Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-20 / 17. szám

1989. JANUÁR 20. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 3 Hazánk egyik legnagyobb vetőmagcxportőre a Bólyi Mezőgazdasági Kombinát, az év első hetében ezer tonna kiváló minőségű fémzá rolt vetőmagot szállít nyugati exportra köz­úton és vasúton. A közúti szállítást Sopronig a kombinát saját tehergépkocsijával oldja ipeg, ahol a VÁM szabad területen rakodnak át a külföldi megrendelő szállítóeszközeire. Képünkön a zsákokba csomagolt fémzárolt vetőmagok rakodása. (MTI fotó: Kálmándy Ferenc) Egy képviselő postájából Dr. Király Ferenc parlamenti felszólalásának visszhangja A színrelépés az Országgyűlés fórumán napjainkban nem kockázatmentes vállalkozás. A képviselővel együtt vitatkoz­nak a választók — csak éppen ők otthon, családi, vagy szűk baráti körben. Aztán a véleményüknek mind gyakrabban adnak hangot, olykor visszahívás, de nem ritkán levél vagy telefonhívás formájában. Dr. Király Ferenc tisza- földvári orvos legutóbb az egyesülési törvény kapcsán arról beszélt, szükség van a többpártrendszer jogi, törvé­nyes kereteinek megteremté­sére, hiszen a politikai vita­partnerek színrelépésének az MSZMP is hasznát látja majd. Felszólalásában végig tekintett a politikai szervező­dések spektrumán; számba vette azokat az erőiket, me­lyek közéletünk alkotói le­hetnek a közeljövőben. A merésznek számító vélemé­nyével még delegáló ja, a Ha­zafias Népfront megyei el­nöksége sem értett egyet maradéktalanul; e testület­ben is volt olyan tisztségvi- . selő, aki felelősségre voná­sát kíyánta kezdeményezni. Milyen volt hát a felszó­lalás visszhangja az állam­polgárok és a választók kö­rében? — kérdeztük a kép­viselőt. — Nagyon sok levelet kap­tam, de a telefonom is gyak­rabban csörgött az átlagos­nál sőt a személyes beszél­getések során is gyakran em­legették föl országgyűlési szereplésemet. A jókívánsá­gokból, gratulációkból és az együttérzésekből jutott ki számomra leginkább. Termé­szetesen, hallatta a hangját — ha nem is olyan erősen — a „másik oldal” is. Akik megelégedéssel nyugtázták a parlamenti felszólalást, azok valamennyien kulturáltan, névvel aláírt levélben tették azt. Akik gyűlölködésüknek adtak hangot^ azok a trágár­ság határát súroló, sőt átlé­pő -primitív fogalmazványok­kal kerestek meg. A névte­len levél írói jobbára ezzel a gondolattal érveltek: „Vajon lett volna magából orvos, ha nem ez a rendszer van?” In­nen már csak egy lépés volt, hogy osztályárulást vetettek a szememre, és ezek a leve­lek nem is burkoltan tartal­mazták a fenyegetéseket. — Honnan érkeztek a pos­tai küldemények? — Szinte az egész ország­ból: Budapesttől Debrecenig, Bajától Győrig terjed a le­velek feladóinak lakhelye. Gondolom az ellenséges ér­zületű postai küldemények elsősorban a közvetlen kör­nyezetemben íródtak, mivel számtalan személyes utalást tartalmaztak. — Kíváncsi vagyok a to­vábbi véleményekre; kere­sem az atka'mat a személyes beszélgetésekre és olyanok társaságát is örömmel ve­szem, akikről tudom, hogy vélekedésük eltér az enyém­től. A lelkiismeretem tiszta, a rendjzert nem tőlem ke’I félteni! — pb — Az érdekeltek több mint fele nem válaszolt az észrevételekre (Folytatás az 1. oldalról) És a többiek? Harmincna­pos határidő ide, harminc- napos válaszkötelesség oda, ők a mai napig sem postáz­ták helyeslő vagy tagadó észrevételeiket az írásban megkapott és felvetett ész­revételekre. Minden bizony­nyal azért, mert vagy na­gyon is találónak érezték a javaslatokat, vagy ezt a tes­tületet arra sem tartották érdemesnek, hogy záros ha­táridőn belül valamit vála­szoljanak. (Csak közbevetett a kérdés: vajon ezek a cé­gek, vállalatok, intézmények hogyan fogadják a dolgozó­ik, az