Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-12 / 270. szám

1988. NOVEMBER 12­SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A szolnoki Varga Katalin Gimnázium új épül etszárnyában hat szaktanterem, ebédlő, ruha­tár mellett szertárak kapnak helyet. A régi épületet is korszerűsítik, összekötik az eme­leteket az új épülettel, egységes központi fűtést szerelnek be, és elvégzik a régi épület tető- és födémfelújítását is. A munkálatok július végére fejeződnek be. A rekonstrukció terve­zője Pár Nándor, a Szolnokterv mérnöke, a kivitelező a KÉV-Metró (Fotó: Nagy Zsolt) Zsír, cukor, szövet — és könyvek A megye kulturális életében — már csak a mintegy 280 ezer főt számláló tagságnak köszönhetően is — igen je­lentős szerepet játszanak a fogyasztási szövetkezetek. E kon­centrált gazdálkodási forma ugyanis, túl azon, hogy tagjai számára elsősorban a mindennapi munkához, a megélhetés­hez nyújt keretet, szociális feladatokat is ellát, illetve nem kevés pénzt fordít sport- és kulturális célokra. Korábban — 1987-ig — a nyereség 9 százalékát használhatták fel erre, ez év januárjától — felső határként — fejenként 200 forintot különíthetnek el adómentesen, hogy fedezzék a tagság igé­nyei szerint alakuló ilyen jellegű kiadásokat. A pénzösszeg nagyobb ré­sze a kereskedelmi-, taka­rék- és lakás szövetkezetek­nél marad, ott is használják fel. kisebbik hányadát a köz- művelődési alapra fizetik be. Ebből finanszírozza a köz­pont azután a nagyobb, me­gyei rendezvényeket — pél­dául a kórus- és dalostalál­kozókat, a sportversenyeket, illetve ezt használja fel ne­ves együttesek más mecéná­sokkal közös támogatására. A fogyasztási és értékesítő szövetkezetek kulturális te­vékenységének van egy — a fentiekhez képest — külön­legesnek tekinthető területe ié: a könyvterjesztés, mely­nek más szövetkezeti ágaza­tokhoz hasonlóan a nyeresé­ges gazdálkodás az elsődle­ges célja. Az áfészek megyé­ben lévő könyvesboltjai il­letve bizományosai ezen túl azonban akár missziósnak is mondható munkát végeznek: oda igyekeznek eljuttatni a könyvet, ahol ebből a legna­gyobb hiány van. Mint ahogy azt Gazdag Sándor, a MÉSZÖV titkára elmondta, az év elejétől — ha nem is jelentős mérték­ben — változtak' a szövet­kezeti könyvterjesztés gaz- Vfálkodásá feltételei. Ennek okai nagyrészt túlmutatnak a megyehatáron, hisz pél­dául eleve kevesebb kiad­vány jelent meg, az adózási rendszer sem csak itt hatott negatívan a forgalmazásra. Mindenesetre tény: ebben az évben a bizományosok lét­száma a megyében tíz száza­lékkal csökkent. jórészt azért, mert a jutalékból a korábbi 6 helyett 20 százalé­kot vonnak le. (Ezzel kap­csolatban — minden rossz­ban van valami jó — a Szol­nok és Vidéke ÁFÉSZ tevé­kenységét illetően hangzott el az a vélemény: a bizomá­nyosi hálózat stabilizálódott, biztonságosabb az értékesí­tés és könnyebb az ellenőr­zés). Az értékesítés, a bizomá­nyosi rendszer racionálisabb kidolgozását igényli a jö­vőben az, hogy érdekeltté tehessék a könyvárusításban a kistelepülések élelmiszer­vagy iparcikk árusítással foglalkozó boltjait. Hozzá kell tenni: nem a mindenek felett való nyereségnövelés, hanem a könyvterjesztés va­lódi kulturális céljai érdeké­ben. Ennek ma még többek között azért nincsenek meg a feltételei, mert más áruk­hoz képest lassabban forog a könyvkészlet, az értékesí­tés tehát nagyobb költsége­ket emészt fel. Szerencsére az áfész- könyvesboltoknak ilyen jel­legű gondjai nincsenek. A szolnoki, Beloiannisz úti könyvesboltban például — melynek tavaly hat és fél­millió forint volt az éves forgalma — 1985—86-nál ré­gebbi keltezésű kiadványo­kat nem raktároznak. Ami nem fogyott el, azt szakmai kifejezéssel élve minden év végén „visszáruzzák”. illet­ve egy részét 50 százalékos engedménnyel adják el. Megoldásra váró problémák persze itt is vannak/ a jö­vőben végleges helyet kell találnia az üzletnek, amely ma még egy nem túlságosan esztétikus, szegényes külső­belső képet mutató helyiség­ben van, ahol jól láthatóan beázott a mennyezet. Hár­man gondoskodnak róla, hogy ennek /ellenére mindig tisztaság és rend legyen, s hogy a vásárlók is meg le­gyenek elégedve. „Felettes szervük”, a Szolnok és Vi­déke ÁFÉSZ — amely Tö- rökszentmiklós és Jászbe­rény után a könyvterjesztés területén a harmadik helyet foglalja el a megyében — egyebek mellett a Művelt Nép szolnoki könyvesbolt­jaival való együttműködés­sel keresi a könyvárusítás további kiszélesítésének le­hetőségeit. — b. j. — II tiszta forrás bűvöletében „Az egészséges gyökerek a kiteljesedő jövő bíztató ígéretei” Az idézett monda­tot egy látogató jegyezte be Sípos Lászlóné Pozderka Katalin népi díszítőművész idén nyári ceglédi kiállítá­sának vendégkönyvébe. A bemutatót több százan néz­ték meg, s ugyanannyi di­cséretet őriz a könyv. — Örülök a sok látogató­nak, s az elismerő szónak — jegyzi meg Síposné — hiszen ez azt is jelenti, hogy az embereket érdekli a népművészet. S talán a ki­állítás is hozzájárul ahhoz, hogy többen kedvet kapja­nak a hagyományok ápolá­sához, még akkor is ha a hímzés, a szövés, a nemez­készítés elég sok időt igé­nyel. Sípos Lászlóné mestersé­gek tanításában is segít. Éppen ma, szombaton dé­lután indul vezetésével egy szövőtanfolyam Szolnokon, az SZMT művelődési házá­ban. Tartott foglalkozáso­kat iskolákban, s nyári tá­borokban. Több száz gye­reket, s felnőttet vezetett be a népművészet egyes ágainak rejtelmeibe, s segí­tette őket az alkotás gyö­nyörűségének megismeré­sében. Hiszen számára is ez utóbbit jelenti a sokszor ké­ső éjszakába, néha hajnal­ba nyúló hímzés, szövés. Azt mondja mintha a sem­miből építene várat. S ez nem túlzás. Fűben, fában, gyékényben, nádban, a ter­mészetben fellelhető anyagok­ban azonnal meglátja a le­hetőséget az alkotásra. Egy nagy halom zsíros, piszkos birkaszőrből, szebbnél szebb felvédőt, övét, papucsot, kabátot, kalapot, tarsolyt, labdát, s szinte felsorolni se lehet, hogy még mi min­dent készít. S ízléses, fino­man árnyalt színekkel, hímzéssel, szőtt vagy font díszekkel teszi komplexeb­bé, népi motívumokat őrző munkáit. A hozzájuk beko­pogó vendéget megkapja a temérdek szépség, a termé­szetes anyagok „lehellete” az emberi kéz nyoma. Sípos Lászlóné Fegyver- neken született, az alkotás iránti vágyát a családtól örökölte. Az Iparművészeti Sípos Lászlóné kedvenc munkáival Főiskolán szeretett volna to­vábbtanulni, de a körülmé­nyek megakadályozták, s