Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-08 / 266. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVEMBER 8. Gyászhirek — köszönetnyilvánítások Fájdalommal tudatjuk, hogy ÖZV. DRÁVÁI JÓZSEFNÉ szül. Vincze Margit életének 92. évében elhunyt. Temetése november 9-én 14.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család, Szolnok. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy drága édesanyám és nagymamám, ÖZV. JAKÖCS ZSIGMONDNÉ szül. Kelemen Ilona október 16-án elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása november ll-én 12.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló leánya és unokája. Ezúton tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy GALLAI ANTAL nyug. iskolaigazgató 1988. november 1-jén 72 éves korában elhunyt. Temetése f. hó 9-én délután 15 órakor lesz Budapesten, a Pesterzsébeti temetőben. A gyászoló család, Jászberény. Ezúton mondok köszönetét a Sztár Aruház vezetőségének, összes dolgozójuknak, kik férjem halála után mellettem voltak és mindenben segítettek. Köszönöm a barátainak, ismerősöknek, kik sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászomban velem voltak, örökké gyászoló felesége, özv. Szarvák Béláné. Köszönetét mondunk az ismerősöknek, jó szomszédoknak, a szociális otthon dolgozóinak, akik SZRIDOVZKY MATILD temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Búcsúzik tőle Magdi és Pista. Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, a Jászkun Volán Teherforgalmi Üzemegysége vezetőinek, dolgozóinak, a Megyei Művelődési Központ vezetőinek, dolgozóinak és mindazoknak, akik szeretett férjem, apám, vejem, testvérünk, HEGEDŰS ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára virágot, koszorút helyeztek és mély gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család, Szolnok. Köszönetét mondunk mindazoknak, akik édesanyánk, ÖZV. TARJÁNYI ISTVANNÉ temetésén részt vettek, vagy bármilyen módon gyászunkban osztoztak. a gyászoló család, Jászberény. Köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, akik szeretett édesanyánk, nagyanyánk, ÖZV. RADICS ISTVANNÉ temetésén megjelentek, virágaikkal részvétüket nyilvánították. Gyászoló család, Ti- szavárkony. Hálás szívvel mondunk köszönetét a Megyei Hadkiegészítési és Területvédelmi Parancsnokság vezetőinek, személyi állományának, az MN 3072-es, az MN 8354-es, az MN 6540-es alakulatok személyi állományának, akik drága halottunk, ID MÉSZÁROS SÁNDOR ny. főtörzsőrmester temetésén közreműködtek, hozzájárultak anyagi gondjaink megkönnyítéséhez, mély fájdalmunk enyhítéséhez. Külön köszönetét mondunk mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, jó ismerősöknek, a Kossuth Lakásszövetkezet lakóinak, akik legfájdalmasabb perceinkben velünk együtt voltak, virágaikkal, távirataikkal, részvétnyilvánításukkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló Mészáros család. Köszönetét mondunk a rokonoknak, barátoknak, ismerősöknek, az Afor és a Kő- olajkutató Vállalat dolgozóinak, akik felejthetetlen halottunk, VlGH ISTVÁN temetésén megjelentek, sírjára koszorút, virágot helyeztek. Gyászoló család. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik november 4-én felejthetetlen halottunk, AUNER PÁL temetésén részt vettek és kegyeletüket lerótták. Gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, jó ismerősöknek és mindazoktiol/ o Ír ilr SZAPPANOS FERENCNÉ szül. Fábián Rozália temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, mély gyászunkban velünk együttéreztek. A gyászoló család, Karcag. EXPRESSZ LEHEL fagyasztó eladó. 125 literes, hibátlan. Érdeklődni: Szandaszőlős, Váci Mihály u. 28., böl- csőde mellett. (20933) JÓ állapotban levő ZL-es forgalmi rendszámú 1300-as Lada személygépkocsi eladó. Érdeklődni: Törökszentmiklós, Váci M. u. 9. (20874) ___________ G ARÁZS eladó Szolnokon az Ecseki út végén levő garázs- soron. Érdeklődni: kedden, szerdán 16 óra után, szombaton egész nap. Szolnok, Bányai Kornél u. 1._fsz. 1. (20872) M OST müszakizott G0l-es típusú ZN-es rendszámú személy- gépkocsi reális áron eladó. Érdeklődni: Ujszász, Vásár u. 6 'a. (20906) TARSASHAZ építéséhez társakat keresünk. Szolnok. Kalász u. 3.. Sárai. (21041) ÉPÍTÉSI telek eladó a Barátság felüljáró mellett. Érdeklődni: Szolnok, Kalász út 3., Sárai. (21040)________________ B esenyszögön vagy Rákóczifalván kisméretű családi házat vennék. ,.Cím és ármegjelöléssel” jeligére a kiadóba. (21012) _________ 53 ma tehermentes lakás eladó, József A. út 25. V,32. Pe- thö._(21014) 3500 db békéscsabai mázas cserép eladó. Tószeg, Fürst Sándor út 2/C. (21017)_______________ S ZOLNOK. AlCSl* sziget, 77. 300 négyszögöl. bekerített gyümölcsös, 40 m2- es faházzal, ásott kúttal, villannyal eladó. Érdeklődni lehet: Szolnok, Kertváros, Árnyas u. 6/a. naponta 17- töl, szombat, vasárnap egész nap, ugyanitt GF-es rendszámú Wartburg is eladó. (21019) 200 négyszögöl zárt- kert a Holt-Tiszá- hoz 50 m-re, Szolnok, Strand u. 66. szám alatt eladó. Érdeklődni: hétköznap 17 órától, hétvégén egész nap. Szolnok. TVM-lakó- telep 10. fsz. 3. Telefon: 37-111 1517 mellék. (21046) ______ S IESTA gázkályha eladó. Érdeklődni hétköznap 17 órától, hétvégén egész nap Szolnok, TMV-lakó- telep 10. fsz. 3. Telefon: 37-111/1517 mellék. (21047) ÁRVERÉSRE kerül Szolnok, Batsányi út 43. számú1 ingatlan 1988. november 10-én 10 órakor. Érdeklődni: Megyei Bíróság, Szolnok, Kossuth u. 1. II. em. 81. ajtó vagy Csokonai út 24. (21051) ÖTÉVES 1200-as S Lada és 20 db anyabirka. megosztva is eladó. Szolnok. Béke út 38. (21055) VENNKK 2 SZObáS, kertes, összkomfortos családi házat garázzsal. ,.Szolnok és környéke” jeligére a kiadóba. (21061) INGATLAN SZOLNOK. Szántó krt. 24. II/7. déli fekvésű. 75 négyzet- méteres. 