Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-01 / 261. szám

1988. NOVEMBER 1

SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP

3

A Tiszaföldvár és Vidéke Áfész papírfeldolgozó üzemében hatvonta hárommillió forint értékben készítenek egyedi és gyűjtődobozokat (Fotó: H. L.)

Megemlékezés az őszirózsás forradalomról

Az 1918-as polgári demokratikus — őszirózsás — forradalom győzelmének 70. évfordulója alkalmából hétfőn délelőtt koszorúzási ünnepséget rendeztek Károlyi Mihály, Magyarország első köztársasági elnöke szobránál és sírboltjánál.

A forradalom vezéralakjának 'Kossuth Lajos téri szobránál Stadinger István, az Országgyűlés elnöke mondott ünnepi beszédet.

A beszéd után megkoszorúzták az első Magyar . Nép- köztársaság elnökének szobrát.

Hétfpn Budapesten felavatták Károlyi Mihály mellszobrát — Kirchmayer Károly szobrászművész alkotását — az Agroinform Agrárinformációs Vállalat I. kerületi Attila úti székházának előcsarnokában.

Véghajrá a jánoshidai határban

Szántanak a tavasziak alá, szedik a szőlőoltványt

Deres már a jánoshidai határ. Az október végi napnak is inkább csak fénye van, mint melege. A boldogházi út melletti cukorrépafölddel szomszédos gabonatáblán, a félarasznyira nőtt fiatal búzaszálakon még csillognak a parányi jégkristályok.

Finis a répaföldön

Magyar—szovjet szerződés

Újabb Ladák még az idén

Hosszú tárgyalássorozat eredményeként több gépjárműipari szerződést írt alá Budapesten a MOGÜRT Gépjárműkereskedelmi Vállalat szovjet partnerével. A szerződések a magyar— szovjet államközi megállapodások keretén belül 24,3 millió rubel importot és 9,5 millió rubel értékű magyar exportot jelentenek. Eszerint újabb 7000, különböző típusú Lada személygépkocsi importjára kerül sor, ebből 5000 Lada Szamara, a többi Lada 2104, 2105 és 2107-es gépkocsi. A szovjet személy- gépkocsik döntő hányada még ebben az évben hazánkba érkezik, a többi szállítására 1989 első negyedévében kerül sor. A magyar exportban Ikarus-autóbúszók és a szovjet személygépkocsik gyártásához szükséges korszerű elektronikus alkatrészek szerepelnek.

Áremelés

költségnövekedés

miatt

A Caola Vállalat közli, hogy — főként a legutóbbi forintleértékeléssel összefüggésben — az alap- és csomagolóanyagoknál bekövetkezett költségnövekedés miatt a vállalat által előállított egyes háztartásvegyipari és kozmetikai termékek árait november 1-jei hatállyal, átlagosan 9 százalékkal emeli. Ennek Következtében a forgalmazó kereskedelmi vállalatok az új árakat fokozatosan — az új beszerzésekhez igazodóan — vezetik be. Így például az 500 grammos Bip mosogató 2,50 Ft-tal, a 150 grammos kék-fehér szappan 0,80 Ft- tal, a 75 grammos óriás babakrém 1,40 Ft-tal kerül többe ezután.

Az Egyesült Vegyiművek hasonlóképpen fenti okok miatt az ultra mosogatószer termékek árát átlagosan 10 százalékkal emeli. Így például a 0,5 kilogrammos csomagolású ultra mosogatópor 2,30 Ft-tal drágul.

■A hajdúsági iparművek és a forgalmazó kereskedelmi vállalatok tájékoztatják vásárlóikat, hogy az import és hazai alapanyagok áremelkedése miatt az automata mosógép fogyasztói ára 3,5 százalékkal, a keverőtárcsás mosógép és centrifuga ára Dedig 10,0 százalékka] emelkedik november 1-jétől.

