Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)
1988-10-06 / 239. szám
6 SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 1988. OKTÓBER 6. Gyászhírek — köszönetnyilvánítások Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett feleségem és édesanyánk, CSEH JANOSNÉ szül. Abonyi Katalin szeptember 19-én 78 éves korában elhunyt. Temetése október 7-én 15.30 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló család, Szolnok. Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és szerették, hogy FEKETE ISTVÁN életének 55. évében tragikus hirtelenséggel elhunyt. Temetése október 7-én 11 órakor lesz a szolnoki Munkásőr úti temetőben. Gyászoló felesége, édesanyja, fia és annak családja, valamint az ÉRDÉRT Vállalat. Köszönetünket fejezzük ki a rokonoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik édesanyám, nagymamánk, dédnagymamánk, ÖZV. ID. PICZMANN ANTALNÉ temetésén megjelentek, sírjára virágot hoztak. Gyászoló család, Szandaszőlős. Köszönetét mondunk a rokonoknak, volt munkatársaknak, jó barátoknak, ismerősöknek, szomszédoknak, akik szeretett férjem és édesapánk, NAGY VILMOS temetésén megjelentek, utolsó útjára elkísérték, sírjára koszorút, virágot hoztak és együttérzésükkel nagy bánatunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és lánya, Öcsöd. Köszönetünket fejezzük ki mindazoknak, akik szeretett édesanyám, ÖZV. BARKÖ AMBRUSNÉ temetésén részt vettek, virágaikkal, részvétnyilvánításukkal szóban és írásban gyászunkat enyhíteni igyekeztek. Dr. Balázsné dr. Barkó Ilona és családja, Szc- levény. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, jó szomszédoknak, a Teleki Blanka Gimnázium tantestületének, a gyakorló óvoda dolgozóinak, akÜCID. NAGY SÁNDOR temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége és családja, Tiszaföldvár, Mezőtúr. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazon rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, szomszédoknak, az SZMT elnöksége és apparátusa képviselőinek, akik szeretett édesanyánkat, ÖZV. FARKAS SANDORNÉT szül. Nagypál Vilmát utolsó útjára elkísérték, részvétükkel és virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyermekei és azok családja. Hálás szívvel mondunk köszönetét a rokonoknak, ismerősöknek, munkatársaknak, a drága jó szomszédoknak, akik felejthetetlen édesanyánk, testvérünk, mamánk, dédike, ÖZV. VARGA FERENCNÉ szül. Tóth Anna temetésén részt vettek, sírjára koszorút, virágot helyeztek, részvétnyilvánításukkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Ti- szasüly. Köszönetét mondunk a SZOLNOKTERV dolgozóinak, a rokonoknak, barátoknak, szomszédoknak, ismerősöknek, akik CSAJTAI ZOLTÁN temetésén részt vettek, koszorúikkal, virágaikkal mély részvétükkel fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család, Szolnok. Hálás szívvel mondunk köszönetét mindazoknak a rokonoknak, barátoknak, munkatársaknak, szomszédoknak és