Szolnok Megyei Néplap, 1989. január (40. évfolyam, 1-26. szám)

1989-01-02 / 1. szám

Türelem és nyitott ajtót.Jftem harag$2.i.c u jrekeire. Ilona néni csak férflenibért engedett be elsőnek, azután'előkerült a kínai horoszkóp. Munkatársunk iríágányos, jdős emberekkel beszél­getett szilveszter éjszakáján. A 3. oldalon található riport arról szól, milyen az: együtt-egyedül. tennivágyá~ Straub K. Brúnónak, az Klnoki lan ács -«ItMí a rádióban és a tévében ja- eszédét a 2. ol­— SZOLNOK MEGYEI VILÁG PROLETÁRJAIEGYESÜLJETEKI XU ivt. 1, Bt., 1989. január 2., hétfő A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Az ipari szövetkezeteknél Emelkedő díjtételek, szolgáltatásból kevesebb Vizsga utiin: kiváló Paksi csúcs A Paksi Atomerőmű üzembe helyezése óta 1988 az első olyan év. amikor már mind a négy blokk egész esztendőben villamos­energiát termelt — csak a szükséges évi karbantar­tás és üzemanyag-átrakás idejére kellett leállítani a blokkokat —, s így az eddi­gi legnagyobb eredményt ér­te el a korszerű energiabá­zis. Az első reaktorblokk 1982-ben, a második 1984- ben. a harmadik 1986-ban, a negyedik pedig 1987. augusz­tus 16-án kezdte meg az energiaterme lést. A Paksi Atomerőmű Vál­lalatnál elmondták, hogy az erőmű idei termelése min­den várakozásnak megfelel, hiszen az előállított 13 milli­árd 420 millió kilowattóra villamosenergia 45 százalé­kát jelenti a hazai terme­lésnek. A számítások szerint az országban felhasznált minden harmadik kilowatt­óra villamosenergiát Paks adta 1988-ban. Az erőmű üzembiztonságát nemrég há­rom héten át vizsgálták a Nemzetközi Atomenergia Ügynökség szakemberei, s azt kiválónak minősítették. Továbbra is fontos felada­ta a- megye ipari szövetkeze­teinek a termelés mennyisé­gének és értékének növelé­se; a vállalkozói készség és képesség élénkítése; a kon­vertibilis export gazdaságos­ságának javítása és a lakos­sági szolgáltatások színvona­lának emelése — összegez­hetnénk a Kiszöv 1989. évi céljait. A megyei szövetség­hez tartozó szövetkezetek tiszta árbevétele 1988-ban — több, mint négymilliárd fo­rint, — a tervezettnél egy százalékkal magasabb, de az eredmények tevékenységi körönként igencsak vegyes képet mutatnak. A lakossági szolgáltatások értéke kisebb a vártnál. A lemaradás fő oka a díjtéte­lek emelkedése volt. A szö­vetkezetek a tevékenységi területük bővítésére egyfajta „több lábon állásra” töre­kedtek, s ezután is meg kell próbálniuk a jövedelmező­ség javításának ezt az útját. Egyes szolgáltatási ágak visszaszorulnak, de a gép­járműjavítási igény várható­an emelkedik. A fodrásza­toknak. fényképészeteknek meg kell találniuk a fizető­képes keresletet. Kedvezőbb képet mutat a nagy- és kiskereskedelmi ér­tékesítés. Igyekeznek rugal­masabban igazodni a piac változásaihoz, ezen a terüle­ten becslések szerint 5 szá­zalékos növekedés várható Számítani kell arra, hogy szűkül a belföldi és a szocia­lista piac, ezért kiemeltebb hangsúlyt kap a nem rubel elszámolású export. Szilveszter itt, szilveszter ott, szilveszter otthon, szilveszter a sportcsarnokban ... Szilveszter mindenhol és minden mennyi­ségben- Erre az éjszakára benépesültek a szórakozóhelyek, a házibulik miatt pedig most talán nem tiltakoztak olyan élénken a zord