3 szobás, szövetkezeti lakás, alatta 18 négyzet- méteres aknás gépkocsitárolóval eladó. Érdeklődni esténként és hétvégén a helyszínen. Ba- loghnál. (20866) SZOLNOK, Béke u. 63. alatt levő fél ház haláleset miatt sürgősen eladó. Irányár: 180 ezer Ft. Érdeklődni: 17 óra után, Dráva u. 44. (20217) JÁSZTELKEN, a falu szélén. Lehel út 29. szám alatt családi ház jószágtartns- ra alkalmas melléképülettel. nagy telekkel eladó. Érdeklődni : Jásztelek. Damjanich út 21. alatt lehet. (20585) TISZA FÖLD VARON. a Bacsó Béla út 5. szám alatt fürdőszobás kertes családi ház eladó. (20525) KÉTSZOBÁS. ipari árammal ellátott családi ház eladó. Tö rü k szent m i k 1 ós. Szolnoki u. 5. (20267) JÁSZBERÉNY központjában kétszintes családi ház azonnal beköltözhetően eladó. Üzlet- helyiség is kialakítható. Jászberény, Verseny u. 15. Érdeklődni: 16 óra után. (20892) TISZA FÖLD VAR. Körösi Csorna 35. szám alatt két szoba. előszoba, konyha. kamra és fürdőszobának alkalmas helyiség. 300 négyszögöl telekkel, közvetlenül a főút mel-' lett/ eladó. (20428) MARTFŰN társas- házlakások eladók. Érdeklődni lehet az OTP martfűi fiókjánál. (20954) Kétszobás, kertes családi ház készpénzért eladó. Szolnok. Kert u. 12. (20464) KÖÜT mellett új ház nagy kerttel, kertészkedésre, gazdálkodásra alkalmas. azonnal beköltözhető Jászfel- söszentgyörgyön eladó. Irányár; 580 ezer Ft. Érdeklődni: Jászberény, Ebhát u. 14. (20426) VÖRÖS MEZŐ utca 219. szám alatti 320 n égy szögül os építési telek eladó. buszmegállótól 50 m-re. Víz van. villany, gáz beköthető. Érdeklődni 38-405-ös telefonon az esti órákban. (4895) EGYSZOBÁS családi ház. 96o m- telekkel. azonnali beköltözéssel is eladó. Kuns/entmárton, Táncsics M. út 21. (20688) KÉTSZINTES angol típusú ház eladó. Debrecen, Fáy u. 59. Telefon: 10-612. (19908)_____________ H ÁZ eladó Abony, Rákóczi út 41. Irányár: 350 000 Ft. Érdeklődni lehet: Abony, Magtár út 7. szám alatt. (20446)__ ö sszkomfortos családi ház, mellék- épülettel eladó. Jászberény, Kodály Zoltán u. 33. (Érpárt). Érdeklődni: 17 óra után. (20676)_________ K ERTES, nagy családi ház eladó. Jászberény. Rezeda u. 8/a. (20749)___________ KERTES családi ház eladó vagy társasházra cserélhető. Érdeklődni : Jászberény, Katona u. 23. (20748)________________ S ZOLNOKON 280 négyszögöl hobbikért eladó. Eper úti mellékköz. Víz van. „Sürgős 21.” jeligé- re a kiadóba. (20873) JÁSZBERÉNYBEN 2 szoba -f étkezős, 54 m2-es OTP-lakás tehermentesen, készpénzért eladó. Érdeklődni : Gács László u. 23. 1/3. (20891) Jászalsószentgyör- gyön jól jövedelmező, jószágtartásra berendezett faluvégi ház, melléképülettel, 700 négyszögöl telekkel eladó. Víz, három fázisú áram, kövesút van. Érdeklődni: Jászberény, Pannónia út 35. (20993) ________________ K ÉTSZOBÁS családi ház, 400 négyszögöl telekkel, melléképületekkel eladó. Jószágtartásra kiválóan alkalmas. Jásztelek, Landler Jenő u. 4. Érdeklődni: Szabadság út 200., vasárnap. (20992) ELADÓ Jászberény, Ságvári Endre u. 7. alatti két család részére is alkalmas 200 m2-es, két fürdőszobás, garázsos, szuterénos, kertes, 8 éve épült családi ház. Bármilyen üzlethelyiség kialakítható. Érdeklődni .’lehet: minden nap 16 óra után a helyszínen, vagy a 12-465- ös telefonon. (21038) SZOLNOKON, a Vörös Csillag út végén garázs