Szolnok Megyei Néplap, 1988. december (39. évfolyam, 286-311. szám)

1988-12-15 / 298. szám

xxxix. évf. 298. sz„ 1988. dec. is., csütörtök A MEGYEI PÁRTBIZOTTSÁG ÉS A MEGYEI TANÁCS LAPJA Ülés! tart az MSZMP Központi Bizottsága Amint arról már beszámoltunk, december 15-re összehívták az MSZMP Központi Bizottságát. A tes­tület a Politikai Bizottság javaslatára időszerű politi­kai kérdéseket vitat meg. Tájékoztatót hallgat meg a kormányzati munka korszerűsítéséről és — személyi kérdéseket is megtárgyal. Minisztertanácsi ütésen Másfélnapos hivatalos látogatás A kormány megtárgyalta a jövő évi népgazdasági tervet A Minisztertanács tegnapi ülése megtárgyalta az 1989. évi népgazdasági tervet, és elfogadta a jövő évi pénz- és hitelpolitikai irányelve­ket­A kormány az egységes vállalkozási nyereségadó bevezetésével és a monetráis rendszer egyszerűsítésével összhangban előterjesztése­ket hallgatott meg, javasolta a takarékbetétekről és a ta­karékszövetkezetekről szóló törvényerejű rendelet módo­sítását. A Minisztertanács határo­zatot hozott a sorszámon kí­vüli személygépkocsik érté­kesítésének szűkítéséről. A kormány jóváhagyólag tudomásul vette a nyomta­tott sajtó helyzetéről és fej­lesztéséről készített előter­jesztést, s úgy határozott, hogy a Minisztertanács kö­vetkező ülésére javaslatot kell készíteni a Miniszterta­nács Tájékoztatáspolitikai Kollégiuma létrehozására. * * * A Minisztertanács tegnapi ülését követő tájékoztatón Marosán György kormány- szóvivő bevezető nyilatkoza­tában utalt arra, hogy a kormány mostani tanácsko­zásán igen sok .téma megvi­tatása szerepelt. A megha­tározó jelentőségű előter­jesztések a jövő évi tervhez kapcsolódtak. Megemlítette, hogy a Mi­nisztertanács a személygép­kocsik adás-vételével kap­csolatos korlátozások felol­dásáról, a sorszámon kívüli járművek értékesítéséről is tárgyalt. A kormány elvben egyetértett a heti 40 órás munkaidő kiterjesztésére vonatkozó előterjesztéssel. Az előkészítés során azon­ban olyan ellentmondások merültek fel, hogy a részle­tekről és a várható hatások­ról további egyeztetés szük­séges. A Minisztertanács előter­(Fólytatás a 2. oldalon) 903 millió forintba kerül A beszélgetéseket ez a berendezés számlálja Tegnap délután a Debre­ceni Postaigazgatóság szer­vezésében rövid ünnepségen mutatták be a megye és a város vezetőinek, a terve­zőknek, az építőknek, a meghívott postai szakembe­reknek az új szolnoki távbe­szélő főközpontot. A bemu­tató alkalmával szervezett rendezvényen megjelent Szabó István, az MSZMP KB tagja, a megyei pártbi­zottság első titkára, Köteles Zoltán, a Magyar Posta el- nöK-vezérigazgatója és Mo­hácsi Ottó, a megyei tanács elnöke. Torma János, a Magyar Posta Beruházó- és Tervező Intézetének igazgatóhelyet­tese azt jelentette Köteles Zoltánnak, hogy az új szol­noki központ munkálatait a BHG 1988. szeptember 15- én átvételre ajánlotta. Je­lentéséből az is kiderült, hogy a szükséges vizsgála­tokat a szakemberek szep­tember 30. és október 15. között elvégezték, majd a létesítményt megfelelőnek találták. A központ 15 ezer állomással rendelkezik, amelyen kívül kialakítottak 2400 további helyközi össze­köttetést, illetve Űjszász és Martfű is kapott 1000 vona­lat. A főközpont jelenlegi költsége 903 millió forint és tovább bővíthető. A beru­házás generáltervezője a Potiber volt, míg a hálóza­tot és az újszászi épületet a Debreceni Igazgatóság tervezte. A technológiai be­rendezések kivitelezésében a BHG-n kívül a Telefon­gyár és az Orion is segített. Ezután dr. Szilágyi Gá­bor, a Debreceni Postaigaz­gatóság vezetője arról szólt, hogy a létesítmény üzembe helyezéséig Szolnok a táv­beszélő ellátottság területén a megyeszékhelyek között az utolsó helyet foglalta el. A mostani változáson kívül jelentős a műszaki előrelé­pés is, és az új üzem az egész megye távközlési szolgáltatásának szintjét emeli, hiszen Martfűn és Üjszászon a régi század eleji technikát váltotta fel. Rajtuk kívül a jászberényi előfizetők is csatlakozhattak az országos távhívó háló­zathoz. Az átállást több, mint kétszáz szakember segítette. Az első napokon két-három- száz hibabejelentés is érke­zett, ami jelenleg már negy­venre—hatvanra mérséklő­dött. Sajnos a telefonkönyv (Folytatás a 3. oldalon) A tudakozóban az előfizetők névjegyzékét és telefonszámát számítógép tartja nyilván Hans-Dietrich Genscher Budapesten Találkozó párt- és állami vezetőkkel Másfélnapos hivatalos lá­togatásra Budapestre érke­zett tegnap délelőtt Hans- Dietrich Genscher, az NSZK alkancellára és külügymi­nisztere. Űtjára elkísérte felesége, Barbara Genscher is. Kíséretében van a kül­ügyminisztérium több veze­tő beosztású tisztségviselője. A külügyiminsztert és kí­séretét a Ferihegyi repülő­téren Várkonyi Péter kül­ügyminiszter és felesége, va­lamint a Külügyminisztéri­um több vezető munkatársa üdvözölte, majd a vendégek — a vendéglátókkal együtt — Genscher szállására, a kormány vendégházába haj­tattak. Itt Várkonyi Péter és Hans-Dietrich Genscher há­romnegyed órás, szűk körű eszmecserét tartott, majd a két tárgyaló küldöttség va­lamennyi tagjának bevoná­sával folytattak megbeszé­lést. A tárgyal óaszkainál ma­gyar részről Várkonyi Péter mellett többek között he­lyet foglalt Horváth Ernő, a Külügyminiszérium illeté­kes területi főosztályának vezetője, valamint Horváth István, Magyarország bonni nagykövete. Az NSZK dele­gációjában többek közt Wil­helm Höynck, a bonni kül­ügyminisztérium politikai főosztályának vezetője, Christoph Derix, az illeté­kes területi osztály vezetője, valamint Hans Alfred Ste­Grósz Károly, az MSZMP főtitkára december 14-én a KB székházában fogadta Hans-Dietrich Genschert, az NSZK külügyminiszterét, aki hivatalos látogatáson tartózkodik hazánkban (MTI — Telefotó — Soós Lajos) ger, az NSZK budapesti nagykövete foglalt helyet. A szűk körű eszmecserén nemzetközi kérdésekről, a plenáris tárgyaláson pedig a kétoldalú kapcsolatokról volt szó. Hans-Dietrich Genscher pozitívan értékelte Mihail Gorbacsov legutóbbi béke­kezdeményezését, az egyol­dalú szovjet haderőcsök­kentés bejelentését. Ez Bonn szerint új lehetőségeket te­remtett a hagyományos le­szerelési tárgyalások számá­ra. A magyar külügyminisz­ter ugyancsak kedvezően ér­tékelte nemzetközi helyzet idei alakulását, hangsúlyoz­va, hogy az enyhülés irány­zata került előtérbe. Ma­gyarország támogatja Mihail Gorbacsov konfliktuscsök­kentő javaslatait. Várkonyi Péter biztosította vendégét arról, hogy a Varsói Szer­ződés országaiban is a bécsi találkozó mielőbbi befejezé­sére törekednek. Szóba került a Közös Pi­ac 1992-re tervezett integ­rációja, az Európai Közös­ségek és a KGST kapcsola­(Folytatás a 2. oldalon) December 21 -re összehívták a megyei pártbizottság ülését Az MSZMP Szolnok Megyei Bizottsá­gának ülését a megyei párt-végrehajtóbi­zottság december 21-ére összehívta. A testület a végrehajtó bizottság javaslata alapján jelentést tárgyal meg az 1988. évi gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásá­ról, állást foglal a megyei pártbizottság és szerveinek 1989. évi feladatairól, a gaz­daságban végzendő pártmunka megszer­vezésére és ellenőrzésére vonatkozóan. Az ülés napirendjén szerepel a megyei tanács 1988. évi költségvetésének várható teljesítéséről s az 1989. évi költségvetés irányelveire vonatkozó elgondolásokról szóló tájékoztató, valamint javaslat a megyei pártbizottság tervezőmunkájának korszerűsítésére, a megyei pártbizottság mellett működő tanácsadó testület létre­hozására. Lapunk 3. oldalán közreadjuk az idei gazdaságpolitikai feladatok végrehajtásá­ról szóló jelentés tartalmi kivonatát, azzal a céllal, hogy a párttagok, a pártszervek észrevételekkel azt kiegészíthessék illetve a napirend tárgyalásához a ’89-es felada­tok összeállításához javaslatokat adhas­sanak. Házi jubileum Az ötvenezreink tonna cukor a szolnoki gyárból Eredményes gabonaexport Az idei jó kalászosgabona­termés rekord mennyiségű búza exportját tette lehető­vé. Legnagyobb vevőnk a Szovjetunió, ahová 1988 má­sodik felében 1 millió 90 ezer tonna búzát szállított az Agrimpex Külkereskedelmi Vállalat. A megállapodás értelmében az exportra ke­rült gabona egy részéért a szovjet partner konvertibi­lis valutával fizetett; a búza ellenértéke 100 millió dol­lár és 45 millió rubel volt. A kivitt mennyiség re­kordnak számít, fél év alatt 800 ezer tonnánál többet ed­dig nem sikerült feladni a szovjet megrendelőknek. Fő­ként azért, mert a vasúti szállításoknál — a szovjet vasút átvevőképességének korlátozott volta miatt — nehézséget jelentett a gabo­naszállítmányok továbbítá­sa. Az elmúlt években jelen­tős vasúti torlódások adód­tak a Záhony—Csap határ­állomáson. Az idén a koráb­binál lényegesen jobb szer­vező munkával sikerült gyorsítani az átadás-átvé­telt. Amolyan házi jubileum­hoz érkezett tegnap reggelre a szolnoki cukorgyár, hazánk második legnagyobb telje­sítményű cukoripari üzeme: a szeptember óta tartó fel- dolgozási idény 77. napján elkészült az ötvenezredik tonna cukor. Az üzemben szeptember 22 óta folyama­tosan, zavartalanul megy a termelés, nyersanyag is van, mivel az őszeleji esőzések növelték a cukorrépatermést, noha a cukortartalom nem érte el a kívánt szintet. Ed­dig nem kevesebb mint 423 ezer tonna répát nyelt el a nagyüzem gyomra, ennyiből vonták ki az édességet, és készítettek jó minőségű kristálycukrot. A késztermé­ket folyamatosan raktároz­zák, csomagolják és szállít­ják a belkereskedelemnek, illetve exportra. Az új cu­korból idáig 11 ezer tonnát indítottak útnak a Szovjet­unióba, Jugoszláviába, Al­bániába és néhány tőkés or­szágba. A gyár saját termőkörze­tén kívül a sarkadi cukor­gyártól is vásárol nyers­anyagot, -hogy kitöltse az üzem teljes kapacitását. A hét elejéig nyolcezer tonna érkezett, de összesen tízezer tonnát vesznek meg. Ez any- nyit jelent, hogy a karácso­nyi ünnepek alatt is teljes lesz a termelés és az export- kiszállítás. Körübelül ezer tonna cukrot indítanak út­nak. A szilveszterezésen sem vehet részt minden gyári dolgozó, mert várhatóan er­re az. időszakra esik az utó­üzem. Január első napjai­ban viszont teljes erővel kez­dődik a hagyományos sze­zon utáni nagy karbantartás.

Next

/
Thumbnails
Contents