szomszédok. Mulatott, ünnepelt az ország. Búcsúzott az óévtől. Képünk a ti- szaiigeti sportcsarnok szilveszteri diszkó­ján készült, ahol az éjszaka egyik fősze­replője, a tálcán látható kisorsolt sült ma­lac volt (Fotó: D. G.) Németh Miklós Japan interjúja Amikor u az ól as jó­szág kisza­badó!, akkor leg­több a baj —mondja a karcagi gulyás. A csendet szereti, meg azt, hogy nem piszkálják. Kaptak egy MTZ-t, óránként 250 forint használatra. Hogy a haja és a szakálla ilyen? Az 5. oldalon található portréban megjegyzi: nem vagyok .azért én annyira rideg pásztor! A Kyodo szombaton, az év utolsó napján, angol nyel­vű világszolgálatában közöl­te azt az exkluzív interjút, amelyet Németh Miklós mi­niszterelnök pénteken adott a japán hírügynökségnek Németh Miklós, aki parla­menti irodájában fogadta a japán újságírókat, a közzé­tett tudósítás szerint ki jelen­tette, hogy bármely párttal el tud képzelni koalíciót, amennyiben a kérdéses párt elvei nem sértik a szocialis­ta politikai rendszert. Egy ilyen koalícióhoz azonban még nem érett meg a hely­zet, mivel senki sem tudja, melyik párt politikája felel­ne meg leginkább a szoci­alizmus elveinek — idézi a japán hírügynökség ,a ma­gyar kormányfőt. PEMÜ-TERVEK Lebuktak a vagon­fosztogatók Szerencsétlen szám a 21 annak a társaságnak, amely Szolnokon a vagonokat fosztogatta. Bírósági tudósításunk a 4. oldalon. A szembe jövők tisztelete Megyek az utcán, szil­veszter éjjelén, és vadide­gen. soha nem látott embe­rek köszönnek rám: bol­dog új esztendőt! Nem cso­dálkozom. Ez ilyen éjszaka. Különös hangulatú, sajátos ízű. Átöleljük, pezsgővel kínáljuk egymást, csak úgy, a bontott üvegből, és közben hangosak vagyunk, harsányak; szeretjük a szembe jövőket, s legszíve­sebben karunkba kapnánk az egész világot. De milyenek lesznek va­jon az elkövetkező hétköz­napjaink? Milyenek lesz­nek az egymást követő tu­catnapjaink? Milyen hato­dikak. nyolcadikák, tizedi­kék várnak ránk? Marad-e vajon valami az ünnep emelkedettségéből, a szil­veszter-éji üdvözlésekből, az egymás felé forduló ar­cokból és a világot átölelő szándékainkból? Tartok tőle, hogy nem sok. És ha netán számonkérném mindezt, mondjuk a fáradt arcú, türelmetlen közért­eladótól vagy a hivatalok komor bürokratáitól — a kivételeket az új esztendő­ben övezze még nagyobb tisztelet! —, akkor ők va­lószínűleg furcsán, értet­lenkedve néznének rám. Ha azt mondanám hétköz­nap délelőtt az ajtót az or­romra záró buszsofőrnek, vagy mondjuk az asztala mögött üldögélő, mogorva, rosszkedvű orvosnak, hogy szilveszter éjjelén ittam a pezsgődből, kart karba ölt­ve mentünk az utcán és együtt kiáltottunk az éjsza­kába sok kedves bolondsá­got, akkor nem biztos, hogy értené, mit is akarok tőle. És vajon én más leszek-e mint a többiek? Nekem mit sikerül átmentenem az ünnep pillanataiból a hét­köznapokba? Nem tudom. Nem leszek-e én is ugyan­olyan fáradt, türelmetlen, mint eddig, s nem me­gyek-e el ugyanolyan közö­nyösen azok mellett, akik­nek ezen a hajnalon ittam a pezsgőjéből? S ha valaki majd szántónkén rajtam a szilveszteri hangulatokat, nem nézek-e én is értet­lenkedve rá? Valószínűleg. Mentem az utcán, szil­veszter éjjelén, és vadide­gen. soha nem látott embe­rek köszöntek rám: boldog új esztendőt. Különös han­gulatú, kellemes éjszaka volt... — 1. m. 1. — Édes szilveszter volt December 31-én éjjel sem állt le a munka a Szolnoki Cukor­gyárban. Az éjszaka több mint százan dolgoztak és a szoká­sos, műszakonkénti kétezer tonnányi cukor most is elkészült. Ez az éjszaka csak annyiban különbözött a többitől, hogy éj' fél után a dolgozók boldog új esztendőt kívántak egymásnak (Fotó: Dede G.) A Pest Megyei Műanyag- ipari Vállalat tervezetet dol­gozott ki, hogyan- lehetne részt venni személyautók kooperációs gyártásában ha­zai előállítású műanyag al­katrészekkel. A PEMÜ fel­mérése szerint — amire az Ipari Minisztériumtól kapott megbízást — egész sor vál­lalat lenne képes az ajtók­hoz szükséges műanyag ele­mek sorozatgyártásra, s mi­vel egy átlag kocsi alkatré­szeinek 17 százaléka mű­anyag, sikeres együttműkö­dés esetén ezekért a termé­kekért külföldről jelentős mennyiségű kész autó sze­rezhető be. Már a jeleniegi felkészültségi szinten lénye­gében beruházás nélkül évi 50 ezer személyautó mű­anyag alkatrészeinek előál­lítására képes az ipar, ami­ért cserébe 4500 autót hoz­hatnánk be. A PEMÜ évek óta sikere­sen részt vesz nyugati autók — főként a Volkswagenek — gyártásában, évi 90 millió forintért szállít ki hiűanyag tetőléceket. Gyártási tapasz­talatait elképzelései szerint japán, illetve dél-koreai cé­gekkel kötendő kooperáció­ban kamatoztatná. A Suzu­Versenytárs az OTP-nek, takarékszövetkezetnek Bankok is foglalkozhatnak takarékbetéttel Január 1-jétől nemcsak az OTP-nek és a takarékszö­vetkezetnek, hanem vala­mennyi pénzintézetnek joga van lakossági takarékbetétet elfogadni, illetve hiteleket nyújtani. Most, hogy minden bank foglalkozhat ezzel a szolgál­tatással is. ki-ki mérlegelhe­ti. hogy a jó kamatlehetőség reményében hol helyezze el megtakarított pénzét. Egyik napról a másikra persze aligha vándorol át a sok milliárd forint az OTP-től és a takarékszövetkezetektől más bankokhoz, hiszen a legkiterjedtebb hálózatuk még nekik van. A verseny azonban a vétélytársakat is ösztönözheti. A pénzügyi kormányzat nem kívánja csorbítani a bankok önálló­ságát, csupán garanciákat kötött ki részben az ügyfe­lek, másrészt a pénzinté­zetek védelmében. Minde­nekelőtt a kamatok felső ha­tárát szabták meg: az egy éven belüli, látra szóló be­tétek kamatának maximuma például 12 százalék. A hite­lekért pedig 25 százaléknál magasabb kamatot nem le­het kérni. (Folytatás a 3, oldalon.) ki, illetve a Daewo cégek képviselői már jártak is a PEMÜ-ben, s kinyilvánítot­ták: az itteni technológiai színvonal alapján készek lennének az együttműködés­re. A PEMÜ műanyag autó- kárpit, lökhárító, szerelvény­fal gyártására rendezkedne be. s külföldi tőke bevonásá­val évi 300—500 ezer sze­mélyautó műanyag alkatré­szeit készíthetné el. Ezért cserébe évente 20—50 ezer kis fogyasztású autóhoz jut­hatna a hazai kereskedelem-. Megszűnő köd, erősödő szél VARHATÓ IDŐJÁRÁS az ország területén ma estig: Lassanként min­denütt megszűnik a köd. Az északnyugati, északi szél egyre többfelé meg­erősödik, időnként viha­rossá fokozódik. A gyor­san átvonuló felhőkből legfeljebb jelentéktelen csapadék várható. A leg­magasabb nappali hő­mérséklet 2 és 7 fok kö­zött alakul. Szerelvény a Suzukinak is?

Next

/
Thumbnails
Contents