eladó. „Tallinn” jeligére a kiadóba. (21027) ELADÓ kétszobás, összkomfortos lakás sürgősen. Érdeklődni: páros számú héten délcilőtt 9—12 óra között, páratlan számú héten 16 órától. Jászberény. Kossuth u. 109. II. épület 1/3. (20503) ________________ G ARÁZS eladó a November 7. felüljárónál, az Autóklub mellett. Érdeklődni: Szolnok, Fényes Adolf út 52. (20023)________________ G ARÁZS sürgősen eladó a Klauber körúton. Szolnok, Molnár A. u. 6. fsz. 5. (21056)_____________ K ARCAG, Körös u. 21. 3 szobás családi ház és D—452-es Csepel eladó. Érdeklődni : 5 óra után. (21053) TISZAFÖLDVAR, Ö Nagy B. út 53. szám alatt háromszobás családi ház, 150 négyszögöl telekkel sürgősen eladó, irányár: 450 000 Ft. (20498) FIATALOK garzonházában másfél szobás lakás eladó kp. t OTP-átvállalással. Érdeklődni: Keskeny János u. 2. II 72. naponta 17—19 óra között. (20642) KIS családi ház Hajdúszoboszló, Táncsics u. 6. szám alatt eladó. Irányár: 600000 Ft. Érdeklődni: Szolnok, 40 416-os telefonon az esti órákban. (21064) GÉPJÁRMŰ UE frsz. Lada Combi, lejárt műszakival, vonóhoroggal 25 000 Ft-ért eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Bajkai G. út 60. (20670) LADA 1500 S GJ frsz. 3 évesen eladó, esetleg Skoda vagy Dácia csere érdekel 6 éves korig“. Érdeklődni: Jászberény, délelőtt 12-627, egész nap li-909-es telefonon. (21039) NYSA kisteherautó és 125-ös MZ eladó. Karcag, Kisújszállási u. 169. Érdeklődni lehet; 15—17 óráig. (21054)________________ I K frsz. 1200-as Zsiguli, friss műszakival, reális áron eladó. Fegyvernek, Felszabadullás út 2/t. (21059)___________ L ADA i200-as nyolcéves, fehér színű eredeti festéssel, garázsban tartott, megkímélt, állapotban, előnyös áron eladó. Jászapáti. Jókai út 45. (20683) GARÁZSBAN tartott 412-es Moszkvics érvényes műszakival eladó. Jászberény, Vörös Hadsereg út 17/5. 1/4. (20684) ADÁSVÉTEL NDK gyártmányú fejőgép és üszőborjú eladó. Kengyel, Bajcsy-Zs. u. 123. Érdeklődni: minden nap 16 óra után. (20154) ________________ S IESTA gázkályha, asztali fúrógép, két- hengeres kompresz- szor, ipari varrógép eladó. Tiszaföldvár, Ökincsem főút 26/c. (20893)________________ S TALKER IX és Grant mobil CB-rá- diók, Lafayette stabil készülék eladó. FLEXo Tüzeléstechnika, Szolnok, dr. Csanádi krt. 10. Telefon: 39-879, 7.30— 15 óra között. (20944) Kétfőzőkorongos gáztűzhely, variálható babakocsi (fekvő-ülő) új állapotban eladó. Tiszaföldvár, Ökincsem főút 26. (20894) Verseny kerékpár, Csepel férfi kerékpár és akvárium teljes felszereléssel eladó. Horgász Miklós, Szolnok, Ságvári krt. 1. (20227) YAMAHA DX—27 szintetizátor, Fender zongora eladó. Szolnok, Tünde presszó. (4826)_________________ 6 7 cm képátmérőjű vámkezelt távirá- nyíthatós FISHER színes tv eladó. Érdeklődni; TVM lakótelep, 3. tömb, Pintérék. (4830)______ ÜJ video (lejáts/.