— Mínusz hatot mutatott a hőmérő reggel, mikor etettem a jószágokat — hallom a répafelszedő gépről lekászálódó Valcsik Józseftől. — A répaleveleken még nem látszik nyoma a fagynak, de a kiskertekben már oda lett a sok tarka virág. Kezdődik a nemszeretem idő, de hát itt is az ideje, és a földjeinken sincs már sok munka. Ezen az utolsó, 40 hektáros táblán is négy-öt nap alatt ■kinn lesz már a földből a gyökér. Végezhetnénk a két géppel hamarabb is, de csak fél kapacitással dolgozunk, hogy prizmába tudják rakni, amit egy nap felszedünk. Renden nem maradhat, mert úgy hajnalban már igencsak megfagyna. Van idő szépen járni it.t a répaföldön, már akkor is fel tudnánk szedni ezt a kis répát, ha netán megázna.

— Bárcsak ázna! — kapcsolódik a beszélgetésbe az iparinövény-termesztési ágazatvezető, Tóth László. — Az ezer hektáron vetett őszi búzánk két harmada még keletien, jól jönne rá a csapadék. A répaterméssel nem mondhatnám, hogy haj de elégedett vagyok. Egyré- sze a vetéseknek kifagyott a tavaszon. Ezt a táblát is, amelyikről az utolját takarítjuk be a gyökérnek, újra kellett vetni. A cukortartalom most már elfogadható, a hatvani gyár felügyelője szeA Vörös Hajnal Tsz szőlő- oltványtelepén viszont időszerű volt már, hogy hidegebbre váltson az idő. Most, hogy már a hetedik hajnalban csipkedte meg a fagy, hullajtják a levelüket a szépen fejlett gyökeres vesszők. Hétfőn meg is kezdték a felszedését, a válogatását a té- eszbeliek, jól haladnak vele a szép őszidőben. Csak hát súlyos értékesítési gondok homályosítják az őszi verőfényt — kesereg az elnök, Ács István.

— Februárban még azzal biztattak bennünket, oltsunk csak be nyugodtan, akár az előző évinél több vadalanyt is, mert lesz biztos piaca a gyökeres oltványnak. Meg is kötöttük a szerződést a Kertforggal, de mire a munkát befejeztük, értesültünk róla, hogy nem jött létre a szovjet exportrint a 16,5 százalékkal „verjük” a környékbeli gazdaságokat. A 32 tonnás hektáronkénti gyökértermés viszont

Valcsik József: — Cukor már csak van benne, de a gyökér az bizony nőhetett volna nagyobbra

lehetne több is. A fuvaron talán majd fogunk egy kis pénzt, a számításaink szerint úgy másfél millió forintot. Ügy vállalkoztunk ugyanis a répatermesztésre, hogy mi szállítjuk a tábla szélén átvett répát a feldolgozóba, hogy jobban kihasználhassuk a szezonon kívüli saját szállítójárművein- iket.

szerződés. Két és félmillió vadalany, valamint 360 ezer gyökeres oltvány nevelésére 13,5 millió forintot fordítottunk ebben az évben. Ez a kétszerese annak a reális és tisztességes évi nyereségnek, amit 1988-ra terveztünk. Kereslet híján most jó, ha az önköltségi árán értékesíteni tudjuk a szaporítóanyagot.

Nemcsak az elnököt keserítik meg a szőlőszaporító anyag értékesítési gondjai. A 20 hektáros vad- alanytelepet családi művelésbe gondozzák a téeszta- gok és a kívülállók. S hogy jól teszik a dolgukat, azt mi sem bizonyítja jobban, minthogy a MÉM szaporító törzsgazdaságnak minősítette a téeszt, a legutóbbi OMÉK- on pedig díjat nyertek a szőlőoltványaikkal.

— A téesz vezetősége tudja, hogy mi az a szerződéses kötelezettség — szögezi le Ács István. — Ki kell fizetni, ki is fizetjük a termelőket, de a közös gazdaságot ki kártalanítja? Nem

bánnánk már azt sem, ha semmi hasznot nem fogunk a 27 éves tapasztalattal végzett tevékenységen, csak

legalább azt a pénzt visszakapjuk, amit az ágazatba invesztáltunk. Ezt kértük az intervenciós alapból való

részesedésre, az ágazati minisztériumhoz benyújtott levelünkben is. Jócskán megszikkadhatott már azon a pecsét, merthogy szeptember 2'7-én továbbítottuk. Azóta se pénz, se válasz a kérelmünkre...

