Szolnok Megyei Néplap, 1988. november (39. évfolyam, 261-285. szám)

1988-11-19 / 276. szám

4 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. NOVEMBER 19. SaurudipadtA r Garancia a nyilvánosság Nem tagadom, állampolgárként szorong­va, tudósítóként izgatottan lépek be al­kalmanként a Parlament épületébe. Nem tudom irigyeljem-e azokat a kollégáimat, akik annak idején a legfőbb beszédtémát abban találták meg, milyen volt a Gundel napi kínálata az étteremben: savanykás volt-e a kis fröccs, vagy inkább édeskés és a tepertős pogácsa elbírt volna-e még egy kis borsot? Most az „étlapon” a közéletünk pikán- sabb fogásai szerepelnek. A novemberi ülésszakon például arról kell dönteni, ki legyen a miniszterelnök, egyszóval olyan döntések előtt állnak honatyáink, melyek következményeit még unokáink is érez­ni fogják. Ha úgy tetszik, a reform útját kövezhe­tik ezek a törvények: a pluralizmusnak, a ■kiteljesedő állampolgári cselekvés-szabad­ságnak biztosíthatnak teret. És persze dön­tenek arról is a képviselők, hogy mire költsük közpénzeinket, meddig jussunk el, melyik úton, milyen nagy és gyors léptek­kel a történelem belátható távlatában? Hogy állampolgárként miért szorongok? Hát csak azért, mert tudom, milyen hal­latlan nagy felelősség van letéve képvise­lőink kezébe. Dehát azoknak a lelkiisme­retére van bízva sorsunk, akiket mi vá­lasztottunk, mi hát a baj? — kérdezhetné bárki. Elmondom. Az útkeresés viharos korszakát éljük. Ami tegnap kőbevésett szentírás volt, ma megmosolygott anakro­nizmus. Aki tegnapelőtt még zászlóvivője volt egy progresszív irányzatnak, ma meg­haladott, keseredett politikusként értet­lenkedik a közeli utókor — jelenkor — hálátlanságáról. A sorsomat — közös nem­zeti sorsunkat — olyanok kezébe tenném hát szívem szerint, akik a ma közgondol­kodásának hullámhosszán képesek politi­zálni, érvelni, vitatkozni és amikor nyug­vópontra jutottak, lelkiismeretük szerint dönteni. De hát a ma képviselőit három esztendővel ezelőtt választottuk... Jó, tudom, sehol a világon nincs olyan parlament, ahol a perc politikájához vá­lasztják a döntéshozókat. És mégis: felírom magamnak egy pa­pírlapra a Szolnok megyei képviselőket. Tizennégyen vannak, amikor csoportülés- re összegyűlnek, igazi családdá képesek ol­dódni. Nevük mellé most odaírom a fog­lalkozást, az ágazatot is ahol dolgoznak. Nos, kiderül, hogy tulajdonképpen három területet képviselnek: az ipart, az egész­ségügyet és a tanácsi apparátust. A tizén­él képviselő között három orvost talá­lunk, ennek alapján azt hihetnénk, Szol­nok megye akár egészségügyi nagyhata­lom. Nem az: kevesebb képviselőt állíta­nak orvosokból azok a megyék, melyek egyetemmel, nemzetközileg elismert kuta­tóhelyekkel és az egészségügy szellemi bázisával rendelkeznek. Az iparban tevé­kenykedők legtöbbje magas tisztséget be­töltő vezető: igazgató, vezérigazgató-he­lyettes, párttitkár, szövetkezeti elnök, de a tanácsot is elnöki szinten képviselik. Miközben böngészem a névsort, egy percre sem tudok szabadulni attól a gon­dolattól, hogy egy agrárjellegű megyében egyetlen szenátora nincs a mezőgazdaság­nak! Az igazsághoz tartozik, hogy volt, ám a tsz-elnök időközben a megyei tanács el­nökhelyettese lett, de emberségét dicséri, hogy ebben a minőségében sem feledke­zik meg róla, kiknek a voksai juttatták az Országházba. így hát a termelőszövetke­zetek, állami gazdaságok tényleges hon­atyai képviselet nélkül maradtak. De va­jon ki a parlamenti szószólója megyénk­ből a pedagógusoknak, művészeknek, nép­művelőknek, kereskedőknek, a szolgáltató iparban dolgozóknak? Szolnok megye ar­ról is nevezetes, hogy számos egyenruhás intézménynek biztosít állomáshelyet: ki képviseli a katonákat, a KISZ-korú fiata­lokat, vagy a nyugdíjasokat? Ki képvisel engem, hiszen szavazatommal Csűri Péter szajoli gyógyszerész kisebbségben maradt és nem lett képviselő? Jó, a párttagok számát illetően elérjük a 75 százalékos parlamenti átlagot, dehát kin kellene most számon kérni a mégis meglévő egyéb aránytalanságot? Emlék­szem, a választások előtt a falakon meg­jelentek az annyiszor megmosolygott, sztereotip plakátok; „Szavazz a népfront jelöltjeire!” Aztán már csak az volt hát­ra, hogy elandalodjunk a demokrácia oly széles perspektíváján, amely még azt is lehetővé teszi, hogy akár két jelölt között is választhatunk. S miközben elzsongított bennünket a ránk szakadt állampolgári döntésjog, soha nem vettük számba, hogy így együtt kik is lesznek majd szószólóink az ország legmagasabb fórumán? Bíztunk azokban, akik a jelöltet állították, és nem láttunk tovább — akkor, ott a szavazólap­pal a kezünkben — az urnánál, ami elé léptünk. Meg sem fordult a fejünkben, hogy talán mások sem számoltak azzal, hogy fehér foltok — méghozzá mekkora fehér foltok! — lesznek a parlamenti ér­dekképviseleten, amekkorák ma vannak. Persze, ezen ma már kár meditálni, hi­szen három évvel vagyunk a választások után és kevés híján kettővel az újabb vá­lasztások előtt. Az sem teljesen igaz így, hogy egy parlamenti delegátus elkötele­zettségét a foglalkozása határozza meg egyedül, hiszen a társadalmi viták során, no meg a képviselői fogadó órákon üzen­hetünk velük a tornyos házba. Elmondhat­juk képviselőinknek mit szeretnénk elér­ni, hogy lenne jobb, s ahhoz, hogy eljus­sunk célunkhoz, milyen utat látunk jár­hatónak. Most már csak abban kell bíznunk, hogy képviselőink ezeket az üzeneteket át is adják. És lám, eljött az az idő, amikor megbizonyosodhatunk erről is. A televízió jóvoltából bármelyik állampolgár szinte beülhet a faragott széksorokba, de nincs titok és elrejteni való a sajtó képviselői előtt sem, akik élnek is azzal a lehetőség­gel, hogy a történések közvetlen közelé­be férkőzhetnek, így hát a képviselői munka — ha úgy tetszik — kirakatban zajlik. És ez a nyilvánosság lehet a garan­ciája annak, hogy az elkövetkezendő vá­lasztásokon azokat küldjük majd az Or­szágházba, akikre valóban szükségünk van. Jásztelek, Alattyán Külön kasszán, harag nélkül A falugyűlésen mindig akadt egy-egy renitens felszóla­ló, aki sérelmezte az összevonást, de a meghívott megyei vendégek előtt nem kellett szégyenkeznie a vezetőknek, mert a dolgok azért mégis jól álltak. A hangok csak néhány éve erősödtek meg, a tavalyi falugyűlésen már konkrétan felvetődött a gondolat, idén tavasszal pedig a községi fórum egyöntetűen el is határozta a különválást. A falugyűlést megelőző időkben csúcsosodtak az indulatok Jásztelken, moz­gásban volt az egész falu. A csokorba szedett évtizedes sé^ relmek beárnyékolták az együttélés felhőtlen éveit is, pe­dig ahogy a kedélyek lecsillapodtak világossá vált, hogy ko­rántsem járt olyan rosszul a házassággal Jásztelek. A formát ugyan megadták Az önállóság elvesztéséért a falu Daloesa Mártonnét, az akkori megbízott tanácsel­nököt hibáztatja. Egy falu­gyűlésen nyilvánosan meg is vádolták, hogy „eladta” a falut. A nyugdíjas tanítónő, volt igazgatóhelyettes, azóta hátat fordított a világnak, emberkerülő lett. — Hónapokig nem volt tanácselnök a faluban — emlékszik vissza Daloesa Mártonné —, és engem kér­tek meg, hogy vállaljam el ideiglenesen, úgyis hama­rosan megszűnik itt a ta­nács. Tanítottam és napon­ként három órát töltöttem a tanácsházán, a nyáron pedig kórházban voltam. A no­vemberi falugyűlésen, meg a decemberi tanácsülésen, más napirendi pontok mel­lett, én terjesztettem elő az egyesülést. Nem volt ellen- vélemény. Simán ment min­den. Még az előterjesztést sem én készítettem, csak a felolvasás volt a feladatom. A legutóbbi falugyűlésen töredelmesen vallották meg néhányan, hogy szégyellik magukat, mert akkor nyúj­tották a kezüket, de most már könnyébb érvelni a sa­ját érdekek mellett. ’76 őszén a formát ugyan megadták a demokráciának, de kész té­nyek előtt álltak a helyi vezetők, nem volt választási Tény, hogy az elmúlt 40 évben nem fejlődött annyit Jásztelek, mint társközség korában. Óvoda, gyógyszer- tár, ABC, étterem, szolgála­ti lakások épültek, színvo­nalas művelődési házat ala­kítottak ki, s csaknem telje­sen megoldották a vezetékes vízellátást, bővült a burkolt utak, járdák hossza, a lete­lepedés segítésére közműve­sített telkeket osztottak. Mi