tanárai javaslatára kirakat- rendező lett. Jelenleg a Szolnoki Centrum Áruház­ban dolgozik, s a napi nyolc óra munka után otthon . a másik vagy talán inkább az első hivatásának él. Majd­hogynem autodidakta mó­don, szakkönyvekből és tá­borokban tanulta meg a népművészet fogásait, s természetesen le is vizsgá­zott, három „szakmában” szerzett működési enge­EGYÜTTESEINK KÜLFÖLDÖN Japántól az Egyesült államokig Gyakran találkozhatnak olvasóink a Néplapban, olykor országos lapokban is tudósításokkal, amelyek Szolnok me­gyei együttesek külföldi szerepléseiről tájékoztatnak. Sok lel­kes hangú beszámoló, sikerről szóló híradás után érdemes egyszer megvizsgálni, mi ezeknek a vendégszerepléseknek a tényleges értéke, művelődéspolitikai haszna, illetve a ráfor­dított anyagiak meghozzák-e (nem föltétlenül forintban vagy valutában) azokat az eredményeket, amelyeket elvárhatunk. Lehet, hogy erőszakoltnak tűnik a fölosztás, mégis úgy hiszem, a külföldi szerepléseknek négy típusát lehetne meg­különböztetni az egyszerűbb áttekinthetőség kedvéért. Testvérvárosi kapcsolatok Az első típusba azokat a látogatásokat sorolom, amelyeket a testvérvárosi kapcsolatok keretében szer­veztek. Ezekre korábban egyeztetett, aláírt munka­tervek alapján kerül sor, rendszerint a kölcsönösség alapján. A cél ezekben az esetekben a művészi pro­dukción túl a kapcsolat- építés a . testvérmegyék, * testvérvárosok között. Így utazott például több ének­karunk Riihimäkibe, Tal- linnba, Kjusztendilbe vagy a Tallinnka gyermektánc­együttes Tallinnba, hogy öregbítse a Szolnok megyei kórus- és táncművészet jó hírét, finn, észt, bolgár ba­rátaink körében, s így lát­hatta a szolnoki, Szolnok megyei közönség az onnan hozzánk érkezett együttesek legjobb produkcióit. Ilyen esetekben — a köl­csönösség alapján — a szer­ződést létrehozó szervek vi­selik a költségeket, gazdasá­gi egységek támogatásával. Üjabban, amióta meg­csappantak a költségvetés­ből származó összegek, a testvérvárosi kapcsolatok­ban is megnőtt az anyagiak szerepe. A felek kölcsönö­sen igyekeznek az együtte­sek látogatását egyéb ren­dezvényekkel összekötni, il­letve amennyire lehetséges, építeni a résztvevők anyagi hozzájárulására. Az észtek például fölve­tették, hogy üzleti alapon bonyolítsák bizonyos kul­turális programok cseréjét. A Tallinnban 1989-ben rende­zendő Szolnok megyei kiál­lításon a Tisza Táncegyüt­tes részt vesz, de program­ja a zömében gazdasági kapcsolatokat építő kiállítás kiegészítő része lesz. Föllé­pése, várható sikere az egész kiállítás iránt növeli az érdeklődést. Az üzleti szempont erősö­dése nem mond ellent a művészi szempontoknak, sőt! Általában azt jelenti, hogy olyan kulturális érté­keket kell felmutatni, ami iránt valóságos kereslet van, még egyszerűbben amiért hajlandó fizetni is a közönség. Cserealapon Voltaképpen testvérkap­csolatokban megszokott cserelátogatások olyan kül­földi együttesekkel is meg­szervezhetők, amelyek vá­rosaival, megyéivel, tarto­mányaival Szolnoknak nincs testvérkapcsolata. Ilyen esetekben az a gyakorlat, hogy a két együttes vezető­sége megegyezik egymással, hogy hányán, mikor, hová utaznak, hány fellépést bo­nyolítanak le, természete­sen a másik