Nem bízzák a téli fagyra

Tényleg véghajrá van már a Vörös Hajnal Tsz-ben: majdnem kiautózunk a jánoshidai határiból, mire el- munkálatlan táblát találunk. A Farkas-dűlőben veszteglő Zetor nyergében éppen elköltötte a táskában hozott reggelijét a traktoros. Búza termett idén azon a határrészen.

— Méghozzá nem is akármilyen termést arattak itt a nyáron — dicsekszik a bicskáját bekattintva Dányi József —, hat tonnát hektáronként. Rekordnak számít ez a téeszben. Jövőre meg cukorrépát vetnek ebbe a táblába. A tavasziaknak szánt 1800 hektárnyi területből ezer hektáron már elvégeztük a munkát, a mélyszántást, a tárcsázást. A simítózást, amit éh végzek, a tél előtti utolsó művelet, merthogy nálunk sose a fagyra bízzuk, hogy majd széteszi a mélyszántóekék forgatta hantokat. Tudja, ami az időjárást illeti, hát csak az a biztos, amit már megélt az ember. Az már biztos, hogy idejében el tudunk végezni minden munkát ebben a szép őszidőben, csak hát ki tudja még, hogy milyen lesz a tél meg a tavasz? Minden esetre, mi rendbe tesszük mindig úgy ősszel a határt, hogy minél több vizet megőrizzen a föld és a tavaszi vetések előtt csak egy sor kombinátorral kelljen magágyat készíteni,

Felberreg a Zetor, porolva lódul utána a nehéz simító. Porladnak az alákerülő rögök, amelyeknek a reggel még deres északi ol- ladán már nedves folt árulkodik: október vége ide vagy oda, délelőtt azért még csak van egy kis enyheség.

T. F.

Se pénz, se válasz

Jegyzetlapofc-’

„Szólj, s megmondom...”

Ki nem ismeri Kazinczy sorait: „Szólj, s megmondom, ki vagy..Felgyorsult ritmusú napjainkban különösen így van ez. Az embernek sem ideje, sem türelme sincs arra, hogy mások üres, értelmetlen beszédét hallgassa. Zsige- reiben érzi már az első mondatok elhangzása

Útán, hogy érdemes-e figyelni a másikra, mennyire jut elgondolkodtató okfejtéshez, szívét-lelket gyönyörködtető élményhez, vagy lehangoló, ám meghallgatásra érdemes hírekhez.

Futó találkozások alkalmával könnyebb az ember dolga. A másik érzékenységére ügyelve, udvariasan bár, de huszárosán kivághatja magát. A gyors távozásra talál okot, akár ezernyit is. De mit csináljon akkor, ha komoly testületi ülések demokratizmusát kihasználva jut szóhoz egy-egy. szószátyár ? Hallgat, esetleg krákog, nyikorogtatja székét, szót vált szomszédjával, de ezzel mit sem ér el a szózu- hatag ellen. Egyetlen megoldás marad ilyenkor a hallgatóság számára: a tehetetlen magábaroskadás. Volna pedig ellenszer bőven ! A szakszervezeti fiatalok néhány héttel ezelőtt országos találkozót tartottak. A legfeszültebb figyelemmel kísért felszólalás tizedik perce után is felcsattant a mindent elfojtó tapsvihar. Értett belőle mindenki, letette a mikrofont. A felszólalásukat szólamokkal kezdőknek két percet sem kellett várniuk erre.

Vasárnap délután Martfűn és Tiszaföldváron sokáig szólt a lélekharang. Gyászzene akkordjai töltötték meg a temetőkerteket, s emberek százai álltak meg egy-egy pillanatra, hogy tanúi legyenek a halottak napjára elhangzott emlékezésnek, a tisztelgésnek elődeink előtt. A családi irodák már tavaly elkezdték ezt a jobb kifejezéssel még nem illethető „közös gyásznapot” kis településeken. Az ősi szokást, a kegyeletet valahogyan folytani, mai valóságunknak megfelelően kiterjeszteni szeretnék. S ebben nagyon igazuk van — a halottak napján emberek ezrei kelnek útra, hogy felkeressék azokat a helyeket, ahol apáik, anyáik, szülőik sírjai domborulnak. Virágot visznek, gyertyát, mécsest gyújtanak, — hogy ha többször nem is, évente legalább egyszer megadják a tiszteletet azoknak, akik máig is hiányoznak egy- egy család mindennapjaiból.