kell még nekik, kérdezi méltatlankodva az alattyáni vendéglőben iszogató társa­ság? Harag nincs, teszik hozzá, de ne felejtsék, hogy Alattyán nélkül nem mász­tak volna ki az elmaradott­ságból. Sőt, ők úgy látják, lehetőségük. Központilag ki­dolgozott településfejlesztési koncepció alapján az össze­vonásra kijelölt települések testületéi sorra szavazták meg az egyesüléseket. Így volt ez először Jászalsó- szentgyörgy, Jánoshida és Jászboldogháza esetében is, ahol hosszabb huzavona után végül is a felsőbb szer­vek bizonytalanságába bele­kapaszkodva tudták a köz­ségek megőrizni önállóságu­kat. Alattyán és Jásztelek ösz- szevonásáról azonban nem voltak kételyek és ennek le­bonyolítását konkrét fel­adatként kapta a Jászberé­nyi Járási Hivatal is. Nem kértek tőlük véleményt, csak meg kellett valósítani egy országosan jónak ítélt koncepciót. — A központi elképzelés egyébként valóban nem volt rossz — mondja dr. Moso- nyi Sándor, a hivatal akko­ri elnökhelyettese. — A szétaprózott anyagi és szel­lemi erők koncentrálása va­lóban az ellátás magasabb színvonalát, hatékonyabb gazdasági, politikai munkát ígérte. Az más kérdés, hogy mely településeknél lett vol­na az összevonás kívánatos, de Jászteleknek hasznára vált a közös tanács. Alattyán húzta a rövideb- bet a közös évek alatt. A jásztelki bisztróban és az ABC-ben éppen ellenke­zőleg látják: hiszen éppen azért válnak, mert a szék­hely községbe aránytalanul több pénz jutott, pedig csak­nem egyforma a két telepü­lés. És sorolják, hogy ott óvoda, posta, takarékszö­vetkezet, ABC, varroda, benzinkút, két szolgálati la­kás épült, bővítették az is­kolát. megvásárolták a Ge­ese Árpád hagyatékot, és még akkor út, járda, víz... harag nincs, teszik hozzá ők is, de jobb lesz külön kasz- szán. Hogy valóban jobb lesz-e azt a jövő mondja meg, de hogy a válás kimondatott, az már bizonyos. — Itt a rendelet — teszi az asztalra a közlönyt Ivan- csics Ferencné kirendeltség­vezető — törhetjük a fejün­ket, hogyan áll össze az ap­parátus. Itt ketten vagyunk, hárman átjönnek Alattyán- ból, a vb-titkári állást meg­hirdettük, elnököt választa­nak a tanácstagok, vagy megbízunk valakit a válasz­tásig, az apparátusba kell még egy ügyintéző és a ga- meszhoz három. Sok dolga van Kisbakonyi Zoltánná elöljárónak is, hogy kialakuljanak a januá­ri munkakezdés feltételei. A könyvtárat a napokban köl­töztetik át a művelődési házba, és azután pénzma­radványból megkezdődhet a régi tanácsháza át-(vissza) alakítása. Néhány hónapig így is a házasságkötő terem­ben zsúfolódnak össze. A megnövekedett bérköltségek miatt elmarad a tornaterem építése, és évekig alig jut pénz az utak, járdák fenn­tartására, közérdekű beje­lentések teljesítésére. Nagy volt a lelkesedés tavasszal, mondja, de ezután kell csak igazán összefognia a falu­nak, hogy valóban meg tud­jon állni a saját lábán. Elválnak békében Alattyánban azért mégis kevesebb problémával jár a különválás. A közöt tanács elnökének, Kiss Károlynak is kevesebb lesz a gondja, bár vállalta, vitte is becsü­lettel két falu terhét. — Arra törekedtem — hogy ne érezzék a szomszéd­ban mostohagyereknek ma­gukat, mégis neheztelnek rám. Jásztelken azért, mert „haza húz a szívem”, itthon pedig, mert „jobban szeret­tem” a szomszéd falut. Kü­lönösen vigyáztam a közös pénz arányos szétosztására. A központi támogatásokkal azonban ezt nem tehettem, mert azokat címkézték egy- egy feladathoz. Végül is el­válunk békében, de a kap­csolat nem szakad meg, mert összeköt a téesz, közös ügy­intézője lesz az építésügy­nek és még más igazgatási feladatoknak is. Meg azután szomszédos falu marad to­vábbra is Jásztelek és Alaty- tyán. Lukácsi Pál Harag nincs, de... Kancsalgondozó Múlt év májusától üzemel Szolnokon, a Rendelőintézetben a Kancsalgondozó. A korszerűen felszerelt rendelőben naponta huszonöt-harminc gyereket tudnak megvizsgálni. A rende­lést két orvosnő — dr. Fazekas Zsuzsa és dr. Paxy Klára — valamint négy szemész szakasszisztens látja el. Felvételeink dr. Fazekas Zsuzsa rendelésén készültek (Nagy Zsolt felvételei)

Next

/
Thumbnails
Contents