ós) eladó. Szolnok, Vörös Csillag út 76. XIII/5. Érdeklődni: 19 órától. (20940) Kuvaszkölykök törzskönyv nélkül 1500 Ft-ért, törzs- könyves szülőktől eladók. Hangyási Ferenc, Karcag, Akácos u. 35. (20487) COMBI kiságy és Gabi heverő eladó. Szolnok, Ecseki út 3. VI11/66. (20640) ŰJ négyfőzőlapos propán-bután gáztűzhely eladó. Érdeklődni: egész nap, Hajdú Józsefné, Szolnok. Karkecz K. út 8. fsz. 1. (20466) KÖZELELLÖS tehén, megellés esetén borjúval is és egy fejős tehén sürgősen eladó. Ugar, Polónyi Zoltán. Érdeklődni: minden nap 6-tól 8.30 óráig, este 16.30-tól 20 óráig. (20519) NAGYON jó állapotban levő NDK mély babakocsi, sportrésszel eladó. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Bajkai G. út _6°. (20671) RÉGI típusú konyhaszekrény eladó. Érdeklődni: Jászberény. Katona u. 23. (20752) ________________ Ü J Energomat automata mosógép és |)rion nagyképernyős fekete-fehér televízió eladó. Jászberény, Lenin út 10. Telefon: 12462. (20751)___________ K ERTÉSZEK, figyelem ! Érett szerves trágya nagyobb tételben eladó. Jász- dóasa, Dózsa György út 52. (20750)________ E LADÓ NDK gyártmányú gáz-vízmelegítő készülék. Megtekinthető : egész nap, Ady E. u. 5. fsz. l. (Varga Béla). Garanciális Super Color televízió Jászberényben árengedménnyel eladó. Érdeklődni a 12-459-es telefonon. (21034) TOMOS 4,5 új csónakmotor eladó, 38 000 Ft. Tiszafüred, Néphadsereg út 31 b. Telefon: 11- 855, Darvai József. SIMA és drótszőrű foxterrier munkakutyák kölykei eladók. Papp, Tiszafüred, örvényi út 69. (21033) ____________ M ENYASSZONYI ruhámat az összes kellékeivel eladnám. Szolnok, Zrí- nyi út 2. (19596) HÉTHETES németjuhász kiskutyák eladók, szülők megtekinthetők. Török- szentmiklós, Ber- zsenyi u. 52. (20476) SZÁZ mázsa jó minőségű réti széna eladó. Érdeklődni: Tiszaszőlős, Virágbolt.- (21050) __________ J Ó állapotban levő, használt mély babakocsit vennék. Szolnok, Molnár A. út 2. fsz. (21057) RELUXA, minitokos redőnyök gyártása, felszerelése, betétcsere: fáról műanyagra. Rerdel- hető a gyártónál: Gáborné, Mező- Wr. Beloiannisz ii. 99. Rendelhető még: Török- szentmiklós, Május t u. 7/A telefon: 175 és Szolnok telefon: 34-405. Harminchónapos sodrott fakó kanca- -csikó eladó. Fegyvernek, Gát út 8: ELADÓ új sarok- garnitúra, rekamiés, fotelágyas. Szolnok, Kun Béla krt. 3. VIII 6. (21062) KÉT vörös-tarka tehén, friss fejősek, fejőgéppel együtt eladó. Donkó István, Tiszasüly, Nagymajor. 5061. (20636) RELUXA U szereléssel, jótállással. X rövid határidővel SZOLNOK II 39-178 telefonon. A SKÁLA KÓPÉ AUANLATA A SZOLNOKI SKAUkBAN NŐI sarki rókabunda Nöl juhnappa szoknya Férti IrhakaMt Férfi IrhadzaaM Férfi téllaaftatt bórdzaakl SKÁLA HITELRE ISI „Varjuk kedves vásárlóinkat. 795Q0 Ft 5230-9230 Ft-4g 21600 Ft 14700 R 11000 R .