vá­ratlanul lettem tisztségvise­lő, tiltakozásom ellenére. A kilépés gondolata már ré­gebben felmerült bennem. Jó alkalom lett volna erre a tagkönyvcserét megelőző be­szélgetés, de mint vezetőségi tag és beszélgető, ezt akkor nem tehettem meg. Azt hi­szem, kilépési lavinát indí­tottam volna' el. Utólag visz- szagondolva, talán helyesebb lett volna, ha akkor lépek ki.- De azidő tájt még bíztam abban, hogy az országos pártértekezlet után komoly változások lesznek. Elisme­rem, hogy voltak, de azokat nagyon kevésnek tartom. Mikor beléptem a pártba, azt gondoltam, a nekem megfe­lelő szinten tudok politizál­ni. Baloldali beállítottságú voltam mindig. Aztán sor­ban értek a csalódások. Sok formális dologgal találkoz­tam. Tapasztaltam, hogy a véleményem a legcsekélyebb mértékben sem befolyásol semmit. A beszámoló tag­gyűléseken pedig évről évre azt állapítottuk meg, hogy alapvetően jól dolgoztunk. Ez hosszú távon kiábrándí­tó. Tapasztaltam, hogy a gyerekek körében is nagy az érdektelenség. Hozzájárult ezekhez az a sok információ, amely a pártértekezlet óta napvilágra került. Tulajdon­képpen ezek összegződtek bennem, különösebb iskolai gondjaim nincsenek, családi életem is rendben van. Szán­dékom bejelentése után be­szélgettek velem, de az ér­veimre nem tudtak mit mon­dani, így nem tudtak befo­lyásolni sem. Az igazság az, hogy nem bízom benne* hogy a dolgok belátható időn belül jobbra fordulnak. A kilépés óta semmiféle hátrá­nyos megkülönböztetést nem tapasztalok. Egyébként a szakmai munkám színvona­lát érzékelteti, hogy Kiváló Munkáért kitüntetéssel ren­delkezem. Döntésem nem bántam meg, hozzáteszem: mindig baloldali maradok. Második nyilatkozat: — Tizenegy éves tagság után. léptem ki a pártból 1987. de­cemberében. Az iskolában 1971 óta tanítok. Az eltelt időben többféle társadalmi funkciót viseltem. Voltam KISZ- és pártösszekötő ta­nár, hat éven keresztül vita­körvezető, a szakszervezet­ben is viseltem tisztséget. Az . egyetemről kikerülve nagy hittel és ambícióval láttam munkához. Ez a len­dület körülbelül 1984-ig tar­tott, akkor kezdett feltűnni, hogy a politikai oktatásban például mást mondunk, mint amit csinálunk. Észrevettem, hogy tőlem függetlenül ala­kulnak a viszonyok, nincs beleszólásom. Értelmetlen ezért a párttagság és minden­féle más mozgalmi munka — a szakszervezetből is kilép­tem. Hangsúlyozom, hogy a jövőben sem kívánok tagja lenni semmiféle szervezet­nek. Félek az anarchiától. Helyi, iskolai okot nem tu­dok mondani, de úgy látom, a város vezetői nem állnak hivatásuk magaslatán. Pél­dául az információs jelenté­sekre soha nem érkezett visszajelzés a városi pártbi­zottságtól. A helyzet ilyetén alakulása miatt pillanatnyi­lag keserűség van bannem. A szakmai munkámra nem lehet panasz. Több kitünte­téssel rendelkezem. Harmadik nyilatkozat: — 1981-től 1987 decemberéig, voltam párttag. Rengeteg társadalmi megbízatásom volt és van. Ma is tagja va­gyok a városi KlSZ-bizott- ságnak. Nagy vívódások után született meg bennem az elhatározás: kilépek a pártból. A párt belső életé­nek alakulásával magyará­zom cselekedetemet. Rossz tapasztalatokat szereztem a demokratikus centralizmus működéséről, a hatalommal rendelkező, funkciót viselő emberek magatartásáról. Ez így általánosan hangzik, de nekem mégis személyes problémákat okozott. A nap­világra került vezetői visz- szaélések megdöbbentettek, elgondolkodtattak. Vártam a felelősségre vonásukat, de azok szerintem nem történ­tek meg. A pártonkívüliek pedig tőlünk kérték számon. Ez is elkeserített. Én a poli­tikára voksoltam annak ide­jén, de az- nem az elképzelé­sek szerint alakult. Szemé­lyes ügyem a kilépés, fele­ségem még mindig párttag. Nekem is több kitüntetésem van. Elegyedik nyilatkozat: — A tanév elejétől tanítok az iskolában. Idejövetelemkor jeleztem az alapszervezet titkárának: foglalkoztat a kilépés gondolata. Ez jelzi azt is, hogy az iskolával, az alapszervezettel nincs gon­dom. Tíz évig voltam párt­tag. Hónapokon keresztül ví­vódtam, kilépjek, vagy ma­radjak. A döntés nem voll egyszerű. A tízből kilenc évig vezetőségi tagként dol­goztam. A korábbi évek mozdulatlansága érlelte mej elhatározásom. A ngozgalm életét általában visszafej­lesztették. Nagy ütember szaporodott a közömbös, hi- tehagyott emberek száma. Az országos pártértekfezlet óta sem tapasztalok előrelé­pést. Pártonkívüliként is élénken figyelem a helyzet alakulását. A nyilatkozat őszinteségé­ben nincs okom és jogom kételkedni. Bevallom, mást vártam. Érzésekre, általá­nosságokra nem tudok el­lenérvet felhozni. Elfogadom azt is, hogy hosszú idő alatt — konkrétan talán már meg sem fogalmazható — benyo­mások összerende^Sdhetnek úgy, hogy ilyen döntés lesz a vége. Mindezek ellenére mo­toszkál bennem némi gyanú az indokokat illetően. Ilyen nagy arányú kilépés nem le­het kizárólag az érzések, hangulatok összegződésének „műve”. A hitehagyottság sem hagy nyugodni. A dep­resszió bénító, előbb-utóbb sérülést okoz. — A beszélgetések végén én is kaptam egy kérdést: — ön még párttag? — Igen, — feleltem — és nem gondolok kilépésre. Ez per­sze szintén az én személyes ügyem. Az azonban közös ügyünk és felelősségünk, hogy átme­neti válságba jutó elvtársa­ink ne váljanak meg a párt­tól. Berki Imre Már tavaszra készülnek a repülőgépes növényvédők A MÉM Repülőgépes Növényvédő Szolgálata már a tavaszi mezőgazdasági mun­kákra készül. Budaörsön javítják, szerelik a helikoptereket, míítrágyaszóró repülő­gépeket. Munkájuk minőségét jelzi, hogy nemcsak a hazai bázist látják el, hanem . az NDK és Bulgária mezőgazdasági gépeinek egy részét is itt javítják. Képünkön szervizelik a két éve vásárolt amerikai helikoptereket. (MTI fotó: Kerekes Tamás).

Next

/
Thumbnails
Contents