ismerősöknek, akik TÓTH LÁSZLÓ temetésén részt vettek és koszorúikkal, virágaikkal mély fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló család. Jászberény. Hálás szívvel mondok köszönetét a rokonoknak, a szomszédoknak, mindazoknak, akik felejthetetlen férjem, DUDÁS JANOS temetésén részt vettek, virágaikkal, koszorúikkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Gyászoló felesége, gyermekei, unokái, Szele- vény. EXPRESSZ négyéves társasházi lakás 20 ezer forint/m2 garázzsal eladó. ,,70 m2-es” jeligére a kiadóba. (19515) Tószeg, Damjanich út 7. szám alatti családi ház. két szoba, fürdőszoba, alsóépület plusz garázs eladó. Érdeklődni lehet: hétköznap és vasárnap egész nap a fenti címen. (19094) _______ k étszobás, étkezős lakás eladó 1989. év végi beköltözéssel Szolnok, Rigó J. u. 9. (19500)________ E GY + 2 félszobás lakás 1989. év végi beköltözéssel eladó. Szolnok, József Attila u. 25. IV/26. Ugyanott Rét utcai panelgarázs azonnal eladó. (19499) SIMSON Schwalbe újszerű állapotban eladó. Szolnok, Martinovics u. 16. (19511) CARBOROBOT széntüzelésű automata kazán 35 000 cal. gázosítás miatt eladó. Fóliaházak fűtésére is alkalmas. Érdeklődni: 17 órától Tátraházi, Szandaszőlős, Hordó u. 3. napközben a 18-611-es telefonon. (19171)__________ K ÉT garázs eladó Szolnok, Gerle u. 3—5. Érdeklődni: Szolnok, Gerle u. 3—5. 11/17. és 11/18. alatt. (19471) ,_____ J Ö állapotú, 4 éves műszakival, IZ-s Trabant eladó vagy cserélhető ráfizetéssel. Tószeg, Dobó K. u. 35/a. Darida. (19441)_________________ Holt-Tisza-parton hobbitelek eladó vízparthoz közel. Irányár: 800 Ft/ négyszögöl. Levélcím : Bartucz István, Szolnok, Szabadság u. 4. (19354) INGATLAN HAROMSZOBAS, gázfűtéses, pincega- rázsos családi ház eladó. Szolnok, Vajda u. 40 (18921) KÉTSZOBÁS -I- étkezős, központi fű- téses családi ház eladó Tószeg, Hámán K. u. 28/a. Szolnoki 2,5 szobás, OTP-s lakáscsere is lehet- séges. (19058) _______ L eválasztható kis házat vennénk vagy a Vegyi- lakótelep melletti 200 négyszögöl hobbitelkünket cserélnénk. „Nem túl igényes” jeligére a kiadóba. (19180) TISZAJENÖN, Arany János u. 11. számú 600 négyszögöl szőlő sürgősen eladó. Érdeklődni a helyszínen hétvégén vagy Szolnok, Koszorú u. 27. -(19129) HAROMSZOBAS, összkomfortos, kertes családi ház sürgősen eladó. Irányár : 750 ezer Ft. Érdeklődni : Karcag 226-os telefonon munkanapokon Ber- náthné és 17 óra után a helyszínen. (19126)________________ K ÉTSZOBÁS, komfort nélküli kertes családi ház, jószágtartásra alkalmas, 524 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: tJjszász, Orgona u. 16. naponta 8-tól 16 óráig. (19375) , ELADÖ Szolnok, Batsányi u. 43. alatti kétszobás, kertes családi ház. Érdeklődni lehet: Csokonai u. 24. alatt. (19221)_________________ Árverésre kerül! Szolnok, Batsányi u. 43. számú ingatlan 1988. október 13-án 10 órakor Megyei Bíróság, Szolnok, Kossuth út 1. 