együttes né­hány hónap múlva ugyan­olyan feltételekkel viszo­nozza a látogatást. Ilyen esetekben a költé- geket az együttesek fenn­tartói illetve, ha szükséges, részben a tagjai viselik. A produkciók művészi színvo­nala nem mindig túl ma­gas, a látogatások gyakran magukon viselik egy tár­sasutazás jegyeit. Mégsem volna helyes sommásan elítélni ezeket a cserelátogatásokat. Kisebb együttesek általában ilyen módon kapnak lehetőséget, hogy rendszerint valamely szomszédos vagy közeli szocialista országban, be­mutatkozzanak. Egy-egy kis község vagy termelőszövet­kezet együttese (legyakrab- ban kórus pávakör) más módon sohasem juthatna külföldi szerepléshez. Az ilyen útnak erős összetartó ereje van, ösztönzi az együt­teseket a jó felkészülésre. Meghívás fesztiválra Csak Európában marad­va, évente több száz rangos és kevésbé rangos szemle, fesztivál színesíti a városok kulturális programját kora tavasztól késő őszig. Ezek­nek a fesztiváloknak gyako­ri és szívesen látott vendé­gei a magyar együttesek. délyt. Lehetne önálló kis­iparos. de úgy gondolja, akkor fel kellene adni alap­elvét, hogy csak „a tiszta for­rásból merít”. Ahhoz ugyanis, hogy megéljen, ki kellene szolgálni a közön­ség igényeit. S persze szere­ti az áruházi munkáját is. Hiszen az is alkotás, s ami­kor csak lehet, belopja a díszletbe a népművészetet is. Rendszeresen szerepel ki­állításokon, két évvel ez­előtt az országos népművé­szeti kiállításon nívódíjat kapott. Az idei ceglédi be­mutatkozásán minden kiál­lított darabra akadt volna ve­vő. de ő nem szívesen válik meg munkáitól, inkább örömmel megtanítja az ér­deklődőket arra, hogy ho­gyan kell elkészíteni a kü­lönböző díszeket, használati tárgyakat. Azt • vallja a népművészeti alkotás meg­változtatja az ember életét, tudatát, bölcsességre, taka­rékosságra, tanít, hiszen őseink minden anyagot fel­használtak, nincs olyan ke­véske szőr, bőr. fonal ami­ből még ne lehetne valamit készíteni. Csak egy kis fan­tázia, találékonyság kell hoz­zá. T. G. A fesztiválokra a meghí­vás (legalábbis első alka­lommal) rendszerint „kerü­lő úton” érkezik. A rendező bizottság a Művelődésügyi Minisztérium, a KÓTA (Kórusok Országos Taná­csa), az OKK (Országos Közművelődési Központ) vagy a Táncművészek Szö­vetsége címére juttatja el a felkérést, s ezek választják ki illetve kérik fel az együt­teseket. Megyénk jó hírne­vét bizonyítja, hogy a hang­versenykórus minősítésű Szolnoki Kodály Kórus és a Jászberényi Palotási János Vegyeskar, de a fesztiválkó­rus minősítésű Járműjavító Férfikara illetve a Kisúj­szállási Főnix Kórus és a Tiszaföldvári Férfikar is gyakran kap ilyen meghí­vást. Táncegyütteseink kö­zül a Tisza Táncegyüttest és a Jászsági Népi Együt­test is megkeresik, illetve minden évben kap felkérést a Szolnoki szimfonikus ze­nekar is. A sikeres szereplést gyak­ran azonnali újabb meghí­vás követi, ilyenkor már közvetlenül bonyolítják a szervezést. A fesztivál rendezői vi­selik a szállás, az étkezés költségeit, illetve az ország­határon belül az utazásét is, és egy (többnyire csak jel­képes) összeget is felajánla­nak. Az együtteseket illetve fenntartóikat rendszerint csak az országhatárig tartó utazás költségei terhelik. Ezek a