^QSAQ és A LAKOSBÁQ BZOLOALATÁBAN ■ ELADÓ szivattyú, köszörű, kisbarkács, porszívó, fűnyíró, hősugárzó. Érdeklődni: 16 óra után, Szolnok. Gém út 8. szám. (21067) EGYÉB ELVESZETT 1 éves, rövid szőrű, barna spriccelt németvizsla kan kutya. A megtalálót jutalomban részesítem. Mezei, Szolnok, Fé- nyes A. u. 32. (21044) KERESKEDELMI üzemgazdásznő több éves szakmai gyakorlattal állást keres Szolnokon, lehetőleg magánszektorban. ,,B kategóriás jogosítvány” jeligé- re a kiadóba. (20526) FIATALOKNAK, nyugdíjasoknak parkolóőri munkát ajánlok. Érdeklődni a vasútállomási par- kolóban. (4853) REDŐNY, reluxa, harmonikaajtó, szalagfüggöny, napellenző, faredőnyök betétcseréje. Szolnok 44-318, Várkonyi tér 2. fsz. 1. (20435) Gondoljon ön Is az egészségére! A hideg napokban használjon Poliform gépkocsi üiáamelegltö párnátl Utánvéttel megrendelhető 6, 12 és 24 V-os kivitelben. ÁRA:1.250 Ft. ClM: Autósbolt, DEBRECEN Mikepérctl út 11. Pf.: 120. TISZAFÖLDVÄRRA dolgozót keresek szarvasmarhához, aki fejni is tud. Lehet nő vagy férfi. Csak józan életűek jelentkezzenek. Lakást biztosítok, fizetés megegyezéssel. Érdeklődni: Tiszaföldvár, Dohány u. 8. (20293) LAKÁSCSERE HÁROMSZOBÁS, összkomfortos, központi fűtéses lakásomat elcserélem kétszobás szolnoki tanácsi lakásra. Érdeklődni : Fegyvernek, Nefelejcs u. 30. (20411) HÁZASSÁG MEGISMERKEDNE csinos, lakással rendelkező értelmiségi nő jó megjelenésű, diplomás férfival, 35 évtől. „Csillagfény” jeligére a kiadóba. (20647) ________________ 3 7 170 cm magas, barna, független, lakással rendelkező, józan életű elvált férfi keresi 27—35 év közötti 160 cm körüli társát. Egy gyermek nem akadály. „Szolnoki előnyben” jeligére a kiadóba. (20472) 31 éves, 171 cm magas, középfokú végzettségű férfi vagyok. Elfoglaltságom 'miatt ezúton keresem azt a csinos hölgyet, aki feleségem lenne. Lakás, nyaraló, kocsi van, de ez mit sem ér egy igaz társ nélkül. Minden fényképes levélre válaszolok. „Sürgős találkozás” jeligére a kiadóba, (20264) 48 éves özvegyasz- szony megismerkedne korban hozzá illő, szolid, intelligens férfival, házasság céljából. „Szerete- tért szeretet” jeligé- re a kiadóba. (20535) TÁRSASÁG hiányában megismerkedne egy 28 éves, 180 cm magas, 75 kg, sötétbarna hajú férfi házasság céljából 25—26 éves korig lánnyal vagy elvált asszonnyal. Fényképes leveleket várok. „Jó házastárs” jeligére a kiadóba. (20638) ‘ '"V Dolgozókat alkalmazunk V s AZ AMFORA KERESKEDELMI VÁLLALAT felvesz 8 általánost végzett női dolgozókat áruösszeállítói munkakörbe. Jelentkezés személyesen, Szolnok, Csaba u. 28. (19728) Tőkés bérmunkát gyártó, két- műszakos munkarendben üzemelő, abonyi konfekciós üzemünkbe konfekcióipari szakmai gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk, üzemvezetőhelyettes munkakör betöltésére. Részletes önéletrajzot a vállalat személyzeti és szakoktatási osztályára kérünk eljuttatni (1055 Budapest, Bihari János u. 13.). Érdeklődni lehet: Földi Istvánná üzemvezetőnél, 2740 Abony, Függetlenség u. 1. (19330) A SZOLNOK MEGYEI TANÁCSI KÖLTSÉGVETÉSI ELSZÁMOLÓ HIVATAL MICROVMS környezetbe szervező, programozó és rendszerprogramozó munkatársakat keres témavezetői munkakörbe. RSX ismeret előnyt jelent. Bérezés megegyezés szerint. Lakáshoz jutást támogatjuk. A SZOLNOKI ÉPÍTŐ- JAVÍTÓ ÉS SZOLGÁLTATÓ VÁLLALAT azonnali belépéssel felvesz építőipari technikumi végzettségű munkavállalót művezetői munkakörbe és címfestöt telephelyére. Jelentkezni lehet a főmérnöknél, illetve a munkaügyi osztályvezetőnél, Szolnok, Thököly út 85. (20242) AZ ÉRDÉRT VÄLLALAT 2. SZ. TELEPE alkalmaz középiskolai végzettségű gépírót. (19801) A CSÉPAI NAGYKÖZSÉGI KÖZÖS TANÁCS TISZAUGI ELÖLJÁRÓSÁGA az 1989. január 1-jén megalakuló önálló községi tanács vb-titkári munkakörének betöltésére pályázatot hirdet. Pályázati feltétel: jogi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség, legalább 3 éves államigazgatási gyakorlat, büntetlen előélet. A pályázathoz csatolni kell a részletes, a szakmai tevékenységet is bemutató önéletrajzot, a diploma másolatát, 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt vagy meglétének hivatalos igazolását. Bérezés az érvényben lévő ÁBMH. rendelkezés szerint. A pályázatot 1988. december 1-jéig a Csé- pai Nagyközségi Közös Tanács tiszaugi elöljáróságához kell benyújtani. Cím: Tiszaug, Rákóczi út 51. szám. Az áiláshély 1989. január 1-jétŐl tölthető be. (20953) A MÓRA FERENC LAKÁSSZÖVETKEZET főkönyvi könyvelésben és kontírozásban jártas könyvelőt vesz fel. Jelentkezni lehet a gondnokságon, Szolnok, Móra F. út 13. fsz. (20241) A TISZA BÜTORIPARI VÁLLALAT 4. sz. GYÁREGYSÉGE felvételre keres villanyszerelő, géplakatos, valamint segéd- és betanított munkás munkakörök betöltésére munkavállalókat. Jelentkezni lehet: Tisza Bútoripari Vállalat 4. sz. Gyáregysége, munkaügyi osztályán, Szolnok, Vörös Hadsereg u. 40—42. (20825) A SZIGLIGETI SZÍNHÁZ azonnali belépéssel felvesz villanyszerelői képesítéssel rendelkező világosítót. Jelentkezni lehet munkanapokon 8—16 óra között. (20956) A KUNSAG-FÜSZÉRT, SZOLNOK, CSABA ÜT 26. állandó foglalkoztatással áruszállító kisiparosokat keres, 5—10 tonnás kapacitással. Jelentkezni lehet: Pocsai Imre igazgatóhelyettesnél. (20725) Hirdetmények Szolnok, Sarló út 19. számú garázssor földkábelének áram alá helyezése november 8-tól megtörtént. (21052) A Szolnoki Városi Tanács szabadonálló és zártsorú földszint+tetőtér szintű családi házak építésére alkalmas közművesített lakótelkeket értékesít Szandaszőlős déli részén, a Vörösmező út — Csiky G. utca — Krúdy Gy. — Kölcsey F. út által határolt tömbbelsőben, valamint egy-egy telket a Balázs B. utcában és a Mókus utcában. A vevőként kijelölt mindazon fiatal házasok, valamint két- és többgyermekes családok, akiknek önálló lakásuk nincs és legalább egy éve érvényes lakásigényléssel rendelkeznek (tanácsi bérlakást leadok esetében lakásigénylés nem szükséges) vissza nem térítendő és visszatérítendő részesülhetnek. Bővebb fellakásépítési támogatásban világosítást a városi tanács műszaki osztályán nyújtunk, ahol az igényléseket a hirdetés megjelenésétől kezdve folyamatosan lehet benyújtani. Városi tanács műszaki osztálya. (20963) A Szamuely Tibor Gépipari Műszaki Szakközépiskolában, Szolnok, Tanácsköztársaság út 1. kazánfűtői tanfolyamok indulnak (2 to óra és 12 to/óra) 1989. januárjában. Bővebb felvilágosítás, illetve jelentkezés szerdán és csütörtökön 14—17 óra között az iskolában. (20962)