11/81. ajtó. (19220) _________ E LADÓ új nagy családi ház nagy telekkel, ipari áram, gáz bevezetve. Szolnok, Eper u. 48. alatt. Érdeklődni: szombat, vasárnap. (19215) ________________ J ÁSZTELEK, Baj- csy-Zsilinszky u. 5. alatt családi ház eladó. Víz, villanj van. Érdeklődni lehet: Kelemen István, Landler Jenő U. 5. (19373) ÉPÍTÉSI telek eladó Jászberényben. Érdeklődni: Alkotmány u. 77. Boros. (19372) _______ 900 m2 telek eladó. Érdeklődni: Török- szentmiklós. Mátyás király u. 7. ugyanitt debreceni pergők minden szín- ben kaphatók. (19353) HÁZ eladó Tö-rök- szentmiklós, Baitthy*- ány u. 27. (19423) SZOLNOKON lehetőleg azonnali beköltözéssel családi házat vennék, főleg szandaszőlősit. Ajánlatokat: ,,Kb. 100 m2” jeligére a kiadóba kérem. (19128) KARVAG, Varró u. 21/c. földszint 4. alatt kétszobás, étkezős, főzőfülkés OTP-öröklakás eladó. Érdeklődni: 17 óra után. (19200) KÉTSZOBÁS, központi fűtéses családi ház eladó. iFegy vernek, Orgona u. 3. Érdeklőd- ni: egész nap. (15242) JÁSZAPÁTI központjában, Kossuth Lajos u. 16. alatt építési telek eladó. Érdeklődni lehet: Jászapáti, Városkert u. 1. alatt. (19246) ________________ T ÖRÖKSZENTMIK- LÓS, Vörös Hadsereg u. 42. alatt telek kis melléképülettel eladó. (19352) REGGEL u. 18. alatti ház 265 négyszögöl telekkel eladó. Érdeklődni lehet: Kisari Jánosné, Karcag, Kisújszállási u. 1. szombat, vasárnap a délelőtti órákban._(19358)____ K ÖÜT mellett új ház nagy kerttel, kertészkedésre, gazdálkodásra alkalmas, Jászfelsőszent- györgyön eladó. Érdeklődni: Jászberény, Ebhát u. 14. (19376)_________________ K ÉTSZOBÁS, ebéd- lős öröklakás eladó. Jászberény, Pesti u. 13. II/8. (19436) KISÜJSZALLAS, Vásár utca 27. számú ingatlan eladó. Érdeklődni: helyszínen a vadásztársaságnál. (1887) ÜJ 80 m2-es társasházi lakás kp. OTP-átvállalással eladó. Érdeklődni: a helyszínen, Szolnok, Jókai u. 1. 18 óra uirán, Mihályi. (19398) ELADÓ 120 m2-es, központi fűtéses, alápincézett ház garázzsal. Másfél szobás tanácsi lakást beszámítunk. Tószeg, Munkásőr út 15. Érdeklődni: munkanapokon 16—18 óráig. (18745) Felújításra szoruló, idén gázosított, 70 m--es, 2 szobás, kertes házrész kp.- ért eladó Szolnokon, József Attila úton 1 gépkocsibej áróval. Érdeklődni lehet: Szolnok, Barta István u. 16. II 7. szám alatt 17.30 óra után munkanapokon és szombaton (18973) GARÁZS eladó a Vörös Csillag út 14. alatt és 60 literes Lehel hűtőszekrény. Érdeklődni: Szolnokon a Pelikán előtti hamburgeresben. (18990) SZOLNOK, Kassai if. 30. III 11. alatti kétszobás, telefonos öröklakás eladó vagy gázos családi házra cse- rélhetö. (19473) HAROMSZOBAS, összkomfortos családi ház 1556 m2 telekkel eladó Tiszafüred, Tisza u. 1. Érdeklődni: a 11-741- es telefonon. (19465) KÉTSZOBÁS családi ház beköltözhetően, ipari árammal, másfél hold földdel eladó. Érdeklődni: Alattyán, Lenin út 24. alatt. (19371) SZOLNOKIAK, figyelem! Gazdálkodásra, pihenésre kiválóan alkalmas régi parasztház Üj- szász belterületén (Deák Ferenc u. 45.) 1972 m2-es telekkel sürgősen eladó. Villany a házban, gáz, víz az utcában. Irányár: 400 ezer forint. Cím: Kocsis József, 1143 Budapest, Népstadion u. 53. Telefon: Budapest 641-178. (17749) HAROMSZOBAS, összkomfortos családi ház sürgősen eladó. Karcag, Halom út 5. (19199) TISZAFÖLDVÄRON, a Bátorszőlő I. út 9. szám alatt egy hold szőlő betegség miatt eladó. Érdeklődni: Baross krt. 36. (19180) ___________ E GYSZOBÁS, összkomfortos családi ház eladó. Rákó- czifalva. Arany J. út 40. (19125) KÉT és fél szobás, összkomfortos, kertes családi ház eladó. Jászberény, Reiner Károly u. 28. (19076) KENDERES, Zrínyi út 23. alatti 70 m2- es ház eladó, vagy Kisújszálláson levő kisebbre cserélhető. Érdeklődni: Kisújszállás, 133 telefo- non, Tóthné. (19176) SÜRGŐSEN eladó 31 m2-es lakás kp. -f OTP-átvállalással. Érdeklődni hétköznap 18 órától, hétvégén 15 órától, Szolnok, Keskeny J. u. 2. III/80. (19343) MÁTRÁBAN kis családi ház 150 négyszögöles telekkel sürgősen eladó. Érdeklődni: Gubola Sándorné, 3065 Mát- rakeresztes, Tóthegyes u. 32. (12795) SZOLNOK. Keskeny J. u. 2. I. emeleti, 47 m2-es 1,5 szobás lakás eladó kp. OTP-átvállalással 1989. őszi kiköltözéssel. Érdeklődni : I. emelet 47. hétfőtől csütörtökig 17 — 19 óráig. (19338) Tö RÖKSZEN I MIK - LÓSON, a Fáy lakótelepen új és használt lakások beköltözhetően, kedvező hitelfeltételekkel eladók. Érdeklődni lehet: az OTP törökszentmiklósi fiókjánál. (19399) Zöldövezetben belvároshoz közeli társasházban 80 m2-es 3 szoba, étkezős lakás garázzsal eladó. „Nagy udvar” jeligére a kiadóba. (19389) ELADÓ Karcagon az I. számú Tég- láskortben 29 sor gyümölcsös és ugyanott 16 sor sima szántó. Érdeklődni: Karcag, Lehel u. 2., szombat, vasárnap egész nap, hétköznap 17 óra után. (19169) CSENDES, szép környezetben 54 m2- es kétszobás, gázos, tehermentes társasházi lakás garázs- zsal eladó. Érdeklődni Szoinok, Bányai K. u. 2. II/9. (19224) ________________ G ARZONHAZBAN 31 m2-es lakás eladó. „Keskeny J. 2.” jeligére a kiadóba. (19282)___ B EREKFÜRDŐN 2,5 szobás lakás gépkocsitárolóval eladó. Érdeklődni lehet: az OTP karcagi fiókjánál. (19398)___ J ÁSZBERÉNY. Kossuth u. 65. alatti kis ház érvényes építési engedéllyel eladó. Érdeklődni: Thököly u. 16. Telefon: 12-053, 17 óra után. (18728) ÜJERDÖBEN tanya eladó 2431 m2 területtel + melléképülettel. Érdeklődni lehet: Jászberény, Akácfa u. 3. (18958) JÁSZBERÉNY, Tő- tevény 283. alatt tanya l hold területtel eladó. Villany, víz van. Ugyanott egy nagy gépi hajtású kukoricamorzsoló eladó. Érdeklődni: 281. szám alatt Baranyi Béla. (18903) GÉPJÁRMŰ UE—28-as kistraktor új és használt főtengelyek, hengerfejek, dadázsde- rék, hajtóműház és egyéb alkatrészek eladók. Érdeklődni: 15 óra után, Kenderes. Petőfi út 3. (19203)_________________ ADAGOLÓHIBAS MTZ 45-ös, 5 tonnás billenős pótkocsi, K 442—es bálázó eladó. Fábián István, Kunhegyes, Gyepszél út 33. (19205) ________________ U Z írsz. 1500-as Lada eladó. Jászberény, Négyszállás 116. (19236)___________ DELTA segédmotorkerékpár eladó. Kisújszállás, Lenin út 3. (19199)_______ Z V frsz. 126-os Polski Fiat eladó. Pusztamonostor, Kos- suth út 31. (19171) UR-es fehér Trabant 20 ezer Ft-ért eladó. 19 hónapos kuvasz szuka, győztes szülők leszármazottja tenyésztésre vagy házőrzésre eladó. Jászkisér. Vörös Hadsereg u. 57. alatt. (19462) PK frsz. 105-ös Skoda eladó. Kunszent- márton, Széchenyi u. 38. (18607)_________ J Ó állapotban levő 1 tonnás platós UAZ szabadkézből eladó. Montvai János, Jászberény. Kókai László u. 19. Érdeklődni lehet: 15 óra után. (18984) SKODA TŐIT Triss műszakival eladó. .Jászberény, Kórház u. 21. (18909)________ K EVESET használt KY-os frsz. Trabant eladó. Szolnok Mátyás kir. u. 18. fsz. 3. Érdeklődni lehet.: 16 órától. (19219)______________ P B frsz., 1989. szeptemberig műszaki vizsgázott 1500-as Polski Fiat eladó 53 ezer Ft-ért. Érdeklődni lehet: szombat és vasárnap Szandaszőlős, Krú- dy Gy. út 33. (19218) M B 1000-os S k oda j ó állapotban eladó egyben vagy bontva. Érdeklődni lehet: Alattyán, Petőfi u. 2. 17 óra után. (19377) MOSZKVICS 412-es műszaki nélkül eladó. Érdeklődni le* hét: szombat, vasárnap, Karlag, Tilalmas, Bárándi István. (19360) PG frsz. Skoda 105 személygépkocsi eladó. Érdeklődni lehet: Jászberény, Fenyő u. 10. Telefon: 12-877. (19303) ZS rendszámú Trabant, friss nűszaki- val eladó. Kisújszállás, Sallai u. 38. Érdeklődni: este 18 óra után. (19200) NÉGY és fél éves, jó állapotban levő Zastava extrákkal eladó. Érdeklődni: Karcag, Madaras! u. 50. (19263) ___________ M 461-es terepjáró Aró eladó. Kisújszállás. Malom u. 81. (19325) JÓ állapotban levő 1200-as Lada Combi eladó. Jászberény, Alkotmány u. 40. (19234)_______________ ZART Zuk és 850-es Fiat eladó. Jászberény, Csatorna u. 8. (19238) FIXPLATÓS IFA- szerelvény érvényes műszakival eladó. Érdeklődni: Tiszabura. Vörös Hadse- reg u. 2. (19466) 1500-as Lada, 10 éves, friss műszakival, teljesen felújított, piros karosz- szériával, üzembiztos állapotban eladó. Érdeklődni: Cibakháza, Öregszőlő 173. alatt este 17 óra után, hétvégén egész nap. Kiszel. (19214) HÁROMÉVES Wartburg Tourist megkímélt állapotban eladó. Szentlőrincká- ta, Kossuth Lajos u. 71. (19196) ________ 25 0/1 MZ újszerű állapotban 9000 km- rel és 1500-as Lada bontott alkatrészek eladók. Jászfény- szaru, Eötvös u. 4. (19192)____________ K ILENCÉVES, fehér színű fl200-as Lada friss műszakival eladó. Jászberény, Madách u. 1. 1/3. (19237) Közületek, magánosok FIGYELEM! A Debreceni üvegipari Kisszövetkezet továbbra is folytatja húzott és hengerelt síküvegek nagybani árusítását. Bő választékkal állunk T. megrendelőink rendelkezésére az alábbi üzleteinkben. Arany János u. 1. sz. tel: 11-693 Gyergyó u. 2—8. sz. / tel: 15-521 Sebes u. 10. sz. tel: 10-190 Derecske, Tanácsköztársaság u. 95. sz. tel: 9. Budapesti szövetkezet tiszaörsi üzemébe (Tiszaörs, Kossuth L. u. 2.) azonnal felvesz női szabókat és női felsőruházati termékek gyártásában jártas varrónőket. — Jelentkezés: Rapcsák Lászlóné üzemvezetőnél. (19396) díjmentesen küldök. Vallskó, Gyöngyös. gázkarburAtör, olasz, minden típusú gépkocsihoz javítókészülék eladó. Rusvai Pál. Tisza- kécske, Déryné u. 10. Telefon: (76)41- 151. (19018) PÓNICSIKÓ és fekete dogkölykök eladók. Simon László, Gyöngyöshalász, Atkári út 32/1. (19044) Kétfőzőkorongos gáztűzhely, kombinálható babakocsi racsnis csőmetsző i/>”— l colig (minden új) eladó. Tiszaföldvár, Ókincsem főút 26. (19250) _______ E LADÓ 20 db anyajuh. Érdeklődni lehet: Karcag, Akácos út 67. (18998)______ T örzskönyvezett pulikutyák eladók. Jászjákóhalma, Fő út 80. (19229)_______ O RION Hi-Fi sztereó videómagnó, új, vámkezelt, audió- bub lehetőséggel eladó. Érdeklődni: 17- 466-os telefonon napközben. (19275) HŰTŐLÁDA 410 literes, állványos fúrógép, háromfázisú, kompresszor, 200-as gyalugép, 140-es satu mind új) eladó. Tiszaföldvár, Bacsó B. Út__14/b. (19249) E LADÓ hévízi pb- fü rdőszoba-vizmele- gítő 22 kg-os gázpalackkal; vegyestü- zelésű kazán Szolnok, Munkásőr u. 46. (19140) VÁSÁROLOK készpénzért régi órákat, vitrintárgyakat, bútort, festményt és egyéb hagyatékot. Levélcím: Kecskemét, Széchenyi krt. 7/a. (19130) __________ K ONVEX széntüzelésű kályha és olajoshordók eladók. Szolnok, Szegfű u. 19. (194921___________ E GYÉB KIADÓ Szolnokon a Csanádi krt.-on két szoba, étkezős, összkomfortos lakás teljes berendezéssel, hosszabb időre kö- zületnek is. Telefon: Kunhegyes 201, esti órákban. (19383) VARRÓNŐKET al-» kalmazunk ipari gépekkel (varrógép, Interlock) „Azonnali munkakezdés” jeligére a kiadóba. (2440)______ _______ G ARÁZS kiadó hosszabb időre a „Rét és Kassai ÚA sarkán” jeligére a kiadóba__((19164)___ K ÉTSZOBÁS, összkomfortos, udvari lakás üresen októbertől kiadó. Érdeklődni : 17 óra után, Szandaszőlős, Körte u. 56. (19159) HATÓRÁS állásrt. vállalnék, mindenféle megoldás érdekel. „Megbízható férfi” jeligére a jászberényi szer- kesztőségbe. (19374) REDŐNY, reluxa, valamint felújításuk 20 százalékos árengedménnyel. Tele- fon: 76/29-186. (12083) Szoba-konyhás lakás kiadó házaspárnak, akik nem italoznak és nincs gyerek. Szolnok, Rózsa út 12., özv. Molnár Jánosné. (18997) Dolgozókat alkalmazunk Bútorasztalos szakmunkásokat keres sorozatgyártáshoz szolnoki telephelyen működő Bélmegyeri Ojbarázda Mg. Termelő- szövetkezet főágazata. Jelentkezni: Szolnok. Fúrj út 15/a. Magyar László. (19446) KOLLÉGIUMA (SZOLNOK, (MÁRTÍROK ÜTJA 12—14. Telefon: 11-379) felvételre keres szakmával rendelkező fűtőket. Jelentkezés a gondnoknál. (19231) JÁSZ-NAGYKUN VENDÉGLÁTÓ VÁLLALAT, GYERMEK- ÉS MUNKAHELYI ÉTKEZTETÉSI LEANYVALLALAT felvételre keres konyhalányokat és éjjeli- ört. Jelentkezés a vállalat munkaügyi osztályán, Szolnok, Kossuth téri Irodaház (II. emelet). Telefon: 17-137. (1897S) ADÁSVÉTEL KÉT 6 hl-es boroshordó olcsón eladó. Törökszentmiklós, Esze Tamás út 7. (18877)________________ S zőlöoltványok, lu- gasszölők őszi telepítésre. Árjegyzőket Munka mellett is végezhető alkalmi könyvterjesztésre munkaerőt keresek. Nyugdíjasok, diákok, gyesen levők is jelentkezhetnek. Foglalkozást kérem feltüntetni. Cím: Székesfehérvár, Pf. 156. 8000. (19434) A KERESKEDELMI ÉS VEN- DÉG LATÖIPARI FŐISKOLA AZ SZMT VASIPARI VÁLLALAT ALKATRÉSZGYÁRTÓ ÜZEME felvételre keres esztergályos szakmunkást, középiskolai végzettségű, gyakorlattal rendelkező raktárost. Jelentkezés: SZMT Vasipari Vállalat alkatrészgyártó üzeme, Szolnok, Hunyadi u. 4. (18897) Martfű Igazgatósága pályázatot hirdet A SZOLNOK MEGYEI VIZ- ES CSATORNAMŰ VÁLLALAT SZOLNOKI VÁROSI IGAZGATÓSÁGA K 162-es autódaru kezelésére illetve vezetésére gépkezelőt vesz fel. Jelentkezni lehet: Szolnok, Verseghy út 2/3, Mészáros Pál üzemigazgatú- helyettesnél. (18892) ügyvezető igazgatói munkakör betöltésére A jelentkezés feltételei: — felsőfokú iskolai végzettség, — közgazdasági és kereskedelmi területen megfelelő jártasság, — legalább 5 éves vezetői gyakorlat. — lehetőleg 50 év alatti életkor. A pályázat tartalmazza: — a pályázó részletes önéletrajzát, — iskolai végzettségéről szóló oklevél másolatát, — eddigi tevékenységének ismertetését, — 3 hónapnál nem régebbi erkölcsi bizonyítványt. A pályázatban ismentetni kell a sörgyár gazda ságos üzemeltetésére vonatkozó elképzeléseit. A szükséges információt az igazgatóság elnöke megadja. Az igazgatóval szembeni elvárások: — a gyár termelőkapacitásának teljes mértékű kihasználása, — olyan termékszerkezet és kereskedelem kialakítása, hogy maximális nyereséget eredményezzen. Fizetés: az ide vonatkozó rendelkezések keretén belül, közös megegyezés alapján. Az ügyvezető igazgatói kinevezés 5 évre szól, ami eredményes működés esetén megismételhető. A pályázatot 1988. október 31-ig kell benyújtani az igazgatóság elnökéhez. Cím: NAGY FRIGYES, az igazgatóság elnöke Mesterszállás, Pf. 5. 5452. (18854) Vállalati számlavezetésben jártas dolgozót felveszünk. A Je* lentkezést ,.Üj bank” jeligére kérjük a kiadóba. (12583) A SZOLNOKI MEZŐGÉP VÁLLALAT KISOJSZÁLLÁSI GYÁREGYSÉGE felvételre keres: targoncavezetőket, esztergályost, szak- és betanított ív- és láng- hegesztő szakmunkásokat. Bérezés : teljesítménybér. Munkarend: kétmüszakos. Jelentkezés: személyesen a gyáregység személyzeti vezetőjénél. (18946) A JASZALSÓSZENTGYÖRGY1 VEGYESIPARI KISSZÖVETKEZET középnyomású vizsgával rendelkező kazánfűtőt (375-0s mozdonykazánhoz) azonnal felvesz. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezés a szövetkezet elnökénél. (18975) A SZOLNOKI FŐRÉSZ GYÁREGYSÉG (SZOLNOK, VÖRÖS HADSEREG U. 23.) felvételre keres középfokú szállítási vizsgával rendelkező szállításvezetőt, gépkarbantartó-javító technikust, erdészeti vagy faipart technikust. Lakást biztosítani nem tudunk. (18621)