fesztiválok külön­böző színvonalúak ugyan, de mindenképpen alkalmasak a megmérettetésre, az össze­hasonlításra. Együtteseink évekre visszamenőleg igen jó eredményeket érnek el, jó kritikákat kapnak a sajtó­ban, nemcsak ők ismerik meg a mai európai színvo­nalat, hanem őket is megis­merik, elviszik a magyar művészet és Magyarország jó hírét olykor távoli föl­dekre (Írországba, Angli­ába) is. A Szolnok megyei együttesek közül a Szolnoki Kodály Kórus a fesztiválok leggyakoribb résztvevője. Egyik másik fesztiválon igen rangos „mezőny” jön össze, idén a loretói feszti­vál záróhangversenyét pél­dául egyenes adásban köz­vetítette az olasz televízió első csatornája. Nyári turnék A külföldi fellépések má­sik típusa az egyértelműen anyagi alapokon szervezett turné, amikor egy-egy me­nedzser szerződést köt va­lamely együttesünkkel hi- zonyos számú fellépésre, megfelelő anyagi ellenszol­gáltatás ellenében. Ilyen turnét bonyolított le a Jász­sági Népi Együttes az Egyesült Államokban, a Ti­sza Táncegyüttes Olaszor­szágban, a Szolnoki szinfo- nikus zenekar ilyen alapon lépett föl Ausztriában és az NSZK-ban. A szerződések természe­tesen különbözőek, de az alapelv azonos: a mened­zser pénzt kockáztat és le­hetőleg nyerni akar az üz­leten. A versengés ezen a területen is nagy. A fizetség gyakorlatilag itt is az ellá­tásra, az utazásra és némi zsebpénzre korlátozódik. Az együttesek azonban mé­gis szívesen vállalják a fá­radtságos turnét, hiszen az olykor több hetes tartózko­dás külföldön életre szóló élmény lehet. Egy rendhagyó kapcsolat Maradt még egy kapcso­lat, amely a mégoly tágan értelmezett típusokba sem fér bele. A Szolnoki Tisza Táncegyüttes most már jó fél évtizedes japán kapcso­latáról van szó. Az együttes még 1983 előtt felvette a kapcsolatot a ja­pán Seidenan nevű ifjúsági szervezettel, s annak vendé­geként járt már kétszer Ja­pánban, úgy, hogy költsé­geinek túlnyomó részét a japánok fizették, s a tánco­sok maguk is hozzájárultak a kiadások fedezéséhez. Cserében japán fiatalok ér­keztek több csoportban Szolnokra, őket az együttes tagjai egyénileg fogadták. A sikerre jellemző, hogy há­rom japán városban, Yoko­hamában, Hiratában és Yuzában Tisza Baráti Egyesület alakult, amely­nek célja a kapcsolatok ápolása, újabb látogatások szervezése. Most folynak az előkészületek a Yokohama várossá nyilvánításának 100. ’évfordulóját köszöntő ün­nepségekre, amelyekre vár­ják a szolnoki táncosokat is. Ez a kapcsolat — és a többi is — azt mutatja, hogy a világban van érdek­lődés Magyarország iránt, hivatásos és amatőr együt­teseinket . szívesen látják, megbecsülik. Más oldalról, azonban a helyzet nem ilyen biztató. Bár az esetek többségében a kiadásoknak csak egy kisebb része terhe­li együtteseink fenntartóit, az utóbbi években ennek a kisebb résznek a fedezése is gondot okoz, ezért csök­kent a kiutazások száma a korábbi évekhez viszonyít­va. Ám nagy hiba volna, ha ez a tendencia folytatódna. Közgazdászok azt mond­ják, ha egyszer kivonultunk egy piacról, sokkal nehe­zebb oda visszatérni, mint fenntartani a kapcsolato­kat. Valahogy így van ez a kultúra „piacán” is. Bistey András

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents