Szolnok Megyei Néplap, 1988. október (39. évfolyam, 235-260. szám)

1988-10-05 / 238. szám

1988. OKTÓBER 5. SZOLNOK MEGYEI NÉPLAP 5 A tévé „ képernyője előtt Kufárkodás a kultúrával Befejeződött az olimpia, « nagy igazságtalanság lenne, egyetlen elismerő szó nélkül hagyni a történteket; amit és ahogyan a képernyőn láthat­tunk — hála televíziósaink igyekezetének és hozzáérté­sének. Sőt, kivételes érzé­kenységének, hogy például nem átallották akár meg is szegni a közvetítés kitervelt szabályai! és rendjét, ha ép­pen a mieink sikeréről kel­lett toeszáimolniok. Ilyenkor egyszerűen „felrúgták” a sza­bályokat. S igen jó érzékkel válogattak az esti összefog­lalókra is: igazán fontos mozzanatról nem is marad­tunk le, egyetlenről sem. És nemcsak a tartalomra ügyel­tek az itthoni stúdió olimpiai szerkesztőségében, ízlés és arány testesült meg abban, ahogyan egybefűzve elénk tá­lalták a kiemelt részleteket. Remek összhang uralkodott láthatóan a műhely munká­jában, s a meghívott szak­előadók 'kiegészítő magyará­zata is stílusosan illeszked­tek az egészbe, kitűnő segít­séget kaptunk az elért tel­jesítmények helyes értelme­zéséhez és helyén való érté­keléséhez. Mindez derekasan végzett, igazi férfimunka volt — méltó a mieink szöuli ötkarikás sikereihez. Hajnali párbeszéd A hét másik jelentős ese­ménye: megkezdődött a Bu­dapesti Művészeti Hetek, s a 'képernyőn három prog­ram is jelezte érkezését. Egyenes, élő adás szerda es­te a nyitányról, a kongresz- szusi központból, amikor is Haydn muzsikájában gyö­nyörködhettünk, A teremtés című oratórium hangzott el felemelő élőadásban. És két tévédrama premierje: csü­törtökön a kortárs szerző, a Romániában élő Méhes György munkájából született tévéfilmet, pénteken Eszter­gályos Károly filmjét sugá­rozta a televízió. Igényes vállalkozás mindkettő, főleg az Esztergályos Károlyé, aki Kosztolányi írásaiból maga írta filmjének forgatóköny­vét és maga is rendezte a Hajnali párbeszédet. Mintha csak önvallomást tett volna a képernyőn! Hisz miiképp Esti Koméiba Kosztolányi saját énjét képzelte és raj- aolta bele, most Esti törté­netének televíziós megfogal­mazásakor Esztergályos leg­személyesebb titkait tárja fel; emberi és művészi di­lemmáit fedi fel, akárcsak az író, aki túl járva élete fe­lén keresi fel újra „régi ba­rátját”, énjének másik felét, Esti Kornélt. Azt a másik embert, aki ott lakik mind­annyi urukban, legfeljebb nem mindig veszünk tudomást róda. De aki mindig ott van előttünk vagy mögöttünk, mellettünk vagy ellenünk, s a vele való találkozás való­jában szembenézés önma­gunkkal — a másik em ber tükrében. A szembenézés igénye sok­féle okból és sokféle módon támadhat fel az emberben. Ha művész például, akkor azt mérlegelendő, hogy var jón sikerül-e megmentenie magában a művész mellett az embert is, vagy épp for­dítva', ember voltával össze tudta-e egyeztetni művészi lényét. Egyáltalán az embe­ri kötelesség, akár egy csa­ládapáé is, megférhet-e, ösz- szeférhet-e a művészi ihlet felelősségévéi? Súlyos, nyug­talanító dilemmák, mert ahogy Kosztolányi is felteszi a kérdést: „Mit ér a költő ember nélkül és mit ér az ember költő nélkül?” Esztergályos filmjének őszintesége és ihletettsége abból fakad, hogy mintegy magának teszi fél ezeket a kérdéseket, mert ugyancsak túl jutott ő is az „életút” fe­lén, s a felvillantott törté­netekben keresi rájuk a vá­laszt. .Megéreztetvén vélünk, hogy mennyi veszély leselke­dik a művészemberre a min­dennapok sorában, s mennyi erő munkálkodik, hogy meg­ölje a művészt az emberben. Vajon sikerülhette és hogyan 'megőrizni mindkettő méltó­ságát együttesen? Kérdésre újabb kérdés. Gyötrelmes vallomás tehát ez a film, s egyben hitvallás a művé­szet jogai mellett. Itt nem a részletek beszélnek, hanem az egész szólal meg — fáj­dalmasan, de nem remény­telenül. Mindez olyan, mint-, ha csupán valamiféle álmot látnánk, pedig csak a való­ságot lebegteti meg a költé­szet, az élet varázsszere. A finom és érzéki képek, a rejtélyes hangulatok filmje ez, amelyben nem annyira az a fontos, ami történik, hanem az. ahogyan történik. Gállfi László játékában is (Esti Kornél) e különös sej- telmesség és valamiféle fur­csa időtlenség érvényesül. Esztergályos köréje úgy te­remt világot, hogy Kosztolá­nyi sem neheztelhetne meg érte. Volt egyszer egy úrlovas A Volt egyszer egy úrllo- vas — Méhes György írta, Szőnyi G. Sándor rendezte — egészen másfajta problé­mákat vet fel. Mondjuk pél­dául azt, hogy a szabadság­nak is ára van, akár még a szerelemben is. Mert lám ho­vá vezetett a férjére méltán ráunó szépasszony „bátor” cselekedete is, hogy követte szerelmes szívének „szigorú” parancsát! Az igazinak hitt boldogság is a fess úrlovas oldalián: csalóka álommá vált. Láthattuk, Orsolyánk miként hagy ott csapot és papot és egy árva csézán hogyan lovagol ki egyedül a nagyvilágba. Hová, merre, ki tudja. Mint ahogy azt sem tudni sajnos pontosan, hogy honnan távozott. Valahogy az egész történet időt és he­lyet tekintve olyan határo- zatlannak tűnt, általánosnak. Szép tájak, gyönyörű vidék és benne egy gyönyörű asz- szony. Egy édesnek ígérke­ző, de végül keserű szerelmi románc. Lecsupaszítva eny- nyá a történet és egy kicsit érzelgősen is előadva. Mind­ez kevés, hiányzik ebből a tévéfilmből az élet gazdagsá­ga, a jellemek elmélyültebb ábrázolása. Nem több ez a tévéfilm, mint egy könnyű olvasmány, egy televíziós bestseller. Vagy talán az is akart lenni? Nehéz eldönte­ni. A színészek közül Csomós Marit, Koncz Gábort és Há­mori Ildikót emelném ki, Sunyovszky Szilvia mellett, aki dekorative eleget tett a figura követelményeinek, ibár adósunk maradt a mé­lyebb emberábrázoilással. Sinkovits-porlré Végül egy portrénak is be­illő beszélgetésről, amely­ben Tarján Tamás kérdezte Sinkovits Imrét mesterségé­nek titkairól. Egy nagy mű­vész tárta fel gondolatait a világról, s a színészetről; egy nagy művész, aki nemcsak tagja a Nemzetinek, de ké­pes is nemzetben gondolkod­ni. Aki mindenben a közös­ség érdekét keresi, s aki legfőbb feladatának tartja: jó felismerésekkel gazdagí­tani kortársait; aki József Attilával vallja: a nemzet — közös ihlet. S aki tudja, ér­zi, hogy mikor mi kell a nemzetnek, ma például okos rend, amelyben mindennek megvan a maga helye. Ritka az a színész, akiben a mű­vész és a közéleti ember olyan nemes harmóniában él együtt, mint a humoráért is közikedvelt Sinkovits Imré­iben. A születésének 60. év­fordulójára készült beszélge­tés emlékezetes pillanatok­kal, gondolatokkal ajándé­kozott meg bennünket. (Mes­tersége: színész; szombat es­te 21.55-kor). KPVDSZ-napok Fórumok, találkozók, vetélkedők megyeszerte A KPVDSZ-hez tartozó munkahelyek szakszervezeti bizottságai hagyományosan október 1—31 között rendez­nek kulturális napokat. Az idei program is sokféle. A hónap első napján a Karcagi Áfésznél az Hiúsági Tago­zattal közös kerekasztal-be- szélgetésen válaszoltak a szövetkezet vezetői a fiata­lok felvetéseire, a Jászsági Áfésznél e napon rendeztek munkavédelmi vetélkedőt. A politikai oktatási év ün­nepélyes megnyitóján talál­koztak tegnap Szolnokon az SZMT székházában a 27 alapszervezet 99 vitaköri csoportjának vezetői, előadói. Ugyancsak megyei rendez­vény lesz október 12-én a Pelikán presszóban a szak- szervezeti nap, amelynek előadója Grosser Károly, a KPVDSZ titkára. Október 25-én nyílik meg Gábri Al­bert festőművész kiállítása a kulturális napok jegyében, az SZMT színháztermében. A helyi rendezvények so­rában számos vetélkedő, öt­letnap, színház- és múzeum- látogatás, találkozó és az Is­merd meg hazádat! mozga­lom jegyében sok-sok kirán­dulás kelt érdeklődést az alapszervezetek tagjai köré­ben. Napjainkban egyre kevesebb a közösből a kultúrára fordítható pénz, s ha összegszerűen . egyes terü­leteken nem is 'kisebb, az áremelkedésekből adódóan mégis kevesebb lett, sok esetben szinte a minimálisra csökkent. S közben a kultú­ra lassan, de szisztematiku­san árucikké változott. Még akkor is, ha a művelődés egyes ágazataiban napjaink­ban is jelentős állami támo­gatással találkozunk. A kultúra árujellegét ma már kevesen vitatják. Sőt, mert áru lett, „termelésére” vállalkozások alakultak és alakulnak. A hagyományos kultúra ára is 'megváltozott: a különböző intézményekben megdrágultak a belépője­gyek, egyes színházi vagy operaelőadásoknál elképzel­hetetlenül magas helyáraikat kérnek, drágul a könyv, a múzeumi 'tájékozódás és sok minden más. Mindez gazda­sági kényszer eredménye, s nem tudatos kormányzati célkitűzés, amely a kultúrát áruvá silányítami igyekszik. Ám a legfelsőbb elképzelés, irányítás és a kultúrára éhes fogyasztó, a befogadó között hosszú az út, mert közben különféle elosztó, forgalma­zó, és közvetítő szervek ne­hezítik és drágítják azt. Ki­használva a gazdasági ne­hézségek szülte helyzetet, megjelentek és egyire na­gyobb számban megjelennek a kultúrával kufárkodők, a nyerészkedők, akik által igen sok esetben a kultúra annyi­ra áruvá változik, hogy már nem is kultúra, csak áru­cikk. Sok területen a kultúra úgy lett áru, hogy nem első­sorban a nyújtott értéknek, szolgáltatásnak kérik meg a megváltozott, megemelt árát, hanem a pénzbevétel növe­lése érdekében. árasztják el a közönséget kultúrának álcázott selejttel, sok esetben szeméttel, szennyel. Példá­ikat alighanem mindenki tud sorolni, aki nyitott szemmel jár a kultúra környékén. Elég végignézni az utcai könyvárusok kínálatát vagy akár a könyvesboltokét is, milyen arányban van jelen az értéket, a tudást, a ne­mes szórakozást kínáló könyv, és mennyi a könyv formában közreadott plety­ka, az ál-ismeretterjesztő, a félpornó, az egészen pornó, értéktelen iromány. Siajnos, a különböző kiadói vállalko­zások ontják ezeket a sélej- tes árukat. Méghozzá igen drágán árusítják! Tömeggé- vel jelentkeznek az új kia­dók, s félő, hogy többségük nem az értékek kiadásának és terjesztésének megsegíté­sére jött létre, hanem egy­szerűen gyors hasznot hajtó üzleti vállalkozásként kufár- kodik a kultúrával, könyv­ként ad el olyasmit, ami csak küllemében az. Meg lehet tekinteni a mo­zik műsorkínálatát, különös­képpen a vadgomba módjá­ra szaporodó videómozikét, s felmérni, milyen hányadot képvisel a kínálatban a film- művészeti érték és mekko­rát a selejt, a pornó, a hor­umK..) műsor ük zaroaKKora- jaként elénekelték az Őszi idill című Szilágyi Domo- kos-versre írott szerzeményt. A produkciókat Bartáné Gó­bét Edit dirigálta. A telt házas rendezvény zárásaként a Szolnoki Ko­dály Kórus lépett a közön­ség elé. A megyeszékhely első számú kórusa az olasz- országi Loretóba látogatott el. ahol egy nemzetközi kó­rusfesztiválon szereplt. Mű­sorukban kiemelkedett az egyik legnehezebbnek ítélt Kodály-mű, a Jézus és a ku- fárok előadása. A kórus im­ponáló magabiztossággal ol­dotta meg a darabot, méltán kapott vastapsot. (A dirigen­sek: Buday Péter, Vájná Katalin és Rigó Éva.) A szolnoki hangverseny — a zenei világnap országos rendezvényeinek záró prog­ramja — szép sikert hozott. Űjfent bebizonyosodott, hogy szűkebb pátriánk zenei kö­vetei a profik igényességével lépnek Európa közönsége elé, s őrzik továbbra is a ko­rábban elért tisztes színvo­nalat. J. J. rar, az aljas ösztönökre hat­ni kívánó — és sajnos, so­kaknak példát is adó —, az erőszak hatalmát glorifikáló szeninymunka. S hozzá kell számítani azt is, melyik faj­ta mozidarabol hol és hány­szor kínálják az esetleg tá­jékozatlanabb nézőnek. Saj­nos, a magyar filmbe is be­gyűrűzik az ilyenfajta közön­ségfogó, kufárkodó indíttatá­sú motiváció: alig akiad már játékfilm szexjelenet, a testi szerelem nyers, durva ábrá­zolása nélkül, gondolva, így többen megnézik. Arról már nem is beszélve, hogy a fe­keteforgalomban lévő videó­kazetták elsöprő többsége a művészi érték alsó határa alá szorult gyártmány. Be­kúszik ez a tendencia a hanglemezkiadásba, burján­zik a vidéki hákniműsorak- ban, s sok más területen. Kultúraterjesztés címszó alatt álkultúrával, kultúr- szeméttel, szennyművészet- tel kufárkodmak sokan. Fokozódó gazdasági nehézségeink kö­zepette végzett kulturális erőfeszítéseink ijesztő mel­lékterméke ez a kufárkodás, és egyre több zavart okoz. Hígítja a jó törekvéseket is. A kultúra anyagi támogatá­sának szűkülése jelen körül­ményeinek sajnálatos, de ter­mészetes folyamata. A kul­túrával való kufárkodás azonban már-már túllépi a tűrés határát. B. M. Huszonöt éves a Tűzoltó Múzeum Megnyitásának negyedszá­zados évfordulóját ünnepli hazánk egyetlen tűzoltó mú­zeuma a X. kerületi Marti­novics téren. A kiállítás az őskortól a modern időkig végig kíséri az ember és a tűz harcát, tanácsokat ad a tűzvédelemhez a mai ember­nek. A huszonöt év alatt több mint egymillió látogatója volt az érdekes kiállításnak. Az első kisdedóvó alapkőletételének évfordulóján Emlékülés Tiszafüreden Kilencvenöt éve már, hogy a folyamatos óvodai nevelés megkezdődött Tiszafüreden. A XIX. század vége nem akármilyen szakasz volt a település életében. Megindult a polgári fejlődés. Ekkor ké­szült el a vasút, a közút, a Tisza-híd. Ebbe a sorba il­leszkedett be az óvoda meg­szervezése is. Felismerték, hogy a kötelező népoktatás alapjait az óvodákban kell megvetni, mivel — főleg a szegényebb lakosság körében — sok volt az otthoni bal­eset, nagy volt a gyermekha­landóság, a nyári dologidő­ben a felügyelet is megol­datlan volt. Ezért 1889-ben egyletet alapítottak az óvo­da létrehozására, a szervező- munkának az 1891-es; a kis­dedóvásról hozott országos törvény újabb lendületet adott. Az ünnepélyes alapkőleté­tel 1893. szeptember 30-án volt, s egy éven belül elké­szült az új óvodaépület, et­től kezdve szakképzett óvó­nők foglalkoztak a kisgyer­mekekkel. Nevelői munkájuk középpontjában már ekkor Is a szépségre, az értékre, az emberségre való nevelést ál­lították. A megemlékezést követő­en a Lenin úti óvodában a gyermekek munkáiból nyílt kiállítás engedett bepillan­tást napjaink óvodai életébe. '— szigeti — A zenei világnap alkalmából Sikeres hangverseny Szolnokon Hétfőn véget ért a zenei világnap eseménysorozata. Az elmúlt hét péntekje óta tartó zenei ünnepen Békés­csaba, Sopron, Sándorfalva, Veszprém, Budapest és Deb­recen helyszínei után Szolno­kon zárult a zenei világnap országos programja. A városi tanács dísztermében hétfő este 6 órakor kezdődött az 1988-ban külföldön szerepelt szolnoki kórusok hangverse­nye. A rendezvény olyan élénk érdeklődést váltott ki, hogy a közönség egy része a műsor elején — jó néhány pőtszék elkelte, után is — csak az ajtókból kísérhette figyelemmel a kórusok pro­dukcióit. Fasanq Árpád, SZOT-díjas zeneszerző közvetlen, meleg hangú ünnepi megnyitója után az olaszországi Trieszt városában járt Kereskedel­mi és Vendéglátóipari Főis­kola Vegyeskara lépett a do­bogóra — Vájná Katalin ve­zetésével. Könnyed, ám mégis magas színvonalon előadott darabjaik (például Weelkes Tavaszi dalocskája vagy különösen ifjabb So- morjai Trubadurmollban cí­mű műve) kellően megala­pozták az est hangulatát. Ezt követően a Járműja­vító jérfikara adta elő leg­sikeresebb számait, ök is Olaszországban, Faedisben és Monfalconéban öregbítet­ték a szolnoki kórusok jó hí­rét. Repertoárjukban ezúttal is helyet kapott egy nép­dalcsokor, egy Gastoldi-mű, részlet a Carmina Burana- ból, illetve a már-már a kó­rus sajátjának is tekinthető Révész-darab, a Bella ciau — dr. Pápay Mihály remek szólóénekével. A kórust Sza­bó András és Buday Péter felváltva vezényelte. A Kodály Zoltán Ének— Zene Tagozatos Általános Iskola nagykórusa az NDK- beli Schwerinben vendéges­kedett az idén. A Rohonczy Andrea vezényletével fellépő együttes most kizárólag je­les magyar szerzők műveiből állította össze műsorát. A másik „iskolás” csapat, a Tiszaparti Gimnázium Ko­dály Kórusa volt ezen az estén. Ök a Prágai Nemzet­közi Kórusfesztiválon vettek részt, ahol igen szép elisme­résben részesültek. (Erről la­punk hasábjain is beszámol­am m ft A Járműjavító férfikara Dobray Dunántúli népdalcsokor című Vezényel Szabó András (Fotó: H. L.) művét szólaltatja meg. Valkó Mihály

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents