Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)
1988-11-03 / 263. szám
4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVEMBER 3. Életvitelünk csapdái Egy nyilatkozat hátteréről A levél elment, a miniszter válaszolt Magyarországon évente 18—20 ezer ember hal meg a népesség általános egészségromlása miatt. Miközben az elmúlt két évtizedben Európában átlagosan 3 és fél évvel nőtt a születéskor várható élettartam, nálunk ugyanezen idő alatt egy évvel csökkent. A súlyos egészségromlást több tényező idézte elő, ezek közül kétségkívül a legsúlyosabb az egészségromboló életmód tömeges elterjedése, de jelentős szerepet játszik benne környezetünk növekvő szennyezettsége, valamint az egészségügyi ellátás hiányosságai. Ez utóbbi mindenekelőtt abban nyilvánul meg, hogy hazánkban a nemzeti jövedelemnek igen kis hányadát, mindössze 3,5 százalékát költjük egészségügyi célokra, miközben ugyanez az arány a legfejlettebb országokban 8—12 százalék. Ráadásul ez a szerény egészség- ügyi büdzsé nem elég hatékony: nem oda összpontosulnak a fő erők, ahol a lakosság egészségi állapotát alapvetően befolyásolni lehetne, vagyis nem az alapellátásba. A megrendült egészséget ugyanis, csak sokszoros költséggel vagy egyáltalában nem lehet helyreállítani ; amit elmulasztunk a megelőzésben, a korai szűrésben, az gyakran végzetes következményekkel jár. A belső egyensúly megingása Természetesen az egészségügyet egymagában nem lehet felelőssé tenni az önpusztító életvitelért, az egészséget súlyosan károsító szokások járványszerű terjedéséért. Társadalomtudósok egy csoportja csaknem egy évtizede vizsgálja hazánkban e kérdéskör mélyebb, szociológiai okait. Az Akadémia Szociológiai Kutató Intézetben dr. Lo- sonczi Ágnes vezetésével végzett vizsgálatok fő tanulsága, hogy a lakosság szembeszökő egészségromlása egyértelműen társadalmilag meghatározott. Az emberek ugyanis nem választhatják meg sem a kort amelybe beleszületnek, sem a társadalomban elfoglalt helyüket, de még a szüleiket sem — így ha az életmódot tesszük felelőssé, fel kell tenni a kérdést, hogy ki a felelős az életmódért? A kutatók az egészség- romlás legfőbb okát abban látják, hogy hazánkban a lakosság az elmúlt évtizedek igen nagy társadalmi változásaiból következő tehertételekre sem testileg, sem lelkileg nem volt felkészülve. A riasztó adatok azt bizonyítják, hogy az elmúlt fél évszázadban felnőtt generációkban a társadalmi környezet és az értékrend viharos, gyors változásai súlyos sérüléseket okoztak. A háború, az ötvenes évek, az iparosítás, a nagy népesség- mozgások, majd az önkizsákmányolásra alapozott második gazdaság napjainkra széles társadalmi rétegeknél az utolsó erőtartalékokat is felemésztette. Eközben alapvető cél- és értékátalakulás ment végbe: a háború előtt a társadalom bázisa a nemzet, a család, a vallás, a magántulajdon volt. Az ötvenes években ennek szinte minden ponton az ellenkezője volt a hivatalos értékrend, s napjainkban ismét jelentős változásoknak vagyunk tanúi. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy az effajta társadalmi terhek növekedése közepette az egyes ember képességei általában elégtelenek ahhoz, hogy belső, elsősorban lelki egyensúlyát fenntartsa. Az egyén kevés külső támogatást kap — s ezen nem csak anyagiakat kell érteni — céljai megvalósításához, rendre tapasztalja, hogy reális tervei, például a lakásszerzés, csaknem megvalósíthatatlanok. A megingott belső egyensúlya fenntartására olyan kiegyensúlyozó, feszültséglevezető szokásokat vesz fel, amelyek legtöbbször ártalmasak. Gondoljunk csak a mértéktelen evészetekre és ivásza- tokra! Aki állja a kudarcokat... A tapasztalatok ugyanis azt mutatják, hogy az önpusztítás kevesebb energiát emészt föl, mint a fáradtságos önépítés. Ez utóbbi olyan felkészültséget, életlehetőséget, és belső erkölcsöt kíván, amelynek épp a legveszélyeztetettebbek vannak híján. Ugyanakkor az ártalmas kikapcsolódási módok kéznél vannak, nem kívánnak energiát. A nehéz múlt, a kielégítetlen jelen és a nehéznek ígérkező jövő tömegeket foszthat meg a legfontosabbtól, a küzdés értelmétől, elronthatja a közérzetet, sőt az életkedvet is. A kutatók hangsúlyozzák azt is, hogy az egészségromlás korántsem egyformán veszélyeztet minden társadalmi réteget hazánkban. Az elmúlt évtizedek életszínvonal-emelkedésének ebben a vonatkozásban is vannak egyértelmű nyertesei és vesztesei. Sajnos az évek során mind az előnyök, mind a hátrányok jószerivel ugyanazoknál a rétegeknél Felhívás az állampolgárokhoz, intézményekhez Mozgalom a környezetért Hazánk környezet-állapotáért elnevezéssel mozgalmat szervez a Magyar Környezetvédelmi Egyesület. Ennek intéző bizottsága a közelmúltban tartott ülésen arról is határozott, hogy felhívással fordul a környezetvédelemért tenni akaró állampolgárokhoz, intézményekhez, érdekképviseletekhez, egyházakhoz, hazai és nemzetközi kulturális, szakmai társadalmi, politikai szervezetekhez. Évről évre meghatározzák a mozgalom tennivalóit. Az idei célok között szerepel például, hogy javaslatot dolgoznak ki a környezet védelméről szóló 1976. évi II. törvény korszerűsítéséhez. E munka része, hogy széles körben tájékozódjanak a lakosság, a környezetvédő körök, egyesületek véleményéről. A Magyar Környezetvédelmi Egyesület kezdeményezi, hogy a törvény részletesen szóljon a lakosság, a környezetvédelmi egyesületek jogairól is. így például arról, hogy a helyi vagy az országos kérdésekben az illetékes szervek — ha a lakosság vagy az őket képviselő egyesület ezt kéri — kb - telesek legyenek hiteles, megbízható tájékoztatást adni a környezetszennyező hatásokról. A feladatterv utal arra is, hogy a lakó- és a munkahelyi közösségek fordítsanak nagyobb gondot környezetük szépítésére. Hazánk az évezred végéig több jeles jubileumhoz érkezik, így a honfoglalás 1100., az államalapítás és a kereszténység felvételének ezredik évfordulójához. Addig javulást kellene elérni környezetünk állapotában. Béremelésért folyamodtak a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók növekedtek, és a társadalom intézményrendszere még ma is felkészületlen ezeknek a különbségeknek a osökken- tésére. A tiltás kevés Általános tapasztalat, hogy annál kevésbé sérül meg az ember, minél felkészültebb a küzdelemre, minél jobban állja a sikertelenségeket, ha tud újrakezdeni. A társadalomtudósok döntő tényezőnek tartják, hogy a felnövekvő nemzedékek már az iskolában sajátítsák el az elemi testi-pszichés ismereteket, az egészségügyi kultúra ábécéjét, önmagában a tiltás — akár a dohányzásról, a szeszfogyasztásról vagy a kábítószerekről van szó — kevéssé eredményes, ha nincs mellette pozitív, célra vezető, felelős életvezetési program. Ám felelősséget, belső, morális erőt akkor lehet az emberek nagy tömegétől elvárni, ha életvezetésük a megtapasztalt állampolgári önállóságra épül, ha a belső szabályozás kívülről is találkozik visszaigazolással. A szociológusok hangsúlyozzák, hogy az emberek önmagukért érzett felelőssége kevésbé bontakozhat ki) amíg azt tapasztalják, hogy az életviszonyaikat érintő döntésekbe alig szólhatnak bele. Az egyes embernek természetesen sokféle lehetősége van arra, hogy tudatosan is védje testi-lelki egyensúlyát. A mindennapi életnek sajátos ritmikája van, erőgyűjtő, erőfelhasználó, a célt elérő, majd lazító, pihenő és ismét erőt gyűjtő szakaszok követik egymást. A jó ritmus segít megőrizni a testilelki erőt. Fontos, hogy a pihenés, amivel az ember életerőit újrateremti, építő legyen, ne felemésztő, ne pusztító módon ellensúlyozza a hajszát. — pusztai — A SZOT és a kormány szeptember 21-i tárgyalását követően a közgyűjtemények szakszervezeti alapszervezeti titkárai állásfoglalásban rögzítették, hogy az érintett terület dolgozóinak harminc százalékos béremelését tartják szükségesnek. Tették mindezt azért, mert az érdekegyeztető tárgyalások a muzeológusok, a levéltárosok. a könyvtárosok és a népművelők számára e tekintetben eredménytelenül végződtek. A tizenöt aláírással ellátott állásfoglaláshoz a Tudományos Dolgozóit Demokratikus Szakszervezete is csatlakozott. Ezt követően október Il-én a Közalkalmazottak Szakszervezete székházában tanácskozásra gyűlt össze a közművelődési és közgyűjteményi dolgozók 22 ezres tagságát képviselő mintegy 250 szb-titkár és bizalmi, akik 30 százalékos béremelést követelő petíciót fogadtak el azzal a céllal, hQgy benyújtsák a kormányhoz. Október 6 és 11 között kü- lön-külön megtartott rendkívüli szakszervezeti taggyűléseket tartottak a Köz- alkalmazottak Szakszervezete érintett megyei alapszervezetei is: a Szolnok megyei múzeumi, a megyei- és Szolnok városi könyvtári, a levéltári, valamint a Megyei Művelődési és Ifjúsági Központban működő alapszervezetek. A tanácskozás eredményeképp közös nyilatkozatot fogadtak el és írtak alá, melyben leszögezték: „Alapszervezeteink tagjainak az a meggyőződése, hogy a közművelődési dolgozók hivatalos anyagi és erkölcsi megbecsülése tovább már nem halogatható, a kormány szeptember 21-i döntése folytán illúziónak bizonyult. Tagságunk ebben a döntésben nem csupán a közművelődési dolgozók bérrendezésének elnapolását látja, hanem a kultúra ügyének sommás elintézését is... Csatlakozunk azokhoz, akik a közművelődési dolgozók ügyében a kormányt jobb belátásra és döntésének megváltoztatására kérik." * * * Az október 11-i keltezésű nyilatkozatot a tagság nevében négy szakszervezeti tisztségviselő írta alá. Köztük volt dr. Csányi Marietta, a megyei múzeumi szervezet szb-titkára, akit a nyilatkozat hátteréről kérdeztünk. — Ezen a területen utoljára 11 évvel ezelőtt volt egy 20 százalékos központi béremelés. Hasonló céllal ugyan három vagy négy évvel ezelőtt kaptunk egy külön keretet a megyei tanácstól. — ami fejenként átlagosan 100—200 forintos pluszt jelentett —. ez azonban sok esetben még arra sem volt elég, hogy a besorolás szerinti minimális béreket elérjük. Épp egy hónapja kaptuk meg a szükséges pénzösszeget ahhoz, hogy a bérbruttósításnak megfelelően a fizetéseket ki tudjuk egészíteni a kulcsszámokban, a bércsoportokban megállapított minimumra. — Pontosan milyen összegekről van szó? — Vegyünk például egy 3—8 éve itt dolgozó, felsőfokú végzettségű munkatársat. A kötelező alsó határ 6 ezer, a felső 11 ezer forint. Az igazgatóság területén dolgozó hét ilyen szakalkalmazott bére a minimumra emelésig 5929 forint volt. Vagy egy másik: a tudományos fokozattal rendelkező főmunkatárs minimális bére 9 ezer forint. Az az egy, aki nálunk dolgozik, ennél négyszáz forinttal kap többet. Hogy igazán szemléletes legyen á helyzet, csak annyit jegyeznék meg, hogy az ásatási munkások jóval többet keresnek, mint egy szakképzett, doktorált régész. — Plusz jövedelem szerzésére van-e valamilyen lehetőség? — Legfeljebb a publikációkból. Egy igényes, pontos hivatkozásokkal, szakiroda- lommal ellátott tudományos, szakmai cikk megírásához azonban legalább féléves intenzív munka szükséges, ehhez képest az anyagi haszon elenyésző. Inkább presztízsnövekedést jelent az Archeológiái Értesítőben vagy az Acta Archeologicá- ban egy-egy munkával megjelenni. Egy könyvhöz hozzálátni még nagyobb feladat, s ha végül meg is jelenik, kiderül, hogy a kutató 13—18 filléres órabérért dolgozott átlagosan. —■ Végül arról kérdezném, mi is lett a nyilatkozat sorsa? — Egy-egy kísérőlevéllel együtt elküldtük Czibere Tibor művelődési miniszternek, Pozsgay Imre államminiszternek és Nagy Sándornak, a SZOT főtitkárának. Czibere Tibortól kaptunk igen gyorsan válaszlevelet — október 17-i keltezéssel —. mélyben egyebek mellett ez áll: „Gondjaikat jól ismerem, követelésüket támogatom. Sajnos, az ország nehéz gazdasági helyzete következtében az elmúlt 10—15 évben felhalmozódott gondok orvoslása csak lassan, lépésről-lépésre halad. A központi béremeléseket megelőző vitákban jelentős társadalmi érdekek ütköztek, minden erőfeszítésünk ellenére nem sikerült eddig minden területen érvényre juttatni álláspontunkat. Remélem, hogy közös erőfeszítéseink hamarosan sikerre vezetnek. Kérem megértő türelmüket." Az október 11-én elfogadott petíciót október 25-én, kedden adták át a művelődési miniszternek, aki válaszában kijelentette: a közművelődésben és a közgyűjteményekben dolgozók központi béremelését a művelődési ágazaton belül az első helyre sorolja. Bálint Judit Kalocsa népművészete címmel látható kiállítás december elejéig a Tiszafüredi Kiss Pál Múzeumban. A Viski Károly Múzeum gyűjteménye elsősorban a kalocsai hímzés fejlődését mutatja be az egyszínű munkáktól a mai szánpompás darabokig. A hímzés — a viselet mellett — ízelítőt ad a helyi falfestésből, kerámiából, illetve a kalocsai motívumok porcelánfestésben történő alkalmazásáról is. A régi fazekas munkák mellett láthatók a Karcagon, idős Szabó Mihály műhelyé- A színpompás ünnepi kötény hímzett alja óén tanult Kovács László (Fotó: T. Katona László) fazekas munkái is. A régi darabok mellett Kovács László mai fazekas munkái A kiállított viseletek a kalocsai múzeum reprezentáns darabjai Kalocsai remekek Étkészlet kalocsai motívumokkal