Most, az idén a naptár nem kedvez az útrakeiők- nek. az emlékezőknek. November másodika hét Közepére esik, s ki-ki úgy segít magán, ahogy tud. Akik szombaton, vasárnap utaztak vasúton, közúton, láthatták, mennyire így van. Virággal, koszorúval megpakolt autók, csokrokkal vonatra, autóbuszra szállók sokasága igazolta: kicsit előbbrehozta a célszerűség a hétközepi megemlékezés idejét. A mi tájunkon majdnem ezeréves (998-ban rendelte el először az egyház) már halottak napja, amely november másodikén köszönt ránk, s amely közeledvén mindig eszünkbe juttatja íratlan kötelességünket.

Szombaton meg vasárnap népesek voltak a tevőit idő, amikor egy-egy rendezvény hasznát, aktivitását abban mérték le, hogy az mennyi ideig tartott és hányán szólaltak fel. Hogy mi értelme volt az egésznek, azt senki sem firtatta, hiszen úgyis „odafent” mondták meg, hogy mit kell tenni, s többnyire azt is: milyen módon. Most már azonban más szelek fújnak.

Persze, az időt nemcsak üres fecsegéssel lehet lopni, hanem nagyos is húsbavágó, a hallgatóságot ezerszeresen érintő okfejtéssel, szabatosan megfogalmazott mondatokkal is — ezt tapasztaltam a közelmúlt néhány rendezvényén. Hogy miként? Egyszerűen úgy, hogy olyan dolgokat feszegetnek parttalan vitákban, melyek megoldásra várnak ugyan, ezernyi fórumon felvetődtek már, ám megoldásuk kulcsa nem a nelyi szerveknél van. Az ilyen felvetésekkel a „fenti” testületekbe választott tisztségviselőket, az országgyűlési képviselőket, a megyei pártbizottság és a megyei tanács tagjait kellene felkeresni, nem pedig egy jobb sorsra érdemes hallgatóság idegeit borzolni.

Adminisztratívan is elejét lehetne venni a felesleges szócséplésnek, nevezetesen azzal, hogy mondjuk tíz percben szabnák meg a felszólalások időpontját. Sokkal jobb lenne azonban, ha szavakban, munkában egyaránt tartaná mindenki magát a költő intelméhez: „Jót, s jól”.

S. B.

metőkertek. Hiába drága a virág, többszáz forint egy kis koszorú, erre még mindig telik, ezt senki nem „takarítja” meg a családi költségvetésében. Sokszor úgyis szomorkodunk eleget, amikor a nagy baj, a halál kopog az ajtón. Az elvesztés, a hirtelen ránk szakadó bánat mellett gond is, egyre inkább az a veszteség. Jártam mostanában egyszerű temetésen, szolid hamvasztásos búcsúztatáson. és látom, mint mások is láthatják a sírkertekben magasodó drága márvány emlékeket éppúgy, mint a kolumbáriu- mok megható egyhangúsá- gú fehérségét. Ki, hogyan gondolja, kitől mit kért a végtisztességéről előre rendelkező hozzátartozó. Bárhogyan is dönt a gyászoló család, mindenképp sokféle megterhelés manapság a végső búcsú.

Vannak, akik még ezután mennek karjukon virággal a temetőbe. Sokfelé nyugodtabban már, mint akár egy évtizede is. A temetőkben ugyanis egyre nagyobb a rend, a rendezettség. Állami, egyházi, közösségi összefogásból sok helyen utak épülnek, s az utak mentén fény. is vi- lágol. Kevesebb a szemét, s gondozottabbak a sírok, síremlékek nagy tömege is. És van víz, hogy ne fony- nyadion el reggelre a virág. ha a fagy megkíméli a bámulástól.

Milliónyi gyertya, mécses fényében fehér virágok világítanak most, halottak napja előtt a temetőkben. Látványuk növeli bennünk a megtisztulás utáni emberi vágyat; a világoló mécseseknek

nemcsak fényük van, meleget is árasztanak — az emberség melegét.

(SJ)

Hol sírjaink domborulnak