Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-16 / 13. szám

1989. JANUÁR 16. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A hét filmjeiből Isten akaratából Ha nem is a természetfö­lötti erők szándékából kö­vetkezően, hanem nagyon is földhözkötötten, Bokor Péter Isten akaratából című do­kumentumfilmje segítségével megismerkedhetünk hajdani királyfink, Habsburg Ottó számunkra eleddig többnyire ismeretlen arculatával. A meglepetések korát él­jük, bálványok dőlnek le a képzeletbeli piedesztákról; új eszmék fogannak, kérdőjeles feladataink sokasodnak. Sok­sok mindent újra kell gon­dolnunk , tévedéseinket be kell vallanunk; az emberne- mesítőnek vélt hagyománya­ink egész láncolatáról bizo­nyosodott már be eddig is, hogy nem jövőbe mutató té­nyezők voltak, hanem sokkal inkább a gondolkodásunk koloncai. Bokor Péter is feladja a leckét nekünk, akik sok-sok generáción visszavezethető­en Habsburg-ellenességen nőttünk fel. Haynau után eb­ben az országban magyarul gondolkodni csak Habsburg- ellenesen lehetett. „Ferenc Jóskát” miért is szerettük volna, minden valamirevaló magyar falu, város főterén ott az emlékmű, hogy hányán haltak hősi halált a szűkebb pátriából az első világhábo­rúban, — s miért, kiért? Az ellenforradalmi korszak nemzetieskedő mákonvába lovastengerész kormányzónk jó adag önérdeket is belevitt, úgy voltunk királyság, hogy fegyveresen kényszerítették őfelsége hívatlan csapatait és a trónkövetelőt az ország elhagyására. A második világháborút követően az „egy az isten, a Kremlben van az ő prófétá­ja” politika a világnak azon i felén, amelyiken élüna, :sak egyetlen uralkodásra ermett embert ismert el... S most hajdani királyfin­kat a mai világ legszélesebb nűveltségi horizontján gon- lolkodó, a mi életünkről és Jetünkért is felelősséggel be- zélő, hazánkat hazájának 'álló meglett férfiként látjuk üszont. Naivabb lelkületűnk cso- álkozik, hogy nyoma sincs nnak, amit a „kékvérűek- ől” tanultunk. Sőt! Bizal- latlan énünk — rengetek kunk van rá, hogy bizalmat- mok legyünk! — azt seppe­geti, hogy no, lám, már me­gint „másképpen látjuk a dolgokat!” Pereg a film, s ahogy néz­zük dr. Habsburg Ottót, úgy ülnek el bennünk a kételyek, mert lehetetlen nem arra fi­gyelni, amit mond, megejt bennünket, ahogy mondja. A film tizenkét fejezetből áll — ha úgy tetszik — s az európeer politikus számunk­ra szokatlan tárgyilagosság­gal, az összefüggések kikezd- hetetlennek tűnő feltárásával vall életéről, koráról. Abban, hogy annyira igaz­nak érezzük, amit Habsburg doktor mond, mesteri része van Bokor Péternek, aki is­ten tudja honnan előásott do­kumentumokkal, Filmhír­adó-részletekkel teszi meg­győzővé interjúalanya mon­danivalóját, és egyben film­mé avanzsáltatja a beszélge­tést. Felsorolni is hosszú lenne, mi mindent tudunk meg eb­ből a filmből, amelyben dr. Habsburg Ottó a politikai idegenvezető szerepét is vál­lalta, olyan kapcsolatokat láttat meg — vagy villant fel — amelyek a mozibajáró nagyközönség történelmi is­meretein — nem véletlenül — kívülrekedtek. Kuruckodó tudatunknak is jól esik ez a film, amely ár­nyaltabb gondolkodásra ta­nít bennünket, arra, hogy hi­ába vagyunk hevülékeny nép, történelmi méretekben mégis lassan gondolkozunk, huszáros vágtával hagynak el bennünket az események. Persze nemcsak minket fricskáz meg oly sűrűn a történelem. A Habsburg-há- zat már rég ad acta tette az idő, éppen a vezetésre alkal­matlan, a körülmények ha­talmát felismerni alig tudó, csak névlegesen királyi ural­kodók miatt is. Hosszú év­századokra visszamenően mondhatjuk: a legtehetsége­sebb Habsburgot látjuk, hall­juk —, akkor, amikor már nincs Habsburg-ház. Nem baj, doktor Habsburg Ottó már inkább tudós, világpoli­tikus, századunk jeles gon- dolgodéinak egyike. A film mesterien érzékelteti ezt is, — egyáltalán a remekbesza­bott portrék alfája és óme­gája. Ha valamit igen, akkor Bokor Péter dokumentum filmjét érdemes megnézni. — ti — Svájci üdvözlet a herényieknek Feladó: a Roland Fink Baráti üdvözletét ho­zott Svájcból az a képes­lap, amelyet a Palotásy János Zeneiskolának kézbesített a posta Jász­berényben. Az Effretl- konban lévő Roland Fink ifjúsági zenekar küldte, amely december 26-tól ja­nuár 2-ig Magyarországon tartózkodott. A fiatalok­ból álló együttes három alkalommal1 adott hang­versenyt : a vendéglátó város, Jászberény Mun­kás és Ifjúsági Házában, Jászkiséren a Művelődés Házában és Budapesten, a Terézvárosi templom­ban. Az üdvözlet a kelle­mes emlékeknek is szól. Európa népéinek kará­csonyi dalait hozták el műsorukkal, melyeket az együttes vezetője Ro­land Fink hangszerelt. Hallhattak a koncertek résztvevői lengyel, hol­land, német, andalúz, fla- mand, dán és spanyol mu­zsikát, sajátos hangszer- összeálllításban. Alap­vetően a furulyák külön­böző típusai határozták meg a meleg hangzást, ezek mellett fuvola, he­gedű, cselló, gitár és kü­lönböző ütőhangíszerek szerepeltek. Ez az érdekes összeállítás igen jól illesz­kedett a karácsonyi han­gulathoz. A zenélő (diákok nem hivatásos muzsikusnak készülnek, más jellegű középiskolákban tanul­nak. Szívesen játszanak azonban együtt, s teszik ezt nem csupán saját örö­mükre. Ha cask lehetői-, ségük adódik, járják a világot furulyáikkal, és fiatalos vidámságuk min­denhol meghódítja a hallgatóság szívét. vlevezetes épületeink nyomában Eladó az Eötvös téri víztorony Kávézó nyílik az emeleten? Ki ne ismerné Szolnokon .z Eötvös téri víztornyot? tégóta meghatározója a vá- osképnek, még ha nem is melkedett olyan szimbólum- ná, mint a Diadalív vagy az iiffel torony Párizsban, a 'ower Londonban. Hozzátar- ozik a térhez, uralja a kör- yéket. Az Eötvös téren valamikor múlt század végén — egé- zen pontosan 1895-ben — űrt kutat Soós Károly hód- nezővásárhelyi mester, aki légyszáaharminckét méter nélységig jutott le. Nemso- :ára 500 köbméteres vízto­rony is épült itt. Miután év- izedekig hűségesen szolgál- a a várost, a masszívnak átsző építmény ma már nem nűködik. Csak múltja van. Dacolva az időjárás szeszé- yeivel, várja sorsa jobbra ■prdulását. A napokban szenzációs hírt kaptunk a Víz- és Csa­tornamű Vállalat illetékesei­től. Minden jel szerint a to­ronynak lesz jövője is, ugyanis a vállalat tárgyalá­sokat folytat az eladásáról.. A vevő egy nyugatnémet és egy magyar vállalkozó páros lenne, amelyik vegyes tulaj­donban vendéglőt, illetve eszpresszót nyitna a torony lábánál, valamint fenn a magasban. Ha az üzlet lét rejönne, bízvást elmondhat­nánk, hogy egy újabb, nem mindennapi színfolttal gaz­dagodna a váios, s a torony7 is megmenekülhetne a lassú enyészettől. 1. J. (Fotó; T. Z.) TIT-menü 1989-re Országos finnugor konferencia, német nyelvtanfolyam Tallinnban, gasztronómiai nyári egyetem Országos finnugor konfe­rencia, német nyelvtanfo­lyam Tallinnban, gasztronó­miai nyári egyetem, elő­adássorozat a határainkon túli magyar irodalomról, át­képző tanfolyamok — né­hány kiragadott téma a TIT megyei szervezetének idei rendezvényeiből, amelyek­nek egy részét természete­sen más intézményekkel kö­zösen szervezik, tartják. A programban számos újszerű kezdeményezés szerepel mintegy tükrözve a szerve­zet megújulási törekvéseit. A változtatáshoz a nap­jainkban kibontakozó, a tár­sadalom minden területén tapasztalható újítási szán­dék is ösztönzést ad. A TIT azonban .már évek óta igyek­szik alkalmazkodni a válto­zó körülményekhez, új le­hetőségeket teremtve,, új módszereket alkalmazva veszi fel a versenyt más in­tézményekkel a szolgáltatá­sokban, a továbbképzések­ben is. Ezzel egyidejűleg az 1991-ben 150. születésnapját ünneplő társulat természete­sen hű marad önmagához is. hiszen egyik legfontosabb funkciója ma is az értelmi­ség szervezése. A TIT kü­lönböző településeken létező szervezetei jó lehetőséget te­remtenek az értelmiség szá­mára a továbbképzés mellett arra, hogy bekapcsolódjon a helyi társadatom közéletébe. A TIT megyei szervezete idei programjában is szá­mos olyan rendezvény, elő­adássorozat szerepel, amely jól szolgálhatja az értelmi­ség továbbképzését. Több intézménnyel, szervezettel közösen rendezik meg az ősszel az országos finnugor konferenciát, amelyre kül­földi néprajzosokat, nyelvé­szeket is várnak. A nyáron ötödször nyitja meg kapuit a Tisza nyári egyetem, amelynek témája ezúttal is a hadtörténelem. Az ugyan­csak nyáron sorra kerülő első magyar gasztronómiai nyári egyetemet ugyancsak a megyei szervezet kezde­ményezte. Közreműködnek az anyanyelv hetének, a Verseghy nyelvművelő ver­senynek a rendezésében, ötödször hívják regionális tanácskozásra az idegen- nyelv szakos pedagógusokat. Februártól pedig neves iro­dalomtörténészek Ozine Mihály,, Pomogáts Béla, Gö- rcmbei András közreműkö­désével előadássorozatot in­dítanak a határokon kívüli magyar irodalomról. Várják az érdeklődőket a számítás- technikai, az .országjárás- vezetői tanfolyamokra, s a különböző baráti körökbe, előadói konferenciákra. A TIT szolgáltatásai közül a -legismertebbek, legha- gyományosabbak a nyelv­tanfolyamok. Az idén is ki- ki válogathat magának fel­készültségének .megfelelően a különböző szintű tanfolya­mok közül. Újdonságként német .nyelvtanfolyamot szerveznek Tallinnban. Az ősztől — ha sikerül megte­remteni a feltételeket hozzá — észtül is tanulhatnak az érdeklődők Szolnokon. A TIT vállalkozik arra, hogy angol, német nyelvtanfolya­mot indít pedagógusok szá­mára, s sikeres nyelvvizsga esetén harmadik szakként taníthatják az iskolában. Ugyancsak érdeklődésre tarthatnak számot a várha­tóan a második félévben in­duló nyelvvizsga előkészítő tanfolyamok, amelyek vé­gén helyben alapfokú vizs­gát tesznek a hallgatók. Egyelőre ez azonban írnég- csak terv a társulat vezetői­nek és az Állami Nyelv­vizsga Bizottság képviselői­nek megállapodásától függ. A megyei szervezet tizen­két féle átképzést segítő tan­folyamot indít az idén is. A munkahelyek megszűnése, átszervezések miatt egyre többen keresik meg ezeket a tanfolyamokat. Az év első hónapjaiban pedig a Pénz­ügyiminisztérium tovább­képző intézetével közösen egy napos konzultációkat, előadást szerveznek az adó­bevallási tudnivalókról. E tanfolyamokról a közvéle­mény úgy véli, hogy nem a TIT feladata lenne. Valóban nem az, de a társulat anya­gi helyzete miatt felvállalta ezeket az egyébként igényelt tanfolyamokat is, hogy nö­velje bevételét, s ezáltal megvalósíthassa célkitűzé­seit, feladatait. — tg — Mit válasszunk? Hétköznapi színházvarázs A színház változatlanul csodadolog. A néző már jó előre készülődik. Jegyet sze­rez, majd szervezkedik: ki­vel, mivel, hogyan .menjünk el az előadásra. Aztán kez­dés előtt legalább két órával ünneplőbe öltözteti önma­gát, házanépét, tán még a szívét is, mint ama Kisher- ceg, mikor a barátját várta. Egy biztos: néhány órára elfelejti munkahelyi gond­jait, háztáji vitáit, búját- baját, és átadja magát an­nak a legjobb színes tévével sem pótolható közvetlen él­ménynek, amely a világot jelentő deszkákról sugároz felé néhány, különlegesen vibráló viLágban élő, az át­alakulás és ‘beleélés nem mindennapi képességével rendelkező színész-ember. Ügy vélem, így volt ez legutóbb is azzal a mintegy ‘kétszáz nézővel, akik a Szigligeti Színház Szoba- színházának előadására gyülekeztek. Pedig bosszú­ságra lett volna elegendő ok. Hatóra után elkezdett zuhogni a széltől dúsított havaseső, amely még az el- szánitabbakat is otthonmara­dásra késztette. Aztán, aki nem olvasta el figyelmesen a Néplapban a módosult (fél 8-ról 8 órára) kezdési időpontot, jó ötven perccel előbb ott topogott. Szeren­csére a portás udvariasan invitálta a színészklubba a korán érkezőket. Beültünk, és így lett teljessé az esti él­ményünk. Az előadásra ké­szülő művészek — mivel legalább három hete nem játszották a darabot — s közben másik két előadást próbálnak szimultán — a gyors vacsora közben „vet­ték át” a szövegkönyvet. Az avatatlan szemlélődő ebből csak annyit észlelt, hogy „furcsa szenvedélyességgel" beszélgetnek, dehát ez színé­szeknél természetes. Majd csöngettek. A Szo­baszínház csöppnyi, meghitt nézőtere zsúfolásig megtelt. Aki már járt ott, tudja, ez a tér olyan, hogy itt a szí­nésznek nem lehet „hazud­nia”. Olyan közel ülnek ugyanis a nézők, hogy min­den fals hang, erőltetett gesztus azonnal lelepleződik. Itt úgy kell -megjeleníteni a figurákat, hogy azok testkö­zelben is valóban hitelesek legyenek. És ezen az estén nem volt könnyű dolguk a színészeknek. A „C kisasz- szcny szenvedélye”, avagy akt két rész helyett három­ban nem az a kimondottan sodró cselekményű, a néző figyelmét az első perctől az utolsóig lekötő darab. Tu­lajdonképpen arról szól, hogy egy francia falucska parvenü, ám annál gazda­gabb polgárcsaládja haza- várja szünidőre Párizsban tanuló egysz&m festőnöven­dék lányát, aki a vidéki életbe belekeményedett ma­ma szépramónyű kedvence. Mindez a ’20-as évek tájé­kán történik, akkor, amikor a pénz igyekezett nemesi rangot szerezni, a rang bir­tokosai pedig — elkótyave­tyélt vagyonukat pótlandó — némi manihoz jutni egy elegáns házasság révén. A problémácska ott kezdődik, amikor a várvavárt csúcs­lány, az elé küldött csinos sofőrrel nem érkezik meg a gondosan eltervezett vacsora idejére. Közben megtudjuk, hogy hogyan kellene a nagy­világi életet élő, öntörvényű müvészlélek lányinak visel­kednie és vélekednie, hogy feleségül kérje a környék elszegényedett, ám annál nagyobb sznob grófja. Aztán a lány megjön, fel­kavar, megszerez, megaláz •mindenkit, akit akar, és e „hanyag környezetpusztítás” után csalódottan visszauta­zik Párizsba, mert „csak ott lehet élni normálisan”! Az­zal abszolúte nem törődik, hogy közben tönkreteszi az aktmodellként is használt szép, jobb sorsra érdemes sofőrfiút; megzavarja az amúgy is zavart falusi jegy­zőt; magatartásával „feliz­gatja” a grófot, a plébánost és saját szüleit is. Szó, ami szó, nehezen és erőszakoltan lehetne vala­miféle eszmei mondaniva­lót kihámozni a darabból, inkább egyfajta életképnek fogiható fel, talán úgy, hogy „történt mindez a nagy vi­lágválság hajnalán, valahol Franciaországban, egy he­lyét kereső -polgárcsalád- ban”. A darab olykor unalma­san pergő cselekményétől függetlenül, a szereplők va- rázsossá tették az előadást. Sztdrek Andrea erőszakosan előkelő, ugyanakkor szuper­közönséges festőnője; Mertz Tibor kiszolgáltatottságában is kedves, naiv sofőrje; Tóth József egzaltáltan primitív, szenvedélyességében már kóros jegyzője; Mucsi Zol­tán flegmatikus. ostoba grófja; Kátay Endre ravasz, sunyi plébánosa és Bajcsay Mária erőltetett erejű nagy­asszonya olyan élménnyel ajándékozta meg a nézőket, amelyet előzetesen ettől az ostobácska történettől azl hiszem senki sem várt. Mindebből talán csak az a tanulság szűrhető le, hogy hóesés ide, jegyárak oda, többször kellene eljutnunk színházba, mert a színészek által olyan izgalmas élmé­nyekhez juthatunk egy-egy előadáson, amit semmi más nem pótolhat, nem helyet­tesíthet. László Gyula

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents