Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)
1988-12-24 / 306. szám
Hágunk tája 1988 DEOFMBER 24 Tél eleji munkák a gyümölcsösben Gyümölcsfáink körül a termés betakarítása után is van még néhány fontos tennivalónk. A téli araszolok ugyanis még december elején is rajzanak, s ez komoly veszélyt jelent" a jövő szezonra nézve. Tavaszi kártételük megelőzése érdekében a hemyóenyvés gyűrűknek és a hernyófogó övéknek jó állapotban a fák törzsén kell maradniuk. Az előbbi mellmagasságon felül, az utóbbi mintegy másfél arasszal alatta helyezkedjen el. Az övékben gyűlnek össze az almamoly hei - nyói s más telelőre húzódó rovarok, míg a gyűrű a téli araszolók repülni nem tudó nőstényeit, hímjeit s a koronába tartó többi rovarfélét ejti rabul. Munkánk azonban akkor lesz igazán eredményes, ha a hemyóenyves gyűrűk ragadó képességét rendszeresen ellenőrizzük, s szükség szerint felújításukról is gondoskodunk. A szél olykor lombot, apróbb száraz ágdarabokat, füvet sodor a ragadós felületre s ezek „hidat” képezhetnek a fa koronájába igyekvő pilléknek, ezért az ágda rabokat idejében távolítsuk el. Az utóbbi években, sajnos, sok helyen ismét fellépett a már leküzdöttnek hitt vértetű. Az általa fer- tőzötit sebeket gondosan takarítsuk ki, majd kenjük be a sebgyógyító anyagok valamelyikével. Tüzetes szemrevételezéssel a kéregben szuvas foltokat fedezhetünk fel. Vágjuk ki ezeket éles késsel, a lehulló törmeléket gyűjtsük össze, s a bennük lévő szulárvákkal együtt haladéktalanul égessük el. Fagymentes időben hozzákezdhettünk a kéregkaparáshoz és a korona karbantartásához is. A hámló kérgek, az ágzugok nagyon sok rovarnak, álcának, petének nyújtanak biztos védelmet részben a tél hidege, részben pedig a permet- lévél szemben. Általuk indul meg tavasszal az első fertőzés, a tömeges szaporodás. A lemosó permetezés hatásossága múlik azon, hogy ezeket a gócokat felszámoljuk a téli időszakban. A koronában már a nyár folyamán felfigyelhettünk lankadó levélzetű, száradó ágakra. eltávolításuknak most jött el az ideje. A lehullott lombozaton nagyon sok gombacsíra van, amelyek zavartalanul átteiílvo a tavaszi fertőzés kiindulópontjai lesznek. Megelőzhetjük ezt azzal, • ha az avart két százalékos bordói- lével 'vagy téli hígítású mészkénlével lepermetezzük. A gyümölcsfák törzsében kemény, havas teleken gyak- rank okoznak nehezen helyrehozható kárt a táplálékot kereső nyulak. A védekezéssel ne várjuk meg a havat, a munka akkor már sokkal körülményesebb. Fáink másik réme a mezei pocok, amely a hó alatt teszi tönkre a kérget. Ellenük a forgalomban lévő szerek valamelyikét használjuk ugyancsak a hótakaró érkezése előtt. A szervesanyagot — érett istállótrágyát, komposztot — ásá; előtt terítsük szét a- fák között, s ha indokolt műtrágyázzuk is. A tala-- munka közben gondoljunk arra, hogy a fa tönkje rendkívül érzékeny a hidegre, ezért azt gondosan vakarjuk. Kulin Imre Mit tehet a szülő? Iskolások dohányzása A mai gyermek korábban érik, s ezzel párhuzamosan felvesz olyan szokásokat, melyek régebben túlnyomóan felnőttek szokása, illetve szenvedélye volt. Ilyen például a cigarettázás. Nyugtalanító tény, hogy a középiskolákban egyre nagyobb a dohányzó gyermekek száma. Divat cigarettázni. Az iskolából kijövő tanulók nagy része megszokott, mechanikus mozdulattal nyúl zsebébe cigarettáért. Megszokássá, sőt szenvedéllyé vált a dohányzás. Nem tudnak, és nem is akarnak lemondani róla. Mit tehet a szülő? Ha már szenvedéllyé vált a gyermeknél a dohányzás — akkor már keveset. Hiába a szép szó, sőt hiába a testi fenyítés is. Valamit elvétett az egészségügyi nevelésnél a szülő.: felvilágosító neveléssel megelőzni a bajt! Addig kell ezzel foglalkozni, amíg nem késő. Hallottam olyan szülői véleményt: „ha a gyerek rá akar szokni a dohányzásra, akkor hiába beszélnek neki, falra hányt borsó”! Ez kényelmes álláspont, és nagyon hamar megnyugszik a szülői lelkiismeret. Ezzel a szülő azt árulja el, hogy saját maga sincs tisztában a a dohányzás káros következményeivel. Különösen akkor „megértő” a szülő, ha maga is dohányzik. Pedig nem szégyen, sőt becsülendő dolog, ha megmagyarázza gyermekének, mennyire káros a dohányzás, és azt is őszintén megmondja, hogy nincs ereje leszokni róla. Éppen ettől akarja gyermekét megkímélni. Ettől az őszinte megnyilatkozástól még nem esik csorba a szülői tekintélyen. Szerte a világon egyre nagyobb méreteket ölt a dohányzás elleni harc. Adatok, számok, elrettentő példák szinte naponta szerepelnek a sajtóban, a szülőnek is bőven rendelkezésére állnak. Mi csak egyet ajánlunk. Magyarázzák meg a gyermeküknek: ha cigarettát vásárolnak, tulajdonképpen mérget vesznek. Megdöbbentő, de így van. Fási Katalin Apoltság, kapkodás nélkül Sokszor megesik, hogy- vendégségbe megyünk, vagy vendégeket várunk, s már alig marad időnk a felkészülésre. Jó időbeosztással hetven perc elegendő, hogy kapkodás nélkül ápoLak, csinosak legyünk. 1. Mielőtt gurigákra csavarjuk a hajunkat, a fürtök végét kissé lakkozzuk be, ez 10 percig tart. 2. Fejünket kössük be kendővel, arcunkat alaposan tisztítsuk le arctejjel vagy babaolajjal, ehhez 5- perc elegendő. 3. Következzék egy meleg, ultána langyos tusolás, majd egész testünket dörzsöljük be testápolóval; újabb 15 perc. 4. Tegyünk fel arcunkra és nyakunkra a bőrünknek megfelelő arcpakolást, feküdjünk le, becsukott szemmel lazítsunk legalább 10 percig. Ultána mossuk le magunkról a pakolást. Az egész művelet 25 percet vesz igénybe. 5. Ki-ki saját jó ízlése szerint — és az alkalomhoz illően — kikészíti arcát, nyakát, szemét. Ne felejtsük el: a kevesebb többet mutat! Ügy véljük, 10 perc ehhez is elég. 6. Most pedig bújjunk kiválasztott ruhánkba, és tegyünk a vállunkra kendőt, mert frizurát fésülünk magunknak. Ezután már csak némi parfüm vagy finom kölni kell, hiszen letelt az utolsó 20 perc. Rajz és szöveg Bányai Katalin VÍZSZINTES: 2. Alexand- tu Macedonski, román költő Téli nap című verséből idézünk egy szakaszt Áprily Lajos fordításában. Az első sor. (Zárt betűk R. J.) 13. Dél-Vietnam fővárosa. 15. Német női név. 16. Mikszáth -regényhős. személyneve kezdőbetűjével. 17. Fazonban van! 18. Takács igéje. 19. Argentum. 20. Fürdünk benne. 21. Latin üdvözlés. 23. Komárom megyei község. 24. Éji betűk! 25. Városka Tahiti szigetén (ARUE). 27. Edényt tisztít. 29. Neves kabarészerző volt (Károly). 30. Az újság vezérkara. 32. Zenedarab! 34. A gallium vegyjele. 35. Tojás alakú. 41. Felfogó. 42. Surány határai! 43. Kicsinyítő képző. 45. A versidézet negyedik, befejező sora. Zárt betű: O.) 48. Sonka tréfás becézése. 49. Szerencse. 50. Ritka férfinév. 52. Mint, németül (ALS). 53 Lopva figyel. 54. Joskar ... (Mari főváros). 56. Rendben! 57 LD. 43. sz.! 58. Sapienti . .. (A bölcsnek elegendő). 59. A bróm vegyjele. 60. Skandináv női név. 62. A sportok királynője. 65. Tőrvívó testvérpár a hatvanas években. FÜGGŐLEGES: 1. A vers- idézet második sora. (Zárt betűk: C. S. É.) 2. Becézett női hév. 3. Egonka. 4. End- rőddel egyesült békési település. 5. ... ,-en, -ön. 6. Amerikai mesterséges hold. 7. Mister. 8. Súlyos fertőző betegség. 9. Üdülőhely az Isztriai-félszigeten. 10. Ipari növény. 11. A tallium vegyjele. 12. Kiosztják a dí- jgt. 14. Bár. 17. A közelmúltban elhunyt költőnk (Zoltán). 22. Egyszerű madár. 23. Vegyjele: HCL. 24 Pozitív tulajdonság. 26. Arra mondjuk, amit nem tudunk előre kiszámítani (két szó). 28. Jobb belátásra bír. 29. Ápolónő kedves megszólítása. 31. Nem egészen tova! 33. A másik kocsi kijutását hátramenettel gátló. 36. Hals, a németalföldi festő személyneve. 37. Libát hizlal. 38. Vízi sport. 39. A legegyszerűbb telítetlen karbolsav. 40. Fehér, illatos virágú dísznövény. 44. A versidézet harmadik sora (Zárt betűk: C. Z. B.) 46. Az ipekakuána alkaloidja. 47. Szúrós szagú mérgező gáz. 51. „Csak egy éjszakára küldjétek el. . .!” (Gyónj Géza) 43. Sokszoros válogatott lengyel labdarúgó. 55. Szándékozik. 58. Veszprém patakja. 59. Pest megyei község. 61. .. .-Darja alias Oxus). 63. A laurencium vegyjele. 64. Egyszerű gép, de fordítva. 65. Magyar film címe. Zábó Gyula Beküldendő a vízszintes 2., 45., valamint a függőleges 1. és 44. sz. sorok megfejtése — december 30-ig. Karácsonyi édesség Meg könnyíti a termelés bővítését Tájékoztató a mezőgazdasági kölcsönök feltételéről A kisgazdaságok tartalékainak kihasználásához, a termelés megindításához jelentős anyagi eszközök szükségesek. Népgazdasági szempontból fontos, hogy a háztáji és kisegítő gazdaságok pénzügyileg is segítséget kapjanak. A hiteltámogatás hozzájárul termelésünk bővítéséhez, hiszen fontos szerepet töltenek be az ellátásbanMÁKOS GUBA Hozzávalók: 50 dkg liszt, 4 deci tej, 2—3 dkg élesztő, 1 tojás, 5 deka zsír vagy margarin, 5 deka cukor, pici só. citromhéj. egy evőkanálnyi zsír, mézes tejben főtt darált mák. Kevés tejjel és ' cukorral, az élesztővel kovászt csinálunk, majd langyos tejben' feloldjuk a cukrot, a tojás- sárgákat beletesszük, reszelt ciltromhéjat. sót adunk hozzá, összekeverjük a liszttel, amelyhez előzőleg hozzáadtuk a kovászt. Fokozatosan hozzáadjuk kidolgozva az olvasztott zsírt vagy margarint Ha hólyagosodul kezd, és elválik az edénytől, meghintjük liszttel, és ruhával letakarva, meleg helyen megkelesztjük. Ebből a .tésztából hengereket formálunk, lisztezzük, és nem kikent tepsibe világosra sütjük. Sütőből kivéve, forró vízzel leforrázzuk, leszűrjük, és forró zsírban átforgatjuk, majd a mézes tejben megfőtt mákkal átkeverjük. » (Egyszerűbben, gyorsabban) Hozzávalók: félig száraz kifli, tej, cukor, vaníliáscukor, darált mák. A száraz kifliket karikára vágjuk, egy (iáiba rakjuk, és- leöntjük vaníliával ízesített cukros, forró tejjel. Ügyeljünk arra, hogy ne ázzon szét. csak annyit öntsünk rá, amennyit éppen felvesz. Porcukorral kevert darált mákkal meghintjük. DIÓS VAGY MÄKOS BEIGLI Hozzávalók a diótöltelékhez: cukor, darált dió, mazsola, törött fahéj, reszelt citromhéj. Hozzávalók a máktöltelékhez: cukor, darált mák, citromhéj, szegfűszeg, törött fahéj, mazsola. A töltelékek készítésének módja: a cukorból és vízből sűrű szirupot főzünk, a daráié diót leforrázzuk., hozzákeverjük a többi hozzávalóit. és összekeverjük a sziruppal. Ugyanígy készül a máktöltelék is. Arra ügyeljünk, hogy mindkét töltelék kenhető sűrűségű legyen. (Búzacsírával sűrítjük, ha szükséges.) A mákos gubánál leírtak szerint kelt tésztát kinyújtjuk, a töltelékek rákenjük, felsodorjuk, kelesztjük. és tojással megkenve sütjük. Mezőgazdasági termelési kölcsönt azok a kistermelők — tsz-tag, egyénileg gazdálkodó, egyéb főfoglalkozású, nyugdíjas — vehetnek igénybe, akik mezőgazdasági művelésre, állattartásra alkalmas ingatlannal (földterülettel, háztáji, kert, udvar, bérlet stb.) rendelkeznek, és azt élelmiszeripari vagy ipari alapanyagokat előállító növénytermesztéssel, illetve állattartással (prémes állat is) kívánják hasznosítani. A kölcsön minden mező- gazdasági termelési tevékenységgel összefüggő célra engedélyezhető, kivéve, ha e tevékenység iparjogosítványhoz vagy magánkereskedői engedélyhez kötött, így hitel nyújtható például állat, takarmány vásárlásához, állati férőhely létesítéséhez, szerszámoskamra és gyümölcstároló építéséhez, mezőgazdasági kisgép beszerzéséhez, kút létesítéséhez, palánta növényvédő szerek, fóliasátor és az ehhez szükséges öntözőberendezések, szerszámok beszerzéséhez, legalább 1500 négyzetméter földterületen történő szőlő- és gyümölcstelepítéshez, vadkárok megelőzése céljából — kifejezetten mezőgazdasági termelést szolgáló terület esetében — kerítés építéséhez.' Az igénylő saját anyagi erejének kiegészítésére szolgál a kölcsön. A saját hozzájárulás mértéke általában 30 százalék, ahol azonban a hitelcél erre lehetőséget biztosít, — állatvásárlás, zöld- ség-#gyümölcstermelés — ott a kölcsönigénylő által elvégzendő gondozási, ápolási munka saját erőként vehető figyelembe. Kölcsönben részesülhetnek azok, akik saját fogyasztásra termelnek, továbbá azok is, akik termékeiket szabad piacon értékesítik. Ebben az esetben hitelcélonként 25000 forint, illetve három különböző hitelcél összekapcsolása esetén maximum 75000 forint hitel vehető igénybe. Mezőgazdasági nagyüzemek által szervezett (integrált) termelést folytató, vagy áfész-szel, felvásárló, feldolgozó vállalatokkal szerződést kötő kistermelőknek egy hitelcélra, vagy három különböző kölcsöneél esetén maximum 200 000 forint hitel nyújtható. A termelés volumenétől függően a mezőgazdasági tevékenységet folytató vállalkozók maximálisan I millió forint összegű kölcsönt vehetnek igénybe. A visszafizetés időtartama — a kölcsöneél megvalósulásától függően — maximum 5 év lehet. Sándorné dr. Fttlöp Magdolna Összeállította: Rónai Erzsébet Mezőgazdasági üzemek figyelmébe! ASzolnoki Mezőgép Vállalat hagyományos gépei és berendezései mellett új fejlesztésű, magasabb használati értékű termékeivel áll a felhasználók rendelkezésére.- rotációs kaszák széles választéka- rendkezelő és begyűjtő gépek, köztük új fejlesztésű rendfelszedő kocsikkal- takarmánykeverő és -kiosztó pótkocsik- energiatakarékos szemestermény-szárító berendezések A vállalat szakemberei váriák partnereiket. SZOLNOK Vörös Hadsereg út 63. Telefon: /56/ 37-222 38-322 Telex: 23-204 23-426