egyes emberek észre­vételeit, ha egy megyei tes­tülettel is ez a gyakorla­tuk?) Ha így nézzük ennek a közösségnek a munkáját, szomorú a kép, hiszen min­den jobbító szándékú javas­lat minősítése a gyakorlat. Márpedig az innen küldött észrevételek egy részét alig­ha fogadták meg, vezették be az érintettek, ha válasz- bélyegre sem futotta költ­ségvetésükből. Mindezek után adódik a kérdés: egyáltalán szükség van-e ennek a negyvenegy- néhány lelkes embernek a munkájára, akik a megye szinte minden szögletéből hozzák elmondják az ott élők őszinte véleményét, ta­pasztalatait a fogyasztói ér­dekvédelem egy-egy éppen napirenden lévő témájáról? Legyen, szó az állami bérla­kások vásárlási lehetőségei­ről, a takarmányellátásról vagy a külterületek, kistele­pülések bolti helyzetéről. Mielőtt a kérdésre vála­szolnánk, azért azt sem hall­gathatjuk el, hogy bizonyos területeken nem volt hiába­való a küszködés. így — többek között — a testület javaslatai alapján a megye- székhely legnagyobb üzletei­ben megjelentek a diabeti­kus és az egészséget kímélő sütőipari termékek. Igaz, vidékre nem mindig jutott belőlük. Vagy a kérelem után a Tejipari Vállalat csökkentett, szaknyelven szólva kalóriaszegény tejter­mékekkel jelentkezett. Más dolog, hogy azóta az árak a legelesettebbeknek hovato­vább elérhetetlenek, vagy alaposan meggondolhatok. Pedig nem luxusdolgokról, hanem csak tejről, sajtféle­ségekről van szó! Szintén a pozitív oldal számlájába tartozik az, hogy végre a fo­gyasztói jelzések után a gép­kocsikra várók az előlegként befizetett és olykor évekig benn forgatott pénzükért nem két, hanem hat száza­lékot kapnak. (Hallom a közbevetést jó, jó, de a mai inflálódás következtében már ez a hat százalék is ne­vetséges.) Mindezzel csak azt aka­rom igazolni, hogy a nehéz­ségek a negatív észrevéte­lek ellenére azért maradt re­ménysugár. Egy tény: a ha­zai termelői, fogyasztói szo­kásokat, a piac törvényeit aligha a fogyasztók országos és megyei tanácsának észre­vételei diktálják. De mégis adódik egy jelentős érv, amely miatt vállalni szüksé­ges a részsikereket is ennek az új módszereket kereső megyei szervezetnek. Ez az érv a társadalmi nyilvános­ság. Az a fogalom, ami az elmúlt évek, évtizedek kész­letéből, politikai szótárából nagyon, de nagyon hiány­zott. Mert az a kérdés, hogy ki figyel oda amit mi csiná­lunk, akkor válik érdekessé, ha az ott elhangzott lakossá­gi észrevételeket, felvetése­ket tízezrek olvassák, esetleg a rádió vagy a televízió adá­saiban százezrek követik nyomon. Ha másért nem, ezért is szükség van erre az önmaga helyét kereső társa­dalmi munkában tevékeny­kedő testületre folyton-foly- vást változó mindennapja­inkban. D. Szabó Miklós A Mezőgép VI. számú alapszervezetóben A párttagság konkrét programot vár Vita a városi pártértekezlet dokumentumairól Tegnap délután soron kívüli taggyűlést tartott a*Mezőgép Vállalat VI. számú párt- alapszervezete. Tagsága megvitatta a szol­noki városi pártértekezlet dokumentum- tervezeteit és megválasztotta az alapszer­vezet küldöttjét. A taggyűlésen részt vett Szabó István, a Központi Bizottság tagja, Az előterjesztésből kide­rült, hogy az alapszervezet tagjai gondosan áttanulmá­nyozták a pártértekezleti do­kumentumokat és több bíráló észrevételt tettek. Elismerés­re méltónak tartja a tagság az anyagok kritikai hangvé­telét, ebben nem elég követ­kezetes. További kifogása, hogy kevés bennük a konkré­tum, egyes megfogalmazásai pedig korszerűtlenek, illetve nem eléggé világosa^. Vitat­ják a beszámol ónak azt az ál­lítását miszerint a városi pártbizottság politikai irá­nyítását „összességében eredményesen valósította meg”. Az irányító munká­ban a testületek szerepe hát­térbe szorult — állapítja meg a beszámoló ellenérvként. Éles bírálatok érték a váro­si párt-végrehajtóbizottsá­got. Megfogalmazódott, hagy a testület — minthogy tagjai többségükben vezető funkciót töltenek be — alkalmatlan az igazi testületi munkára. A munkaprogramtól pedig azt várnák, hogy legyen konk­rét, tartalmazzon megfog­ható feladatokat. Az alapszervezet többek között javasolja, hogy a vá­rosi pártbizottság váljék egytestületűvé. Szükségesnek tartja ezen kívül a testületi irányítás mindennapos gya-. korlattá tételét. Városi újság létrehozása helyett a megyei lap bővítését véli kívánatos­nak. A beszámolót követő vitá­ban elsőként Szabó Attila kért szót. Bírálta a pártérte­kezlet politikai beszámoló­ját. Egyes megállapításai nem egyeznek a tagság ta­pasztalataival — mondotta. Véleménye szerint jobban fel kellene tárnia a társa­a megyei pártbizottság első titkára és Csi­kós István, a megyei pártbizottság tagja, az üzemi pártbizottság titkára. A dokumentum- tervezetekről gyűjtött tagsági vélemények összegezését Oláh György, az alapszervezet titkára terjesztet­te a taggyűlés elé. valószínűleg csak a követke­ző kongresszus fog megal­kotni. A politikai intéz­ményrendszer reformja pe­dig nagy lendületet vett, az átalakulás gyorsabb, mint ami politikailag *ól kezelhe­tő — hangsúlyozta. A továbbiakban a jövőbeli elképzelésekről, teendőkről beszélt Szabó István: a gaz­dasági reformokat fel kell gyorsítani — mondotta —, a politikai intézményrendszer reformját érzékelhetővé ten­ni. Változtatni szükséges a pártirányítás korábbi gya­korlatán, a párt kapcsolat- rendszerén is. Olyan mun­kastílust kell megvalósítani — hangsúlyozta —amely felkészít a politikai küzdel­mekre is. A belpolitikai helyzetről szólva a megyei pártbizott­ság első titkára kijelentette: bal és jobboldali veszéllyel egyaránt szembe kell néz­nünk. Vannak olyanok, akik a párt „keményedését” kö­vetelik, míg másoknak a hosszan tartó válság kedvez­ne. Mi mindent megteszünk az ügyek közmegegyezésen alapuló rendezése, a társa­dalom további demokratizá­lása érdekében — mondotta. Befejezésül a körzeti alap­szervezeti munka fontossá­gát, megerősítésének szüksé­gességét érzékeltette Szabó István. Itt, az ipari mun­kásság körében ehhez meg­van a politikai tőke, a tör­ténelmi tapasztalat mutatott rá. Az alapszervezet figyel­mébe ajánlotta: gondolja át ezirányú lehetőségeit. A taggyűlés a kiegészíté­sekkel, javaslatokkal együtt elfogadta a beszámolót. Pártértekezleti küldöttnek Münnich Zoltánt választotta meg. B. I. dalmi-politikai körülmé­nyeket. Hiányolta, hogy a városi pártbizottság felelős­sége nem fogalmazódik meg markánsan az anyagban. Részletesen taglalta az irá­nyító munka hibáit, az el­lenőrzés következetlenségét, az ideológiai munka fogyaté­kosságait. A kádermunkáról szóló részt vitatta. Állás­pontja, hogy fogalmazódja­nak meg pontosan, a veze­tőkkel szembeni mai köve­telmények. Wolf Károly hozzászólásában hiányolta, hogy nem rajzolódik ki a dokumentumokból az, hol követtük el a hibát. Fontos lenne ez azért is, ne ismét­lődjenek meg a tévedések — mondotta. Javasolta, kerül­jön be a beszámolóba: a városi pártbizottság tudott, vagy nem egyes vezetők eti­kai vétségeiről. Ennek isme­retében ítélhető meg a párt- bizottság magatartása az ominózus káderügyekben. Münnich Zoltán a beszámo­lónak a műszaki, technikai megújulás helyzetéről szóló részéhez kapcsolódott. Helyi példákkal illusztrálta a gon­dokat. Mondanivalóját így summázta: ha a gazdaság jól megy, a politikában sincse­nek gondok. A taggyűlésen szót kért Szabó István, a megyei párt- bizottság első titkára. Beve­zető szavai Szabó Attila fel­szólalásának ahhoz a részé­hez kapcsolódtak, amelyben a társadalmi-politikai körül­ményeket említette. 1988 ne­héz, eseményekben gazdag év volt — mondotta. Gazda­ságunk válságos helyzetben van, a politikai kép is igen tarka. Ezek kezelésére nem készültünk fel időben. Alap­vető gond, hogy nincs hosz- szú távú programunk, ilyet Még nem alakult ki verseny a lakásépítési piacon Az állami gazdaságok közgyűlésén Javaslat mezőgazdasági kamara létrehozására Az Állami Gazdaságok Országos Egyesülésének leg­utóbbi közgyűlésen állásfog- la'ás született arról, hogy a gazdaságok miként kívánnak részt venni a stabilizáció és a kibontakozás országos programjában és megfogal­mazták azt is, mi hátráltatja őket ebben. Az állásfoglalás többek kö­zött leszögezi, hogy a gazda­ságban és a politikában egy­aránt szükség van a stabili­tásra, s arra, hogy az eddi­gieknél jobban előtérbe ke­rüljön az értékteremtő mun­ka. Szükségesnek tartják, hogy kiszámíthatóbb legyen a gazdasági szabályozás és különösen a banki finanszí­rozás; ez utóbbi jobban ve­gye figyelembe a mezőgaz­dasági termelés ciklikusságai. Az árak feleljenek meg a va­lóságos értékeknek. Meg kell akadályozni az agrárolló to­vábbi nyílását. A mezőgazdasági érdek- képviselet javítására — egyéb intézkedések mellett — ja­vasolják a Magyar Mezőgaz­dasági Kamara létrehozását; a kamarai munkában az Ál­lami Gazdaságok Országos Egyesülésére, mint saját ér­dekképviseleti szervükre építenek. (Folytatás az 1. oldalról) kevesebb. Állami források­ból mindössze a lakások 8,2 százalékát létesítették. Je­lentős visszaesés tapasztal­ható az állami építőipari vállalatok lakásépítési tevé­kenységében. Ebből adódó­an kevesebb paneles falszer­kezetű lakás, valamint telep­szerű többszintes lakóház épül. Ugyanakkor a kisipa­rosok és a lakosság.által ki­vitelezett lakások száma, téglából vagy kézi falazó­elemmel épített otthonok mennyisége, továbbá a csa­ládi házakban lévő új laká­sok száma jelentős mérték­ben gyarapodott. A csökkenő állami lakás­építés miatt évről évre nő az emelkedő lakásárak rész­beni ellensúlyozására hiva­tott helyi támogatás jelen­tősége. Tavaly ilyen célra a helyi tanácsok összesen 2 milliárd forintot fordíthat­tak, ami 400 millió forinttal haladta meg az előző évit. E támogatási forma jelentősé­gét azonban csökkenti az a helyenként tapasztalható gyakorlat, miszerint olyanok is részesülnek időnként ked­vezményes hitelben, vagy vissza nem térítendő jutta­tásban, akik jövedelmi hely­zetük alapján arra nem jo­gosultak. Ilyen eseteket tárt fel a statisztikai felmérés például Csongrád, Szolnok és Tolna megyében. A magánerős építkezés előtérbe kerülésével mind nagyobb szerepet kap az építőanyag-ellátás. A sta­tisztikai adatok szerint fo­lyamatos áru- és választék- hiány jellemzi az építő­anyag-kínálatot. Mindössze 1987 első felében volt ta­pasztalható némi átmeneti javulás. Megfelelő árualap hiányában az igényeket a legtöbb helyen ma sem tud­ják kielégíteni. Az építő­anyag-hiány helyenként és időnként olyan kritikus, hogy a folyamatban lévő építkezések anyagigényét még anyagellátási szerződé­sekkel sem tudják biztosíta­ni. Nem túl biztató a kép a kivitelezői kapacitásokat il­letően sem. A lakásépítési piacon — a vállalkozók ér­dekeltségének hiánya miatt — még nem alakult ki ver­seny. A lakásoknak csak kis hányada épül versenytár­gyalásokon elnyert szerződé­sek alapján. A tapasztalatok azt mutatják, hogy még a valódi verseny kibontakozá­sa után is évek kellenek ah­hoz, hogy az árak csökken­jenek. Vidéken a verseny le­hetőségét sok helyütt eleve kizárja, hogy megyénként egy-egy, esetleg két kivite­lező vállalat foglalkozik la­kásépítéssel, a szövetkezetek és a kisszövetkezetek pedig általában, csak kisebb mun­kákat tudnak vállalni.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents